Post humilimam servitiorum meorum commendationem, deus omnipotens Reverendissimam Dominationem Vestram diu conservet felicem et sanam. [Alázatos szolgálatomnak ajánlása után a mindenható Isten sokáig őrizze meg Főtisztelendő Uraságodat boldogságban és épségben.]
Az mint már az ez előtti levelünkben megjelentettük volt tenagyságodnak, ide megérkezénk jó idején az szegény megholt [János Zsigmond] urunknak testének végső tiszteletmegadására, megholt teste éppen eltemettetése órája előtt.* Cancellarius uram [Csáki Mihály] kulccsal kinyitván koporsóját, az jelenlévő sokszámú uraknak, népeknek és vitézlő seregnek rendre megmutatott; meg is volt már erősen szegény urunk képe változtatva; fél szeme szinte nyitva, és bal keze nagyon megfeketedett; köntöse veres karmazsin, fekete palásttal bétakarva, és az kulcs mellette jobb kezénél. Ezeknek utána az testamentumos [végrendelet-végrehajtó] urak bézárák az koporsót, az mellyet annakutána szemünk láttára Csáki uram lepecsétele, és így azután nagy pompával temettetett el végsőképpen az megholt szegény [János] király fia. Voltak sokan, kik siratták urokat, de voltak nem kevesek, ki suttomban kárhoztatták szegény fejét mind vallásáért, mind penig egyéb több tetteiért; főképpen kolozsvári szász népek azért, hogy templomjokat ez előtti esztendőkben elvétette vala tőlök, más nemzetnek és vallásnak adván. Miérthogy római császár [II. Miksa] őfelségünk levele tartása szerént csekély személyünkre és vékony erőnkre bízta vala ez országbeli dolgainak pártolását, ám szólottunk még az gyűlés előtt jó idején több urakkal és cancellarius urammal, ki mondja vala, hogy „igenis jól tudja, miképpen egyezett volna meg megholt király fia római császár őfelségével, ki dologban Békes Gáspár uram járt, kinek úgy is kéne lennie;* de bizonytalan lévén ez végezéseknek kimenetele, ország eleibe az megholt király ezt soha nem is bocsátotta, nem is merészlette bocsátani soha; mert megsejdítvén ezt ez ország, főképpen magyarországi urak és ez országbeli nemesség, nagyon rajta jártak őfelségének a király fiának, hogy ez országot hatalmas török császár oltalmától meg ne fossza, és haragjának ki ne tegye; de voltak ollyanok is, kik kéz alatt az hatalmas Portához jártanak. Mindezeknek az lőn az következése, hogy az hatalmas császár jó eleintén megígérte az országnak az szabad választást, ha az király fia meg találna halni. Ez okon lőn, hogy megholt felsége az mondott végzéseket, római császárral őfelségével csináltattakat ez ország eleibe sohase terjesztette, és római császár őfelségétől vér szerént való atyjafiát kérte magának feleségül, úgy remélvén: ezáltal helyreállíthatja az megegyezett dolgokat; de lám, az német udvarnak hosszas cunctatioja [halogatása] semmit sem segíthetett az dolgokon, mert az halál mindennek véget vete.” – De ám mit mondjon is Csáki uram, akárhogy is mentse szép szóval megholt urát; de csak igaz és tagadhatatlan az, hogy az király fia nem egyenesen, de két úton járt; bizony ezt cancellarius uram se tagadhatta, bármit ebegjen is. De mindazonáltal igaz az is, hogy az urak az megírt végzésekről semmit sem tudnak, vagy nem akarnak tudni azt mondván, hogy „az hátok megett csináltatott és koholtatott”. Nagy mozdulás is lőn ezen beszédekre, és szidalmazták ezért az megholt király fiát. Ez állásában az dolgoknak, kétes nagyon dolgunk. Békes Gáspárt ez ország nagyobb részén nem szeretik; mondják: sok dologba, practicába [cselszövésbe] verte fogát, sok jószágot is csalt azt segény[!] király fiától; mondják: csak folytassa practicáit, majd odaveszti fogát, fejét és marháját; de más is minden, azki ez ország jusát [törvényét] megsérteni, az szabad választást hátráltatni, és az hatalmas császár haragját szegény hazájokra ingerelni merné. – Lőn is nagy