Túl a Tiszán, a beregi határon |
Kivirágzott egy szép hársfa a nyáron. |
Annak a szép hársfának az aljába, |
Juhászlegény klánétozik magába. |
|
Éjfél után hármat ütött az óra, |
Mégis mindég szól a juhász-klánéta, |
A klánéta behallik egy ablakon: |
– Ébren van-é, méltóságos kisasszony? |
|
– Ébren vagyok, juhászlegény, mi bajod? |
– Záros ajtódat kinyitni nem tudom. |
– Itt ez a kúcs, fordíts rajta vagy hármat, |
Hagy csókoljam meg a piros orcádat. – |
|
Felsütött a nap a báró házára, |
A bárólány kiáll az ajtajába, |
Igy sóhajtott fel az égre magába: |
– Jaj Istenem, mér vagyok báró jánya! |
Jaj, Istenem, mér vagyok báró jánya, |
Mér nem vagyok juhászlegény babája? – |
|
A báró sem vette eztet tréfára, |
Nyerget tett a legszebbik paripára, |
Nyerget tett a legszebbik paripára, |
Átnyargalt a legközelibb tanyára. |
|
– Jó napot, te juhászlegény, micsinász? |
Nem láttad-é kökényszemű bárójányt? |
– Nem láttam én kökényszemű bárójányt, |
Ha nem hiszi vizsgálja meg a tanyát. |
|
Benne van a cifraszűröm, rézbaltám, |
Mellette a tajtékpipám, furulyám, |
Három hete a bojtárom odavan, |
Talán a báró jánya is vele van. |
|
Jaj, de szépen megfaragták azt a fát, |
Kire szegény juhászlegényt akasztják! |
Fújja a szél gyócs ingét, gyócs gatyáját… |
– Jaj, Istenem, mér szerettem bárójányt! |
|
|