Az emberi nemzet gyükerét paradicsomban, egyéb vétkekkel együtt, torkossággal férgesítette* elsőben az ördög. Mert addig mutogatá Éva anyánknak a tilalmas gyümölcs szépségét; addig dicséré gyönyörűséges ízit; addig köszörülé torkát és nyelvét; addig viszketteté gyomrát; addig hitegeté kívánságát és csalogatá akaratját, hogy beléharapa a veszett asszony: együtt az almával a pokol horgát elnyelé, az ördögi mérget bészívá, mely az egész emberi nemzetnek fogát megvásolván, keserűségének ártalmas ízit most is szájunkban hagyta. Azért a torkosság, mellyel testünknek kedvét keressük és mértéktelen dobzódással hizlaljuk, mint őstűl maradt betegség, úgy belénk oltatott; hogy valamint testünket le nem tehetjük, míg élünk; úgy a torkosságnak esztenétűl és perzselésétűl üresen nem maradhatunk, hanem házi ellenségünket táplálván, mindennapi bajvívásunkkal ellene tusakodunk.
De mivel a második Ádám, az új világ atyja, a Krisztus Jézus azért jött e földre, hogy elrontsa az ördög alkotmányát: úgy rendelé teljes életének folyását, hogy a torkosságnak és dobzódásnak gyökerét megszáraztaná példájával és józanságra vezetne tanításával. Azért ha prédikáláshoz akart kezdeni: negyvennapi böjtöléssel száraztotta ártatlan testét. Ha imádkozni tanított: nem egyebet, hanem kenyeret parancsolt, hogy Istentűl kérjünk testi táplálásunkra. Azt is pedig mindennapit, azaz nem innepnapra sütött, szép zsemlyét, hanem közkenyeret, melyhez künnyebben és gyakrabban juthatunk: akarván ezzel is oktatni, hogy táplálásunkkal megelégedjünk; torkosságunk gyönyörködtető eledelt ne kívánjunk. Ha erkölcsünket törvényével igazgatta: azt hagyta, hogy sok étellel és részegséggel ne terheltessünk. Ha lakodalomba ment: oly helyre ment, ahol a bor idején elfogyott. Ha szomjúhozott: epét és ecetet kóstolt, mely kedvetlenítette, nem édesgette torkát. Ha enni akart: egy darab sült halacskával és lépesmézzel elégedett. Ha vendéglette a sokaságot: öt árpakenyérrel és két halacskával vendéglette; noha csak a férfiak is ötezren voltak, asszonynépek és gyermekeken kívül. Másszor hét kenyérrel és egynéhány halacskával, gyermekek és asszonyokon kívül négyezer embert vendéglett. Sohult drága étkekkel, különböző nyalánkságokkal nem vendéglette követőit.
Hogy azért mi is a józan és mértékletes életet megtanuljuk; hogy torkunkat zabolára fogjuk és hasunkat a szükségnek cirkalomjára* vegyük: mai tanúságunkat a torkosság veszedelmének és a mértékletes józanság szépségének ismértetésére határozom. És elsőben megmutatom, hogy kemény parancsolatokkal tilalmazta Isten a dobzódást, úgymint kárhoztató vétket. Másodszor megmondom, mint büntetődnek – mind itt s mind a másvilágon –, akik hasoknak és torkoknak szolgálnak. Harmadszor a mértékletes életnek böcsületit említem rövideden. Legyetek figyelmetesek, és amit hallotok, oltsátok szűvetekbe, vegyétek erkölcsötökbe!
Az írástudó doktorok azt tanítják, hogy a torkosság, ételnek-italnak rendetlen és módatlan mértéktelensége. De hogy most a nagy italnak vétkességérűl ne szóljunk, mivel errűl másutt volt tanúságunk: ételbéli torkossággal ötképpen vétkezik ember, noha nem mindenkor halálos vétkekkel.
