Ezörnyócszáznyócvanhetedik évbe, |
Mi történt a szögedi szűrűs kertbe? |
Farkas Julcsa föllépött az asztagra, |
Véletlenül beleesött a dobba. |
|
Mikor eztet Vidács János hallotta, |
Elkiáltja: – Álljon mög a masina! |
Az én rúzsám beleesött a dobba, |
Az én rúzsám beleesött a dobba. – |
|
– Szépen kéröm, Vidács János, most kendet, |
Ha csak löhet, vögyön kend ki engömet! |
– Kivönnélek, kedves rúzsám, nem löhet, |
A masina elviszi két kezemet! – |
|
Kivötték mán Farkas Julcsát a dobbúl, |
Föltötték a tábornoki asztalra, |
Piros vére úgy folyik mint a patak, |
Édösanyja gyönge szíve möghasad. |
|
Farkas Julcsát föltötték a szekérbe, |
Elvitték a bécsi doktor elébe, |
Bécsi doktor e szavakra azt mondja: |
– A jó Isten mán ennek az orvosa! – |
|
Mögüzentem a szeretőm anyjának: |
Ringó bőcsőt csináltasson lányának, |
Ringó bőcsőt, bele való kis párnát, |
Az én rúzsám azon sírja ki magát. |
|
– Tizönkettő, tizönhárom, tizönnégy, |
Farkas Julcsa édösanyja, hová mégy? |
– Kimögyök a szögedi temetőbe, |
Rúzsát viszök a lányom körösztjire. |
|
|