| Ékes alkotmánya természet Urának, |
Mosolygó szülötte kertész munkájának, |
Elhalsz?… áh! lecsüggő fejed bizonyítja, |
Mert már az haldoklók festéke borítja! |
De miként lehet az, hogy oly gyorsan múljál, |
Hogy élted zsengéjén Styx vizébe hulljál, |
Ki, mihelyt hajnali csillag jön egünkre, |
Elpirulva nézel emberi nemünkre! |
Feloldod természet kötelét bimbódba; |
Ragyog ezüst harmat kinyílt ajakodba. |
Tövis őrállókat veszel szépségednek, |
Nehogy minden csélcsap ártson épségednek; |
S így ha megjelenik Febus szekerével, |
Kérkedel gráciák egész seregével! |
Még Arethusa is, noha szemérmétől |
Gátoltatik, gyullad szined szerelmétől; |
Lesütött szemekkel szedeget ölébe, |
Elsiet azután Diána völgyébe, |
Leül ott egy tiszta pataknak partjára, |
Mely szép csergéssel fut Flora határára… |
Koszorúkat készít asszonya számára, |
Énekel, s az Ekhók felelnek szavára! |
Szóval nincs egy szív is Nimfák seregében, |
Ki nem örül, hogyha mosolyogsz keblében. |
Egek, mulandó-é tehát ez a szépség, |
Melyre méltán hevül minden érzékenység! |
Úgy van, hogy múlandó! Mert nincs öröksége, |
Valamit békerít világ kereksége… |
Klorisok példátok vegyétek rósáról, |
Kiket Venus ragad szelíd szív útjáról, |
Ti is így elmúltok!… elhervad szépségtek, |
Mellyel most sok gyenge szívről zsákmányt szedtek. |
|