IV. Információs műveltség és e-esélyegyenlőség Az információrobbanást ma a globalizáció hatásaként értelmezi a tudomány. Ezt a mindennapokban is érzékeljük a munka világában ugyanúgy, mint az oktatás és a személyes élet területein. „Az információs társadalom az emberi együttélés egy új módja, ahol az információ hálózatba szervezett előállítása, tárolása, előhívása játssza a központi szerepet, és az új morfológiai elem, a hálózat segítségével kialakul a hálózatközpontú társadalom a maga új intézményeivel, amik gyakorlatilag a jól ismert társadalmi intézmények megváltozott formái. Így alakulnak át a nagy makrorendszerek, mint a politika, a gazdaság és a kultúra; a közvetítő intézmények, mint a család, a termelésben megtalálható osztály és az állam; illetve a mikroszinten meghatározó identitás.”[1]Az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ évente készít jelentést arról, hogy hol tart Magyarország az Európai Unióhoz való felzárkózásban az IKT (Információs és Kommunikációs Technológiák)- eszközök használatában. Egyes kutatók a 2006-os évet sok tekintetben egy fejlődési szakasz lezárásának vélik. Érveiket az alábbiakban összegezhetjük:
„Az információs társadalom messze több mint az informatika vagy az elektronikus szolgáltatások: a társadalom, a gazdaság és a hétköznapi élet olyan átalakulása, amely a foglalkoztatásban, a termelésben és a fogyasztásban az információs- és tudástermékeket, a kulturális javakat, az oktatás és a tudomány teljesítményét értékeli fel, és teszi ezeket a versenyképesség zálogává.”[2]Amennyiben áttekintjük a lakosságnak az informatikai rendszerhez való hozzáférését jelző adatokat, akkor a következő megállapításokat tehetjük: évek óta folyamatosan csökken a vezetékes telefon előfizetések száma, jellemzően az alacsony jövedelmű rétegcsoportok körében. A 14 évnél idősebb népesség ¾-e rendelkezik mobiltelefonnal.1,5 millió háztartásban található számítógép és kb. 800 ezer internet csatlakozást is regisztráltak.
Régiós bontásban a korábbi különbségek már nem olyan élesek, mert a községek lakói kezdik „behozni” lemaradásukat. Az internettel rendelkező háztartások 3/4-e széles sávon kapcsolódik a világhálóhoz. Bővült a számítógép-használók köre: a 14 év fölöttiek közel fele használ rendszeresen számítógépet, s jelentősen nőtt az internetezők köre is. Idehaza a kilencvenes évek elejétől jelentős változások voltak a középfokú informatikai oktatásban. Nemcsak a tantervben kapott helyet ez a kompetencia-fejlesztés, hanem jelentős világbanki támogatások és egyéb források érkeztek az oktatási terület fejlesztésére. Ma már a középiskolás felvételik eredményét is többségében megtekinthetik az érintettek az interneten keresztül; a nyelvvizsgák eredményét szintén, s ne feledkezünk meg a felsőoktatásban néhány éve bevezetett ETR (Egységes Tanulmányi Rendszer) vagy a NEPTUN tanulmányi rendszer elterjedéséről sem. A leggyakoribb tevékenység az interneten az e-mailezés. Ezt követi az információkeresés, majd a szórakozás és a játék.
