Sokan siralmokra, szomorúságokra, kárvallásokra örömest elhíják Krisztust, és amint Szent Dávid mondja: Mikor halálos ágyokban vannak, keresik az urat és jó reggel hozzá folyamodnak: de kevesen vannak, kik örömökre, lakodalmokra, mennyegzőjökre híják Krisztust, szent anyjával és tanítványival egyetemben, mint Cána Galileában hítták vala. Hanem mint a zsidók a pusztában, jóllakások és táncok között meghízván és kövéredvén, elhagyák az Istent: úgy a világi mennyegzősök tobzódásokkal, részegségekkel, csintalan táncolásokkal kirekesztik Krisztust, ki csak oly menyegzőt tisztelt jelenlétével, melyben a bor idején elfogyott. Most pedig az emberek nem tartják jóllakásnak, ha vendégestül a gazda meg nem részegszik: nem ítílik boldog örömnek vagy szerencsés menyegzőnek, melyben mindnyájan nem tántorognak és számtalan részegséggel Isten haragját nem gerjesztik: mert minden örömök és vigasságok húsétel és borital. Azért ha valaki barátságot akar szerzeni vagy újítani, egyes itallal és részegséggel kell annak meglenni. Ha örvendetes nyájaskodásban vigasságot akar mutatni, részegség nélkül az nem lehet. Ha valakinek fiat ád Isten, innya kell: ha kivészi a világból, a torban itallal kell a keserűséget kimosogatni: ha valamit kell végezni, részegséggel kell pecsételni a végezést. Azért sovány és ízetlen embernek tartják, aki gyakor pohárok mellett hosszú köszöneteket nem tud mondani: aki más ember részegítésére újabb formákat nem tud találni. Egyszóval, kicsinytűl fogva nagyig, azon vannak mindenek; hogy lakodalmokban a bor el ne fogyjon; hanem az undok kérődések büdösségével, Krisztus Urunk kirekesztessék vigasságokból.
Vajha az Úristen oly kegyelmességgel megáldaná az én értelmemet és nyelvemet, mint a Xenócrates filozófus nyelvét megszállotta vala! Kirűl azt írja Laërtius+, hogy mikor iskolájába részegen bétántorgott volna Polemo nevű ifjú, oly szép és erős okokkal inté őtet a részegségnek gyűlölségére, hogy azután tekéletes erkölcsökben nevekedett. Vajha, mondok, Isten énhozzám is oly kegyelmességét nyújtaná, és az én tanításomnak oly erőt adna; hogy mindnyájan, akik jelen vagytok, megértvén a részegségnek ártalmas voltát, a részegségtűl örök búcsút vennétek, és soha ennek utána Krisztust lakodalmatokból ki nem rekesztenétek!
Tudom, mely nehéz a megrögzött szokásból és csaknem természetté vált erkölcsbűl kivenni az embereket; kiváltképpen abban az országban, melyben az emberek pincetokok; és kiknél az élet csak ital, nem élet. De két dolog bátorít, hogy ne ítíljem haszontalannak mai munkámat. Első, mert az Ézsaiás mondása szerént az Isten igéje akármely sovány földbe hintessék, üresen és haszontalanul vissza nem tér; hanem talál valamely szegeletet, ahol gyökeret vér, és gyümölcsöt teremt. Második, mert Szent Ágoston+ írja, hogy oka, miért ily igen részegeskednek az emberek, nem egyéb; hanem, hogy kicsiny véteknek vagy ingyen bűnnek sem ítílik a részegséget. Ezért pedig (úgymond), a tudatlanságért a papok adnak számot az ítílet napján, ha szünetlen nem hirdetik: minémű nagy vétekbe esik a részeg ember.
Azért hogy ezt a tudatlanságot sokak szűvéből kivegyem; hogy magamat Isten előtt mentsem; hogy a részegség, mely a lakodalmokban dicsírtetik, gyaláztassék a templomban, és a hívektűl megutáltassék, mai tanúságunkat ilyen korlátba rekesztem: Először megmutatom, mely nagy vétek és kárhozatra méltó bűn a részegség. Másodszor előszámlálom, mennyi sok Isten ellen való vétkek, mennyi külső-belső nyavalyák származnak a részegségből. Harmadszor megmondom, mely gyalázatos és utálatos esztelenség magában a részegség, bár ugyan semmi egyéb vétek ebből ne eredne is. Ezeket elvégezvén, tanúságunknak vége lészen.
Két ellenkező eretnekséget olvasok a boritalrúl. Egyik a boritalt teljességgel tiltotta; és azt tanította, hogy a bor ördög találmánya; és ennek kóstolásával megfertéztetik, és bűnössé lészen ember. Ezt tanította Manichaeus, amint Szent Ágoston+ írja; az Encratiták, amint Epifánius feljegyzi; és egy Severus nevű tévelygő, akit Szent Ágoston+ említ. Másik eretnekség nemcsak a bort tiltotta, de sőt részegségre szabadította az embereket, még azt vitatta, hogy semmit nem vétkezik, aki megrészegszik. Ezt tanították az Agapéták, kiknek egy Agápe nevű asszonytúl volt eredetek. De mind a két tévelygést egyaránt kárhoztatja az igazság, mely a két hamis vélekedés között igyenes úton, középaránt szokott járni.
Először azért bizonyos, hogy Istennek minden teremtett állati nemcsak jók; hanem igen jók. Nevezet szerént a keveses boritalra ugyan inti Timoteust Szent Pál apostol, hogy ezzel gyomra vastagodjék és betegsége enyhíttessék. Ő maga, Krisztus, hozzánk hasonlítván magát, a bűnön kívül bort ivott; kiért boriszák volt neve a gonoszoktúl.
Szépen magyarázza a bölcs a borital hasznát: A bor nem részegségre teremtetett, hanem hogy embert vigasztalja. A mértékletes borital léleknek és szűnek vidámsága: léleknek és testnek egészsége a józan ital. Erre néztek a deákok, mikor a szőlőtőt csaknem életnek nevezték. A Szentírás is azt mondja, hogy mind Isten s mind emberek előtt gyönyörűséges a bor: de kiváltképpen a búban, bánatban epedett szűvet vigasztalja, erősíti, vastagítja. Azért parancsolja Salamon, hogy a bánkódó és keseredett szívűknek bort adjunk, hogy igyanak, feledkezzenek bánatjokrúl és nyugodjanak utána; mert az okos ember, úgymond, kevés borral megelégszik és utána nyugodalmason aluszik. Aristoteles+ summában foglalván hasznát a józan boritalnak, azt mondja, hogy a bornak mértékletes itala a gyomor emésztését segíti, a szűvet vigasztalja, agya velejét embernek vastagítja, nyugodalmas álmot szerez, az emlékezetet és okosságot öregbíti, az értelmet vastagítja, a külső érzékenységeket tisztítja: és embert mély dolgoknak elmélkedésére alkalmatossá tészi. Miképpen azért a mértékletes eső a földet gyümölcsözteti és a gyümölcsöt érleli, a felettébvaló záporok pedig mindent lecsöpülnek, elmerítnek, elrothasztanak: úgy a bornak kevese mindenre hasznos, a soka ártalmas.
