Túl a Tiszán…

(A báró lánya)

Túl a Tiszán, a beregi határon
Kivirágzott egy szép hársfa a nyáron.
Annak a szép hársfának az aljába,
Juhászlegény klánétozik magába.
Éjfél után hármat ütött az óra,
Mégis mindég szól a juhász-klánéta,
A klánéta behallik egy ablakon:
– Ébren van-é, méltóságos kisasszony?
– Ébren vagyok, juhászlegény, mi bajod?
– Záros ajtódat kinyitni nem tudom.
– Itt ez a kúcs, fordíts rajta vagy hármat,
Hagy csókoljam meg a piros orcádat. –
Felsütött a nap a báró házára,
A bárólány kiáll az ajtajába,
Igy sóhajtott fel az égre magába:
– Jaj Istenem, mér vagyok báró jánya!
Jaj, Istenem, mér vagyok báró jánya,
Mér nem vagyok juhászlegény babája? –
A báró sem vette eztet tréfára,
Nyerget tett a legszebbik paripára,
Nyerget tett a legszebbik paripára,
Átnyargalt a legközelibb tanyára.
– Jó napot, te juhászlegény, micsinász?
Nem láttad-é kökényszemű bárójányt?
– Nem láttam én kökényszemű bárójányt,
Ha nem hiszi vizsgálja meg a tanyát.
Benne van a cifraszűröm, rézbaltám,
Mellette a tajtékpipám, furulyám,
Három hete a bojtárom odavan,
Talán a báró jánya is vele van.
Jaj, de szépen megfaragták azt a fát,
Kire szegény juhászlegényt akasztják!
Fújja a szél gyócs ingét, gyócs gatyáját…
– Jaj, Istenem, mér szerettem bárójányt!

Nyírmada (Szabolcs)


Ortutay Gyula: Mondotta… Nyíri és rétközi balladák, Szeged, 1933., 26.




Hátra Kezdőlap Előre