A távolmaradók: Magyarországon az internetezés legfőbb akadálya a számítógép hiánya, mert nincs meg az anyagi háttér. Szintén ebbe a kategóriába tartozik az üzemeltetési költség, amelyet a netezők nagy része túl magasnak tart. A távolmaradók elsősorban az idősek, a kistelepülésen lakók, a roma származásúak, az alacsony jövedelemmel és iskolai végzettséggel rendelkezők. Az internetet nem használók egyik csoportja a szűkös anyagi lehetőségeire (ez a szám csökkenőben van), a másik érdektelenségre hivatkozik, illetve arra, hogy nem tudja elsajátítani az internet használatát. Ez utóbbi csoport jószerével az alacsony iskolai végzettségűekből kerül ki. Az internetet nem használók 52%-a a közép-dunántúli, 53% a dél-alföldi térségben élők között található.[4] A távolmaradók csoportja növekedést mutat, ami elgondolkodtató, mert félő, hogy ez a hátrányos helyzet stabilizálódik, s a digitális szakadék tovább mélyül. A magyarországi intézményekben gyakorlatilag mindenhol megtalálható a számítógép. A költségvetési intézmények többségében van internet hozzáférés, de közel ötödük még mindig keskeny sávon internetezik. A hazai vállalkozások többsége rendelkezik vezetékes, és ¾-ük mobil előfizetéssel; 2/3 pedig internetet fizet elő. Mélyülő digitális megosztottság Hiába nőtt 2005-ben a szélessávú hozzáférés az összes otthoni felhasználóknál 67%-kal, az új számítógép- és internethasználók száma alig bővült. Az internet elterjedése még mindig nem elég dinamikus, s ennek következménye, hogy az egyes társadalmi csoportok a fiatalok és az idősek, a városi és a falusi lakók között, valamint a képzettek és képzetlenek között tovább mélyültek a digitális különbségek. Ma már ismert az „informatikai analfabétizmus” fogalma, amely a digitális szakadékot a 45 év feletti korosztályban 60%-ra becsüli. Ha az internethasználat terjedésének mai „sebességét” nézzük, jó, ha 25 év alatt le tudjuk dolgozni a fejlett országokkal szemben kialakult lemaradásunkat. A megosztottság másik jelentős eleme az érdektelenség, amely talán még veszélyesebb is, mint a hozzáférési probléma. A felnőtt lakosság kétharmada még mindig úgy vélekedik, hogy számára semmi lényegeset, fontos tevékenységet nem nyújt az internet világa. Itt lép be az oktatás, a pedagógusok felelőssége, hiszen ezek az igények maguktól nem alakulnak ki. Olyan oktatási tartalmakat, módszereket kellene alkalmazni, amelyek felébresztik a világra, az új lehetőségekre való nyitottságot, a befogadás készségét kialakítják a tanulókban és főként a felnőttekben. E tekintetben a felnőttoktatásban igen nagy lehetőséget látok, hiszen a munkanélküliséggel veszélyeztetett csoportoknak mind az aktivitásuk, mind a tájékozódásuk felé ez lenne a kitörési pont. Az ügyfélközpontú e-közigazgatás Az e-közigazgatás célja az állampolgárok költségeinek csökkentése, a döntéshozatalba történő bevonásuk, s nem utolsósorban a közigazgatás hatékonyságának növelése. Mindez elképzelhetetlen a szervezet gyökeres átalakítása, modernizációja, a felhasználói igények felmérése és figyelembe vétele nélkül. Büszkék lehetünk arra, hogy az európai rangsorban Magyarország lépett legnagyobbat az elmúlt években, 23-dikról a 14-ik helyre. A World Internet Project (WIP) adatai szerint az e-government használói a középkorúak köréből kerülnek ki, akik a városokban, községekben élnek. E felhasználói réteg aránya azonban még kicsi, ezért a felhasználói nyomás, mely kényszerítő erővel hathatna az e-közigazgatás további fejlesztésére, még nem számottevő. Nem szabad elfejteni, hogy ez a terület, – az e-közigazgatás – lehetne az a kényszerítő erő, mely az állampolgárokat az IKT eszközök használatának elsajátítására buzdítja. Úgy tűnik, hogy sokkal hatékonyabb marketing és reklám tevékenységre van szükség ahhoz, hogy az állampolgárok nagyobb számban vegyék igénybe az e-közigazgatás szolgáltatásait. Ehhez természetesen a digitális írástudás szintjének minőségi emelésére volna szükség, amelyben az államnak, oktatáspolitikának óriási szerepe van. Hiszen a megfelelő infrastruktúra önmagában nem fog nagyobb felhasználói réteget kialakítani, ha az alapvető információs műveltséggel nem rendelkeznek az állampolgárok. Kutatás-fejlesztés A kutatás-fejlesztés és innováció eredményei, s ezek hasznosítása a piacon kulcskérdését jelentik a magyar gazdasági fejlődés jövőjének, s egyben ez az információs társadalom fejlettségének mutatója is. Felmerült, hogy külföldi példákat alapul