KATONA JÓZSEF
BÁNK BÁN
Dráma öt szakaszban
1819
Személyek
II. ENDRE, magyarok királya
GERTRUDIS, királyné
BÉLA, |
ENDRE, | kisgyermekeik
MÁRIA, |
OTTÓ, Berchtoldnak, a merániai hercegnek fia, Gertrudisnak testvéröccse
BÁNK BÁN, Magyarország nagyura
MELINDA, a felesége
SOMA, a fiacskájok. Az udvarnál
MIKHÁL BÁN, |
SIMON BÁN, | Melinda bátyjai
Egy zászlósúr
PETUR BÁN, bihari főispán
MYSKA BÁN, a királyok nevelője
SOLOM MESTER, ennek fia
BENDELEIBEN IZIDÓRA, türingiai leány
Egy udvornik
BIBERACH, egy lézengő ritter
TIBORC, paraszt
Zászlósurak, Vendégek, Udvornikok, Udvari asszonyok, Ritterek, Békételenek, Katonák, Jobbágyok
Történt az 1213-ik esztendő vége felé
SZABADOS KECSKEMÉT
MEZŐVÁRASSA NEMES FŐBÍRÁJA
ÉS TANÁCSÁHOZ
Hol hazánk egyik legelső |
Jegyzés
Ötödik éve, hogy készítettem e darabot, mikor az Erdélyi Múzeumban a kolosvári leendő játékszíntől felszólítás hirdettetett. Nem volt-e pénz? Vagy - amit szégyen volna hinni - nem találtatott valamirevaló munka, és így a neszt csak idővel akarták meghalatni? De valójában a híre is elnémult, vagy legalább én nem tudok róla. Részemről elegendő hálát nem adhatok, hogy így esett; mert megvallom, hogy gyengét írtam: mindazonáltal ezzel nem azt célozom, hogy most egy fénikszet mutatok elé - nem, hanem csak jobbat. Éles szemek olvasgatták és figyelmessé tettek a szépre úgy, mint a rútra: most is gyönyörködve olvasom Bárány Boldizsár úr akkori barátomnak írásban adott Rostáját. Mindenkori szíves emlékezetem légyen köszönetül.
Előbbeni munkámban, annak rovására, hogy a merániai hercegek közül miért vettem Ottót, egy Előversengést írtam, mely tele van ifjú vérem gőzével, negéddel és feszelgéssel. Az okot magát itt is jelentem, nem mintha oktatni akarnék, hanem csak mintegy emlékezetébe hozni az olvasónak.
Történetíróink nem egyeznek meg, hogy Bánk szerencsétlenségét Gertrudisnak melyik öccse okozta. Ezek négyen voltak: Eckbert bambergi püspök, Ottó burgundiai pfalz-gróf, Henrik istriai márk-gróf és Berchtold kalocsai érsek, egy tudatlan fiú. A három első megugrott Németországból, mert gyanúba jöttek Fülöp királynak Vitelspachi Ottó által lett megölettetésében; a hetyke Berchtoldot pedig (kit a királyné kedvéért András király nagy nehezen, a pápa hosszas ellenzése után, kalocsai érsekségre emelt, minekutána bébizonyítódott az, hogy már tud - olvasni, és huszonöt esztendős), ezt a Berchtoldot, mondom, utálván a magyarok, meg-megfogták, és jó sort vertek rajta. - Ilyen nevelésű öcsék között Gertrudist se reméljük igen angyalnak - nem is szolgálhat nagy védelmére az, hogy ő anyja egy szent szűznek (Erzsébetnek), mert ez nem neki köszönheti neveltetését, amidőn még kicsiny korában elvitték a türingiai herceg számára, és egy klastromban nevelődött. Csak mély tiszteletre méltó állapotja az, mely engem valamennyire mentségére kényszerített.
Csery úr, vagyis inkább Müller (akitől fordította) egy történetkében Ottót veszi, és Bánk bán által Konstáncinápolnál megöleti. Igen mohon! A jeruzsálemi út sokkal későbben esett, és mind Ottó, mind Eckbert elmentek Andrással, ki már akkor újonnan meg is házasodott,[1] harcoltak is együtt Sapphadin ellen, és így már ekkor sem Gertrudis, sem Ottó el nem veszhetett,[2] sőt Ottó 1234-ben holt meg, Henrik 1228-ban, Eckbert is azon tájban.[3] Megszenvedte-e volna maga mellett András őket, ha - - ? - De bezzeg a sima Berchtold! - ez először megcsalta mátkáját, s azt hírlelte, hogy neki a Szűz Mária megjelent álmában, és a szüzességre intvén (ha nem későn), papságot javasolt.[4] Mihelyest Gertrudison a szerencsétlenség megesett, senki se tudta, hová lett - András keservesen panaszolkodott ellene a pápánál, mert útiköltségre meglopta a királyné kasszáját. Többé be se bocsájtatott az országba, és kevés idő múlva már Ugrin lett kalocsai érsek.[5] Öt esztendő múlva megengesztelődvén a pápa, őtet aquiléjai főpapnak tette (1218), és ott is holt meg (1251. 23. May) - Katona vitatása is (Hist. crit. reg. T. 5. p. 314.) ide üt ki. Minthogy már mások is Ottót vették, némelyek Eckbertet, meg fog Ottó engedni, ha nevéhez kötöm öccsének esztelenségeit.
A másik volt Bánk felesége. Ezt Adelajdnak neveztem. Csery úr Ottója még akkor nem jött kezembe. Azután akadt egy iromány is előmbe, melyben az van, hogy Michael és Simeon Micbán spanyol testvéreknek volt egy világszerte híres szépségű húguk, kit Benedictus (Bánk) bán, Konrád grófnak a fia vett el: elesmértem tehát Melindát spanyolabbnak, és hiszem, hogy Müller úr szerencsésebb volt nevének feltalálásában. Nem győzök a véletlenségen eléggé csodálkozni, midőn Mikhált és Simont idekevertem, anélkül hogy akkor a vérséget gyaníthattam volna is.
Ami a neveket illeti, minthogy Bánknak meg kell maradni, és nem lehet Benedek, ezért a többit is a régi mód szerént ejtem: Endre, Soma, Mikhál, Solom, sat., és nem András, Sámuel, Mihály, Salamon, sat. - A hivatalok is igen változandók lévén, a bán név mindeniken rajta maradt, s annyi volt, mint most gróf vagy báró: az ilyeneknek fiai, kik különben hivatalban nem voltak, neveztettek "mester".
Írám Kecskeméten, Jakab hava 2-ikán 1819.
Katona József
Előversengés
Ottó és Biberach
OTTÓ
örömmel vonja be Biberachot.
Ah Bíberách! Örvendj! bizonnyal az
enyim fog ő - az a szemérmes angyal -
enyim fog ő lenni, kiért sokat
oly nyughatatlan szívvel éjtszakáztam!
Ó, Bíberách, enyim bizonnyal ő!
BIBERACH
Hm, hm, ugyan bizon! Melinda? Jó!
OTTÓ
Ó, melly hideg! - Mit is beszélek én
ezen megúnt fagyos személy üres
szivének, aki eddig sem tudá azt,
hogy mit tegyen forróan érzeni.
BIBERACH
Ej, sőt igen nagyon tudom, kegyes
herceg; ha csak reá találok is
gondolni, könnybe lábbad a szemem,
olyan nagyon tudom heves szerelmünk
áldott javát savát megérzeni.
OTTÓ
Hallgass! - De mégis - halljad csak: Melinda -
ó, addsza halhatatlan életet,
vagy csak szüntelen álmot, ég! - Örök
Mindenható! hahogy Melinda hold:
Endymion lehessek általa. - -
Halljad csak: ő - Melinda szánakoz
rajtam, midőn komor tekéntetem
tartom szegezve rajta, azt sohajtván:
"Mért nem maradtam a hazámba" -
BIBERACH
Még
innét az ördög ássa azt ki, hogy
szeret.
OTTÓ
De sírt, midőn valék vele -
sírt, Bíberách!
BIBERACH
Nevetni vagy pedig
könnyezni; az mindegy az asszonyoknál.
OTTÓ
Úgy, úgy; de a szemem közé se néz -
BIBERACH
Páh, milliom! Midőn nekem Luci
nem néz szemem közé, előre már
tudom, Lucim megént csalárdkodik:
Jó hercegem, vigyázz! Talán világnál
utálat a szerelme - és ha nem: mint
Bánk hitvesétől meglesz a kosár.
OTTÓ
Akkor Melindáról lemondok, és
színlett feláldozásom annyival
jobban kötöz szivéhez. Ó bizon,
egy asszony álma vajmi gyenge a szép
hívségről, és - Melinda is csak asszony.
BIBERACH
De Bánk - az áldozat-kipótoló -?
OTTÓ
Ej, őtet a nagyúri hívatal -
BIBERACH
El fogja úgy-é majd vakítani?
Ó, jó uram, csalatkozol, szerelmes
Bánk bán szemének illy titok nehéz.
OTTÓ
És még ma kell, hogy ő enyém legyen!
Szerelmet érzek én, s csak az meríthet
végnélkül édes Elysiumba, hol
önnön szerelmünk önkirálynénk,
szép életünk, világa, valódi jó,
forrása annak, ami nagy, koporsó
ürében élet, és kivánt jövendőnk
egyetlen egy kezesse - az, de az! -
BIBERACH
Kárával a szegény hitesnek? Ó,
te elragadtató szerelem te! a-
mely Éva csábítója volt, ugyan-
illyen szerelmet érezett az a
kigyócska. Prosit a fölöstököm!
OTTÓ
Embertelen! Most oktatásra nincs
szükségem.
BIBERACH
Ej herceg, hiszen - no - jó.
OTTÓ
Távozz előlem -
BIBERACH
Imhol a királyné -,
GERTRUDIS
belép.
Ottó, no jöjj! Látod, leereszkedek,
s magam jövök hozzád: de mondhatom
neked, hogy ez ma udvaromban az
illy esztelenkedések közt utólsó
fog lenni; mert azért, hogy a király
után való bánatjaimat kiverjem
fejemböl, avagy téged, hercegem,
örvendezőbbé tégyelek - soha
jobbágyaim kedvét nem áldozom fel! -
Te holnap útazol -
OTTÓ
dörmögve.
Csak célomat
érjem - ha a pokolba is - megyek.
El Gertruddal.
BIBERACH
Ej, ej, kegyelmes úr, vigyázz, vigyázz; mert
egy ily keszeg, sovány fiút az izmos
Bánk bán - bajúsza egy végére tűz.
Utánok ballag.
Első szakasz
A mulatópalotának vendégszobája. Több asztalokon kész italok. Gyertyák égnek. Gyakran jön be néhány vendég, iszik, s ismét megy. Kívül táncmuzsika, melly hellyel-hellyel megszűnik. Mikhál egy asztalkánál szundikál.
SIMON
belép.
Hm; hátha mégis úgy lehetne? Furcsa!
Meglátván Mikhált.
Ej, lássa bár az ember, e bizon
alszik megént! - No, bátyám, ébredezz!
Ki s be járnak emberek s reád mosolyogva
nézgélnek.
Mellé ül.
MIKHÁL
felveti szemeit, s kezét nyújtja Simonnak.
Ősz hajam vagyon, Simon,
jó lelkiesméretem: azért biz én
nem gondolok velek.
SIMON
De mégis, én-
velem csak fogsz ürítni egy pohárt?
No - a bojóthi Mortundorfok!
Pohárt emel.
MIKHÁL
eszmélkedve, kezét mejjére nyomja, s sóhajt.
Ah
hazám! Szerette jó hazám, Bojóth!
De vége! Már nekik is - jó éjtszakát!
Felkapván az ezüst pohárt.
No, éljetek fenn ott, bojóthiak!
Ott, ott van élet; itt csak éjtszaka.
Iszik.
SIMON
De hátha mégis úgy lehetne itt is?
MIKHÁL
Olyan csodálatos hangon felelsz.
Simon, reménylesz? - Ej, jó éjtszakát!
SIMON
Nem gyötrelek, Mikhálom, hát vele.
Még gyóntatómnak is csak esküvés
alatt nyilatkoztathatnám ki; de
neked - neked, Mikhál, nem: én atya
vagyok.
MIKHÁL
feláll.
Simon!
SIMON
Tán kétségeskedel?
Negyvenhat esztendősnél nem vagyok
több -
MIKHÁL
Ó Simon, nem hal ki a bojóthi
gróf-faj! Spanyol hazánkba vissza kell
mennünk - csak ott kell a bojóthi fajnak
zöldelni -
SIMON
Vagy Magyarországban. Magam
is gondolám már, s elvégeztem azt,
hogy minden országból Bojóthra vinném;
de itt nem aljasúl el a spanyol -
elég, ha mind megannyi jó magyar
háznépnek ők lehetnek törzsöki.
MIKHÁL
Ők?
SIMON
Hét fiú.
MIKHÁL
elszomorodva leül.
De már ez csúnya tréfa.
SIMON
Hallgass meg engem; tegnap estve a
vadászaton egy őzet kergeték,
és - egy banyát találtam. Ő alig
látott meg engemet, s leroskadott
térdére és tudtomra adta, hogy
feleségem immár megszűlt. Szinte el-
indúltam; amidőn hatot felém nyujt.
"Ó, légy kegyelmes (úgymond) asszonyodhoz!
Ő egykor egy szegény koldús személyt
elkergetett magától, s becstelennek
nevezte, mert kettős szülöttje volt:
hogy most az istenség adott hetet
neki, nyomban emlékébe jött az, amit
mondott. Megindulván azon, nehogy
feslettnek ítéltessen, egy fiat
megtart magánál - a többit hogy öljem
meg, azt parancsolá -"
MIKHÁL
Tigris-anya!
SIMON
Megesketém, és titkon általa
neveltetem mindnyáját.
MIKHÁL
Hát az anyjok?
SIMON
Mindég keservesen zokog, midőn
az egyet a kezébe vészi, és
nem tudja azt, hogy én tudom, miért sír?
MIKHÁL
Aztán mi lesz?
SIMON
Mikor majd nagyra nőnek,
akkor fogom mutatni csak, hogy ő
haljon meg akkor - de örömébe haljon.
Minő öröm lesz ez! Már elhagyom
Endrének udvarát, s velek leszek. -
Mikhál, miért sírsz olly keservesen?
MIKHÁL
Nem hal ki a bojóthi nemzetem!
SIMON
Nem. Nem. De hát ne sírj!
MIKHÁL
pohárt kap.
Öröm miatt. -
Ott cimbalom, síp, hárfa zengenek:
Ott azt hiszik, hogy ők örvendenek -
Nem, nem, csak egy az, aki itten örvend,
Mikhál az, a bojóthi.
Iszik.
SIMON
Nézd, ezek nem.
Vendégek jönnek vegyest békételenekkel, kik komoran, minden valakire való ügyelés nélkül, leüldögélnek, isznak.
SIMON
Mikhál mellé ülvén, poharat tölt.
Nézd, mintha órra vére folyna, úgy
kullog be némelyik. Manó vigye
vígságtokat, hol a szabad magyar
érzés az itt erőltetett feszesség
láncába kénytelen harapni.
EGY BÉKÉTELEN
rossz kedvvel nyújtja poharát egynek az összeütésre.
Nó!
*
PETUR BÁN
belép, vadon körülnéz, Simon mellett egy székre veti magát.
Igy? - Ördög és pokol! - Bizony majom
mind egyröl egyig. - Ó, te szép nevű
magyar - Magyar? Hej, félre oktalan
aggódalom! Mit használ itten a fog-
csikorgatás?
Főbe üti magát.
Bolondos agyvelő!
Dömmög.
Szabad kivánna lenni mindenik,
és torkukon kegyes nagyasszonyuk
sült-főttje oly mohon rohan le, hogy
majd szinte megfulladnak. Lévnyalóvá
lettél dicső Árpád gyümölcse te?
SIMON
Bán, hát mi lelt?
MIKHÁL
Petur, nem vagy magad,
nyelvedre vigyázz.
PETUR
Úgy? Igaz - helyes. - -
Mikhál, Simon, miért spanyol hazátok-,
Bojóthotokban nem maradtatok?
MIKHÁL
Csitt, csitt! Ez itt - szívére mutat - sebet ver.
Ó, fiam!
SIMON
Ember, belőlled a rossz lélek ordít!
Ott élni nem lehet nekünk. Spanyol-
ország halálos ágyában nyögött
ránk nézve, hogy kiléptünk abbol egykor.
Azóta megholt.
MIKHÁL
Meg bizon. De csak
békével -
PETUR
Átkozott jámbor, te! Ki
békével? Én talán! Ég és pokol!
A békés egy bolond; s az is bolond, ki
békételen: de én békételen
mégsem leszek, míg nem bolondulok meg.
Ó, célra! Célra! Így különben egy
bárányi békesség - mi több, maga
epét okádna itt a békességes-
tűrés, kiáltva: ördög és pokol!
MIKHÁL
De, ember! Ej, eredj, eredj haza,
aludd magad ki - menj, menj!
PETUR
Én?
MIKHÁL
No leg-
alább beszélj hát egy kicsinyt alantabb
hangon: az emberek néznek -
PETUR
felugrik, de majd leül.
Ki? Hol? -
No, jó! - nem is beszéllek - még csak egy
szócskát se. Mindenik kimondatott szó
hazud, s az emberekben nyargaló
tüdő csak a hazugság ördögének
lakása. Így ni!
Az asztalra könyököl.
Hallgatok.
MIKHÁL
S kiálts
jó éjtszakát.
PETUR
Jó éjtszakát? Igen -
majd amidőn egy nemzetség kipusztúl,
vagy csontjaimmal a meráni gyerekek
fognak tekézni, - akkor - - Most, fogok
hallgatni, - még ma néma lenni, mint egy
carthusianus.
Ismét dörmög.
Ó, miképp tekéntett
le ránk! Csak a merániakra néz.
Bámúlja a harisnyát, - a magyar
csak hátul áll, s sohajt az illy hazánk
nagyasszonyán. Haj! Istenemre, leg-
alább csak egy vidám tekéntetet
mutatna hát, ha színböl is; nem esne
ollyan nagyon szívére a magyarnak! -
Ő is meráni!
SIMON
Hát honnét akarsz
már most barátokat? Midőn sem a
meráni, sem pedig magyar - -
PETUR
Ki mondta
azt? Én s meráni? Hát mikor nevezte
testvérnek a tűz a vizet - csupán
csak bennetek van még egyetlenegy
bizodalmam! A ti húgotok -
MIKHÁL, SIMON
Melinda? -
PETUR
Felesége a nagyúrnak: ő, vele
kedvére játszhat; ti pedig húgotokkal.
MIKHÁL
Szegény teremtés vagy, ha célodat
csak asszony által gondolod kivinni! -
Hát nemzeted? - -
PETUR
Ne ingerelj fel! - Ó,
a nemzet! - Ahány fő, szintannyi ész.
Kényes becsűlete, mint a köntöse -
sértsd meg csak, öszvetörni kész; de adj
neki hirtelen vagy egy jó szót s világot
teremtve öszverontja ellenségidet.
Nézzétek - itt is - ott is - úgy kiválnak
a többi lévnyalók közűl, miképpen
egy medve több vakondokok közűl.
Nem méreg az, melly őket olly komorrá
teszi, - bánat az, hogy bort adnak nekik,
de ami egy fillérbe sem kerülne -
jó szót, figyelmet, nem találnak itt.
*
Myska bán egy ritterrel jön.
MYSKA
egy üres ivóasztalhoz megy, s tölt.
Úgy, úgy, vitéz úr, a magyar bor ollyan,
mint a magyar barátság, - mentől óbb,
annál erősebb.
Leülnek.
PETUR
bosszankodva néz reá.
Hogyha nem dohos.
MIKHÁL
Csak dologra mostan -
PETUR
Ah! Soká jön.
MIKHÁL, SIMON
Kit vársz?
PETUR
De el fogjátok-e hát hinni?
MIKHÁL, SIMON
Szólj!
Szólj!
PETUR
A nagyúrt.
MIKHÁL
Bánk bánt?
PETUR
No, csak ne olly
csodálkozást! - Utánna küldtem egy jó
futó legényt titokba. Lássa azt,
hogy itt mik esnek.
SIMON
Petur, Petur!
PETUR
Csitt! - Nektek erről egy kukkot se kell
ám tudni. Nagy - nagy, ami fenn forog
játékon: a haza és Melinda.
MIKHÁL, SIMON
hirtelen az asztalon által Petur kezét megkapják.
Mit?
Melinda, mondod?
MYSKA
poharat emel.
A mi nagy királynénk!
VENDÉGEK
Éljen sokáig!
PETUR
vad tekéntettel s vérrel forgó szemmel felugrik, öklével süvegét szemére nyomván ordítja:
A magyar szabadság!
Iszik.
BÉKÉTELENEK
felugrálva dörömbölve viszonozzák.
Éljen soká!
Myska s a vendégek bámúlnak.
EGY UDVORNIK
jön.
Utolsó tánc!
Ismét elmegy.
MIND
Gyerünk!
Elmennek.