Plato+ azt parancsolja, hogy tizennyolc esztendős korig a gyermek bort ne igyék és tüzet tűzhöz ne adjon. A vénemberekrűl pedig azt írja, hogy borral éljenek, mert ez orvosság a vénségben: mivel a hideg testet és a vért melegíti és vastagítja, a szomorúságot vidámítja. Azért a deákok ugyan példabeszédbe vették, hogy a bor teje a vénembernek. Azaz: miképpen a gyermek tejjel tápláltatik, úgy aki másodszor gyermekké kezd lenni a vénség miatt, borral kell azt táplálni. De mértékletes borral! Nemcsak azért, hogy az ifjakat jó példákkal oktassák; hanem azért is, mert méreg a sok bor nékik; és amint sok példák bizonyítják, a vénemberekre hirtelen és véletlen halált hoz a sok borital.
Noha azért józan italja a bornak szabad és hasznos, de bizonnyal és keresztyén hittel tartozunk hinni, hogy örök kárhozatra méltó vétek a részegség, úgy, hogy lelki halálba esik, valaki szabad akaratja szerént vagy torkosságból, vagy nyájasságból, vagy kedveskedésből megrészegszik. Ezt Szent Ágoston+ sok erős bizonyságokkal állatja. Hozza elő a Szent Pál szavait, hogy a fajtalanok, bálványozók, házasságtörők, lopók, részegesek Isten országába nem mennek. És azt mondja: Látod-e, hogy egy pórázra fűzi, egyaránt pokolra ítíli és mennyből kirekeszti a részegséget, a több cégéres, rút vétkekkel? Látod-e, hogy a részegesek kétszer fizetik a bor árát; pénzekkel a korcsmárosnak, lelkekkel az ördögnek.
Nemcsak a részegeskedést, azaz gyakor és szokássá vett részegséget; hanem a magánvaló részegséget is hasonlóképpen kárhoztatja; a bálványozással és gyilkossággal egyenlő büntetésre méltónak mondja Szent Pál; midőn a részegséget test cselekedeti közé számlálja, és azt veti utána; hogy valaki effélét cselekeszik, Isten országát nem bírja.
Ha valamely nagynevű és tudományú orvosdoktor egy füvet vagy étket mutatna és azt mondaná: Ezt meg ne egyétek, mert bizonnyal meghaltok tőle: azt hiszem, senki nincs közülönk, aki meg merné enni. Isten, a mi lelkünk orvosa és ura, Szent Pál által azt mondja, hogy mennyországba nem mennek, örök halállal halnak, valakik tudva és akarva részegségbe esnek. Mindazáltal ennyi részegség uralkodik köztünk!
Ugyanezen Szent Pál, írván a rómabéliekhez, így szól: Vessük el a setétség cselekedetit: mint nappal; tisztességesen járjunk: nem tobzódásban és részégségben; nem fajtalanságban és gyűlölségben. Ihon itt is egyenlőképpen setétség cselekedetinek nevezi és egymás mellé köti a részegséget és fajtalanságot; azzal fejezvén mondását, hogy igen jó ellenni a bor és hús nélkül. Másutt azt írja, hogy akik részegek, éjjel részegek: mi pedig, kik napszínre jutottunk, józanok légyünk, mintha nyilvábban mondaná, hogy a pokolbéli setétséggel megkörnyékeztetett ördög hatalmába esett, valaki megrészegszik. Annak okáért Szent Péter a híveket ilyen szókkal inti: Atyámfiai, elég az elmúlt üdő a pogányok akaratja töltésére, kik bujaságban, részegségben, tobzódásban, italban és bálványozásban jártanak. Ihon hallod, pogányokhoz illendő dolognak nevezi Szent Péter a részegséget. Szent Pál apostol pedig ennél is világosban így szól: Ha valaki közületek fajtalan életű, szitkozódó, bálványimádó vagy részeges: ezzel csak együtt se egyetek. Mely mondásban nemcsak egy igába fogja, szokása szerént, a részegséget a bujasággal és bálványozással: de mint nyilván kiátkozott embert és rühes juhot elválasztja a hívek társaságátúl a részeges embert.
Ki győzné előszámlálni, mennyiszer tiltja a Szentírás a részegséget? Mennyiszer fenyegeti a részegeket? Mennyiszer int mindeneket a szorgalmatos vigyázásra, hogy szívök sok itallal és részegséggel ne terheltessék? Mennyiszer fenyegeti és keserves jajszókkal rettenti a részegeseket? Jaj néktek, úgymond Izsaiás, kik reggel kéltek a részegeskedésre! Jaj néktek, kik erősek vagytok a részegeskedésben és győzedelmesek a boritalban. És hogy megismértetné a részegségnek undokságát, utána veti büntetését. Mivel, úgymond, csak jóllakásnak estek, országtok rabságra adatott, a népnek színe levágatott: és mindezek felett a pokol határ nélkül felnyitotta torkát. Holott nyilván jelenti Izsaiás, hogy a részegség nemcsak világi nyomorúságot, de pokol torkát érdemli.
A régi szent doktorok mit nem írnak a részegség ellen? Nem egy óra vagy nem egy nap kellene, ha ezeket elő akarnók hozni: hanem hónapok és esztendők volnának szükségesek. Aranyszájú Szent János azt írja, hogy a részeg ember eleven testben holt lelket hordoz. És miképpen a halottnak nincs érzékenysége: úgy a részeg embernek nincs semmi jó indulatja. Azért méltán mondhatjuk őróla; hogy neve az, hogy él, de megholt. Mert ha Szent Pál azt mondja a kedve szerént élő özvegyasszonyrúl, hogy holteleven: sokkal inkább mondhatni azt a részegségben élő emberrűl, kit bálványozónak nevez, mert hasát inkább szereti, hogysem Istent.
Az emberi okosság is kárhoztatja a részegséget. Mert ezáltal ember nem valami külső gazdagságtúl, hanem okosságtúl és emberségtűl fosztatik. Ezáltal számtalan gonoszságokra, éktelen vétekre, veszedelmes esetekre vitetik. Ezáltal kivétetik ember erkölcséből és természetéből, és a szelídek fenékké, a csendesek haragosokká, a mértékletesek bujákká lésznek.
Végezetre, ha egyéb veszedelmes éktelenség nem volna a részegségben, csak azért is kárhozatot érdemlene, hogy ezzel ember oly állapatra viszi magát, melyben ha vagy emberi esetből, vagy véletlen történetből, vagy gonoszakarójának szándékából halála lenne; amint naponként látjuk, hogy történik; nincs módja, sem tehetsége a részeg embernek, hogy Istenhez térjen: hanem minden reménység nélkül, örök kárhozatra vettetik. Egyéb bűnök nem veszik el embernek okosságát és értelmét: azért ha ezekbe esik is ember, minden szempillantásban Istenéhez térhet, bűnét megbánhatja és üdvözülhet. De a részegség elveszi embernek eszét; úgy, hogy se bűnrűl, se Istenrűl, se üdvösségrűl ne gondolkodhassék. Azért ha akkor valami veszedelme következik, nincs mód és reménység üdvösségérűl. Mivel azért aki veszedelemre veti lelkét, elvész: kétség nélkül veszedelmes és majd minden bűnöknél ártalmasb a részegség.