véve, vállalati kezdeményezésekre, közös innovációs fejlesztésekbe kellene fogni, azonban a hazai vállalkozásokból hiányzik ez a fajta szemlélet és gondolkodás, a gazdaság szereplői még nem készek az együttműködésre. Csupán néhány sikeres kooperációról lehet beszámolni. Az IKT-cégek nemzetközi elismerésben részesültek 2006-ban. Bővül két nagy IKT-céghez kapcsolódó technológiai park is (Graphisoft Park, Infopark). Az IKT innovációk fejlődésének legjellemzőbb gátja a szakemberhiány. A multinacionális cégek már az egyetemen kiválogatják a legjobb informatikus szakembereket. E téren elvitathatatlan előrelépést jelentett a 2001-ben létrehozott központi kutatási adatbázis szolgáltatás, az Elektronikus Információs Szolgáltatás. „Az Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ) nemzeti program célja, hogy a felsőoktatás és a tudományos kutatás számára nélkülözhetetlen elektronikus információforrásokat központilag, nemzeti licenc alapján vásárolja meg, melynek eredményeként az eddigieknél lényegesen több információt tud biztosítani. Az EISZ fontos része a felsőoktatási fejlesztési programnak és hazánk euroatlanti integrációjának. Jelentősen megnöveli a magyar felsőoktatási intézmények versenyképességét, és egyben elősegíti az információhoz való hozzáférés demokráciájának kiterjesztését is. Az Elektronikus Információszolgáltatás nemzeti program (EISZ) fenntartását egy négyoldalú keret-megállapodás értelmében – az OKM koordinációja mellett – együttesen finanszírozza az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok Iroda (OTKA), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) – amely a pályázatirányító hatóságán keresztül a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Irodán (KPI) keresztül egy pályázattal támogatja a programot.”[5]Ez a szolgáltatás egyesíti az internet lehetőségeit a központi beszerzés előnyeivel, ezzel biztosítva a kutatók és a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára a kutatási eredmények legfrissebb és legfontosabb bibliográfiáit, valamint számtalan színvonalas folyóirat fulltextes hozzáférését a végfelhasználó számára ingyenesen. Megjegyzendő, hogy a kezdeti időszakban az Oktatási Minisztérium mérte az egyes tudományegyetemekről belépő felhasználók számát. A tapasztalatok szerint sajnos egyik-másik intézményben csekély számú érdeklődőt regisztráltak, holott ennél gyorsabb, kényelmesebb hozzáférés nincs jelenleg az országban.
Az oktatás világa A kezdeményezések közül talán a Sulinet Expressz elnevezésű projekt keltette a legnagyobb vihart, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az elgondolás ugyan jó volt, de a végeredmény ellentmondásos: a felhasználói kör nem bővült számottevően, inkább a már meglévő gépparkot korszerűsítették vagy fejlesztették a felhasználók. Az egyik alapvető hiba az volt, hogy a támogatást adó-visszatérítés formájában lehetett igénybe venni, így eleve esélytelenek voltak a hátrányos helyzetű csoportok a minimálbérből élők és a munkanélküliek. A másik hiányosság, hogy a termékek a projekten belül drágábbak voltak, mint azon kívül. Ugyanis a közbeszerzések miatt a program magasabb árakkal dolgozott. Az utolsó időszakban a forgalmazók adminisztrációs terhei is nehezítették a program sikerességét. Az eszközöknek a pedagógiai munkába való integrálása a gátló tényezők miatt többségében még mindig gyenge, vagy teljesen hiányzik. Annak ellenére, hogy 2004 őszén a Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) program során olyan komplett, minden műveltségterületet, minden évfolyamot felölelő elektronikus tananyag-adatbázis jött létre és bővült tovább, amely az oktatásban megkerülhetetlenné válik. Az SDT-program célja, hogy a létrehozott anyagok értékállóságát és újrafelhasználhatóságát biztosítsák egy eszköz-független tárolóban, ahova tetszés szerint, akár otthonról rá lehet kapcsolódni. Megkezdték a tananyaghoz kapcsolódó kordokumentumokat és könyveket tartalmazó Sulinet Elektronikus Könyvtár feltöltését is. Itt kell megjegyezni, hogy a Magyar Gallup Intézet által végzett felmérés szerint a pedagógusok nem állnak még a helyzet magaslatán. Az ő életükbe sem épült még be a számítógép-, az internet-használat a mindennapok szintjén. Sokszor a tanítványok felkészültebbek az „új” eszköz használatában tanáraiknál. Megoszlik a véleményük abban is, hogy mennyire fontos, illetve hasznos a világhálóhoz való hozzáférés, az ahhoz való csatlakozás. Mindezekből levonható az a tanulság, hogy a digitális tanulás és eszközhasználat fejlesztése nem lehet sikeres önálló rendszerfejlesztésként. Elengedhetetlen az oktatásban a tanárok, technikusok, szülők „rendszerbe-vonása”, mert csak így lehet hatékony az új technológia. Új média és digitális kultúra A magyar állampolgárok több mint 50%-a még sosem használt számítógépet. Így az országnak több mint fele tekinthető digitális írástudatlannak.