Debreceni zöld erdő, zöld erdő, |
Sárgarigó benne a kerülő, |
Én is voltam annak kerülője, |
Bereg Náni igaz szeretője. |
|
Bereg Náni bokros pántlikája, |
Nem fonja már többet a hajába: |
– Tedd el, Náni, a ládafiába, |
Majd jó lesz a kislányod hajába! |
|
– Jaj, Istenem! be szomorú vagyok, |
Hogy én ilyen szerencsétlen vagyok, |
Keservesen sírok én akkor is, |
Mikor nekem a szám mosolyog is! – |
|
Bereg Náni kiment az erdőre, |
Ráfeküdt a tölgyfa levelére. |
Egyet-kettőt kiáltottam neki: |
– Kelj fel, Náni, mert meglát valaki! – |
|
Felkelt Náni, felült a lovára, |
Úgy vágtat az aradi csárdába, |
Mikor Náni beér a csárdába, |
Kilenc zsandár fegyveresen várta. |
|
Parancsolja a csaplárosnénak: |
– Száz icce bort, száz szál gyertyát mellé, |
Hadd igyék a kilenc zsandár-legény! – |
|
Mikor Nánit kilenc zsandár viszi, |
Édesanyja az ablakon nézi. |
– Ne nézd, anyám, gyászos esetemet, |
Mind teérted szenvedem ezeket! |
|
– Ugyan Náni, nem fáj-e a szíved: |
Elvesztetted szülött gyermekedet? |
– Hogyne fájna, mikor majd meghasad, |
Kiért holtig zörgetem a vasat. |
|
Tömlöcajtóm rézzel van kiverve, |
Az én helyem mésszel kimeszelve, |
Köszönöm a nemes vármegyének: |
Hogy kimeszeltette a helyemet. |
|
Tisza, Tisza, de zavaros Tisza! |
Mi haszna, ha egy madár átussza. |
Hallottad-e a kerek ég alatt: |
Hogy rózsámat szeretni nem szabad? |
|
Aradi Kálmánnal mulatozom, |
Szülőimről ritkán gondolkozom, |
Elfelejtem, alig jut eszembe, |
Holtig való rab vagyok érette. |
|
|