Erre alá, az endrédi határba |
Kivirágzott egy nagy hársfa magába. |
Ez a hársfa az endrédi báróé, |
Odajár egy juhászlegény búsulni. |
|
Juhászlegény szíve nagyon szomorú, |
Eléveszi furulyáját, belefú. – |
Juhászlegény, szépen szól a furulya, |
Behallatszik Endre báró ablakán. |
|
Másnap reggel kinyílt a báró ablaka, |
A kisasszony maga nézett ki rajta. |
– Bár ne volnék a bárónak leánya, |
Hogy lehetnék juhászlegény babája! – |
|
Báró uram nyergelteti a lovát, |
Megkerüli közel lévő határát. |
Megkérdi a legöregebb juhászát, |
– Nem-e látta Endre báró leányát? |
|
– Báró uram, az igazat bevallom, |
Nem láttam én, báró uram, ha mondom. |
Két hét óta nem láttam a bojtárom, |
Talán bizony vele van a kisasszony. – |
|
Báró uram hintót küld a lányáér, |
Kilenc zsandárt meg a juhászbojtárér, |
Elől ül a hintóba a kisasszony, |
Hátul meg a juhászbojtár vasalva. |
|
Erre alá most vasalják azt a fát, |
Amelyikre juhászbojtárt akasztják, |
Fújja a szél fekete göndör haját, |
Nem öleli többé báró leányát. |
|
– A faluba végigmenni nem merek, |
Mer azt mondják, fekete gyászt viselek, |
Fekete gyász, fehér szélű jegykendőm, |
Juhászlegény volt az első szeretőm! |
|
|