Már az első részletek hírlapi közlésére is több lap reagált. A Figyelő 1872. nov. 10-én (45. sz. 540.) a Honban publikált előszó alapján foglalkozik a regénnyel. A közlemény szerint az előszó „érdekfeszítőleg mondja el, mi lesz e műben, mely úgy igyekszik rajzolni a jövő korszak eseményeit és alakjait, hogy az olvasó rámondhassa: ez még megtörténhetik”. Miután a cikk szerzője az előszó alapján ismerteti a regény várható felépítését („örök harc” és „örök béke” részekre tagozódását), kiemeli, hogy az örök béke megvalósulását egy találmány – a léghajó, mint rendes közlekedési eszköz megvalósulása – biztosítja. Mindebből azt a következtetést vonja le, hogy az író „oly keretet választott, melyben még tágabb tere lesz, mint eddigi műveiben”.
Ugyancsak a Figyelő 1872. nov. 17-i (46. sz. 547.) számában a Lapszemle rovatban valamivel részletesebb áttekintés jelenik meg („C.” jelzéssel) – az első hírlapközlések alapján – a műről. E szerint az első részben Jókai a cselekményt „ama pontig” viszi, melynél a harc már „lehetetlenné válik”. A második rész „rajzolni kívánná ama boldog és mennyei állapotot, melyben a békés, s egymással még gondolatban, felfogásban, törekvésben is megegyező emberiség élni fog”. A cikk szerzője szerint sok anyagot szolgáltathat a fantáziának egy ismeretlen s homályosan sejthető századról úgy írni, mintha azt „ködbe vesző múltból emelné ki a regényíró”. Ugyanakkor azonban mindig veszélyes jelenség az, ha egy nagy író kizárólagosan a fantáziára bízza magát. Tekintsen csak vissza Jókai „ama dicsteljes pályára, melyet megfutott, s látni fogja, hogy mind a belföldi, mind a külföldi kritika épp azt a regényét fogadta legnagyobb méltánylással és elismeréssel, melyben szélsőségre hajló képzelme józan korlátok közt mozog, melyben a való élet eseményeit és alakjait látjuk magunk előtt, melyben nem a részletek csillognak, hanem az ‚egész’ ragyog s túláradás, félistenek, II. Habsburgi Árpádok, X. Pius stb. éppen nem fordulnak elő. Ez az ‚Új földesúr’ c. regény.” A cikk sok, a későbbiekben napvilágot látott bírálatra is igen jellemző negatív végkövetkeztetéssel zárul: A jövő század regényében bizonyára sok érdekes részlet olvasható majd, „a szilaj képzelem mázsaszámra fújhatja óriási szappanbuborékait,… de e mű maga csak kuriozum lesz és nem regény, abban a nagy, teljes és egészséges értelemben, mint újabban a regényt értelmezik”.
A Borsszem Jankó folytatja a már első hírlapközlések megjelenése előtt elkezdett élcelődést. 1872. nov. 17-i számában (255. sz. 3.) Jókainak az osztrák Nemzeti Bank pincéiben, 1872. nov. 24-i számában (256. sz. 2.) pedig a bécsi Arzenálba tett látogatása felett ironizál. Az ágyúöntés és a puskakészítés megtekintése után ilyen szavakat mondat az íróval: „… a puska nagy anabaptista! Országokat keresztel az újra! Meyerbeer, fájdalom, nem őróla írta meg ‚prófétáját’, de az mit sem tesz, majd megírom én azt a Jövő század regényében, melynek egy kötete egészen kótára lesz fejtve, és minden kóta egy kis puska lesz. E kötetet persze elolvasni nehéz lesz, azt majd egy honvédezred fogja mindig a Rákoson kilőni.”
Ugyancsak a Borsszem Jankóban (1872. nov. 24-i 256. sz. 4.) olvasható A jövő század országgyűlési tudósítása From our own Jókai Mór c., gorombáskodó, pofozkodó, egymást gyanúsítgató képviselőket ábrázoló paródia.
A Fővárosi Lapok 1873. jan. 8-i száma (5. sz. 22.) arról tudósít, hogy Jókai „a kereskedelmi ifjak közhelységében nagy érdeklődéssel fogadott felolvasást tartott A jövő század regényének A röpülő gépek őrültjei c. fejezetéből”.
A Borsszem Jankó 1873. jan. 19-i számában (264. sz. 7.) rajz látható, Divatkép a jövő századból felirattal. A kép egy nőt ábrázol szárnyakkal, turnűrös ruhában.
A Hon „Irodalom” rovatában (1873. febr. 23-i 45. sz. 3.) rövid közlemény jelent meg, amely arról tudósított, hogy „az angolok egyik legtehetségesebb írója, Aigert”, A jövő század regényéhez hasonló művet készül írni. E mű nem utópia, hanem „társadalmi kép a jelen elveknek lehető vagy valószínű fejlődése szerint, tehát – az eszmék csodálatos találkozása folytán – csaknem oly kísérlet, minőn Jókai dolgozik jelenleg”.
A Borsszem Jankó 1873. jún. 15-i számában a Bankgyűlés a Vigadóban c. paródiában Jókai a bankkérdésről mond szónoklatot. Egyebek között „megállapítja, hogy az ilyen fontos kérdést népgyűlésen kellene tárgyalni, s ha a kormány még elég vak ezt be nem látni, a jövő kormánya másként fog cselekedni. Mert a jövő az igazi jelen. A mi most történik, az regény, a mi történni fog, a mi bizonytalan, az a valóság.” A vita során Jókai megállapítja magában, hogy az ott felmerült jó ötletek alapján ír „egy fejezet jövő regényét” és egy vezércikket. Az 1873. jún. 22-i számban (286. sz. 3.) Jókai a rozsdáról címen Jókai tudományos magyarázatait figurázza ki. „A rozsda, mint már neve is mutatja, a rozstól származik és ennélfogva csakis a rozsot kellene bántania. Bántja azonban a búzát is, amit én egy górczvikker segélyével észleltem. Ami a rozsda eredetét illeti, azt hiszem, hogy ez őseinknek a haza szolgálatában ártatlanul kiontott vérének századok múlva kigőzölgő páráiból származik… Legközelebbi regényem czime: A jövő búzája s a jelen rozsdája.” Az 1873. júl. 13-i szám (289. sz. 2.) Jókai a közkiállításról címen ismét gúnyosan utal a műre annak kapcsán, hogy az író meglátogatta a bécsi kiállítást. „Három napja vagyok itten, de, bár minden részletet még nem vizsgáltam meg, egyről mégis csalhatatlanul meggyőződtem, hogy az európai háborúk ezentúl lehetetlenek. Lehetetlen legalább Orosz- és Magyarország közt, mert a gazdaságban az előbbi legnagyobb concurrensünk, s a concurrentia a legjobb biztosítéka a békének. Ez az… alapelve a jövő század nemzetgazdaságának.” – Az 1873. júl. 20-i számban (290. sz. 2.) Bankagitáció. Egy jelenet a Hon szerkesztőségében c. írásban „Hegedüs Sándorka” felszólítja a munkatársakat, mentsék meg a hazát „Most, hogy A jövő század regénye szünetel, csináljunk mi csudadolgokat”. Az 1873. aug. 3-i (292. sz. 2.) és az aug. 31-i (296. sz. 8.) két folytatásban paródia jelenik meg. A regény közlése éppen ebben az időszakban szünetelt; a Borsszem Jankó ezt a hiányt „igyekszik pótolni”. Az „Örök béke” kötet paródiája három fejezetből áll (I. fejezet: Ninini, II. Ó-pi-um III. Rozáli), s szerelmi háromszög áll középpontjában: Rozáli féltékenyen figyeli a mák között eltűnő Sásza asszonyt és Dávidot. „A mák magas volt. Magas és érett. Tejnedve csak úgy csurgott már. Csupa mákony. Csupa ópium. Csupa álom. Csupa halál… Estefelé két mákos hullát hoztak ki a mákászok a mákból… A pipacs ölte meg őket. Nem voltak ellenségesek többé. Ez volt az első lépés az örök béke felé.” A továbbiakban: A jövő század regénye. (még egyre írja Jókai Mór.) MCLXI fejezet: „Az északi sark” című rész következik, amelynek céltáblája a Tatrangi Mózes halálát és temetését ábrázoló részlet.
1873 szeptemberében több lap hírül adja, hogy megjelent Az örök harc c. rész. E hír olvasható pl. a Fővárosi lapokban (1873. szept. 28. 223. sz. 970.) és az Igazmondóban (1873. okt. 5. 40. sz. 319.).
Az első elemző bírálat e rész kötetkiadása nyomán látott napvilágot: Dux Adolf, a Jókai művek ismert fordítójának recenzióját az Atheneum közölte. (1873. 47. sz. I. évf. IV. k. 2997-3104.) Az ismertetés elején Dux felteszi a kérdést: lehet-e a jövőről regényt írni, hiszen a regényíró elbeszélő költő, kinek területe: a megtörtént dolgok. „A költészet táltosa oly messze jövőbe ragadhat, melyre, mint multra, oly időszakra pillanthatunk vissza, mely a valódiság szempontjából még csak fog következni.” Erre különböző okai lehetnek a költőnek: „lehetnek olyan képzelmei… melyek, mint a rendes kerékvágásból kizökkenők, csak valamely szemnemlátott színhelyre vagy fantasztikus időbe illenek, tehát a jövendőbe.” Egy másik ok az lehet, hogy a költő tompítani akarja a művében rejlő gúnyt, s ezért az ábrázolt eseményeket mesés körülményekkel köti össze. Mind a két okot megtalálhatjuk Jókai regényében, mely részben fantasztikus, részben szatirikus.
A cikk szerzőjének ellenvetését váltja ki Jókai igyekezete, hogy az előszóban a regényt mint jövendölést, mint a jövő század valószínű rajzát állítsa be. Dux Adolf szerint e műfaj nem alkalmas ilyen jövendölésre, mely a tudós elme és a gyúlékony költői fantázia területe. „… költőibb mű a regény, semhogy azon hosszadalmas munkát szabadjon mutatnia, mely által a tudomány keresi és megtalálja az igazságot, másrészt pedig sokkal prózaibb, semhogy át lehessen melegítve azon ihlettől, mellyel a jövő látása áthatja a lelket.” Jókai emellett még egy logikai hibát is elkövet, midőn az örök békét kívánja ábrázolni. Élet és harc oly erősen föltételezik egymást, hogy addig maradhat meg az egyik, míg a másik tart. Az örök harcnak „már mint örök-nek nem is lehet vége,” ezért az örök békét csak a földi élet határain kívül képzelhetjük el, „ez tehát egyáltalában nem illik a regény rámájába, mely csak a valódi élet rajzát foglalhatja magában”. Tehát a logikai és széptani fogalmakba ütközik költőnk, midőn regény alakjában véli előadhatónak az örök békét. A mit ennek rovására megír, az lehet fantasztikus világtörténelmi idill, a juhokkal legelésző tigrisekről, de nem lehet az sem a mai, sem egy későbben következő életnek valószínű rajza. Pedig az a feladata a regényírásnak, hogy élethűen rajzolja a művészileg csoportosított emberi életet. Maga a mű jobb az előszónál, mely lehetetlenségeket állít, míg „amaz gyengeségei mellett is kerekded terven alapszik, és oly részleteket tartalmaz, melyekben a költői képzelődés legragyogóbb színei tündökölnek”. A tartalom rövid összefoglalása után Dux megállapítja, hogy „alapterve e regénynek előnyösen egyszerű”, de bírálólag jegyzi meg, hogy Jókai el akarja hitetni velünk hogy száz év múlva az egész európai világ nagy változásokon esik át (Oroszországból köztársaság lesz stb.), csak mi maradunk meg addig és azontúl is a régi kerékvágásban. Ennek ellentmond, hogy Jókai szerint oly tulajdonokkal rendelkezik majd akkor a nemzet, melyek nemigen biztosíthatják megmaradását: a szülők eladják lányaikat a Sabinának, a képviselők sokat beszélnek, mindenütt korrupció uralkodik. „Vagy túlerős gúny ez egynémely mostani körülményre, vagy ha nem az, és csak a jövő rajza, akkor nincs valószínűség benne”. „Másrészt azonban hizeleg a szerző a nemzetnek, állítván, hogy a magyar tudomány oldja meg a jövőnek egyik nagy rejtélyét: egy hazánkfia találja fel a kormányozható léghajót”. Pedig ha meggondoljuk, hogy eddig mennyire maradtunk vissza a természettudományokat illetőleg a külföldtől, e jövendölésben sincs nagy valószínűség. Nincs igaza Jókainak abban sem, amit a vallással, ill. a társadalmi fejlődéssel kapcsolatban jövendöl. „A vallás tekintetében az egész művelt társadalmat átjáró forrongások nem tarthatnak addig, hogy oly sarkalatos érdek, mint a vallásé, még a jövő században is csak jelenlegi álláspontján lehessen.” Akkor már a tudományban, a szabad észnek megfelelő új formája a vallásnak fog következni. Még kevésbé valószínű az, amit Jókai a társadalmi fejlődésről ír: Dux Adolf szerint „úgy a nemzet, mint az emberiség becsületére határozottabb és nemesebb haladást merünk prognosztikálni”, mint ahogy az e műből kiderül. „Ami a regényt, mint költői alkotást illeti, nagyra becsüljük benne azokat a részleteket, melyekben inkább a költő képzelőtehetségével, mint hatalmas mívelődési bölcsészetével van dolgunk. Tatrangi légutazása, a harcjelenetek és több más leírás megmérkőzhetnek a leíró költészet legkitűnőbb gyöngyével, és valóban gyöngyök is, melyek becsének, fájdalom, nem felel meg mindig az elbeszélés, mely körülfogja azokat.” Így pl. a hialichor-léghajó létesülését megelőző tudományos értekezésekben nem győzi le a szerző a száraz tudomány ridegségét, nem bírja azt felolvasztani a képzelem tüzével. A kritikus elismerően ír az elbeszélés több részletében föllelhető kitűnő humorról és néhány alakról (pl. Saszáról, Severusról). Ezekben és más hasonló részletekben azon költői erőt ismerjük fel, „mellyel Jókai az egész művelt világ tiszteletét kiérdemelte”.
A Vasárnapi Újság 1873. nov. 9-i számában (45. sz. 539–540) Sámi Lajos Az emberi nem jövője c. cikkében több külföldi könyv áttekintése kapcsán arról elmélkedik, hogy az emberiségre szomorú jövő vár. 50,000–60,000 év múlva minden kőszén és érctelep kimerül majd, s mivel ércek és fűtőanyagok nélkül nehéz háborút viselni, be fog következni „az a boldog, édeni állapot, melyet Jókai a ‚Jövő század regényében’ az ‚örök béke’ bekövetkezte után ígér a testileg-lelkileg kifáradt, elsatnyult emberiségnek”.
Kvassay Jenő vitába száll Sámi Lajos pesszimista következtetéseivel (Vasárnapi Újság 1873. nov. 30-i 48. sz. 571.), s ugyancsak Jókaira hivatkozik. Véleménye szerint a jövőben a kőszénkészleteket új gépek fogják pótolni; még kevésbé kell tartani a vaskészletek kimerülésétől, mert, „ha nem találják is föl Jókai legújabb regénye szerint a hyalichort, e mindenre alkalmas üvegnemet”, de máris ismerjük az alumíniumot. Hogy kőszén hiányában hadakozhatnak-e a jövőben a nemzetek, erre a feleletet a léghajó adja meg. Hogy a léghajó és a repülőgép meghozza-e az örök békét, azt „nem a gépekben, hanem az emberiségben kell keresnünk”.
A Borsszem Jankó 1873 decemberében (dec. 21-i 312. sz. 3.) A jövő év regényei címen ismét paródiát közöl. A jövő század regényét Jókai már megírta, de a jövő év regényeit még nem. E regények tartalmával ismerteti meg a lap az olvasót: I. Ítélet napja. „Az ítéletek tömeges volta szükségessé teszi, hogy azok gőzgép erejével hozassanak. Jupiter planéta egyetlen óriási ítélőgéppé van átalakítva, melyet gőz helyett világosság hajt.” Ezt követi – ugyancsak főleg A jövő század regényének stílusában – az Ítéletnap után c. fejezet, végül a Férfi sorsa az asszony c. rész.
A Bolond Istók (1873. dec. 28-i 52. sz. 197.) A jövő század regényei címen élcelődik: miután Jókai utóbbi időben előszeretettel ír regényeket, melyeket a mostani halandók nem értenek meg. A jövő század regénye után olyan témákat fog feldolgozni, mint „Az önálló nemzeti bank”, „Mameluk szabadelvűség”, „Magyar hadsereg.” Minderre azonban csak „Az utolsó ítélet” után kerül sor.
A Borsszem Jankó 1874. jan. 4-i száma (314. sz. 10.) Csodabogarak. Vidéki Jókai címen bírálja Bernolák Nándor Álomképek a jövő századból c. könyvét, mely a lap szerint annak eredményeként született, hogy A jövő század regénye „már kezdi egyesek agyát megkeverni”. Eleinte öntudatos paródiának tekintették, e mű komikuma azonban „önkénytelen”, s nem tudja túllicitálni „mintájának vakmerő hóbortjait”. – Az 1874. jan. 11-i sz. (315. sz. 8.) Tudományos akadémia címen közöl rövid írást. Jókai „levelező tag” egy esketési gép mintázatát mutatta be, amelyet gőz helyett „hígított papi áldás” hajt. Az 1874. febr. 1-i számban (318. sz. 5.) Nyílt levelek Jókai Mórhoz címen folytatódik a csipkelődés. Az első „levél” írója azzal a kéréssel fordul Jókaihoz, az „érdemes tudóshoz”, kinek fölfedezéseit oly figyelemmel olvassa mindenki, hogy ne csak a jövő, a jelen számára is fedezzen fel valamit, pl. azt, hogyan kell „havat esetni”. A második levélben iskolások mondanak köszönetet Jókainak, hogy bosszút állt helyettük gyűlölt természettan tanárukon. „… ön tán nem is tudja,… mi jól esik az ifjonti diákszívnek, ha a természet azon törvényeit, melyekből épen tegnap kapott secundát… az ön nemeslelkű költészete által fölforgatva és megsemmisítve találhatja… Hogy ön Saturnusnak csak négy holdat ád hét helyett mennyi időnket megtakarítja, melyet labdázással kellemesebben tölthetünk… S aztán a központi nap mennyivel egyszerűbbé teszi az egész csillagászatot…” stb. – Az 1874. febr. 15-i (320. sz. 9.) Az új Isten. Függelék Jókai Mór A jövő század regénye és Az ítélet napja című regényeihez címen paródiát közöl, melynek lényege, hogy Tatrangi Dávidot az „államok tanácsa” istenné nevezi ki. A hírt futár viszi a „centrál napba”, az öreg Tatranginak, s „a XIX. sz. legnagyobb természettudósa, Jókai Mór odajutott szellemének is”. – Az 1874. febr. 15-i (324. sz. 8.) számban az Úti képek. Jókai Mórtól. Berlin. c. kis írás témája Jókainak Berlinben tett látogatása. Jókai a tréfában beszámol arról hogy regényeit megvették, de a tudományos regényeket nem fordíttatja le. Óvakodik, nehogy A jövő század regényét bemutassa, „mert ahol már tudomány fordul elő, ott a német nem érti a tréfát, s gorombán megkritizál”. Az ilyen regény csak a magyar publikumnak való. – Az 1874. máj. 24-i (334. sz. 10.) számban csak a cím: A jövő század börzéje utal Jókai regényére.
A Bolond Miska 1874. jún. 14-i számában (24. sz.) hirdetés jelenik meg, amely a regény második részét népszerűsíti: míg az első rész „a háború eszméjének ad absurdum vitele költői alakban” addig a második részben „derült, megnyugtató pásztor-idyllé válik az emberi élet”…
A Budapest c. folyóirat 1874. jún, 26-i mutatványszámában a programot adó vezércikkben történik utalás A jövő század regényére: „Akárminő korszerű eszme pendíttetik meg, ma itt vagy ott,… közügyeink bölcs férfiai azonnal azzal állnak elő, hogy az majd csak Jókai jövő századában valósulhat meg, mert nálunk a nagy tömeg még tudatlan, éretlen.”
A Budapesti Bazárban (1874. aug. 29-i 17. sz. 273.) Komócsy József beszámol a Szent István napi mulatságokról, egyebek között egy léggömb felszállásáról: „Az állatkertben Bendet Henrik valósító meg Jókainak ‚A jövő század regényéből’ egy ábrándját, azzal a különbséggel, hogy aerodromonja nem hyalichorból volt, hanem nyers selyemből… s amilyen gyönyörűen Jókai leírta, hinnünk kell, hogy az ember, a ki meghódította a földet, tengert, – meg fogja hódítani a levegőt is. Hogy mikor? Ez más kérdés, melyre Jókai sem tud biztosan megfelelni.”
A Pesti Naplóban (1874. szept. 2-i 200. sz.) rövid cikk jelenik meg, melynek szerzője helyreigazítja Jókait, aki szerinte összetéveszti „a tengerészeti és vaságyukat”.
A Borsszem Jankó Tanulmányok a bécsi arzenálban címen (1874. szept. 13. 350. sz. 4.) ismét Jókainak az arzenálban tett látogatásával foglalkozik. Mikor Jókai megjelent a német főírnok előtt, s bemutatkozott, az hihetetlenül megdöbbent: A jövő század regényének „írója állt előtte, a légcsaták, repülő ágyúk, szárnyas puskák, ugráló pisztolyok föltalálója, tehát szakember”.
