Zöld Marci

Addig gyűjj el én Mártonom,
Míg a szöszöm le nem fonom.
Ha el nem gyüsz akkorára,
Mást kötök föl a rokkára.
Már harmadik orsóm járja,
Szívem a szívedet várja,
Gyere, Marci, bebucsájtlak,
Jaj, de tiszta szívbül várlak.
Zárott ajtóm nyitva tartom,
Szép galambom bebucsájtom,
Teszek széket, leültetlek,
Vetek ágyat, lefektetlek.
Igyunk, együnk, ha jóllakunk,
Még reggelig jót alhatunk.
Burónyi látom az eget,
Egy terhes felhő fenyeget,
Fúj a szellő Fegyvernektül,
Reszketek a menykövektül.
Kértem Marcit az egekre,
Hogy ne menjen Fegyvernekre,
De nem hajlott kérésemre,
Bánatot hozott szívemre.
Megengedjél, szép angyalom,
Nem hibából cselekedtem,
Megtámadt egy ellenségem,
Elvesztettem remínysígem.
Mikor a vígbúcsút vette,
Száját az én számhoz tette,
Úgy csókolt meg utoljára,
Úgy ülött fel a lovára.
Háromszor tért lova vissza,
Hogy hordozta ide s tova,
Tán érzette szerelmünköt,
Szerencsétlen esetünköt.
Ha Ződ Marcim veszni talál,
Ragadj el engem is, halál;…
Mert nála nélkül az ílet
Már énnekem csak ítílet.

Ghymes (Nyitra)


Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata, 1907., 110-111.




Hátra Kezdőlap Előre