Minekelőtte tanúságunknak második részéhez kezdünk, és a részegségnek veszedelmes gyümölcsét számláljuk; hogy senki magát meg ne csalja; egy dolgot kívánok, hogy mindnyájan eszünkbe vegyünk: tudniillik, hogy nem csak az vétkezik, aki megrészegszik; hanem valaki vagy szép szavával, vagy kínálásával, vagy köszöngetésével, vagy egyébképpen okot ád másnak a részegségre, szinte oly bűnt vall, és oly kárhozatot érdemel, mintha önnönmaga részegednék meg. Ha nem érted mi okból és minémű fondamentomból mondom ezt, hallgass reá, majd megérted? Ezt először veszem Szent Pál írásából, ki a bűnökről szólván azt mondja: Nemcsak azok érdemlik a halált, kik ezeket cselekeszik, hanem akiknek akaratjából és tetszéséből más ezeket cselekeszi. A világi törvény szerént: akik cselekeszik és akik akaratjából cselekeszik a gonoszt, egyenlő büntetést érdemlenek. Másodszor: A Szentírás nemcsak azokat fenyegeti, kik megrészegednek; hanem azokat is, kik mást italra késztetnek: Azokat, akik téged szeretnek, ne kísztessed boritalra. Habakuk próféta pedig azt kiáltja: Jaj annak, ki barátját borral kínálja, de epével elegyíti; megrészegítvén őtet, hogy mezítelen csúffá tegye. Azonképpen Izsaiás jajt kiált nemcsak azok fejére, kik részegeskednek, hanem azokra is, kik mást részegségre ingerlenek. Harmadszor: Ezt az igazságot a régi szentek értelméből vészem; kik nemcsak nyilván tanítják, hogy aki mást megrészegít, halálos bűnbe esik; hanem ezt a természetnek okosságából erősítik. Szent Ágoston+ együtt így szól: Aki mást kényszerít boritalra, nem oly nagyot vétkeznék, ha barátja testét fegyverével vagdalná; mennyit vétkezik, lelkét megölvén a részegség által! Ha azért nagyot vétkezik, aki barátját vagdalja; ha tolvajnak mondatik, aki pénzétűl vagy egyéb drága marhájátúl megfosztja: mennyivel nagyobbat vétkezik, aki a részegség által, mint egy tüzes tolvaj, felebarátját értelmétűl, okosságátúl, emberségétűl megfosztja, és kárhozatra méltóvá teszi? Másutt ezen szent doktor imígyen ír: Valaki barátját megitatja, az legnagyobb ellensége: mert testét egészségében megsérti, lelkét pedig ugyan megöli. Mentül jobb volna tehát azt, amit mással kelletlen megitatsz, szegényeknek osztani, hogy a test is tápláltatnék mértékletes itallal, a léleknek is váltság szereztetnék irgalmassággal. Kellemes barátság, hogy mást jó akaratból megrészegítesz?! Ha meleg üdőben lovad megizzad és innya akar, nem szenveded; megrántod a száját, hogy el ne veszessed egészségét. Ha pedig látod, hogy barátod felgerjedett a sok bor miatt, inkább erőlteted, hogy igyék; és amitűl barmodat elfogod, arra kényszeríted barátodat; nagyobb gondod lévén lovad egészségére, hogysem barátod életére, üdvösségére. Ne adjon Isten senkinek ilyen barátot: mert akik megrészegítnek, nem barátink, hanem tolvajink: és jobb volna martalócok kezébe akadni, hogysem efféle kegyetlenek asztalához ülni. Szent Ambrus+ ezen dologrúl így szól: Nincs mentségtek, kik vendéget hívtok, mint barátokat, és úgy bocsátjátok el, mint ellenségteket. Jobb volna földöntened borodat. Mi gyönyörűséged a haszon nélkül való kárban? Felebarátodat örömre hívod, és halálra kényszeríted: ebédhez ülteted, és koporsóba viszed: borral kínálod, és méreggel tartod; mert mind méreg az, ami árt embernek. Ezek így lévén, Empedocles+ halálra ítílé a gazdát, ki azt mondotta vendéginek, hogy: Igyanak vagy fejekre töltik a bort. Elköltünk bezzeg arrúl, hogy a más ember részegítését ilyen gyalázatos bűnnek ítílnék az emberek, mint hallók, hogy ítílték a szent doktorok. Dicsekednek most az emberek, mikor valakit megrészegítnek. És még az asszonyok is megmutatják ebben mesterségeket. Mert mikor valakit különben meg nem részegíthetnek, elmégyen kisasszonyom, egy pohár bort köszön másra; és kicsinnyé megkredenciázván* vagy a pohár szélit megcsókolván, éppen megitatja mással: és így meg nem részegszik asszonyom, de szinte olyan lélek veszedelembe esik, mint aki megrészegült. Annak okáért a régi szentek csudálatos kemény szókkal tiltják és feddik a fejedelmekért és jóakarókért való részegeskedő köszöneteket, úgymint pogányoktúl vett gonosz dolgokat. Mert a pogányoknál szokás volt, hogy barátjokért és fejedelmek jó szerencséjekért boritallal áldoztak az ördögnek. Az ilyen pogány szokásrúl, mellyel az ördög részegségre csalogatta az embereket; halljad mit ír Szent Ágoston+: Azt, úgymond, minden okvetetlen kívánom tőletek, és az Istennek rettenetes ítíletire kényszerítlek hogy mikor lakodalmot szerzetek, amaz utálatos szokást hátrahagyjátok, hogy ketten vagy többen, kedvvel vagy kedvetlenül nagy pohárt köszöntök. Ezt azért, mint ördög mérgét, kipökdössétek lakodalmatokból: mert ez az átkozott szokás pogányoktúl származott. És valaki ezt maga vagy más lakodalmában szenvedi, ne kételkedjék abban, hogy akkor ördögnek áldozik. Szent Ambrus+ minekutána előhozta volna, hogy az asztalnál legelőször apró pohárokkal kezdik el a csatát, mint valami martalékokkal: azután a derék harcok kezdetnek, nagyobb pohárokkal; és abban mesterkednek, hogy egyik meggyőzze másikát. Mikor az étket elszedik és azt tudnád, hogy már fel kell kelni: akkor hozzák elő a dandárokat és faltörő pattantyúkat*. Végre ezt veti utána: Ki tudná, úgymond, előszámlálni, mennyi kötelességeket találnak a boritalra? Igyunk császár egészségére! És aki ezt meg nem issza, nem szereti a császárt. Igyunk hadainak győzedelméért, fiainak egészségéért! És azt ítílik, hogy efféle könyörgések Istenhez hatnak?! Oh, emberi bolondság, hogy a részegséget áldozatnak ítíli!