Bánk bán úti köntösben, zavarodva, egy szugolyban levő ajtócskában mutatja magát. Nemes méltóság, mindenben gyanakodó tekéntet, fojtott tűz, melly minden pillanatban kitörni láttatik, és minden környülállás azt árúlja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik belőlről. Petur meglátván Bánkot, hátramarad.
BÁNK
midőn mind eltakarodnak, előresiet.
Petur! Ha! - hogy mindent igy kelletik
találnom! -
PETUR
Jaj kegyes nagyúr! Sokat
fogsz még te itt találni, ami akkor
nem volt, midőn elmentél. Ó, de hála,
hogy itt vagy ismét. Orvosolj, ha tudsz.
BÁNK
Hazánk külön-külön vidékein
jajt s bánatot találtam; s itt ime
ellenkezőt találok, s nem tudom,
melyik tehet rémítőbbé. - Köjön
táján talála engem a serény
követ. Petur, miért hivattatál
te engem vissza? Még pedig titokban!
PETUR
körültekint.
Titokban bán, titokban - azonba szóllni
itt nem lehet - hiszen magad tudod, sőt
látod,
csúfosan kimutat
hogy egy jól megteríttetett
asztal legyekbe nem szűkölködik.
Ezek donognak, és lehet talán, hogy
a titkom is kidonganák -
BÁNK
Titok!
PETUR
szinte súgva.
Úgy van, kegyes nagyúr, úgy van, titok,
és még pedig setétben -
BÁNK
megijed.
Bán!
PETUR
Te is
bele vagy keverve, és ha veszteségre
jön a dolog, tied lesz a nagyobb.
BÁNK
Bán! bán! Hamar beszélj!
PETUR
Nem, ó, nagyúr!
Mert azt kivánni, hogy megsúgjanak
mindent az emberek, csak annyi, mint
abban találni kedvét, hogy ha sok
irigye, ellensége van: pedig
mindenkor a legördögebb nadály
a sugdosó maga, - én az nem vagyok; de
jőjj még ez éjjel - itt ha eloszlanak -
házamhoz. A jelszónk lészen: Melinda!
El.
*
Biberach, aki éppen kevéssel előbb, mint valakit kereső, belépett, amint Bánkot meglátja, megijedve vonja egy szegletbe magát, és alighogy Petur elvégzé beszédét - hamarébb kisuhan.
BÁNK
elkiáltja magát.
Melinda?!
Sok ideig nem tudja magát szóra venni.
Az - Melinda - jelszavok!
Melinda szép, mocsoktalan neve
ma szemfedélül szolgál egy setétben
ólálkodó csoport között! - Titoknak
lett zára a Melinda szabad neve!
*
TIBORC
ugyanazon ajtón, melyen Bánk jött, becsúszik.
Ni, boldog Isten! Mégis ő biz az!
Bánk bán - nagyúr -!
BÁNK
Elárúltattam?
TIBORC
Én
Tiborc vagyok, kegyes nagyúr - no, lám!
BÁNK
Tiborc - gondolkodva járkál.
TIBORC
Igen - mert szóllni kellenék -
nagy dolgokat -
BÁNK
Melindáról?
TIBORC
Nem arról.
BÁNK
Nem!
TIBORC
Lopni jöttem ide; mivel a szegény
anya s gyermekek velem - elfojtódik.
BÁNK
No, jól van - úgy.
TIBORC
Ó, én szerelmes Istenem! Hiszen
Nem is figyelmez rám - Bán! - bán! - nagyúr -
BÁNK
Melinda! és mindég Melinda! - szent
név! Égi s földi mindenem javát
szorossan egybefoglaló erős
lánc, úgy elomla törhetetlen élted,
hogy abbol a gazoknak is jutott?
Fellobban.
Mennyben lakó szentséges atyám! Ide
mindentudásod égi cseppeit!
Nekem - nekem, hogy e nagy fátyolon
átlássak, és eszemmel a halandók
szívébe nézhessek, mint a tükörbe.
TIBORC
Nagyúr -
BÁNK
S ugyan továbbra láttak ők,
mint a szerelmes? És azért futom-
e én az országot, hogy addig itthon
fojtsák meg üdvösségemet? - Talán
ez a királyos asszony azért tetéz
munkákat a munkákra, hogy szemem
elkábulásakor, szívemben a benn
lakó becsűletet megölje? Jaj! -
S most már ezen setétben bújdosók
volnának, akik engemet bolond
álmomba' szánva háborítani
igyekszenek, s a végveszélybe forgó
becsűletem felett rikoltanák:
"Bán, ébredezz; mert meglopattatik Bánk!"
Azonban - ezek talán csak úgy fogadt
szolgái voltak egy veszett irígy
embernek, aki nyúgodalmamat
sajnálva, itt - szívére ver - szorongatást okozni,
s döbbenteni szívemet kivánta -
Megijed.
Megdöbbenni? Ezt előttem egykor úgy
festék le, jól tudom, mint egyikét a
lélek betegségének. - - - -
Az sem lehet hiszen szűnetlen ép!
Reszketve.
Bánk! Bánk! Te nem mered kimondani
talán? Ki, csak ki! hogy kacagja a
visszhang is árva gyengeségedet -
TIBORC
Ó, szent Teremtő!
BÁNK
A szerelme-féltő Bánk bán!
Kacag.
Tüdő, hazudsz! Hazudsz!
Fájdalommal fejét kezei közé szorítja.
Mit nyughatatlanítsz, setétes álom-
kép! Mit gyötörsz, incselkedő chimaera?!
Hát a világnak egyik pólusától a
más pólusig, szerelmeimben, én
miért öleltem mindent egybe? Mért
mindent? Miért tebenned, ó Melinda?!
S egy ember, egy haszontalan por - - az
ütné ki őtet karjaim közűl?
Őtet? Ki lenne az? Ki lenne az? -
Világot itt! Világot!
Hirtelen.
A setétben ólálkodókhoz elmegyek.
Elmegy, amerre jött.
TIBORC
No itt hágy -
ah! Mintha jönnének - jönnek - csak el! -
Éhezzetek szegény férgek: nem ért
még a lopáshoz ősz Tiborc apátok.
Rettegve Bánk bán után siet.
*
Ottó és Biberach jönnek.
OTTÓ
Frissen - beszélj - találhattad magát?
BIBERACH
jelentőleg.
Találtam - a galamb helyett oroszlánt.
OTTÓ
Talán haragszik? Mit szóllott?
BIBERACH
Hogy: eljön.
OTTÓ
örömmel.
Eljön!
BIBERACH
No csendesen! - Dicsérd csupán
múltával a napot.
OTTÓ
Hiszen maga
mondá Melinda, hogy eljön?
BIBERACH
fagyosan elmosolyodik, s futva azon ajtóra veti szemeit, melyen Bánk elment.
Maga.
Hangossan, vélvén, hogy Bánk hallgatózhat.
Germannicust, ki elrejté magát,
hogy majd kilesse, mit beszéllenek
felőle, nem jó ám követni mindég,
mert a szelíd Germannicus tudá
az indulatjait mérsékleni.
OTTÓ
Miért beszélled ezt nekem?
BIBERACH
Csak úgy -
OTTÓ
Te indulat nélkül való teremtmény,
esmérlek-é immár én tégedet?
Vagy egy csodálatos embernek óhajtsz
látszani úgy-e? - Légy nekem barátom!
BIBERACH
Én nem.
OTTÓ
Nem? és miért?
BIBERACH
Hogy más legyen.
OTTÓ
Derék!
BIBERACH
Azon bolondság, amidőn
az állapotját elfelejti az
ember, nevetségesebb, mint ha a
természetét erején fellyül feszíti.
OTTÓ
No, adj tehát tanácsot most.
BIBERACH
Miben?
OTTÓ
Te esmered Melindát -
BIBERACH
Tán - igen.
OTTÓ
Szólj!
BIBERACH
Hm -! Minden, ami a fehérszemélyek
szív-büszkeséginek hízelkedik,
egyúttal az már tetszik is nekik.
Ők a legundokabb kirugdalózót
is még dicsőségesnek esmerik,
ha benne egy kis rendkívül-való van.
Egy herceg - egy királyi néne - egy
kereszt - arany lánc, mind egérfogók
az asszonyokra nézve.
OTTÓ
S a derék
Bánk bán, Melindára? -
BIBERACH
Férj, kit szeret.
OTTÓ
Elvesztem!
BIBERACH
Ó, dehogy! A férj se várjon
az asszonyának szívétől soha
többet, csak amit egy becsűletes
kalmártól: ez bármilyen szentűl is fel-
fogadja a kiválasztott jószáginak
a félretételét - mégis hazud -
egész örömmel adja által a leg-
elsőnek, aki érte többet ád.
OTTÓ
Mért könnyezett hát, hogy velem beszélt?
BIBERACH
Ez éppen a fő bökkenő! Uram,
hidd el, hogy asszonyink ravaszbak illy
esetbe, mint az ördög, amidőn
az elragadni egy bűnöst törekszik.
OTTÓ
Ó, hát enyim Melinda!
BIBERACH
Nem hiszem.
OTTÓ
Nem?
BIBERACH
Mért akarsz elvenni egy szerencsét,
mellyet nem adhatsz vissza?
OTTÓ
Bíberách!
Mi lesz tehát ebből? Hisz' egyszer így,
máskor pedig másképp szólsz -
BIBERACH
Mert sem a
búdban, sem a szerencsédben soha
ok lenni nem kívánok.
OTTÓ
felbosszonkodván, megvetőleg:
Ostoba! El.
BIBERACH
egyedűl.
A repkedő kicsinyke lelkek olly
sokan donognak a világban, mint
a szúnyogok; de vajon hol van az
az ember, aki abban elhitetné
magát, hogy ő közikbe tartozik?
Sokszor derék, ha egy illy ostobát
jól megzavarhat az ember, ámde úgy,
hogy ő megént mást légyen kénytelen
zavarni. Rajta csak, kegyelmes Ottóm:
ugorj! de Bíberáchod hátra áll.
S illyen szegény egy ember? és pedig
uralkodó ember! Mégis kezében
a nénje szíve, akit egy nagy ország
fél -! Tartományok hát csak machinák,
amelyeket kis gyermek is megindít,
ha félelem s reménység mindenik
kereket helyén maradni kénszerít.
Gondolkozik.
Itthon vagyon tehát - Melinda a jel -
jó, jó! - de csak vigyázva. Meglehet,
Bánkhoz szegődök. Ott van a haza,
hol a haszon - s miért ne húzzam azt?
Hisz, aminek meg kell történni, az
anélkül is megtörténik.
Kiteként.
Ha! Más
oldalra a palásttal, Bíberách.
IZIDÓRA
sietve jön.
Ő volt az! úgy-é ő -?
BIBERACH
vállat vonyít.
Kisasszony! Én
száraz reménnyel nem tudlak tovább
éltetni -
IZIDÓRA
Mit? - Leselkedő! Ezért
csaltad tehát ki titkomat -?
BIBERACH
Hisz' Isten
én nem vagyok - ha mást szeret.
IZIDÓRA
Való
tehát? Melinda -
BIBERACH
És te is tudod?
IZIDÓRA
Ha mások észrevehetik, én legyek csak
vak? - Bíberách, ó, szólj, tudná magát
Melinda elfelejteni?
BIBERACH
Talán. Hisz' asszony.
IZIDÓRA
dölfösen.
Asszony? Te érzéketlen ember! És
te is tudod közelről e nemet
esmerni -
BIBERACH
Megtanúltam, emberi
elmém ezernyi baklövésivel.
IZIDÓRA
Melinda e szerént -?
BIBERACH
Asszony.
IZIDÓRA
méreggel.
S azok?
BIBERACH
Az ördögökkel is elenyelgenének,
ha nincsenek körülöttök férfiak.
Kitekint.
Jönnek.
A legnagyobb hidegséggel ott akarja hagyni.
IZIDÓRA
szemét tenyerével elfedi.
Jaj a szemeknek, mellyek ezt
látják - jaj a szívnek, melly érezi! -
Ó Bíberách, ne hagyj el!
BIBERACH
visszaballag.
Érted azt
is megteszem. De térj ki most előlök!
Egyetlenegy tanácsadásom ez:
kövesd Melindát, szép kisasszonyom,
s ne ess utánna Ottónak nagyon.
Sok férfiak - tudom magamról - az
ollyat, ki könnyű győzedelmet ígér,
azért se szívelik; de légyen a
meghódítás nehéz, már akkor ők
csak puszta büszkeségböl is belé
szeretnek.
IZIDÓRA
megsértetve.
Ah, te szemtelen.
Elsiet.
BIBERACH
könnyű vállvonyítással.
Szegényke!
Szünet után
Kár illyen egy csinos főért, hogy a
velő hibáz belőle! Benne van
szép két szem, amelly hódítón beszél;
szép ajkak, édesen beszéllenek;
és még egy elcsábíthatón beszéllő
szajkói nyelv - és minden, ami csak
beszéllhet, azt beszélli, hogy:
az ész hibázik, a fejecske kong.
Elkullog.
*
Melinda s Ottó belépnek.
MELINDA
Távozz!
OTTÓ
Melinda!
MELINDA
Távozz, mondom.
OTTÓ
Egy
szót csak, Melinda -!
MELINDA
Édes Istenem,
mi lett belőlle! -
OTTÓ
Énbelőllem?
MELINDA
Ál-
orcádból, undok ember! Ó, szerelmes
jó Istenem, be megcsalatkozék.
OTTÓ
Ó, én is - én is megcsalatkozék.
MELINDA
Kiben?
OTTÓ
Melindában. Midőn bejöttem ez
országba - mindjárt a szemembe tűntél.
Egy szív után esenkedék, hogy e
szívem' felosszam. A sok udvari
szívek között - bocsáss meg - a tied volt
legegyügyűbb, ártatlanabb, Melinda!
MELINDA
Úgy, úgy! Ezért kellett tehát nekem
ide jönni, és ezért nem ille Bánk
bán hitvesének a magányba lakni?
Mert udvarunknak nagy szüksége volt
tapasztalatlan együgyű szívekre? Ó,
ez fáj - kimondhatatlanúl.
OTTÓ
Midőn
Fülöp király ölettetése végett
gyanúba jővén, szenvedésemet
elébeszéltem, olly szerelmes érzés
csillámla kedves könnyeidben -
MELINDA
Jaj, jaj tehát azon könnyeknek!
OTTÓ
Engedj
meg! Vak valék, mivel szerettem. Ottó
többé nem az, ki volt. Ottó oda
maradt Merániában: más terme itt
már általad, Melinda. Akkoron
levén teremtve, amidőn először
megláttalak; mint gyertya által a
világ lesz - úgy valék melletted, úgy
követtelek; s levésemnek legelső
pillanatában eltűnt lételem.
Vétek-e ez?
MELINDA
Ó, hogy én csak sírhatok!
OTTÓ
Melinda, kéméld könnyid záporát!
És mégis - esküszöm - drágák ezek
előttem és vígasztalói meg-
átkoztatott jövendőmnek -!
Magában.
Helyessen
mondád, ravasz kölyök!
MELINDA
Sajnállak. - Ó
herceg! Szerelmem által egy lehet
csak boldog és szerencsés - az pedig
Bánk.
OTTÓ
Ó, bizonnyal az ő - egy boldog ember!
Sóhajtva, Melinda lecsüggő keze után hajol, s azt hosszasan homlokához nyomja.
*
BÁNK
az ajtócskán ismét visszajön.
Vad indulat, mért kergetsz vissza ismét?
Meglátván őket, tenyerét szemeire csapja.
Ó, véghetetlen szent könyörűletesség!
Erős muzsika; Bánk megijedve szédeleg ki, vissza az ajtón.
MELINDA
Ah, oszlanak! -
OTTÓ
Csak egy szót még, Melinda!
MELINDA
Bocsáss!
OTTÓ
szavakat láttatik keresni.
Melinda! Ó, mért kell nekem
ollyan nagyon szeretni, mint soha
még nem szerethetett egy szív is! Ó,
mért kell nekem csak nyögni ott,
hol minden érző szív megrészegedne
örömébe'! - Mért hogy reményem szerencsém
vígságait haladja, és szerelmem
olly vágyakat nevelni kéntelen,
mellyek talán elmémtől fosztanak meg -!
Hevesen.
Lennél csak egyszer enyim, Melinda, úgy
az álmot útálnám, mivel szemed
szememtől elvenné - a szelet, mert elragadná
tőlem lehelleted' - s a napvilágot,
mert képedet csókolná tőlem el.
Eszelős szerelmem egy egésszen új
világot álmod őrültségiben,
melynek csak Ottó a lakossa és -
Melinda.
Letérdel.
MELINDA
megretten.
Térdepelsz?!
OTTÓ
Előtted, akit
imádok. Ó, engedd meg gyermeki
báb-módra minden gondolatjaim'
enyészni, és csak a Melinda édes
nevével agyvelőm betőlteni.
MELINDA
S ő térdepel! - Bánk, Bánk, emlékezek
szavadra -
OTTÓ
felemelkedik.
Bánknak a szavára?
MELINDA
Arra.
Midőn kezem' megkérte, nem rogyott
ő térdre -! Szép se volt igen; de egy
Alphonsus, egy Caesar állott előttem.
"Szabad tekéntet, szabad szív, szabad
szó, kézbe kéz és szembe szem, - minállunk
így szokta a szerelmes: aki itt
letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít!"
Ő mondta ezt, ámító! És bizony
Bánk nem hazud: s ezért megvet Melinda.
Egész bosszúval el akar sietni; de szemközt jön Gertrudis.
*
GERTRUDIS
az udvari asszonyokkal megjelen, s hol a bosszús Melindát, hol a magát feltalálni nem tudó Ottót nézvén, egy ideig megáll hátulról; végre szúrósan felszólal.
Hogy sokszor olly hívatlan érkezik
az ember! és
indulattal
mi volt ez itt,
Melinda?
MELINDA
keserűn.
Édes - mulatság -!
GERTRUDIS
Nem reményleném!
MELINDA
Minden lehet. Köszönöm, nagyasszonyom,
hogy oly kegyes valál s átláttad azt,
hogy a bojóthi Melindának nem illik
falun magányban lakni, mert nagyúrné,
s alkalmatosságot szerzél nekem
ezzel
Ottóra mutat.
sok édes múlatságra is -
Ó, mert hiszen Melinda együgyű!
Szinte illetlenül elsiet.
GERTRUDIS
ajkát harapva néz utána.
A kis majom harap
Szünet.
Negyed napig
előmbe nem bocsájtatik.
Járkál, végre az udvariakhoz szól.
Magam
fogok maradni -
Azok elmennek.
*
GERTRUDIS
Ottó! Hát mi volt ez?
OTTÓ
Kedves királyi néném!
GERTRUDIS
Félre azzal!
OTTÓ
Ő - ő -
GERTRUDIS
Mit ő? Mi ingerelte olly
nagyon fel őtet?
OTTÓ
Szívem.
GERTRUDIS
Szíved?
OTTÓ
Az.
GERTRUDIS
Ottó!
OTTÓ
Mi lelt?
GERTRUDIS
Azt kérded, bíborunk
bemocskolója?
OTTÓ
Istenemre -!
GERTRUDIS
Mit?
OTTÓ
Türtesd magad -
GERTRUDIS
Ki vagy te? És ki én?
Az én anyám s hazám Meránia
szült téged? nagy Berchtold vére így
fajúlt el?
OTTÓ
Egyszer minden útakat
számomra készíted - azután pedig meg-
gyalázol!
GERTRUDIS
A célod nem, de módjaid
útálhatom. Magam készíték útat,
mivel beteg testvérem megvidámítása
volt késztetőm; nem tiltottam soha
tőlled szerelmet! Vidámság, öröm,
minden csak a szolgálatodra volt;
s most fajtalan véred tilalmas úton
Melinda bírására csergedez.
Itt áll ím a gyűlöltetett; s az a
szép győzedelmes, kit meg kellett volna győzni,
amott megy - útálván ezt, engem is
kerűl.
OTTÓ
De hallgass meg!
GERTRUDIS
Meráni herceg -
egy férfiú nem tud kifogni egy
asszonyszemélyen; s egy Gertrudis - egy
asszony tud országok felett megállni.
OTTÓ
No, jó! Tehát lemondok róla.
GERTRUDIS
Le-
mondasz? S te tudhatnád azt tenni? Úgy
lelkemre mondom, hát nem szeretted.
OTTÓ
Szerettem, esküszöm; de most eszem
szólt fel.
GERTRUDIS
Hazudsz! - Az a tűz, mellyet a
természet alkotott az asszonyok
szemébe, oly sebesen elragad,
hogy azt csak egy nyájas szó is dühös
lángokra gerjeszti, s az erőtlen ész
elhallgat: ekkor már az észbe bízni
csak annyi, mint egy nagy tüzet csupán
buzgó imádság által oltani.
OTTÓ
De könnyeit tekéntvén -
GERTRUDIS
elkomorodik.
Sír is!
Keserűen elmosolyodik.
És
te rólla mégis le akarsz mondani?
