Stephanus dei gratia stb. [István Isten kegyelméből stb.)
Spectabilis ac magnifice domine stb. Salutem stb. [Tekintetes és nagyságos uram stb. Üdvözletemet stb.]
Olykor adá meg Patakon [Sárospatakon] Macskássy uram, az kegyelmed jámbor szolgája az kegyelmed levelét, mikor immár szekereinket elől elbocsátván magunknak okvetlen másodnapon meg kelleték indulnunk; az hadaknak is mindenfelé megírtuk vala, hogy Szikszó felé takarodjanak. Elolvasván mindazonáltal az kegyelmed szép discursussal [elmefuttatással] írt levelét, fölötte igen örülénk rajta, mindazért, hogyha kegyelmed ezeknek maga elméjéből volt feltalálója, mely igen egyaránt fogott járni a mi elmélkedésünkkel, mert eddig való várakozásunknak nem egyebek valának okai, hanem az melyeket kegyelmed itt előszámlál. Mind penig azért, hogyha kegyelmed ezeket más embernek indításából írta s gondolkodott is ezekről, akarjuk, hogy az jó tanácsoknak és jóra való intéseknek helyt adván ilyen nagy dolgokról való gondolkodásit silentiumban [csendben] nem tartotta, hanem minékünk kijelentette. De annak sokkal inkább örülünk, hogyha ezeknek az gondolkodásoknak kegyelmed leszen, édes öcsémuram, autora és inventora [szerzője és feltalálója].
Az mi nézi azért az némettel télben való hadakozásnak diffictását [nehézségét], az mi vitézinknek egy avagy másképpen in officio contineálását [szolgálatban való megtartását], az körösztyén vérontásnak valamennyire való tágítását (mert ezek főbb summái az kegyelmed írásának), ezeket ennek előtte is szömünk előtt forgattuk. Az hadakozást mi ízű legyen az némettel mind télben, nyárban, azt immár láttuk s kóstoltuk is. Embörök csak ők is, Istené a dicsőség, valamennyire eddig is ellenek segített.
Vitézinkkel való alkudást mi illeti, nem tagadhatjuk, valamint s valahogy lött, eddig való előmenetelünk Isten után őkegyelmek által lött. Kiért háládatlanoknak nem akarunk semmi időben hozzájok találtatni, akár békességre menjen az dolog, mint kellessék őket leszállítani,* akár hadakozásra, mint kell abban is promoveálni [előrevinni], mindenekben Istent segítségül híván utat és módot keresnünk, melyre mi őkegyelmeknek, viszontag őkegyelmek is minékünk egymásnak kötelesek vagyunk.*
Hogy az körösztyén vérontás ne csak ideig táguljon, hanem ugyan örökösen az két császár [II. Rudolf és I. Ahmet] között az békesség meglevén, lecsendesíttessék, ez mostani fölmenetelünknek az egyik fő célja.* És minthogy az kegyelmed mostani discursusában az legfőbb kérdés, ha föl kellessék-e mennünk avagy nem, immár arról írok kegyelmednek.
A fővezérrel való szömbenlétünket kegyelmed is ugyanezen írásában szükségesnek ítíli, mely az fölmenetel nélkül nem lehet.
Az békesség dolgáról való tractatusban [tárgyalásban] is az két császár között az mi fölmenetelünk nélkül elégséges módot nem látunk, melyet minthogy mindenik felé megígértönk, hogy szüvünk szerént munkálkodunk benne, hogy véghez menjen, szónknak igazat akarunk tenni.
De az mi nagyobb, minthogy az kegyelmetek eddig való írását mü fundamentumnak [alapnak] tartottuk, és arra építvén, mind az Tiszán túl és innét való vármegyéknek egész Pozsonyig és Nyitráig minden rendeknek fölmenetelünket megírtuk, és mellénk mindeneket az szavára hivattunk.* Sőt immár azt mind a két császárnak megírtuk ahhoz képöst, és megírtuk, azmint kegyelmetek szorgalmazott bennünket. Mint lehessen azért, hogy mindezeket most megváltoztassuk, és ígéretünkben, szónkban az két császárság között más mód találtassék, annak elegendő okát nem láthatjuk.
Most pedig erről nem szükség még disputálnunk [vitatkoznunk], az mi fölmenetelünk után arra megyen-é az dolog, hogy hadakozzunk, avagy békességet szerezzünk, most csak az fölmenetel áll előttünk, és ha hadakoznunk kell, annak miformán kell lenni, akkor végezhetünk felőle, mikor annak ideje lészen. Nem tágítjuk azért az előttünk álló utunkat édes öcsém uram, hanem Isten segítségéből oly készülettel és módjával ügyekezünk felmenni, az mellyel hazánknak és nemzetségünknek, és abban az szent Istennek tisztességének s igaz hütünknek előmenetellel való megmaradásának leghasznosabban szolgálhassunk, kiért semmi fáradságunkat, sem vérünk hullását, és ha az üdő úgy hozza, halálunkat is nem szánjuk.
Azért amint kegyelmednek ennek előtte is írtuk volt, miné műdolgoknak menjen ez üdő alatt végére, most is intjük, hogy arról kegyelmed, mennél hamarébb lehet, írjon valami bizonyost.
És Illyésházy [István] uramnak írjon újólag kegyelmed, hogy őkegyelme gondjait magát üresítvén jőjön előnkben, ez előttünk álló dolgokról beszélgethessünk őkegyelmével. Kegyelmed is pedig az helyet jó módjával hagyván, és mind az vitézeket az mikorra följebb való érközésünket gondolhatja, jőjjön előnkben, kiről és egyéb ezekhez való több dolgokról szóval izentünk kegyelmednek, az kegyelmed jámbor szolgájátul, Macskássy uramtul. Tartsa meg Isten kegyelmedet jó egészségben.
Datum ex arce Szerencs die 27. Octobris. Anno d[omi]ni 1605. [Kelt Szerencs várából, az Úr 1605. esztendejében, október 27. napján.]
Stephanus mp.
Sinkovics, I. 315–318. Nr. 57.