Ha szabad volna nékem ezekhez valamit adnom, azt mondanám, hogy nemcsak bolondság, hanem istencsúfolás efféle részegeskedésre gondolt köszöngetés: mert tudjátok, hogy gyűlölséges Isten előtt a részegség, mégis mint valami kedves dologgal, ezzel akarjátok, hogy már őtet engesztelni: azaz meg akarjátok őtet csúfolni. Annak is, aki egészségéért isznak, nemhogy használna, de nagyot árt efféle köszönet. Mert aki tudja, hogy egészségéért részegeskedő köszöngetéssel élnek, és ellene állhatván, nem ellenzi: bizonyos, hogy Isten haragját és átkát érdemli, és ki tudja, talán a több vétkek között, egyikért azért rontotta és pusztította Isten a mi szegény hazánkat, hogy az ő szabadulásáért annyi részegítő köszönések lettek; hogy ha egy nagy völgybe vinnék a török császár erejét, és reáeresztenék azt a bort, melyet sok részegeskedésben megittak Magyarország szabadulásáért: nem kellene semmi vízözön a török veszedelmére; mind borban halnának. De ha szamár rívás nem hallik mennyországban, a részegségre vivő imádság és álmodás sem hallik egyébképpen, hanem csak azok büntetésére, kik így találnak okot a részegségre. Noha azért a józan és tisztességes köszönetben, melyet az emberek megkívánnak, nincs fogyatkozás; miképpen az étellel való kínálás is tisztességesen meglehet. Noha az sem árt, ha ital közben javát kívánjuk valakinek. De mikor efféle köszöngetést avégre cselekeszi valaki, hogy megrészegítse és mértékletesség ellen való italra kötelezze barátját; bezzeg akkor a köszönet nincs halálos bűn nélkül; sőt ördögnek való áldozás és istencsúfolás nélkül.
Lássuk immár, mennyi gonoszság és veszedelem származik a részegségből. A Szentírás mondja, hogy miképpen a tűz meglágyítja a kemény vasat, úgy a részegség minden gonoszságra hajlandóvá tészi embert. Mert ebből származik minden gonoszság és keserűség. Másutt azt mondja, hogy a részeg olyan, mint a tenger közepin kormány nélkül való hajó, melyet valahonnan fúj a szél, künnyen elragadja: úgy nincs kormánya a bornak, és a részeg ember az ördög kísértetivel úgy ragadtatik minden gonoszra, hogy ellene sem állhat a bűnnek, aki részeg, mivel eszét elveszti. Azért mondja Szent Ambrus+: El kell a részegséget távoztatnunk, mert oly állapatra viszen, melyben a bűnt el nem távoztathatjuk. Aranyszájú Szent János azt írja, hogy semmit az ördög úgy nem szeret, mint a részegséget: mert tudja, hogy ez a gonoszságok anyja és kútfeje. Szent Ágoston+ azt tanítja, hogy a részegség és az eretnekség egyedül nem jár: mindenik kapitány és sok vétkeket vonszon utána. Nevezet szerént a hitetlenséget részegségből írja Szent Ambrus+ származni: A részeg, úgymond, anyja a hitetlenségnek; azaz; aki örömest részegeskedik, künnyen megtagadja igaz hitét. Mely dologrúl szörnyűséges példát olvasunk Tertullianusban. Ő idejében a pogányok egy Pristinus nevű keresztyént tartottak fogva a keresztyén hitért. Amely reggel bíró eleibe és onnan mártíromságra kelle menni, sokat ivék, hogy a borszesszel vagy erőt venne a kínok győzedelmére; vagy megtompulna és szédülne azoknak nem érzéséré. De mihent a harchelyre juta; Krisztust megtagadá, a hitét elhagyá. Tanuljanak ebből, akik mód nélkül itatják a halálra szentenciáztakat*, melyből sokszor kárhozatjok következhetik; vagy azért, hogy halálos bűnben találtatnak; vagy azért, hogy a bornak füsti miatt oly töredelmes szűvel nem lehetnek, amineműt kívánna az életnek utolsó szököllője*. És a több okok között talán azért nem akará Krisztus a keresztfán megkóstolni a drága jó bort, hogy megtanulnók: nyavalyánk künnyebbségét nem borból, hanem Isten segítéséből várni.
Noha pedig az Eratostenes filozófus mondása szerént; a bor olyan, mint a tűz; ahová akad, minden jót megemészt: de főképpen két veszedelmes véteknek kútfeje a részegség, tudniillik: a bujaságnak és háborúságnak.
A Szentírás mondja, hogy a részegség szüléje, gerjesztője, nevelője a fajtalanságnak, házasságtörésnek és mindennemű bujaságnak. Meg ne részegedjetek, úgymond Szent Pál, borral, melyben fajtalanság vagyon. A bölcs pedig így szól: Bujaságra indító a bor, és mihent megrészegszel (úgymond), amely idegen asszonyt szemed lát, azt szűved latrul kívánja. Mert a borral gőzölgő has hamar fajtalanságra tajtékozik*. És valahol a részegség találtatik, bizonnyal bizonyosb, hogy ott a fajtalanság uralkodik. Azért akármit mondjon, de én nem hiszem, úgymond Jeronimus+, hogy tisztán él, aki részegeskedik. Annak okáért, írván Eustochiumnak a szüzesség megtartásárúl, így szól: Ha én valamit értek, ha valamit próbáltam: első tanácsom az, hogy a Krisztus jegyese a bort, mint mérget távoztassa, mert a bor gyújtogatója a bujaságnak: olajat önt a tűzre, aki bort ád az ifjúnak; kirűl Izsaiás azt mondja, hogy gerjedez a bortúl.
Ugyanezent teli torokkal kiáltják a pogány bölcsek. Sőt példabeszéddé vették, hogy: Bor nélkül fázik a bujaság. Halljad Pliniust+: A részegség, úgymond, minden jóságot számkivetésbe kerget, és undok bujaság az ő haszna, akkor valamely asszonyt lát; szemeivel vásárolja.
Adná Isten, hogy kevesebb példánk volna errűl. De tudjuk, hogy Lótot a részegség vivé a maga leányira; és amit Origenes+ írja: Akit Sodoma meg nem csalhatott, megcsalta a részegség: akit a kénköves tűz meg nem férhetett józan korában, asszonyember tüzétűl megégettetett részeg korában. Dávid király jóllakás után esék házasságtörésbe. Mert a Tertullianus mondása szerént: A bujaság toldalékja a jóllakásnak. Holofernes részeg korában gerjede a Judit szerelmére. Szörnyű dolgot említ Szent Ágoston+ abban a prédikációban, mellyel a történt dolog napján tanította a községet. Itt, úgymond, Hippo városában, Cyrillus nevű becsületes embernek egy fia lévén, azt igen szerette, és nagy kedvén, szabadságban nevelte; azaz: gyermekkorában akasztófát készített néki, mert noha részegséget és bujaságot űzne, meg nem verte, nem dorgálta érette. Mi lén belőle? Ez mai napon megrészegedvén a gonosz fiú, bételjesíté, amit a bölcs monda; hogy amely gyermeket akaratjára bocsátnak, megszégyeníti anyját: erőszakot tett nehézkes édesanyján. Ez nem elég! Anyja házasságának rontása után megölte édesapját, aki oltalmazni akarja vala felesége tisztességét. Végezetre két hajadon húgainak szüzességét akarván rontani, hogy engedni nem akartak; halálos sebekkel vagdalta fel őket. Oh, átkozott részegség, mely minden szemérmet, minden félelmet, minden kötelességet kirekeszt az ember szívéből! Okoson cselekedtek a perzsák, kikrűl azt írja Plutarchus+, hogy lakodalmokban le nem ültették feleségeket, hanem csak a gonosz asszonyokat: mert a részegségnek nincs zabolája.