[6] Tehát az „online-forradalomból” tömegek maradnak ki. Ahol viszont van számítógép a háztartásban, ott nagy valószínűséggel van internet-csatlakozás is. Az utóbbi években nem változott az egyes médiumok fontosságának megítélése a megkérdezettek körében. Most is a legfontosabb szórakoztatási és információs forrás a TV, de ez elsősorban azokra igaz, akik nem interneteznek.[7] Az internetezők számára első helyre lépett, mint friss információhordozó, az internet. Ma már nem a TV a könyv konkurense, hanem az internet.[8] Felhasználók és online tartalom Az internethasználók keresik a közösségi oldalakat, mint pl. az iWiW-et, a legnagyobb hazai közösségi portált. S bár a média és a felhasználók által létrehozott tartalmak rohamosan növekednek, sajnos ugyanez nem mondható el a kulturális örökség digitalizálásáról, bár ez a vállalkozás az EU „információs társadalom”-stratégiájának sarkalatos pontja. Meg kell említeni az eredményeket is. A Nemzeti Digitális Adattár felületén 360 ezer elektronikus dokumentumot érhetünk el, valamint a NAVA-pontok létrehozásában mutathatunk jelentős előrelépést. Elindult az MTV archív anyagainak digitalizálása is. Óriási hiányosság a jogi szabályozás kidolgozatlansága. Hatalmas viták övezik a problémát, s nemzetközi berkekben sem találni megnyugtató, átvehető szabályozási mintát. Ezek a viták károkat okoznak mind a technológia terjedésének, mind a piacnak. 2006 őszén indult élesben az első IPTV-szolgáltatás[9] hazánkban. Terjedésének legfontosabb kerékkötője a helyi TV piac monopol helyzete és a szabályozás kidolgozatlansága. Nagy gondot okoz az illegális fájlmegosztók működése. Az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány) felmérése szerint a 10-49 éves korosztály közel 40%-a néz illegálisan filmeket. Magyarország „előkelő” negyedik a világon az egy főre jutó kalóz filmnézés szempontjából. E-esélyegyenlőség Az információs társadalom értelmezési tartományában ma már, nem elsősorban a technikai eszközök világát, sokkal inkább egy szocializációs, megismerési lehetőséget, kulturális közeget értünk, amelyben minél előbb otthonosan, magabiztosan kellene mozognunk. Az információs társadalomban a fogyatékkal élő emberek újabb nehézségekkel kerülnek szembe. Az alábbi számok is erre hívják fel a figyelmet: Magyarországon a fogyatékossággal élő hallgatók aránya a felsőoktatásban még az 1%-ot sem éri el. A fogyatékkal élők munkanélküliségi rátája 80% felett van. A 60 év feletti lakosok körében továbbra is elenyésző az internetezők aránya idehaza: mindössze 4%. Bár ez a mutató az Európai Unióban is igen alacsony, mégis négyszerese a magyar adatnak. Az Unió (és országainak) állami webhelyei közül 3% felel meg a W3C akadálymentességi szabványainak, a helyzet Magyarországon sem jobb. Miután az EU lakosságának – még napjainkban is – közel fele kimarad az információs társadalom nyújtotta előnyökből, az EU lisszaboni célkitűzéseinek egyik alapeleme az e-befogadás (e-inclusion) növelése. Annak biztosítása, hogy az információs és kommunikációs technológia adta lehetőségeket a társadalom valamennyi tagjához eljuttassa. Ennek ellenére a digitális szakadék leküzdése Európa több pontján még mindig nehézségekbe ütközik. E helyzet javítására több uniós stratégiai program lépett életbe. Az EU Bizottság 2005-ben hozta nyilvánosságra az „i2010: Európai Információs Társadalom a növekedésért és foglalkoztatásért” c. projektet, mely a következő csomópontokat határozta meg: 1. Egységes Európai Információs Tér (Single Information Space) 2. Kutatás (Research) 3. Befogadó Információs Társadalom (Inclusive Information Society) Az elképzelés szerint 2005 őszére kellett volna elkészülnie a nemzeti i2010 koncepciónak, azonban ez még várat magára. A világ országainak többségében törvény írja elő, hogy minden állampolgárnak joga van hozzáférni a közérdekű információkhoz. Az ENSZ felkérésére végzett felmérésben közel 100 állami, kormányzati, vállalati és egyéb intézményi webhelyet vizsgáltak meg a világon, s alig találtak közöttük olyat, amely a minimális feltételeknek megfelelt volna.