Márton Szép Ilona

(A mennybe-vitt lány)

S itt es kerekedik

Egy kerek dombocska,

Rajta nevelkedik

Egy édes almafa.

Édes az almája,

Csokros e virágja,

Az alatt ül vala

Márton Szép Ilona.

Kötögeti vala

Maga koszorúját,

Ágbúl csemetéből,

Kósai rózsából.

Kivel hol nem éri,

Lyilyiommal fejzi.

Ott es ereszkedik

Egy gyalogösvenke.

Ösvenkén jövöget

Egy fehér báránka,

Jobb oldalán hozza

Z áldott napnak fényét,

Bal oldalán hozza

Z áldott hódnak fényét,

Szőre-szállán hozza

Z apró csillagokat,

S e homlokán hozza

Nyócvan mise gyortyát.

– Meg ne jidj, meg ne jidj,

Márton Szép Ilona!

Mert mük hezzád jövünk,

Isten parancsolta:

E szüzeknek serge

Csak egy híján telik.

Ha te oda jőnél

Véled es betelik. –

Ő es elfordula,

Sirogatni foga.

Az ő édesanyja

Őt ed szóval kérdi:

– Mét sírsz, mét keseregsz,

Lelkem, édes lyányom?

– Isten fizesse meg,

Lelkem, édesanyám,

Ki kilenc hónapig

Méhedbe hordozál,

Kilenc hónap mulva

E világra hoztál,

Mert én el kell menjek

Mennybe, mennyországba,

Mennybe, menyországba,

Szép szüzek sergibe. –

E mennyei ajtók

Nyitatlan megnyíltak,

Mennyei harangok

Húzatlan es szóltak,

Mennyei pohárok

Töltetlen megtöltek.

Klézse (Moldva)

Kallós Zoltán: Balladák könyve. Bukarest, 1970. újabb bővített kiadás. Bp., 1973. 74-76.