Nem ösmered tehát az asszonyi
szív gyengeségeit? Sem a hanyatló
virtusnak e fogásait? - Hiszen
könnyezni kell, hogy áldozatja színlett
becsét nagyítsa, és a könny az a
gyöngy, mellyel a halálos-ágyba' fekvő
szép virtus ékesíttetik! Ki ekkor
is még lemond, az oktalan - bolond.
OTTÓ
unatkozva.
Néném, tehát mi lesz kedved szerént?
Majd bíborunk bemocskolása, majd
Megvettetett szerelmem által a
rád háramolható szégyen gyötör.
GERTRUDIS
Tudd meg, kicsinylelkű, hogy e dolog
ha Melinda érdemét temette volna
el, úgy kikergettetni kész lehetnék
országaimból - és mégis, ha azt
megérni kellene, hogy reám mutatva
susogni hallanám: ni, itt megyen
Gertrúd, az öccse kinek kontár vala
Melinda elszédítésében - Ottó!!
OTTÓ
De Istenem! Tehát szólj, mit tegyek?
GERTRUDIS
Te engemet megláncolál, s magadnak
egy gödröt ástál; mostan mégis én -
én húzzalak ki abbol?
OTTÓ
Csak te, ó
Gertrúdis, add tanácsodat nekem,
hogyan lehessen enyim Melinda szíve?
GERTRUDIS
elsárgulva visszarezzen.
Hallatlan!
Járkál; végre kikiált.
Asszonyok! - - Megyek.
OTTÓ
Kegyes
néném.
Ölelni akarja Gertrudist.
GERTRUDIS
visszalöki.
Hah! Vessz el itt arany kalitkád
ürében, árva bíboros teremtmény -
mit gondolok veled! -
Elsiet, az asszonyok követik.
OTTÓ
Ha!
A bosszúság és szégyen közt habozván, végre kikiált.
Bíberách!
*
Biberach belép, és parancsolatot vár. Ottó valamit akar mondani, de ismét abbahagyja, ki is akar menni, de nem bír magával, és végre az elmosolyodó Biberachon akad meg kérdő szeme.
BIBERACH
vállat vonít, Ottóhoz akar menni, de a kis ajtó figyelmessé teszi. Végre megfogja Ottó kezét, és az ellenkező oldalnak elejére kivezetvén, ezt súgja:
Eredj utánna - mutass előtte ki-
derűlt tekéntetet - kérj engedelmet -
mondd, hogy sokat hallottál a magyar
feleségek állhatatosságáról - ez
csak próba volt. Örömében még maga
fog a királyné elvezetni hozzá,
s a résztvevésig úgyis megpuhúlt
Melinda tán öleléssel is köszön
el nem rabolt bizodalmáért. Kikérsz
elútazásod végpillantatán
egy János-áldását üríteni.
Ott én leszek majd a pohárnok; a-
vagy légy magad, - ne, itt egy kis hevítő;
porokat ád által
emez pedig nénédnek altató.
Ha ezt az álom elszólítja onnan,
te vissza is mehetsz Melindához megént -
Elmosolyodik.
OTTÓ
megrázkódik az öröm, félelem és Biberach iránt való utálat s szeretet között.
Irtóztató! - de köszönöm. Úgy van! Ő
enyim bizonnyal -
A királyné után siet.
BIBERACH
Hogyha bőkezűbb
lettél s fizettél volna, jobb tanácsot
is adhatnék. Most jobb lesz tartani,
jó herceg, a magyarsággal. - No, csak menj!
Le akar egy székbe ereszkedni, de mintha valami jobb jutott volna eszébe, halkal felemelkedik, és a belépő Izidórának Ottó után mutatván, a más oldalon elmegy.
Izidóra fájdalommal néz mind a kettő után, azután elsiet Ottó után. Bánk bán előjön a rejtek-ajtóból meztelen fegyverrel; magánkívül sok ideig tipeg-topog.
*
BÁNK BÁN
Hogy e tetem fagyos, hogy e szemek
vakok, hogy e fülek dugúlva nem
valának! - Egy királyné és - Melinda -
ó, ó!
Hidegülve.
Megént lehellhetek, megént,
és érzem azt, hogy élek. A homály
eloszla - megvirradt - felébredék.
Irtóztató kilátás a jövő
nappalra! - Vond ki lelkem, most magad
azon setét ködből, melly eltakarta
előled a világot, s emberi
vak bizodalomba szőtt! - És illyen asszony
őriz meg, ó magyar hazám? Hah! Egy
fertelmes asszony, kit hogy ördögi
érzésiben ne lephessen meg a
jobb ember, érthetetlenűl beszélli
kétféleképpen gondolatjait. -
De hát Melinda! ó! Hát a haza!
Itten Melindám, ottan a hazám -
a pártütés kiáltoz, a szerelmem
tartóztat. - Énrám bíz a szunnyadó
gondatlan, - énreám tevé le a
szegény paraszt elfáradt csontjait:
nem vélik ők a zendülést, mivel
Bánk a király személye, - esküszöm,
meg is fogok felelni ennek, és
habár tulajdon síromon fog is
a békességetek virágzani. -
Szedd rendbe, lélek, magadat, és szakaszd
szét mind azon tündéri láncokat,
mellyekkel a királyi székhez és
a hitvesedhez, gyermekidhez olly
igen keményen meg valál kötözve!
Úgy áll meg itt, pusztán, mint akkor, a-
midőn az Alkotó szavára a
reszketve engedő chaos magábol
kibocsájtja. - Két fátyolt szakasztok el,
hazámról és becsűletemről. A
bocsánatot hörgés közt is mosolygom,
ha ölettetésem ezekért lészen! - Egy
ménkőcsapás ugyan letépheti
rólam halandóságom köntösét; de
jóhíremet ki nem törölheti.
*
Második szakasz
Setét boltozat Petur házában. Hátúl középen egy fekete asztal, melly körül Mikhál bán, Simon bán s a békételenek ülnek, sokan pedig körülöttük állanak. Petur bán az elölülő; a feje felett, a falon egy kép függ, mellyen egy, a trónuson büszkén ülő asszony látszik. Mindenik békételen mellett a székhez egy béfedett pajzs van támasztva. Egy nagy függőlámpás világít. Az előbbeni éjtszaka.
PETUR
A hajnal érkezik, s még mind csak illy
határozatlanúl? - Szorongatást
okoz talán a jó szerencse? Vagy
csak öszvetett kezekkel várakoztok,
hogy majd helyettünk fog dolgozni a sors?
Hát nem ti voltatok, kik olly mohon
kaptátok érc-pohártokat, midőn
vagy három órával ezelőtt ivék a
magyar szabadság hosszú életére!?
Úgy, úgy! Hiszen meg kellett volna azt
gondolni, hogy csak akkor mernek a
kis gyermekek mást megfenyegetni, a-
midőn hiszik, hogy azt nem tudja senki.
SIMON
Boldog, ki hisz; mert meg nem váltja a
jelenvaló kissebb rosszat talán
rosszabb jövendővel. Mi lesz hazádból
akkor?
PETUR
Megállja még az a sarat.
SIMON
De mégis - úgy lehet, hogy elmerűl.
BÉKÉTELENEK
dörmögve.
Igaz.
PETUR
Hah! - Ördög és pokol, biz úgy
kivántok itt világosíttatást, mint-
ha a dolog csak engem érdekelne,
és bőrötökre tán építeni
magamnak egy uralkodást akarnék.
SIMON
Mikhál, te szólj.
MIKHÁL
aki szundikált.
No mit? - Csináljatok
mi tetszik, és ahol közeggyezéssel
megállapodtok, ott megeggyezek.
Ismét szundikál.
SIMON
Hm! Csalhatatlan a közeggyezés?
BÉKÉTELENEK
dörmögve.
Kérdés!
PETUR
Tehát ti szűntelen csak a
visszhangi vagytok e szőrszálhasító
fontolgatásinak? Mért jöttetek
ide hát? vagy a pillantatnak közel-
létébe' kívánnátok visszamászni?
Ó, gyáva lelkek! Mondom: a jövő
éjjelre.
SIMON
homlokát dörgölve.
És olyan hamar?
BÉKÉTELENEK
nyughatatlansággal.
Hamar.
PETUR
Zárt néki, míg nekünk nem adja ő.
Tő asszonyok kezébe, nem királyi
pálcánk, - le onnan, édes asszonyom!
A felette lévő képet ellöki.
Egy oly teremtés, akinek nem ez
hazája, - cinteremjeinkben a-
kinek lenyúgodott szülői nem
tevék le csontjokat, - ki gyermeki
játékainkban is nem osztozott volt,
bennünket az vajjon szerethet-é?
BÉKÉTELENEK
elevenebben.
Nem! nem!
SIMON
De hátha mégis úgy lehetne?
PETUR
Hallgass, Simon! - Nem érdemes talán
az, ami játékon forog, hogy a
kockák vetésén kissé karjaink
fárasszuk?
Felkapván a mellette levő pajzst, arról a takarót lerántja, és a címer rajta egy a trónus alatt vérében fetrengő asszony.
Im csak ide tekéntsetek!
Nem érdemes mászásra e derék
szőllőgerezd? Nem érdemes, hogy a
király megént király legyen, s nyakunkra
ne hágjon a dölyfös Meránia?
Mind bámulva vonják le mellettük levő pajzsaikról a takarót s mindeniken az előbbeni címer látszik.
Egy véres asszony a királyi szék alatt. -
Nincs senki is? - No menjetek haza
tehát s vegyétek fel magatokra a
töredelmeseknek köntösét, ha ez
vétek; s zokogjatok, mint a bolondok,
kik vétkekért csapra ütik véreket -
BÉKÉTELENEK
felzúdulva kardot rántanak, s az asztalra csapják.
Sokáig éljen a magyar szabadság!
MIKHÁL
felütődik.
Mi az? Mi végződött?
SIMON
ingadozva.
Én nem tudom.
PETUR
egy szegletbe dobván a nálla levő pajzst.
Le a királyi székből, asszonyom!
BÉKÉTELENEK
Véressen is!
MIKHÁL
Mit? - Ó, nagy Istenem!
PETUR
Mi lelt, öreg? - Vagy úgy! Hát a jövő
éjjelre -
BÉKÉTELENEK
Pártütés!
MIKHÁL
felugorván egyik székről a másikra tántorodik.
Hah! Pártütés?!
PETUR
Utálatos beszéd! Nem pártütés -
Kicsikort szabadság! - Csak nyúgodj, öreg.
MIKHÁL
Ó, nyughatatlan éjtszakám! Simon,
Petur - ti - emberek! - Irtóztató
álomba rengettetek el engemet.
Mikhál - öreg! Mi lett belőlled? Ébredj!
Magát mejjénél rázza.
PETUR
Csak csendesedj! Neked semmit se kell
csinálni -
MIKHÁL
Ó, bán, bán, ez már gyalázat!
Simon! Simon! Te is közöttök? Ó, nem!
SIMON
De hátha mégis -
PETUR
Ő is fegyveres
társunk -
MIKHÁL
Csalárd vagy bán: az én öcsém ő!
Uram, Teremtőm, szánj! Mire
jutottam?
Térdre esik.
Irgalom meg irgalom,
irgalmas Isten. Ah, hová jutottam!
Elhanyatlik.
SIMON
felfogja.
Bátyám!
PETUR
No, hagyd el, üljetek le csak.
A vének ollyak, mint a gyermekek,
kik mindenért sírva fakadnak. Nem is hal
ő meg.
SIMON
De hátha mégis úgy lehetne -?
AZ ŐR
kívül.
Ki vagy?
SZÓZAT
Szabad magyar.
AZ ŐR
Mi jelszavad?
SZÓZAT
Melinda.
PETUR
Jön.
BÉKÉTELENEK
Ki az?
SIMON
Melinda?
*
BÁNK BÁN
betoppan.
Bánk.
Az Isten e gyülekezet álmodott
céljával, az ha elsül, és igaz jó!
PETUR
Nem álmodott ez, elsül, és igaz jó!
BÁNK
Úgy hát szerencsét kívánok.
PETUR S A BÉKÉTELENEK
Köszönjük.
MIKHÁL
feleszmélkedvén Bánkhoz siet.
Bánk, kedves, édes öcsém! Isten hozott
egy ősznek oltalom-pajzsúl! Te ments
meg engem e haramiák közül.
BÁNK
kardjához kap.
Haramia?
BÉKÉTELENEK
Hogyhogy?
PETUR
Semmitől se tarts, bán!
BÁNK
De hát mért reszket ez az ősz?
PETUR
Mivel
csak gyermek.
MIKHÁL
égre vetett szemekkel.
Ó, uram, bocsásd magadhoz
e gyermeket, s adj neki jó éjszakát!
BÁNK
Öreg, világosíts meg e dologban.
MIKHÁL
Úgy vélekedtem, hogy Peturnak egy
vitézi társaság lesz célja, mint-
hogy a kalandosok már elhagyatnak.
Azonban képzelhedd érzésimet,
midőn felébredék, s kiáltani hallom:
Le a királyi székből! - Pártütés!
Való tehát?
Nem egészen. Csak hogy egy
asszonynak engedelmeskedni nem
fogunk.
S miért?
Miért? Miért? Te kérded
azt, bán? Szegény lélek, sajnálhatom
szép gyengeséged.
Gyengeségemet?
Ne erőszakoskodjál magadon! Tudom
én jól, hogy elvesztette lelked egy
részét arany nyúgalmának. - Panasszát
nem hallod elnyomattatott
hazádnak, és nem látod, mint potyog
hazádfiának orcáján le könnye?
Ez a merániaknak izzadoz;
amaz merániaknak a hasát
hízlalja vérverejtékével; ez
bőrét siratja, mert merániak
takargatják be abba testeket.
Román ugyan csak zendítő vala,
meg is fizette Zavichosztnál halállal!
De a szegény Miciszlavic Miciszláv
mit véte, e meráni büszke asszony
hogy tartományait kivánja el?
Bánk bán! Barátim! A szülők Polyák-
ország felé néznek kisírt szemekkel,
mert tán fiúk Endrével ott veszett,
azért, hogy egy ötesztendős gyerek
nyerhesse a galíci tartományt.
Légy boldog, Endre! Ha te királyi pálcád
kezébe adtad asszonyodnak, és
jóságodat dicsérni hallván, úgy veszed
incselkedését, mint jó pénzt - ime:
alattvalóid így segítenek.
BÁNK
S mit véte nektek e meráni asszony?
Ó, bán! Ez a derék asszony nagyon
értett azon közönséges szokáshoz -
de engemet csak nem fog lépre csalni -
jól tudta ő azon mindennapi
fogást, mikép kelljen az alattvaló
nagyoknak orrára az édes reménység
üvegszemét nevetve tenni fel;
de úgy, hogy azt ők észre sem vegyék -
az ollyanoknak, mint te vagy, nagyúr,
ő rang, igéret és aranyhegyek
zacskóba zárt szelével el tudá
mázos kegyelmét osztogatni,
s a jó bolondok, hogy helyét találják,
kiveték zsebekből önvagyonjokat.
Amit magok vetettek el, királyjok
vérén vegyék meg azt ismét?
Nem úgy van.
Mi a királyt imádjuk, - ámde egy
Endrében - egy férfiú-királyt imádunk.
Meráni asszony nem kell itt soha.
Nem, nem!
Görög, gubás, bojér, olasz,
német, zsidó, nekem mihelyst fejét
a korona díszesíti, mindegy az,
mert szent előttem a királyom, és az
asszonyt becsülöm - ah, de mégis annak
én engedelmeskedni nem tudok.
Nem, nem tudok, mint Endre a királyunk! -
Midőn Posonvárban Erzsébetet
általvevé Lajos thüringi herceg
számára a követség - ó, miképp
állt ottan ő! Egész ország csupán
nyelvén lebegni láttatott: Köszöntöm
uratokat (így szólt), mondjátok neki,
hogy ezen csekélységgel elégedne meg;
ha Isten éltet, még idővel a leg-
több drágaságokkal fogom tetézni. -
S kirakta a szörnyű sok kincseket,
amellyeken Thüringia elvakult.
Hogy álla ottan Endre, hátul egy
szegletben - Endre, a magyar király! -
Pirulva morgott a magyar, s te Bánk
a köntösét rántád, hogy előbbre menjen. -
Sírt bennem a lélek, hogy a pazarlást
szemléltem, és minden magyar szeme
könnyekbe lábbadt. - Honnan volt az a kincs?
Bánk, nem felelsz? - Tulajdonunkat el-
vevé, od'adta a hazájabéli
cinkossinak, s kihúzta a szegény
magyarnak a kezéből a kenyért, s azt
megette a meráni fegyveres.
Lerontatá atyáink várait,
s meráni fegyverest rakott oda;
elszedte hívataljainkat és
a puszta bán névvel cifráza fel.
Eckbert, az öccse, alig törölte le
Fülöp királynak a vérét kezéről,
s itt a scepúsi földet elnyeré.
Berchtold az üstökét se tudja még
befonni, s már érsek, bán, vajda, s Bács-
Bodrog megyékben főispán leve.
Bánáti Bertalan kihal fimag
nélkül: s ez az asszony egy jött-ment Jerindó
di Vegliát atyjafiává teremt -
BÁNK
Igen - de Ráskai Demeter, pohárnok -?
PETUR
megütközik, s ajakát harapja.
A sógorom? Hm! A derék s haszont-
hajtó pohárnok a vámot valóban
elnyerte Újfalun, mert szorgalommal
töltötte a királyné kancsóit. - Sokáig éljen!
Egy kancsót magasan felemel, azután kiönti a földre.
MIKHÁL
A gyermekek tapossanak anyjokon,
midőn az atyjok messze tartományban
fárad szerencséjek miatt? - Gonoszság!
PETUR
Minő szerencséért? Hogy enged egy
asszony kevély áhítozásinak
s Kálmánnak, a fiának, hogy dobot,
vagy egy kicsiny kürtöt nyerhessen - űzi
Galíciából el Miciszlavict?
BÁNK
És így hazátok elbúsúltjait
játszani akarjátok, s királytokat
úgy tenni a királyi székre, hogy
Gertrudis estén szíve megrepedjen?
Fájdalmaiban megölni érzeményit.
hogy társitoknak könnyeit soha
se lássa többé, - egyszersmind szeretni
is, ölni is szándékoztok; mivel
Gertrudis éppen a király maga! -
PETUR
Ne élne vissza hát azzal s ne kapna
vasas marokkal a magyar javak
közé; mivel részemről én bizonnyal
orrára kész vagyok koppintani.
BÉKÉTELENEK
Mi is!
BÁNK
De ő azért mégis csak az marad.
PETUR
No, nekem ugyan nem az! Ha egyszer ő
rabló, királyném is megszűne lenni -
ezt esküszöm, míg Endre élni fog.
Meg kell erősítenie régi (szent
első királyunktól kitett) szabadság-
béli jussainkat; vagy ha megmutatja,
hogy a hazám boldogságán segít
ezen szabadság eltörlése - egy szót
se szóllok: ámde míg ez a szokás,
e század, Árpád vére, a magyar
érzés, magyar javak virágzanak,
mindaddig azt fogom kiáltani: üsd az
orrát, magyar, ki bántja a tied'!
BÉKÉTELENEK
Üsd, üsd!
BÁNK
S ezen szokást tekéntve, mi
szükség setétben bódorogni? Ha
törvény s szokás szerént cselekszetek, nem
csak én, hanem minden magyar segítő
kezét sietve nyújtaná. -
MIND
Peturon kívül, mintha hályog esne le szemekről.
Igaz.
BÁNK
csendességgel.
Az őseink becsűlettel s vitézi
lélekkel estek egykor el kicsiny
vagyonoknak elnyeréséért, vagy inkább
értünk: s mi azt mostan magunk javára
tartsuk hazánknak omladékain?
Azokon; mivelhogy zendűlésbe nem
fog-é kiömleni az ártatlanok-,
a felebarátjainknak vére is? melly
bugygása közben fogja a szabadság
jajos tüzét átkozni - hörgeni.
És tagja légyek e rossz társaságnak
itt én is? Ártatlan vért ontani
segítsek? És abban eszköz legyek, hogy
jajgasson a szabadságunk miatt
szegény magyar hazám?
Az élteket s a nyúgodalmokat
kockára tégyük polgártársainknak,
kik, mint szülőinket, bennünket is
tápláltak! - És miért? Mivelhogy ez
asszonynak a hatalma bűntetetlen
teszi azt, mit a közönséges zsivány
talán fizetne életével is?! -
Vétkűl tulajdonítsuk azt neki,
hogy a felekzetét jobban szeretné,
mint a magyarságot? - Ha németek
között közűletek király lehetne
egyik, nem elsőbb volna-e előtte
még ott is a magyar?
BÉKÉTELENEK
gondolkodva, dörmögve.
Hisz az való.
BÁNK
És ennek ellenét kívánja még-
is mindenik; sőt azt akarja, hogy
úgy tégyek én is. - Nem, magyarok! Soha
azt tenni nem fogom. Való, hogy engem
az emberek bolondozása meg-
mulattat; ó, de a vérekbe és
az életekbe forró ösztönöm
markolni nem kíván, se játszani.
Hogy Bánk leüljön a setét szövetség
gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb,
mint bánki sértődés kivántatik.
