Népköltészetünk egészéből is kiemelkedő szépségű a Júlia szép leány. A vallásos tartalmú ballada gyökere a középkori látomás-, illetve legendaköltészetben található. A Nyugat-Európában gyakori és sokfajta, valamilyen látomást leíró alkotással a mi balladánk csak annyiban rokon, hogy egy leányt égi jegyesként a mennybe visznek. A ballada képalkotása részint a kereszténység előtti hitvilág képzeletköréből merít (pl. csudaszarvas; fel-felbukkanó, utat mutató fény), de egyúttal a keresztény mitológémákhoz, jelképrendszerhez is igazodik (Isten báránya, misegyertya). Mindez bizonyítja, milyen rendkívüli művésziségű alkotások születtek a középkori balladaköltészetünk virágkorában. A balladával részletesen foglalkozott Domokos Pál Péter: Júlia szép leány (Ethnographia, 1959. 13-60.) és Fettich Nándor (uo. 61-76.) a honfoglaláskori és előtti hiedelem– és képzeletvilág nyomait mutatja ki régészeti leletek segítségével.