3

[Szegény vándor fecske panaszolja sorsát, …]

Szegény vándor fecske panaszolja sorsát,
Hogy ő mennyi búval éli az világát.
Országokat bejár, s utt szállást nem talál,
Egy ház tetejére pihenni ő leszáll.
Istenem, istenem, minek s merre menjek?
Következik a meleg nyár, fészket kell készítsek!
Amit Isten parancsol, eleget kell tegyek:
Amit Isten parancsol, eleget kell tegyek!
Megraktam fészkemöt, el es készítettem;
Mezítelen fiamot beléhelyeztettem.
Az én házam falai de kicsi darabok!
Míg egy házat építhetek, de sokat fáradok!
Méges engem, csalfa veréb, házamból kiverél,
Mezítelen fiamon meg nem könyörültél.
Megsegít az Isten, méges felnevelem,
Az én kicsi fiaimot szárnyam alá gyűrtem.
Feltetszik a piros hajnal, az urat dicsérem
S az én kicsi fiaimot szárnyokra eresztem.
Istenem, istenem, egyedül maradtam,
Amíg vélük együtt voltam, mennyit vigadoztam!
Eljött már szeptember hava, nekünk el kell menni,
Az én kicsi fiaimot össze kell gyűtteni.
Menjünk el, édes fiaim, nem lehet itt ülni:
Következik a hideg tél, nekünk el kell veszni!
Nekünk könnyű az utazás, mert semmit se viszünk,
Utunkba rendöl az Isten, amit mi megegyünk.
Összegyűttünk s elindultunk, hogy messzi utazzunk.
A töngernek egyik szélén műmind leszállottunk.
Ott egymástól elbúcsúztunk, s így útnak indultunk.
A nagy víznek a tetején mind így siránkoztunk:
Istenem, istenem, műmind elfáradunk,
A tengörbe belehullunk, s ott mind elpusztulunk.
Megsegített az Isten bennünket, mégis átalmentünk,
A tengörnek tulsó szélén hogy műmegpihentünk.
A fecskének az ő sorsa: mint a vándorlegény,
Csak országol s bujdosik mindenekér szegény.471

Oláhfalu (Udvarhely)




Hátra Kezdőlap Előre