Édes Komámuram.
Kegyelmed levelét böcsülettel vettem. Kegyelmed kerüli az dolgokat; én sem írok azokrúl. Hallotta Kegyelmed: jó pap holtig tanul. Úgy is mondják néha: holtig iszik.
Én Kegyelmedet, ha szintén fel nem jöhet is az ország gyűlésére, jó szívvel mentem, noha akkor Kegyelmed mentene engem. Ha Kegyelmednek egyéb dolga penig nincsen, csak az evocatioért [meghívásért] bár fel ne jüjön; de én úgy hallottam másoktúl, Kegyelmednek szükségesképpen ott kell lenni.
Magyarországban már szintén oda leszen az Isten dücsőssége. Fegyverrel hajtják az embereket az misére; papjainkat dobszóval kisérik ki helyekbűl: már nem is sok helyen maradtanak. De úgy látom, mi azt csak nevetjük; csak mi Erdélyben szépen sétálhassunk, ihassunk, egymást szólhassuk, egymást rágalmazhassuk, friss köntösökben járhassunk, ketten-ketten hálhassunk, én az enyémet más az övét akármi úton szaporíthassuk, másét elve[hes]sük, pénzt gyűjthessünk: az Isten dücsőssége eltapodását semmiben hajtjuk. Oh Isten, Isten! mire rendeltél minket is és meddig haragszol szegény bűnös nemzetünkre! Isten veri atyánkfiait, de bizony mi is elveszünk. Isten egyedül, az ki jól tehet velünk, nem az mi jótettünk. Bezzeg ha egyaránt fogjuk vala, édes Komámuram, és sokképpen nem csigázzuk vala egymás értelmét, most úgy hiszem jobban volnának Magyarországban az dolgok. Azt már elveszték némely odavaló uraim, kit mi is jól betaszitánk egyenetlenségünkkel az veszedelemben. Már mirajtünk [!] az sor; mifelőlünk is mit rendelt el az Isten, őfelsége tudja. Az bizonyos, hogy az mint az mindennapi jelek mutatják, félek, Komámuram, az török distractiojátúl üresedvén, minket is elérántanak.* De ezekrűl, úgy látom, discurálni [beszélni] nem szabad. Akárki mint biztassa magát, de én bizony csak félek; mindazonáltal nekem sem több benne, mint másoknak. Az Isten látja lelkemet, úgy el is búsultam az [haza bajain], hogy akkor sem törődném jobban, mikor nyakamban tuskót kell[ene] vetnem. Legyen úgy, mint Isten akarja; békével szenyvedem, könyörgéssel várom, naponként könyörgök az békességes tűrésért. Oh szegény magyar nemzet! abban láttatott Isten dücsőssége, bezzeg kegyesség nélkül való emberek igazgatására jutál, ezennel is éppen oda is leszel! Isten szent fiáért könyörüljön rajtunk és ha talál még tíz igazat köztünk, tartson az magunk [menthetetlenségére].
Feleségem [Veér Judit] Kegyelmednek és velem együtt komámasszonynak szolgálatát ajánlja.
Tornya Péter uram talám canicában véteti meg az bélléseket Már nagyobb része nélkül el is lehetek.
Gergely, 5. 655 – 656. Nr. 445. S. k. fogalmazvány, eredeti.