Miként lett ősz?

Miként lett ősz? - ezt kérdezed,
ám erre mit felelhetek?
Válaszom értenéd talán
e varjúhangos délután?
Mindig ősz van, volt. Nyárban is
elvirított virág virít,
szerelemcsókos ablakok
könnyén a kékség elragyog,
a fecske múltból múltba száll
(hitted: tavaszt hozó madár?),
s a tél is ősz: amit mutat
fehér-fekete ámulat,
a pusztulással kérkedő,
mely fából és csontból kinő.

Ó, minden ősz! Volt-önmagunk,
visszahulló pillanatunk,
volt-fák alatt volt-csillagok, -
azokban is ősz hallgatott.

Gyermekkorom? Ősz volt az is.
El-eltűnődő álmait
Anyag gúnyolta, ez a lét,
melyben kifulladt messzeség,
zászlóit lobogtatta el
hitetlen hit, mely nem felel
soha semmiért. Ősz-napok
vittek vágytavasz-dallamot.
Vitték a Nincset. Van tavasz?
Vagy nyár? Ősz csak. A tél is az:
csontág zörög és tél-kezek
osztanak szét kereszteket.

Jó volt a jó? Hát abban is
ott volt az ősz, igaz-hamis.
Rossz volt a rossz? Abban talán
jót is mutat most új magány:
szívemben volt-tőr vért dalol,
s dal-szépségpiros valahol
kelne, de vannak még szemek
látni? Már mind-mind mérgezett.

Az ősz itt, de miénk talán
e varjúhangos délután,
fákon félénk félig-sötét,
válasz, mely látszat-menedék,
az este, fényt elforgató,
koporsódíszes takaró,
miénk a múlt, mely régi-új,
s belőle senki sem tanul,
s kegyetlen ősz, - azzal kegyes:
mindenből újult semmi lesz.

Fülem végtelen mellkason:
az örök Őszt így hallgatom,
Mélyét, melyből visszaremeg
a Válasz, értelmetlenek!
Furán értelmetlen világ:
sohasem érti önmagát,
nem érti nagy-nagy szégyenét,
s hogy mitől miért messze még,
nem érti meg rossz céljait,
s a máglyatűz miért vakít.

Miként lett ősz? Felelhetek,
ha tényleg kell a Felelet,
ha tényleg kell mit elhagyott
sokszázadnyi évszázadok
sora, a Szó, mely felemel
a fénytelenből fényre fel,
úttalanból jó út-jelig:
Csillagszív-piros Lélekig.

Kell-e? Becsukom ablakom:
kicsit sem kell, ami - nagyon,
rossz évszázad, rossz ég-idő,
ez még rosszban, Őszben hívő,
ebben még régi máglyatűz
szabadságot pokolba űz,
ebben gnómocska emberek,
konclesők, rút, szennyes kezek,
és ember-birkák, bégetők,
dícsérnek tolvaj őszidőt.

Mikor lett ősz? - ezt kérdezed.
Szomorú rá a felelet.
Neked felelnék, de a nap
elment, lement. Búsítsalak?
Lehet: az Ősz úgyis örök,
s égő gondolat-térközök
közöttünk minek? Majd a vágy
pihentet filozófiát.
Verset is, mely haszontalan, -
mint minden más. Csak álma van.
Anyag lenézi, de a Tér
Anyaggal is tévútra tér.
Jöjj közelebb, varázslatom
semmit sem ér, - de szép, nagyon!
Bár Szépségeddel fel nem ér:
Csillagtükröd szebben zenél.
Hadd lássam benne önmagam!
Kint a világ csillagtalan,
piros szív-csillagok helyett
máglyatüzek sötétlenek...

...itt szemedből égboltot ad
őszön-túl Csillagpillanat.