A régi pogányok eszekbe vévén, hogy a részegséggel együtt nem lakhatik a tisztaság; kiváltképpen a gyarló edénytűl, az asszonyoktúl, annyira tiltották a részegséget, hogy a rómaiak csak kóstolni sem hagyták nékik a bort. Sőt úgy megölték az asszonyt, ha bort ivott, mintha házasságot tört volna. Metellusrúl írja Valerius, hogy egyszer hazamenvén, feleségét úgy találá, hogy bort ivott: ugyanottan mindjárt agyonverte, mintha házasságtörésben kapta volna, és senki csak meg sem feddé érette. Plinius+ írja és példákkal bizonyítja, hogy a római polgárok megölték feleségeket, ha boritalban kapták. Ezeket nem egyébért cselekedték a Tanácsos emberek, hanem hogy a boritalt éktelenbnek és veszedelmesbnek itílték az asszonyemberekben, hogysem a férfiakban: és nem hihették, hogy tiszta életű lehessen a boriszák asszony. Ezent jelenti a Szentírás, imígyen szólván: Nagy istenharagja, nagy gyalázat a részeg asszony: az ő fertelmes volta el nem fedeztetik. Mert miképpen Aranyszájú Szent János mondja: Nincs utálatosb a részeg asszonynál, mely mennél gyengébb edény, annál rútabbul romlik. Sőt azt bátorsággal írja, hogy valamely asszony részeges, kurva is a részegséggel együtt.
Az Ótörvényben a papoknak renddel kellett hónaponként szolgálni a templomban. És mivel akkor Isten tőlök nagy tisztaságot kívánt, erősen megparancsolá, hogy életek vesztése alatt bort ne igyanak, valamikor az Isten Sátorába mennek; valamikor a népet tanítani akarják; valamikor törvényt tesznek. A nazaraeusokat is tilalmazta a boritaltúl. Sőt amint Szent Jeronimus+ a Cheraemon írásiból előhozza: a pogány papok közül is sokan hústúl, bortúl megtartóztatták magokat, hogy a bujaságot eltávoztatnák. Annak okáért boros papokat, úgymond, az apostol kárhoztat, a törvény szidalmaz. Erre nézve az eklézsia törvényiben sokszor parancsoltatik, hogy a kockás és részeges pap* levettessék minden tisztiből és méltóságából, ha meg nem akar jobbulni. Adná Isten, hogy azt ne mondhatnók mi is, amit Szent Ágoston+: Ami gonoszabb, úgymond, az egyházi emberek között is, kiknek tiltani kellene a részegséget, találkozik kik kényszerítnek egyebeket az italra. De akik ilyenek, ha meg nem jobbítják életeket, mind magokért, mind egyebekért, örök kárhozatra vettetnek.
Végezetre, ugyanezen bujaságnak eltávoztatásáért tiltják e világi bölcsek az ifjaktúl a boritalt. Galenust+ halljad: A gyermekeknek csak kóstolni sem kell a bort, mert ostobákká tészi fejeket. Az ifjaknak keveset és jól vizezve kell adni: mert ha béven isznak, fajtalanok lesznek. Plato+ azt kívánja, hogy tizenkét esztendős korig a gyermek ne tudja ízit a bornak, hogy tüzet tűzhöz ne adjon. Aristoteles+ hasonlóképpen tilalmazza a bort a gyermekektűl.
Nemcsak fajtalanságnak, de szitkozódásoknak, pántolódásoknak, versengéseknek, kötődéseknek, vagdalkozásoknak, gyilkosságoknak oka és eredeti a részegség. Azért mondja a bölcs: zűrzavar szerző a részegség. Mert miképpen aki valamely meredek helynek szélin áll, akármely kicsiny taszítással nyakra-főre mégyen alá úgy a részeg ember, kicsiny bosszúsággal felindíttatik; sőt akármely kis dologból okot vészen, nemcsak hogy feleségét, szolgáját rútolja*, üstöközze*, hanem hogy egyebekkel is pálcára, kardra keljen. Kinek jaj? – úgy mond Salamon – Ki háborog? Ki esik gyakran verembe? Kin lésznek mód nélkül való sebek? Nem azokon-é, kik részegeskednek és tanulják a pohárok üresítését? Másutt azt mondja, hogy a bor szűvet ád: de erejét elvészi embernek, hogy magával sem bír, nemhogy mást meggyőzne.
Nem szükség a részegségből történt észveszésnek példáit számlálni: mindennap eleget láthat, aki a részegesek között forog; holott az asztalok és pohárok röpdösnek az emberek fején; vagy amint Szent Jeronimus+ szól: pohárok, iccék nyilakká változnak és a torok nedvességét véres aggyal* száraztják. Sok példákat hoz Plutarchus+ elő azokrul, kik részegségekben más ember feleségén vagy leányán kapdostak, és megölettek. A régi bölcsek a bor istenét Bacchust+, öreg szarvakkal írták; de kezébe lágy vesszőt, thyrsust* adtak. Ezzel jelentvén, hogy hamar szarvat vészen, aki bort iszik. Mert jó legény a bor, és ha a részegnek annyi ereje volna, mennyi bátorsága, sok rossz dolgok következnének: de csak thyrsus vagyon kezében. Tudjátok-e, miért tiltá Isten oly erősen Sámsont a boritaltúl? Azt hiszem azért, mert ha a nagy erőhöz a boros garázdaság járult volna, senki békével nem maradhatott volna tőle.
A részegek háborgása más, nagy, veszedelmes vétkekből árad; tudniillik, hogy ők semmit nem tudnak titkolni, hanem a bor tüköre szívöknek. Azért valami szívökben vagyon; kifecsegik. És ugyan példabeszéddé vált, hogy: Borban az igazság. Bacchust+, a bor istenét Libernek, szabadosnak azért híják, mert azoknak, akik megisszák a bort, oldozva vagyon szabados nyelvek, nyitva szívök. Azért miképpen Noét, test szerént mezítelenné tevé a borital: úgy a részeg ember szűvét és akaratját tartóztatás nélkül kinyilatkoztatja. Nincs ott titok, ahol a részegség uralkodik, mert igaz a közmondás: Ami a józan ember szűvén, az a részeg ember nyelvén vagyon. És miképpen a must felforrja és kihányja, valami rútság a hordó fenekén találtatik: azonképpen az ember szűvének titkát kihányja és napfényre hozza a részegség.
Ki győzné előszámlálni a több vétkeket, melyek a részegségből származnak? Egy csomóba köti azokat, és egyszóval előnkbé adja a Szentírás: A bor és az asszonyember az igen okos embert is elszakasztja Istentűl. És amint Oseás mondja: A bor és részegség elveszik az ember szűvét: azaz annyira megtompítják a lelki és isteni dolgokra, mintha sem szűve, sem esze, sem értelme nem volna. Mert a Szent Jeronimus+ mondása szerént; aminthogy két úrnak nem szolgálhatunk, úgy borral és szentlélekkel telik nem lehetünk.