Először: Ha ki parancsolatnak tilalmazása ellen eszik valamit. Így vétkeztek első szüléink, a tiltott gyümölcs ételében, így vétkezett ama próféta, kinek Isten parancsolta vala, hogy Béthelben ne egyék. Ugyanezen vétekben részesek, akik vagy fogadások ellen, vagy az anyaszentegyház tilalma ellen esznek valamit. Mert Isten parancsolatja az, hogy amit néki fogadunk, megteljesítsük. És hogy az anyaszentegyház szavát szófogadással vegyük. Másodszor: Vétkezik, aki szüksége és természeti ereje felett sokat eszik: mert ebből vagy egészségének ártalma, vagy lelki dolgainak akadékja szokott következni. Ilyenek voltak ama balgatagok, Straton és Neocles, kik versenyt ettek. Harmadszor: Vétkezik, aki szokatlan, gyenge, drága, gyönyörködtető nyalánkságokra vagy csemegékre szaggat; nem egészsége oltalmáért, hanem torka gyönyörködtetéséért; és hogy az újonnan gondolt ételektűl a sok zabálás miatt megúnakozott és fáradott gyomrát ébressze és izgassa a telhetetlen ételre. Ilyen vétekben volt részek a Heli pap fiainak; kiknek émelygett gyomrok az áldozatokban főtt húsra: hanem, hogy magok szája ízi szerént, kedvesben főzetnének, nyersen vonták el az áldozatot. Ilyenek voltanak a zsidók is, kik nem elégedvén a mennyei kenyérrel: torkosságra való eledelt kívántak. Ilyenek (úgymond Szent Jeronimus) most is sokan vannak. Parasztházban születtek, alig tölthették ugató gyomrokat közkenyérrel*, de egyházi állapotra jutván, a zsemlyét sem szeretik: sok nyalánkságokkal keresik kedvét torkoknak. Vitellius császárrúl+ írja Suetonius, hogy egy vacsorán kétezer halat, háromezer madarat feladatott. Egy iszonyú nagy tálban csak fácánok és pókák agyavelejét, menyhalak máját és indiai madarak nyelvét vitték asztalára. Heliogabalus+ szólni tanult madarak nyelvéből csináltatott étkeket. Mit mondjak Cleopátrárúl, ki harmadfélszázezer arany érő fülgyöngyöt olvaszta el, és azt adá Antoniusnak egy falatban? Negyedszer: Vétkezik, aki többször eszik, hogysem illenék az üdőt nem tartván az ételben, valamikor eszébe jut, ottan zabálik és nyalakodik. Így vétkezett Nero, déltűl fogva éjfélkorig egyvégben rágódván. Vitelliusrúl+ írja Suetonius, hogy egész napot ételben töltött: mert a felestökömöt ebéd, az ebédet ozsonna, az ozsonnát vacsora érte asztalán. És hogy gyomrát üresítené, egynéhányszor okádott napjában. Claudius császár, mikor Pisóval asztalhoz ülhetett, egész két napot s egy éjelt, tágítás nélkül, étel-italban töltött. Ötödször: Az étel módjában lehet vétek, mert a torkosságban nem annyira kell arra nézni, mit eszik ember, mint az étel módját. Az ördög Ádámot almával csalá, Krisztust száraz kenyérrel kísérté, Ézsaut lencsével veszté. Azért, aki mohón és nyalánkon eszik; aki elméjével ételre vetemedik és abban csak gyönyörködést keres; aki nem szükségére, hanem torok gyönyörködtetésére; nem az élet megtartására, hanem a test kedvére néz ételében: kétség nélkül vétek vagyon dolgában. Mert noha Isten az eledelekbe gyönyörűséget elegyített, és lehetetlen, hogy aki kedvvel eszik, kedves ízek gyönyörűségét ne érezze: de lehetséges az, hogy nem teljességgel ezért a gyönyörűségért együnk: nem mindaddig együnk, míg a gyönyörűség vonna. Vétkeznek tehát, akik azért élnek, hogy egyenek, nem azért esznek, hogy éljenek: kiknek gyakorta nyelveken forog ama minden öröm a húsétel és borital, azért együnk-igyunk, majd meghalunk. Ebben vétke volt Filoxenusnak, ki azt bánta; hogy oly hosszú torka nincsen, mint a gólyának; hogy tovább tartana az elnyelt falat íze és gyönyörűsége: és azt gyakran mondotta, hogy mennél drágább az étek, annál jobb ízűnek tetszik.