[10] Ebből azt a szomorú következtetést vonhatjuk le, hogy ezek az intézmények nem tartják célcsoportjuknak a fogyatékkal élő népességet. A dolog fontosságát pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy az ENSZ a fogyatékkal élők világnapját (december 3.) 2006-ban a webes hozzáférhetőségnek szentelte. Hazai viszonyok Magyarországon a hátrányos helyzetű csoportok megkezdték a felzárkózást az átlaghoz a hozzáférés és a használat tekintetében. Azonban még mindig tapasztalható különbség az egyes jövedelmi csoportok között mind a számítógép-használat, mind az internet-használat terén. Amennyiben korcsoportok szerint vizsgáljuk a helyzetet, akkor igen nagy digitális megosztottságot tapasztalunk. A 40-49 évesek közötti internetezők aránya számottevően megnőtt az utóbbi években, kis mértékben növekedett az 50-59 közöttiek csoportjában is, de a 60 éven felüliek között még mindig elenyésző azok száma, akik a világhálót használják. Az országszerte beindult „Kattints Nagyi”, „Unoka-Nagyszülő Informatikai Verseny”, s a többi kezdeményezés népszerűsége, sikeressége azt bizonyítja, hogy igen nagy motiváló szerepe van az unokáknak, gyerekeknek az idősebb korosztály internetezővé válásában. Sajnos még mindig óriási szerepe van a származásnak. Magyarországon a roma népesség van a legrosszabb helyzetben az IKT eszközök használatát tekintve. A csoport tagjainak lemaradása állandósulni látszik: 2004-2006 között csupán 1%-kal bővült az internet-használó romák aránya, miközben a teljes lakosság körében ugyanez az adat 7% volt.[11] Feltehetjük, hogy az e-szegénység, iskolázatlanság, a munkanélküliség és a kulturális hátrányok halmozódását tovább növeli. A digitális megosztottság enyhítésének lehetőségei A legnehezebb feladat talán a szemléletváltás. A dilemma az, hogy minél több állampolgár számára biztosítsunk közösségi hozzáféréseket, vagy a hátrányos helyzetűek elenyésző részét lássuk el hardver-, szoftvereszközökkel? A Magyar Információs Társadalom Stratégia (a továbbiakban MITS) 2003-ban már körvonalazta azt az új szakmát, melyet nagyon szellemesen, vagy találóan „a digitális esélyegyenlőség szociális munkásá”-nak aposztrofáltak.[12] Az IT-mentor feladata helyzetfüggő, személyre szabott segítség nyújtása különböző, elsősorban hátrányos helyzetű személyek és csoportok számára. „A Társadalmi integráció programja a következő célok elérését szolgálja:
A főirányba illeszkedő kiemelt ágazati programok
A fenti dokumentumban megfogalmazott igény 2006-ban realizálódott, az OKJ-képzés folytatásaként (szintén ekkor került a jegyzékbe) megkezdődött az IT-mentorok felsőfokú képzése a Budapesti Gazdasági Főiskola Felnőttképzési Központjában. Persze az új képzés megjelenése vitát gerjesztett. A könyvtárosok között vannak, akik nem igazán értik, miért kell egy új szakmát „kitalálni”, amikor a könyvtárosképzésben az informatika már nagy súllyal szerepel, s a végzett szakemberek elláthatnák az IT-mentorok feladatát is. A könyvtárakban az infrastruktúra és a szakembergárda rendelkezésre áll, csak fejleszteni kellene a meglévő gépparkot és biztosítani a szélessávú elérést. A személyzet, a könyvtárosok eddig is érzékenyek voltak a szociális problémákra, s megfelelő segítőkészséget mutattak a hozzájuk forduló olvasóknak. Nagyon érdekes, hogy miközben a könyvtárak feladata és funkciója igencsak megváltozott az elmúlt 10-15 évben, a közfelfogás még mindig „csak” a hagyományos könyvtári funkciókat várja el, illetve feltételezi az intézményről. Valóban nem is volt érthető egészen a „Teleház” hálózat létrehozása sem, hiszen könyvtár a legkisebb településen is működött – még ha korlátozott nyitva tartással is –, lehet, hogy kisebb beruházással elegendő lett volna a meglévő intézményhálózatot fejleszteni, mint egy teljesen újat életre kelteni, s megszerettetni az emberekkel. Közben a két folyamat megrekedt, mert sem a teleház sem a kistelepülések könyvtári ellátottságát nem serkentik a finanszírozási rendszerek. Látható, hogy 2004. évtől kezdődően a helyi alapellátások normatív tartalma devalválódott, ugyanakkor a térségi ellátásra, szerveződésre új kistérségi források nyíltak meg. A térségi politika leépíti a helyi szolgáltatások, művelődési, oktatási így a könyvtár és IKT-fejlesztések ösztönzési rendszerét is. Az alábbi ábra bemutatja azt a folyamatot, melyben létrejöttek a teleházak s az IT-mentor hálózat.