Nem csuda tehát, keresztyének, hogy a mi boldogtalan üdőnkben semmi jobbítást nem látunk az emberek életében, akármennyit kiáltsanak a tanítók; mivel mindnyájan a részegségnek és tobzódásnak adták magokat: mert ezek megtompítják az isteni dolgoknak értelmére szívünket, és teljességgel elfelejtetik Istent velünk. Azért panaszolkodik Izsaiás, hogy a részegség miatt értelem nélkül maradtak, akik elnyelettek a bortúl, és nincs kit tanítson az istenes életre; hanem ha csecsszopó gyermekeket, kik még a bort nem kóstolták. Mert ezeken kívül mindenekrűl azt mondhatjuk, hogy: a bor miatt mindnyájan maszlagosokká lettek*. Nagy dolgot, de bizonyost mondok: Soha a mi országunkban semminemű rend között, igaz keresztyéni ájtatosságot és jó rendtartást; szép isteni áldomásokkal egyetemben nem érhetünk, valamíg a részegeskedéstűl meg nem szűnünk. Mert nem lehet, hogy hasunk borral, lelkünk szentlélekkel teljes légyen.
Ha megtekintjük nemcsak ezeket az Isten ellen való bűnöket, melyek a részegségből áradnak, de azokat is a világi nagy károkat és veszedelmeket, melyek őbelőle származnak: nyilván kitetszik a részegségnek undoksága.
Először: Országok és városok romlásának nagy oka a részegség. Nincs, úgymond Plato+, oly döghalál, mely az országokat annyira ronccsá vesztegesse, mint a részegség. Mert sok nemzetségek sokáig oltalmaztattak a szolgálat igájátúl, és végre a részegség miatt rabbá lettek: Az részegség, úgymond Seneca+, győzhetetlen erős nemzeteket ellenség kezébe ejtett: sok esztendeig oltalmazott városok falait megnyitotta, és akik harcokon győzhetetlenek voltak, bor által meggyőzettek. Példánk e dologban Boldizsár király, kit Darius+ Babyloniából ki nem vett volna, ha a részegségnek békét hagyott volna. Példánk Benadad, ama harminckét királlyal egyetemben; kiknek erős hadait kevesedmagával meggyőzé Acháb; mert azelőtt a bortúl meggyőzetett vala Benadad. Példánk Holofernes, minden hadaival, kit részegségében egy asszony megronta; vagy inkább egy ember részegsége ily erős seregeket elveszte. Cyrus+ úgy vén diadalmat a szkítiai hatalmas királyokon, hogy félelmet tettetvén megfutamodék; de táborát sok jó borral teli hagyá: és eszébe vévén, hogy a szkíták megrészegedtek, reájok üte és egy lábig levágá. Ezent cselekedé Grimoaldus a galliai király hadával Olaszországban. Mi üdőnkben hasonló mesterséggel vágatá le Guisius herceg Galliában a németeket.
Azért nem ok nélkül cselekedték a régi gallusok, kikrűl Julius császár azt írja; hogy nem szenvedték, hogy bort igyanak a vitézlő népek; azt ítílvén, hogy a bor miatt elvesznek az országok. Plato+ erős törvénnyel tiltá az athenasbélieket, hogy mihent hadakozni kezdenek, bort ne igyanak, valamíg hadakoznak; és valamíg tisztet viselnek. Ugyanezen törvényt követték a Carthago és Lacedemon városiak. Ezen szokás volt a crétabélieknél is. Sőt a rómaiak decretoma is azt tartotta, hogy amely vitézlő ember megrészegszik, kivessék a seregből. A rechabiták, minthogy sátorban laktak, soha bort nem ittak: Most is a török, mikor táborban vagyon, bort nem hordoz. Solon+ törvényben írta és Athenasban megtartatott, hogy ha a tisztviselő részegségben találtatik, mindezt kegyelem nélkül megölessék: mivel részegségével szerencsére veti a közönséges jót. Ezent jelenti a Szentírás, mikor így szól: Ne adj, ne adj bort a fejedelmeknek; hogy el ne feledkezzenek hivataljokrúl, és részegségek miatt a közönséges gondviselést hátra ne hagyják, az országot veszedelemre ne hozzák. Plato+ azt parancsolja; hogy a tisztviselők és vigyázók soha meg ne részegedjenek, mert csúfos dolog, ha az őrzőnek őrzőt kell adni. És ha a kormányos, akármely kevés ideig magakívül vagyon, nem lehet veszedelem nélkül a hajó.
Adná Isten, hogy a mi országunkban is az urak, azt az üdőt, melyet részegeskedésre vesztegetnek; azt a pénzt, melyet torkokra tékozolnak, ország javárúl való tanácskozásra és közönséges jónak oltalmára fordítanák: minden ember elhiggye, hogy jobban volna dolgunk. És vakmerőség nélkül merem mondani; hogy eleitűl fogva minden veszedelmünknek oka volt az uraknak és tisztviselőknek éjjeli-nappali részegeskedése.
Másodszor: Magán kinek-kinek számlálhatatlan kárt, fogyatkozást, nyavalyát szerez a részegség. Sok helyen olvassuk a Szentírásban, hogy valaki a bort megissza, meg nem gazdagul: mert valamit talál, feneketlen, lyukas zsákba tölti; gyomrán általtölti és pilulát* csinálván, ősitűl keresett szép értékiből elnyeli, megissza és kiokádja minden javait.
Ennek felette belső érzékenységit és okosságát embernek lenyomja a részegség: megfojt minden jóravaló indulatokat, úgy, hogy bár attúl ne várj eszes tanácsot vagy böcsületes és tekintetes igyekezetet, aki részegségnek adja magát. Mert amint Aranyszájú Szent János írja; a részeg elméje és akaratja olyan, mint az erős déren megfagyott és meggémberedett ember, és a testet semmiben nem segítheti. Azért mikor vacsorán volna egykor Romulus, és borral kínálnák, azt mondaná; hogy nem ihatik, mert holnap nagy dolga lészen. Jelenteni akarván ezzel, amit Horatius+ írt: Hogy a tegnapi jóllakás lenyomja a lelket, és ugyan földhöz szegezi. Ezt az elmének oktalanságát jelenti a Szentírás, mikor azt mondja némelyekrűl, hogy a bor miatt értetlenekké lettek. Mert Isten szava, hogy az ember szűvét elveszi a bor, úgy, hogy se okos tanácsot, se valami nagy igyekezetet, melyhez szűv kellene, ne várj a részegestűl: mivel az Aristateles mondása szerént: A sok ital megtöri elméjét és okosságát embernek; meglágyítja férfiúhoz illendő serénységét.
Továbbá: az ember testét teljességgel elrontja; fogyatja és nyavalyákkal megrakja a részegség. Azért magával hordozza büntetését, maga hóhéra annak, aki őtet gyakorolja: úgy, hogy nehezebb a részegséget űzni, hogysem azt eltávoztatni.
