Fodor Eszternek vót egy huszár kedvese, |
De szomorán ment el hozzá egy este: |
– Hallod, Eszter, mit mond a te jó anyád, |
Ez életbe sohase enged hozzám. – |
|
Fodor Eszter kifutott a konyhába, |
Éles kése forog már a markába, |
Meglátta ezt kicsi huga, kérdezte: |
– Jaj, Istenem, Eszter néném, mit tettél. |
|
– Hadd el, hugom, neked is megmutatom, |
A nyakadat éles késsel levágom. |
– Nem bánom én, Eszter néném, nem bánom, |
Ha hazajön édesanyám, megmondom. |
|
Fodor Eszter kifut az istállóba, |
Édesapját még álomba találja, |
Édesapját tizenkét felé vágta, |
Darabonként a Tiszába dobálta. |
|
Meghúzták a gyászlányok a harangot, |
Ezer felé viszi a szél a hangot. |
|
– Lányok, lányok, énrólam tanuljatok, |
Huszárlegény szeretőt ne tartsatok. |
Látjátok, én milyen bűnt cselekedtem, |
Egy huszárér szüleimet megöltem. |
|
Fodor Eszter kiment a temetőbe, |
Ráborul az édesanyja keblére, |
– Kelj fel, anyám, őtözz fekete gyászba, |
Eszter lányod hervad a börtönházba. |
|
|