A Petőfi-Társaság lapjának hasábjain (1 877. aug. 2 6. 9. 140.) Prém József Hogyan bírálják Jókait c. cikkében védelmébe veszi az írót, akit az utóbbi időben boldog-boldogtalan bírál. Jókaival könnyű dolga van a kritikusoknak, különösen amióta A jövő század regényét megírta. „Dicsérik ragyogó phantásiáját, mely a költőt a képtelenségek világába ragadja, és szidják, hogy ebből a világból vett alakjairól olvasóival azt akarja elhitetni, hogy igazi emberek; a mi egyéb részletezni valójuk van, ahhoz a regény meséjéből kapkodnak ki egyet s mást; és ambitiosus önelégültséggel törnek pálcát a munka és érdemekben gazdag szerzője fölött.”
A Családi körben Gáspár Imre közöl cikket Jókairól (Jókai, mint regényíró, 1878. okt. 13-i 41. sz. 968.). Gáspár Jókainak ez időbeli írásaiban irányvesztést, korábbi eszményeitől való elfordulást lát. E művei Gáspár szerint „költőietlenek is, s elvesztik az érthetőség, életszerűség talaját is lábuk alól. Épen olyanok mint A jövő század regénye, mely nem akar jósolni; s mi más célja volna pl. egy klasszikusnál a jövőbe folyó regénynek? Ez is csak tárcza-regény, érdekfeszítő, az élethez közelebb eső részletekben hatásos részletekkel is ellátva”. Gáspár lekicsinylően nyilatkozik a regény „tudományos értékéről” is.
A Bolond Istók 1879. évfolyamában (aug. 10-i 32. sz. 4.) megjelent paródia (A jelen század regénye. Eredeti moreszk jokeleszk 9 kötetben) csak címével emlékeztet a műre.
A Fővárosi Hírek Könyves tárcza rovatában (1880. jan. 16-i 58.) Edward Bulwer-Lytton A jövő nemzedéke c. könyvével foglalkozó bírálatban említés történik Jókai művéről is: Bulwer a kor divatos eszméit – a demokráciát, nőemancipációt, a természettudósok, metafizikusok túlzásait egy olyan képzelt világba helyezi, mit nálunk Jókai írt le A jövő század regénye Otthonában.
Tomor Ferenc A jövő század regénye olvastára címen verset ír (Tomor Ferenc: Korunk tükre. Szatírákban és epigrammákban. Bp. 1881. 41.): „Képzelet és tudomány, tudomány minden nemű ága / Még olyan is mit még messze jövő takar el / Hóbort, történet, történet meghamisítva / Szép, igazi, isteni jó, rút, hamis ördögi rossz. /…Itt a jezsuitát szégyen szekerére rakatja, Mint szellemgyilkost és a kor ellenesét, / Ott meg a vad népek művelését bízza reája, / És bámulva tekint nagyszerű műveire. / Itt az örök békét üti nyélbe, de könnyű szerével, / Ott meg a csillagot is harcba, csatába viszi. / Itt a szent község eszményies arca mosolyg rád, / Ott Habsburg Árpád jószívű sarja uralg.”
Péterfy Jenő főleg Tatrangi Dávid alakjával foglalkozik tanulmányában. (Jókai Mór. Budapesti Szemle, 1881. 26. k. 1–28., ill. P. J. összegyűjtött munkái. Bp. 1901. I. k. 69–70.) Miután jellemzi több Jókai regény (a Fekete gyémántok, Egy az Isten stb.) hőseit így ír: „Ha ilyenek a jelen század emberei, e – mint mondani szokás – prózai kor emberei, épen nem túlzás, ha a jövő században Tátrángi Dávidok teremnek. Ez a bűvész megold minden kérdést, melyek megfejtésében évezredek munkája szégyent vallott. Az csekély dolog, hogy fölleli a magyarok őseit, kik Ipolyi mythologiája szerint rendezték el vallásukat, s őket csodálatos léghajókon ide hozzánk telepíti, de megteremti az örök békét, megszünteti a pauperismust, lehetetlenné teszi a ragályos betegségeket, Afrikát gyarmatosítja, csillagokhoz kéjutazásokat rendez, tengereket szárazfölddé, szárazföldet tengerré varázsol, s a mellett olyan naiv, mint a gyermek, oly szelíd, mint a bárány, s oly erős, mint egy óriás. Tátrángi Dávidban Jókai eszménye az emberről a délpontra jutott. Az ember a világ nyolcadik csodája lesz, mely minden korlátot, minden pragmatismust nevetségessé törpít … Korábbi regényei hőseiben a mindenhatóság szikrája csak néha-néha villan föl s az illetők még szépen a kellő korlátok közt maradnak… míg végre Tátrángiban a mindenhatóság mint érett gyümölcs esik le a jó és gonosz tudás fájáról. Ha Archimedes most élne, nem keresné a pontot, honnan a világot sarkaiból kiforgathatná; már megtalálta volna, nem is a világon kívül, hanem a világban, Tátrángi Dávid agyában.” Péterfy rámutat, hogy Jókai újabban nagyon megszerette „Verne természettudományát is és a mint regényeiben találkoztunk – szerencsére ritkán – titkos ajtókkal, sülyesztőkkel és a regény-romantika egyéb bútorzatával; positív korunk ízlésének megfelelőleg most természeti titkok süllyesztői nyílnak meg előttünk; képzelődésünk öröme nem többé a lovagvár, hanem az ichor lesz és a repülő-gép. Jókai apsychologia terén kezdettől csodatévő volt: most már a természetben is mágus; s így nincs mit bámulnunk rajta, ha képzelmével a jövő században csakugyan megteremti a millenniumot. A prózai embert csak az bántja, hogy mindez a költészet nevében, a költői szabadság nevében történik.” (i.m. 98.) Tanulmányának befejező részében Péterfy a késői Jókai regények stílusával kapcsolatban arra a következtetésre jut, hogy a rikító szín újabban… elömlik az író stílusán, leírásain”. „A modorosság bélyegét újabban Jókai stílusa is mutatja. Néha hosszú lapokat tarkáz a sok terminus technikus, a sok csodás idegen szó. Az ember hamarjában nem tudja, meglepni, vagy megtréfálni akarja-e velök az író az olvasót. A jövő század regényét gyakran ‚Lexicon’ nélkül érteni sem lehet…” (i.m. 101.).
A Képes folyóirat „Irodalom és művészet” rovatában (1889. V. k. febr. 18. 8. füzet 510.) egy a jövő évezredben játszódó eposzról jelenik meg bírálat, melynek szerzője összehasonlítja az eposzt A jövő század regényével. „…ámbár a regény a jelen költészete, az életet s nem a jövő ábrándjait kell festenie, Jókainak nagy tehetsége s eleven fantáziája jogán megbocsájtjuk, hogy a költészet határait kiterjeszteni próbálta.” Az eposz azonban annyira a múlt költészete, hogy még a legnagyobb tehetségnek sem sikerülhet az eposz cselekményét a jelenben elbeszélni.
Radeaux Egy kis hidegvíz-zuhany a Jókai-kultusz hevének lohasztására címen (Religio 1893. II. félév, aug. 5. 10. sz. 78–79., aug. 9. 11. sz. 85–86., aug. 12. 12. sz. 94–95.) ír cikket, melynek első közleményében Az arany embert, a másodikban az Egy az Isten c. regényt, a harmadikban A jövő század regényét bírálja – meglehetősen elfogultan. Bár elismeri, hogy e regények bővelkednek a szép és vonzó leírásokban, bosszantónak tartja a felületességeket, a „mindent kigúnyoló világnézetet”, a történelmi ferdítéseket, melyektől Jókai regényei „hemzsegnek”. Véleménye szerint különösen A jövő század regényében mutatja ki Jókai „az ő foga fehérét, az ő vallásbeli cynizmusát”. Radeaux a továbbiakban hosszasan idézi a kifogásolt részeket, többek között az egyház és tudomány kapcsolatára, a vallásnak Otthon államban elfoglalt helyzetére vonatkozó gondolatokat, majd megállapítja: „Ez másképp annyit tesz, hogy a vallás nem ésszerű és nem okos dolog, hanem puszta érzelgés, mese, hiú ábránd, mely tudatlan embereket vigasztalni és megnyugtatni jó még, de okos ember előtt többé számba sem jöhet, s ha a pap ilyen jövő századbeli okos embereknél kegyelemre akar találni, akkor nekik többé ne beszéljen orthodox meséket, sötét tradiciókat, hanem igazságokat, amelyek mindig haladnak, s melyek új alakulás, kétkedés folytán örökké változnak, tehát soha sem bizonyosak. Ti pedig ostoba pápisták … legfőként pedig ti, papok, most még haszontalan emberek és világcsalók, fogadjátok Jókainak szánó mosolyát, és – siessetek a ‚nemzet bálványát’ és a ‚felnőttek nevelőjét’ üdvözölni.”
Falk Rudolf a Budapesti Hírlapban (1893. dec. 22-i 353. sz. 6.) A világ vége c. kis közleményben azokkal a híresztelésekkel foglalkozik, amelyek szerint az 1866-i üstökös rövidesen megint a föld közelébe jön, s ekkor „megeshet, hogy eljön a világ vége. Ha nem, gyönyörű természeti tüneményt láthatunk; …az üstököshöz lehetne már némi hozzászólása Jókai Mórnak, aki a Jövő század regényében szintén megénekelte már ezt az üstököst.”
1894-ben, Jókai 50. írói jubileumán többen megemlékeznek A jövő század regényéről. A Budapesti Hírlap jubileumi számában (1894. jan. 6-i 8. sz. 4 – 5.) Jókai regényei napihírekben című cikk látott napvilágot. Az ötletes közlemény kilenc Jókai-művet mutat be napihír formájában, úgy, ahogyan egy újságíró formálná meg anyagukat, ha mint most történt eseményt kapná kézhez, azzal az utasítással, hogy röviden dolgozza fel a másnapi lap számára. A jövő század regényének „napihírré” való feldolgozása így fest: „Konstantinápolyi levelezőnk táviratozta: A Reuter Office kaspitengeri állomásának este… érkezett telefonjelentése ezt mondja: Tatrangi Dávid röpülőgép-flottája ma déli 12 órakor a Káspi-tenger felett összeütközött az orosz flottával. Hála Tatrangi újabb találmányának, a nafta olajat lövelő puskának, az orosz repülőgép-had tönkretétetett, Sásza asszony, az orosz államfő négyezer láb magasságból a tengerbe vetette magát, Szeverusz pedig, az áruló szerecsen, megadta magát. – E szenzációs hír hatása alatt reszket kezünkben a toll, mikor e sorokat írjuk. Tatrangi tehát, akit kormányunk ostobasága és gyávasága elűzött hazájából, másodszor megmentette Magyarországot…” A továbbiakban a cikkíró összefoglalja Tatrangi győzelmének előzményeit, majd így fejezi be írását: „Vajon Tatrangi gróf vagy báró? Nem. Kamarás vagy aranygyapjas? Nem. Ennél sokkal több: boldog férj és apa, s az egyetlen kitüntetés, melyben magasabb helyről részesült, az, hogy I. Árpád királyunk az ő fiának a keresztapja.”
A Magyar Hírlap Jókai-számában (1894. jan. 6-i 6. sz.) Jókai tíz híres regényének tíz novellista által írt vázlata olvasható. „A jövő század regénye. Utolsó fejezet. Tatrangi Dávid vége” címen Pekár Gyula írása szerepel (39–49.). Pekár „továbbírja” a regényt: Tatrangi Dávid már patriárchaként ül a himalájai csillagvizsgálóban, a csillagászati palotában, amely egész tudományos város. A világ nagyot változott, az emberek egy világnyelvet beszélnek, mindannyian testvérek, „az ember a háború megszüntével végleg kivetkezett a testiesség brutalitásából, az állatiasságból, s a béke egyre szellemibb foglalkozásai közepette belátta, hogy csak a szellemi élet az igazi élet”. Megszületett a szellemi ember; a régi érzékek kifinomodnak, s új érzékek támadnak, „így egyebek közt hetediknek az ún. delejes érzék, mely csak a magasabb összetételű idegrendszerekből bontakozhatik ki, nyolczadiknak pedig a már a XIX. sz.-ban sokat emlegetett… telepathia”. A telepatikus kórházak „amor” osztályán pl. a psychometer segítségével pontosan meg tudják állapítani, ki az a – világon egyetlen – férfi vagy nő, aki a kórházban megfigyelés alatt tartott személynek tökéletesen megfelel. „Ma az igazi, magasabb boldogság csak a szerelem kidühöngtével veszi kezdetét: eddig csak a testek simultak egymáshoz, ezután már a lelkek ölelik át egymást valami sokszorosan szubjektilisabb nyugodt, szerafikus harmóniában.” – „A nemzetiségek már rég tűnőben vannak, ember lesz a földön és nem egy nemzeti ember…” Az emberek a légbe tették át székhelyüket, „Ott horgonyoznak a csodás ichormadarak a föld felett huszával-harminczával, egész légi lagunavárost alkotva maguk közt… A világ-obszervatórium aeronef flottájának léghajói között a legszebb Tatrangi Dávid aerodromonja, egy szálló hattyú formájú egész fehér ragyogó gép. – Tatrangi Dávid az obszervatórium titkos laboratóriumában ült. Nagyon öreg volt már. Szobrai a Michel-Angelo modorában hosszú prófétás szakállával minden városban láthatók voltak… Tatrangi Mózes nyomorék testének mása mellett. Az új múzeumok pantheonjában sorban álltak egymás mellett a dicsőség glória fényében az új világ előhirnökei: azok a szerencsétlen lángeszű törekvők, akiket, mint a repülő gép bolondjait abban a sötét XIX. században a bolondok házába csukattak. Úgy szedték össze arczképeiket a régi tébolydai regiszterekből és csináltatták meg szobraikat a pantheonok számára.” A száz éves Tatrangi Dávid kezében tartotta azt a folyadékot, mellyel az emberi életet kétszáz évre lehetett meghosszabbítani. „Harmincz éve dolgozott már ezen a problémán, számításai, kísérletei beváltak, ha akarja, most megnégyszerezheti az emberi életet. Öreg patriarka szíve hangosan dobogott; gondolatomnak valami örököse – tűnődék magában – tán örökre meghosszabíthatja az emberi életet… Csak telefonjába kellett beleszólnia, melyen át egyszerre beszélhetett az öt világrész minden fővárosával, megmondani az embernek: íme itt e szer, élhetsz mindörökké… midőn egyszerre megállott s elgondolkozott. Csodálatos gyengeség fogta el. Élni, gondolá, még tovább élni?… Ah, vajon nem dőreség-e ez? Vajon nem fog-e kínná válni a lét akkor, mikor a természetes törvények évszakain, a tavaszon, nyáron, őszön s az öregkor telén által ment a test? Vajon nem hoznám-e e méreggel a legborzasztóbb nyomort, az örökös földi élet nyomorát a világra? Mikor egy borzalmas áradatba torlódnának elfeledett, meghalt nemzedékek még mindig élő, galvanizált lelkű képviselői, mikor oly ember áradat töltené el a földet, hogy kiloccsanna az emberiség a földszínéről a Nadirba?… Nem, nem, soha sem! Egy pillanatig kísértést érzett, hogy mégis új életet merítsen a kis üvegcséből, de azután végképp elhatározta magát. Még utoljára átnézte az összes csillagvizsgálók együttes jelentését, melyek a Tatrangi Dávid által a Szaharára rajzolt ezer kilóméteres világbetűkre hozták meg bámulatos pontossággal a Mars bolygó feleletét. Meg volt teremtve a kapocs, immár a két bolygó, a Föld és a Mars között… És én még tovább éljek? mosolygott lázas kéjjel a patriárka. Elraboljam további nemzedékek örömét?… Felült aerodromonjára, s még egyszer körüljárta a földet, melynek minden porczikája köszönhetett neki valamit… Aranyfedeles jegyzőkönyvét vette elő, s lázasan, megfeszített erővel írta belé halványuló lelke utolsó gondolatait. Álom volt ez már, a nagy patriárka világ-álma… Látta a földet… ötszázezer év múlva… Egész Európa egy város…”
A Magyar Sion Egyházirodalmi folyóiratban (1894. jan. 26. 1. füzet, 43–56.) Liberius aláírással cikk jelent meg, amely – Radeaux említett cikkéhez hasonlóan, s arra többször hivatkozva – az egyház álláspontjáról bírálja Jókai műveit. A szerző megállapítja, hogy a jubileum alkalmából „hatalmasan ünnepelték” Jókait, de hiányolja, hogy nincs Magyarországon olyan kritikus, aki figyelmeztetné a katolikus olvasókat Jókai regényeinek „rejtett tendenciáira”, útmutatója lenne a tájékozatlan szülőknek, hogy mit adhatnak gyermekeik kezébe. A továbbiakban számos idézetet mutat be A jövő század regényéből, azt bizonyítandó, hogy mindez a vallási cinizmus netovábbja.
Beöthy Zsolt (Képes folyóirat, 1894. I. füzet 8.) Jókai c. cikkében megállapítja, hogy az író képzelőtehetsége, különösen ha elhagyja az ismertebb közelmúltat, jelent és hazáját, korlátlanságában olykor kevesebbe veszi meséinek valószínűségét, alakjainak határozott körvonalait, indítékainak bátorságát s a cselekvények fejlődésének természetes következetességét… Ez a csapongó képzelet keleti és fantasztikus elbeszéléseiben (Oceánia, A jövő század regénye) ragadja legszélsőbb túlzásokra.
Kont Ignác Le roman hongrois (Revue Encyclopédique, Paris, 1894. 82.) c. cikkében A jövő század regényét – az Oceánia és az Egész az északi pólusig c. írásokkal együtt Jókai kevésbé sikerült művei között említi.
Névy László Jókai Mór. Ötvenéves írói jubileumára. (Bp. 1894.) c. művében csak felsorolásban említi a regényt, majd, részben A jövő század regényével kapcsolatban megjegyzi: „Nem szólunk fantasztikus műveiről, arról a bámulatos képességről, mely nem létező világokban teremt embereket, életviszonyokat, mely csodákat fest oly biztossággal, hogy az olvasó mindig készséggel engedi át magát az illuziónak. Azt sem kérdezzük, jogos vagy helyes-e az ilyen irány. A tény az, hogy Jókai e fajta műveivel is nagy hatást tesz, a gyönyörnek sajátszerű forrását nyitja meg az olvasó számára.”
Rudnyánszky Gyula azt írót versben köszönti ötvenedik jubileumán (Jókai, a nagy mesemondó Bp. 1894.), amelyben többek között így ír: „Kárpáthy Zoltánhoz van kedvünk betérni, / És megtanulhatjuk, hogy milyen a férfi? / A Tengerszemű hölgy báját csodálhatjuk / És a Jövő század titkait láthatjuk.”
Az Энциклопедицеский словарь (XIII. k. Szentpétervár, 1894. 741.) Jókaival foglalkozó cikkének szerzője, megállapítja, hogy míg az írónak a nemzeti történelemmel foglalkozó regényei korszakot jelentenek a magyar irodalom történetében, más művei, amelyekben általa is kevéssé ismert területekre kalandozik, nem öregbítették hírnevét. Ezek közé sorolja a „Verne-stílusú” A jövő század regényét is.
Thury Zoltán Magyarország kincse c. írásában (Könyves Kálmán Gimn. Értesítője, 1901. febr. 1. 8.) Jókai gazdag fantáziáját dicséri, „a mihez hasonlatos röptű madár talán éppen csak egy van. Azt is ő találta ki A jövő század regényében. Egy fehér sas, a mi a fellegek fölött csapong, s oda siet segítségnek, ahol bajban vannak a szabadságukért küzdő népek.”
Kont Ignác Étude sur l’Influence de la Littérature Française en Hongrie (Paris, 1902) c. művében Jókai néhány írását (A jövő század regénye, Oceánia, Egész az északi pólusig) Verne hatásával hozza összefüggésbe, s megállapítja, hogy Jókai itt gyümölcsöztette sokoldalú természettudományos ismereteit. (430.)
Nógrádi László Jókai Mór élete és költészete (Pozsony, 1902) c. könyvében, a regényre utalva így ír: „Fantáziájának kevés a föld, szárnyalva röpül léttelen régiókba, világokat teremt és sülyeszt el, előre röpül a jövő század álomországába, s hátra, vissza az özönvíz előtti világba.” (58.) Másutt megállapítja, hogy az író dús fantáziájából hibák is erednek. Leginkább fantasztikus regényeiben ragadja el képzelete: „… az Oceánia, A jövő század regénye, az Egész az északi pólusig csodások, de kívül esnek minden valószínűségen, nem egyszer nincs meg bennük még a költői elhitetés sem.” (60.)
A Jókai-nekrológok közül néhány említést tesz A jövő század regényéről is. Ignotus Jókai halálára c. írásában (Magyar Hírlap, 1904. máj. 6-i 126. sz. 17.) így ír: „Jókai Mór megmutatta, mint lehet földi embernek úgy élnie végig az életet, ahogy azt szépítő képzelettel megálmodjuk … Széppé tett mindent, amihez hozzáért … ez a csudaember megtalálta a csuda anyagot, az ichort, melynek átlátszó hajóján ott lebegett az élet felett, elzárkózva, de mindent meglátva, ott szállva alá a földi talajra, ahol neki tetszett…”
A Hét A fal c. (1904. máj. 8. 19 749. sz. 305.) írásának névtelen szerzője egyebek között az ichor és a kormányozható léghajó megálmodójaként említi Jókait.
Herczeg Ferenc (Jókai Mór ravatalánál, Új Idők, 1904. máj. 8. 19. sz. 461.) „magyar költőkirálynak” nevezi Jókait: „…Biborvitorlás gályái bejárták a távoli folyókat és óceánokat, megrakott karavánjai áthatoltak idegen világrészek sivatagjain… léghajó rajai ott vonultak el az alkonyi égen szálló fellegek fölött. Hatalma nem ismert határokat az időben és a térben… Parancsa szerint cselekedett az ősidők barlanglakója,… és parancsa szerint cselekedett a jövő század még meg nem fogamzott embere.”