BÉKÉTELENEK
egymásra nézvén.
Jól, jól beszél.
PETUR
Nem jól beszél, ha mondom.
SIMON
Ispán! De hátha mégis úgy lehetne? -
Ha olly hatalmatok lehetne is,
mint volt Leventa- vagy pedig Kupának -
de nekik is elsűlt-e?
Mikhál! Gyerünk!
Öcsém!
Gyerünk!
Pokolba! Hát talán nem
esküdtetek meg itten?
Az való!
Kérlek, ne bántsd őket! különben én
tőlük fogok kívánni eggyet itt
mindjárt. Ne engedj jönni annyira -
úgyis felelned kell még egyre - egyre,
mely őrülésre hoz: de félre ezt
most egyszer! - Emberek, jertek velem!
Előbb való a hit parancsolatja:
Istennek a kenettje egy királyi felség.
Az Istennek kenettje Endre, nem
Gertrúd! Ez a rabló az nem lehet!
Azért csak érjem el, torkon fogom,
s királyi széke kárpitjának a
zsinórival fojtom beléje lelkét.
Mint vízözön zúgok mindenfelé,
s ahol találom, ottan rontom öszve
ez asszony annyit átkozott fejét.
BÁNK
Várdán, belőled most a nemzeti
rút gyűlölet, nem az igazság beszél.
Jertek velem, magyarok! Szánjátok őtet,
mert nem gonoszságért gyűlöl, hanem
azért, mivel más más köntöst visel.
MIND
Gyerünk!
PETUR
Kiholtak szabadítóid, ó,
te vasravert hazám! No, nyeld le a bilincsed
jajgatva, s edd magadnak a halált!
Nem kényszerítelek - magam is tudok
hóhérja lenni azon útálatosnak!
El akar.
BÁNK
Megállj! - Ezen haza- s felségárulót
láncokba verjétek - parancsolom,
én, a király személye, én - maga
parancsol Endre, a király!
PETUR
Bánk lábaihoz hajol.
Királyom!
BÁNK
elérzékenyedve felemeli.
Petur, Petur, kedves bátyám, ölelj meg!
Látod, hová tud téged csak neve
is vinni Endrének! Ládd, mint buzogsz
érette, mégis a szivét akarnád
kitépni! - Hát jut-é eszedbe még a
testvéri-háború? Te ott is - - Endre
pártján valál, - s midőn jószágidat
elszedte Elmerik király -
PETUR
Eressz!
BÁNK
Hozzám jövél szökésed éjjelén,
még egyszer elmentünk a cinterembe
együtt - lerogytál ott atyádnak a
sírjára, s azt mondád: "Igazad vala
atyám, - az Isten nem segít soha
felkent királyok ellen! Nem maradt
semmim, csak egy szivem: már legyen a
föld, mellybe' nyugszol, akárkié; de sírod
ölelése s e mondás enyim marad."
PETUR
Bánk nyakába esik.
Öcsém! - az Isten nem segít soha
felkent királyok ellen! - Már legyen
akárkié a föld és a vagyon -
egy szív marad; s így - szent haza, békesség!
MIND
Bánkhoz tolakodnak.
Az - békesség! -
MIKHÁL
Öcsém! Uram, Teremtőm!
BÁNK
mintha mind egybe akarná ölelni.
Ó Endre! Győzedelmeskedj te bár
országokon: de illyen győzedelmet
mint Bánk neked nyert most, nem nyersz soha!
AZ ŐR
kívül.
Ki vagy?
SZÓZAT
Szabad vitéz.
AZ ŐR
Jelszód?
SZÓZAT
Melinda!
BÁNK
Melinda! Ó, ki gyógyít engemet meg?!
MIND
egy oldalra tolódnak.
Hah! Árulás!
*
BIBERACH
jön.
Csak Bíberách.
BÉKÉTELENEK
Hah! Halj meg!
BIBERACH
nyúgodtan visszalép.
No lassan! Ejnye milliom! Biz úgy
nekem estek, énhelyettem hogyha itt
más állna, tán a nyavalya is kitörné.
Kedves vitézek, csendessen! Biz az
ördög nem alszik - ej, szégyen, gyalázat
kardot ragadni!
Csalfa alázódással.
Egy magyar csak egyik
bajúsza végével pokolba űzhet
egy ily szegényke németet.
SIMON
Melinda!
MIKHÁL
Hol loptad el húgomnak a nevét?
BIBERACH
Ahol magát más lopta: a királyné
dombérozó mulatságában.
BÁNK, MIKHÁL, SIMON
Ember!
BIBERACH
No hadd beszéljem hát magam ki; de -
Igazán megszeppenve.
Ördögbe is! Valóba, most eszem
fel kell tekerni - átkozott hajón evez szerencsém,
s elül, hahogy reája nem vigyázok.
BÁNK
Kóbor, hogyan jött a Melinda név
nyelvedre?
BIBERACH
Páh! Tehát mégsem tudod?
De igaz! Hisz a királyné prüszkölő-
becs-rang-porától egész bolondulásig
elszédültél te. No, de szó ami szó,
ők szépen is fogának a dologhoz,
úgymint: "Nagyúr-ej-Bánk bán-így, meg így!
nem illik, ország első nagyja, hogy -
így, meg-meg így." - Felhozta hát ide
szép együgyű feleségét a nagyúr,
bármint dörömbözött szerelme-féltő
nagy szíve.
BÁNK
Ember!
BIBERACH
Csak csendessen, ó,
bán! Most az egyszer úgy kell már viselni
magamat, hogy a hajlandóságodat
megérdemeljem; mert ebűl leszek.
Ládd, bán, sokan tudták ezt a regét;
és ha igazat kell szólni, addíg én is
sípot faragtam nádatok között,
míg benne ülhettem, s hiú szemekkel
néztem magam körűl - nevetve mást.
Véletlenül így tanultam azt ki, a-
mit szorgalommal sem tudtak sokan.
Ispány uram, te oly merőn tekéntesz
reám, s nem tudod, hogy csak ezen éjtszakát
lett volna szükség el nem lopni Bánk bán
nagyúrtól, és hogy addig, míg ti itt
vele vagytok - otthon Ottó és Melinda -
MIKHÁL, SIMON, BÁNK
egyszerre.
Melinda, húgom? Fattyú! Megöllek!
BIBERACH
Ezt ugyan bizon
szolgálatomra nem reményleném.
Ládd, bán: királyod a kezedbe adta
egész hatalmát; s így hogy egyikének,
vagy másikának útjában ne légy,
el kelle ország-vizsgálásra menned.
PETUR
mérges kacajjal emeli fel ökleit.
Gyalázat! Ellágyulhattam?! - No, Bánk,
hát nem kacagsz velem?
BÁNK
összecsapván kezeit.
Pokolbeli
irtóztatóság büntetései -
földünkre jöttetek hát már? Hiszen
ni, itt világos egésszen, amit én
üres fejű ki nem tudtam találni! -
El, a királyhoz - a császárhoz - a
pápához elmegyek, s hogy elpirúljon,
lerántom e parázna bíborosról
a szép álorcáját kacagtatón.
Ó, légy velem hidegvér, légy velem!
Ne hagyj el állhatatosság! hogy merőn
nézvén szemek közé, becsűletes
tekintetemnél elvakúljon a
szentségtörő. Meggyilkolom ott előtte
a bíboros gazembert; és ha a
vesztőpiacra hurcolnak, kiáltom:
Azért jutott hóhér kezébe Bánk, mert
hitvesse virtusát bosszúlta meg!
BIBERACH
Páh, milliom! Bizony tán nem tudod,
hogy csóka csóka-társának szemét
ki nem kaparja? Mert ám mintsem olly
nagyot bakázzon a bíbor, bizonnyal
előbb feláldoznak tíz Bánkot is.
De gyilkod is haszontalan fened:
az útakat jól tudjuk elállani;
vesztőhelyet se fogsz te látni, hogy
ottan rikólthassál, - az ily rikoltót
titokba szoktuk ám eloltani.
BÁNK
Német! Te megnyitottad a szemem!
S illy kábaságot akartam tenni? - Nem!
Szeggel szeget! Hisz a tilalmas és
megengedődhető ravaszkodás
úgy állnak el, mint a hazug s igaz.
Megmenthetem talán még - nemde? Ó,
szólj Bíberách, lehetne még talán
meggátlanunk? Szólj, szólj!
BIBERACH
öklét összeráncosított homlokához nyomván, igen mély, de rövid gondolkozás után.
Talán. - Gyerünk!
BÁNK
Ember! Ha még késő nem volna - ó,
angyal! szerezd meg üdvösségemet. -
Ne menjetek széjjel mindjárt barátim,
hogy megtaláljalak, hahogy talán
lehetne szükség rátok.
Mikhálhoz.
Ősz, remélj
egy nyugodalmas éjtszakát.
MIKHÁL
Uram,
Szent Isten! Adj te!
MIND
morogva.
Ámen. Úgy legyen.
SIMON
Szabadítsd szerette húgomat, Melindát!
BÁNK
Csak egyszer őtet a kezem közé
vehessem, ó, mikép fogom kacagni
a gyáva herceget; s ha húsomat
lerágja a kerítő asszony akkor,
még csontomon is elviszem Melindát.
Egy elhagyattatott helyen legyen
inkább kenyéren s vízen, mintsem itt
pompába bíbor és a hermelin
bemocskolásra eszközül vettessen,
s szolgáljon egy bujának, akinél még
drágább s becsesb előttem a kutyám.
El.
BIBERACH
maga eleibe dörmögve, követi.
És - jó ez is. Csak eggyik nyerni fog!
El.
PETUR
egy ideig merően nézi mindnyájokat, akik elgondolkodtak.
No - üljetek le hát - azt mondta, hogy
maradjatok. -
MIND
székekhez ballagnak, leülnek, s az asztalra békételenül könyökölnek. A többiek körül-körül a fal mellett levő padokra telepednek, és vagy térdekre bókolnak, vagy fejeket hanyatt a falnak támasztják.
Jó, jó. Maradhatunk.
MIKHÁL
Bojóth! Bojóth! - Kopácsolásokat
lelkem mennyasszonyi ágynak gondolá;
pedig becsűletünknek egy koporsót
szegeztek. Ó Melinda!
Bánatossan lehajtja fejét, s végre elszunnyad.
SIMON
mellé ül.
Még hiszem,
tán jóra fordúlhat minden! -
Maga elébe néz.
De hát
ha nem? Kevély spanyol szív, hol maradsz? -
Hamar tünő örömremény, mi vagy
te? Játszi képzete a kívánkozó
észnek: mosolyg s - meghal -
PETUR
az ablaknál egy székbe vetette magát.
Jó éjtszakát!
MIND
anélkül, hogy megmozdulnának, dörmögik.
Jó éjtszakát!
PETUR
magába morog.
Virrad. - Nem úgy, nem úgy,
ti földi istennék! Ne gondoljátok azt,
hogy minden irtózik hatalmas hangotoktól!
Hirtelen visszateként.
Hát alszotok?
MIND
lassabban.
Jó éjtszakát!
PETUR
Aludj,
Mohón kilobbant hazafiság -
Elragadtatva néz ki a hajnalcsillagra.
Dicső fény-
csillag!
Hirtelen gúnyolva.
Lopott fény! - Ej! -
Lassan.
Jó éjtszakát!
*
Harmadik szakasz
Melinda szobája
BÁNK
az asztalnál állva kezére bókolt.
Hazudsz!
MELINDA
előtte térdepel.
Igen; mióta hitvesed
megszűnt Melinda lenni, mindenik
vétek lehetséges. Hazudik? Ó!
ó, vajha angyalom lehetne az.
BÁNK
Mit térdepelsz? Az Isten nincsen itt -
állj fel! Beléphet egy meráni állat,
és azt hihetné: őtet illeti.
El akar menni, de ismét visszajön.
Hát nem cselekszed?
MELINDA
térdein eleibe csúszik.
Ölj meg engemet,
Bánk, ölj meg engemet -
BÁNK
S egy semmi asszonyt!
MELINDA
Ó Istenem! De én nem az vagyok.
BÁNK
Ártatlan? És az udvar nyelve e
névvel nevezte-é becsűletem?
MELINDA
Nem, azt ne mondja az udvar; mert hazud
mindenkor - ez ne mondjon engem annak.
Ah, én szerencsétlen személy vagyok!
Lerogy a földre.
BÁNK
felemeli.
Szegény szerencsétlen Melinda!
Merően néznek egymásra.
Mit
akarsz? Mi kell? Tehát te engemet, mint
egy Tantalust az el nem érhető
végcél után csak hagysz kapkodni? - Sírsz?
Felelj; de szóval, és ne így! Hiszen
szép könnyid elbúsíthatnák az ég
lakossait, s az angyalok magok
szánnák kigördüléseit. Elveszek, s én
így férfi nem vagyok.
Elereszti.
Mégsem hiszek. -
Ottó s Melinda egyaránt örűltek! -
MELINDA
térdeit csókolja.
Bánk, Bánk! Taposs meg legalább engemet!
Én bűntelen vagyok. Ó, ne mondd meg ezt
testvéreimnek: nem feleség - anya.
BÁNK
belök egy oldalajtót.
Te átkozott kis alvó, mit mosolyogsz?
MELINDA
sikoltva felugrik.
Ember, tudod te, mit mondtál fiadnak
most? - Átkozott! -
Merően néz maga elébe.
Atyaátok egy anyáért!
BÁNK
Mint vándor a hófúvásokban, úgy
lelkem ingadoz határtalan
kétség között, s eszem egy nagy óceánban
lebeg, veszejtve minden csillagot.
MELINDA
Atyaátok egy anyáért! - Kábaság!
Ha a szegény hold férjhez adja szép
leányait, mondjátok, hogy királyi
lakadalma van két nyíl-lövésnyire.
BÁNK
Boldogtalan!
MELINDA
Jó név. Pokolbeli
tűz ége csontjaimban, s a királyné
aludni ment - álmos volt. Ébredezz!
Add vissza gyermekem, te nagy királyné!
Elsiet.
BÁNK
Menj, menj hová a történet viszen! -
Úgy, úgy! Aludni ment - álmos vala.
Helyes, helyes, meráni asszonyom! - Nap!
Küldd oktalan Phaétonod, hogy a
világot öszve, meg-meg öszverontván,
pörköljön engem is pokolra le! -
De, Istenemre, lehetetlen mégis ez -
nem! Nem lehet! Tanácsot álmod e
szív, s a kimérhetetlen irgalom
által susogja azt a jó reménység
lelkembe: nem lehet. - Setét remény!
Karjait kinyújtja az ablakon, ölelve.
Ne rontsa ezt el a világod, ó
Auróra!
Hiszen Melinda úgyse tudja, mit
beszélle - - Ég és föld! De hát ki az
oka, hogy szegény nem tudja, mit beszél?! -
És a királyné álmos volt! - Nem-é?
Megijed.
Ha!
Melly gondolat lesz agyvelőmben első
zsengéjekor már meghatározás? -
Épülj fel! Izmosodj meg, gondolat! -
Veled épül ismét csak fel, örök lenyugtom
felett, megélledő becsűletem!
El akar.
*
IZIDÓRA
felszakaszt egy oldalajtót, s dölfössen kilép.
Kiállhatatlan!... Elfelejtkezél
rólam, gyalázóm? Úgy hát zárodat
kitörve karjaimmal, megmutassam,
hogy Bendeleiben Egenolf vére foly
ereimben? És - nagyúr, ki adta azt a
hatalmat, engemet hogy itt bezárj?
BÁNK
csak maga elébe néz.
Ha engemet Prometheusom csak egy
hangyának, és az égi tüzet talán
még abba is sajnálva, egy hideg
szerszámnak alkotott meg volna, úgy
szolgálatodra tán lehetne hangom -
IZIDÓRA
Nagyúr! királynénak barátja a nevem.
BÁNK
elébe mutat.
Nézd, nézd az árnyékot - hallgass oroszlán,
az a királyné - ó, hazug! Csak árnyék.
IZIDÓRA
Bán, bán, mi lelt téged? - Nagyúr, mi lelt?
Könyörűletességből felelj -
BÁNK
Ki innen!
IZIDÓRA
Megengedek, mert meg vagy háborodva.
El akar.
BÁNK
Egy szót csak irgalmas lélek: hiszem,
éjjel Ottóval még a mulatság
után soká beszélle a királyné -?
IZIDÓRA
És a kegyelméből csaknem kijött:
De majd Melinda megbékélteté.
Elsiet.
BÁNK
Kígyói nyelv! - Megbékélt; álmos is volt!
Szépen kidolgozott csalárdkodás -
így megcsalatva egy pokolbeli
kísértet által, akitől levésekor
már úgy megundorodott az Alkotó,
hogy félben hagyni dolgát kéntelen volt.
*
TIBORC
bizodalom s félelem között besompolyog.
Bánk bán, nagyúr, jó reggelt!
BÁNK
Útonálló!
TIBORC
Igazán? Lehet meglátni képemen?
BÁNK
Minek is becsűlet emberek között!
TIBORC
Való igaz: megőszült a fejem.
BÁNK
Miért?
TIBORC
Időm eljárt, jaj s panasz közt.
BÁNK
Azért teremtettem -
TIBORC
Köszönöm. Ma már
nem háborogsz úgy, mint az éjtszaka.
BÁNK
Munkálkodó légy, nem panaszkodó -
TIBORC
Ó, Istenem! Tekéntenél csak egyszer
házamba - élve látnád a panaszt
előtted. Mért valék becsűletes!
Holott gazember lévén, mostan is
tied lehetnék -
BÁNK
Melly boldogtalan
az, akinek bármely bilincsei
boldogtalan módon oldóznak el!
TIBORC
Ó, mint örültem, hogy szabad levék!
BÁNK
Mikép örűltem én bilincseimnek!
TIBORC
Hiszen való, hogy jó is az; de már
miólta a merániak -
BÁNK
Ha!- ó!
TIBORC
Sok pénzre van szükségek: és mivel
mi annyit adni nem tudtunk, tehát
sovány nyakunkra ismaélitákat
ültettek - ez már égbe kiált.
BÁNK
Piha!
TIBORC
Míg tűrhetém, tűrtem becsűletessen:
most már gazember is lennék, de késő -!
Ősz fő, kiszáradt kar, - hová megyek?
BÁNK
Haramia, - nincs itt más kigázolás.
TIBORC
Ma éjtszakán először kezdtem el
próbálni azt a mesterséget; ó,
hiszen beteg feleségem és öt éhes
porontyaimnál szívem majd kiugrott.
De látja Isten, hogy nem értem azt.
Lenn a királyi ház előtt soká
ólálkodék. Vígan valának abban,
és sokszor azt vettem csak észre, hogy
nyelvem kiöltém, mintha azt akarnám
felnyalni, amit ott fenn ellocsoltak.
Akkor lopózkodtál be a kapun -
hallám az őrzővel beszédedet -
én is tehát utánad mentem, és
mivelhogy azt meg tudtam mondani:
ki ment be olly titokba, mindenik
azt hitte, hogy Bánk bánhoz tartozok.
BÁNK
Pih! Minden e szerént tehát hamis
s megcsal, - keresse bár az ember, a-
hol akarja - legtisztábbnak mutassa
magát, de egyben mégis mocskos az.
TIBORC
Mért bélyegez meg a szükség vele!
BÁNK
De hogyha jól meggondolom: maga
a tiszta hívség, ó - de, ej, mi meg-
gondolni is való van itten? a
hívség? Kísértet, melyről minden ember
fecseg; de még nem látta senki is.
TIBORC
No, édes Istenem! Ismét azt hiszem, hogy
velem beszél -
BÁNK
Beszélj, beszélj; igen
jól hallom én panaszod; de a magam
panasza is beszél -
TIBORC
Uram Teremtőm,
még a nagyúrnak is van? - No, hát
nem vétek a szegény Tiborcnak, egy
titkos szövetségben hitét letenni.
BÁNK
Ha! - Ezt hogy elfelejthetém - Istenem!
TIBORC
Van más kigázolás? - Vitézkedést
ugyan ne várjanak tőlem; de hisz'
a háborúban szabad fosztani.
E gondolat legjobbnak látszatott.
BÁNK
búsan néz ki az ablakon.
Magyar hazám! -
TIBORC
A jó merániak
azt háború nélkül is megteszik; mert
hisz' a zsidók eleget fizetnek; a-
kiket tulajdonképpen tán nem is
lehetne embernyúzóknak nevezni, -
nyúzásra bőr kívántatik, holott
azt a merániak magok lehúzták
már csontjainkról; így tehát ezek
a húsba kéntelenek bemetszeni -
Igaz, hogy a metéltetett sikólt; de
hisz' arra nem szükség hallgatni, csak
haszon lehessen. S a nagyasszony -?
Keserű megvetéssel lódítja el a kezét.
BÁNK
fejét az ablakfához nyomván.
Ó!
TIBORC
Ő cifra és márványos házakat
építtet; és mi - csaknem megfagyunk
kunyhónk sövényfalai közt -
BÁNK
Átkozott!
