1. Dal
Kik szántatok s részt vevétek |
Halljad s érezd, föld s levegő! |
|
16. Dal
Más most egész természetem: |
Mert szeretek s szerettetem; |
|
18. Dal
Mind lelkemmel, mind testemmel, |
|
20. Dal
Néha, midőn mellettem ül, |
S kivántában keblem feszül, |
„Adj egy csókot, adj te kedves, |
Éles legyen, tüzes, nedves, |
S ha oda hág az érzemény, |
Honnan tovább nincsen remény – |
| Halál, egyszer ott várnál! |
|
35. Dal
Mink ott járánk, meg-megállánk |
S hogy a bürűn általszállánk |
És alattunk, és felettünk, |
| És bennünk is a menny volt, |
| S szívünkben szent tűz lángolt. |
|
51. Dal
Amint érzek s gondolkodom, |
Csak szívemhez ragaszkodom, |
|
99. Dal
Mint borzasztó havasoknak, |
| Hol szirtnek szirt hegyette, |
Úgy jősz feldúlt nemzeteknek, |
| Maradj! vesznünk kell, ha mégy. |
|
V. ÉNEK
S eltikkadván, szeretek én |
|
Szeretek én kertészkedni, |
S minden virág elsőjével, |
Minden gyümölcs zsengéjével |
| S egy kis kedvét tölthetnem. |
|
S egy titkos völgy mély ölében, |
Egy hűs csermely gyöngyvizében |
|
S látni cifrán tarkállni ott |
|
A nagy mestert nagy mívében, |
|
S mint pacsirták, úgy reppennek |
| Melyet rám is bőven mért. |
|
A hajnalnak, mint pirulni |
| Egy szép hölgynek arcáját, |
Midőn első reggel kél fel, |
|
S ily hajnalkor szeretek én |
Harmatgyöngyös zöld mezőben, |
|
Így tesz jót a nemzetekkel |
| Egy nagy szív a trónusról; |
Így tesz jót az emberekkel |
| Egy nagy lélek Pindusról. |
Ti, a napként istenkedők, |
|
Szeretem én látni, mint jön, |
S utóbb, ha több társakat vőn, |
| Egy borzasztó fellegtest, |
|
Mint jön zúgva és ordítva |
| A bús szélvész szárnyain, |
| S meg mint szakad testében. |
|
Régi szittyák faja lévén, |
|
Látni: a nyúl mint ugrik el, |
| Mint hány füttyöt farával, |
Hajsza! s Cicke mint nyúlik el, |
|
S a szép hegynek pompájával |
Eltelvén, egy sas szárnyával, |
|
| Édes kín közt kezdett el. |
Szilaj, s rideg kebelembe |
| Új szebb élet villámlott, |
|
Szeretem a szittya lantot |
Hol a lantos jól szippantott |
Érzett s gondolt tárgyak bája |
| Visszhangozván keblemben, |
|
Szeretem én, ha szívemben |
Az érzemény, s kebelemben |
|
Mikor kinn fagy, melegedvén, |
|
Szeretek egy jó baráttal, |
És sorsomban, ha jó, ha bal, |
Egyről, másról értekezve, |
|
De leginkább szeretem én, |
|
|
VI. ÉNEK
Ha szép elmevirág kél benn, |
| S a szív sok szép lobbot vet. |
|
Szeretem én látni, mint kél |
S az egész föld Parnassusa |
| Mint lop szikrát tüzéből, |
|
Szeretem én látni, mint fon, |
Mint érez csak szerelmeket, |
|
Szeretem én látni, mint ég |
Sappho, s mint vész, mert Phaon jég, |
Szívét eszét mint ragadja: |
|
Szeretem én látni, mint vőn |
Egy oly szikrát, hogy új nap lőn |
Didót gyilkos fájdalomban, |
| S a nagy Rómát tenyészni. |
|
A bölcs ember miként él s hal, |
S benn az embert és életet |
|
Most örömöt, majd gyötrelmet |
Mint elmésen rajzolja ezt |
Ovid, aki hazát is veszt, |
| Mert szeretett, s énekelt, |
| S tilost látott, s érdekelt. |
|
Shakespearnek szeretem én |
(Emberinél többet rejtvén |
| Látni s tudni, amint van, |
| Mi, mért, s miként voltában. |
|
Miként bontja, mint zavarja, |
Hányja, zúzza és csavarja, |
| Embert fel s le miként vet, |
|
Mint lehet föld királyává |
S meg mint lehet föld barmává |
| Istenhez fel mint kapják, |
| Férgekhez le mint csapják. |
|
Wieland által vezettetvén, |
Otthon lenni szeretek én, |
| S több bölcset, mint Hellában, |
|
Szeretek én Schiller magas |
Felkapatni, hol csak a sas |
| Minden szépet, jót, nagyot. |
|
| Bölcs fátyolban szemlélni, |
|
Szeretem én látni, tudni: |
Mint telik ki egy elmétől, |
|
Rousseau által szeretem én |
Kelni látni, s eleredvén, |
Most a remény napfényében, |
Majd setét bú fellegében, |
|
Egyet mint tesz százezerré |
S végre mint lesz egy tengerré, |
Mindent elönt, borít, nyel, fal, |
|
Corneille s Racine munkáiban |
|
S szép vadonját Valclusának |
S lantja lelkes hangjaiban, |
|
Víva látni, s tündérektől |
|
Melyben szíve felgerjedvén, |
A szív, kiért úgy epedtem, |
Kiért mindent felejtettem, |
| S most, boldog én! enyém már. |
|
A levelet, melyre, úgy mint |
Mellyel a nagy teremtő int, |
Napfény terjed: napfény derült |
Bútengerben már elmerült, |
| S testét megúnt lelkemre. |
|
|
165. Dal
Oda, hol jobb helyeket tud, |
Csóka, varjú alant repül, |
Sármány, pityer kertekbe gyűl, |
A tél ajtónk előtt immár, |
S ez majd mindent szorosba zár; |
|
197. Dal
Hol késtek még, ti kertemnek |
Jőjetek meg, kis kedvesek! |
Minden karvalyt csővel lesek, |
| S több kis lantost költsetek. |
|
199. Dal
Nem fogamszik, bár fejében, |
Ki a vallást s jámborságot |
Az erkölcsöt s igazságot, |
Az oly embert kerülni kell: |
Mert élete poklot lehell; |
|
|