A Jókai közelről c. A.S. jelzéssel aláírt (Magyar Nemzet, 1904. máj. 8. 111 sz. 1.) tárca szerzője A jövő század regényét azok között a művek között említi, amelyek szerzőjük széleskörű ismereteiről és természettudományos érdeklődéséről tanúskodnak.
Solymossy Sándor Jókai írói egyénisége c. a Tanulók Lapjában folytatásos tanulmányában (1904. jún. 26-júl. 10., 13., 14., 15. sz.). Jókai természettudományos ismereteinek taglalásakor említi meg a regényt:
„..nem kicsinylendő jártassága a kozmografiában, fizikában sem. Tanúságot tehet róla A jövő század regénye, melyben a most divatos harci gyilkolószereket harminc évvel ezelőtt megjósolja, valamint a repülőgépet, Ichort is, amelynek megvalósulása, néhány szakértő szerint csakis Jókai alapeszméje nyomán vihető majd… keresztül.” (14. sz. 219.)
Kunfi Zsigmond (Jókai, Bp. 1905. Különlenyomat a XX. századból) megemlíti, hogy míg „Zola a jövendőbe fordítja tekintetünket, Jókai – noha megírta A jövő század regényét is, – alapjában véve a múltba.” (10.) dr. Kapossy Lucián Jókairól c. tárcájában (Pápai Hírlap, 1905. dec. 9. 49. sz. 4.) megemlíti A jövő század regényét, melyben „az álmok minden csodái megelevenülnek… Tatrángi Dávid, ez az agyafúrt székely tudós… meghódítja a levegőt, leveri légi harcban az egész világot, de még ennél is borzasztóbb csodát művel, megtanítja a magyart – egyetértésre. Történelmünkben ez az egyetlen eset, sajnos, ez is csak Jókai A jövő század regényében van, hogy a magyar a közös ellenség ellen egy szívvel, egy lélekkel, igaz egyetértéssel támadt. De még ennél is hajmeresztőbb csodát tudott mívelni Jókai Tatrángija.” – amikor egy Habsburgot tett meg nemzeti királlyá.
Oláh Gábor Jókai és Debrecen c. tanulmányában (Irodalomtörténeti Közlemények 1906. 275.) a regényben megörökített erdélyi tárgyakról emlékezik meg, s ennek kapcsán említi egyebek között A jövő század regényét is.
Mikszáth Kálmán Jókai-életrajzában (Jókai Mór élete és kora. 1907.) főként a regény megalkotásának körülményeit említi (l. A regény keletkezése, forrásai…).
Tér Jenő Verne, Jókai és Wells c. cikkében (Népszava, 1912. máj. 1. 104. sz. 23–24.) az utópikus regények fejlődését tekinti át. Megállapítja, hogy az utópiák kezdetben csaknem kizárólag szociális utópiák voltak, később azonban az írók figyelme a technikai és tudományos fejlődés felé fordult, s megszülettek a modern fantasztikus regények. A fantasztikus írók közül csak hármat talál említésre méltónak, ezek: Verne, Jókai és Wells. „Jókai ugyan csak egy igazán fantasztikus regényt írt, A jövő század regényét, de ebben annyi mindenről megemlékezett, hogy ez az egyetlen munkája egy sorba helyezi a másik kettővel, akik pedig csaknem az összes munkásságukat ebben az irányban végezték.” Verne „nagyon gyakran tévedett… de ezt nagyon ügyesen tudta elleplezni; Jókai már magasabb színvonalon állott s csak egy pár technikai lehetetlenséget állított, de túlnyomó részben valóban jósolt, s a jóslásainak nagy része már is bevált…” Jókai csak egyszer követett el a regényben szembeötlően valószerűtlen túlzást – a légköri elektromosságot felhasználó repülőgép leírásakor, de ez semmit sem von le fantáziájának értékéből. „Mert Jókai valóban a jövő század regényét írta meg, valóban előrelátott, és ötleteket adott, amik azelőtt nem is merültek föl, de azóta részben már meg is valósultak.” Még a repülőgép működésében is megpendítette a légköri elektromosság felhasználásának ötletét; e problémával a fizikusok állandóan foglalkoznak, s meg is fogják oldani, ha nem is úgy, ahogyan Jókai megjósolta. Nem vethetjük szemére, hogy rosszul képzelte el, hiszen ő nem fizikus volt, hanem regényíró, az a fontos, hogy gondolt rá és még sok egyébre, amit még csak azután kezdenek majd el keresztülvinni, mint például „a városoknak egy mesterséges nappal való világítása, a termőföld fűtése, stb.” A cikkíró véleménye szerint Jókai a jövő találmányainak megjósolásában jóval fölötte áll „Verne fantáziájának”, s ha nem lennének ma már közismertek az ötletei „szinte jónak látnánk tanácsolni a föltalálóknak, hogy tanulmányozzák A jövő század regényét”.
Herczeg Ferenc az MTA közgyűlésén tartott felolvasáson (Budapesti Szemle, 1914. jún. 450. sz. 330–342.) csak futólag említi a regényt, amelyben Jókai „előre repült a jövőbe, az emberi intellectus birodalmába…”.
Stojitsné Alexy Elza Jókai, a misztikus c. cikkében (Teozófia, 1914. júl.–aug.) annak bizonyítására, hogy Jókai szerint a tárgyaknak is lelkük van, több részt idéz a regényből (pl. a Kárpát „lelkére”, a Himalája szelídítő hatására stb. vonatkozó sorokat. (159.) Később megállapítja, hogy Jókai maga is spiritiszta volt, asztalt is táncoltatott, s ez tükröződik is e művében. (163.)
A Budapesti Szemle (1914. dec. 456. sz. 470.) A jelenné vált Jövő század regénye c. közöl „ls.” jellel szignált cikket, amelynek szerzője összehasonlítja Jókainak a jövő század háborújára vonatkozó jóslatait az I. világháború valóságával. Megállapítja, hogy Jókai regénye kétségtelenül a német–francia háború élénk benyomása alatt készült. A légiharc Jókai által jósolt nagy szerepe nem vált be, de igaza volt abban, hogy a jövőben a csatákat a nagy tömegek fogják eldönteni. Egyben azonban mindenesetre tévedett Jókai, abban, hogy a háború után örök béke jön.
Schöpflin Aladár (Nyugat 1914. dec. 24. szám, 605.) ugyancsak a háború kapcsán említi a regényt. „Az első időkben valamennyien felhagytunk minden olvasmánnyal, vagy akik szükségét érezték, hogy valamilyen módon kikapcsolják magukból az aggódás izgalmát, régibb íróknak olyan munkáihoz folyamodtak, amelyek alkalmasoknak látszottak arra, hogy felvilágosítást adjanak és talán megnyugtatásul is szolgáljanak a háború várható szenvedéseire. Sok olvasója akadt a Háború és békének… és újra feléledt sokakban az érdeklődés főleg bizonyos aktuális kapcsolatok révén, A jövő század regénye iránt.”
A Pesti Hírlap Mit olvasnak a háború alatt c. cikkének szerzője (1915. jún. 6. 156. sz. 38.) rámutat, hogy a legnépszerűbb és legolvasottabb magyar könyv „melyet kétségtelenül a háború tett azzá” A jövő század regénye,… „Leírhatatlan az a népszerűség, amely Tatrangi Dávid nagyszerű romantikáját övezi.”
Anka János (Megjövendölték a világháborút. Élet 1915. aug. 29-i 35. sz. 837–842.) véleménye szerint a világháborút hárman jósolták meg: egy lengyel jezsuita a XVII. sz.-ban, egy névtelen német publicista és Jókai A jövő század regényében. A cikkíró szerint Jókai „csodás divinációval megírta előre az északi háború nevezetesebb mozzanatait is… a repülőgépekről, a búvárhajókról, a páncélvonatokról, a háború technikai eszközeiről szóló jóslata szóról-szóra beteljesedett…” Több részt idéz az Örök harc c. részből, majd bizakodva megemlíti, hogy a költő megjósolta a magyarok győzelmét is [!].
Márkus László (Szélcsendes idő, Alkotmány, 1916. febr. 20. 51. sz. 9.) rámutat: bár Jókai regényében bámulatosnak tetsző sejtéseit látjuk technikai csodáknak, valójában már akkor sem kellett ahhoz prófétai ihletettség, hogy valaki a repülőgépet és a léghajó szerepét megjósolja. Ahhoz sem kellett „frappáns politikai belátás”, hogy valaki az orosz háborút előre lássa. „Ahogy azonban ezek a technikai csodák módosítják az élet formáit, s ahogy a háború az emberi képességek és energiák tömegeit kifejleszti és akcióba viszi, az ilyen dimenziók… kezdeteihez sem ért el Jókai… s a költői révület legféktelenebb pillanataiban sem látta meg a gonoszságnak és a jóságnak azt a mértékét, ami az emberi lélekben jelen van. – Jókait olvasgatván bebizonyult, hogy a jövő legyőzhetetlen, és a jövővel való küzdelemben a költők sem erősebbek, mint egy évhivatali díjtalan gyakornok.”
Ady Endre A föltámadt Jókai c. cikkében (Nyugat, 1916. máj. 16. I. k. 624.) így ír: „Most olvasni Jókait, minden könyvét, kilencedszer, tizedszer: ennél több és gyönyörűségesebb kuriózum kevés van. Most látjuk csak, hogy milyen naiv a vátes, s a naiv költő mégis hányszor és sokszor lát jobban a komoly írástudóknál… Az orosz viszonyokat jobban ismeri, mint a magyarokat, s a krími hadjáratot tisztábban tudja és meri látni, mint Bosznia okkupációját. III. Napóleon udvara is ismerős neki, a francia-porosz háború mivoltát jól sejti, de A jövő század regényének megálmodója alapjában századrészét sem álmodta meg a ma történőknek. Húszezer maradt a véres csatatéren – mondja –, s mikor leírja a Mahatius-ágyút [sic!], elárulja, hogy ennél szörnyűbbet már nem találhat ki az ember öldöklő szelleme. Sokat tanulhat s okulhat az ember Jókaiból…”
Zsigmond Ferenc (Magyar utópia. Jókai: A jövő század regénye. Magyar Múzsa 1920. jún. 1- és 15-i 11–12. sz.) rámutat, hogy Jókai „nagyszabású fantazmagóriájáról, A jövő század regényéről… egyszerre lefújta négy évtized porát a találó sejtelem beteljesedése, s valóságos eseménnyé tette e könyvet a magyarság élet-halálharcának problémája…” Csaknem minden Jókai-mű olvasásakor felmerül a kérdés: „…a reális emberi ismeretek mai állásával összeegyeztethető-e Jókai életfelfogása? Regényt ír-e Jókai vagy mesét?” Ennek a kérdésnek a megvizsgálásához talán egyik műve sem oly jellegzetes példa, mint éppen A jövő század regénye…” (480.) Összehasonlítja A jövő század regényét – a jövő rajza szempontjából – Az ember tragédiájával és Edward Bellamy Visszapillantás 2000-ből c. művével, s arra a következtetésre jut, hogy „Jókai művészibben is meggyőzőbben is jár el a cselekvény kigondolásában. Az ő jövő százada nem henye álomkép… hanem mozgalmas élet, eszmék és érdekek ellentéteivel s ezeket megtestesítő romantikus jellemekkel, vagyis esztétikai érdeket keltő elemekkel… Jókai tudja, hogy az embervilág rendje nem változtatható meg nagy emberek és óriási küzdelmek nélkül… A rendíthetetlen hitű idealizmus és a magyar nemzet világtörténelmi küldetésének gondolata: ezen a két pilléren nyugszik A jövő század regényének épülete.” (482–83.)
Zsigmond Ferenc egy másik Jókai-tanulmánya az Új Magyar Szemlében látott napvilágot (Jókai regényeinek korszerűsége. Részlet egy készülő munkának Jókai fénykora 1855–75-i szakaszából, – Új Magyar Szemle, 1921. III. k. 244–255.). Zsigmond több, e korszakban született mű mellett A jövő század regényével is foglalkozik. Rámutat, hogy a regény alapötlete az 1870–71. német–francia háborúból „sarjadt ki”. Zsigmond szerint a regény koncepciójában „repedés” van: Jókai szocialista ábrándjainak nemcsak a tüzes nacionalizmussal kell megalkudniok, mely Jókaiban kezdettől fogva olthatatlan lánggal égett, hanem még a Habsburg-uralkodóház iránti monarchista hódolattal és loyalitással is, mely csak … a kiegyezés óta vált világnézetének alkotórészévé. A tartalom rövid áttekintése után megjegyzi, hogy az egész mű „tele van szellemességgel, a jövendő bámulatos megsejtésével… naiv idealizmussal és… forró hazaszeretettel. A ‚tudományos’ szemfényvesztés eléggé sikerült, de ez maga elvégre is csak a Vernék és Flammarionok színvonalát jelenti; Jókai regényét ezen kívül az igazi költészet levegője veszi körül.” Minden hasonló jellegű – a 19. sz. eleje óta alkotott – regény „messze elmarad a Jókaié mögött költőiség dolgában. A jövő század regénye a keletkezés idejét illetőleg is megelőzi az efféle fantasztikus regények legnagyobb részét, művészeti értékben pedig még inkább meghaladja őket. A munka második fele a gyöngébb, mert – mint e genre legtöbb terméke – a készen levő mintaállapotot rajzolgatja, s ez mindig valami unalmas, veszteglő, elvont jelleggel szokott járni, az ellentétes érdekek harcának, az élet mozgalmasságának rovására (de Jókai itt is üde költészetet tud belopni a kintseui ősmagyarokra vonatkozó fikcióval).”
Császár Elemér (A magyar regény története. Bp. 1922. 189.) szintén azt hangsúlyozza, hogy Jókai regényében, amelyet a tudósok fölényesen megmosolyogtak, megjósolta a jövő háborúját, az orosz–amerikai szövetséget stb.
Zsigmond Ferenc Jókai regényhősei c. tanulmányában (Budapesti Szemle 1922. 191. k. 547. sz. 55–74. p.) a Jókai-regények ifjú hősnőivel kapcsolatban kitér Rozálira is „Ott van Rozáli,… ez a tizenhatéves gyermek, a ki a világ legerkölcstelenebb intézetében… ,tanul’ anélkül, hogy angyali tisztaságához és angyali jókedvéhez a bűnnek még csak a fogalma is közel férkőzhetnék”. Rozálit is azok közé a Jókai-hősnők köze: sorolja, akiknél „a test ez a közönséges sáranyag, meg-megszédül a benne lakozó isteni lélek fenséges terhe alatt…” Másutt arról ír, hogy a Jókai regényhősök „fölényes jellemek”. Tatrangi Dávidra hivatkozik, aki „isteni fölényességével szinte elfeledteti embervoltát.” „..már-már kinevetjük az ilyen hősöket”, de Jókai nőalakjai nem nevetnek. Ők – Rozáli is – „őrjöngenek utánuk s rabszolganői édes hódolattal borulnak elébük…”
Jablonkay Gábor Jókai és a katolicizmus c. tanulmányának második folytatásában foglalkozik a regénnyel. (Magyar Kultúra, 1924. 205–209.) Katolikus-klerikális szemszögből, rendkívül elfogultan bírálja az írót. Egyebek között azt bizonygatja, hogy Jókai műviben, így A jövő század regényében is tudatos ferdítésekkel találkozhatunk, amelyek nem Jókai tájékozatlanságából erednek, hanem abból a törekvésből, hogy kigúnyolja a katolikusokat. Így pl. Jókai „tudta a Te Deum laudeamus hymnus szavait s hogy azok mire valók”, ezt bizonyítja A jövő század regénye hasonló című fejezete, „tehát szándékosan csavarta el a szavakat a Csigák regényében”. Jablonkay szerint az is tudatos ferdítés, hogy A jövő század regényében Jókai „a cél szentesíti az eszközt” jelszót a jezsuitáknak tulajdonítja. A cikkíró azt is kifogásolja, hogy Jókai, aki „állítólagos realizmusával az élet minden oldalát és árnyalatát ismerteti, nem talált más katolikus jellemeket, mint nevetségeseket, ügyetleneket, hülyéket, gyöngéket, gyávákat, elveikkel megalkuvókat, sőt, nem egyszer undorítóan visszataszítókat. Evvel szemben a protestáns, főkép unitárius jellemek (Tatrangi Dávid, Manassé, Kárpáthy Zoltán…) a nemesek, nagyok, erősek, boldogítók, vonzóak…” „..II. Árpád királyt mindaddig kissé gúnyosan szerepelteti, míg alá nem írja a szerzetesek kiűzéséről szóló törvényjavaslatot, onnan kezdve már feddhetetlen, szép jellem.” A protestáns Dávid és Rozáli eszményi fényben ragyognak, míg ugyanakkor a regényben szereplő klerikálisok szánalmas, néha nevetséges alakok.
Következő tanulmányában (Jókai világnézete katolikus szempontból. Magyar Kultúra, 1924. 329–340.) Jablonkay Gábor ismét A jövő század regényéből merít példákat – így az előszóból idéz annak bizonyítására, hogy „nemcsak a katolikus intézmények gúnyolásával találkozunk Jókainál lépten-nyomon, hanem egyenes istenkáromlásokkal és a vallás tagadásával, az ember istenítésével”. Felháborodottan jegyzi meg, hogy e regényt még a világháború utolsó éveiben is terjesztették, jeléül annak, hogy Jókait „még most is sokan a felnőttek nevelőjének tartják”. A továbbiakban Jablonkay a hősök vélekedéseit vizsgálja, s arra a következtetésre jut, hogy nemcsak „a nihilista Sasza asszony” tesz istenkáromló kijelentéseket, de Tatrangi és Rozáli is. Így pl. Tatrangi kijelenti: inkább elveszti a mennyországot, hogy megtarthassa hazáját. Rozáli a pokol kapuján át is követné vőlegényét stb. Több részt idéz még az Otthon templomairól és a vallásgyakorlásról, arról, hogy a tudományos előadások lehetetlenné teszik az ortodox mesék érvényben tartását stb., majd rosszalólag állapítja meg, hogy ezek már nemcsak a hősöknek, de magának Jókainak a gondolatai. Különösen kárhoztatja a befejező részt. Idéz néhány mondatot: „Óh, te imádatra méltó csillagos ég! Te Istennel teli mennyboltozat!… Az ember újra visszakapta az eget! És másnap reggel visszakapta a napot. Hogy üdvözölte a tisztán felragyogó sugárt ember, mezők és erdők állata, vad, madár!… Elismerék, hogy ő is egy része az istenségnek.” Mindebben Jablonkay „a kinyilatkoztatott tanok tagadását, az ember istenítését, Isten lealacsonyítását látja. Ezekben a mondatokban szerinte „gőg” jut kifejezésre, amely „a tudással a pantheizmusba viszi az embert”. A tanulmány szerzője úgy találja, hogy Jókai erkölcsi felfogása „sekélyes”, sőt „léha”. Szinte minden írásában szerepelnek „erkölcstelen” jelenetek, A jövő század regényében pl. a Sabina leírása, Mazrur, Sasza viselkedése stb. „Az erkölcsi cinizmussal karöltve mutatkozik a vallási cinizmus A jövő század regényében. A vallás nem ésszerű; tudatlan embereket még jó ezzel megnyugtatni, de okos embernek nem kell.” Jókai tendenciája c. írásában (Magyar Kultúra, 1924. 392–404.) Jablonkay Gábor azt fejtegeti, hogy „a minden áron naturalista isteni vezetéstől eltekintő történelmi felfogás”, a szabadkőművesség világnézete nyilvánul meg Jókai műveiben. Ennek egyik példájaként A jövő század regényére hivatkozik, amelyben „az emberiség új találmányai által véget vet a harcoknak, a diplomáciának, s a vak hitnek. Csak egy vallás számára épít templomot, amelynek dogmája: a józan emberszeretet. Ezt a tudományt az ismeret hozza meg, amelynek diadala az lesz, hogy az ember magát Istennek mondhatja, s az Isten leteszi koronáját az ember előtt, aki a kommunizmusban találja meg legjobb berendezkedését a földön. Ez megint egészen szabadkőműves eszme.”
Zoványi Jenő (Jókai antiklerikalizmusa. Világ, 1924. márc. 2. 52. sz. 17–19. Kihagyással és kissé átstilizálva Haladás, 1950. márc. 9. 10. sz. 3.) abból a megállapításból indul ki, hogy Jókai mélyen vallásos volt, de ez a vallásos lelkület ment volt minden dogmatizmustól, minden vakbuzgóságtól, minden elfogultságtól. „Tudása és tapasztalása egyaránt alapjául szolgált annak, hogy a hivatalos egyházak legfontosabb és legilletékesebb reprezentánsai, a papok ellenében néha szinte az élességig és a lenézésig elmenőleg állást foglalt.” A jövő század regénye idevágó gondolatai nagy részének „letéteményese”. Zoványi idézi az Otthon állam templomaira vonatkozó leírásból, s megjegyzi: Jókai itt egyszersmind „erős bírálatot” mond „a mai állapotokról”. A katolikus papokról „…általánosságban mond el ott is kegyetlenül jellemző vonást”, amikor az örök béke feltételei közé beiktatja: „Papok, akik mívelt nemzetek közt vallásgyűlöletet hirdetnek, vitetnek a Fidzsi szigetére, kannibálokat oktatni.” A legszigorúbban a jezsuitákkal bánik el regényében; mindamellett azonban nem az egyes papok elleni gyűlölet vezeti a tollát, hanem a „majdnem általános jellegű szomorú tapasztalat… Az egyházzal mint hivatalos testülettel szemben foglal el ellenséges állást, mégpedig éppen csak hivatásuk téves felfogásáért és gyakorlásáért”. Ebből kiindulva nem a református felekezet tagjának, hanem a felvilágosult ember álláspontjáról bírálja az egyház tevékenységét. „Egy másféle papságot és másféle egyházat ő is szeretettel kezelne… az Otthon állam papjait már más szemekkel nézi, de a huszadik század közepének papjait általában véve is megdicséri, mert nem prédikáltak a papok lázadást a törvények ellen…” A „hit” szó számára – mint ez a regényből is kiderül – nem a „vallás” szó szinonimája; a vallásos hit mellett lehet hite valakinek a nemzet jövőjében, az adott szóban stb. Regényében Jókai „némi egyházpolitikai programot is kifejt, ha nem is teljesen egybefüggő egészben, hanem itt-ott elszórt töredékekben, melyeknek egy része arra is rámutat, hogy mit várt ő a klerikalizmus megdőltétől s minő reményeket táplált afelől, hogy ennek bekövetkeztével minő más korszakba jut az emberiség”. Az örök béke korszaka megszünteti a fogadott nőtlenséget, s visszaadja a papokat a családi életnek, az iskola egyenrangú hatalom a templommal, mindenütt emancipálva van az állam az egyház alól. „Így és ilyennek ismervén a Jókai egyházpolitikai eszméit, a vallás, egyház, papság felőli gondolkozását, ki csodálkozhatik rajta, hogy a klerikalizmus uralma idején olyan helyre került a Jókai-szobor, amilyenre örök szégyenünkre állították a nemzet akkori hatalmasai.”