TIBORC
Ő csorda számra tartja gyűlevész
szolgáit, éppenséggel mintha minden
hajszála egy őrzőt kivánna; sok
meránit, ollykor azt hinné az ember,
hogy tán akasztani viszik, úgy körül
van véve a léhűtőktől; s mi egy
rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
úgy, mintha mindég vagy lakadalma, vagy
keresztelője volna: és nekünk
szivünk dobog, ha egy csaplárlegény az
utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
a tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
ficánkolódnak, - tegnap egy kesely,
ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
feleség s porontyainkat kell befogni,
ha veszni éhen nem kívánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
úgy, mintha mindenik tagocska bennek
egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
kéményeinkről elpusztúlnak a
gólyák, mivel magunk emésztjük el
a hulladékot is. Szép földeinkből
vadászni berkeket csinálnak, a-
hová nekünk belépni sem szabad;
s ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
himlős gyerek megkívánván, lesujtunk
egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek;
és aki száz meg százezert rabol,
bírája lészen annak, akit a
szükség garast rabolni kénszerített.
BÁNK
Hogy úgy van!
TIBORC
Ők monostort, templomot
építenek, hol úgy sípolnak, úgy
megzengenek, hogy a szarándokok
táncolni kéntelenek a sáros utcán;
nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,
melyben magát az ember egy becses
védszent előtt mutathatná meg a
templomban.
BÁNK
Ó, buzogj vér! Csak buzogj!
TIBORC
Hahogy panaszkodni akarunk, előbb
meg kell tanulnunk írni; mert az illy
szegény paraszt az úr elébe nem
mehet be többé - úgy rendelte Béla
király, s merániak hasznát veszik -
hisz öszvekarmolázná a szegénynek
patkója a szép síma padlatot!
S ha tán utolsó fillérünkre egy
törvénytudó felírja a panaszt,
ki írja fel keserves könnyeinket,
hogy jó királyunk megláthassa azt. - -
BÁNK
Te Isten!
TIBORC
El kellene pirúlniok,
midőn ezüst-arannyal varrt övek
verődnek a lábszáraikra, mert
véres verejtékünk gyümölcse az.
Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt
kötnének inkább a hasokra, - leg-
alább csak úgy külsőképp is mutatnák
a gyászt azon szegény nyomorúltakért
kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal
a sírba döntenek -
BÁNK
Tűrj békességgel -
TIBORC
Tűrj békességgel, ezt papolta az
apáturunk is sokszor: boldogok
a békességesek, mert Isten fiainak
hívatnak, - úgy de tömve volt magának
a gyomra. Istenem! Mi haszna? Ha
szorongat a szegénység, a pokolt
nem féljük - a mennyország sem jön oly
szép színben a szemünk elébe.
BÁNK
Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk
a jó barátot, ellenséget; és
aztán ha célra értünk, sírni kell csak;
szánom keserveiteket, emberek!
TIBORC
nevetve.
Te szánsz nagyúr? Ó, a magyar se gondol
már oly sokat velünk, ha zsebe
tele van - hisz a természet a szegényt
maga arra szánta, hogy szülessen, éljen,
dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és -
meghaljon. Úgy van, úgy! Esmérni kell
az élhetetlenek sorsát, minek-
előtte megtudhassuk szánni is.
BÁNK
haraggal teként reá, de szeme Tiborc homlokán lévő sebhelyen akad fel.
TIBORC
észreveszi, s kevés hajával igyekszik eltakarni.
Huszonhat esztendő előtt vala ez -
még gyenge ifjonc voltál - Jáderánál
egy rossz velencei akart tégedet s
atyádat - Ej, hisz' az régen vala!
BÁNK
Tiborc homlokát, megölelvén, mejjéhez szorítja, majd egy erszényt nyom a markába.
Engem s atyámat - menj, menj, menj Tiborc.
TIBORC
Szép pénz; de adhatsz-é hát mindenik
szűkölködőnek? Visszaadja-é
ez a halottakért hullt könnyeket?
Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek
adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy
zsivány, tömött erszényeiddel együtt
ne lopja el nagylelkűségedet.
BÁNK
méltósággal.
Tiborc! Tiborc! Kivel beszélsz?
TIBORC
térdre rogyik.
Uram-
isten! Hisz' azt akarom, hogy vesszek el.
Én nem vagyok gonosztevő, - azért nem
bátorkodom magamat elölni, mert az
Isten haragjától félek!
BÁNK
Tiborc!
Menj, menj; keresd fel asszonyomat, s ha meg-
találtad, úgy jöjj, s várakozz reám.
Haza mentek - ott megmondhatod, hogy él
még Bánk.
TIBORC
Igen - kedves szomszédok! Él
még Bánk, atyánk - fogom kiáltani.
Sírva elmegy.
BÁNK
Atya? - Úgy - ez is még hátra van.
Megáll a belökött ajtónál.
Ha! Fel,
fel puha ágyadból, gyermek, nehogy
megvesztegessen udvarunk szele.
Bemegy.
*
BIBERACH
jön.
Bán! Asszonyod magánkívül futott el.
Az oldalszobába besiető Bánk után néz; azután egész maga alkalmatosságával le akar ülni, de a visszajövő Bánk tekéntete visszatartóztatja.
BÁNK
az álmos kis Somával jön vissza.
Ne sírj, ne sírj gyermek, hisz egyszer akkor
ébredni kell.
Vezetvén kifelé.
Menj tigrisek, fene-
vadak közé, szelídíts hiénát,
s ha mindened feláldozván nekik,
hálaadással megnyalják kezed -
öleld, szorítsd melledhez, és kiáltsd
örömmel: ó, mégis találtam embert!
BIBERACH
Bán! Őrülést mutat tekénteted!
BÁNK
Tudom, tudom: de hallom is közel-
létét eszem lerontása hír-
kürtjének, és azért kívánom azt
használni addig, míg egészen el nem
veszejtem.
El a fiával.
BIBERACH
És magam maradjak itt!
Utána néz, utána járdogál.
De nem hiszem bíz' én, a gyáva herceg
hogy boldogúlt. - Gyanú kínozza Bánkot.
Leül.
Egy sincsen a sok emberi indulat
közt, melynek oly kevésbe kerüljön a
képzelt lehetség általöltözése
az igazra, mint a szerelemféltésnek.
Maga eleibe nézvén, egymásra tett lábait lógatja.
Biz úgy.
*
OTTÓ
lihegve fut be.
Jó, hogy talállak - ó, de mért hogy itten
talállak, itten Bíberách?
BIBERACH
felemelkedik.
Igen.
Olly sárga a herceg. Hogy jött ide?
OTTÓ
Tudom-é, hogy? - És te Bíberách is itt?
BIBERACH
Igen. Te reszketsz, jó uram! Mi baj?
OTTÓ
Segíts, segíts!
BIBERACH
Hogyhogy?
OTTÓ
Néném kerestet.
BIBERACH
Az semmi sem.
OTTÓ
De hátha mégis -
BIBERACH
Úgy
hát menj el. -
OTTÓ
Ő kerestet; érted ezt?
BIBERACH
Értem.
OTTÓ
Melinda ott van, Bánk is itthon.
BIBERACH
Láttam.
OTTÓ
Melinda - reszketek.
BIBERACH
Soha
bizony -
OTTÓ
Nem a nagyúrtól - nem az egész
országtól; én csak rettentő királyi
nénémtől irtózok; mert hogy gyanút
ne tenne, Myska bán által kerestet.
Elmenjek-é? Hová menjek?
BIBERACH
Csak amely
hely legközelb van hozzá: ott nem is
keresnek. - Édes hercegem, de hát
mért félsz? Talán vétettél ellene?
OTTÓ
Te kérded azt, tanácsadó? te?
BIBERACH
És
volt annyi lelked azt követni, herceg?
OTTÓ
Csúfolsz, csavargó?
BIBERACH
szepegve.
Megesett a dolog?
OTTÓ
elfogódva szegezi a földre szemeit.
BIBERACH
Hallgatsz? - No - élj szerencsésen.
OTTÓ
Hová?
BIBERACH
Elég nagy a világ.
OTTÓ
Engemet akarsz
elhagyni? - Rémítőn fogok fizetni
gazemberes tanácsodért.
BIBERACH
No, még
e volna szép! - Én szabad ember vagyok.
OTTÓ
Reszkess!
BIBERACH
Miért nem? Gondolod, hogy a
felháborított tengert meg fogod
állítani, hogyha egyszer egy habocskát
- magát érti -
vessződdel el tudsz széjjel ütni? Mit? -
No, nézd ezen kevés hajat.
Maga hajából igen keveset morzsol ujjai közé.
Nem is
méltó azon kis fáradságra, mellyel
ki lehetne rántani - ha most ennyivel meg
tudnám szerencséd váltani, hidd el, azt
nem tartanám méltónak e csekély erőre.
A legnagyobb hidegséggel.
Még gyermekekhez nem bocsátkozék le,
miolta csak megszűntem hinni azt,
hogy a tanítómnak vesszőitől
reszketne minden ember. Jobban esmérsz,
jó hercegem, mintsem hogy azt reméld,
hogy Bíberáchot egy mesés manó is
el fogja tán mindjárt rémíteni.
Első bejöttöm a világra megölt
már egy anyát, s bús tékozló atyám
gyűlölni kezdett, - én is rajta kezdtem
gyűlölni minden embert. Néha jól
megöklözém. Egyszer végre feladott.
Bűnöm bocsánatjáért, ölni, a
Szentföldre kellett volna mennem; és
az atyám megitta volna addig otthon
minden vagyonkámat. Nem mentem.
Akkor
bedugtak egy klastromba; hogy pedig
még életemben szentté lenni kedvem
nem volt, kiszöktem a falak közűl.
Minden vagyon nélkül, köszönhetem,
hogy ott tanúltam; s így az emberi
vakságból éltem: - elég az ostoba! -
Ritter, paraszt, szegény, úr, hercegek
lettek barátjaimmá, és csak egyszer
forrt szinte a torkomra. Nem kívánom,
hogy többet úgy legyen.
Menni akar.
OTTÓ
eláll szeme, szája.
De olly hideg-
vérrel?
BIBERACH
Miért nem? Én beüthetem hűs
vérrel Lucim nyakába kardomat,
hát tégedet miért ne tudjalak
hűs vérrel itten hagyni? - Hogyha úgy áll
előttem egy valaki, mint férfiú,
biz' úgy ijedni meg tudok magam
is - most nem.
OTTÓ
A nyugalmamat tekéntsd,
és adj tanácsot e zavarba, kérlek.
BIBERACH
Hahogy te is szavadnak embere
lettél, s beteljesítted volna szép
igéretid - legengedelmesebb
lett volna Bíberách. A sok jutalmat
özönnel ígérted, mely egykor a
vénségemen segítsen: és - nem úgy lett.
Tudván, hogy a hasonló emberek
kények szerént várják meg a tanácsot,
kétféleképpen adtam mégis azt,
és rajtad állt abban választani.
Most hát sziszegj azon gödörben, a-
mellyet magad véstél magadnak. Azt
csak meg fogod nekem bocsátani,
hogy érted én is abba esni nem
kívánkozok?
OTTÓ
S valóban olly gödörben
lennék? Tanácsolj, Bíberáchom! Ó,
ha vallomásomat kívánod - ím
megesmerem, hogy vígyázatlan
voltam; de nem, sőt oktalan.
BIBERACH
Mi, mi?
Még oktalan? - Ti földi istenek,
soha oktalan nem tesztek semmit is;
az égi Isten adja nektek az
ő csalhatatlan bölcsesség-malasztját!
Kérdezd, s megesküszik reá akár-
mely embered. - Te mindenféle földi
s mennybéli bölcsességek öszvesége!
Igy hát hogyan lehetsz te oktalan?
OTTÓ
Ember! Csak egy szót még, vagy egy nyomot
tovább, s fejed lábadnál fog heverni.
Bolondokat lelhetsz; de engem a
szerencse itt uraddá tett -
BIBERACH
kissé megdöbben.
S miért
tartóztatod tehát intésedet, hogy
végére járjon életemnek? Úgy,
úgy, ölni tudtok, jó urak: bezzeg
ha életet tudnátok adni, akkor
érdemlenétek meg az uralkodást.
Még eddig egy kevésre becsűltelek,
de most idétlen rémítésedért
megvetlek. Útálnám magam, ha abban
a hiedelemben hagyhatnálak el,
hogy testi-lelki híved voltam: engem
csak a haszon kötött hozzád -
OTTÓ
Vitéz!
BIBERACH
Ne félj, uram; hiszen nem esz meg a
nagyúr, - való, hogy éktelen dühös
lett, amidőn a dolgot felfedeztem -
OTTÓ
kardot ránt.
Még ezt is? Ördög! -
BIBERACH
mosolyogva kardmarkolatjára teszi kezét.
OTTÓ
gyengülve ereszti le kardját. Biberach megy. Ottó segítségért akar kiáltani.
Hej!
BIBERACH
Ne szólj - uram!
Hidegen visszatér.
Én elmegyek. Te megfogathatol.
De jól tudod, hogy én egyedül tudom:
ki volt Fülöp királynak gyilkolója! - -
Megy.
OTTÓ
elhanyatlik.
Várj, Bíberách - ne menj! Várj, várj!
BIBERACH
elballagva.
Soha!
OTTÓ
rimánkodva siet a hátra se néző után.
Várj, várj.
Midőn utolérte, ledöfi.
Pokolba veled alávaló! -
A holt Fülöp nem fog reám kiáltani.
Elsiet.
BIBERACH
visszafordulván, kardot rántott Ottóra, de elgyengülve botlik azon keresztül a földre.
Pih! Ez gyalázat. - Átkozott! Halálos
ágyad felett kétségbeesésedet
kacagja árnyékom. - Gyilkos! Segítség! -
*
MYSKA BÁN
jön többekkel.
Rejtsd el magad, herceg, kér a királyné.
Hol van? Szavát hallottam. - Hej! Mi ez?
BIBERACH
Ottó döfött le - hátúl - ó, segíts -
gyógyíts - azért nagy dolgokat fogok,
bán, felfedezni, melyek a királynét
s hazádat illetik.
MYSKA BÁN
Hazámat? - Ó,
hozzátok őtet frissen hát utánnam!
Felemelik Biberacbot, ki a kezek közé hanyatlik.
*
Negyedik szakasz
A királyné szobája
GERTRUDIS
az asztalnál ül mély gondolatban. Az udvorniknak - ki az asztal megett áll s egyik kezében egy már megolvasott levelet tart, a másikban pedig egy világtörténet-könyvét kinyitva - a levelet kivévén kezéből, feláll, megnézi s ismét visszaveti az asztalra.
Csak szúnyogok - csak szőnyeget nekik. - -
Elég -!
UDVORNIK
beteszi a könyvet, és néz a királynéra.
GERTRUDIS
De hol van Ottó? - Törnek ő-
rá; mert öcsém.
Az udvornikhoz.
Már elmehetsz.
UDVORNIK
leteszi a könyvet az asztalra, s meghajtván magát, elmegy.
GERTRUDIS
az ablakhoz menvén, kinéz.
Napest! -
Az asztalhoz megy, felvévén a könyvet, végigpergeti ujjain, s ismét leveti.
Hogy nem lehet Solon s Lycurgus - asszony!
Immár ki háborgat megént?
*
IZIDÓRA
jövén, távúl meghajtja magát.
Kegyelmes
Nagyasszonyom - -
GERTRUDIS
Leány! Szerencse, hogy
te vagy, - megént bűntetnem kellene.
Kezét nyújtja.
IZIDÓRA
megcsókolja azt.
Köszönöm. Igaz, hogy rendelésedet
tudtam, mivel be nem bocsájtatik
még maga Melinda is. De egy kegyelmet
jövök kikérni -
GERTRUDIS
Szólj.
IZIDÓRA
Bocsáss hazámba.
GERTRUDIS
Izidóra!
IZIDÓRA
Én ez országodba úgy
jöttem be egykor, mint egy asszonyi
szép érdemünkkel büszke lány; de az
ma meggyaláztatott: azért tehát
e büszkeségem megmaradt darabját
engedd hazámba visszavinni még!
GERTRUDIS
Ha hazudsz, leány -
IZIDÓRA
letérdepel.
Nem, Istenemre, nem!
Nem!
GERTRUDIS
Szólj!
IZIDÓRA
Szerettem Ottót -
GERTRUDIS
Mit beszélsz -
a herceget?
IZIDÓRA
Nem, Ottót, a vitézt: de a
vitéz bemocskolá magát, s azért
a büszke német lány a bíborost
is megveté.
GERTRUDIS
Leány, az én öcsémet?
IZIDÓRA
Azt.
GERTRUDIS
Állj fel!
IZIDÓRA
megteszi.
Olly igen szerethetém
még akkor is, hogy megcsalt engemet:
de már ma félénk gyilkossá leve.
GERTRUDIS
Az én öcsém félénk gyilkos leve?!
IZIDÓRA
Szemérmemet meggyőzve, mindenütt
nyomában voltam estve ólta. - Hogy
téged, nagyasszonyom, Melinda mellett
az álom elfogván, feküdni mentél -
előmbe jött lihegve Bíberách;
s midőn lefektedet megtudta, kért,
hogy menjek el Melindához, mivel
italt adott mindkettőtöknek Ottó.
GERTRUDIS
Ha!
IZIDÓRA
Én futottam; nem hozzád, mivel
ez altató volt csak - futottam Ottó
herceghez és Melindához hamar. -
Rendetlenül láttam kifutni onnét
a herceget. Szemmel tartván, alig
értem Melinda ajtajához, amidőn
egy durva lábdobogás riaszta fel.
GERTRUDIS
No -
IZIDÓRA
Vállamat ragadta egy erős
kéz, - bélökött Melinda ajtaján,
s előttem állott Bánk bán -.
GERTRUDIS
megmerevedik, végre halkal mondja.
A nagyúr?!
IZIDÓRA
Melinda felsikoltva elhanyatlott -
én fagyva álltam, mint egy útazó
az égnek első dördülésekor.
Mindent kivallottam: mellyért bezárt egy
oldalszobába, - szabadulásomért
ott várakoztam hasztalan. Segítség
után akartam az ablakon kiáltani
már; s ím kacajt hallottam fel. Szemem
világa elveszett. - Hajnalban egy
idegen szobában - rajtam a kacaj! -
Iszonyú erőt érzettem karjaimban,
és felszakasztám Bánknak ajtaját.
GERTRUDIS
Bánk itthon -
IZIDÓRA
Ó, királyné! Ez gyalázat!
Eressz hazámba: hiszen ez itt marad.
GERTRUDIS
Ottó.
IZIDÓRA
Kevés időre alattomossan
megölte ritter Bíberáchot -
GERTRUDIS
Ezt is?
Ottó! -
IZIDÓRA
Szerencsétlenségembe kezdtem
esmérni udvarod - milyen mohon
kap a gyalázaton, hogy gúnyolódjon!
GERTRUDIS
Ottó! Meránia!
IZIDÓRA
Midőn elvivé
leányod' a követség - engemet
itten hagyattál -
GERTRUDIS
Berchtold nemzete!
IZIDÓRA
Jó Bertha, légy leányom anyja, mint
én anyja leszek a tiednek! - azt
mondád te akkor jó anyámnak. Ó,
kegyes nagyasszonyom! Hazámba vágy
a szívem, és az ott vagyon, hol a
holtteste nyugszik annak, akinek
az életem s lelkem felébredését
köszönöm.
GERTRUDIS
Dicső kinézésim!
IZIDÓRA
Nagyasszony!
Hidd el, királyi udvarodra nem
vagyok én teremtve. Itt nekem hideg,
lármás, világos minden, olly nagyon -
GERTRUDIS
Izidóra.
IZIDÓRA
A magányosságnak édes
ölében voltam én nevelve, ott
tanultam esmerni egy jobb világot. Ottó!
GERTRUDIS
Átok reád, fiú, ki örök mocsok
közé keverted a hazádat!
IZIDÓRA
Ott
fogok talán én megnyugodni; vagy
könnyezni, elfelejteni.
GERTRUDIS
Izidóra!
Jöjj máskor el. -
IZIDÓRA
Reménylhetek?
GERTRUDIS
kezét nyújtva, anélkül, hogy elfordítaná egy helyről szemeit.
IZIDÓRA
Királyné!
GERTRUDIS
széjjelnéz, s valamin nagyon láttatik gondolkodni.
Az egy halál -
IZIDÓRA
mohon megcsókolja a kezét.
Minden keserveinket
elűzi, és a sírban a sebek
is mind begyógyúlnak. - Mosolyogj remény!
El.
*
UDVORNIK
jön.
Nagyasszonyom -
GERTRUDIS
egy futó pillanattal.
Jöjjön Melinda.
UDVORNIK
De -
GERTRUDIS
elmerűlve.
Uralkodás! Parancsolás! - Minő
más már csak ennek még a hangja is,
mint - engedelmeskedni - hát minő
ez még valóságában? - Egy Magyar-
országba'! Majd Polyák - Podólia,
aztán Velence, a kevély Velence -
Európa harmadába!
Szédülni láttatik.
Gyenge lélek,
szédűlsz? - Pirulj! Ha egyszer annyira
segítne Endre fegyvere, semmivel
se lenne szédítőbb, mint mostan ez.
