Az oldal megtekintéséhez JavaScript1.1 szükséges. Ajánlott böngésző: Internet Explorer5.0-.

 

Előszó

Ajánlás


Versek:

1. Kunyhó

2. Az a tavasz...

3. Rókatánc

4. Cirkuszország

5. A rókaarcú Érdek

6. A szívemből a hidak...

7. Árokparti tűnődés

8. Túlpart

9. Az Ördög Országa

10. Azt, hogy mi fáj...

11. Fényképek, Apámnál

12. Különös esték

13. Balatoni alkony

14. Egy-egy fa...

15. Borsószem Királykisasszony
(Szegedi Katalin képeihez)

16. Évszakok álma
(Böszörményi Zoltánnak)

17. A végponton

18. Ördögi kör

19. Lola Úrnő kedvence
(Szegedi Katalin művéhez)

20. Kalászok
(Kaskötő Istvánnak)

21. Magyarul

22. Mindenben

23. Fehér ingek

24. Az eső mindig szép volt

25. Esti hold

26. Én már a nyárba vágyom át...

27. Az erdő legmélye

28. Miről beszéljünk?
(Apámnak)

29. Ellenpontok

30. Mértani formák

31. Álomgépek

32. A kikötő

33. Karácsonyi fények
(L. Csépányi Katalinnak)

34. Kárpátalja csillaga

35. Kharón ladikja

36. Pünkösdirózsák

37. Azt kutatom...

38. Ötvenhat

39. Október álma

40. Menekülés

41. A Költészet Napjára, 2007-ben

42. A nyár közel jött...
(Németh Dezsőnek)

43. Miként lett ősz?

44. Őszi utak

45. Elégő utak
(Németh Dezsőnek)

46. Biológia

47. Padlás

48. Látszat-szabadság

49. Utazom

50. Idő


A szerzőről

Impresszum



 

Kunyhó

Egy kunyhó, melybe szél se jut,
s a világ kint lakik:
jó volna e kis menedék
tűnődni, tavaszig!

Dunyha dünnyögne. Tél-időt
égetne lelki bent
tavaszvárón, míg kint a hó
fényesít fénytelent.

Dörmögne medvés félhomály,
de csend-elhozta szó
gurulna: fehér lendület
kezéből kék golyó.

Igen! A kunyhó kellene,
melyben magam vagyok,
magam, és nem búsítanak
tél-törvény holnapok.

Kint fák zúgnának, bent varázs:
már hóvirág-mese
bújna ki, míg forrást fakaszt
az Erdők Istene...

Ó, Kunyhó, melyben Minden ott,
de minden másmilyen:
fellélegző IGEN-öröm
mi rideg kinti NEM!

Hallgatnám, hogy az óra jár,
s nyugalom őz-szemén
álomként kélne ébredés,
halk csengettyűs remény.

Ám kunyhó, álom nincs sehol,
csak hideg lelki kint,
s hajszol a föld, botlik a láb
sötét göröngyein.

A messzeség csillagtalan.
Fák dőlnek szerteszét.
Egyszerre hívom, s korholom
az Erdők Istenét.

Ó, füstös ág, kéreg-korom,
fekete kármadár!
Nem kérdi kő, nem kérdi út:
a költő merre jár?

Utat kunyhóig nem mutatsz,
Neked sem kell mese,
dalos kincs, tavaszámulat,
mondd, Erdők Istene?

Te is más lettél, és szíved
sötét-tanácstalan,
olyan már akár annyi más,
és csupán árnya van?

Tavaszba tartok, akkor is,
ha nem lesz már tavasz,
s szomorú hó könnyes-dalos
szívekre ráhavaz,

ha józanít a kő-világ:
hogy nincs álom, mese,
Kunyhó, - és forrást sem fakaszt
az Erdők Istene,

ha nem lesz földön ég-virág
többé talán soha, -
Tavaszba tartok! Benne még
a Csillag mosolya.

 


2008. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu