Egy leány a hegyek között, |
Hogy egyedül pávát őrzött, |
|
– Midőn szép leányzó, kérünk, |
Tisztességes mulatságért. |
|
– Ha veletek ugyan megyek, |
|
– Hajtod pávádat forrásra, |
Ha nem bízhatod azt másra. |
Nem messze megy, majd meglátod. |
|
Nem volt kedve, nagyon búsult. |
Mondván, – érzem félelmemet |
Hogy megcsaltok ti engemet. |
|
Legyen szíved csendessége, |
Ha egyikünk rosszat tenne, |
A nagy Isten megbüntetne. – |
|
Hogy elfáradt, amint leült |
Mély álomba a szűz merült. |
|
Hogy alunna, megvizsgálták. |
|
A szűz hogy felkelt estére |
Látván magát a pusztában, |
Sírt és így szólt bánatjában: |
|
– Ó nagy Isten, ki lakozol |
Mennyben és reám vigyázol, |
Mennyből hulló tűzlángokkal. |
|
Most itt hagytak éjszakára, |
|
Ah, szűzek jól meglássátok, |
Kik még ezt nem próbáltátok, |
Mint higgyetek legényeknek, |
Hamis színes beszédeknek. |
|
Hogy személytek meg nem vetik, |
Higgyétek el azt valóban, |
Akkor csalnak meg legjobban. |
|
Mikor veletek csókolgatnak, |
Akkor ördög van szívekben, |
|
Ott is oly esküvést tésznek, |
El nem hagynak, ha elvesznek, |
Alig töltnek kis heteket, |
|
|