Sommában foglalja Szent Basilius+ és Szent Ágoston+ a részegségnek gyümölcsét, és azt írják, hogy nemcsak a másvilágon kínoztatnak a részegesek, hanem itt kezdetik nyavalyájok, mert szemfájással, főszédelgéssel, sőt nehéz nyavalyákkal sanyargattatnak. És részegségekkel számtalanan rövidítik beteges életeket, melyet egészségesen tovább tarthatnak józansággal. Azért írta a poéta; hogy a borral vész el szépsége és egészsége a testnek Mert a Plinius+ írása szerént ebből vagyon a rút, halavány szín; nyaka, mint az indiai tyúknak, hólyagos; feje fájdalmas, keze reszket, orcája rezes, véres szeme; dohos és kamoraszék szagú szája a részegesnek. Mindezeken kívül oly szörnyű nyelv– és torokszáradás vagyon rajta, hogy nemcsak pokolban, a tobzódó gazdaggal, hanem itt is szomjúsággal büntetődik a részeges torok. Azért, mint a vízkórságos, úgy a részeges, mennél többet iszik és inkább gerjeszti borral máját, annál inkább szárad torka, annál inkább italt kíván; mentül többet szolgál telhetetlen gyomrának, annál inkább sarcoltatik attúl: úgy, hogy Falaris sem kínozhatná szörnyebben akármely gonoszságáért az embert; mint a bor kínozza a részegeseket: kólikával, köszvénnyel, egyéb kínokkal. Azért ha jól gondolkodunk, nem mód nélkül beszélt ama spanyol barát, aki látván, hogy Németországban sokszor a részegségrűl vádolják vala magokat a gyónásban; nem tudván mi légyen a részegség, meg akará próbálni: és addig ivék, hogy fejébe méne a bor. Forogni kezde a ház véle, nem kezdé bírni az ina: kettőzni kezdének mindenek szeme előtt, gőzölögni kezde feje, és csak alig méne az ágyra, elaluvék. Felserkenvén, tehát csaknem hasad ketté feje, ímelyeg gyomra: harmadnapig sem lén jó belé. Akkor nagyon fogadta, hogy aki ezután meggyónja részegségét, egyéb penitenciát nem ád néki, hanem hogy ismét megrészegüljön: mért ily kevés örömnek elég büntetése a részegségből származott sok nyavalya.
Holott azért ennyi sok gonosz származik a boritalból, kövessük a Szentírás parancsolatját, és ne nézzük a bor színét. Ne csak azt gondoljuk, hogy gyönyörűséges az ő itala: hanem vegyük eszünkbe, hogy olyan, mint a halászhorgon az etető: kedvesen nyeljük, de végre mint a mérges kígyó, nemcsak lelkünket, hanem testünket is megmardossa, és gyógyíthatatlan mérget ereszt belénk. Mert az Isten szavaként: a sok bor sárkányepe és áspiskígyók gyógyíthatatlan mérge. Mivel akik ahhoz szoktak, hogy isznak s okádnak, azok elesnek, úgymond Jeremiás. Mert a Szent Ambrus+ mondása szerént, egyéb méregből kigyógyulnak sokan: de aki a részegséghez szokott, ki nem gyógyul, hanem megrövidül életek és üdőnap előtt meghalnak. Méltó is, hogy akik gonoszsággal megölik lelkeket, test szerént megrövidíttessék életek. Azért magával hordozza a részegség büntetését.
De ha a részegség semmi gonoszságra és veszedelemre nem vinne; csak azzal is, hogy cégére a bolondságnak oly gyalázatos dolog, hogy okos embernek nem ítílheti, aki ebben gyönyörködik. És ha a sok borital dohossá tészi az ember száját: böcsületit és tisztességes nevét is megbüdösíti és egyéb jóságokat megrútít. Példánk ebben Világbíró Sándor, kirűl azt írja Curtius+, hogy noha sok jó volt benne, de részegségével azokat mind megmocskolta. Azért az okos emberek mindenkor oly gyalázatosnak ítílték a részegséget, hogy még mostan is Spanyolországban nemhogy egyéb böcsületes tisztekre, de csak bizonyságtételre sem vészik be, akire bizonyodik, hogy részeg volt. Rómában pedig kivetették a Tanácsból és tisztességvesztésre ítílték, akit részegen láttak: nem ítílvén méltónak, hogy a közönséges jóra gondot viseljen, aki a részegséget nem utálja. Ugyanis ha csekély embernek tartjuk; aki gondviseletlensége és tékozlása miatt szép uraságit elvesztegetvén koldulásra jutott: mentül gyalázatosb, aki nem pénzét vagy jószágát, hanem értelmét, okosságát, emberségét elveszti és magát akarva barommá tészi.
Az oktalan állatoktúl okossággal különböz ember, és ezzel előzi a barmokat, melyek erősséggel és érzékenységgel meggyőzhetnek minket. A részegség eszétűl fosztja embert és erkölcsében s magaviselésében bolonddá, csúffá, disznóbarommá tészi. Azért mondja Salamon, hogy elfogta a boritaltúl magát, hogy a bolondságot elkerülné. Tekintsd, úgymond Szent Ambrus+, mely csúfos a részeg ember! Ruhája nincsen, holnapi kenyere nincsen, és úgy beszél, mintha király volna. Épít, vásárol, akinek annyi pénze nincsen, hogy a megitt bor árát megfizethesse. Míg részeg, addig gazdag, vitéz tudós, bölcs, szép, mindennel béves: énekel, tapsol, táncol, sok napi fáradságát egy órában elnyeli: senkit nem böcsül, akárkihez hasonlónak tartja magát: feje szédeleg, szeme kettőzik, ina tántorog, gyomra kérődik, torka okádozik, nyelve akadoz: emberek csúfja, gyermekek nevetsége mindenben. Ha ki maszlaggal vagy bolondító itallal ilyen állapotra hozná felebarátját, vajon nem méltó volna-e, hogy életével fizetne? Tehát jól és okoson felele Cyrus Astyagesnek+, ki őtet borral kínálja vala; hogy mérget nem iszik. Ebben pedig a pohárban, hogy méreg légyen, abból tudja: mert minapi lakodalomban látta, hogy valakik ebből ittak, sem eszek, sem jártányi erejek nem maradott.
Aranyszájú Szent János tovább mégyen és azt írja; hogy a részeg alábbvaló a disznónál és egyéb barmoknál. Mert az oktalan állat többet nem iszik annál, amennyi kell, ha mind e világ kínálná is. Efelett egy disznó sem hever úgy rútságiban, nincs semmiféle oktalan állat oly magafeledett és magával jó-tehetetlen, mint a részeg ember. Ezzel nem elégszik Szent Basilius+, hanem azt írja, hogy a részeg nemcsak barom és baromnál rosszabb, hanem bálvánnyá változik, és amit a bálványokrúl mond a Szentírás, benne találtatik. Lába vagyon, de nem járhat; szeme, füle vagyon, nyelve, keze vagyon, de sem szólhat, sem hallhat, sem érzékenysége erejében nem marad: hanem amint a részeg maga mondja: ha igen verik sem fájlalja, ha hurcolják sem érzi. A tőkétűl azért, és bálványtúl nem különböz.