Zsigmond Ferenc (Jókai Mór élete és művei. Bp. 1924) A jövő század regényét a világirodalom legizgalmasabb kísérletei közé sorolja. „…e könyv számos bizarr ötletén sokkal kevésbbé mosolygunk ma, mint még csak tíz esztendővel ezelőtt is.” Az író „jóelőre megálmodta” a XX. sz. óriási háborúját. „Ha az eljövendő világháború borzalmas méreteiről nem is volt még neki sem a valóságot megközelítő sejtelme, de meglepő az az ötlet, hogy a magyarság főellenségévé az amerikai iparral szövetkezett orosz cári haderőt teszi, és a repülőgépnek döntő szerepet juttat. Sok ‚hibátlan’ regényben tizedannyi genialitás sincs, mint ebben a zavarbaejtő, csodálatos munkában.” (53.) – A mű keletkezésének körülményeivel kapcsolatban Zsigmond szó szerint megismétli az Új magyar szemlében (1921) írottakat, majd rámutat a regény és a Fekete gyémántok közötti hasonlóságra. „Ezt a regényt szemmelláthatólag a Fekete gyémántok testvérévé teszi a tudományos és költői motívumok egyforma módszerű összeolvasztása, az exotikus elemeknek itthoni alkalomszerű vonatkozásokkal való aláfestése, különösen pedig a főhős jellemének túlzó eszményítésében megnyilvánuló hajlam és eljárásmód azonossága.” Berend Iván is – mint Tatrangi Dávid, nagyszerű találmánnyal ajándékozza meg az emberiséget. Egyik hős sem használja fel találmányát önző célokra, kisebb körben bár, ugyanolyan jólétet teremt Iván maga körül, mint Dávid. (221.) – Másutt Jókai öregkorával kapcsolatban, a század első éveit jellemzi, s megállapítja: azt a sok erkölcsi mételyt, mely világszerte hozzátapadt a „század végének” fogalmához, megszázszorozva látjuk átharapódzni a „század elejének” átokverte idejére. A Jókai „jövő százada” ez; minden szörnyűség bekövetkezett a nagyszerű fantazmagóriából, csak Tatrangi Dávid és az ichor maradt oda a költő álomországában. Talán az ő idejük is elkövetkezik valamikor. (246.) Jókai világnézetéről és költői motivációiról írott fejtegetéseibe ugyancsak beleszövi Zsigmond A jövő század regényéből vett példákat. A rendkívüli lelki képességeket Jókai hősei csaknem mindig valamilyen „testi kórsággal” fizetik meg. A jövő század regényében ábrázolt „hatodik érzék” kifejlődését is megsínyli az emberiség „gyarlónak teremtett” törékeny szervezete. – Jókai lelki rendellenességek szerepeltetésekor nem szokott megfeledkezni azok „test-emésztő hatásának feltüntetéséről… sem”. Munkáiban rendesen a sír szélén álló beteg ember tud a jövőbe látni; Tatrangi Mózesben „a testből elszállni készülő lélek olyan erős, hogy még a halál után is rajta hagyja akarata nyomát a testen…” (295.) Jókai hőseivel kapcsolatban megjegyzi, hogy azok fiatalok, de tulajdonságaik nem férnek össze az ifjúkorral, gyakran pedig egymással sem. Rozáli például ápolónőként a legiszonyúbb pestis betegek között olyan bravúrokat visz véghez, amilyenek még a Jókai-hősnőknél is szokatlanok, majd Dáviddal kötött házassága után, az első éjszakákat azzal tölti el, hogy Dávid magyarázatait hallgatja a repülés elméletéről… (319.)
Tatrangi Dáviddal kapcsolatban megismétli az Új Magyar Szemlében írottakat.
Herczeg Ferenc jubileumi megemlékezésében (Jókai Mór. Új Idők, 1925. jan. 1-i 1. sz., 6–7.) írja: „Ő mindenhová elszállott, ahol prédát sejtett,… leereszkedett a föld méhébe és saját szerkezetű gépén felszállt a felhők fölé… visszament a múltba… és előrerepült a jövőbe…”
Rákosi Jenő (Költészet és kritika. Új Idők, 1925. jan. 25. 4. sz. 77.) ugyancsak a Jókai-év kapcsán az írót ért bírálatokra reagálva írja: „Mi vigyen bennünket arra, hogy a poétát… az ő teremtő jogaiban korlátozzuk?… Daidalosz óta az emberiség mindég törte a fejét a repülés tudományán… ami a madaraknak oly könnyű. És senki sem tudta feltalálni. És Jókai fantáziája felrepült az Olümposra, megcsapolta az egyik pogány isten vérét és elhozta az ichort és – repült, belerepült a jövő század regényébe. És íme, a jövő század, amely Jókai születésének századik évfordulóját ünnepli, ez a század ma már akadálytalanul repül át az óceánon Európából Amerikába.”
A Hajduföld (Debrecen, 1925. febr. 18. 39. sz.) „il.” jelzést használó vezércikkírója jubileumi megemlékezésében Tatrangi ichor-repülőjének szárnyalását Jókai fantáziájának csapongásához hasonlítja s e gépet egyben a magyar reménységek szimbólumának tekinti.
A Temesvári Hírlap Jókai számában (1925. febr. 20. 40. sz. 11.) Bach Gyula: A nagy mesélők c. cikkében említi meg a regényt. Szerinte Jókai volt a világirodalom egyedüli igaz mesélője, annak összes erényeivel és hibáival. Az igazi mesélő nem ismer időbeli korlátozottságot, nem tűr térbeli megkötöttséget: „Jókai is megálmodta a repülőgépet, bárha a Tatrangi Dávid gépének leírása teknikai lehetetlenség. Évtizedekkel, sőt évszázadokkal járt sokszor előre, és ha ma a szakemberek kétségbeesetten is csapják össze kezeiket Jókai egy-egy különleges szerkezete előtt, lesz idő, amikor a gondolat megvalósul és amit a mesélő Jókai rosszul elképzelt, jól fogják megfabrikálni… És ez az a pont, ahol Jókai és Verne parabolikus pályái egy pillanatra összeérnek. Azután szétválnak: az üstökös Jókai továbbrója a csillagokkal telehintett meseég tejútját, Verne visszatér a földre!”
A Vajdasági Kultúra (Subotica, 1925. febr. 28-i 1. sz. 1–4.) névtelen cikket közöl, amelynek mottója: „Segélyül hívtam az ismeretet, a hitet és a képzelmet” – idézet A jövő század regényének előszavából. A cikk szerzője szerint külön tanulmányt kellene írni Jókai képzelőtehetségéről. Annak illusztrálására, hogy az író képzelete új világot tud alkotni, számos példát idéz A jövő század regényéből, utal II. Árpád alakjára, Tatrangi technikai vívmányaira, a „vízi, légi, gépháborúk” leírására stb.
Az Erő (1925. febr. 6. sz. 149.) A leányideál Jókai költészetében címen közöl K. G. aláírású cikket. K. G. Rozálit is azok közé a lányalakok közé sorolja, akiket éteri tisztaság, mély igaz nőiesség jellemez.
A Reformátusok Lapja (Kecskemét, 1925. márc. 1-i 9. sz. 3.) Jókai, a próféta c. közli Muraközy Gyula ünnepi beszédét. „Ki ne látta volna közülünk lángbaborult orcával Kárpáthy Zoltán lélekvesztőjén vagy Tatrangi Dávid égi hajóján hogy a valóságok világa mögött tündöklik egy még valósabb világ: eszmények, hősi áldozatok birodalma…”
Buday Dezső Jókai lelke c. posztumusz tanulmányában (Nyugat, 1925. márc. 5-6, sz. 326–343.) „A presztizs” című alfejezetben rámutat, hogy II. Árpád király „presztizs-ember”, akiben Jókainak nemcsak monarchikus, hanem dinasztikus lelke is kiéli magát. (327.) Az a három aktív hős, aki igazán cselekszik valamit Jókai regényeiben, vassal dolgozik: Adorján Manassé, Berend Iván és Tatrangi Dávid „az Otthon állam gyarmatosítója”. Mindegyikük „..virágzó várost és szociális államot csinál, hozzá még nyereségrészesedéssel… Az államuk egész kis utópiaállam, ahol a regényírónak derűs és mosolygó lelke kiéli magát a munka, rend, tisztaság, szépen öltöző és sokszor szülő nők, iskolázott gyermekek, nagyszerű intézmények szociális paradicsomában.” (327.) Azt azonban „szeretetreméltó túlzásnak” tartja Buday, hogy hazánktól függ a világ sorja, nem is beszélve Tatrangi Dávidról, „aki a jövő világháborúját eldönti…” Jókai romantikus hőseinek jellemvonásait körvonalazva megjegyzi, hogy „e hősök nagylelkűek és önfeláldozók, a szombatos Adorján Manassé és Tatrangi Dávid pedig hivatalból gyakorolja a megbocsájtást…” (330.) A hanyatló jellem c. fejezetben kiemeli, hogy e jellemek rajzai kevésbé mesteriek – nincsen bennük semmi különösen tragikus. „Nagyobbszabású démona csak Severusnak van, A jövő század regényében, ahol a sértett hiúságon és féktelen nagyravágyáson kívül még egy... csókos éjszaka rejtelmei is siettetik a hanyatló hős árulását. (330.) Az erotikus Jókai c. fejezetben azt írja, hogy Jókai erotikuma „a kifinomult és mélyebb érzelmű kultúrember mindennapias erotikumán alig megy túl… és csak egyszer gyönyörködik a szadista Szasa cárnőben, aki piros lótuszvirágokat varázsol a fehér hattyúkból, a megölt forradalmárok vérével.” (340.)
A hű leány és a hű asszony típusának jellemzésekor Rozálit és Hermione Peleiát említi. „Rozáli a Szabinában is hű Tatrangi Dávidhoz, Hermione Peleia a rettenetes kórházban várja II. Árpádot, a megszabadító férfit, akinek hűséget esküdött. (335.) A „Jókai a szociális álmodozó” alfejezetben rámutat, hogy Jókai kigondolt egy külön szocializmust, az „arisztokrata-szocializmust”. „Adorján Manassé Torockója, Berend Iván Bondóvára és Tatrangi Otthon állama ilyen szociális telepek, ahol mindenkinek jó módja van, mindenki boldog, de mindenki dolgozik. Ezeket a kis államokat a három nagyszerű hős arisztokratikus alapon, szinte diktátori hatalommal kormányozza. Látszik, hogy minden ezeknek a nagyszerű főknek az akaratától függ, akik übermenschek a szó valódi értelmében és hallatlan presztizsükkel fanatizálják a népeiket…” (342.) „Még A jövő század regényében sem demokratikus a Jókai államrajza: itt az orosz demokrácia bukását csinálja meg Sasza asszony szeszélyeiben és a monarchiát dicsőíti II. Árpádnak körültekintő és minden érdeket összeegyeztető politikájában. …De A jövő század regényében egy másik Jókait látunk: a pacifista Jókait…” „Örökké szép marad Jókai pacifista programmjában A jövő század regényének második kötete, amelyet érdemes volna a világ összes nyelveire lefordítani és nem mint utopista regényt, hanem mint pacifista emlékiratot kiadni.” (344.) Jókai „szintetikus meglátásai A jövő század regényében olyan bámulatra méltóak és zseniálisak, mint valamikor Kossuth Lajosé volt a színkép elemzéséről, aki valószínűleg először jósolta meg annak alkalmazását a csillagászatban. Az ilyen zseniket a jövő világa a tudományos összefüggések és határ tudomány ok meglátásainak felderítésére fogja talán felhasználni.” (343.)
Tolnai Vilmos (Jókai és a magyar nyelv. Magyar Nyelv, 1925. máj.–jún. 5–6. sz. 85 –100., 1925. szept.–okt. 7–8. sz. 232–243.) A jövő század regényét azok között a művek között említi, amelyekben Jókai Ipolyi mitológiájából merített régies szavakat használ (alirumna, zomotor stb.). – Foglalkozik a Juliános-legenda feldolgozásával Jókai műveiben, s rámutat, hogy Kin-tseu felfedezésének epizódja nem egyéb, „mint a Julián-eset átruházása”. (243.) A regényre hivatkozva megjegyzi, hogy Jókai nem hitt „egy minden nemzetet egy akolba terelő világnyelvben”, de bízott a világírásban, mely jelképes jegyeivel mindenki előtt érthető, s bizonyítékul összegyűjtött 180 olyan jegyet, melynek már a XIX. sz.-ban a térképeken, menetrendekben, a csillagászatban stb. nemzetközileg megállapított értelme van. (246.)
Alapy Gyula (Jókai kéziratok és relikviák a komáromi Jókai-emlékkiállításon. Magyar Bibliofil Szemle, 1925. január – jún. 1–2. sz. 95–97.) annak a feltételezésnek ad hangot, hogy Jókai Tatrangi Dávidot Bodor Péterről, a székely ezermesterről mintázza (vö. A regény keletkezése, forrásai).
Elek Oszkár (Jókai és az oroszok. Budapesti Szemle, 1925. I. k. 572. sz. 110–129.) ismerteti a regény tartalmát és elfogult, orosz-ellenes tendenciával igyekszik aktualizálni. Kiemeli az író gazdag fantáziáját, az ősmagyarokról szőtt „ábrándos álomképet”, de megrója Jókait, mert helyenként műve „a gyerekességig elsekélyesedik, s ott a költői játék bántó szeszélyességig törpül…”
Voinovich Géza (Jókai. Bpesti Szemle, 1925, 580. sz. 427.) megállapítása szerint „A jövő század regénye nemcsak költőibb, hanem valószerűbb is, mint Bulwernél a jövő rajza, és több betelt belőle, mint Bellamy hasonló, de szárazabb képzelgéseiből”.
Dr. Kristóf György Jókai Mór élete és művei c. tanulmányában (Cluj-Kolozsvár, 1925.) kiemeli, Jókai A jövő század regényében „kereken negyven évvel előtt meglátta és mesébe szőve láthatóvá tette…” a világháborúnak több mozzanatát (világtörténelmi fontosságú harc a Kárpátokban, Dobrudzsa vidékén) és több eszközét (pl. a légjáró aerodromont). (75–77.)
Babits Mihály Jókai c. versében (Az Est Hármaskönyve, 1925. 43.) így ír: „…Nézd, nézd mivé lett a szegény pehely! / Nézd, földre hulltunk, ajkad messze már! / S jött a viharok vízömlése, jött / a sár, jöttek a tipró talpak / óh nézd, mászni se tudunk, mint a hangya! Jaj / Magyarország! Hol van II. Árpád / ‚Jövő század regénye’ s álmaink?”
Ugyancsak Az Est Hármaskönyvében (1925. 65.) közlemény jelenik meg Jókai titkos noteszei címen, melynek illusztrációja többek közt A jövő század regényével kapcsolatos egyik vázlatlapot mutatja be.
E közleményre reagál az Irodalomtörténet cikke (Jókai emlékkönyvek, Irodalomtörténet 1925. 1. 149.) melynek névtelen szerzője éppen A jövő század regényének vázlataira hívja fel a figyelmet: e noteszekből „Jókai fantáziájának kohóját oly érdekes megvilágításban látjuk, hogy néhány ötletcsomóját érdemesnek tartjuk ideiktatni… Megértjük azt is, miért dolgozott oly nagy kedvvel A jövő század regényén, hiszen ebben az egész világ talajátvesztett fantáziáját szárnyalhatta túl…” A továbbiakban néhány idézetet sorakoztat fel a regény noteszvázlataiból.
Dr. Lengyel Ernő Jókai, a politikus c. cikkében (Az Est Hármaskönyve, 1925. 239.) röviden utal a regényre; „..lehet, hogy a Germinal mélyebb szociális bányarétegeket ás fel, mint a Fekete Gyémántok, a Fehér Kövön, ha talán a fantáziának hidegebb rétegeiben is, de konkrétebb képekben álmodja meg a jövő század regényét, mint A jövő század regénye… de bizonyos, hogy Jókai regényei, ép azáltal, hogy a mese sugártörésében megtisztulnak minden aktualitástól, végtelenebb politikai pályát futnak be.”
Dr. Gál János Jókai élete és írói jelleme (Berlin, 1925.) c. monográfiájában rámutat, hogy Jókai fantáziája nem áll meg a jelennél, hanem továbbrepül „a régmúlt positív és a jövő negatív ismeretlensége felé. A két végpontot a Fekete gyémántok és A jövő század regénye képviseli.” Előbbiben százezer esztendő történelme van leírva, utóbbiban „a technika csodás fejlődése által teremtett jövőbe pillant be, amely most már – s ebben van az igazi csoda – nem is olyan fantasztikusnak tűnik föl nekünk.” – Gál János Tatrangit a „félistenek” szférájába tartozó Jókai hősök közé sorolja (egyebek között Berend Ivánnal, Lándoryval együtt), Rozálit pedig az ugyane kategóriába tartozó nőalakok közé. A „félistenek” jellemzője, hogy az alacsonyabb emberi vágyak nem érnek fel hozzájuk, a gyengeségtől, botlásoktól teljesen mentesek. Tatrangi Dávid a modern technika vívmányait arra használja föl, hogy megteremtse az emberi boldogságnak és emberszeretetnek földi paradicsomát. Rozáli és a hozzá hasonló nőalakok „a mártiromságig menő áldozatos életnek apoteózisai…” (152–52.) – Berend Iván és Tatrangi Dávid különböző utakon járnak: Berend Iván a föld mélyének sötét zugaiban csónakázik, Tatrangi Dávid a magasban szálldos repülőgépeivel, „mégis valamennyiük arca egy irányba fordul, arra, ahonnét egy eszményi, boldog szellemvilág fényözöne hull rájuk”. A csónak is, a repülőgép is „ugyanazon cél felé törekszik: az emberi boldogulás végállomása felé… Ezért a látszólagos különbségek ellenére is egy nagy belső egységet látunk e félistenek világában, fölséges harmóniát…” A Jókai-ellenes kritika csak bosszankodni tudott e félistenek miatt, „mi örülünk nekik, hogy vannak,… és nem tartjuk minden komikum nélkül valónak, mikor valaki úgy próbálja megállapítani az értékeket, hogy melléjük állítja e félisteneknek a maga nyárspolgári reálitásokhoz és lehetőségekhez szabott collstokját, s aztán elszörnyedve konstatálja, hogy ez a szerencsétlen Tatrangi Dávid ennyi meg ennyi centiméterrel mert túlnőni a megengedett s a normális mértéken, következőleg elcsapandó a hősök tisztes seregéből, Jókainak pedig egy nagy szekunda adandó a ‚jellemek’ c. tantárgyból.” (153.)
Kéky Lajos (Budapesti Szemle, 1925. 579 310–320.) bírálja Gál János könyvét, egyebek között a hősök kategorizálását, s ennek kapcsán idézi A jövő század regényével kapcsolatos fenti megállapításait.
Havas István Prológus c. versében (Jókai emlékkönyv 1825–1925. 53.) így ír: „… Az ő szemével néztük Aldunánkat, / A föltámadt Erdély aranykorát, / Jövő századba, észak pólusára / Karján suhantunk, boldog cimborák.”
Kőrösi Henrik (uo. 59.) Jókai pályája c. ünnepi beszédében röviden utal a regényre.
Lukács György Jókai (1925) c. tanulmányában (Magyar irodalom, magyar kultúra, 1970, 149–152.) rámutat, hogy Jókai költői világának is megvannak a maga megingathatatlan, szilárd pontjai: Isten, haza, király, család, magántulajdon: józan haladás és szent hagyomány… Jókai szerint a modern fejlődés a hagyományok megőrzésével, a történelmi osztályok vezetése mellett jön létre. „Ezért van, hogy utópikus regényében (A jövő század regénye) a szocialista forradalom, mint egy lázálom, mint őrültek és gazemberek véres kalandja, epizód marad az emberiség fejlődésében, és az ideál, II. Árpád Magyarországa semmi más, mint a 67 utáni alkotmányos Magyarország kissé idealizált formája, egy pár technikai újítással (repülőgép) kiegészítve.”
Novák Sándor (A sárospataki református főiskola Jókai ünnepi beszédei 1925. 20–21.) vitába száll Jókai bírálóival, akik szerint műveiben nincsenek „mély problémák”, s A jövő század regényének példájára, a benne tárgyalt problémák fontosságára hivatkozva cáfolja nézeteiket.