Elevenebben.
Törvényt kiszabni, és úgy lenni e felett,
miképpen a nap sok világokon! Csak ez
is elfelejtetheti velünk rövid
életünknek álmatlan sok éjtszakáit -
- az udvornikhoz -
Ha! Mégis itt?
UDVORNIK
Mikhál bán jönne be
erővel is -
GERTRUDIS
Melinda.
UDVORNIK
Jól vagyon.
El.
GERTRUDIS
Saját eszünket s akaratunkat a
legostobább köntösben is annyira
szentté teremteni, hogy azt egy egész
ország imádja: önmagunknak az
lehetni, aminek szeretjük; és
másnak parancsolhatni, lennie
az, aminek kell lenni - átkozott! Mitől
foszthatsz meg, Ottó, még tán engemet!
*
MELINDA
hirtelen bejön, megáll, merően néz.
Ez a magyar királyné?
GERTRUDIS
Kérdezed?
MELINDA
Úgy, úgy, ez a kevély királyi asszony!
GERTRUDIS
Eszelős!
MELINDA
Hiszed, hogy reszketek?
GERTRUDIS
Mi kell?
MELINDA
Mi? Kérdezed? Nem, nem! Lehetetlen az!
GERTRUDIS
Micsoda?
MELINDA
Hogy álmos a - rabló!
GERTRUDIS
Esze-
veszett! Megengedek. -
MELINDA
Késő az immár!
Add vissza egy anyának gyermekét -
add vissza testvérnek testvéreit -
Add vissza férjét e tökélletessen
megrontatott beteg lelkemnek is.
GERTRUDIS
Szánlak.
MELINDA
Köszönném, hogyha elhihetném.
Nincs, aki szánjon - nincs, nincs, nincs! - Midőn
kifutottam a sárkány elébe, még
Bánkom se jött utánam - szegény!
Azt vélte tán, hogy nálla nélkül is
elmenni tudnék lakodalomba. - Ó, jaj!
Fejét kezei közé szorítja.
GERTRUDIS
megijedve néz rá.
Hah! Istenem - Melinda!
MELINDA
Csak ne lennél
az, ami vagy: megátkoználak. Ó,
ti a szegény Melinda jó nevével
ma egy egész familiát töröltetek
az üdvözűlhetők sorából el.
Átkozza férjem azt az esküvést,
melly engemet hitvessévé teve, -
Átkozza a szerette gyermeket,
mert a bojóthi Melinda szűlte azt -
GERTRUDIS
csenget.
Udvornik, a nagyúr! -
UDVORNIK
bámúl.
Itthon?
GERTRUDIS
Siess!
Udvornik el.
GERTRUDIS
szelíden.
El kell az udvarunk hagynod, Melinda.
MELINDA
El, el? Helyes!
GERTRUDIS
De minden lárma nélkül.
MELINDA
Semmit se félj, hogy pompásan hagyom
el! - Gazdagon jövék abba; és
koldúsi módra költözök ki abból -
GERTRUDIS
Szegény Melinda!
MELINDA
És - te tudsz így szólani?
GERTRUDIS
kezét nyújtja a csókolásra.
MELINDA
nem fogadja el.
El ezzel a szennyes kézzel!
GERTRUDIS
Melinda!
MELINDA
Nem csókolom, - nem is csókolhatom
azon kezet, mely utat nyithatott
lelkem kirablására. Úgyde hát
ki állhat a pestisnek ellene,
hogy el ne terjedjen?
GERTRUDIS
Te oktalan!
Tudod, hol és kivel beszélsz?
MELINDA
Veled,
koronák bemocskolója! Aki meg-
loptad királyi férjedet, - kitépted
kezéből a jobbágyi szíveket,
árúba tetted a törvényt - nyomád a
nyomorúltakat, - mártírrá tetted az
erkölcsöt és
- sírva fakad -
testvéri indulatból
egy szennytelen nyoszolyának eltörése
végett, királyházban bordélyt nyitottál.
GERTRUDIS
az oldalajtón kikiált.
Ha! Asszonyok!
MIKHÁL
szava kívűl.
Melinda!
MELINDA
térdre esik.
Istenem! - -
Ne hagyd bejönni őtet - csak ne most -
ne hagyd, királyné!
Eleibe mászik.
Mind csak kérdezé
odakinn, miért sírok, s fehér hajával
törölte könnyeit, hogy nem tudá
meg tőlem azt. Ha benned emberi
érzés vagyon, ne öld meg őtet ön-
gyalázatoddal! -
Háborodva.
Mondd, hogy a menyegző
két nyíllövésnyi - az Bánk és Melinda.
GERTRUDIS
a béjövő asszonyokhoz - méltósággal, de mégis valamennyire szánakozva.
Vigyétek e szegény tébúltat el!
MELINDA
Mindenható, ments meg kerűletétől
minden tapasztalatlan szíveket.
Mennek.
*
MIKHÁL BÁN
betör - egynéhány udvornikok visszatartják.
Gyilkoljatok meg, hogyha sírva kell az
ajtó előtt itt az igazságnak el-
aludni, amíg bébocsájtatik.
Meg kell ezennel tudnom, hogy mi lelt,
Melinda -
MELINDA
Félre! Félre! Eresszetek!
Kiszalad, az asszonyok követik.
MIKHÁL
Hurcoljatok hát sírba engem is!
El akar menni.
GERTRUDIS
Maradj!
Int az udvornikoknak, kik eltávoznak.
Hová ragadott indulatod?
MIKHÁL
Mi lelte húgomat? Miért szalad
előlem el, - mint atyját, úgy szeret.
és mégis elfut -
GERTRUDIS
Nem tudod, miért?
Szünet
Tehát miért kéredzkedél be hozzám?
MIKHÁL
Ni, szinte elfelejtém - Istenem!
A húgom, és - ez -
GERTRUDIS
Ez? Mi ez?
MIKHÁL
Követség -
GERTRUDIS
Micsoda követség?
MIKHÁL
Ó, jaj, jaj! Az eszem,
mint éjtszakáim, felzavarva van
a környülállások boldogtalan
ösvényin.
Hirtelen.
Óráim kiszabva vannak!
Csak egy szavadba fog kerülni, és az
irtóztatón megindúlt sors golyóbisa
más jobb nyomon fog hengeredni el. -
Tekéntsd magad - tekéntsd országodat -
GERTRUDIS
Miért?
MIKHÁL
Hogy azt még kérdezed! - Kezem
reszketve tészem öszve.
GERTRUDIS
Talán
miattam? - Én nem reszketek.
MIKHÁL
De én
országodért: te reszkess éltedért.
GERTRUDIS
Mit? Éltemért? Tán nem vagyok királyné?
MIKHÁL
Légy hát azoknak anyja is, kik engem
hozzád bocsájtottak -
GERTRUDIS
Kik?
MIKHÁL
megütközik.
Kik? - kik a
hazaszabadító névvel bélyegezték
meg magokat.
GERTRUDIS
Undokság!
MIKHÁL
Úgy hittem ez
előtt csak egy órával én is ezt; de
kik már azólta elérték volna a
célt, várakoznak kérésemre.
GERTRUDIS
Pártos!
MIKHÁL
Az nem vagyok; mert itt nem állanék.
Ó, töltsd be kéréseket, és egytől egyig
a lábaidnál láthatod.
GERTRUDIS
Mi kérést?
MIKHÁL
letérdepel.
Nézd - így fogok beszélni. Nem vagyok
magyar, tehát nem is gondolhatod,
hogy részrehajlás vagy haszon beszél
belőllem: ó, add vissza híveidnek
azt, amit elraboltál -
GERTRUDIS
Balgatag!
MIKHÁL
A nyúgodalmat, békességet és
az életen való gyönyörködést -
a volt vagyont, a testi-lelki meg-
elégedést, fazékok mellől a
fát; ételekből a húst és ágyokból a
szalmát -
GERTRUDIS
Ha!
MIKHÁL
Mert biz ezt raboltad el,
s od'adtad a saját hazádbeli
udvornikidnak.
GERTRUDIS
felkapja a levelet - erősen megnézvén Mikhált - ismét visszaveti. Csöndesebben.
Állj fel és beszélj,
mint ember emberhez.
MIKHÁL
feláll.
De jobban is
megmondhatom: Te ok nélkül bocsájtád
el hívataljaikból a magyar
alattvalóidat s tiéidet tevéd
helyekbe - és lerontatád az ősi
szép várakat s od'adtad a tulajdon
felekzetednek.
GERTRUDIS
szünet után félútálattal.
Ó, nem esméred
te a magyart még!
MIKHÁL
Sőt igen: sem a meg-
bántást, sem a jótéteményt soha
el nem felejti a magyar - de főképp
felekzetednek.
GERTRUDIS
fellobban.
Ősz ember, kik a
békételenkedők?
MIKHÁL
Meg akarsz ijeszteni -
pedig tekéntessz ősz hajszálaimra.
GERTRUDIS
S ha arra én tekéntni nem fogok?
MIKHÁL
megdöbben.
Úgy - elbeszéllem, mért őszült meg így:
itt van az előljáró beszéd -
Áradó könnyeit törölgeti.
no, már
jó éjtszakát szívem végnyúgodalma!
Nem hinni látszol, s tántoríthatatlan
megállni, mint minden kevély eszű.
GERTRUDIS
Úgy?
MIKHÁL
Ez lopá el tőlünk mindenünket.
Nem volt utolsó a bojóthi faj
spanyol hazámban, és pajzsunkon a
taréjos egyfejű sast esmeré
régtől sok ellenség. Már férjfiak
valánk öcsémmel, amidőn anyánknak
született ez a Melinda. Szép
volt, mint az erkölcs. Ekkor szűlt nekem
is egy fiat feleségem. - Ó, ti szép
napok! Ti édes éjtszakák! - Ehol
jövének egyszer a mohádik, és
a maurusok hatalma a spanyol
földön megént egészen eltenyészett.
Minden csak azt kiáltá: "A mohádik! -
Nem messze vannak a mohádik!" - Én
szunnyadtam, és - de hátha csak mese?
mondá az én nehezen hívő öcsém.
Így egyszer egy boldogtalan éjtszaka
elvette mindenünket - nemzetünket -
barátjainkat - ős Bojóthot és -
Elfojtódik.
egyetlenegy fiamat, reményemet,
lelkemnek egy gyönyörűségét, virágzó
ifjúkorában. Boldogok szülőink,
kik már előre elköltöztek! - A
hajam kitépve, futottam a halál
elől, mivel Simon megölt fiamnak a
testével oldalam mellett futott.
Nem akarta eltemetni; mert soha
sem hitte, hogy megholt: de ah, midőn
Melinda elfáradván, jajgatott
a test felett - midőn erőtlenül
én ott feküdtem, és ő gödröt ásott -
GERTRUDIS
Ember! Ledőlsz - erősödj!
MIKHÁL
Majd - igen.
Tenyerével mázolgatván legörgő könnyeit.
Fájdalma meghaladta a saját
fájdalmamat, - kezével véste a
sírt, mintha csak maga akart volna abba
belé feküdni. Így talála ott
bennünket egy magyar, ki Elmerik
királynak a spanyol Constantiát
vivő követségéhez tartozott -
Kunrád, a nagyúrnak édesapja.
Alig tudák Simont felvonni onnét -
fájdalma meghaladta a saját
fájdalmamat! S én azt mostan neki
háláadatlansággal -
GERTRUDIS
belevág szavába.
Egyike
a pártosoknak!
MIKHÁL
Hát ki mondta azt? -
Szegény öcsém! Én voltam árulód!
GERTRUDIS
Fedezd fel őket!
MIKHÁL
Hallgatásra tettem
le esküvésemet.
GERTRUDIS
Hát mégis egy
az öszveesküdtek közül -?
MIKHÁL
Fiam
sírjára esküszöm, hogy nem vagyok.
De ők mohon kívántak bánni a
dologgal és - Melinda volt eszemben -
kértem, hogy addig csak halasztanák,
míg nem beszéllenék veled: hanem
meg kelle esküdnöm, hogy egyikét
sem árulom közűlök el -
GERTRUDIS
Oktalan!
Első hited mindég királyodé!
Udvornik!
Udvornik belép.
Őrizetet! - Tüstént Simon
bán elfogattasson.
Udvornik, beszóllítván őrzőket, elsiet.
MIKHÁL
Ha meg találják
ezt látni -
GERTRUDIS
Lássák, és irtózzanak -
Gertrudis ingadozhatlan áll.
Vigyétek!
MIKHÁL
Engem? Asszony!
GERTRUDIS
Esztelen!
Nem fogsz talán csak átkozódni, hogy
az életemet kívánom őrzeni?
Öcséd kivallja majd
- gúnyolva -
mivelhogy ő
nem esküdött meg. Ó, így megcsalatva
saját teremtményemtöl - a magyar
se tette volna ezt... Vigyétek!
MIKHÁL
néhányszor előrevont hajfürtjeit nézvén, visszaveti.
Ősz
fejem! Illy gyalázat - ó Simon! -
GERTRUDIS
Hisz őtet
átkozhatod -
MIKHÁL
magát rendbe szedvén.
Fiamnak sírja mellett
fájdalma meghaladta a saját
fájdalmamat. Jó éjtszakát! Te nagy
sorsodban elvakúlt kevély eszű,
reszkess szerencsédtől! - jó éjtszakát.
Az őrizet közt ellézeng.
GERTRUDIS
merően néz utána.
Reszkessek a szerencsémtől? Miért?
Gertrudis a szerencsétől legyen
reszketni kéntelen -?
UDVORNIK
bejön.
A nagyúr!
GERTRUDIS
döbög.
Ne még! -
Jőjjön.
Udvornik el.
GERTRUDIS
Szerencsémtől? - -?
Kinéz az ablakon.
Vitézi módra méssz
le, szép nap! - Ah, hol illy halál? Eredj,
eredj! Utól nem érlek - én csak asszony
vagyok.
*
BÁNK
belép morogva.
Helyessen, Istenemre, az -
Itt van Melinda, azt mondád, Tiborc?
GERTRUDIS
remegve néz a földre.
Bánk? A nagyúr?
BÁNK
Parancsolt a királyném. -
GERTRUDIS
Én-é?
BÁNK
Igen. -
GERTRUDIS
Vagy úgy! - Igen. -
BÁNK
Parancsolj!
GERTRUDIS
A hitvesed -
BÁNK
Miféle hitvesem!
GERTRUDIS
Nagyúr!
BÁNK
Való, hogy én házas vagyok;
de hitvesem nincsen -
GERTRUDIS
egy ideig nézi, végre elsiet.
BÁNK
kardját félig kirántva.
Jó angyalod
susogta ezt neked! - Tiborc! Tiborc!
TIBORC
ki Bánk bánnal jött, és leghátul maradván, csak egy szegletben vonja meg magát, s kucsmáját gyömöri.
Uram! Iszonyú ezen hideg magad-
viselete!
BÁNK
Nagyravágyás, büszkeség,
kecsegtetés, hízelkedés, csupán
csak csillogó fények; s hogy mégis az
asszonyt becsalhatják a bűn fenék
nélkül való mocsáriba - - -!
Lelkemre mondom, a nevelésnek egy
jó magva sem marad szivekbe meg,
mivelhogy a növésekkor tüzellő
indúlatoknak pestises szele
kifújja mind. Szegény, szegény, de szánni
méltó teremtmények! Hisz esmérem
én gyengeségteket! De hogy illy nagyon
ki légyen a romlandóságnak az
tétetve, nem hihettem még soha. -
Előttem, esküszöm, szentebbek is
lesztek ti, mint egy jó fiúnak a
szülőitől maradt ereklye. A
lehelletem fogom mérsékleni,
nehogy törékeny erkölcstök virágit
lelökje. Asszony! Asszony! Asszony! - És
ők ezt tudák! Ezt ők is jól tudák!
Mégis vasas marokkal körmölének a pók-
hálóba. - Meg fogok tán nemsokára
nektek fizetni, jó név gyilkolói!
Egész szegény nemzetségem megölt
nevében kívánok majd számadást.
Ó, semmi sincsen oly gyalázatos,
mint visszaélni az asszonyi gyengeséggel!
Az Alkotónak szentségébe be-
törés ez - és kigúnyolása, hogy
a legcsekélyebb férgecskének is
teremte oltalom-fegyvert, csupán
az asszony-állatról felejtkezett el.
TIBORC
a szuglyában térdre esik.
Uram, bocsásd meg, mert nem tudja, mit
beszél! Tudod, hogy ájtatos vala
mindég: ha tán asszonyt nem esmert volna, úgy
ő angyal is lett volna földeden!
*
GERTRUDIS
jön Melindával.
Itt van.
BÁNK
elfásúlva.
Melinda.
MELINDA
Kösd be a fejem,
Bánk!
Felkiáltva.
Gyermekem!
GERTRUDIS
Nagyúr! Add vissza azt
anyjának -
BÁNK
Anyjának?
MELINDA
Hol van Soma?
BÁNK
Biztos helyen.
MELINDA
Megölted?
GERTRUDIS
Istenem!
BÁNK
eliszonyodva.
Hiénaszívet vélni egy atyában?!
Hirtelen kimutat az ablakon.
Látjátok azt az ősz embert?
GERTRUDIS
Ha!
Elfordul.
MELINDA
Bátyám! -
BÁNK
Tömlöcbe vettetik.
MELINDA
Kezénél a fiam -
BÁNK
Ott, ott. Az elhanyatló nap nem ád
oly tiszteletreméltó fényt maga
körül, miképp ezen öreg fejér
hajfürtjein súgárol. Ó, királyné,
tekints ki, kérlek! Nézd, hogyan döcög!
Csak egy tekéntetet! Így megy egy király,
ki elvetette a királyi pálcát,
mivelhogy azt becsébe nyomorúltnak
találta.
Szemeit törli.
Mikhál, látod e vizet?
GERTRUDIS
bosszús elkeseredéssel.
Távozzatok! -
BÁNK
Jobbágyaid vagyunk.
Meghajtván magát, elindulnak
GERTRUDIS
Bánkhoz.
Maradj te!
BÁNK
falhoz tántorodva.
Vége! Vége már neki!
Tiborc, vezesd hát asszonyod'. Soká
nem kések én is - úgy-é, jó királyném?
Menj, menj, Melinda, ezen becsűletes
paraszttal és ne szégyeld el magad -
ő Jáderánál egykor igen sokat
tett - menj csak! A nap elnyugtával az
örvendezők is elnyúgodnak.
MELINDA
ki érzéketlenül állván, mejjén lévő pántlikáját tépegeti, végre leveti a földre.
El-
hervadnak a menyegzőben - kiholt az
atyaátok - ó, Bánk, látlak-é megént?
BÁNK
szorulva.
Megént.
MELINDA
Igen - megént! Mély síromon
túl a halál szép halvány angyala
meg fog mutatni megént.
Gertrudishoz féleszelősködéssel.
Nevetsz, te kis
ártatlan? Ó, vesd el koszorúdat! Az
öröm csak egy pillantatnak szülöttje,
s anyjával együtt meghal. Élj! Az Isten
bocsássa meg, mit olly istentelen
cselekedtetek velem. Nem volt italtok
méreg, de elszárítá lelkemet. -
Bánk, jőjj hamar!
BÁNK
öleli.
Köszöntsd helyettem ősi
váram - vezessen békével szerelmem!
Siess, Tiborc.
MELINDA
rebegve ténfereg kifelé.
Bánk, jöjj hamar, csak egy-
két nyíllövésnyi - jöjj hamar.
TIBORC
elvezetvén, az égre teként.
Hamar!
*
GERTRUDIS
szünet után.
Bánk itt maradt?
BÁNK
Igen.
GERTRUDIS
A megsértett vagy a
sértő? -
BÁNK
Igen vagy nem, csak egyre megy.
GERTRUDIS
Adj számot -
BÁNK
Én? -
GERTRUDIS
Te mint egy éjjeli
tolvaj jövél foglalatosságaidból
az udvarunkba vissza. Illik ez?
BÁNK
Nem.
GERTRUDIS
Te rangodat, sőt önnön rangomat
megmocskolád - hát ez illik-e?
BÁNK
Nem.
GERTRUDIS
Leventa! Egy ártatlanságot el-
zárván, gyalázatba kevertél - becsűlet-
é ez?
BÁNK
Nem. Ó, az én becsűletem
Melinda elbúcsúzásával el-
búcsúza; Mikhál bánnal és fiammal
elzáratott: ha még mi megmaradt,
ezernyi sok szegény között hazámban
felosztva van - minek az is?!
GERTRUDIS
méltósággal.
De tűrtesd
magad -
BÁNK
A becsűletes kínoztatik,
megostoroztatik, kipörkölik
szemeit, s midőn minden kitelhető
csapást kiállt, akkor törik kerékbe;
és így, ha későn is, megismeri,
hogy ugyan becsűletest kell játszani,
de valóba lenni mégis oktalanság.