2005 decemberében létrejött a www.fogyatekosugy.hu című Országos Fogyatékosügyi Portál, melynek célja a fogyatékossággal élők tájékoztatása és online szolgáltatások nyújtása. Míg szerencsére az állam számára az esélyegyenlőség kérdése nagyon fontos területnek tűnik, az üzleti szféra hozzáállása már közel sem ilyen jó. Az Országos Fogyatékosügyi Program 2006-os indulásával célul tűzte ki a többszempontú fizikai akadálymentesítés mellett a kommunikációs akadálymentesítést. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt területe „A társadalom megújulása”. „Magyarországon esélyegyenlőségi szempontból kiemelt figyelmet kell fordítani a fogyatékossággal élő emberek szempontjainak figyelembe vételére és társadalmi hátrányainak felszámolására.” „Fogyatékossággal élő embertársaink társadalmi részvételének egyik alapvető feltétele a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés.” A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2007-2013 szintén megfogalmaz tennivalókat a problémával kapcsolatban, de sajnos hiányzik egy komplex rehabilitációs terv, koordináció, s emiatt az állam ma még közel kétszer akkora összeget költ a rokkantsági kiadásokra, mint a rehabilitációra. S ne feledjük azt sem, hogy azáltal, hogy az „egyetemes tervezés” (design-for-all) szemlélet megjelenik az infokommunikációban, nem csak a fogyatékkal élők járnak jól, hisz mindenki számára javulnak a hozzáférési lehetőségek, szolgáltatások. Elkészült a Szociális Ágazat Információs Társadalom Stratégiájának munka-változata, ami reménykedésre adhat okot. Jelentős mérföldkő lehet a 2007-es év a felzárkózás, az e-befogadás terén, hisz az Európai Bizottság még 2005 nyarán az esélyegyenlőség évének nyilvánította. A PTE FEEK-en is zajlik fogyatékkal élők otthoni munkáját támogató mentorok képzése, ahol az informatikai képességek fejlesztése mellett szociálpedagógiai képzés zajlik. Az oktatást HEFOP[15] pályázat finanszírozza és a konzorciumot az egyetem civil és kisebbségi önkormányzatokkal szervezi. 2 év alatt 110 fő szerzett képesítést. Mi is az információs műveltség? Napjainkban egyre fontosabbá válik az a kérdés, hogy a modern IKT-eszközök milyen gyors ütemben terjednek, illetve, hogy milyen hozzáférési eséllyel és milyen használati szokásokkal, beállítódásokkal rendelkeznek a társadalom tagjai. Az érdeklődés arra irányul, hogy az IKT-eszközök milyen mértékben válnak a hétköznapi élet, a kultúra elfogadott elemeivé. Z. Karvalics László a téma kutatója az alábbiakban összegzi a digitális írástudás elvitathatatlan előnyeit: „A digitális írástudás megnöveli a munkaerőpiaci esélyeket, és kizárólag hozzáférés kérdése, nem függ életkortól, előismerettől, kultúrától; a gyerekek a felnőttek segítsége nélkül is képesek megtanulni a számítógép és lehetőségeinek használatát; ha van hálózati elérés, könnyen lehet a gyerekből netizen, aki készségszinten minden állampolgári tevékenységet számítógépen végez; a gyerek számára a számítógép-használat nem kényszer, hanem öröm és élmény forrása, az öntevékeny tanulás eszköze, miközben hasznos tevékenységet is végez.”[16]Nyíri Kristóf is azt vallja, hogy: „virtuális környezetben az érzi jól magát, aki ezzel már gyermekkorában megismerkedett”.[17] A fenti megállapításokat – többek között – egy korábbi, 1999 közepén végzett kísérlet alapozta meg. Indiai számítógépes oktatásfejlesztők Új-Delhi egyik nyomornegyedében egy számítógépes kioszkot állítottak fel, billentyűzet és internet kapcsolat nélkül. Arra voltak kíváncsiak, mit tudnak kezdeni a technikával a még angolul beszélni sem tudó, többségében írástudatlan gyermekek. A kutatók semmiféle információt nem adtak a géphez, s mégis a srácok pár óra alatt megtanulták az egér használatát. Tíz nap leforgása alatt az egeret használva szövegeket alkottak a Character map segítségével, amire még a szakemberek sem gondoltak. Mindenfajta felnőtt, pedagógus beavatkozása nélkül (MIE program: Legcsekélyebb Beavatkozással végzett Oktatás) sajátították el a géphasználat alapkészségeit. Ez előző példához hasonló kezdeményezések a világ több elmaradott területén is megvalósultak: Nyugat-Bengáliában, Zambiában helyi segítő szervezetek, a Young Women Christian Associaciation