Baros Gyula Jókai a szépirodalomban (Bp. 1925.) c. bibliográfiájának előszavában, a Jókainak szentelt verseket vizsgálva megállapítja, hogy azok tanúsága szerint a legnépszerűbb Jókai-regények: Az arany ember, a Kárpáthy Zoltán, A jövő század regénye, Erdély aranykora és a Fekete gyémántok.
Dr. Moesz Gusztáv Jókai növényismerete c. cikkében (Természettudományi Közlöny 1925. LVII k. 115.) így ír: „Jövőbe néző szeme a budai hegyvidéken nagyrészt a most is élő növényeket látja, de a zugligeti villák közt japáni mikánfák és újhollandi szantálfák hosszú sorát látja. Legérdekesebb azonban Jókainak az a jóslása, hogy a második millenium vége felé minden nemzet közreműködésével meg fog indulni a föld befásítása.” Idéz A jövő század regényéből néhány, a sivatagok átalakítására vonatkozó mondatot, majd így fejezi be fejtegetéseit: „Akik ma születtek, 75 éves korukban meglátják, bevált-e Jókai jóslata. Ebben is kifejezésre jut Jókai nagy szeretete a fák iránt.”
Dr. Bernstein Béla Jókai és a zsidók c. tanulmányában (Bp. 1925. 23.) rámutat, hogy Jókai nemcsak a zsidó vallás intézményeivel foglalkozik időnként regényében, de felfigyelt a magyar zsidóságban fennálló szakadásra is. „ A jövő század regényében azt a szomorú kilátásunkat örökíti meg, hogy a nem alapvető dolgokból kiinduló szakadás meg fog maradni.”
Jablonkay Gábor (Magyar Kultúra, 1926, 124–132.) Jókai s a magyar lélek c. írásában folytatja a már 1924-ben megkezdett támadássorozatot, melynek célja most nyilván a jubileumi monográfiákban, emlékbeszédekben kialakított pozitív Jókai-kép „ellensúlyozása”. Véleménye szerint az író a liberalizmus eszményképeit varázsolja olvasói elé a hazafiság eszményképeiként, sőt nemegyszer a forradalmat is vonzónak festi. „…liberális rajongásában a szocializmus és kommunizmusért is lelkesül. A jövő század regényében is nyomai vannak ennek…” Abban is hű a liberális irányhoz, hogy a nemzeti önáltatást segíti elő: elhiteti olvasóival, „hogy a legkitűnőbb szén Magyarországon van”. A továbbiakban megismétli II. Árpáddal kapcsolatos előző megállapításait.
A Ványi Ferenc szerkesztésében megjelent Magyar irodalmi lexikon (Bp. 1926.) külön címszóban ismerteti a regény tartalmát. (24.–25.) Hankiss János (Jókai et la France. Revue de la Littérature Comparée, 1926. 284.) rámutat, hogy Jókait A jövő század regénye, e zseniális jóslat, Victor Hugóval és Vernével rokonítja, s a műfaj legjobbjai közé emeli.
Ugyancsak Hankiss János (Jókai és egy francia anekdotakincs, Irodalomtörténet 1928. 1–2. 1–22.) Jókai fantáziáját „józanul kormányozható repülőgép”-hez hasonlítja. „Olyanféle hidegen vakmerő és lázasan kiszámított repülő ő, mint Tatrangi Dávid.”
Szini Gyula Egy élet regénye c. (Nyugat, 1928. Könyvalakban is: Bp. én., lapszám innen.) regényes életrajzában – Mikszáthoz hasonlóan – a regény keletkezését Jókai fantáziájának a betegséggel kapcsolatos felfokozott állapotával hozza összefüggésbe. (191.)
A Jókai és a kurzus c. szignálatlan cikk írója (Az Est, 1928. III. 24. 69. sz. 6.) A jövő század regénye első hírlap-publikációja ötvenötödik évfordulója alkalmából összehasonlítja Jókai fantáziáját Vernéével, s arra a megállapításra jut, hogy kettőjük között nagy különbség figyelhető meg. Verne „azért eszelte ki nagyszerű… történeteit, hogy megtanítson bennünket olyan dolgokra, melyek különben nem érdekelnének… Jókai ellenben csak azért engedte szabadjára a fantáziáját, hogy bennünket szórakoztasson. Az igazi költő azonban mindenkor vates, mert belelát a nemlétező dolgok világába, s abban felfedezi gyakran azokat a dolgokat, melyek ma még nem léteznek ugyan, de létezni fognak. Verne … leírta a tengeralattjáró hajókat, félszázaddal előbb, mint az első elkészült. Jókai előre megsejtette, hogy az északi sark felett hogyan fog elsuhanni a repülőgép. Sőt, Jókai előrelátta azt is, milyen lesz a kurzus Magyarországon, egyebek között ő volt az egyetlen ember, aki előre látta,… hogy Magyarországon rövid idő múlva úrrá lesz az antiszemita demagógia.”
Hegedűs Lóránt (A jövő század regénye. Pesti Hírlap 1928. okt. 28. 246. sz. 33.) úgy véli, hogy mindaz, amit Jókai megjósolt, beteljesedett. Bekövetkezett a világháború, Oroszország összeomlott, a háború legfőbb fegyvere csakugyan a repülőgép lett. „Világosan a repülőgép és nem a légjáró, amit akkor Jókainak senki sem akart elhinni.” A regény előszavában olvashatók a legzseniálisabb próféciák: Jókai megjósolja, hogy a repülőgép át fogja alakítani a világot, s hogy Amerika a jövőben döntő szerephez jut. A repülőtechnika mellett minden találmány, amely ezután születik „ellentétben van a párizskülvárosi békék által szétdarabolt Európával, tehát vagy ezeket a térképeket kell szétszakítani, és akkor elmászunk lassan a földön, amíg az újvilág röpül, vagy minden feltalálót, és lángészt be kell csukni, mert ezeknek vészes eszméi destruálják Trianont, StGermain-t és Versaille-t.” Abban is Jókai jóslatainak beteljesedését látja, hogy Amerika küldötteként átjött Európába Wilson, akinek kezében volt a döntés hazája felsőbbsége folytán.
Benedek Marcell (Délsziget vagy a magyar irodalom története. Bp. 1928. 243.) így ír: „Ne akarjon senki történelmet tanulni az Erdély aranykorából,… őstörténetet az Óceániából… Ezeknél sokkal közelebb jár az igazsághoz A jövő század regénye.”
Juhász Gyula Ének Jókairól c. versében (1929. Juhász Gyula összes versei, Szeged, 1941. 272–273.) is megemlíti a regényt és „második Árpádot”.
Hankiss János: Jules Verne – A tudomány a szépirodalomban c. művében (Bp. 1930.) megállapítja, hogy míg Verne csak ritkán iktatja be a jövő ábrándjaiba a szociálpolitikai válság problémáját, Jókai A jövő század regényében nemcsak technikai, hanem politikai problémákat is látott (84.). Verne egyik kritikusa úgy vélte, hogy senki sem tudta a Hatteras kapitány szerzőjénél jobban kibányászni a tudományból azt, ami benne festői, meglepő. „Mi magyarok, akik Jókait ismerjük – fűzi hozzá Hankiss – a Fekete gyémántok, A jövő század regénye és sok más rokonszellemű alkotás szerzőjét állítanók melléje.” (124.)
Hankiss János Beksics Gusztáv Barna Arthur c. regényéről írott kritikájában (Magyar ábránd a nyolcvanas évekből. Debreceni Szemle, 1930. máj. 5. 205–16.) utal Jókai hatására: „A technikai és tudományos problémáknak és a szocializmus kérdésének azt a kapcsolatát, amelyet Barna Arthurban találunk, Beksich készen találhatta A jövő század regényében, amely hat évvel előbb jelent meg, s amelyet különben sem lehet elfelejteni. De a fiatal szerző közelebb maradt a tudományos szempontból annyira-amennyire megokolható fejtegetések talajához, míg Jókai sokszor egészen elszakadt tőle s a fellegek közt kering.” (216.)
A Rádióélet 1934. febr. 2. (6. sz.) jelzi, hogy Hankiss János 1934. febr. 4-én 16,30-kor előadást tart Mi valósult meg Jókai és Verne álmaiból címen.
A Nagy Szovjet Enciklopédia (Большая советская энциклопедия 29. k. Moszkva, 1935. 91.) A jövő század regényét Verne műveihez hasonlítja.
A Rádióélet jelzi (1936. jan. 10. 2. sz. 22.), hogy 1936. jan. 13-án 17 órakor Benedek Marcell beszél A jövő század regényéről.
Benedek Marcell (A magyar irodalom története. Bp. 1938.) szerint Berend Iván is „a tudás, tehetség, akaraterő, bátorság, nagylelkűség megtestesülése, mint előtte Kárpáthy Zoltán s utána A jövő század regényében Tatrangi Dávid, a székely szombatos-fiú”. (215.) Jókai prózáját jellemezve leírásokat, dialógusokat idéz különböző regényekből, így A jövő század regényéből is: „Tatrangi Dávid… aki pedig tudományos magyarázatai közben nem igen sajnálja a szót, a hadbíróság előtt egy két oldalra terjedő jelenetben mindössze ennyit beszél: – Igaz. – Nem. – Tudom. – Van. – Bírámnak. – Mindebben kétségtelenül sok a romantikus pointe-hajszolás, de szerencsésen egyesül a kurtabeszédű magyar természettel.” – (217.) állapítja meg Benedek Marcell.
Hankiss János Jókai a nagy magyar regényíró (Bp. 1938.) c. könyvének VII. (A jövendőmondó) fejezetében emlékezik meg a regényről. Ismerteti tartalmát, majd megjegyzi, hogy Jókai jövendölése sok tekintetben valóra vált. Tatrangi a magyar tehetség, a jóakarat és munka hőse. Jókai különösen hangsúlyozza a magyar békeszeretetét – minden tisztaszándékú nemzet Otthonra lel a magyar szívekben stb. (59–61.)
Ugyancsak Hankiss János Európa és a magyar irodalom a honfoglalástól a kiegyezésig c. könyvében (Bp. 1939.) többször is megemlíti a regényt. Rámutat, hogy Jókai keserűségét elmaradottságunk felismerése táplálja. Az író azt is szomorúan látja, hogy Európa nem akar tudomást venni rólunk – ez ellen a tudat ellen Jókai úgy védekezik, hogy „a magyar tehetség fölényét domborítja ki…” „Kisebbségi érzés magyarázza Kárpáthy Zoltán, Berend Iván, Tatrangi nagyságát…” (484.) Victor Hugónak Jókaira gyakorolt hatását vizsgálva rámutat: Tatrangi és Berend Iván közeli rokonai A tenger munkásai hősének, ki „ma a tenger alatt folytat herculesi harcot egy óriáspolippal, holnap gőzhajót épít…” (489.) Véleménye szerint A nevető ember országgyűlési jelenete nagyon hasonlít A jövő század regénye hasonló leírásaihoz. „Egészen Hugo-szerű A jövő század regénye előszavából az a lépcsőzetes beosztás, amely szerint a klasszikus ókor haladáseleme a költészet, a héberé az erkölcsi törvény, a jézusi korszaké a szeretet s hátra van még az ismeret.” (490.)
A Tatrangi Dávidok, Adorján Manassék, Berend Ivánok „az alkotás állandó tüzében élő, dinamikus emberek, akiktől mindazt el is várjuk, amit tesznek. Csak addig bírálgatjuk őket, amíg nem kerülünk hatásuk alá…” (493.) Jókai hősei nem törődnek a maguk sorsával, „bele van az fonódva a közösségek sorsába, Magyarországéba és az Európáéba…” Ezért a sok nagyszerű utópia, amelyek sorába tartozik „egy új nemzeti település csupa kiüldözöttekből, A Duna deltájánál”. (497.)
Földváry Aladár (Jókai, a geológia népszerűsítője. Klny. a Természettudományi Közlöny 1939. jún. 6-i sz.-ból 357–363) rámutat, hogy A jövő század regényének hőse a székelyföldi kialvóban levő vulkán gázömléseiben fedezi fel a csodálatos anyagot, az ichort. „Itt valóságos leckét kap az olvasó a vulkánosságról, az utóvulkáni hatásokról.” Az ichor tulajdonságai – Földvári Aladár véleménye szerint – meglepően emlékeztetnek a bór tulajdonságaira. „Jókai képzelete a nemlétező anyag tulajdonságait a geológia egyik legmodernebb ágának, a geokémiában eszmekörében szerkesztette meg…” Ezek után helyesbíti Jókai néhány kisebb tévedését, majd áttekinti Tatrangi Dávid világ feletti repülésének útvonalát. „Mikor Tatrangi Mózesnek a sarkvidéken keresnek temetőt, felemlíti, hogy Grönlandon és a Spitzbergákon megtalálták a harmadkor melegklímájú növényeit,… ez valóban egyik legnagyobb fontosságú megállapítása volt a sarkvidéki kutatásoknak…” (358.)
Révész György A zsidó Jókai regényeiben (Nyíregyháza, 1940) megemlíti hogy még A jövő század regényéből sem hiányzik a zsidó kereskedők ábrázolása. Zsidó bankárok is vannak a regényben, akiket Severus gyűlöl. Rangban, megbecsülésben nemigen emelkedik a zsidóság. (13.)
Tulogdy János Martin Lajos élete és munkássága, Erdélyi Múzeum, 1941. 1–4. füzet 351–362.) hangsúlyozza, hogy Martin Lajost halálakor a Kolozsvári Ellenzék Tatrangi Dávid prototípusaként említette.
Sőtér István (Jókai Mór. Bp. 1941.) a Jókai-ábrázolta tájak művészi funkcióját vizsgálva megállapítja, hogy Jókainál a táj valósággal misztikus vonásokat ölt, s ennek példájaként a gyűlölni és szeretni tudó Kárpátra hivatkozik, amelyet Jókai A jövő század regényében ír le. (119.) A „Jókai humanizmusa” c. alfejezetben rámutat, hogy a reformeszmekört felváltó korszak középpontjában A jövő század regénye áll, „…regényei most már egy merőben élet- és emberfeletti szemlélet gyümölcsei lesznek. Érzelmes és rajongó miszticizmus ez: a reform eszmékért lelkesedő Jókait felváltja az emberiség fejlődésének ihletett látnoka, mintha ezek a csodálatos, meseszerű történetek nem tudnának meglenni valami programmszerű eszmei alap nélkül. A Jó és a Gonosz mítoszi ellentéte most szélesebben, hatásosabban bontakozik ki: eddig csak egy nemzet küzdelmeiben nyilvánult meg, ezentúl azonban egyetemes jellegűvé válik. Félig vallásos, félig filozófiai szemlélet tükröződik ebben a mitológiai küzdelemben, hol az utópia végkép beleolvad a regénybe: az ‚örök harcot’ az ‚örök béke’ kora váltja majd fel. Jókainak ez a második, ‚misztikusnak’ nevezhető korszaka élesen elválik azoktól a művektől, melyek valamikép elválaszthatatlanok voltak a szabadságharc eszmekörétől. Berend Iván, Adorján Manassé és Tatrangi Dávid nem ugyanazon csillagzatok alatt született, mint Kárpáthy Zoltán vagy Jenőy Kálmán: ha testvérek is ők, sorsuk másfelé ágazik, dicsőségük koszorúját más kezekből kapják.” (121.) „Az elemek urai” c. alfejezetben rámutat, hogy A jövő század regényének megalkotásakor Jókai elérkezett végre oda, ahová hajlamai mindig is csábították: az utópiába. Ezt az utópiát sokan csak naiv álomnak tekintik, pedig „Tatrangi Dávid világának képe két okból is tanulságos lehet számunkra. Egyrészt a gondolkodó, az emberiség jövőjén töprengő Jókait ismerhetjük meg benne, s ez a gondolkodó nem is kerget olyan képtelen rögeszméket, mint az első pillantásra látszik. Gyermeki ugyan, de gyermekien bölcs és bizakodó, noha e bizakodás mélységes kétségbeesést takar. Az ‚örök harc’ elfajulásának első, fenyegető jeleit megsejtette a legboldogabb ‚békeévek’ közepette, a francia-német háború épp elég intés volt számára. Nyugat kultúrájának hanyatlása, gépiessé, embertelenné válása nagyon is nyilvánvaló volt e ‚naiv’ álmodozó előtt, aki az elkerülhetetlen válság előérzetében már csak a csodában… tudott bízni, s természetes, hogy e csodát csak egy Jókai-hős vihette végbe!” …De más szempontból is fontos ez a regény: ha eddig be kellett érnie az írónak egy tenyérnyi exotikummal, most övé az egész földgolyó, s „Dávid boldogan kóborol aerodromonjával… Jókai eszményi tájának minden előző írásában csak szétszórtan rejtező vonásait egybesűrítő panorámája felett.” Ugyanígy e regény kibővíti mindazt, ami eddigi regényeiben csak vázlatos volt: „az intrikák ördögi arányokat öltenek, a csataképek kéjes, szadista vérfürdővé változnak, a hősök isteni ábrázatban szállnak alá az égből, a megpróbáltatások és szerencsétlenségek valóságos apokaliptikus látvánnyal tárulnak elénk. Az utópia felszabadít Jókaiban minden játékos dilettantizmust, egyszerre lehet politikus, nemzetgazdász és stratéga,…” (126–128.) A forma c. fejezetben megállapítja, hogy Jókai életműve „valóságos nyelvi szintézis, magában foglalja a múltat,… a különböző tájszólások színeit,… sőt, a ‚jövő század’ képbeszédét is.” (155.)
Lám Frigyes (Jókai és a Szepesség. ItK, 1943, 293–305.) egyebek között a Tátra tájainak leírását emeli ki a regényben.
Hegedűs Lóránt Jókai és kora c. tanulmányában (Koszorú, 1943. jún. IX. k. 4. sz. 200-208.) megjegyzi, hogy Jókai A jövő század regényében hozzá mert nyúlni a magyar kivándorlás problémájához.
Gellért Oszkár Jókai c. versében (1950; a szöveget A világirodalom klasszikusai 3. sz.: Jókai Mór szerkesztette Tiszay Andor Bp. 1954. c. kiadványból idézzük) így ír: „…azt írta akkor: Nincsen léggömb a fecske hátán / S az ember gépet használ, ami majd a magasba emel / S én még abból feleltem / Nem kell hozzá se sátán / Se angyal, az érettségin, hogy ezt ne higgyem el. / Mivel, ugye, fiacskám, el nem képzelhető, / Hogy ami nehezebb nála, fenntartsa a levegő / Pedig akkor már megírta a mi Jókai Mórunk azt is / Hogy más emberré válik a világon a paraszt is / Nem dolgozik napestig, amíg belészakad, / Megél mindenki majd a munkája és az esze után / S a földmíveléshez sem kell egyéb, csupán tudomány… / Bizonyosra vetik el majd a nemes magokat. / És nem maradhat szomjan és éhesen a száj, / Mivel azon a földön nem lesz többé aszály / S merev üvegből akkor műselymet s kötelet fonnak, / S megszűnik szolgasága az embernek s baromnak…”
J. Remenyi (Mor Jokai, Hungarian Romancer. In: Poet Lore, A Quarterly of World Literature, 55. 4. sz. 1950. 355–371) röviden ismerteti a regény tartalmát; Tatrangi Dávid véleménye szerint a bátor, nemes lelkű magyar jellegzetes típusa, s ugyanakkor felsőbbrendű ember; a regényben vannak kevéssé hihető jelenetek és jellemek is, de a nagyság, az igazság és szépség humánuma különbözteti meg e művet a szokványos utópikus történetektől. (366–367.)
Az Irodalomtörténet 1950. 1. sz.-ban (56–60.) Nagy Miklós foglalja össze a Jókairól 1949-ben lezajlott vitát. E vita során Hegedűs Géza kifejtette álláspontját, amely szerint az irodalomtörténetírás csak akkor tud megnyugtató feleletet adni a Jókai-kérdés legfontosabb problémáira, ha az írót polgári szemléletűnek tekinti. Nagy Miklós ezzel vitázva több műben, így A jövő század regényében is annak megnyilatkozását látja, hogy „a magyar középnemességből és kisiparosságból kiinduló nemzeti jellegű iparosodást hirdetett…”
Geréb László A Párisi Kommün az egykorú magyar irodalomban (Bp. 1951.) c. bibliográfiájának előszavában azt a véleményét fejezi ki, hogy Jókainak, aki 1848-49-ben is „az óvatosak közé tartozott”, a párizsi kommün esztendejében még fogalma sem volt arról, hogy „a polgári forradalmak céljain túl a negyedik rend lép törekvéseivel az előtérbe. A következő évben, a Jövő század regénye bevezetésekor azonban már tudja, mi volt a kommün és hogy nem halt meg.” (8–9.) A bibliográfiának a kommün bukása utáni időszakot áttekintő részében feltünteti a regény előszavát, idézi annak a párizsi kommünre vonatkozó sorait, majd megállapítja: „J. M. ezek szerint a kommünt követő évben már tisztába jött annak mibenlétével, amit a Véres kenyér írása idején még nem tudott és a Lélekidomár írásakor már elfelejtett.” (60.)
Nagy Miklós (Bevezetés a Fekete gyémántokhoz. Szépirodalmi kiadó, 1952.) az 1870-es évek Jókai műveit vizsgálva rámutat, hogy az író „meg tudja őrizni liberális demokrata világnézetét, sőt, ezt sajátos módon egyesíteni tudja az utópista szocializmussal is: az összekötő láncszem a technikai fejlődés határtalansága, amely új társadalmi szervezet megteremtését teszi szükségessé. Szembetűnő, hogy ez a technikába vetett hit ellentmondásos, hiszen a társadalom felülről való megszervezését írja elő, s így az ösztönös tömegmozgalmakkal szembeni ellenállás gondolata sem hiányzik belőle. Mindez világosan kitetszik A jövő század regényéből, ahol a részvényesek lényegében kispolgári állama fegyveresen is fellép az anarchista munkások ellen, másfelől pedig tiszteletben tartja a rajta kívül fennálló kapitalista vagy feudális maradványokkal zsúfolt államokat. Ha Jókai utópizmusának igazi értékét látni akarjuk, akkor nem is A jövő század regényét vagy Berend részvénytársaságát kell szemügyre vennünk, hanem a liberális burzsoá korlátokat kevésbé mutató Delejországot.” (18–19.)
