|
Jaj, jaj, jaj, mennyit siratta! Jaj, mennyiszer elájút az udvaron, mikor meghallotta Jóskának a halálát! Édesapám, szívem, apám! De mikor Jánosnak, jaj, a Kárpátokba a lábát ellőtték, jaj, mikor a levélbe megjött, jaj, édesapám, hogy a féllábát a Kárpátokba hatta, nem tudott a lábán megállni! Ó, bánathúzó édesapám, kinek a faluba senkinek annyi bánatja nem vót min(t) neki! Édesapám, hányszor a házába lejöttünk, szívem, de mink azt sose nem vigasztaltuk meg, hanem inkább megsértettük. Édes, jó szavú édesapám, senki annyi bánatot el nem húzott, min(t) kend! Jaj, egyiket Amerikába, a másikot Romániába, a harmadikot Hadikba s a negyediket a háborúba! Édes, jó gondozó édesapám, jó gondviselő édesapám! Köszönöm, édesapám, a kend jóságát, jó falássát, édesapám, szívem, apám! Akinek az életjiből soha üres kézzel ki nem mentem! Örökké aszondta: – Adjá(l), Anna, valamit, szegénnek, met nemcsak azétt jött, hogy meglásson, hanem azétt, hogy valamit adjunk, vagy a szegénségit enyhítsük. Soha üres kézvel ki nem mentem a házából, édesapám, lelkem, apám! Jaj, mennyit vigasztalt, amikor özvegyen maradtam, jaj, jaj, hogy mennyit sajnát ingemet! Soha eggyet nem sajnát úgy, mint ingemet. Met én vótam a legnagyobb s a legszerencsétlenebb! Édesapám, megérdemlené, hogy soha a szemem meg ne száradjon a sírástól, örökké csak sírassam!104 Hadikfalva (Bukovina) |