Asztalnál ül vala gyönge Judit asszony, |
Lábánál röngette szép arany bőcsőjit: |
– Beli fiam, beli, szép futkosó fiam! |
Mert neköd nem apád Bátori Bódizsár: |
|
Im, az a te apád, erdélyi kapitány, |
Aki adta neköd szép arany bőcsőjit; |
Annak négy szarvába négy arany perecöt, |
Osztán a fejedre pozsonyi süvegöt… – |
|
Hát ajtón hallgatja Bátori Bódizsár: |
– Meg ne tagadd, asszony, mostan-beszédödöt! |
|
– Bizony nem tagadom, lelköm jámbor uram, |
Leányokat szidom, a rossz leányokat; |
Virágomnak szépit nyílatlan leszödték, |
Bokrétába kötték, legényöknek tötték! |
|
– Megtagadod, asszony, mostan beszédödöt? |
Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségöm? |
|
– Minnyát nyitok, minnyát, lelköm jámbor uram! |
Hadd húzzam lábamba karmazsin csidmámat, |
Hadd vessem nyakamba vont-arany szoknyámat. – |
|
De nem győzé várni, bérugá az ajtót; |
– Készülj asszony, készülj, hónap álló délre, |
A rózsa-piacra, a fővövő-helyre. |
|
– Hol vagy édös szógám, legkedvesebb postám? |
Készítsd elé neköm hat lovam, hintómat! – |
|
Ők elkészülének, el is indulának, |
El is indulának, oda is jutának. |
|
– Várj kicsit, várj kicsit, te fekete hóhér! |
Mert a halottnak is hármat harangoznak, |
Lám, árva fejemnek egyet sem kondítnak! – |
|
Azomba érközik erdélyi kapitány: |
Eccör megfordítsa, kéccör megcsókolja, |
Kéccör megfordítsa, százszor megcsókolja: |
– Enyim vagy, nem másé, te asszonyi állat! |
|
|