Sőtér István a Magyar Irodalomtörténeti Társaság egyik, 1953-as munkaközösségi vitáján elmondott összefoglalójában (Két esztendő irodalomtörténeti munkássága a Petőfitől Adyig korszak területén. Irodalomtörténet 1953. 3–4. sz. 260–286.) a Jókairól szóló részben részletesen foglalkozott a Fekete gyémántok korszakával, felhívta a figyelmet Szebényi Géza kutatásaira, felvázolta a Nagy Miklós 1952-es tanulmánya után adódó kutatási feladatokat. Ennek során rámutatott: „Fel kellene még deríteni azt is, miféle utakon jutott el Jókai a technikai kultúrába vetett ama bizalomhoz és reménységhez, mely oly ékesszólóan hatja át a Fekete gyémántokat és A jövő század regényét. Általában a Fekete gyémántok problematikáját Az arany ember és A jövő század regénye propagálta eszmék világánál kellene megvizsgálni.” A továbbiakban A jövő század regényét azoknak a regényeknek a sorában említi, amelyek a nemzeti kapitalizmust propagálják.
Szebényi Géza Jókai és a Fekete gyémántok néhány kérdése c. tanulmányában (Irodalomtörténet 1954. 1. sz.) polemizál a korábbi Jókai-értékelésekkel, többek között Nagy Miklós 1952-es Bevezetőjével és a Király István Mikszáth-monográfiájában olvasható Jókaira vonatkozó utalásokkal. Véleménye szerint a kiegyezés utáni Jókai-regényekben nemcsak 1867 győzelmi illúzióit lehet látni, de ott van bennük a kiegyezés bírálata is. A Fekete gyémántok, A kőszívű ember fiai, Az arany ember, A jövő század regénye elsősorban „a gyarmati függés bírálata”. Jókai csak annyiban tekinti első lépésnek a kiegyezést, amennyiben az abszolutizmus helyett alkotmányos viszony jött létre, de különben a kiegyezés egyetlen pontját sem fogadta el. „…egy egész regényt (A jövő század regénye) szentel annak az útnak ábrázolására, melyen keresztül szerinte az új, boldog társadalmat, a szabad és független hazát, az egész emberiség számára örök békét, jólétet és haladást hozó világot meg lehet teremteni.” (26.) A Fekete gyémántok, Az arany ember és A jövő század regényével kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy ezeknek a műveknek központi kérdésük a kapitalista társadalom monopolisztikus irányával való szembeszegülés, s egy más, egy új társadalom iránti vágy. (26.) A kiegyezés utáni műveiben előtérbe lép az utópizmuson át való útkeresés. A jövőnek több vonását ismeri fel, s tudja művészileg ábrázolni egyebek között Delej országa, Otthon állam rajzában. Van azonban „az utópizmussal telített” Jókai hősökben, regényekben (Fekete gyémántok, A jövő század regénye) valami szenvelgő szentimentalizmus is, sok hamis, erőszakolt vonás. Ennek ellenére hősei mégis élő emberek. Még az olyan nagyeposzi tulajdonságú hősök mögött is, mint Berend, Tatrangi, ott érezzük a valóságos embert. Ezeket a hősöket nem saját önös céljaik mozgatják, hanem hazájukért, népükért és az egész emberiségért akarnak küzdeni. (34–37.) Arra is rámutat Szebényi, hogy A jövő század regényében az utópista szocialisták és Hegel tanítása tükröződik, a saint-simonizmust e műben Jókai „már ismert fogalomként kezeli”. (37.) Jókainál az utópisztikus szocializmus Szebényi véleménye szerint „az életben megvalósítandó, közvetlen feladat”. S ha a hegeli, cselekvő történelemformáló ember jelenik meg Madáchnál, sokkal inkább hívnak harcra az olyan nagy Jókai hősök, mint Berend Iván és Tatrangi Dávid. Megítélése szerint Hegel tételét (a felsőbb lény nem dogmatikus vallási fogalmát) tükrözi az öreg Tatrangi istenhite is; ugyancsak Hegel hatását véli felfedezni az előszóban is, mert ez azt bizonyítja, hogy Jókai is az ismeret uralmát tekinti a történelem legmagasabb fokának, az utolsó fejlődési foknak. (38.) Jókai deizmusával kapcsolatban megállapítja, hogy az író az Isten szerepét befejezettnek látja a világ teremtésével, s a továbbiakban már az emberé minden feladat. A jövő század regényében már a természet erőit igába hajtó, a csillagvilág meghódítására törő embert látjuk, aki majd úgy teremt már, mint az Isten. (38–39.)
Barta János (Jókai és a művészi igazság. Irodalomtörténet 1954. 4. sz. 411.) megállapítja, hogy a kiemelkedő, központi Jókai-hősök művészi hitelessége erkölcsi nagyságukban van, s az erkölcsi nagyság iránti rendkívül fejlett érzék, s az erkölcsi nagyság konkrét ábrázolásának képessége az a pozitívum, amely a reális megfigyelés és emberábrázolás helyét jogosan elfoglalja. „A kedves, nagy Jókai-hősök mind valamely eszmei tisztaságú szenvedély megszállottjai, hősök és aszkéták egyszerre; a szabadság, a tudomány, a munka és az országépítés harcosai. Eszünkbe juthat az érdes, puritán Berend Iván, a tudása révén felmagasztosuló Tatrangi Dávid…”
A Béke és Szabadság Jókai-különszámában (1954. máj. 4. 18. sz.) többször is említés történik a regényről. Hol jártak, éltek Jókai hősei a nagyvilágban cím alatt például kis, feliratos képek sorakoznak, amelyeknek egyike Tatrangi Dávidot ábrázolja „New York” felirattal. (12.) Ugyanitt Az Ichor nyomában c. közleményében Gáspár László képekkel illusztrált táblázaton mutatja be, A jövő század regényének mely jóslatai váltak valóra (pl. az ichor-műanyag, az óceán átrepülése, sivatagok feltámasztása, stb.). Idézi Jókai szavait, arról, hogy „mit tud az ichor”, majd hozzáteszi: „Ma atomenergiának nevezzük, hiszen felszabadításával az ichornak tulajdonított nagyszerű sajátságok és lehetőségek tudományos és technikai vonatkozásban már jórészt valóra is váltak… „
Bóka László Jókai halálának ötvenedik évfordulóján írt megemlékezésében (Jókai. Élet és Tudomány, 1954. máj. 19. 611.) így ír: „Senki nem kísérte kortársai közül oly éber figyelemmel a természettudományok fejlődését, maga kitűnő botanikus volt, akárcsak Kossuth, a kőzettannal tudományos szinten foglalkozott, a technika vívmányai felgyújtották szárnyaló képzeletét, az elektromosságnak, a repülésnek lehetőségeit senki sem jelenítette meg úgy, mint ő… A nagy alkotók mindig nagy álmodók voltak…”
Dr. Katona Piroska Jókai Mór c. megemlékezésben (Bács-Kiskunmegyei füzetek, 2. sz. Kecskemét, 1954) Jókai humanizmusát és optimizmusát emeli ki. „Humanizmusa és optimizmusa láttatja meg vele az olyan felemelő és lelkesítő jellemeket, mint Berend Iván, Adorján Manassé, Tatrangi Dávid…” E hősökre az is jellemző, hogy mint maga Jókai, ők is tele vannak „emberszeretettel, nagylelkűséggel”. (17.)
Sőtér István Jókai útja c. tanulmányában (Csillag, 1954. 12. sz. – 1955. 3. sz.; Romantika és realizmus c. kötetben is, 1956. a lapszám innen!) az öregedő Jókairól megállapítja, hogy változatlanul rajong az örök béke eszméjéért, „melyet A jövő század regényében is meghirdetett”. (458.)
Nagy Miklós Az újabb Jókai-kutatások problémái c. cikkében (Irodalomtörténet 1955. 487–89.) vitába száll Szebényi tanulmányának egyes tételeivel. Így kellően meg nem alapozottnak tartja Szebényinek azokat a – részben fent idézett – fejtegetéseit, amelyekben a hegelianizmus ez időben Jókaira gyakorolt hatásáról szól.
Két százéves Jókai-regénye. tanulmányában (MTA osztályközleményei, 1955. VII. k. 87.) Nagy Miklós egyebek közt a komikum jellegét vizsgálja Jókai regényeiben.
Geréb László Munkásélet és munkásmozgalom a magyar irodalomban – 1867–1872 (Bp. 1959.) c. bibliográfiájának előszavában megállapítja, hogy a polgárságnak a párizsi kommün feletti riadalmát visszhangozta a Véres kenyér és A jövő század regénye előszava. (6.) A bibliográfia Jókai Mór és a munkások c. fejezetében feltünteti a regényt a következő kísérő szöveggel: „Az ‚Előszó’ a világot mozgató munkáskérdésre utal, mely a Párizsi Kommünnel nem ért véget, sőt csak most kezdődik.” Utal az idejüket múlt utópiákra. (Icaria stb.) (21.)
Nagy Miklós Az aranyember c. tanulmányában (Irodalomtörténet 1959. 1. sz. 32–42.) megemlíti A jövő század regényét: „ Az aranyember az író illúzióvesztésének olyan dokumentuma, amelyet bizakodó, a közéleti harcokat vállaló és szolgáló, sőt újabb illúziókat megfogalmazó művek követnek. Hiszen 1872 nemcsak Az aranyember folytatásban való közlését látja, hanem A jövő század regényét is.”
Kiss Laura Jókai tudományos fantasztikuma c. tanári szakdolgozatában (Bp. ELTE Bölcsészeti Kar, 1961.) ráirányítja a figyelmet a regény fantasztikus ötleteinek a valósággal való kapcsolatára – pl. arra, hogy Dávid és Rozáli felszállásának leírásakor Jókai olyan tényeket sorol fel, amelyeknek forrása nem lehetett más, mint „a léghajókkal kísérletezők feljegyzései a XVIII-XIX. században”. (13.) Vitába száll azokkal, akik – mint Buday Dezső vagy Hankiss János – Jókait jósnak tekintik, s úgy vélik, előre látta a világháború kitörését.
Geréb László A munkásügy irodalmunkban c. tanulmányában (Irodalomtörténeti Füzetek, 34. sz. Bp. 1961. 34.) megemlíti, hogy A jövő század regényének bevezetése „a párizsi kommünnel a munka és tőke közt kezdődő nagy mérkőzésre utal”.
Horváth Zoltán Magyar századforduló. A második nemzedék története (1896–1914) (Bp. 1961, 185–187.) c. könyvében A jövő század regényét Adyt idézve méltatja.
Forgács László Jókai és az orosz irodalom c. tanulmányában (Tanulmányok a magyar-orosz irodalmi kapcsolatok köréből, I. k. Bp. 1961. Megjelent még: Forgács László A mindenséggel mérd magad, Válogatott tanulmányok, 1954–1970.. Bp. 227–301.) az orosz-tárgyú Jókai-művek vizsgálatából azt a következtetést vonja le, hogy Jókai a dualizmus korában már feladta cárizmus-ellenes álláspontját, és a monarchia védelmezője lett. A jövő század regényében és a Szabadság a hó alatt c. regényben is védelmezi a cárizmust, olyannyira, „hogy A jövő század regényében a trónfosztott cári család és Európa összes elűzött uralkodója menedéket kap a monarchiától. A nihilizmus ellen világháborút viselő Tatrangi Dávid helyreállítja a cári hatalmat Oroszországban.” (477.) Rámutat, hogy A jövő század regénye több szálon kötődik a korszak magyar témájú írásaihoz, az ezermester-mérnök-feltaláló hős éppúgy, mint az utópikus állam terve Az arany emberrel, ill. a Fekete gyémántokkal rokonítja. A jövő század regényében az a pozitív program, amelyet a technikai fejlődés jegyében fejt ki, „összefonódik a program kritikai oldalával a népforradalom éles elutasításával”. (478.) (A tanulmány más vonatkozásait vö. A regény keletkezése, forrásai.)
Nacsády József (Jókai Delejországról. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum, Szeged, 1962. 17–23.) vitába száll Szebényi megállapításaival az utópista szocialisták Jókaira gyakorolt hatásával kapcsolatban. Rámutat továbbá, hogy Jókai Berend előadásában észrevehetően nem akart és nem akarhatott olyan közvetlen társadalmi programot adni, mint amilyet a tudós bányász minta-munkástelepének, vagy A jövő század regénye Otthon-államának rajzában. Felhívja a figyelmet a párizsi kommün Jókait oly nagymértékben megrázó élményére, s bírálja Szebényit, aki „e jelentős cezura nélkül kapcsolta össze Delejországot A jövő század regényebeli, más jellegű Otthon-állammal”.
A Fekete gyémántokhoz fűzött jegyzeteiben (Jelen kritikai kiadás 20. k.) Nacsády fölemlít több olyan munkát (pl. Humboldt műveit), amelyek a Fekete gyémántoknak és A jövő század regényének egyaránt forrásául szolgáltak (310.).
Vas István (Nehéz szerelem. Bp. 1964.) arról ír, hogyan hatott rá – még egészen fiatal korában – Velence, a gondola, mely „már annak idején is giccses volt”. „Énbennem… ott, a gondolákon állt össze határozottan látható képpé álmom a szerelemről, amelyben egyesültek régebbi… képzelgéseim és Jókai olvasása közben felszított elképzeléseim a nemes, a tiszta szerelemről… egy leányalakot képzeltem magam mellé, olyasfélét, mint… a Baradlay Richárd Edithje… vagy Tatrangi Rozáli.” (62.)
Nagy Miklós (A magyar irodalom története IV. k., A magyar irodalom története 1849–1905-ig. Bp. 1965.) megállapítja, hogy a kiegyezés táján Jókait eddiginél egyetemesebb kérdések ragadták meg, ám utópisztikus regényei, így A jövő század regénye is a magyarságnak szólnak elsősorban. E regényben „minden eddiginél bizakodóbban gomolyogtak álmai az emberiség és nemzete fényes jövőjéről. Elképzeléseiből sokhelyt igazi humanizmus és látnoki erő sugárzik (a háborúk megszüntetése, az éghajlat megváltoztatása stb.), s amatőr tájékozódása a természettudományokban néhány egészen meglepő eredményre vezet… Más kérdés, hogy képzelete nagyon is szabadon bánt az anyaggal.” Rámutat az Otthon-állam rajzában megnyilvánuló forradalom-ellenességre; leszögezi, hogy bár a költő találó szatírát rajzol a Monarchia mindennapi életéről, a fejezetek túlságosan sok napi érdekű mozzanatot nyújtanak, s végül így összegezi a regény értékelését: „Végeredményben e kissé formátlan alkotásban nem a történelemfilozófus, nem is a regényíró vizsgázik jelesre, hanem a leírás művésze.” (302–304.)
Marx György Utazás a jövőbe c. tanulmányában (Új Írás, 1967. márc. 3. szám; Megjelent még: Marx Gy.: Jövőnk az Univerzum. Bp. 1969. 310–337.) így ír: „Még a múlt századból örököltük A jövő század regényét, amelyben együtt található mese, izgalom, természettudomány, és így, együttesen tükrözi Jókai hatvanhetes nacionalizmusát, romantikus társadalomszemléletét. Mi, ennek a ‚jövő századnak’ a gyermekei nem koronázunk Habsburg Árpádot. Tatrangi Dávid individualista műhelye helyett kutatóintézetek és gyárak hálózata készíti az ember felszabadítására hivatott műszaki alkotásokat. Mégis mércét jelent ez a mű a mai sci-fi regények íróinak, amelynek – úgy tűnik – nem is olyan könnyű megfelelni.”
A magyar irodalom története 1849–1905. (Gondolat, Bp. 1968.) Jókai-fejezetének szerzője Nagy Miklós főbb vonásaiban itt is ugyanazt fejti ki a regényről, mint az akadémiai irodalomtörténet IV. kötetében.
Lengyel Dénes (Jókai Mór. Bp. 1968. Nagy magyar írók sorozat) felteszi a kérdést: „ha a Senki szigete a társadalomtól való elszakadás szimbóluma, tehát Tímár egyéni életének megoldása, mi történjék azokkal, akik a közösségben akarnak élni? Lehet-e becsületesnek maradni a modern társadalomban? Ezekre a kérdésekre A jövő század regénye felel.” A regény hőse „valóságos mesehős”, találmányaival új világot teremt a régi helyén. Jókai szabadon engedi képzeletét, az állami gépezetet, és a technikai forradalommal az egész emberiség jövőjét átalakítja. „Ez az átalakítás liberális nézeteinek felel meg: megegyezésen alapuló társadalmi egyensúlyt teremt. Elítéli az osztályharcot és a tehetséges vezető szívjóságától várja az emberiség boldogságának megteremtését.” Habsburg Árpád alakjában az író eszményi királyt mutat be, akinek legfőbb érdeme, hogy hallgat Tatrangira, erre a székely ezermesterre. A regény néhány kitűnő társadalmi megfigyelést tartalmaz, így például a székelyföldi leánykereskedelem leírását. A szerző szerint a regényt költőisége emeli Verne, Flammarion és mások utópiái fölé. Összehasonlítva a Fekete gyémántokat A jövő század regényével rámutat, hogy a két főszereplő jelleme és tevékenysége közel áll egymáshoz: mindketten önzetlenül fáradoznak az emberiség jövőjéért. Már Berend Iván megteremti a jólétet, amely Tatrangi államában intézményesen megvalósul. A jövő század regénye Jókai utolsó kísérlete a társadalmi kérdések megoldására. „Ez az utópia az egyéni tehetség szinte csodálatos felfedezéseit mutatja be, ugyanakkor világosan szemlélteti, hogy a reális adottságok hiányoznak a megvalósításhoz. Ezzel a fájdalmas, rezignált gondolattal teszi le a könyvet az egykori olvasó, jól tudva, hogy az álomképek után keserű valósággal találkozik.” (119–120.)
Mészáros Vince (Martin Lajos, a repülés magyar úttörője. Élet és Tudomány, 1968. jún. 14; 24.; uo. 1107–1111. az a véleményét fejezi ki, hogy Jókai Martin Lajosról mintázta Tatrangi alakját.) (1111.) (Vö. A regény keletkezése, forrásai.)
Egy Jókai regény hőse c. írásában (Kortárs, 1968. 10. sz. 1638–1641.) Fölteszi a kérdést: irreális mesevilágba rugaszkodott-e az írói toll, vagy alkotó fantáziája támaszkodott kora tudományos ismereteire. A szerző arra a következtetésre jut, hogy Jókai, aki „különös hajlammal fordult a természettudományi és műszaki kérdések felé”, s három nyelven is figyelemmel kísérhette irodalmukat, minden bizonnyal tudott a kor repülési kísérleteiről. „…korának sikerrel kecsegtető repülő kísérleteit, a ballon repülése, a sárkányrepülést és a madárszárny mozgását utánzó csapkodó szárnyú repülőgép leírását nagy hűséggel bele is építette 1872-ben megjelent regényébe… Jókai nemcsak regényíró volt, hanem a Magyar Tudományos Akadémia tekintélyes tagja is, aki adott is tudós mivoltára, s regényeiben nagy gondot fordított a reális elemek természettudományos hűségére.” Bizonyára tudta, hogy Európa különböző országaiban sikerrel kecsegtető repülő kísérletek folynak. Ha mégis Magyarországot, kora Európájának egyik iparilag legelmaradottabb országát választotta a repülés megvalósulásának színteréül, s hogy a csapkodószárnyú megoldásnak adta a pálmát, ebben nem csak érzelmi, de reális indítékok is közrejátszottak, mindenekelőtt az, hogy Jókainak ismernie kellett Martin Lajost és kísérleteit.
Zöldhelyi Zsuzsa Венгерский роман о Пушкине и декабристах, Прометей Москва 1969/7 449–52.) a Szabadság a hó alatt című, Jókai regényről írott cikkében megemlíti A jövő száz regényét, mint részben ugyancsak orosz-tárgyú Jókai-művet.
Lukács György (Magyar irodalom, magyar kultúra. Bp. 1970.) a Magyar irodalom – világirodalom c. fejezetben a provincializmus irodalmi kritériumait így határozza meg: „A provincializmuson azt értjük, hogy a művészet egy kor fejlődésének tisztán lokális jellegű vonásait jeleníti meg, mint az emberiség valóságos problémáit, jóllehet ezek valójában perifériális problémák”. A továbbiakban több példát hoz fel, egyebek közt Mikszáthét, aki úgy érzi, kénytelen az Új Zrínyiászt azzal a habsburgi provinciális perspektívával befejezni, hogy Zrínyi egy osztrák-orosz háborúban esik el. Nemcsak Mikszáth végzi így az Új Zrínyiászt, hanem Jókai is nagy utópiáját, A jövő század regényét egy osztrák-orosz háborúban foglalja össze. Lukács György jellemzőnek tartja, hogy a magyar irodalom legnagyobb kiválóságai „nemcsak egy magyar, hanem egy osztrák-magyar provincializmusba is beleragadnak és képtelenek Európa sorsát igazi világtörténeti összefüggésben látni.” (619–621.)