Minő dicső ellenben becstelennek
a sorsa, csakhogy tudja a közönség
jó véleményét meghódítani:
akkoron azonban hogy a becsűlet ál-
orcája mellett büntetlen el-
követhet undokságokat, vakon
a hír legemberebbnek szenteli -
fő hívatalra lép; ottan rabol
mindent el a szegény bahóktól, ahol
akarja; minden emberek vele
ohajtanak egybeköttetésbe' lenni;
gazdag s hatalmas léte barátinak
lehet javokra; sőt a mennyet is
gyakorta úgy megnyerheti
részére, gazdagságából kitellő
több áldozattal, hogy sokkal becsessebb
lesz még előtte, mint ez a szerény
becsűletes, ki semmit sem tud adni.
GERTRUDIS
Istentelen! Távozz!
BÁNK
közelebb lép.
Nem. Avagy azt
hiszed, hogy nem maradtam volna itt
parancsolásod nélkűl? Meglehet -
Magában.
Tán nem maradtam volna mégis itt! -
Nagyasszonyom! Melinda helyett köszönni kell!
GERTRUDIS
Jobbágy!
BÁNK
Nem úgy van, asszonyom! Én urad
s bírád vagyok; míg a király oda
lészen, királyod is vagyok -
GERTRUDIS
a csengettyűhöz akar nyúlni.
BÁNK
elkapja, s zsebébe teszi.
GERTRUDIS
Udvor-
BÁNK
kardját félig kirántva.
Egy
szót! - Ülj le! - Hasztalan kiáltsz te most,
mert nem szabad bejönni senkinek
is; úgy parancsolá Bánk bán, Magyar-
ország királya.
GERTRUDIS
Bánk!
BÁNK
Bejártam az
országot, és mindenfelé csak az
elbúsulást találtam. Udvarod
átkozza minden és hazádfiit. -
Szerette jó királyunk, Endre! Hogy
fogod találni népedet? Polyák-
országot elnyered, s tán a magyart
veszted helyette el! - Midőn ti leg-
először, asszonyom, hazánkba jöttetek,
a békességnek édes istene
Pannóniára monda akkoron
egy átkot, és a romlás angyala
mormogta rá az áment.
GERTRUDIS
Ember! Azt
mondom, ne törj túl a korlátidon!
BÁNK
Egy szájjal, egy lélekkel azt kiáltá
minden magyar hozzám: "Ez egynehány
keserves esztendők alatt magyar
törvényeink magyar hazánkon úgy
fityegnek, amiképpen egy pellengér-
oszlopra állítotton mocskos tettinek
táblája."
GERTRUDIS
Ó, hazug! Miért nem úgy szól
a hír tehát?
BÁNK
A hír csak esztelen
kongás, - ha a hordó üres, leginkább
kong; mégis - a hír a királyi szék
fő Bëlje; ennek oltárára kész a
magyar lerakni mindenét; való,
hogy azt is a dicső udvornikid
emésztik el; de hangzik is az ország
négy része, megdícsértetésitől
a bőkezű adakozónak -
GERTRUDIS
elbámulván.
Talán úgy?
BÁNK
Vak voltam én is udvarodba; de
már látok. Egykor egy öreg paraszt
akadt előmbe, - szárazon evé
a megpenészedett kenyért. - Igaz s hív
szolgája volt hazánknak, mondja, negyven
esztendeig: de nyúgalomra ment.
Miért? Helyet kellett csinálni egy
hazádfiának -
- öszvecsapja kezeit -
Istenem! Istenem!
Egy tiszteletreméltó ősz kezébe, negyven
esztendeig való szolgálatért,
száraz kenyért nyújtasz, magyar hazám?
Tűrt a szegény. - Végtére egy követ
hírűl hozá, hogy itt mik esnek. Ál-
köntösbe visszajöttem, és találtam -
- nyögve -
ó, többet is, mintsem reménylheték!
Szünet.
Azt, büszke lélek, fel nem érted ésszel,
hogy gyermekem' mért adám amaz
öregnek? Asszonyom! Ha útam innen
hóhér kezébe vinne engemet? - -
GERTRUDIS
elsárgulva támaszkodik az asztalra.
BÁNK
Ugyan ne gondoskodjon egy eszes
atya gyermekéről? -
GERTRUDIS
székébe rogyik.
Bánk! Mit akarsz velem?
BÁNK
Te engemet magadhoz hívatál
szikrát okádó vérem éktelen
dühében. Itt előszobádba láttam
Mikhált gyalázatán kesergeni -
ó, egy tekéntet, melly az ördögöt
magát is arra bírta volna, hogy
egy megszorúlt szentet segíteni
siessen. Így - od'adtam a fiam: mert
tudom, hogy ő előbb saját kezével
megfojtja kedves húga gyermekét,
mintsem hogy azt csak tőle elvegyék is.
GERTRUDIS
Itt is talán hibáztam még?
BÁNK
Neked
csak egy szavadba kerűlne, mégis a hit-
szegést előbbvalónak gondolád -
neked csak egy kicsiny reményt vala
szükség hazudnod - egy csekély igéret
a zendülést elnyomhatná; de az
erőszakos rimánkodás szokatlan
nálad. Te híveidnek a porig
alázatossakat véled, kik úgy
mosolyganak, miképp parancsolod.
Nem látod azt, hogy többnyire a saját
hasznokra egy kalitkát építettek
a büszkeségeden, hízelkedéssel,
hol elveszel -
GERTRUDIS
Ha úgy találna lenni!
BÁNK
Azt képzeléd, hogy Isten vagy, mivel
letérdepeltek híveid, midőn
a láncokat reád rakták. Magyar
nem volt neked soha embered, mivel
hallatlan Endre idejéig az még,
hogy a Teremtőjét kivéve, más előtt
is térdre essen egy magyar.
GERTRUDIS
Ha a
királynak a hitvesse nem nyer is
alattvalójától becsűletes maga-
viseletet - add meg azt, leventa, egy
asszonyszemélynek!
BÁNK
Aki nem érdemes,
hogy a szerette jó királyom áldott
szivét kezébe tartja; aki lábat
ád a bujálkodónak, és tovább
az áldozatra így teként le - ő
holott nem érdemes, hogy a saru-
szíjját megoldja, mert kenőcsli testét-
lelkét - -
GERTRUDIS
megsértett büszkeségének legnagyobb dühével felugrik.
Gonosz hazug! Ki tette azt? -
Légy átkozott Melindáddal! Legyen
örökre átkozott az a kölyök, kit
gyalázatomra szűlt Meránia!
BÁNK
Melinda jó nevét te hagytad az
udvarnak a nyelvére tenni: légy most
Isten, s hitesd el vélek, hogy Melinda
Bánk bánra érdemes: úgy letérdelek,
s imádlak, én, kit ők nevetnek.
GERTRUDIS
keserűen.
Úgy? -
Csak hadd nevessenek; hisz a hasonló
történet életünknek azon szokott
és kedves ízetlenkedésihez
tartozhat, amely megnevettető -
Már úgy születtünk, mint a szegény
emberbarátink kárán tapsolók;
hiszen ha hét az utcán hétszer el-
esett, azon szint'annyiszor kacagjuk
magunkat el -
- komoran néz Bánkra -
s a szánás akkoron
jön csak, midőn látjuk, hogy egyike
többé felállni nem tud.
BÁNK
Szörnyeteg! kész
lennél te is kacagni?
GERTRUDIS
kiált.
Emberek!
*
OTTÓ
az oldalszobából jön.
Néném! Az Istenért!
Megijedve.
Bánk bán!
Visszaszalad, s becsapja maga után az ajtót.
BÁNK
hasztalan igyekezvén a bezárt ajtón utánarontani.
Ha, fattyú!
Hogy e dühösség, mely a testemet
emészti, százezer mértékbe fussa
el lelkedet! Hogy a kín, a maga
egész minéműségében, csekélység
legyen tulajdon kínaidra nézve! -
Az ételednél undorodásba jőjj
és férgesedjen az italod - gyötörjön
éhséged annyira, hogy a sírból a
halottakat kívánd kirágni! El-
csúfíttatott árnyékom mindenütt
kövessen és véressen álljon ott,
ahol lefekszel, ott ahol felébredsz!
Örökre átkozott légy, átkozott!
és átkozott a hely, melyben születtél!
GERTRUDIS
Ottó megjelenésével undorodva rogyott székébe, majd az ablakhoz szalad; végre használni akarván az alkalmatosságot, el akar sietni; de Bánk utolsó szavára, mint egy tigris, nekidühödve tőrt kap, és Bánkba akarja ütni.
Hitvány! Ne bántsd hazámat!
BÁNK
Én? - Kerítő!
Megfordúlván kitekeri kezéből a gyilkot.
GERTRUDIS
sikoltva fut az asztalig.
BÁNK
utoléri, s agyonszurdálja.
Sziszegj, - sziszegj, kígyó! Te itt maradtál.
GERTRUDIS
lerogy.
Ah!
BÁNK
merően áll, reszketve egyenesíti ki ujjait - a tőr kiesik kezéből, melynek zördülésére felijed.
Vége! Volt - nincs; de ne tapsolj, hazám -
ni! - reszket a bosszúálló -
Kívül zörgés s több kiáltás.
Hamar!
BÁNK
megijedve néz az ablak felé ki.
Örvendj becsűletem! Lemosta mocskod'
a vérkeresztség - ó, Melinda! - Ki!
Ki! A tető mindjárt reám szakad.
Elváncorog.
GERTRUDIS
fel akarna emelkedni.
Meghalni - nem királyi széken - ah! -
*
MYSKA BÁN
még kívül kiált.
Mentsd meg magad, királyné! Pártütés!
ezt mondta a haldokló.
Bejön.
Istenem!
Késő!
GERTRUDIS
Nem érdemeltem - gyermekek -
hol vannak a gyermekeim? - Még ne is
láthassam őket? - Endre - gyermekek -
MYSKA
kezei közé szorított süvegét az ég felé emelvén.
Uram Teremtőm! Hallatlan Magyar-
országban illy eset!
GERTRUDIS
Ottó!
Kívül lárma, verekedés.
MYSKA
Zendülés!
*
OTTÓ
berohan.
Gertrúdis - oltalmazz, megölnek! Ó, jaj!
Ordítva rogy mellé, midőn meglátja.
Gertrúdis!
GERTRUDIS
elfordított ábrázatát a földhöz nyomja.
Ottó! Ottó! - gyilkosom!
MYSKA
Ottó? -
OTTÓ
Nem az! Nem az!
MYSKA
Nagy királyné!
Igy kell kimúlnod -?
GERTRUDIS
Így - ártatlanúl -
Meghal.
PETUR BÁN
kívül.
Az egész nemet kiirtsátok!
MYSKA
Mit? Az
egész nemet? Hol vannak a király-
fiak? - Velem légy, Istenem! Segíts! -
Azoknak élni kell! - Megmenteni -
meg kell, kik egykor még királyai
lesznek fiamnak, unokáimnak is!
Elsiet.
OTTÓ
Vigy el magaddal, Gertrúd! - Bíberách!
Mért nem követtelek? -
*
El akar szaladni; de szembejönnek Petur bán, Simon bán, békételenek.
PETUR
Megállj! -
OTTÓ
visszaszalad, s Gertrudisra borul.
Segíts!
SIMON
Én nem megyek tovább! Hol van Melinda?
PETUR
erősen fújva, néz Gertrudisra.
Elég is. Itt hever már; s a dühös
tenger magát örömmel engedi
egy kis gödörbe elszorítani,
csak ottan is zúzhassa a hajókat.
Ottót megragadván felrántja, s egy békételenhez lódítja.
Fel innen, ördög! Úgyis számtalanszor
térdeple sírva itt az emberi
szeretet; de senki sem nyitott neki
ajtót! Keresztények valának ők,
kik csak tanulságúl szemléltek az
imádtatott keresztre - látni, hogy
ők is mikép feszegethessék az embert,
először elrabolván mindenét.
Kívül kürtölés, lárma.
SIMON
Mi az?
SOLOM MESTER
kívül.
Ti csillapítsátok!
OTTÓ
kiáltva.
Szabadság!
PETUR
Kínokra hurcoljátok!
OTTÓ
kétségbeesve, midőn vinni akarják.
Ó, hogy olly
irtóztató legyen majd sorsotok
egykor - legyen bár akkor, amikor -
hogy a meráni csontokat siratva
a földből is kaparjátok ki s mint
megannyi szent ereklyét légyetek
imádni kéntelenek - s hogy minden el-
szánt törekedéstek önvédelmetekre
olyan siker nélkül való legyen,
mint kínozásom után esenkedéstek.
A Bánk bán által elejtett tőrt felkapja, s magába akarja ütni.
PETUR
elkapván tőle kiteként.
Vágjátok öszve! - A királyi nép!
SOLOM
berohan katonákkal.
Alattomos királyi gyilkosok!
Viaskodás.
PETUR
Hazudsz, hazudsz, istentelen gyerek!
Sohasem alattomos a magyar.
OTTÓ
Szabadság!
Gertrúdis, engedj meg - hisz elűz Magyar-
ország!
Elszalad.
PETUR
kivágván magát, kiált a társainak.
Kövessetek!
SOLOM
dühösen utánafut, kiáltván a katonáknak.
Kövessetek!
*
Ötödik szakasz
A királyi nagy palota, melyből hátul a középen egy nagy bolthajtás egy másik szálára vezet, mely eleintén földig érő fekete kárpittal el van fedve. Udvornikok, nép, majd a király több zászlósurakkal. Izidóra, asszonyok. Mind gyászban.
UDVORNIK
A népet immár tartóztatni nem
lehet a halottnézéstől. A király, azt
mondják, hogy a lováról is lefordúlt -
de sérelem nélkül mégis. Egyéb-
aránt, barátaim, a vén Myska bán
legtöbbre ment; mert elnyeré Zalában
Zelelgeh jószágot, fiastol együtt.
Hm, mintha más szintúgy megmenteni
nem tudta volna a királyfiakat.
Kívül lassú zúgás hallik: a király! a király! A bolthajtás kárpitjai kétfelé nyílnak, melyeket végig két udvornikok tartanak. Látszik, miképpen Gertrudis királyi pompával nagy emeleten egy koporsóban fekszik. Mellette az epekedő Izidóra a királyfiakkal. Az emelet lépcsőin körül az udvari asszonyok. A király az emeleten állván, egy ideig csendes magaalávetésével a sorsnak, öszvekulcsolva kezét, néz a halottra.
UDVORNIK
lassan a többiekhez.
Szánom szegény királyunkat -
KIRÁLY
meghallja. Egy nehéz sohajtással magát hidegségre erőlteti. Már lejött a lépcsőkön, midőn gyermekeit utána indúlni észreveszi. Szívrehatólag öleli egybe mind a hármat.
IZIDÓRA
Csak azt
tudnám, ki volt azon gonosztevő! Ó,
mert kész lehetnék e fájdalmaimban
ön gyilkosommá lenni! - Ah igaz,
hogy a királyné kedves nem vala;
de ezt ugyan mégis nem érdemelte!
KIRÁLY
ki ezalatt gyermekeit magától elhárítván, azok Izidórához visszamentek, most elfogódva kijön előre. Néhány zászlósurak követik.
UDVORNIKOK
magok közt.
Sír a király.
KIRÁLY
hirtelen közikbe teként.
Ki mondta azt? - Nem úgy van.
Csak víz -
Tenyerével eltakarja.
UDVORNIK
tartózkodva közelít hozzá.
Királyom, mért takartad el?
KIRÁLY
Mert nem szabad.
UDVORNIK
Dehogynem.
KIRÁLY
Én király
vagyok.
UDVORNIK
De ember is -
KIRÁLY
Érzem. - Egy királynak
kell látni minden könnyeket: magának
könnyezni nem szabad.
UDVORNIK
Ne kéne bár!
KIRÁLY
Ő Isten. Istenit kívánva néz
reája minden. Éppen akkor sírhat egy
szegény, midőn királya; s a király
nem látja azt meg a könnyek miatt -
Gertrúdis! Így kellett találni meg!
Székébe váncorog, s lebókol.
SOLOM MESTER
bejön, mélyen meghajtván magát, egy véres kardot tesz a király lábaihoz.
Engesztelődjél sorsoddal, királyom!
Elérte bosszúálló fegyvered
karom által a gyilkost -
KIRÁLY
Ifjú vitéz!
IZIDÓRA
égre vetett szemekkel.
Ó, nyújts borostyánt bosszúlónk fejére!
SOLOM
Királyom azt parancsolá: siessek
előre, mint győzedelmes érkezése hír-
mondója. Tűzben s vérben leltem itt
mindent. Atyám is a királyfiakkal
futott előmbe; alig küldhettem el
egy biztos ember által őket. Az
apám kiáltá vissza még: "Megölték
nagyasszonyunkat, és ártatlanúl."
Tüstént rohantam fel, s a gyilkos Ottó
hercegre mondta éppen a halált.
KIRÁLY
Ottó! Tehát még ő is?
SOLOM
Elfutott;
de nem tudom hová. A zendítők
kitörtek. Én nyomokban voltam a
legényeimmel és körülvevék egy
házat - meg is jutalmazám: azon
vason Petur bán vére gőzölög.
KIRÁLY
Petur?
UDVORNIKOK
lassú zúgással viszonozzák.
Petur.
SOLOM
Királynénk asztalán ezen
Levelet találtam, hogy jővék.
"Glogonca:
1213. Kilencedik hava 20-án, mint Sz. Lestár napján.
Áldás s szerencse néked, nagy királyné!
Országod alsó részei nemsokára
inkább mutatnak egy kovácsműhelyt,
hol vízre lesz csak szükség a tüzet
öntözni, melyben most a kardokat
edzik. Nagyasszonyom! Vegyen Kegyelmed
kormányozásban más szabásokat -
itt pártütéstől félhetünk. - Igaz
ember tanácsol -
Pontio di Cruce
Templomvitézitek nagymestere,
s jóvoltotokból itt az illirok
között királyi helytartótok."
Úgy van.
Mi van úgy, királyom?
Ő hibás; hiszen
máskép nem ölte volna meg magyar.
Az Istenemre, akit imádok, ősz
atyám fejére esküszöm - magyarrol
el nem hiszem, mert az előbb a világ
láttára tenné, mint alattomossan.
KIRÁLY
Remény! Remény! Becsűletes hazúg,
mely egy igéretet sem teljesítsz,
és végre gúnyolódva hagysz el ott,
ahol csak egy-két könnyet tudhatunk
hullatni éktelen kárunkon -
SOLOM
Engedj!
Elsiet, s majd bevezeti Simon bánt.
*
SOLOM
Ez itt az öszveesküdtek közűl
egy. - Lásd, mitévő léssz.
Hátraáll.
KIRÁLY
Háláadatlan!
SIMON
kard nélkül, szomorúan.
De hátha mégis -
KIRÁLY
Látod ott!
SIMON
megilletődve néz a halottra, azután fejével int.
Igen.
KIRÁLY
Minden tökélletességgel ruházta
fel őtet a természet, - benne csak
a halhatatlanság hibáza: itt
kétségbe lévén, azt írígyelétek.
SIMON
Mi? Uram király!
ZÁSZLÓSÚR
Petur.
SIMON
Petur? Esküszöm,
hogy nem Petur bán ölte meg a királynét.
ZÁSZLÓSÚR
Pártos!
SIMON
Talán az sem vagyok -
ZÁSZLÓSÚR
Miért
vagy elfogatva? -
SIMON
Az való; de én
csak a folyó szerént úsztam. Petur bán
gyűlölte a királynét, s mégis, a-
midőn öreg bátyám rimánkodék,
hogy várakozzanak csak addig, amíg
ő a királynéval beszéllene -
megtette még azt is Petur; de egy
kevés időre Mikhált láttuk a
tömlöcbe késértetni, - melyre az
egész gyülekezet öszveháborodva
rontott ki, s megszabaditá.
KIRÁLY
S a királynét?
SIMON
Már halva leltük -
KIRÁLY
És Ottó?
SIMON
Petur bán
halált kiálta a fejére. Ez
ifjú vitéz betört ránk akkor és meg-
mentette. - Majd Peturtól elszakadtam. -
Mentemben egy fedél alatt nyögést
hallottam: éppen az volt ez, kinél
nagyasszonyunk (mint e polgár maga
vallá ki) hétezer márk aranyat el-
tett bérbe. Ottó azt erőszakossan
ragadta tőle el; magát pediglen egy
halált-hozott sebbel jutalmazá.
KIRÁLY
Gertrudis! - Ottó! -
SIMON
Hogy Peturt veszély
közt lenni hallám, védelmére mentem;
és e vitéz ifjú ott elfogott - -
KIRÁLY
Háláadatlanok! Ne szóljatok!
Miért akartok már megfosztani
a holtakért való bánattol is?
Vigyétek el!
*
Mikhál bán a kis Somával jön.
MIKHÁL
Király - - Uram - -
KIRÁLY
Te is?
MIKHÁL
A jó nevében öszverontatott
ősz én vagyok. Hogy ezt meg kelle érnem! - - -
Ha egykor ősz hajad leszen, fogod
érezni, hogy minő keserves annak
megmocskolása. - A mohádik el-
vették szerencsém, nyúgalmam, fiam, -
azt gondolván, hogy mindenem: nem! én
még nem valék szegény. Gertrúdis azzá
tett.
