Arra alá vörös az ég alja, |
Ott teröm a narancspiros alma, |
Nem jó íze vagyon az almának: |
Akit Vilma szakajtott magának. |
|
Szabó Vilma lemönt a kis kertbe, |
Ráborult a hársfa levelire, |
Háromszor is kiáltottam néki: |
– Kelj föl Vilma, mer möglát valaki! – |
|
Szabó Vilma nem vötte tréfának, |
Kisétált a mukrinyi kocsmába. |
Még a borát ki se is ihatta: |
Kilenc zsandár állott az ajtóba. |
|
Szabó Vilmát hat zsandár kiséri, |
Szögény Sándor az ablakon nézi: |
– Ne nézd, Sándor, gyászos életömet, |
Gyereködér szenvedöm ezöket! – |
|
Szabó Vilma krinolin szoknyája, |
Nem látszik azon a vastagsága, |
De mögmondta vármögye bábája: |
Hogy a Vilma három gyerök anyja. |
|
– Szabó Vilma, nem fájt-e a szíved, |
Hogy megölted három gyeröködet? |
– Dehogynem fájt, talán mög is hasadt, |
Halálomig csörgetöm a vasat! – |
|
Szabó Vilma lemönt az erdőbe, |
Főtekintött a csillagos égre, |
Főtekintött a csillagos égre, |
– Jaj, Istenöm, de rossz jut eszömbe! – |
|
Szabó Vilma azt üzente anyjának: |
Párnát kűldjön a feje aljának; |
Az anyja azt üzente Vilmának: |
Haját tögye a feje aljának! |
|
|