zúdulás az gyűlésnek első napján, melly késő délestvig tartott; jelen valának: Báthori István, más Báthori István* és Váradról Báthori Kristóf uramék, de csendesen ülének. – Künn az tordai hadaknál valának: Orbai Miklós uram, nagy öreg practicus, és Baládfi Gergely uram az székely lovagokkal; szász uraim még szólani sem mertek, kikben sok reménységünk vala, mert legtöbb hívséget tapasztaltunk bennek az római császár őfelségéhez, mü kegyelmes urunkhoz, beszélvén már annak előtte Miles urammal, az szebeni polgármester urammal és másokkal; de nagy lévén az zúdulás és künn-benn az mozdulás, alig hallja vala az ember önnön maga szóját. Voltanak Békes Gáspár emberei is, kit tapasztaltunk magunk is, de nem mertek nyilván szólani. Véget vete ez zavarnak Csáki uram; béjön az gyűlés közibe az testamentummal és az hatalmas császár levelével, mellyet az megholt király fia életében még irt vala, parancsolván és megengedvén az szabad választást; melly utolsónak nyers szóval való felolvastatását praetendálván [követelvén] az gyűlés, csend leve; mindeneknek szeme az Báthori uramokra veté magokat, miérthogy csendesen ültenek az öreg ajtó felé. Ezeknek utána késő lévén már az idő, nagy sebbel-lobbal ki-ki haza mene. Jőve penig hozzám cancellarius uram; mondja: „Próbálja meg tekegyelmed holnap az végzések dolgát, de vigyázzon tekegyelmed magadra; fejét jól felkösse; mü azmit ez végzésekről, pactumokról [egyezményekről] tudunk, azt csak mint az megholt kegyelmes urunk cancellariusa tudunk, nem is vagyunk ez országnak cancellariusi; mü soha az országnak arrul számot nem adhatunk, nem is adunk soha, azmit megholt kegyelmes urunknak tetszett cselekedni, végezni, pactálni; lássa ezt Békes Gáspár őkegyelme, azki ezben járt, most is fut, fárad ott künn, de fejedelmi kontyot azért még nem vágunk fejére; hagyja ott az fogát, azhol azt fente, vagy fenette. Isten és kegyelmed is látja, hogy fejünköt senkiért se kockáztathatjuk, se az ország és hatalmas császár haragját magunkra, nemzetségünkre nem vonhatjuk; római császár őfelségének több bizodalma Békes Gáspár őkegyelmében mintsem bennünk; ám lássák már most kegyelmetek, mit mívelnek; itt az konc, elnyeli azt más.”
Másnap jó hajnalban egybegyűlének az gyűlésben és alig valának együtt: íme minden további vita és szó nélkül kikiálták Báthori István uramot, az somlyait, főúr[i] öreg nemzetet vajdának; de Csáki uramot ez nap nem láthattuk. Báthori István uram penig fonogató szóval megköszöné választását az gyűlésnek, és tüstént odahagyá az gyűlést az ez országbeli régi szokás szerént. – Látván mü is ez dolgok ez késő állását, odahagyjuk vala az gyűlést; magához is hívata bennünket Báthori uram, sok nyájas szóval fogadván, és megcsendesíté megháborodott elménket; mondja: „Tüstént írunk római császár urunk őfelségének; legyenek kegyelmetek csendesen, mert mü bizony soha ellenségi nem leszünk római császár őfelségének, és az kereszténységnek; azmi történt, annak okai nem vagyunk; látta kegyelmed is miképp történtek az dolgok; ez mostani veszedelemben, és a töröknek közel voltában ez hazánkat vérbe, nyomorúságba, pusztulásba nem vethetjük; csak az idő az elmúltakat pótolhatja ki.”
Mi történik ennek utána ez gyűlésben, azt tenagyságodnak híven megírjuk. Látja tenagyságod is, hogy rajtunk nem múlt volna el ez a dolog, ha értekünk [!] lett volna ollyan, az millyent ígértenek vala. Mindezekről írtunk római császár őfelségének, mü kegyelmes urunknak. Halljuk: Báthori uram főembereit küldi őfelségéhez; hiszünk is neki, mert jámbor, istenfélő öreg nemzetség.
Datum ex Alba Julia die 27. mensis maji. A[nno] domini 1571. [Kelt Gyulafehérvárott, május hónap 27. napján. Az úrnak 1571-ik esztendejében.]
Christophorus Hagymás de Berekszó
Kemény-Nagy Ajtai, 1. 109–113. Nr. 5.