Úgy eláradott és közönségessé lett most a torkosság, hogy noha némelyek a részegséget bűnnek tartják, de az ételben való mértéktelenséget véteknek sem alítják: azért lakásoknak idejét, mértékét, módját a torkok és gyomrok kívánságára hagyták. De a Szentlélek a dobzódást veszedelmes bűnnek hirdeti. Minekutána azt mondotta volna Szent Pál, hogy a test cselekedeti nyilván vannak: a fajtalanság, bálványozás, harag, gyilkosság, részegség, ételi dobzódás; azt veti utána: akik efféléket cselekesznek, Isten országát nem bírják. Mert akik Krisztus hívei, testeket megfeszítik, vétkeivel és kívánságival egyetemben: Látod-e, hogy a paráznasággal, gyilkossággal és egyéb undok vétkekkel egy pórázra köti Szent Pál az ételben való torkosságot? Vészed-e eszedbe, hogy Isten országából kirekeszti, Krisztus hívségétűl elszakasztja, aki az ételben testének kívánságit követi?
Ugyanezen Szent Pál erősen parancsolja, hogy a setétség cselekedetit eltávoztassuk. Számlálván ezeket a cselekedeteket, előlveti az ételben való torkosságot, mintha azt mondaná: mivel első romlása embernek ételből esett, először is ételben kell embernek magát megmértékelni, azután a fajtalanságot távoztatni. Itt is a cégéres vétkek között fő helyt ád Szent Pál a dobzódásnak, és azt pokolbéli setétségből áradott gonoszságnak nevezi. Noha testünkre gondot kell viselnünk, de tilalom alatt vagyon, hogy ez a gondviselés ne légyen a test kívánsága szerént, hanem az okosságnak és az Isten törvényének mértéke szerént.
Nagyobb és hatalmasb rútsággal nem bélyegezheti a torkosságot, mint Szent Júdás apostol bélyegezte, ki elsőben nagy jajt kiált azokra, kik Káin, Bálaám és Kóre nyomdokán járnak. Azután magyarázza, kik legyenek ezek. Ezek, úgymond, akik ételekkel mocskoltatnak, félelem nélkül lakoznak, magokat legeltetik. Tudjátok jól, hogy Káin gyilkos, Bálaám bálványozó, Kóre pártütő volt. Azt mondja azért Szent Júdás, hogy a dobzódók ezek után indultak, ezeknek útjokon járnak. Mert gyilkosa magának a torkos ember, mivel betegség vagyon a sok ételben: és sokan meghalnak torkosságokért. Bálványozóknak és Krisztus kereszti ellenségének nevezi Szent Pál azokat, kik hasoknak szolgálnak, mert ezeknek hasok istenek, végek veszedelem. Végre, aki testét hizlalja, lelke ellen pártoltatja: miképpen aki ezt sanyargatja, lelkének engedelmessége alá holdoltatja. Mivel azért ennyi gonoszság foglaltatik a dobzódásban, méltán parancsolja a bölcs, hogy ne légyünk mohók az ételben, ne öntsük minden kedvünket arra: hanem a mértékletességet kövessük ételünkben.
Tovább azért is tilalmas a dobzódás, mert bár ugyan sok szép jóságok légyenek is emberben, de mihent a torkosság közikbe akad, mint Ézsaut, kiforgatná minden áldásiból, úgy az ember lelkéből kirekeszt minden tekéletes erkölcsöt. Azért írja Szent Gergely+, hogy az asszíriai király konyhamestere rontotta él Jeruzsálemet és a templomot, mert mibennünk a has a konyhamester, ki ha erőt vészen, minden jóból kiforgatja embert, és minden gonoszságok magvát belénk hinti. Azért mondja a bölcs, hogyha engedsz kívánságidnak, örömet szerzesz ellenségidnek. Mennél inkább zsírosítod a földet, annál inkább neveli a beléesett magvakat: a mi testünk is annál sűrűbben kiomol minden gonoszságra, mennél inkább kövéredik a jóllakással. Az Izráel fiaival egy jóllakás mind elfelejteté, valami csudatételit látták, valami kegyelmességét vették vala az Istennek, és mihent megtelék hasok, játszani kezdének, azaz amint Szent Pál magyarázza: bálványozának, és Istent elhagyván, aranyborjút imádának. Ládd-e, mire viszi embert a dobzódás? A bálványozást játéknak tartja a teli has, és mihent meghízik, ottan hátrarúg.
Sok rút vétkek valának Sodomában: mindazoknak gyökere a kenyérételnek bévsége volt, azt mondja az Isten. Szent Dávid házasságtörésbe esék, mert ebédi jóllakása után szemlélé Betsabeét. Aki szolgáját gyengélteti, fejére neveli; aki testét jóltartja, száján nem tarthatja. Mert a Szent Jeronimus+ mondása szerént: a teli has fészke és forrása a bujaságnak. És nincs oly nagy tüze az Etna hegyének, mint az ifjú ember velejének, mikor jó étkekkel és borral felgyújtatik. Erre nézve írja Tertullianus, hogy a torkosság toldalékja a bujaság. Azért vagyon a has végén a szeméremtest. A bévséges ételen mégyen alá a fajtalanság, és csuda, ha torkosság nélkül találtatik a kacérság. Mihent első szüléink torkosságba esének, mindjárt kitetszék a testek szemérme, Méltán fogja tehát egymás mellé Szent Pál a böjtöt és a tisztaságot: mert a fajtalanság útitársa a torkosságnak és majd csak hasveréssel hidegedik.
Végezetre: A természet törvénye és az igaz okosság vezérlése arra mutat, hogy rút éktelenség az eledelek torkossága. Vajon micsoda az éhség? Egy betegség, mely ha sokáig tartana és gyakor orvosságokkal nem enyhíttetnék, megölné az embert. Ennek a betegségnek orvossága az étel. Annak okáért úgy kell az eledelhez nyúlnunk, úgymond Szent Ágoston+, mint az orvossághoz. Bolondság volna, ha az orvosságokat torkosságért, és a doktorok mesterségéből adatott jó ízekért enné valaki, és nem az egészségért. Tehát az eledelt sem kell egyébért venni, hanem testi táplálásért, és így se többet, se különbet ne együnk, hanem ami és mennyi szükséges és alkalmatos táplálásunkra. Tovább: A természet az oktalan állatoknak nagy szájat adott: az embert nagyságához képest minden állatok között legkisebb szájjal ékesítette. Ismértetvén ezzel is, hogy ha az oktalan állatok az ételben telhetetlenek is (noha a disznótúl megválva azok sem oly mohón zabálnak), de az emberben a száj nem dobzódásnak, hanem mértékletes szükségnek eszköze. Erre nézve a pogány bölcsek is a természet vezérlésétűl taníttatván, feltalálták azt, hogy nem emberhez illendő a dobzódás, és akik utat nyitottak a torkosságra, megbüntették. Azért aki az étkeknek különböző ízadásárúl könyvet írt vala, nemcsak könyvét megégetteté Severus császár, de magát is érdeme szerént akarta büntetni, ha el nem szökött volna.
Ha a dobzódás büntetését megtekintjük, három rendbéli csapásit találjuk. Első magátúl a torkosságtúl származik, mint gonosz fának ártalmas gyümölcse. Másik Isten haragjából árad e világon. Harmadik a másvilágra tartatik.
A torkosság maga büntetője és hóhéra a dobzódóknak, kik a kevés gyönyörűséget sok kínokkal fizetik. Elsőben azt írja a bölcs, hogy aki vendégeskedő jóllakásokban gyönyörködik, meg nem gazdagul; sőt fogyatkozott állapotra jut, mert valami hozzájő, azt feneketlen zsákon által kamaraszékbe tölti, és a jóllakások által gazdag örökségek elröpülnek, mint ezt gyakor példákban látjuk.
