Erdélyben, ha élnek, Kemény Simon, Kemény Ferenc, Kapi György, Bethlen Farkas és Gergely, Rhédei Ferenc és László uraméknak adassék.
Én életben, de csak rajtam valóban, pogány kézben vagyok, kételenségből kelletvén hinnem hiteknek, az defensióra [védekezésre] való minden alkalmatosságok már elfogyván, néhány napi harcok után az tracta [tárgyalás] alatt az tábor ruináltaték [tönkretétteték]. Vélem vadnak az alább írattak életben. Szabadulások reménlhető valaha másoknak sancon,* nékem nem, uram s hazám képében terhet viselvén. Ha az fejedelem [II. Rákóczi György] él és uralkodik, Isten úgy áldja meg, az mint vélem s hozzám tartozókkal cselekszik, mert én őnagyságának az háládatlanságért, böcstelenségért hűséggel s rabsággal fizettem.
Nemzetem mellől pedig ha el akartam volna állani, magamat salválhattam [megmenthettem] volna, érettek s vélek szenvedtem. Ha Isten megmarasztotta az hazát, abban gyermekimet, testamentumom [végrendeletem] szerint éljenek jószágimból, egyéb javaimat tartsák, ha arra menne dolgom, sancomra. Szolgálják az Istent és hazájokat. Barcsai András, Váradi Török István, Horváth György, Vitéz Gábor, Romoz János, Kovács Gergely, Ráduly László, Katona Mihály, Barcsai György, Földvári Ferenc, Damokos Tamás, Apafi Boldizsár, Szalánczi Gábor, lovászmester, Kelemen, vadnak igen sokan, de ily hamar nem tudhatjuk, fogva. Az fejedelem kedves szejményi,* az ebek árultak el, zászlóstól menvén az ellenséghez az ostromon, és azon adván passust [átjárót]. Szentandrási életben, az én inasomféle. Úgy tudom, Nagy Tamás, Pataki János, Sztépán Ferenc, Váradi Gábor, Szilasi is elevenen fogva. Ez az elfajzott, romlott magyarság alig hihető dolgot cselekedett ugyan, mindazáltal példák lehetönk mindeneknek.
Oltalmazza Isten az hátramaradott magyarságot.
31. Julii 1657.
Kemény János
V. Windisch, 368–369. Nr. 17. S. k., eredeti.