OPERALEXIKON

CÍMLAP   —   ELŐSZÓ   —   RÖVIDÍTÉSEK
A   B   C   Cs   D   E   F   G   Gy   H   I   J   K   L   M   N   Ny   O   Ö   P   Q   R   S   Sz   T   U   Ü   V   W   X   Y   Z   ZS  


P

Paalen, Bella (1881-1946) - magyar szárm. op.én. (A). Bécsben tanult, majd Düsseldorfban debütált 1904-ben, Fidesként. 1906-37 a bécsi S.O. neves művésze volt. 1939-ben Amerikába vándorolt ki és New Yorkban volt tanár.

Pacchierotti, Gasparo (1740-1821) - olasz op.én. (férfi S). Már 16 éves korában énekelt kisebb szerepeket, 1769-től lett Velence, Bécs, Milánó, majd London operaelőadásainak főszereplője, ünnepelt sztár. Az utolsó nagy kasztráltak egyike. 1792-ben visszavonult, s csak egy Napóleon tiszteletére rendezett előadáson lépett fel még egyszer.

Pace e gioia Áldást, békét

Pace, pace Békét, békét!

Pacetti, Iva (1898-) - olasz op.én. (S). 1920-ban debütált Pratóban, Aidaként. Hamar nagy karriert futott be Olaszországban, majd a római Operában ő énekelte először 1926-ban a Turandot címszerepét. A Sc. Toscanini-érájában ívelt fel a legmagasabbra karrierje; 1942-ig volt a nagy milánói operaház énekese. A 30-as években meghódította Londont és a két Amerikát. A leggyakrabban Gigli partnereként lépett fel, számos hanglemezt is készítettek együtt.

Pacini, Giuseppe (1863-1910) - olasz op.én. (Bar). 1887-ben debütált Firenzében, Francesco Foscariként. Hamar híres lett hazájában, majd 1892-99 Dél-Amerikában működött. 1895-ben részt vett Mascagni Ratcliff c. operája Premierjén a Sc.-ban, ez volt igazi kiugrása. Kora egyik legszebb hangú baritonistája volt, hatalmas és kiegyenlített hanggal, rendkívül kiművelt technikával, híresek voltak hosszan kitartott magas hangjai. Firenzében állítólag előfordult egyszer, hogy egy ilyen tartott hangba a nézőtérről belekiabáltak, szinte kétségbeesve: "Pacini, elég volt!"

Pacini, Regina (1871-?) - portugál op.én. (S). 1888-ban debütált a lisszaboni San Carlos operaházban, az Alvajáró címszerepében. Mintegy másfél évtizedig a portugál főváros közönségének első számú kedvence volt, de nagy sikerrel énekelt olasz, angol, spanyol és más operaházakban is. Ő volt az első tagja a nagy ibériai virtuóz koloratúrszoprán-sornak (Galvany, Barrientos, Capsir stb.). 1907-ben visszavonult, házasságot kötött, férje később Argentína elnöke lett.

Padilla, Mariano (1842-1906) - spanyol op.én. (Bar). Korának jeles baritonistája, Desirée Artôt (l. ott) férje.

Pagano - Verdi A lombardok c. operájában Arvino testvére (B), a darab tulajdonképpeni férfi főszereplője, aki gonosz apagyilkosból szent remetévé válik.

Pagliacci, I Bajazzók

Pagliughi, Lina (1908-) - olasz op.én. (S). 1928-ban debütált Milánóban, Gildaként. Igen hamar meghódította az olasz operaszínpadokat és a külföldet is. Mindenekelőtt a nagy koloratúrszerepekben, Rossini, Bellini és Donizetti műveiben tűnt ki tiszta hangja és briliáns technikája. Pályafutásának második szakaszában főleg hanglemezfelvételeket készített és az olasz rádióban énekelt, egészen az 50-es évek végéig.

Pajtásom, jó Lillas Pastia - Seguidilla

Páka Jolán (1920-) - magyar op.én. (S). 1941-ben debütált a kolozsvári N.Sz.-ban, Violettaként. 1944-ig e színház tagja, majd 1945-63 az OH művésze. A háborút követő korszak egyik legjobb magyar koloratúrszopránja, aki főleg virtuóz technikájával aratott sikereket (Gilda, Konstanza, Lakmé, Lucia, Rosina stb.).

Pál Tamás (1937-) - magyar karm. 1960 óta az OH tagja, előbb korrepetitorként, majd karmesterként. 1975-től a Szegedi N.Sz. vezető karnagya. Opera és hangversenydirigensként egyaránt kitűnt a fiatalok közül, lendületével, ritmikus kultúrájával és stíluskészségével. Liszt-díjas.

Palánkay Klára (1924-) - magyar op.én. (MS). 1944-ben debütált az OH-ban, Amnerisként. A háború utáni korszak legjelentősebb magyar drámai mezzója. Hihetetlen temperamentuma, színészi és hangi drámaisága felejthetetlen Amnerisszé, Ebolivá, Azucenává, Ortruddá, Bánk-Gertrudisszá, Carmenné és Ulricává tették. Itthon és igen sok európai fővárosban énekelte nagy sikerrel a Kékszakállú Juditját. Vendégszerepelt (főleg e szereppel) Bécsben, Párizsban, Brüsszelben, Amsterdamban, Torinóban, Edinburgh-ban, Moszkvában stb. Liszt-díjas, Érdemes művész.

