Iratosi kerek erdő, kis erdő, |
Vérrel vagyon belocsolva a mező. |
Csattog a fa szépen, lassan, csendesen, |
Jaj Istenem, mire visz a szerelem. |
|
Szabó Gyula Horvát Jolánt szereti, |
De a Jolán szülei nem engedi. |
– Nem baj, Jolán, ha nem hagynak szeretni, |
Majd meglátod, mit fogok cselekedni. – |
|
Kihítta a zöld erdőbe sétálni, |
Hogy ők ketten virágot fognak szedni. |
Kiérnek a zöld erdőnek szélire, |
Na most Jolán, térdepüljen elibe. |
|
– Úgyse hagyom, hogy te legyél a másé, |
Még az éjjel meghalunk mi egymásér. |
Szabó Gyula revolvere de fínyes, |
Jolánkának három golyó elég lesz. |
|
Kettőt lőtt a Jolánkának szivibe, |
Sírva borult annak a holttestire. |
Gyászol mán az iratosi nagyutca, |
Horvát Jolánt mostan viszik ki rajta. |
|
Koporsóján környes-körül koszorú, |
Megy utána édesanyja, szomorú. |
Édesanyja, ha bemegy a szobába, |
Ráborul a diófa-asztalára. |
|
Sírva mondja: – Nincsen Isten az égbe, |
Mert a lányom viszik a temetőbe. |
– Tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, |
Szabó Gyula, ilyen este hova mégy? |
|
– Kimegyek az iratosi sírkertbe, |
Rózsát viszek Jolánka holttestére. |
– Szabó Gyula, hogy nem fáj a te szíved, |
Hogy Jolánkád ilyen hamar megölted? |
|
– Akkor nem fájt, de most rögtön meghasad, |
Úgyis reám teszik mindjárt a vasat. |
Elfutni én előle nem gondolok, |
Fáj a szívem, jaj Istenem, meghalok. |
|
|