Radó György a Görögtűzhöz fűzött jegyzeteiben (jelen kritikai kiadás 33. k. 1970.) „Az orosz téma” alfejezetben Elek Oszkár egyoldalú szemléletét bírálva kiemeli a Jókai művek rokonszenves orosz alakjait, pl. Hermione Peleiát A jövő század regényéből. (300.) A továbbiakban, a téma fejlődését vizsgálva a kiegyezés utáni korszakban így jellemzi a regényt. „Jókai e művében rengeteg és sokféle ismeretének felhasználásával azt óhajtja bemutatni, hogy saját korának különféle nemzeti, társadalmi, műveltségi, vallási, stb. közösségei hogyan viselkednének … az általuk programul vallott helyzetben.” E műben a már annyit vizsgált oroszokat a nekik tulajdonított jellemvonások „ad absurdum” fokán mutatja be (az angyali Hermione és a sátáni Alekszandra képében). (304–305.)
Németh G. Béla (Türelmetlen és késlekedő félszázad. A romantika után, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1971.) Jókai regényeinek négy típusát különbözteti meg: 1. az anekdotikus-életképszerű változatot (pl. Egy magyar nábob, Az új földesúr), amely főleg a kiegyezés előtti korszakra jellemző 2. a kiegyezés utáni évtizedben írja főbb „hősi regényeit” (regényeposzait, pl. A kőszívű ember fiai) 3. a vallomás regény típusába tartozik talán legkevesebb műve (így pl. Az arany ember), de ebben a regénytípusban éri el vagy talán felül is múlja az Egy magyar nábob szintjét. (120–126.) 4. ez a regénytípusa kalandregény. Kalandregényeiben a legkülönbözőbb témák felé fordul, történelmi-politikai, fantasztikus-tudományos földrajzi jellegűeket éppúgy találhatunk itt, mint híres szerelmi történetek, udvari intrikák, természeti katasztrófák feldolgozását. Bár Németh G. Béla szerint ezek Jókainak legkevésbé értékes regényei, néhány írói jótulajdonsága itt is változatlanul érvényesül, s „ezek ezt a regénytípusát is fölemelik valamelyest.” Mindenekelőtt „a mesélés örömének csodálatos adottsága…”; a mellékalakoknak és a környezetnek „itt is telt igazi életszerűséget tud adni”. „De néhány mindig jelenlevő eszmei eleme is fölébe emeli e regényei többségét az átlag szórakoztató regénynek… Az elnyomás és háború gyűlölete, a tudomány jövőjének rajongó hite, a dogmaszerű erkölcs megvetése, az ultramontanizmus elítélése…” A felsorolt ismérvek alapján a tanulmány szerzője A jövő század regényét is e negyedik típushoz sorolja. (127.)
1972-ben – a regény első közlése megkezdésének századik évfordulóján – több méltatás látott napvilágot.
Máté György 1 872 . – A jövő század regénye c. cikkében (Népszabadság, 1972. márc. 5., 55. sz. vasárnapi melléklet, 6.) úgy véli, hogy a regényt nem tekinthetjük „sem a futurológiai tudomány vagy akár sci-fi irodalom előfutárának. Jókai ezúttal nagyon kevéssé használja fel a kortárs tudomány ismeretanyagát. Vadul kalandozó fantáziájának szárnyára veszi fel az olvasót és repíti egy soha nem létezhető világba.” Ismerteti a regény tartalmát, majd megállapítja, hogy Jókai „sokmindent meglátott a XX. század végéből”: elsősorban a technika várható vívmányaiból sejtett meg sokat, pl. a repülőgépek különböző válfajait vonultatja fel. Rámutat az író szemléletének ellentmondásaira: az emberek közötti egyenlőséget, a békét, hazaszeretetet hirdeti, de „két oldallal odébb már eltapos minden ,pozitív nihilistát’ … egyszerre rajong Petőfiért és Rudolf trónörökösért.” „Zavarosságában, áttekinthetetlenségében, ellentmondásaiban mindenesetre jól ábrázolja a ‚jövő századot’, urbanizációs idegártalmaival együtt… Utópikus társadalomrajzában fel lehet ismerni a Habsburg-birodalom egyes vonásait: ‚Otthon’-t még a magyar világmegváltó és hódító álmok gúnyrajzának is fel lehet fogni… ha nem is mindig tudatosan, de gúnyiratnak is szánhatta ezt a terjedelmes könyvét.”
Zöldhelyi Zsuzsa Россия и русские в творчестве М. Йокаи. (Этюды о Венгрии, 1972, 7. kötet, 111–123.) a regényt Jókai orosz tárgyú műveinek összefüggésében vizsgálja. Rámutat, hogy míg az 1850-es, 60-as évek orosz tárgyú elbeszéléseinek megalkotásakor az író főként francia és német forrásmunkákra támaszkodott, A jövő század regényében nagymértékben merít a korabeli sajtó tudósításaiból, az aktuális politikai eseményeket ismertető hírekből. A továbbiakban a tanulmány szerzője a „nihilista-téma” korabeli aktualitására, a „nihilisták” ábrázolásának az anarchisták tevékenységével való összefüggésére mutat rá Jókainál és orosz író-kortársainál. Kitér arra a kérdésre is, miért említi a regényben nyilvánvalóan negatív kicsengéssel A. I. Herzent, akiről előző műveiben (és később is) nagy elismeréssel írt. (114–115.)
Dávid Gyula (Jókai. Emberek, tájak, élmények Jókai erdélyi tárgyú műveiben. Kolozsvár, 1972.) megállapítja, hogy az 1870-es évek elején Jókai megteremti azoknak a polgárhősöknek a sorát, akiket nélkülözhetetlennek tart a nemzeti polgárosodás művének betetőzéséhez (Fekete gyémántok, A jövő század regénye). Ezek a hősök, köztük Tatrangi Dávid is „e korszakban Jókai lényegében optimista világszemléletét fejezik ki”. (142.)
Sebes Erzsébet (Száz éve a máról – Írta: Jókai Mór. A magyar sci fi centenáriuma) (Hétfői Hírek, 1972. nov. 8. 45. szám), Jókairól, mint az első magyar „sci-fi” mű, A jövő század regényének szerzőjéről emlékezik meg, felsorolva, melyek azok a technikai találmányok, amelyeknek későbbi létrehozását megsejtette.
Pierre Versins svájci író és kutató nagyszabású enciklopédiát készített Encyclopédie de l’Utopie des voyages extraordinaires et de la science fiction címmel (Lausanne, 1972.), amelyben külön címszó foglalkozik Jókaival (472). A szerző két Jókai regényt tárgyal: az Egész az északi pólusig! és A jövő század regénye címűeket. Az utóbbi cselekményének rövid összefoglalása a műben nem mentes néhány tévedéstől, de helyesen hangsúlyozza azt, hogy Jókai jól meglátta a repülés katonai és általános társadalmi jelentőségét. Versins végül megjegyzi, jó lenne a magyar író e fantasztikus regényeit franciára is lefordítani.
Ugyancsak a regény centenáriuma alkalmából A Magyar Irodalomtörténeti társaság és a Magyar Írók Szövetsége Tudományos-fantasztikus munkabizottsága 1972. dec. 13-án és 14-én Jókai-emlékülést rendezett. (Az elhangzott előadások a Science Fiction Tájékoztató Jókai-emlékszámában jelentek meg 1972 decemberében, e kiadvány oldalszámaira utalok.)
Az ülést a Magyar Írók Szövetsége Tudományos Fantasztikus Munkabizottsága nevében Cseres Tibor nyitotta meg, majd Nagy Miklós mondott a Jókai-kutatók és az Irodalomtörténeti Társaság nevében bevezető szavakat.
Zöldhelyi Zsuzsa (Valóság és képzelet A jövő század regényében) hangsúlyozta, hogy Jókai az őt környező világ figyelmes szemlélője, sajátos krónikása volt. Ez fantasztikus regényére is vonatkozik: keletkezéstörténetének, forrásainak vizsgálata arról győz meg, hogy nemcsak leglényegesebb momentumai, de sokszor másod-, harmadrangú epizódjai is az akkori idők valóságát tükrözik. Ezért talán nem tűnik nagy merészségnek, ha A jövő század regényét sok tekintetben a múlt század, még közelebbről: a múlt század 1860–70-es évei regényének tekintjük. A továbbiakban ezt a gondolatot igyekezett példákkal bizonyítani; Jókai saját könyveinek, noteszainak vizsgálata, a kora hírlapirodalmának tanulmányozása alapján arra mutatott rá, hogy Jókai képzelete a kor társadalmi eseményeiből, ismeretanyagából indult ki, amikor megteremtette a „jövő század” képét. Az „örök harc” ábrázolásakor felhasználta a porosz-francia háborúról olvasottakat, a „nihilisták” bemutatásának indítéka a párizsi kommün, az orosz anarchisták terrorakcióiról olvasható hírek. Az előadó külön figyelmet szentelt Jókai természettudományos érdeklődésének, a regényben szereplő találmányok, elsősorban a repülés ábrázolása forrásainak és világirodalmi párhuzamainak. Végül kitért arra is, milyen szerepet játszik Jókainál a technika fejlődése a világ átalakításában; az író ezt az új, emberibb világot az „Örök béke” c. részben ábrázolja, az álom, az utópia szintjén „oldva meg” azt, ami a kor zaklatott, ellentmondásos, háborúk dúlta valóságában megoldhatatlannak bizonyult. Az előadó szólt arról, hogy a regény utolsó része hasonlóságot mutat a korai szocialisták – különösen Fourier – egyes eszméivel. Fölvetette annak a szükségességét, hogy a regényt a további kutatások során azokkal a magyar utópikus előzményekkel összefüggésben vizsgáljuk, amelyeket Pándi Pál tár fel Kísértetjárás Magyarországon c. könyvében. „Jókainak ez a művészi tekintetben korántsem legsikerültebb regénye érdekes dokumentum, amely korlátai, illúziói, túlzásai ellenére is hűen tükrözi egy nehéz kor félelmeit és reményeit.” Bár sokszor naivak, mesterkéltek elképzelései a jövő társadalmáról, a humánum vezeti, amikor a jövő perspektíváját a békés alkotásban látja, amikor az emberiség diadalát ábrázolja a természet, az emberiességét az állati ösztönök felett (4.–15).
Fábián Pál azt vizsgálta, vajon A jövő század regényének sokunk számára ma már több tekintetben avíttnak ható nyelvezete alkalmas volt-e a mű megjelenésének idején arra, „hogy az írónak a távoli jövőt előrevetítő mondanivalóját hordozza…”. Ennek megállapítása céljából az 1870-es évek korának „nyelvi mérlegére” teszi a regényt. Jókai megálmodja a jövő egyes technikai találmányait – pl. a repülőgépet –, de leírásához meg is kell neveznie mind az egészet, mind alkatrészeit. „Ahogyan maga az álomkép is csak a kor valóságának darabjaiból állhat össze, úgy az álomképnek és részeinek neve is csak az adott társadalom nyelvi anyagából hívható életre.” Fábián Pál számos példával mutatja be, hogy a minél szuggesztívabb jövőábrázolást sikeresen szolgálhatják a neologizmusok. Jókai ebben a regényében egyebek közt azért használja a nála szokásosnál nagyobb mértékben kora tudományos nyelvének számtalan új szavát, mert a „nyelvi újdonságok stilisztikai hatása is a jövő felé fordította az olvasók képzeletét…” Az új kor hangulatának érzékeltetésére kiválóan alkalmasnak bizonyultak az idegen szavak is (pl. ichor, hyalichor, calorigépek stb.) Az idegen szavak azonban nem csak a technikai újítások leírásakor szerepelnek, de fontos stilisztikai-hangulatteremtő funkciójuk van az egzotikus tájak, részletek, Kincső felfedezése, a világ feletti repülés nagy kalandjának ábrázolásakor.
Példák sorával bizonyítható, hogy Jókai „a tőle elképzelt XX. századot tudatos írói munkával összeválogatott nyelvi eszközökkel vetítette az olvasók elé”. Mégsem tekinthetjük a regényt elejétől a végéig egyazon nyelvi szinten tartott alkotásnak. A jövőt szuggeráló részek aránya a konzervatívnak maradt társadalom eseményeinek elmondásához képest nem a legjobb. Ebből azt az általános tanulságot is levonhatjuk, hogy minden sci-fi író képzelete a maga korának valóságához kötött, mind tárgyi, mind nyelvi vonatkozásban (15–21).
Radó György Galiba Peti jég alatti naplója c. előadásában az Egész az északi pólusig! c. regény tudományos-fantasztikus elemeivel foglalkozott, s néhány párhuzamot vont a regény és A jövő század regénye között.
Az előadások után élénk vita bontakozott ki. Molnár József felhívta a figyelmet arra, hogy A jövő század regényében és más tudományos-fantasztikus elemeket tartalmazó műveiben felmerülő problémák Jókait egész életében foglalkoztatták, Az egyiptusi rózsa már kezdetben éppúgy fantasztikus, mint az utolsó, amely a világ teremtéséről szól, s amelynek java része kéziratban maradt. (38.)
Kuczka Péter felvetette, milyen érdekes, hogy A jövő század regényében Jókai a jövő világát tulajdonképpen teljesen a pénzre alapítja. Talán összefügg ez a regény az Ahol a pénz nem isten c. késői művel. Az öreg Jókai „eljut odáig, hogy azt mondja: olyan világot kellene teremteni, ahol nincs pénz, mert csak így és ott lehet megoldani az emberiség gondját-baját…” (40.) A továbbiakban – részben A jövő század regényének bevonásával – Jókai és Verne kapcsolatáról folyt a vita, majd pedig arról, szükséges-e (különösen a kritikai kiadás jegyzeteiben) leszögezni, hogy A jövő század regénye nem tartozik az író művészi szempontból legsikeresebb alkotásai közé. Radó György szerint „ha valaki ír egy könyvet Jókairól, abban megírhatja, de itt, ahol Jókai-műveket elemzünk, és csupán bizonyos szempontokból tesszük ezt, ne különböztessünk, mint ahogyan az apparátusokba sem írjuk meg, hogy a szóbanforgó könyv Jókainak egy gyengébb műve”. Zöldhelyi Zsuzsa ezzel szemben úgy vélte, Jókai érdekében cselekszünk, amikor differenciáljuk az esztétikai szempontból értékesebb és kevésbé színvonalas műveket. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy A jövő század regényének más erényei vannak, mint pl. Az arany embernek vagy a Fekete gyémántoknak. Éppen ezzel szolgáljuk Jókai valóságos, hatalmas értékeinek megszerettetését (43–44.).
Sándor István, részben A jövő század regényéből vett példa kapcsán arról beszélt, hogy Jókai műveinek, a korral szemben való elégedetlenségén túl egészen személyes, lírai indítékai is kell, hogy legyenek. Egyszer tehát érdemes volna azt is megnézni „speciálisan éppen A jövő század regényében… hogy az, ami ebben a regényben költészet, mese, az a maga fantasztikuma ellenére mint emberi mondanivaló milyen relációban van Jókaival” (46.). Szalay Károly szerint A jövő század regényét nem lehet valami egészen alattomosan ironikus műnek felfogni, amely „saját korának kigúnyolására szolgál, anélkül, hogy szatirikus-humoros eszközöket használna”. Itt valami olyan raffinált iróniáról van szó, amilyen a világirodalomban is kevés van; a mai fül számára azért nem válik világossá, mert „nem ismerjük már a korabeli állapotokat, ennek a regénynek félelmetes aktualitását”. Megjegyzi, hogy bár ő nem sci-fi ellenes, meg kell állapítania, hogy Jókai A jövő század regényében játszik ezzel a műfajjal. „Az a mai sci-fi irodalom, amely komolyan veszi a sci-fit…– legalábbis számomra – olvashatatlan, ásatag… De abban a pillanatban, amikor az író kicsit játszadozik ezzel a műfajjal, akkor már elfogadhatóvá válik…” (48.).
Fábián Pál szerint Jókai tulajdonképpen nagyon utálta a saját korát, ezt azonban csak úgy mondhatta el, ahogy A jövő század regényében tette. „Fenn kellett tartania az Osztrák-Magyar Monarchiát, nem buktathatta meg a Habsburgokat, nem semmisíthette meg a magyar alkotmányt…” (Fábián hozzászólása kapcsán rövid, heves vita alakult ki arról, vajon lettek volna-e következményei, s milyenek, ha Jókai mindezt megteszi.) Fábián Pál a vitára reagálva kijelenti, hogy Jókai – bár ez mégsem volt egészen ártatlan mulatság – beleköt a rendszerbe. A regényből kiragadott példákat sorakoztat fel annak érzékeltetésére, hogy az író azt a társadalmat, amelyet a XX. századra átvetít, tulajdonképpen megsemmisíti, s a regény végén új társadalmat teremt (48–49.). Oltványi Ambrus megjegyezte, hogy Jókai nagyságáról nem nyilatkozna olyan „szuperlatívuszokban, mint itt egynémely hozzászóló”, de az is bizonyos, hogy olyan ember számára, aki a jelent és a jövőt is történelemként fogja fel, Jókai kimeríthetetlenül tanulságos olvasmány. A ma kultúráját és atmoszféráját, amelynek egyik megnyilvánulása a sci-fi, két nagy egymással ellentétes és egymást kiegészítő áramlat jellemzi, s ezek Jókai életművében is megtalálhatók: egyfelől a felvilágosodás szelleméből kinövő s a liberalizmus, pozitivizmus gondolatkörében fogamzott hit a tudomány és a technika hatalmában, másfelől az ezzel egyidejűleg jelentkező civilizáció-ellenesség. Jókainál e két eszmevilág egymás szomszédságában, Az arany emberben és A jövő század regényében tapasztalható; nem véletlen, hogy olyan periódusban jelentek meg amikor a társadalom ellentmondásai súlyosbodtak, s Jókai személyes hangulata is romlott. A jövő század regényét a felvilágosodás és a liberalizmus optimizmusát tükröző üzenetként kell felfogni. Regényében tükröződnek a kor ellentmondásai, végül is azonban felülkerekedik az a hit, hogy a jövőben ezek az antagonizmusok feloldódnak. A mű világképe következetesen polgári-liberális világkép. Az író, akinek elvei a XIX. sz. közgondolkodásától nem voltak idegenek, az abszolutisztikus és feudális magyar társadalmi berendezkedésnek azokat a vonásait bírálja, amelyek liberális koncepciójával összeegyeztethetetlenek. Otthon államban is a kapitalisztikus gazdálkodás valósul meg, a kiáltó ellentéteket letompító, javított formában, de nincs szó a kapitalizmus megszüntetéséről. Végső soron Jókai üzenete nagyon pesszimista üzenet – a sci-fi irodalomba tartozó fordulatoknak kell segítségül sietniük, hogy a XX. században ne következzék be mindaz, amitől Jókai saját korában, a történelmi események a világhelyzet figyelembe vételével – fél: sikerüljön elszigetelődni a cári önkényuralomtól éppúgy, mint a nihilizmustól. Jókai féltette a 67-es magyar államot, „melynek sok feudális maradványát bírálta ugyan, de egészében… a maga államának érezte. Sok évtizedre visszamenő koncepciója volt, hogy a Habsburg-dinasztia értse meg: uralmának legbiztosabb támasza a magyarság… Ilyen elgondolás az, hogy olyan Habsburg-monarchiát ábrázolt, amelynek centruma Magyarország!” (50–53).
A tanácskozás második napján Kuczka Péter elnökölt.
Szemző Piroska (Vernétől Jókaiig) rámutat a Verne és Jókai közötti hasonlóságokra, de különbségekre is. Egyebek között arra, hogy Verne „…nem metafizikus, nem szociológus… párizsi, de ugyanakkor kozmopolita, az emberiség jövője érdekli”. Jókai regényeinek természettudományos légköréből jelene történelmének, a hazai politikának légköre érződik. Amikor A jövő század regényén dolgozott, azt írta egy levelében, hogy utálja a politikát, a hazai állapotokat s hogy a tervezett, 1960–1972-ben játszódó regényt „reális politikai, filozofikus szatírakért” More, Cabet, Fourier szellemében írja (65.).
Földes Péter csodálatos dolognak tartja, hogy Jókai 100 évvel ezelőtt elvileg már a mai típusú tudományos-fantasztikus regényt teremtette meg. A jövőbe vetített technikát egy társadalmi regény eszközévé tette, mint ahogy a mai sci-fi is valamilyen formában technikai problémái mellett még mindig társadalmi regény. A továbbiakban azt taglalta, mit nyújt Jókai jelenlegi író-kollégáinak, a sci-fi művelőinek. Regényében a science-tartalom mutatkozott mulandónak, de „a fiction-tartalma ezt is absorbeálva, fictionné alakítva – fenn tudja tartani az egész regényt! Ilyen nagy az irodalom ereje!” Ebben a műfajban a tudomány hitele is nagyon fontos, de maradandóságot csak a költészet varázsa adhat a műnek. – A másik tanulság: az utópista sci-fi nem jóslat, tulajdonképpen csak egyik irodalmi formája a máról és mához szólásnak. (61–62.)
Lengyel Dénes (Népköltési és sci-fi elemek A jövő század regényében) rámutatott, hogy Jókai egész művészetének legfőbb forrása a népköltészet. A jövő század regényének hőseit a népmesei hősökhöz hasonlította (Habsburg Árpád olyan viszonyban van alattvalójával, mint a „Mátyás király és Toldi” c. mese két alakja). A repülőgép találmánya nem Dávid, hanem apja nevéhez fűződik, ő és a két másik elmegyógyintézetben élő feltaláló sajátos módon részben a tudományra, részben azonban a hitre alapozzák munkájukat. De itt is – mint Jókai több más írásában – a keresztény hitvilág az ősmagyar sámánhittel fonódik össze, s a legősibb magyar hit találkozik az újkor egyik legjelentősebb felfedezésével. Jókai regényében az üstökös körüli vita az egyház és a tudomány összeütközésének legfőbb indítéka. A repülésnek nemcsak keletkezése, de felhasználása is sok mesei elemet tartalmaz. A repülőgép olyan varázsszer, amellyel gyakran találkozunk a tündérmesékben (varázssíp, terülj-asztal stb.). A mesék hőseihez hasonlóan Tatrangi is varázseszköz segítségével győzedelmeskedik. Mint sok tündérmesének, A jövő század regényének cselekménye is három színtéren játszódik. Köztük legfontosabb a harmadik: a regényben, mint a tündérmesék egy részében, a hősnek és ellenfelének küzdelme a levegőben folyik. A regény azért is érdekes irodalmi alkotás, mert egymással szorosan összeforrva találjuk meg benne a mese, a monda, az ősi hitvilág és a science fiction elemeit (69–73.).
