Kálnoki Zsófika

(A halálra rugdalt asszony)

– Ma hét esztendeje,
Teljes harmad napja,
Hogy mi együtt vagyunk,
Hogy mi együtt vagyunk.
Egy falás kinyeret
Együtt meg nem ettünk,
Egy pohárnyi vizet
Együtt meg nem ittunk!
Istenem, Istenem!
Mi ennek az oka,
Mi ennek az oka,
Vitéz Egri János?
– Jól tudod, jól tudod,
Kálnoki Zsófika,
Annak az az oka,
Hogy én téged nem is
Szerettelek soha:
Soh’se is szeretlek. –
Akkor úgy megrugá,
Akkor úgy megrugá:
Az asztaltól fogva
Az ajtóig rugá,
Az ajtótól fogva,
Az asztalig rugá.
Szóval így felmondta
Kálnoki Zsófika:
– Elég immár, elég,
Vitéz Egri János
A bal oldalomon
A nap is bésütött;
A jobb oldalomon
A vérem kiömlött. –
Szóval így felmondta
Vitéz Egri János:
– Szógám, édes szógám,
Én nagyobbik szógám!
Vedd fel az öledbe
S tedd fel az ágyába.
Szógám, édes szógám,
Én nagyobbik szógám!
Menjünk el nyúlászni,
Nyúlászni, vadászni. –
Szóval így felmondja
Kálnoki Zsófika:
– Szógám, édes szógám,
Én kisebbik szógám!
Húzzad elé, húzzad,
Én gyászos hintómat;
Fogd belé, fogd belé
Sebes lovaimat!
A hintó a tűzé,
A ló a kutyáké:
Hajtsad, úgy elhajtsad,
Amint csak te tudod,
Az édesanyámhoz,
Kálnoki Pálnéhoz,
Kálnoki Pálnéhoz,
Az édesanyámhoz…
– Jó napot, jó napot,
Lelkem édesanyám!
– Adjon Isten, fiam,
Lelkem jó leányom!
– Nem örömre jöttem,
Hanem halni jöttem…
– Szógám, édes szógám,
Én nagyobbik szógám!
Hágj fel err’ a fára:
Nézd hol látsz világot.
– Nem látok én sehol,
Csak nagyasszonyomnál. –
– Gyer oda, gyer oda:
Az én anyósomhoz.
– Jó estét, jó estét,
Édes öreganyám!
– Adjon Isten fiam,
Édes vejem-uram!
Hogy hadta, mint hadta
Az én leányomat?
Jól hadtam, jól hadtam,
Egésségben hadtam. –
Ő is el-béméne
Az ő kis házába,
Az ő kis házába,
Rejtek kamarába.
Egy karé kenyeret
Levág asztaláról,
Egy pohárnyi vizet
Kitőt korsójából:
– Úgy egye ke’, fiam,
Édes vejem-uram,
Mint leányom húsát;
Úgy igya ke’, fiam,
Édes vejem-uram,
Mint leányom vérét.

Szabéd (Kolozs)


Magyar népköltészet. II. Népballadák. (Szerkesztette: Ortutay Gyula) Bp. 1955. (Magyar Klasszikusok), 66-69.



Hátra Kezdőlap Előre