és a Children in Distress segítségével. Az ENSZ partner-programja internet segítségével 16 ország 420 iskoláját kötötte össze, ezzel is segítve a hátrányos térség csemetéinek felzárkózását. A digitális/információs írástudás „...egyfajta gyűjtőfogalomként értelmezzük a tradicionális tudás – számítógépes műveltség – információs műveltség szintéziseként. Segítségével egy olyan jelenséget, újfajta tudást írunk körül, amelyben a tradicionális ismereteken kívül a gondolati- és gyakorlati képességek egy sajátos köre is megjelenik. Ez a felfogás mindössze annyiban új, hogy a hagyományos problémák megoldására új eljárást kínál, amelyhez azonban elengedhetetlen a számítógépes és az információs műveltség birtoklása. Ez pedig csak akkor tud megjelenni az egyének szintjén, ha biztosítva van számukra a rendszeres PC- és internet-hozzáférés és -használat lehetősége”[18]Az információs írástudás fogalmával szemben kritikák is megjelentek. Egyesek szerint a kifejezés használata csupán PR-fogás, amely a könyvtárosok nélkülözhetetlenségét hangsúlyozza. Kritizálják azért is, mert elválasztja az információt az ismeret alkalmazásától, vagyis a tudástól. A digitális írástudás az 1990-es évektől a hipertext és multimédia-szövegek olvasásának és megértésének képességét jelöli. A digitális írástudásban élenjárók csoportjába elsősorban a fiatalok, a vállalkozók, a szellemi munkát végzők, a felsőfokú végzettségűek tartoznak. A digitális írástudás legmeghatározóbb tényezője az oktatás. Ez egyrészt befolyásolhatja az IKT-eszközök terjedésének sebességét azáltal, hogy szélesebb rétegek ismerik meg a számítógépet és az internetet, és ezek használatát. Másrészt meghatározó szerepe van a társadalom különböző rétegei között kialakuló digitális szakadék áthidalásában azáltal, hogy azok számára is lehetőséget nyújt a hozzáférésre és a használatra, akiknek erre otthon nincs alkalmuk. „...A szegregált információs társadalomban szakadék képződik a digitális írástudatlanok és az írástudók között. Az előbbiek pária helyzetbe kerülnek: nem élvezhetik a technológiai fejlődés nyújtotta előnyöket, miközben tartósan kiszorulnak a gazdaság azon növekvő területeiről, amelyeken az info-kommunikációs eszközök használata olyan alapkövetelménnyé vált, mint az ipari forradalmat követően a hagyományos írni-olvasni tudás. A digitális szakadékok keletkezése, elmélyülése egy olyan új jelenségre utal, amelynek a társadalmi rétegződés szempontjából is jelentősége van. Fontos kérdéssé vált az, hogy a megfigyelt társadalmi-demográfiai különbségek az IKT eszközök hozzáférési és használati szintjében milyen mélységűek: áthidalható törésvonalak, vagy egyre szélesedő szakadékok?...”[19]Molnár Szilárd egyik tanulmányában[20] azt ismerhetjük meg, hogy milyen tényezők nehezítik, vagy időnként gátolják a digitális írástudás általánossá válását.
A kommunikációs kutatók tapasztalata az, hogy az eltérő iskolai végzettségű emberek eltérő gyorsasággal tesznek szert információkra – „tudás-szakadék” jön létre a csoportok között. Az emberek közötti különbségek: gazdasági-társadalmi státuszban, a személyes jellemzőkben és a kommunikációs dimenziókban nyilvánulnak meg. A lemaradók nincsenek versenypozícióban, erősen helyhez kötöttek, izoláltan élnek, referenciapontjuk a múlt. Az élet fix pontjait keresik. A digitális megosztottság annak mértékét fejezi ki, hogy az eltérő társadalmi-gazdasági szintek, adottságok mentén mekkora távolság alakul ki az egyének, háztartások, piaci szereplők, intézmények, földrajzi területek között, különös tekintettel arra, hogy milyen lehetőségeik vannak az információs és kommunikációs technológiai eszközök elérésére és az internet minél szélesebb körű alkalmazásainak használatára. A legfőbb okok, az online tartalmak hiányos világában, a tudatosság, és a képzés hiányában keresendők. Az infrastruktúra szükséges, de nem elégséges, legalább ilyen fontos a tartalom, a digitális írástudás, a pedagógiai és az információs átalakulást segítő közösség dimenziói. Ha egy közösségben megvan a mintaadó réteg vagy személy, akkor az információs átalakulás egyik legnagyobb akadályát sikerült leküzdeni. Minden országban fontos szerepet töltenek be a közösségi hozzáférési