Kuczka Péter annak a véleményének adott kifejezést, hogy Jókai nem kapja meg méltó elismerését, bizonyos értelemben még ma is lebecsülik, lekicsinylik. Néhány vonása Kuczkát különösen vonzza, például a költészetté nemesített tudományosság, a megismerés, mint Jókai költészetének ihletője. Műveinek művészi értékét nem befolyásolja, hogy tudományos ismeretei igazak vagy hamisak, régiek vagy újak voltak-e. Különösen hangsúlyoznunk kell, hogy Jókai életművében új a művészetnek a tudományhoz való megváltozott viszonya és az az érzékenység, amellyel az író a változást felismerte. A továbbiakban néhány vitakérdést érint, pl. felveti, szükséges-e A jövő század regényét olyan regénymodellekkel (pl. Az arany emberrel) összevetni, amellyel csak szembeállítva vizsgálhatjuk. A jövő század regénye más regénytípus, olyan, amelynek középpontjában „egy század” és nem néhány hős története áll. Inkább Defoe Londoni pestiséhez vagy Wells Mi lesz holnap? c. művéhez hasonlítható (74–76.).
Nagy Miklós (Gondolatok Jókai fantasztikumáról) szerint a sci-fi csak ott virul, ahol már a hétköznapokat is átjárja „az elméleti és alkalmazott tudomány”. Jókai számára már ezért sem lehetett a tudományos fantasztikum a legfőbb műfaj, sőt „aránylag későn és szaggatottan jelent meg pályáján”. Életéhez kezdettől hozzátartozott ugyan a természettudományos munkák olvasása, ám „széleskörű ismereteihez nem járult elég erős elvonó és általánosító készség, a matematikában, filozófiában pedig a legcsekélyebb hajlamot sem mutatta”. Világnézetében nagy szerepet játszott a természetfölötti (beteljesült álmok, telepátia stb.), bár ez nem illett bele egyetlen vallás hagyományos keretei közé sem. 1870 után a naturalisztikus színezetű realizmus, amely egyre jobban jellemezte irodalmunkat, száraznak, költőietlennek tűnhetett neki, hagyományos anekdotikus realizmussal kevert meséi romantikáját pedig maga is túlhaladottnak vélte. Az arany ember és A jövő század regénye igen közeli időpontban látott napvilágot; mindkettő új regénytípus alkotójuknál, egyik a lélektan, a magánélet iránti megélénkült érdeklődéséről tanúskodik, „a másik a tudományos fantasztikum egyéni változatát jelenti”. Utóbbinak megvolt számára azon előnye, hogy e műfajban nem kötötték meg a kezét a szürke hétköznapok, „hiszen vallotta az evolúciót, és vállalta a tudományos igazolhatóság adta korlátokat”. Végül megállapította: ha majd megírják a hazai sci-fi történetét, igazolódni fog, ami még csak valószínű föltevés: „Jókai legalább fél évszázadig ösztönözte, ihlette a magyar tudományos fantasztikumot” (78–82.).
Bognár András a regényt Jókai legkevésbé megvitatott és legvitathatóbb művének nevezi. Bognárnak úgy tűnik, hogy ha közelebbről megvizsgáljuk a munkát, egész sor „marxista-materialista eszmét”, valóra vált sejtést találhatunk benne, kijelentette, hogy a mű „utópiának félresikerült, de technikai-tudományos futurológiának bevált… Hogy a változások egyik alapja a technikai fejlődés, azt jól megsejtette; – de nem tudott felülemelkedni kora liberális gondolkozásán és a pénzgazdálkodásra épülő (velejéig kapitalista) társadalmi rendjén” (90–96.).
Az ülésszakról a sajtóban több ismertetés jelent meg, így pl. Jánosi Antal (Jókai-emlékülés) Élet és irodalom, 1973. 1. sz., Magyar Nemzet, 1973. 3–4. sz.; Kartal Zsuzsa (Romantika és fantasztikum. Jókai-emlékülés az Írószövetségben) Magyar Nemzet, 1973. 3–4. sz.; Miklós Pál (Jókai-emlékszám Irodalomtörténeti Közlemények, 1974.) 216–127.).
Bognár András (Jókai Mór: A jövő század regénye SF tájékoztató, 1973. 9. sz.) lényegében a Jókai-ülésszakon kifejtett (fent ismertetett) koncepcióját kibővítve elemzi a regényt.
Zöldhelyi Zsuzsa (Utópia és valóság a Jövő század regényében Galaktika, 1973. 4. sz., 90–98.) a művet mint a magyar sci-fi egyik elődjét mutatja be.
Bognár András (Jókai és a jövőbe látás. Forrás, 1974. 6. sz. 73–75.) némileg lerövidített formában teszi közzé fent ismertetett vélekedéseit a regényről.
Nagy Miklós (Tudomány és fantasztikum, tudományos fantasztikum Jókainál. Utószó Jókai Mór: Óceánia c. művéhez, Kozmosz Fantasztikus Könyvek, 1974.) szerint a tudományos-fantasztikus motívumok különösen jelentősekké váltak Jókainál az 1870-es években, a Fekete gyémántok, A jövő század regénye, a Két léghajós, az Egész az északi pólusig megalkotásának időszakában. A továbbiakban azt vizsgálja, melyek azok a társadalmi és tudományos-technikai indítékok, amelyek e témakör iránti érdeklődését befolyásolták. Megállapításai hasonlók a korábbiakhoz.
Váradi Sternberg János (Magyar írók veszélyes művei a cári Oroszországban. Utak, találkozások, emberek. Írások az orosz-magyar és ukrán-magyar kapcsolatokról. Uzsgorod – Bp. 1974.) idézi azt a jelentést, amelyet G. Widder pétervári cenzor készített 1879-ben A jövő század regényének német kiadásáról. A cenzor véleménye szerint az író fantasztikus elképzelései nem kifogásolhatók, de az Oroszország jövőjére, a cárizmus bukására, majd a dinasztia visszaállítására, a parlamenti rend és – Oroszország ázsiai részében – a köztársaság bevezetésére vonatkozó elmélkedések oly „ízléstelenek és tendenciózusak”, hogy lehetetlenné teszik a könyv engedélyezését (186.).
1975-ben, Jókai születésének 150. évfordulóján számos tanulmány látott napvilágot; ezeknek egy része A jövő század regényével is foglalkozik.
Veress Zoltán (Jókai eszmei koordinátarendszere. Korunk, (Kolozsvár) 1975. 1–2. sz.) véleménye szerint, ha Jókainak a korabeli társadalomra tett „tudományfelkaroló, ipar-promoveáló, újcivilizátor hatását” akarjuk bemutatni, akkor elsősorban nem életrajzát, közéleti tevékenységét kell vizsgálnunk, hanem irodalmi műveit. Az utókor számára szinte kizárólag csak a regényíró maradt meg Jókaiból, ezért néhány regénye alapján kívánja feltárni, milyen hatást tesz Jókai a mai, főleg fiatal olvasókra (39.). – Megállapítja, hogy Jókainál felfedezhető egy elvi-erkölcsi koordinátarendszer, amelynek „tengelyei” a „szabadság, egyenlőség, testvériséggel” meghatározható főtengely, továbbá a béke szeretete és a haladás igénylése. A szerző a továbbiakban e „tengelyek” szerint vizsgálja Jókai regényeit. A „Szabadság” alfejezetben kifejti, hogy Jókai… sohasem tagadta meg később sem a 48-as szabadságeszmét. Sok bírálója rótta fel, hogy később hiperlojális volt a Habsburg-házzal szemben, „s ami még rosszabb, történelmi szükségszerűségként ismerte el a monarchia létét… éppen csak a lényeget kerülik meg, azaz Jókai tévedéseinek küzdelmes megalapozottságát, az egyetlen járható út felismerni-vélését e tévedésben.” Az író többek között A jövő század regényében magyarázta meg, mi vezette „a Habsburg-birodalom fennmaradása kívánatosságának a gondolatára… Ugyanakkor érzékelteti, milyen természetellenes tákolmány ez a birodalom.” A „Testvériség” alfejezetben Veress Zoltán megállapítja, hogy a testvériség nemcsak valami észokok követelte kívánatosság Jókai tudatában és műveiben, hanem „a más népekhez tartozók fenntartás nélkül való, lélekből jövő, őszinte szeretete…” A jövő század regényében az író pontosan napjainkra jósolta a nagy faji konfliktust Amerikában, bár nem a néger és a fehér, hanem a német és az angolszász elem között. „Ez utóbbiak régi ellentétéről tudott, az előbbiek új ellentétét azonban nem fogta fel, nem lévén hajlandóság benne magában a faji megkülönböztetésre…” (44–45.) Jókai nem elvben fordult el a szabadságharctól, hanem gyakorlatilag látott reménytelennek minden újabb fegyveres kísérletet annak kivívására. Egyetlen járható út maradt hát előtte, a béke útja, annak a lehetősége, hogy a polgári fejlődéssel a nemzet oda juthat, hogy „egyszer majd biztos eséllyel követelhessen szabadságot, s ezt meg is tudja védeni, mint Otthon állam népe” (47.) Veress párhuzamot von a világszabadság eszméjét hirdető Petőfi és a világbéke eszméjét hirdető Jókai között: Jókai olykor messzire kalandozott álmaiban, mintegy továbbgondolta Petőfi eszméjét, azt a jövőbeli állapotot fürkészte, amikor a világszabadság eredményeként megszületik a világbéke. Nem véletlen, hogy ez a téma éppen A jövő század regényében emelkedik központi rangra.(50).
Nagy Miklós (A tudományos fantasztikum Jókai világában. Forrás, 1975. febr. 65–70.) a regényt Jókai más tudományos-fantasztikus írásainak összefüggésében említi.
Gergely Gergely (Jókai regényei a hetvenes években. Irodalomtörténeti Közlemények 1975. 307–317:) elmondja, Jókai 1848 után is mindenkor a jövő útját keresi, s változatlanul a nemzet ügyét kívánja szolgálni, „szolgálni és nem pusztán vezetni…” (307.). Gergely Gergely Jókainak az 1870-es években írt regényeit témakörönként tárgyalja. „A hősi energia elpazarlása” c. alfejezetben megállapítja, hogy a kiegyezés utáni évtizedben megalkotott Jókai-hősök vagy nem bírják legyőzni az életet és elpusztulnak, vagy komoly küzdelemre sem méltatják; mindenképpen egyre nagyobb szakadék tátong külső és belső világuk között. Az eddigi jó-rossz ellentétet, a külső konfliktust a kettévált „én” küzdelme váltja fel. A hősök számára kijelölt utak most jóval szűkebbek, mint előzőleg, de az illúziókat ennek ellenére sem hagyja végképp kiveszni. Az évtized elején még utópista álmokkal kecsegtetett, Delejország nagyszerűségét ígérte és Otthon államáról mesélt, később azonban jóval szerényebb környezettel is megelégedett (310-311.). „A hazafiúi erkölcs” alfejezetben felhívja a figyelmet arra, hogy 1848 után Jókai műveiben a hazafiúi erkölcs csúcsát 1848 jelenti, de a szabadságharc szemlélete nem minden időben és esetben egyenlő. A hetvenes évek regényeiben mintha egyenesen kitérne e kérdés elől, hol eléje kerül 1848-nak (Eppur si muove), hol meg túlugrik rajta (A jövő század regénye), máskor nyíltan kikerüli. Nem jelenti ez 48 megtagadását, de jelzi azt, hogy a köztudatban már nem ez az elsőrendű probléma (312.).
Radó György (Jókai Mór és a Szovjetunió népei. Bp. 1975. 96.) a Magyar-Szovjet Baráti Társaság kiadványaként megjelent füzetében áttekinti az orosz téma alakulását Jókainál az 1860-70-es évekig, majd rátér azokra a korabeli eseményekre, amelyek A jövő század regényében Oroszországról rajzolt képet befolyásolhatták (pl. ama terrorcselekményekre, anarchista csoportokra, amelyeknek létezéséről Jókainak tudomása lehetett). Radó a továbbiakban csak azt tárgyalja, hogyan mutatja be Jókai művében az oroszokat és az orosz forradalmat (35–36.). A regény orosz szereplői két nőalak, a cárleány és Sasza asszony körül polarizálódnak. Jókai őszintén háborgott a cárizmus zsarnokuralma ellen, mégis a legcsodálatosabb teremtményként ábrázolja a cárleányt. Radó György szerint ez azzal magyarázható, hogy Jókai „mindig a hóhérokat ítélte el és az áldozatok iránt érzett rokonszenvet, tehát az oroszországi terrorizmusnak… körülményei között a regénybeli cárt sajnálta meg…” (38.). A továbbiakban a regényből vett idézeteket sorakoztat fel Nihil-ország államrendszerének jellemzésére, majd megállapítja: „Summa summárum: a nihilista ,páholy’ által vezetett és fenntartott őrült zendülés minden egyéb, mint ami a munkások és parasztok forradalma lett; ezért állítottuk, hogy A jövő század regényének van ugyan sok gyenge oldala, de népellenesnek vagy forradalomellenesnek csak az mondhatja, aki az egykori ellenforradalmi beállítás utólagos hatása alatt az orosz népet és a szocialista forradalmat azonosítja az anarchizmus világának eltúlzásából és továbbképzéséből Jókai fantáziájában megszületett Nihil-rendszerrel” (40.).
Vita Zsigmond (Jókai Erdélyben. Korunk, Kolozsvár, 1995. 11. sz. 256–857.) Jókai erdélyi útjaival kapcsolatban kifejti, milyen jelentősebb élményekben volt része, amelyek ember- és életszemléletére is hatottak. Megemlíti, hogy az 1858-as út későbbi regényeire is hatott, Abrudbányán megismerte az aranybányászat nagy nemzetgazdasági jelentőségét. Későbbi írásaiban már a mérnököket, a feltalálókat, a székely Tatrangi Dávidot tartotta a jövő igaz emberének (857.).
Nagy Miklós Jókai Mór alkotásai és vallomásai tükrében. (Bp. 1975. 262.) c. kismonográfiája csaknem változatlanul ugyanazt tartalmazza A jövő század regényéről, amit tőle már korábban olvashattunk (179–180.)
Bori Imre (A magyar fin de siècle írója – Jókai Mór; Híd, Novi-Sad (Újvidék), 1975. 11. sz. 1215–1243., 12. sz. 1404–1426., 1976. 1. sz. 1–17., 2. sz. 184–195.) megállapítja, hogy az író munkásságának utolsó huszonöt évét a Jókai-kutatás szinte egyértelműen válságosnak minősíti, művészete hanyatlása időszakának tartja. Bori szerint Jókai ezekben az években is jelentős alkotásokat produkált, s ezek a művek nem válságtermékek, csupán más és új jellegűek, „korszerűek” az adott időkhöz viszonyítva (1216.). Jókai nőalakjairól, a szerelem ábrázolásáról megjegyzi, a művek egy részét a „vérszomj kéje lengi be”, s egyes esetekben a hősnőket tartja fogva „a patológikus indulat”. „Nem véletlen tehát, hogy a múlt világ atavizmusaként a Jókai-elképzelte XX. században is felkísért a szadizmus. Alexandra rendez vérfürdőt egy gőzguillotine-nal Severusnak…” (11. sz. 1234.) Az aberrációk elhatalmasodása, a patológikus tünetek elszaporodása mögül, mely kortünet, a fájdalmasan észlelt megosztottság, elidegenültség jelenségei, eszmei konzekvenciái ködlenek fel…
Veress Zoltán a Jókai természettudománya c. kötetben („Téka” sorozat, Bukarest, 1976. 255.) mintegy félszáz Jókai-regényből válogat össze idézeteket bizonyos rendszer szerint csokorba kötve; olyan szövegrészeket, amelyek a legnépszerűbb magyar klasszikus elbeszélő természettudományos műveltségébe, de még inkább ilyen irányú érdeklődésébe engednek bepillantást (5.). Hozzáteszi, hogy az író teremtő képzelettel formálja tovább a korabeli tudomány egyes területeiről rendelkezésére álló adatokat. Veress Zoltán megállapítása szerint Jókai műveiben a természettudományos műveltség és érdeklődés „kézen fogva jár együtt”, szépirodalmi műveiben – s a könyv szerzője ezeket tekinti át, nem pedig Jókai cikkeit, beszédeit: a természettudományos műveltséghez képest az érdeklődés uralkodóbb, ezért az idézetek között több lesz olyan, „amely nem tudománytörténeti, hanem írónkra vonatkozó emberi dokumentum” (6).
Annak vizsgálatakor, hatott-e írói témaválasztására természettudományos műveltsége, a szerző igenlően válaszol, s egyebek között A jövő század regényére is hivatkozik (15). „Írónk nagyjából ismerte a korabeli természettudomány főbb ágaiban elért eredményeket, mindez azonban nemigen hatott általános szemléletére, amely megmaradt körülbelül olyannak, amilyennek az iskola padjaiból kihozta. Abban a korban, ha valaminek, a fejlődéselméletnek kellett volna hatnia az irodalomra, ám ezt nála csak halvány nyomokban tapasztaljuk A jövő század regénye első részében, az ‚Örök harc’-ban, amiből egyébként az látszik, hogy Darwin eszméiből őt leginkább a ‚struggle for life’ ragadta meg” (21.). A továbbiakban Veress a regényből kiragadott idézeteket – a szükséges magyarázatokba ágyazva – öt téma szerint csoportosítja. A „Csillagászat” fejezetben egyebek között A jövő század regényéből vett példákkal mutatja be azokat az égi objektumokat (pl. a holdat, a Saturnust, az üstökösöket), amelyek élénken foglalkoztatták az írót (35–38.). Ugyancsak a regény egy idézetével mutatja be, mit várt Jókai a jövő csillagászatától. „Természetesen a huszadik századi csillagászat sok tekintetben más és minden tekintetben nagyobb, jelentősebb, korszakalkotóbb eredményekre jutott, mint Jókai álmodta”. De ha ez így van, akkor ebben kétségtelenül valamennyi részének kell lennie annak, aki A jövő század regényében a föld légkörén túli villamossággal kapcsolatos eszméket sugallta jövendő tudós-nemzedéknek (42–43.). A Földtudományok fejezetben a regénynek abból a részéből idéz, amikor Tatrangi a légkört már a légkörbe emelkedve tanulmányozza. Tatrangi a felhőképződést is vizsgálja, s Veress Zoltán rámutat arra, hogy Dávid megfigyelései meghökkentő hasonlóságot mutatnak „azzal a megfigyelő és felderítő tevékenységgel, amelyet napjainkban a mesterséges holdak végeznek”. Az író valószínűleg nem tartotta volna fontosnak, hogy szert tegyen ilyen ismeretekre ha nem lett volna eleve fogékony az effajta látványok sajátos szépségére (50–51). Összevetve a sarki fény leírását a Fekete gyémántokban és A jövő század regényében, megállapítja, hogy utóbbiban az író reálisabb képet ad e pompás jelenségről (53.). Számos, a regényből vett idézettel illusztrálja Jókai érdeklődését „a világtenger végtelen vizei” iránt (62–65), amelynek nemcsak jelen állapotát, de földtörténeti alakulását sem hagyta figyelmen kívül. Utal az ásványok lelőhelyeinek – így az ichor alapanyagának – leírására, s végül idézi a regény néhány bekezdését, amelyekből kiderül, hogy a „jövő század” földtudománya a geotermikus energia hasznosításával „olyan – megdöbbentően jól anticipált – kérdéseket old meg, mint a környezetszennyeződés és a nyersanyagválság…” (81.). Az Élettudományok fejezetben a regényből vett példával is alátámasztja, hogyan mutatja be Jókai az őslénytani csontleleteket, felruházva azokat épen hagyott testtel (92.). Annak bizonyítására, hogy milyen kézenfekvő volt Jókai számára a kártevők elleni biológiai védekezés modern eszköze, a regény egy jelenetét idézi, amelyben a „jövő század” egyik világvárosának piacán gyíkok pusztítják el a legyeket (125). Utal arra is, hogy e tudományos fantasztikus regény bemutatja az agrotechnikai feladatok megoldását, a mezőgazdaság módszereinek újjászületését (139.). Példákat sorakoztat fel arra, miképp írja le Jókai „a ma élő egyetlen emberi faj ‚változatait’…” (169–170). Jókai pontosan tájékozott kora orvostudományában, „amely már felfigyelt a pellagra és a kukoricára alapozott táplálkozás közötti összefüggésre…” (200.). A Technika fejezetben, annak vizsgálatakor, milyen gépek leírása szerepel Jókai regényeiben, idézi A jövő század regénye tömegkivégzőgépéről szóló részt. Ez egyben bizonyítja, mennyire „a mechanikai szerkezetek álltak Jókai műszaki fantáziájának előterében…” (231.). Az elektrotechnikai szerkezetek sorában említi Tatrangi repülőgépét (235.), majd a haditechnika témájának áttekintésekor felhívja a figyelmet arra a monstrumra, amelyet A jövő század regényében „száz léggömb emel a magasba”, majd ejt le, s hozzáteszi, hogy ez az atombomba stratégiai – nem fizikai – előrejelzése (247.). Röviden összefoglalja a légi közlekedés, repülés témáját Jókainál, s a könyv utolsó idézeteként A jövő század regényének azt a jelenetét mutatja be, mikor a Gyilkos-tó partjáról fölszáll az első repülőgép (252.).