KIRÁLY
Mit beszélsz?
MIKHÁL
Késő vénség fehérlik
fejemen - mocsok nem volt rajtam soha
más, mint kiontott vére a haza
és szent igazság ellenséginek;
most mint közönséges tolvaj vitettem
tömlöcbe, és a külső nemzetet
anélkűl is megútált nép szeméttel
dobála. Ezt Gertrúdisod tevé,
mert nem akarám testvéremet megölni.
SIMON
Érettem ennyit -
MIKHÁL
elragadtatva.
Fiamért annyit! Ó
Simon, hogyan felejthetném el azt?
Öleli.
KIRÁLY
magába küszködve.
Utálatos beszédek! Lopjatok
csak a szememből minden könnyeket
ki, melyek olly édessen törlik a
fájdalmamat szivemből el. Miért
kell félelemnek a bánat helyére
férkezni? Meg volnék rabolva? meg?
Ó fére, fére! A nyájas halott,
mely fekszik oly víg ábrázattal ott
nem törheté ki azt a támaszot,
melyhez királya úgy ragaszkodott.
Vigyétek el! Vigyétek el! Hazudnak!
MIKHÁL
Igen! megyünk. - Állandóság, öcsém,
nincs e világon. Átok fekszik a
bojóthi Mortundorf-fajon! - Minek-
előtte mennénk: király, ne ez!
Somát elébe vezeti.
Melinda gyermeke. Atyja adá ide;
csak Endre az, kinek kezére bízni
bátorkodok.
Megöleli a gyermeket.
Ha az anyád kérdezi,
hogy hol vagyon Mikhál? mondd meg, hogy ő
Simonnal elment számkivetésbe. Élj!
El akarnak.
*
BÁNK BÁN
egész elszánással belép.
Hová?
Meglátva Somát, a király mellől elkapja.
Szerencsétlen, mi vitt ide?
UDVORNIKOK
dömmögik
Bánk!
BÁNK
Gyermekem! Szerette gyermekem!
Körülnézi magát.
Mi bennem ilyen bámulásra méltó?
Zavart eszem? Nem. Borzadó hajam?
Király! Magyarság! Jól emlékezem,
hogy atyja vétke végett egykor a
kis Béla elvesztette két szemét -
MIKHÁL
hirtelen magához kapván Somát, mind a két kezével elébe szorítja.
Gyermek!
Mind zúgnak.
BÁNK
Király! Gertrúdisod koporsó-
aljára vágom a hatalom jelét -
Nyakláncát odaveti.
Ott van. Vereslik is még vére rajta.
Nagy zúgás van.
IZIDÓRA
bosszút szomjúhozásának elaludt reményével a testre hanyatlik.
Ó!
KIRÁLY
elfedett ábrázattal az asztalra borul s onnét egy nehéz sohajtással székébe sikamlik.
BÁNK
Vége - !! -
MIKHÁL
Meg van a bojóthi faj
átkozva - eltört végistápja is!
BÁNK
Szükségtelen beszélni tetteit:
felért az égre a sanyargatott
nép jajgatása, s el kellett neki
akármiképp is esni, hogy hazánk
ne essen el polgári háborúban!
KIRÁLY
Polgári háborúban -
BÁNK
Zendűlés
lappanga mindenütt, s csak ő vala
a gyűlöletnek tárgya; a legelső
magyar, ki a hazáját kedveli,
megtette volna rajta áldozatját.
KIRÁLY
Magyar?
Vagy azt hiszed, hogy az engedi,
mint egy kifestett kép, magát nehány
szoros vonás közé szorítani?
Nagy volt az a hatalom, mellyet kezembe
tettél le. Itt dörgött markomban egy
ország felébe mért ménkőcsomó:
s mégis kezét csókoltam volna a
gyilkosnak, aki véremet megölte,
csak azért, mivelhogy gyűrűjére egy
rangbéli címer volt felmetszve? -
Gyilkos?
Az. Több. Ha tízszer, harmincszor megölt,
ha kincsemet rabolta el, ha széjjel-
szaggatta gyermekimet, feleségemet -
még tán megengedhettem volna; de
ő jónevét ölé meg nemzetemnek
rút öccse által, s a feláldozott
becsűletet kiűzte udvarábol.
Hallgass!
Magába, küszködve.
Ez a győzedelmi pompa, melly
Galíciából jöttömet fogadja?
Reszketni kell Endrének, hitvese
holtteste mellett, ön magyarjitol!
Gertrúdis, ennyit érdemeltem én,
hogy győzedelmes jöttöm innepén
romlásodat könnyeznem sem lehet!? -
Nagyon.
Vigyétek el, míg el nem érkezik
birája!
Az te nem lehetsz, szerette
királyom! Árpád és Bor vére közt
folyó dologban bíró csak Magyar-
ország lehet. Jobban be van neved
mocskolva, mint az enyém.
Kimutat az ablakon.
Nézd azt, amott,
hurcoltatik Petur bán és egész
háznépe lófarkon. S azt kurjogatják,
hogy éljen a király!
KIRÁLY
az ablakhoz akar, de véletlen Solomon akadnak meg szemei.
SOLOM
Uram király!
Ezt, Istenemre mondom, nem tevém!
Elsiet.
BÁNK
Azok tevék ezt, akiket te külső
földekről országodba csőditél.
Mint pártosok feje és nagyasszonyunk
gyilkossa úgy ölettetett le, és
midőn alig mozogva ott hevert,
házára törtek ismét, és nevedben
a gyilkolásért e bosszút veszik:
holott csak én öltem meg a királynét!
KIRÁLY
maga eleibe néz.
Még azt akarják, hogy kivessem itt
a kedvesért való fájdalmamat
szivemböl, és egy pártoson kesergjek! -
BÁNK
Midőn te, bátyád, Elmerik király
ellen kikelvén, Kheene várban el-
zárattatál: jut-é eszedbe még,
mit szenvedett ő érted? És ezen
egész az őrülésig téged kedvelő
ember hideg gyanúbol veszti el
irtóztatólag éltét s háza népét:
pedig én, csak én öltem meg a királynét!
*
SOLOM
visszajön.
Késő! Kiszenvedett már - gyermekit
kérdezte. Egy átkot nyögött ki még
nagyasszonyunkra és az alattomos
gyilkosra; téged áldott csak, királyom,
és a hazát, - nem hallá többet egy
szavunkat is - lelkét kiadta ott.
KIRÁLY
Tépjétek el csak mind mellőlem azt,
amelyhez a sors édessen ragaszt -
tépjétek! Én is embernek születtem.
BÁNK
Petur engem átkozott alattomos
gyilkosnak -
MIKHÁL
És a nagyasszonyt.
SIMON
magába felsohajtva.
Petur! -
KIRÁLY
Nincs senki a jelenvaló leventák
közűl, ki e szennyet nagyasszonyán
nem undorodna hagyni?... Senki sincs?
Mind gondolkodva szegzik le szemeiket.
BÁNK
Petur engem átkozott alattomos
gyilkosnak - ámde őt is átkozá!
KIRÁLY
Nincs senki a jelenvaló leventák
közűl, midőn Árpád s Bor vére közt
folyó dologban bíró csak Magyar-
ország lehet? Hiszen úgy szerettelek
titeket szűnetlen, mint szintén magam'.
Minden javam tinektek engedém,
királyi székem koldússá tevém -
azt hittem: a jobbágynak csak legyen;
úgy addig a király se lesz szegény! -
Szegény, szegény király! Be megcsalatkozál.
Könnyes szemekkel elfordúl.
IZIDÓRA
sírva fakad s kitakarja Gertrudist.
Nézzétek e halottnak arculatját:
hol itten egy hamis vonás? hol itten
a gyáva lelkiesméret nyoma?
Ezen szelíd arcával hagyja el
az öszvebékült ellenségeket
a békítő vitéz - ezen mosolygó
vidám ajakkal vál el egy szarándok
a jótevőjitől s ezen vonással
megy vissza egy eltévelyedettnek a
vezére kedves kunyhójába - s egy
se volna?
KIRÁLY
magában.
Nincs, egy sincs. Jobban remeg
előtte minden, mint előttem. Endre!
Te gyenge Endre!
Egy kardot kap.
Magyarok! Második
Endrét tehát lássátok vívni meg-
holt hitvesének jónevére.
Bánkhoz.
Állj ki!
BÁNK
Királyom! Én veled nem harcolok!
Szent vagy te énelőttem - Istenem
s hazám után a legszentebb.
Kardját leoldván, elébe teszi.
Megölhetsz.
SOLOM
tisztelettel elélép.
Tehát velem.
KIRÁLY
Fiam!
IZIDÓRA
Segítsd vitézedet,
elköltözött!
BÁNK
merően nézi.
Kedves fiú, miért
akarod fejed bezúzni egy gonosz
asszony miatt? Szánd e tüzet hazádnak.
Kétségbe kéne esnem, hogyha egy
meráni asszonyért hasítanék
ilyen nemes szivet ketté. Eredj! -
SOLOM
"Ártatlan" - ezt nyögé utólszor az
elhunyt szerencsétlen: hallotta ezt ősz
atyám - az ő szavára megvívok.
Gyerünk.
BÁNK
Gyerünk, szegény buzgólkodó!
Kiindulnak.
MYSKA BÁN
sietve jő.
Fiam, hová?
SOLOM
Megvívni a nagyúrral
nagyasszonyunk haláláért.
MYSKA
Megállj!
Az orozva-gyilkoló hát ő?
BÁNK
Orozva?!
MYSKA
Igen; mivelhogy a nagyasszonyunk
ártatlan.
KIRÁLY
Az?!
MYSKA
Semmit sem is tudott
Ottónak ízetlenkedésiről.
Meghittje, Bíberách, ki a saját
házamba holt meg, azt vallotta. Ő
hörgése közt tevé az ujjait
keresztre, és lelkét kiadta e
végszóval: "Esküszöm, hogy a királyné
ártatlan!" - Ő mindent tudott, - bizon
mindent tudott! Az ördög is igazat
mondana halála óráján, bizonnyal.
SOLOM
Úgy hát átkozott legyen, ki a nemes
kardot bemártja egy alattomos
gyilkosnak a vérébe -
Félreveti.
KIRÁLY
Ó, igaz!
Ártatlan ő! Ártatlan áldozat! -
Mindent bocsáss meg, vérző szív, csak ezt
ne hagyd magadtól elrabolni!
ZÁSZLÓSÚR
Őrzők!
Vigyétek el fiával együvé!
MIKHÁL
Fiát is? Ezt bocsájtni nem fogom.
Király! Király! Ne hagyd el e szegény
árvát: vagy aminő igaz, hogy Isten
van, mintsem ő az ősi szokásnak áldozatja
legyen - hüvelykemet nyomom feje
lágyába inkább -
KIRÁLY
Nem - nem áldozott
le szennyel a nap szent koronám felett.
Ártatlan ő! Király, férj és atya!
MIKHÁL
Légy atyja hát e gyermeknek, király!
Magyarok! Velem jön számkivetésbe és
öcsémmel e szegény kicsi, - mindenét
itt hagyja nektek, csak az egy életért
rimánkodik.
KIRÁLY
Nem a tiéd -
MIKHÁL
Enyim
Melinda; s atyja bízta rám: nem is
adom ki senkinek. Tűz, víz, veszély
és gyilkosok közt is karomon viszem,
és rongyokat s kenyért fogok neki
koldulni. Ez, szegény, nem vétkezett, mint
az atyja, - ezt fogom kiáltani -
magyarok! Nem ölte ez meg a királynét,
nem pártütő ez, mint az atyja; ó,
engedjetek csak egy arasz helyet
ez árva gyermeknek, hová fejét
hajthassa -
Zokog.
Kérlek adakozzatok
ezen kicsiny mártírnak - ó!
KIRÁLY
mélyen gondolkodván, halkan szól.
Vigyétek
csak félre egy kissé -
BÁNK
aki mindeddig oszlopmódra állott, földre szegezett szemekkel, most hirtelen felkapja a kardját.
Ki? Mit?
ZÁSZLÓSÚR
Ha! Kardot
emelt -
UDVORNIKOK
Királyi gyilkos! El vele!
Hirtelen messziről egy pásztori síp szomorúan hallatszik - mind közelebb-közelebb. Álmélkodás.
BÁNK
elcsuklik a karja, reátámaszkodik a kardra, de az is végre kisikamlik alóla, s a földre esik; melynek zördülésére mintegy álombol felébred.
Mikhál! Simon!
SIMON
aki földre szegezve szemeit, csak hallgatja.
Melinda éneke.
BÁNK
fájdalommal.
Melinda! Sírján ezt fújassam, így
enyelge sokszor. Ó, Melinda! Eltűnt
a szép idő - te fújasd síromon.
KIRÁLY
Gertrúdisén!
Mintegy magát elfelejtve, siet a holttest felé; de szemébe akad Tiborc.
*
Tiborc, ki kevéssel előbb bejött, csak a szegletbe húzza magát.
KIRÁLY
Ki vagy?
BÁNK
odateként.
Jaj! Esmered te?
Nem esmerem - nem esmerem.
TIBORC
csak ott marad.
Tiborc.
BÁNK
Nem igaz. Tiborc ez nem lehet. Tiborcnak
becsűletesebb ábrázatja volt.
Hol van Melinda?
MIKHÁL és SIMON
megréműlve.
Melinda?
TIBORC
kucsmáját rágja.
Hol?
BÁNK
Hová
tetted? Ki ott az, akit erre hoznak
olly lassan?
Merően néz az ablakon által ki.
Ó, hogy egy zivatar le nem
csavarja szemfedelét képéről! Éktelen
lakossa a pokolnak, mit gyötörsz?
TIBORC
Ha kéntelen -
BÁNK
Mit? Úgy? - Te sírsz? No hálá
Istennek, amíg sírnak az ördögök,
addig talán az emberiség örülhet!
Ki akar.
Néhány jobbágyak öszvekötött botokon hoznak egy betakart halottat és a szín hátúlja közepén leteszik.
BÁNK
visszarezzen s a parasztokat mint esmereteseket merően nézi.
IZIDÓRA
nagy várakozással egy lépcsővel lejjebb jön az emeletről.
TIBORC
tipeg topog, nyögdécsel.
BÁNK
reszkető kézzel vonván le a szemfödelet - nem hisz a szemeinek, és elcsukló inain erősen akar megállani.
IZIDÓRA
öröm s fájdalom közt Gertrudisra borulni visszasiet.
Melinda!
BÁNK
Ó, felelj te mindenütt
jelenvaló! Ki tette ezt?
Lerogyik előtte.
MIKHÁL és SIMON
Melinda!
Odafutnak és mögötte térdre esvén, reáborúlnak.
KIRÁLY
ki azalatt visszament az asztalhoz.
Ki tette ezt?
TIBORC
Azt kiabálták azok,
hogy: "Éljen Ottó - nénje bosszulója!"
KIRÁLY
Ottó!
TIBORC
"Hogy a határon várja őket
Ottó, jutalmazással."
KIRÁLY
Mindenütt
Ottó! Az akit én olyannyira
szeretni kéntelen valék - kiért
szintén alattvalóim gyűlölésit
vontam magamra, - Ottó! Átkozott!
Örökre zárva lesz előtted az
országom!
BÁNK
Ó, hogy néked is csak egy
volt életed, te is hogy sebhető
valál! Hol a könny, amely ennyi kárt
fel tudna olvasztani? Szaggassatok
homloktokon sebeket, s vért sírjatok;
letépetett az Istennek remekje.
Somát, ki anyja fejénél térdel, magához vonja.
Gyermek! Te is sírsz? - Könnyű a te könnyed,
mint egy határtalanságban repülő
porszem: te kis szegény, hiszen nem is
tudod, mitől fosztottak meg, - nem - ó!
Melinda, serkenj fel; hisz' esmeréd
te Bánkodat, - nem ezt akartam én, -
nem ezt! - Siket fül - szem homályosúl,
hasadj ki, szív -
Fejét a földhöz nyomva görgeti.
SIMON
Melinda! Nincsen a
testvéreid számára egy nyögésed? -
Világot érő szép szemed berogy -
mejjed hideg, mint a márvány - nem élleszt
többé fel egy jaj szó is tégedet!
MIKHÁL
És mégis e még hátravolt! Ezért
kellett kifutni a hazánkból? Ezt
még hátrahagyták a mohádik?! -
Miért hogy egy mennydörgés nem csapott
belé fiam gödrébe, hisz' a keservek
is édesebbek otthon a hazában!
KIRÁLY
Szólj!
TIBORC
Rám parancsolt, hogy vigyem haza.
Kevés idő múlván körülvevék Bánk
házát. Tüzet hánytak mindenfelé.
Nagyúr rokonjait lángok közé
szórták - alig tudám szerette asszonyom
testét kimenteni. Még élt akkor egy
kissé - csak azt mondá: Bánkomhoz, és
én eltökéllém, hogy hozzá viszem,
akárhol is legyen.
BÁNK
szemei előtt kapkodván.
Itt - itt - itt világ,
a könnyek eltakarják azt előllem.
Nincs a teremtésben vesztes, csak én!
Nincs árva más több, csak az én gyermekem!
KIRÁLY
magába - indulatoskodik.
Nincs? - Mostan érzi veszteségemet.
Ő boldog ember! Enyhülést szerezhet;
szabad folyáson úszhat a dühe:
hallgatni kell nekem, - király vagyok.
Fájdalminak lehetne istene;
de ember is lehet, ha tetszik: én
Isten vagyok csak lenni kéntelen;
azonban ember lennem nem szabad. -
Ti, akik oly halványan állotok
körülöttem - itt, ártatlanúl megölt
szerette hitvesemnek teste mellett,
kérdez királyotok, hogy mit tegyen
most ő -?
IZIDÓRA
Igazságot, az árván hagyott
királyfiak nevében.
Vannak olly
esetek, hol a kegyelem irtóztatóbb.
Az ég siket fájdalmaimra -
végsemmiség az én ítéletem -
az Isten engem bűntetésre nem
tart érdemesnek; - az angyal, mely jegyezte
botlásaimnak számát, illy következést
húzó legelső lépésemkor el-
rémült dicső helyén, és félrefordúlt
könnyes tekéntettel törölte ki
nevemet az élet könyvéből.
Csak egy
szót most - múlandó egy szót; és oda
ő visszahozhatatlanúl! Megáll
egy szóra a természetnek folyása.
Atyám! Halálos ágyadon nyögéd
még gyermekid fülökbe: "Legnagyobb
fájdalmatokban is királyi széktek
előtt jelenjen meg tekéntetem,
és intsen emberi uralkodásra."
Nyájasan visszafordul, de Gertrudis látásán fellobban, midőn Izidóra a lépcsőkön félig lejött, mintegy könyörögve a királyfiakkal.
Ottan hever meggyilkolt hitvesem,
és gyilkolója azon törvényeket
tapodta, mellyek édes tartományimat
zöldeltetik, Buzogj te meglopattatott
szív, árva gyermekeid kiáltanak!
Serkenj fel öszverontatott igazság;
de én elégtételt veszek. - Vigyétek.
Merően néz maga elébe.
Uram! Beteg feleségem s éhező
öt gyermekim kínos nyögések az
Istennek irgalmáért felmenő
végső fohászkodásodat ki fogják
zavarni a mennyekből, ha megölöd
gyámoljokat.
SOLOM
szánakodva Bánkra mutat.
Nézd, uram, e csüggedést! - Király,
a büntetés már ennek irgalom.
KIRÁLY
semmire sem figyelmez.
Nincs a teremtésben vesztes, csak ő -
nincs árva, úgymond, csak az ő gyermeke.
Irtóztatóan bűntettél, Istenem!
jól értelek; kivetted a kezemből
pálcámat; - én imádlak! - Így magam
büntetni nem tudtam -
- magában -
nem mertem is - -
Magyarok! Előbb mintsem magyar hazánk -
előbb esett el méltán a királyné!
IZIDÓRA
a lépcsőn hagyja a királyfiakat s Gertrudisra borul.
Gertrúdis! A gyilkos szabad!
MIKHÁL
Szabad!
BÁNK
alig érthetőleg.
Engedd meg illendően eltemettetnem.
SOLOM
mély tisztelettel hajtja meg magát. Mindenik azt követi, s kardjaikat a király előtt lerakják.
KIRÁLY
Magyarok! Igen jól esmérem - szeretnek,
enyimek! - Hogy illy nemes szívekkel egybe
férkezni nem tudtál, Gertrúdisom!
Fel akar sietni a holthoz; de eleibe akadván a lépcsőkön álló gyermekei, azokhoz általölelve, letérdepel.
Vége
Jegyzetek
1. Koller, Hist. Episcopat. Quinque Eccl. 2. p. [VISSZA]
2. Standel apud Katona Hist. crit. reg. Hung. T. 5. p. 263-271. [VISSZA]
3. L. B. a Cromberg: Tentamen genealogico-cronolog. Comitum Goritiae p. 88. Tab. II. et 103. IX. [VISSZA]
: Magyar Századok I-ső könyve. 353. lap. [VISSZA]5. Szvorényi: Hist. Eccl. Hung. Regni amocenitates Fasc. III. p. 29. [VISSZA]