Ennek felette a torkosság mérge a testnek, melyet sok betegségekkel hamar elfogyat, mert a sok étel megterheli és betegségbe ejti a testet: sőt ember életét rövidítvén, kifogyatja a világból. Amely hajóra több terhet raknak; hogysem amennyit viselhet, lenyomja és elsillyeszti: úgy a mi testünk veszedelembe esik, ha sok étellel terheltetik. Ki tudná előszámlálni: mennyi betegségek nevekednek a torkosságból? Honnan vagyon a köszvény és kólika? Honnan a szem– és főfájások? Honnan a sok nedvességek, ha nem a mértéktelen ételből, italból? Akik parasztétellel laknak, mindenkor erősebbek: a falusiak a városiaknál, a szegények a gazdagoknál alkalmatosbak a munkára; későbben fáradnak el, ritkábban betegeskednek, künnyebben szenvedik a hideget. Világ teremtésétűl fogva, úgymond Szent Jeronimus+, az özönvízig húst nem ettek az emberek, megelégedtek a füvekkel és gyümölcsökkel, melyeket Isten rendelt vala nékik. Akkor leghosszabb ideig éltek, és egészségesen éltek az emberek. Azután a halat és húst megengedé Isten, és ottan megrövidüle az emberek élete.
Nemcsak életét fogyatja embernek a dobzódás, hanem elméjét és okosságát tompítja. Azért mondja Szent Jeronimus+, hogy a kövér hasnak hegyes elmélkedése nincsen, mert a kövér hájban, mint annyi sárban elmerült lélek nem a mennyei dolgokrúl, hanem húsrúl és kérődésrűl gondolkodik.
Ki győzné előszámlálni, mennyi ostorival büntette Isten a földön a torkosságot? Ádámot és Évát ételért fosztá meg az ártatlanságtúl és világi sok nyavalyákra veté. Az Izráel fiait torkosságért bünteté a pusztában. Heli papot fiaival együtt a torkosságért megölé. Mit mondjak ama prófétárúl, kit Isten egy oroszlánnal elszaggattata, csak azért, hogy Béthelben kenyeret ett vala? Egyszóval, aki gyomrát étkekben gyönyörködteti, annak mind gyomrát, mind étkét Isten elrontja.
De mindezek semmik, ha a másvilági büntetések mellé vettetnek. Mert nemcsak a kárhozottak közönséges kínját érzik a dobzódók, hanem nyelvekben és gyomrokban kiváltképpen való gyötrelmet viselnek. Ama jóllakó gazdagot torkosságáért és a lakodalmokkal együtt járó bűnökért pokolba veté Isten, kirűl azt olvassuk, hogy iszonyú szárazságot és szomjúságot szenvedett nyelvében: de egyebet enyhítésére torkába nem töltöttek, hanem kénköves tűzzel teli pohárból itatták. Ennek felette azt írja Szent Dávid, hogy a torkosok, mint az éhségben dühödött ebek, iszonyú koplalást szenvednek, és így a rövid ideig való gyönyörűség, mely a gyomortöltésben volt, örök éhséggel bűntetődik. Keresztyének! Az eledelért ne veszessük lelkünket! Jobb, hogy most fogjuk el magunkat a torkosságtúl, hogysem örökké éhezzünk és szomjúhozzunk. Úgy ne járjunk, mint Ézsau, ki egy lencse levén eladá áldását, és azután heába ordítá sírásokkal balgatagságát. Azt ne cselekedjük, amit Lisimachus király+, ki mikor Erdélyben a szomjúság miatt ellenségének megadta volna magát, eloltván egy itallal szomjúságát, sírva felkiálta: Ah, mely kevés gyönyörűségért vesztém királyságomat és szolgálatra juték! Késő azután efféle síránkozással élni, ha most meg nem zabolázzuk torkunkat. Azért járuljunk édes Istenünkhöz és a bölccsel imádkozzunk: Uram Atyám, életem Istene, vedd el tőlem a hasnak kívánságit, hogy ételemmel haragodat fejemre ne hozzam!
