Az új stílusú népköltészet társadalmi fejlődésünk megrekedésének, a második jobbágyság állandósulásának következménye. Az új stílus elnevezés – éppúgy, mint a régi stílus – Bartóktól származik, elsősorban a dallamukkal kapcsolatban vette észre a népköltészetnek ezt a két történeti rétegét. Természetesen az új stílus többet jelent, mint egyszerűen egy új formai tendenciának elterjedését; tartalmi jegyekben, szemléletben, valóságábrázolásban is megváltozott népköltészetünk. Kialakulásának időpontjára vonatkozóan még sok az eldöntetlen kérdés, annyi bizonyos, hogy a gyér írásos dokumentumaink ellenére is a XVIII. századi meglétére sok adatunk van. Virágkora a múlt század derekáig terjed, amikor a magyar nóta, népies műdal – illetőleg a műköltészet egésze – mindinkább háttérbe szorítja. Az új stílusú balladaköltészet egységes csoportja a betyárballadáké, ettől külön állnak az egyéni tragédiát, gyilkosságokat vagy szerencsétlen eseményeket megéneklő balladaszerű alkotások.
Az új stílusú balladák – szemben a klasszikusokkal – nem konfliktust ábrázolnak, hanem egy-egy tragikus, szomorú, halállal végződő eseményt mondanak el. Művészi értékük nem ér fel azokéval, de jól mutatják a népköltészetnek legújabb korban végbemenő átalakulását. Többségükben a múlt század közepén keletkeztek, bár számos régies elemet is őriznek. Egy-egy elzárt, a kulturális fejlődésben is megrekedt területen azonban még századunkban is született egy-egy balladaszerű epikus ének.