pontok. Magyarországon a legjelentősebb kezdeményezés az e-Magyarország pontok kiépítése volt. Ezek a nyilvános internet-elérhetőségek ugyan nem oldják meg az otthoni hozzáférés problémáit, de legalább módjukban áll az érdeklődőknek kipróbálni azt. Ez a szolgáltatás abban is segít, hogy a még járatlan felhasználó szakszerű segítséget is kérhet, illetve kaphat az ott dolgozó szakembertől. Segítséget kell nyújtani a hátrányos helyzetű csoportoknak: az oktatásban, helyi közösségek támogatásával, helyi tartalmak fejlesztésével, tudatosítással, a tudatosság növelésével. A fentiek hiányában a következő megosztottsági típusokat különböztethetjük meg:
Mi a különbség felhasználó és felhasználó között? A hálózati szolgáltatások és alkalmazások használatából adódó minőségbeli különbségek a döntőek. A Kutatási Jelentés című folyóirat[21] a következő kategóriákat fogalmazta meg:
„...a könyvtárak szerepe nem változott az elmúlt évezredekben, s nem fog változni a jövőben sem: beszerezni, őrizni, hozzáférhetővé tenni a tudást és az információt, bármilyen hordozón jelenik is meg, és segíteni az embereket, akik hozzá akarnak férni ezekhez.”[22]A könyvtárnak mint demokratikus és egyúttal modern intézménynek a szerepe kulcsfontosságúvá válik, hiszen rajta keresztül áramolhat az információ szabadon az információ-használók irányába. A 21. század az egész életen át tartó tanulás százada, amelyben felértékelődik a közkönyvtárak és az ott dolgozó könyvtárosok szerepe. A hagyományos könyvtári funkciók mellet egyre több igény fogalmazódik meg a közhasznú információk hozzáférhetőségével, s az azokban való eligazodást segítő könyvtárosi munkával kapcsolatban. A közkönyvtárak fontos központjai a tanuláshoz szükséges forrásoknak. A körzet tanulóhelyévé és az önálló tanuló pártolójává válnak lassan. Más szervezetekkel szoros kapcsolatot alakítanak ki és ápolják azokat, hogy szolgáltatásaikat fejleszthessék. A könyvtárosoktól sokkal nagyobb aktivitást vár el a társadalom, hogy szolgáltatásaikat az életen át tartó tanulás már meglévő stratégiáihoz igazítsák, és kiterjedt piackutatást végezzenek annak érdekében, hogy olvasóik igényeit jobban felismerjék és megértsék. A könyvtárosok ma ötvözik munkájukban az új technológiákat az adminisztrációs munkával és az irányítással, hatalmas mennyiségű nyomtatott és elektronikus anyagot kezelnek, miközben a szolgáltatások középpontjába a felhasználó lép és szükség esetén segítséget vár a személyzettől. A közkönyvtárak dolgozóinak egy része még nem megfelelően képzett ahhoz, hogy az életen át tartó tanuláshoz hatékony szolgáltatást nyújtson: továbbképzésre van szükségük, mind a technológia, mind a tartalmak tekintetében. A felsőoktatásban bekövetkezett fejlesztéseknek köszönhetően pár éven belül végeznek a nappali tagozaton azok az egyetemisták, akik már informatikus könyvtárosként lépnek a pályára, felvértezve komoly – nem egyszerű felhasználói – informatikai ismeretekkel. Ezek a tudások képessé teszik őket a digitális források kezelésére és az internetes szolgáltatások biztosítására. Szakmai kompetenciájuk szerves részévé válik: a kommunikáció globális rendszerének ismerete, az IST (Információs Társadalom Technológiái) használatának képessége; gyakorlottság abban, hogy a felhasználó igényeit megértve milyen stratégiával található meg a keresett anyag a legrövidebb idő alatt. Újabb kérdést vet fel, hogy az alulfinanszírozott könyvtári rendszer miképp tudja megfizetni és megtartani a magasan képzett szakembereket. Fontos kérdés mindez azért is, mert a könyvtárosoknak továbbra is kulcsfontosságú szerepük lesz az információ közvetítésében és a tanulás segítésében, különös tekintettel a szociálisan vagy kulturálisan hátrányos helyzetű emberek hátrányainak leküzdésében.
A dokumentum forrása:
A 21. század műveltsége – E-könyv az információs műveltségről
Írta: Béres Csaba Zoltán, Mészárosné Szentirányi Zita, Varga Katalin, Zsák Judit Szerkesztette: Varga Katalin Szakmai lektor: Agárdi Péter Felelős kiadó: Koltai Dénes
Pécsi Tudományegyetem — Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Az elektronikus változatot készítette: ISBN 978-963-642-254-7 Lezárva Pécs, 2008. szeptember 30-án.
© PTE FEEK |
