[Jaj, nekem, szép virágom, kedves édes fiam! …]

Jaj, nekem, szép virágom, kedves édes fiam!

Hogy kellett ezt énnekem megérnyi, hogy én téged katonának kísérjelek?!

Jaj nekem, kedves fiam, akit én úgy neveltem, mint a virágot a pohárba, kedves édes fiam!

Jaj, ugyan hogy rabolnak el tőlem, ugyan hogy húzod keresztül azt a sok esztendőt a katonák közt?

Jaj nekem, kedves fiam, mert nem mehetek el veled, hogy csak egyszer is megbiztatnálak, kedves fiam?

Jaj nekem, aranyos, szép fiam!

Én ezt nem is reméltem, hogy még én téged katonának kísérjelek.

Ugyan, hogy viselem én eztet fel, kedves szép gyerekem?

Jaj, mert má ott nem segíthetek, oda nem mehetek.

Jaj énnekem, aranyos virágom, kedves édes fiam!

Jaj, az Isten áldjon meg, vezéreljen am mennyei Atya!

Jaj, mer ugyan minyő sorba leszel, kedves édes fiam?

Mert ak katonaság mindég szomorú vót, mer nagyon szigorú vót.

Úgy tartják, hogy szép élet a katonaélet, de nehéz av viselet.

Kedves fiam, édes fiam, ha lehet, mingyá írd meg nekem, hogy ugyan minyő lessz at tisztetek, ugya(n) hogy bánnak veletek, kedves édes fiam!

Mer oda már nem mehetek, annak nem parancsolhatok.

Azt má én se szólintgathatom me(g), hogy ne bántsék tégedet.

Jaj, mert ott könnyen pofonn ütyik az embert, kedves édes fiam.

Ugyan hogy telyik ki, ugya(n) hogy viseled fel azt an nagy igát, azt an nagy trapát, ami maj(d) terád vár?

Kedves fiam, édes fiam, ugyan mé nem mehetek én el helyetted, mé nem váthatlak fel?

Jaj, de mé(g) csak ez a helyzet, ez av világ ne volna, hogy háború ne volna!

Jaj, de ha tégedet a háborúba visznek, hogy halok meg érted?

Jaj, ott még azt is megértem, hogy a háborúba vitték!

Jaj, de fájt asz szívem, mikor egyszerre mind ak ketten a harcba mentetek, kedves édes fiam!

Mégis fel kell viselnyi az anyának, akarhova viszik af fiát, kedves gyerekeim.

Majd aj Jóisten megsegít, csak bízzatok benne, kedves jó gyerekeim!

Nem tudok mit mondani, csak azt, hogy áldjon meg benneteket a Jóisten, segítsen még vissza hozzám, kedves édes fiam!¹⁰⁰