Ennél is nagyobbat mond Chrysostomus+; tudniillik, hogy ördögtűl szállott a részeg ember. Végezetre, ember teljességgel bolonddá tészi magát a részegséggel. Mert ha járását, ha szavát, ha cselekedetit tekinted, nyilván látod, hogy semmiben nem különböz a bolondtúl; és oly éktelen minden erkölcsében, hogy akik részeg embert látnak, csak meggondolják, hogy ők is olyanok, mikor megrészegednek; méltán elidegenednek a részegségtűl. Laërtius+ írja, hogy mikor Anacharsist kérdették volna: Mint távoztathatja ember a részegséget? Úgy, úgymond, ha a részeg embernek undok és éktelen indulatit, szeme előtt viseli. Azért a Lacedemon városiak, hogy fiokat a részegségtűl idegenítenék, a szolgákat megrészegítették: ezeknek rút, csintalan énekléseket és táncokat nevetséggel nézetvén a gyermekekkel, intették őket, hogy hasonló gyalázatot eltávoztassanak. Sőt magok is, a Lacedemon városiak, mikor lakodalmat űztek a Lycurgus törvényéből; igen részeg szolgát vittek közikbe: ennek nevettek, ezt csúfolták, ennek példájából távoztatták, amit másban pöktek, gyűlöltek. Jól mondja azért Aranyszájú Szent János, hogy a részegség szabad akarat szerént való ördög: bocsánat nélkül való nyavalya: emberi nemzetnek gyalázatja. Azért aki részegség által az emberi természetet oktalan állathoz hasonlítja; méltó volna, hogy a Szent Pál parancsolatja szerént senki véle ne ennék, se nyájaskodnék. Adná Isten, hogy mint egyéb vétket, úgy a részegséget szégyenlenék az emberek, sőt megbüntetnék. És mikor az utcákon heverő vagy garázdálkodó részeget találnának, a pelengérnél józanítanák meg. Pittacusrúl+ írja Laërtius+, hogy aki részegségében valamit vétkezik, kétképpen büntettessék. Belisarius is, mikor a táborában két részeg ember gyilkosságot cselekedett volna, nyársba vonatá őket: Okát adván: mert a részegség magán büntetést érdemel, ha ebből más gonosz nem következik is. Megértők mindezekből, hogy Isten ellen való nagy bűn a részegség, mely kirekeszti a boldogságból, ha idején ki nem tér és penitenciát nem tart. Megtanulók, hogy nemcsak aki megrészegszik, de aki mást megrészegít is, olyan bűnt vall, mintha maga részegednék. Meghallók, hogy rút fajtalanságok, iszonyú visszavonyások, betegségek, nyavalyák és egyéb fogyatkozások áradnak a részegségből: és hogy az emberből bolondot, sőt barmot, sőt ördögtűl szállott bálványt csinál.
Meggyünk tehát immár? Mégis a közönséges szokáshoz szabjuk-e magunkat? Mégis az elébbi részegeskedésben menjünk-e el? Oh, mi balgatagok, ha azt cselekesszük! Oh, boldogtalanok, ha meg nem szűnünk! Ha egy doktor a betegnek azt mondaná: Meg ne edd amaz étket, mert meghalsz tőle! Hozzá sem nyúlna, látni sem akarná. Ihon a szentlélek azt kiáltja: aki megrészegedik, Isten országát nem bírja. Mindazáltal ennyi véghetetlen részegeskedéseket látunk naponként, minden rendek között; és amely boldogságnak megnyeréséért Krisztus Urunk harminchárom esztendeig fáradott e világon, azt mi egy óráig való vigasságért, egy ital borért elhagyjuk. Oh, esztelenség! Oh, vakság!
Ha mi valamely szolgánkra derék dolgot bízunk, nem tűrhetjük, ha megrészegszik. Mi pedig, kikre azt bízta Isten, hogy az örök dücsőséget szorgalmatoson keressük és nyerjük, mintha csak mulatságnak okáért volnánk e világon, csak boritalba merülünk. Vajon amit mi szolgánkban el nem szenvednénk, elszenvedi-e Isten azt mibennünk? Oh, mely illetlen, hogy amely szájjal az Istennek szent testét veszik a keresztyének, azt okádásra fordítsák a részegség által, és minden disznóakolnál utálatosbá tegyék! Jobb volna, úgymond Szent Ágoston+, hogy amely bort a részeges, fajtalan, utálatos életű emberek eltékozlanak házukban, a kapu előtt álló szegényeknek adatnák. Mert a többi között azért kiált a Szentírás jajt a részegekre, hogy ők vígan lakván, elfeledkeznek az nyomorultakrúl. Mentül nagyobb áldása lenne annak a menyegzőnek, melyben a bor elfogyna, de Krisztus jelen volna; hogysem amelyet számtalan vétkekkel és Istennek kirekesztésével szolgáltatunk?
Adná Isten, hogy a Szent Pál kívánsága szerént, emberek előtt is böcsületlenek, utálatosok, kiátkozottak volnának; valakik megrészegednek vagy mást megrészegítenek! Talán így, akiket az örök veszedelemnek félelme meg nem tartóztat, emberektűl való szemérem megzabolázna.
De hallom, mit mond a részeges: Nem innám, úgymond, de ha barátomat hívom hozzám, s jól nem tartom, embertelennek ítíltetem. Nem innám, de reám köszönik főemberek: ha meg nem iszom, kész garázda támad belőle, és felbomlik a barátság. Némelyek azt is mondják, hogy a melankóliát ki kell mosni jó borral.
Szépen béköti ezeket a fogásokat Szent Ágoston+: Ne légyen, úgymond, barátod, aki téged Isten ellenségévé akar tenni. Ha vagy őtet, vagy magadat megrészegíted: ember barátod lészen, Isten ellenséged. Meggondold azért, ha illendő-e, hogy Istentűl elszakadj és részeg emberhez ragadj? Ha innya akar, hadd igyék; vesszen egyedül, ne vesszetek ketten! Ha pedig valaki a boritalra kísztet: vagy azt feleld neki, hogy nagyobb úr, aki tiltja a részegséget: vagy azt mondjad, hogy ha bolond nélkül szűkölködik, kíméljen meg téged, más bolondot keressen! Tovább mégyen Szent Ágoston+, és azt mondja: Ha arra jutna a dolog, hogy azt mondanák: vagy igyál, vagy meghalsz! Jobb, hogy tested józanon megölessék, hogysem lelked részegen elkárhozzék. Azt veti ezek után, hogy ha valakit megölnének, azért, hogy innya nem akart, mártír lenne, mint Eleazar, kit azért ölének meg, hogy disznóhúst nem akart enni.
Végezetre, aki igazán akarja vigasztalni szomorúságát, nem borral kell azt öntözni, hanem a lelkiismeretet kell tisztán tartani. Azután Istenhez és az örökkévaló dolgokhoz kell ragaszkodni, hogy azt mondhassa, amit Szent Dávid: Megemlékeztem az Úrrúl és megvigasztaltattam. Ha kárvallás, ha gyalázat, ha fiadnak vagy házastársodnak halála szomorít: Emlékezzél Istenrűl, emlékezzél az örök boldogságrúl, és azzal vigasztald szűvedet. Csak álom, csak árnyék, csak játék az egyéb vigasság, és hamar elmúlik: állandó és tekéletes vigasság az, mely Istentűl származik.
Bezzeg, aki mindezeket józan elmével meggondolná és jól szűvébe foglalná, könnyű volna megvonni magát a részegségtűl. Aki pedig ezeket füle mellől akarja bocsátani, annak én azt mondom, amit Szent Ágoston+: Atyámfiai, mikor ezeket mondom néktek, magamat mentem Isten előtt. Valaki azért szót nem fogad, és vagy maga részegeskedik, vagy mást itat: az ítílet napján mind magáért, mind egyebekért örök kárhozatra ítíltetik. Kitűl oltalmazzon mindnyájunkat az Atya, Fiú, Szentlélek Isten. Amen.