Az oldal megtekintéséhez JavaScript1.1 szükséges. Ajánlott böngésző: Internet Explorer5.0-.

 

Előszó

Ajánlás


Versek:

1. Kunyhó

2. Az a tavasz...

3. Rókatánc

4. Cirkuszország

5. A rókaarcú Érdek

6. A szívemből a hidak...

7. Árokparti tűnődés

8. Túlpart

9. Az Ördög Országa

10. Azt, hogy mi fáj...

11. Fényképek, Apámnál

12. Különös esték

13. Balatoni alkony

14. Egy-egy fa...

15. Borsószem Királykisasszony
(Szegedi Katalin képeihez)

16. Évszakok álma
(Böszörményi Zoltánnak)

17. A végponton

18. Ördögi kör

19. Lola Úrnő kedvence
(Szegedi Katalin művéhez)

20. Kalászok
(Kaskötő Istvánnak)

21. Magyarul

22. Mindenben

23. Fehér ingek

24. Az eső mindig szép volt

25. Esti hold

26. Én már a nyárba vágyom át...

27. Az erdő legmélye

28. Miről beszéljünk?
(Apámnak)

29. Ellenpontok

30. Mértani formák

31. Álomgépek

32. A kikötő

33. Karácsonyi fények
(L. Csépányi Katalinnak)

34. Kárpátalja csillaga

35. Kharón ladikja

36. Pünkösdirózsák

37. Azt kutatom...

38. Ötvenhat

39. Október álma

40. Menekülés

41. A Költészet Napjára, 2007-ben

42. A nyár közel jött...
(Németh Dezsőnek)

43. Miként lett ősz?

44. Őszi utak

45. Elégő utak
(Németh Dezsőnek)

46. Biológia

47. Padlás

48. Látszat-szabadság

49. Utazom

50. Idő


A szerzőről

Impresszum



 

Miről beszéljünk?
(Apámnak)

Nem tagadom: nehéz ellene menni
valónak azzal, hogy nem volt. A Semmi
fényárnyéka bár ráfonhat glóriát...
Jaj, meg ne tudd, hogy milyen is a világ!
Habár elmúlt kilencvenhárom éved,
csak gyermekként látsz Közelt, Messzeséget.
Így jobb Neked /s nekünk/. Talán az Illem
így őrködik nyavalyás kincseinken.
/Vagy ellenségünk csupán? Hát, meglehet,
s teszi: ne lássuk az igaz kincseket./

Ki szeretett, s hogyan? Nem érzed: késő
ma már a Múlttal bármi szembenéző, -
és múlt-szemekben, akkori Jelenben
Nálatok jobban láttam: lehetetlen!
Megtehetném most: az igazat mondjam?
Indulatosan szívedhez kapsz nyomban.
Más véleményét elviselned mindig
nehezedre volt. Múlt-árnyékok intik:
"Csak pszt! Csak pszt! Valahogy meg ne sértsed
a Látszatot, - örökölt Istenséged!"

Együtt tartotta össze azt a Házat
Háborúisten, régi, s új szokáshad,
vita, szeretet, szalmaszálnyi béke,
áldozat-kötelesség szövevénye,
torzsalkodás, okos nézésű macska,
/kutyánkról hullott szőr piszkos cafatja/,
robot, remény, harangszavas vasárnap, -
fennkölt szóval azt mondhatnám: varázslat.
Ám végül is nagy kérdés: ki varázsolt?
A kor-jelen? Jövő, mely szívnek átszólt?
Inkább mi mind, akkor, a "Sors kezében", -
kis emberkék, bízók a csillagfényben?

Nagy fazekakban az ebédek főttek,
meg vacsorák... A bableves-időnek
mindig örültem, s kertnek, hol a kékség
sokféle volt, akár a zöld merészség,
tulipánokban piros könnycsepp égett
mikor kelyhükön átbújtak a fények,
vagy sárgát ölelt aranykarjuk lángja,
s felhőkig tágult manócskák világa...
Erről beszéljünk? Most, hogy minden csonka:
a ház, s a kert, melyben gyermek-diófa
van csupán, és a nagy diófák másutt,
s emlékként hallom gyümölcskoppanásuk?!