A mértékletes élet szüléje minden istenes jóságoknak. Ez a szemérmetességet oltalmazza, nyelvünket zabolán tartja, a zenebonákat és észveszéseket eltávoztatja, a fajtalanságot kigyomlálja, a mennyei és világi tudományokat lelkünkbe oltja. Ez a testi betegségeket künnyebbíti, a teliséget üresíti, az életet hosszabbítja, mert a Szent Leo mondása szerént: mindennapi próba mutatja, hogy a sok étel elménket tompítja és az étkek gyönyörűsége testi egészségünk ellensége. Azért énekli az anyaszentegyház mindennap az áldott böjtben, hogy a mértékletes étel testünknek-lelkünknek használ: mert a bűnöket megfojtja, a lelket felemeli, tekélletességet és örök jutalmat szerez.
Innen vagyon, hogy az Isten kedves szolgái minden üdőben gyakorlották ezt a mértékletességet. Krisztus Urunkrúl nem olvassuk, hogy valaha húst ett volna. Szent Jakabrúl pedig Eusebius+ bizonyosan írja; hogy soha húst nem ett. Keresztelő Szent János sem kenyérrel nem élt, sem borral: Dániel próféta sok ideig kenyeret, húst és bort nem kóstolt. Az egyiptomi barátokrúl írja Szent Jeronimus+, hogy kenyérrel és füvekkel éltek, főttet enni bujaságnak alították. Paulárúl azt írja, hogy csak olajt is nehezen szenvedett étkében, bort pedig betegségében sem kóstolt. Asellárúl pedig azt írja, hogy tizenkét esztendős korátúl fogva kenyérnél és sónál egyebet nem ett, hideg víznél egyebet nem ivott.
Tovább: Mikor az Isten haragját enyhíteni és ostorát távoztatni akarták a hívek: mint egy erős pajzst, úgy vetették Isten eleibe a böjtöt és testi sanyargatást. Illyés próféta, engesztelni akarván Istent, ciliciumba öltözék, koplala, zsákban aluvék. Judit, Eszter, Sára, a ninivebéliek hasonlóképpen ételtűl elfogták magokat, és úgy nyertek kegyelmet Isten előtt. Ugyanezent cselekedték az Izráel fiai sok nehéz igyekben.
Végezetre: Gyakorta eszünkben forgassuk, amit Krisztus monda: Boldogok, akik most éheznek, mert megelégíttetnek. Mennyországban asztalhoz ülteti Krisztus azokat, akik most zabolán hordozzák testeket; és minden gyönyörűséges jókkal bétölti. Dőzsöljenek bátor a világ fiai, lakodalmokrúl lakodalmokra járjanak bár, akik a mennyei lakodalomra nem igyekeznek.
De jaj s még jaj, ki gonosz vége vagyon nemcsak Isten előtt, de világ szerént is, efféle lakodalmoknak. Absolon jóllakás közben megölé bátyját: Simon Machabaeust, Keresztelő Jánost lakodalom között vivék a mészárszékre: Noé a vízözön után, Lóth a Sodoma veszése után jóllakának. Tudjátok mi lőn belőle! Vaj ki sok lelket ejt az ördög veszedelembe a lakodalmok által! Ott az emberszólás*, részegség, táncolás mindennapi dolog. Maga Aranyszájú Szent János nyilván mondja; hogy ahol táncot járnak, bizonyosan ott forog az ördög. Azért jobb a halottas házhoz menni, hogysem a lakodalomba, mert: ha vagyon is, ritkán vagyon a lakodalom vétek nélkül. Melyre nézve, valamennyiszer a Szent Jób fiai lakodalmot tartottak, mindannyiszor a jámbor atya áldozattal engesztelte Istent; tudván, hogy nagyobb része a világ lakodalmának olyan, amint Szent Júdás apostol írja: mocskosok és isteni félelem nélkül valók.
Ezeket nem azért mondom, hogy minden tisztességes lakodalmot tilalmasnak ítílnék. Távul légyen! Mert Krisztus elment a menyegző lakodalomba, és a tisztességes nyájaskodás, a barátságnak és jóakaratnak alkalmas eszköze. Azért szabad embernek vendégséget tartani: nem avégre, hogy kevélykedjék és mutogassa értékét, vagy részegítse barátját, hanem hogy tisztességes nyájassággal gondjait és fáradtságit künnyebbítse, hogy egyebekkel való beszélgetésből vigasságot vegyen; hogy jóakarókat és barátokat szerezzen vagy megtartson, emberséges gazdálkodásával.
Hogy azért Isten előtt kedves légyen lakodalmunk, nem kötelezem arra a keresztyéneket, amit némely pogány nemzetek cselekedtek: kikrűl Herodotus írja, hogy ebéd felett gyakran mutogatták a holt ember koponyáját, és azt kiáltották: Ti is ilyenek lésztek! Azt sem kívánom, hogy étel felett Szentírást olvassanak, mint a kalastromokban. Hanem csak azt kívánom, hogy kövessük mindnyájan Mózest a lakodalmak tartásában. Mikor Jethro Mózest látogatni ment volna, lakodalmot szerze néki Mózes, és a zsidó népek eleit elhívá, hogy együtt egyenek, igyanak, vigadjanak. De miképpen? Hogy az Isten színe előtt, azaz oly ájtatossággal, oly szentül, oly feddhetetlenül lakoznának, mint Isten színe előtt. Arra vigyázván, hogy oly dolog ne essék a jóllakásban, mely az Isten szemeit megbánthassa. Bezzeg az ilyen lakodalmokat nem tiltja Isten, sőt parancsolja: Lakozzanak, úgymond, az igazak; örüljenek, gyönyörködjenek vigasságokban, csak Isten színe előtt: úgy, hogy semmi ne légyen lakodalmokban, ami nem illik Isten szeme eleibe, amivel Isten megbántódjék. Sok helyen parancsolja Isten az ő népének is, hogy vígan lakozzék, de mindenkor hozzáadja, hogy Isten előtt légyen a lakozás. Mert ama régi, együgyű, de igazmondó vers szerént: Akkor lakozik jól ember, mikor Krisztust jelen lenni gondolja.
Utoljára: Gondoljuk meg, hogy nehéz vagy talán lehetetlen; hogy örömrűl örömre, jóllakásrúl jóllakásra menjünk, hogy itt is hizlaljuk hasunkat, a másvilágon is teli légyen lelkünk: hogy mind itt s mind a másvilágon kedvünk szerént éljünk. Azt is szemünk előtt viseljük, hogy nem okosság bajoson hizlalni azt a testet, mely ezennel férgek eledele lészen, ganéj lészen, mert mindnyájunkra szolgál, amit Izsaiás monda, hogy ezennel mind lepleink, mind derékaljaink férgek lesznek. Azért félretévén a hashizlalást, hizlaljuk lelkünket isteni jóságokkal, melyek örökké megmaradnak: a toroknak kedvéért az egész testet pokolra ne taszítsuk! sőt mikor izgat a torkosság, jusson eszünkbe, hogy a mi szájunk ajtaján az Isten fia jött hozzánk, mikor az úrvacsorában részesültünk; és azt mondjuk Ezechiel prófétával: Bétéve lészen ez az én szájam ajtaja az ördögnek, a bűnnek és az ő taplójának nem adatik ezen útja, mert Isten ment ezen által: és csak arra való lészen ezután, hogy az Isten színe előtt egyem. Mert a Szent Jeronimus+ mondása szerént: aki mennyei kenyeret eszik, nem törődik azon, mely drága étkeket ganéjoljon. Mert ha mind pézsmával* vagy szagos ámbrával* főzött étkekkel lakol is: de oly büdös kamoraszék a te tested; hogy ganéjt csinál mindenből, valami általmégyen rajta.
Mindezekből, atyámfiai, mértékletességét tanuljunk, és úgy nyúljunk mindennapi táplálásunkhoz; mint a szállott várban rekedett emberek szokták a profontot* osztogatni. Azok bezzeg nem töltik, nem hizlalják hasokat, hanem szűkön és módjával osztják az eledelt: kinek-kinek csak annyit adnak, amennyi szükség az éhség enyhítésére. Megnyargalta, sőt megszállotta ama sívó-rívó oroszlán a mi várunkat: azért józanok legyünk, vigyázzunk és az ördög horgaira ragasztott eledelt be ne faljuk!