Felséges Császár, legkegyelmesebb Uram!
Alázatos és hűséges szolgálataimat ajánlom Felséged kegyelmébe. Mind Felséged rendeletéből, mind a selmeciek és zólyomiak kérvényéből újból megértettem azt, ami azelőtt már különböző barátaim beszédéből és leveleiből tudomásomra jutott, hogy azok a polgárok, természetesen az én ellenségem* ösztönzésére és csalárdságából, olyanokat írtak rólam Felségednek, amiket szabad ugyan, de nem illendő írni, és amikről könnyen kiderül, hogy inkább hiúságból, mint igazságból írattak, mivel ők ebben az ügyben nem követelik, hogy bármiféle ítélet alapján engem, az elítéltet kínpadra vonszoljanak, gondolván kétségkívül, hogy könnyeket színlelve Felséged bölcsességét így majd a méltányosságtól és igazságosságtól elfordíthatják, s hogy Felséged elfeledkezve a törvényekről és a jogról, s hirtelen haragra gyulladva, engem vagy száműzetésre ítél, vagy halállal büntet ártatlanul. Én pedig, Felséges Császár, abban a meggyőződésben, hogy Felséged abban a tisztében, mellyel a többi halandó ember felett Isten kegyelméből teljes hatalmat gyakorol, és hogy semmit sem kezd meggondolatlanul, mitől sem tartok kevésbé, mint attól, hogy a szóban forgó ügyben én Felséged részéről jog és igazság ellenére elnyomassam.
Ami tehát a dologra tartozik, én a legközelebbi nemesi gyülekezetben a főispán és a többi igazságtevő tisztviselő jelenlétében nyíltan fogom erről a csalárd perlekedésről elmondani mindazt, amit becsületem védelme és a jogos sértettség érzése diktálni fog; ugyanis nem igazság, hogy ennyi rágalmazás, mely mint undok méreg híremet, nevemet Felségednél bemocskolta, büntetlenül maradjon.
Most pedig Felséged rendeletére ezt válaszolom bizony azok a hazudozó polgárok az én vádolásomban az igazságtól messze jártak, és hamis beszédeket mondanak, s színlelt könnyeket hullatnak, és hogy mindez nem jöhet máshonnan, mint ellenségem irigységéből és rosszindulatából, aki mesterkedéseit feltárván, azt, amit akart, nem érte el. Nem sokkal előbb a selmeci hévízben összehíván a selmeci és zólyomi polgárokat, semmit sem mulasztott el, részben ígéretekkel, részben fenyegetésekkel, hogy az ő gyalázkodásuk az ő kívánsága szerint alakuljon, és hogy az én embereim távollétében az ő uralmát az én jobbágyaim nyakára rakja, és hogy velük, mint azelőtt, tetszése szerint bánjon el. De minthogy a gonoszság büntetésére és jóság védelmére semmi sem alkalmasabb, mint az igazságszolgáltatás, egyedül arra hagyatkozom, és annak kemény ítéletétől igazságomban bízva nem félek.
Járjanak hát el ellenségeim egyenesen a hagyományos szokások útján, akár a nemesek gyülekezetében, akár az ország bírósága előtt, akár a helytartó úr széke előtt; ha megidéznek, igen szívesen fogok válaszolni. Ott aztán majd kiderül mindkét fél igazsága vagy igazságtalansága; ezen az úton a könnyek letöröltetnek, minden óhajtás és perlekedés lecsillapodik, főleg mihelyt jogos ítélet utal a végrehajtásra; amibe én mindenkor beleegyezem, és megígérem Felségednek, hogy kegyet vagy büntetlenséget nem fogok kérni.
Ezzel az ajánlatommal ellenségeim megelégedhetnek, különösen ha az igazságtól és igazságtételtől nem iszonyodnak, és ha nem az előtt követelik, hogy engem megbüntessenek, mielőtt a bűnt rám bizonyítanák, és ha nem látszik előttük jobbnak rágalmazni, mint az igazságtételre törekedni.
Annakokáért, Felséges Uram, mivel Felséged van a törvény élén, Felségedhez, mint az igazság menedékéhez menekülök alázatosan könyörögve: ne tűrje, hogy gonosz indulatú ellenségeim tömege rágalmaival teljesen elnyomja igazamat, és hogy ellenségeim csalárdságától környékezve Felséged engem kegyéből kivessen. Bár rágalmazni mindenkinek rendkívül könnyű, de pontossággal, igaz tanúsággal bizonyítani nem ugyanaz. Az én ellenségeim a mondott ügyben engem meg akarnak hajlítani; hogy mennyire méltányos ez, és mennyire bíznak Felséged igazságában, az könnyen megvilágosodik ebből.
Azért újból meg újból könyörgök Felségednek, ne tűrje, hogy a gonosz indulatúak sietős és igaztalan rábeszéléseit és vádjait olyan komolyan vegye figyelembe, mint az igaz férfi védelmét; nehogy ezeknek a semmiházi embereknek hazudozása miatt az én előmenetelemre vonatkozó gondja és szándéka megforduljon, tegyen úgy saját dicsősége és vele született bőkezűsége érdekében, nehogy minden ember meghallja, miszerint szolgái, nevezetesen a Balassák nemzetségének maradékai Felséged szárnyai alatt az ismeretlenségbe süllyednek vagy teljes tétlenségre kárhoztatnak. Mindazt, amit Felséged méltósága megkíván, szívesen megteszek, ha alkalom adódik, mégpedig nem unszolásra, hanem életemnek feláldozásával és minden vagyonom vesztésével. Mert azt, hogy a selmeciek fenyegetnek, hogy erőszakkal bosszulják meg az erőszakot rajtam, hacsak Felséged nem büntet, semmibe se veszem, és kívánom: bárcsak mindig ilyen rettenetes ellenségeim lennének! Különben, ha nemesemberek módjára lehet ezt a viszálykodást közöttünk elintézni, minden perlekedés nélkül, bármit is itt ellenük felhoztam és állítottam, ahol és amikor tetszik a polgároknak és ezt tudomásomra hozzák, nemcsak szájjal, hanem szívvel is, nemcsak szóval, de tettel is bizonyítani fogom, amit kívánok, hogy Felséged is szándékozzék megtapasztalni.
Utoljára hűségemet, szolgálatomat, alázatos engedelmességemet újra Felséged kegyelmébe ajánlom és kívánom: éljen sokáig jó egészségben. Kelt Újvárban, 1583. július 15-én.
Felségednek alázatos és hű örökös jobbágya és szolgája
Balassi Bálint
Eckhardt Sándor fordítása latinból
Eckhardt-Stoll, 308–310. Nr. 40. Idegen kéz írása.