A Csillagot még felemelem néha,
másoknak, lássák, és ne legyen préda,
Piros Hitét mutatom, bár bolondság,
tudom, gonoszság bűvöli az Órát...
Mindenütt Polgár békülget a Mával,
s olykor Te is, a süteményestállal,
illem-szavakkal, - jaj, csak meg ne sértsél
nyájas rokont, ha másik vélemény kél!

Mindenki más lett, mint hitték az órák,
napok, hetek, évek! Más a valóság,
mert az úgy van, hogy nincs: csalóka élet
látszata csak, és közben semmivé lesz
az a mosoly mit elhittél mosolynak
/vagy nem is hittél, mert sejtetted, holnap
más mosoly jön majd az arcokra, s akkor
más mese kél tegnapi csillagokról?/.

Szó mögött szó, tett mögött tett... de látom
mily balgaság is volna átkiáltnom,
hogy más a Más, mint hiszed, s csak az Illem
mi őrködik nyavalyás kincseinken,
míg őrködhet...Nem látod, csacska hitben:
most-istenedként is az Illem isten?
Az Illem kell? Illemisten az Álmod?
Illem-szavak? Illem-látogatások?

Vagy Anyámról beszéljünk? Újra, s újra
fájjon a szív, ez a nyugtalan urna,
melyben hamvak: emlékek. Ó, a béke
hihetné, hogy szívurna - menedéke?!
Írod: Angyal volt. Ily illemszavakkal
illetheted, - de sohasem volt angyal.
Több, - s kevesebb. Ámde, bárki volt, hol van?
Te elhiszed: e fehér urna-holdban?
Könnyebb Neked, ha a halállal játszol,
s temetőt csinálsz az egyik szobádból?

Szeretett, gyűlölt. Ó, dehogy volt Angyal!
S mire ment volna angyalka-szavakkal
a Kor, amelynek a harc volt az éke, -
s harc a Szépségért Álma, Messzesége?!
/Ő jobban látta, mint Te, ezt, - de akkor
Te is láttad! Elmúltál "szép lovagkor"!/

Szerettem? Nem szerettem? Olykor bántott,
de bántásában a szeretet-láng volt,
legtöbbnyire. Egy kicsit Jeanne d'Arc-lélek
lakott benne, - de imádta a Szépet,
Békét, Reményt, rigóhangot, virágot,
s pünkösdi rózsa bontott sziromálmot...

Miről beszéljünk? Nincsen semmi-semmi
emlék - egész. Minek elébe menni
holnapnak már? Csak látszatokra lépünk,
míg álmodjuk, vélt-ébren, álomvégünk.

Miért lenne öröm Neked, ha láthatsz?
Így, öregen? Kell bús szombat, vasárnap?
Nem jobb a Vers, e filozófus-doktor,
mely még időt jósol a csillagokból,
a távolból? Inkább tükörbe nézzél:
a Csend Tükrébe! /Ahelyett, hogy félnél./
A Csend Tükrében ott van minden-minden,
s a Hiába, mely győzött szíveinken,
ott minden vágyunk, vele minden vétkünk,
elképzelt élet, amit el nem értünk,
az Édenkert, mit fent elfed a Látszat,
de tükörmélyben a Csend láttat, láttat,
pünkösdi rózsa bimbók szétgurulnak,
harmatgömbsor ezüst szikrákat bújtat,
ott Anyám él /ha nem akarnám: éljen,
arca mégis felfénylene a Szépben!/.

Igen, elég, ha Csend-tükörbe nézünk,
s beszéd helyett hallgatjuk álomvégünk,
ezt a Mesét, mely úgy miénk: egészen,
míg itt vagyunk, széthulló csillagfényben.

 

 

2008. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu