Menj el, édes szolgám, tekintsd meg szép hazám, |
Akarja tatár kán, csak hozz választ hozzám. |
|
Mondd meg szép Erdélynek, búba borult népnek, |
Fő-fő vármegyéknek, a székely községnek! |
|
Ha kérdik: mint vagyunk? mondd meg: rabok vagyunk, |
Térdig vasban járunk és csak sarcoltatunk. |
|
Kezeink bilincsben, tömlöc fenekében |
Vagyunk nagy inségben – tatárok kezében. |
|
Megsarcoltam volna húszezer tallérban, |
De a pogány tatár csak meg sem hallotta. |
|
Idegen országra hordoz szerte-széjjel, |
Sűrűszámú pénzen ád török kezében… |
|
Tizennyolcezeren vagyunk nagy ínségben, |
Tatárok kezében, szörnyű ínségekben. |
|
Nyolcszázat hajtottak a Vörös-tengerre, |
Mint ártatlanokat a veszedelemre. |
|
Kérjük szép Rákóczit, mint kedves urunkat: |
Szánja meg gyermekink, özvegy feleségink… |
|
Tatár udvarában, hideg cellájában, |
Sötét kamarában tartnak nagy rabságban. |
|
Elváltozott színünk, elhervadott orcánk, |
Béesett két szemünk, mint az írott képnek. |
|
|