Amoda van egy nagy kapu kerítés, |
Csehoj István Bársony lova nyerítőz, |
Csehoj István Bársony lovát nyergöli, |
Azon magát Madarászba viteti. |
|
– Kocsmárosné, adjon isten jó napot! |
Mikor jártak erre lovas zsandárok? |
– Adjon isten, Csehoj István, néköd is! |
Még nem láttam belűlük csak egyet is. |
|
– Kocsmárosné halpaprikást főzzék kend. |
Amellé jó citromos bort hozzék kend, |
Szógálóját strázsára állítsa kend, |
Ha zsandár gyün, híradással lögyék kend! – |
|
Halpaprikást mög se öszi felibe, |
Beszalad a szógáló nagy ijedve, |
Beszalad a szógáló nagy ijedve: |
– Alulrul gyün kilenc zsandár fegyverbe! |
|
Csehoj István nem vötte ezt tréfára, |
Fölugrott a Bársony paripájára, |
Fölugrott a Bársony paripájára, |
Beugrasztott madarászi csárdába. |
|
– Szépen kéröm a fő zsandár urakat: |
Ne lűjjék ki alúlam a lovamat! |
– Nosza, rajta, azt a betyár mindönit, |
Lovát félti, nem a maga életit! – |
|
Csehoj Istvánt mögnyomták egy buckába |
Mert kitört a lova lába bokába, |
Mögbotlott a lova lába gödörbe, |
Ott nyomta mög kilenc zsandár, fektibe, |
|
– Zsandár uram, kéröm a nagy Istenre, |
Tekintsön föl a csillagos egekre! – |
De a zsandár nem hallgatott szavára, |
Arra szóra belelűtt a vállába. |
|
Csehoj Istvánt kötözik a kocsira, |
Akkor kérdi, hun az ű Bársony lova? |
– Bársony lovad elmönt az ű útjára, |
Tégöd pedig viszünk Félegyházára. |
|
– Mögüzenöm kedves feleségömnek, |
Gondját viselje az hét cselédömnek: |
Mert mán éngöm visznek Félegyházára. |
Ott függesztenek föl az akasztófára. |
|
Hogyha éngöm fől tanálnak akasztni; |
Oda ne gyűjj, kedves párom, siratni, |
Mert bús szíved mög fog értem hasadni, |
Hét cselédünk de árván fog maradni! |
|
|