Palcsó Sándor (1929-) - magyar op.én. (T). A Honvéd Művészegyüttes szólistája volt, majd 1957 óta az OH tagja. Ez évben debütált, a Rigoletto Borsájaként. Az OH egyik legsokoldalúbb énekese. Karakter-tenorként (Heródes, Albert Herring stb.) éppoly jelentősek alakításai, mint a modern operák vezető szerepeiben. Wagner műveiben éppoly otthonos (Loge, Dávid, Mime), mint Mozart világában (Pedrillo), vagy az operett stílusában (János vitéz, Barinkay). Palcsó alakításai teljes komplexitásukkal emelkednek ki: számára a szerep mindig egyidejűleg zenei és drámai feladat, hangi árnyalatait éppoly gondosan dolgozza ki, mint a színészi szerepformálás eszközeit. Az az énekes, akinek számára soha nincs "kis szerep", illetve a legkisebb figurából is főszerepet tud csinálni. Oroszlánrészt vállalt magára az új magyar operák színpadravitelében, szerepelt Szokolay, Mihály, Petrovics és Ránki műveiben. Kétszeres Liszt-díjas, Érdemes művész.

Palestrina - Pfitzner 3 felv. "zenei legendája" (1917, München), a zeneszerző szövegére. - A zeneszerző leghíresebb operája, tárgya Palestrina élete és munkássága.

Palet, José (1878-1946) - spanyol op.én. (T). 1901-ben debütált Barcelonában, a Kegyencnő Fernandójaként. 1913-ban Olaszországba került, és a Sc.-ban, Rómában és több nagy olasz színpadon vendégszerepelt. A 20-as években Amerikában énekelt nagy sikerrel. Visszavonulása után Milánóban volt énektanár. Korának egyik legjobb, kifejezésben gazdag és érces hangú hőstenorja volt.

Pálfi Endre (1920-) - magyar op.én. (Bar). 1949-ben debütált az OH-ban, a Traviata Doupholjaként. A comprimario szerepkörben működik, néhány nagy szereppel (Marcel, Sharpless, Valentin).

Palló Imre (1891-) - magyar op.én. (Bar). 1917-ben debütált az OH-ban, Alfióként. Már pályája első éveiben számos vezető szerepet énekelt, és a 20-as évek elején már ő volt az OH vezető baritonistája, mindenekelőtt a lírai bariton szerepkör példamutató tolmácsolója. Csodálatos dikciója (mely a magyar népdalfeldolgozásokban Kodály nagy dicséretét, "a magyar népdalok mesterdalnoka" jelzőt érdemelte ki), minden regiszterében kiegyenlített, bársonyosan szép zengésű hangja, daliás színpadi megjelenése és mély átélő készsége tették egész pályája során a közönség kedvencévé. Legigazibb területét Verdi nagy lírai szerepeiben találta meg: utolérhetetlen Posa márki, Luna, Simon Boccanegra (ez utóbbinak, valamint a Falstaffnak első magyar alakítója) volt. Sok Puccini-szerepet is énekelt, néhány Wagner-szerepet is vállalt, csak Mozart maradt ki repertoárjából. Székely paraszt származása révén vált az egyik legnagyobb Kodály-interpretátorrá (ő volt az első Háry és a Székely fonó első Kérője). Példátlan erőnléte tette lehetővé, hogy még 70. évén jóval felül is aktív tagja volt az OH-nak (melynek egyébként 1957-59 igazgatója is volt). Sokat vendégszerepelt külföldön, így t. k. 1925-26 Mascagni világjáró stagionéjának volt tagja, 1935-ben a római Opera őt hívta meg Lodovico Rocca "Dybuk"-jának egyik főszerepére. Neve és művészete fogalommá vált a magyar operajátszásban; hozzá hasonló nemesveretű művészt operatörténetünk keveset ismer. Az OH örökös tagja, Kossuth-díjas, Kiváló művész.

Pallos Gyöngyi (1943-) - magyar op.én. (S). 1968-ban debütált a debreceni Csokonai Színházban, Oszkárként. Azóta e színház tagja a szubrett-szerepkörben (Musette, Micaela, Zerlina). Romániában vendégszerepelt.

Pally, Zenaida (1919-) - román op.én. (MS). A bukaresti opera egyik büszkesége, európai hírű drámai mezzo. Igen gyakran lépett fel Bpesten, többször Szegeden. Leghíresebb szerepei: Amneris, Carmen és Delila. Hatalmas hanganyag jellemzi, mely minden regiszterében kiegyenlített. Színészi készsége is jó, színpadi megjelenése vonzó - ezek a jótulajdonságai feledtetik, hogy a hangi kifejezés terén vannak hiányosságai.

Palmyra - A híres elő-ázsiai város és főleg hőslelkű utolsó királynője, Zenobia, több XVIII. sz.-i operában szerepel: Albinoni (1694), Strungk (1697), Feo (1713), Leo (1725); Metastasio szövegére: Perez (1751), Piccinni (1756), Hasse (1763); más szövegre: Anfossi (1790), Paisiello (1790).

Palócz László (1921-) - magyar op.én. (Bar). 1943-1947-ig az OH kórusában működött, 1947-49-ig a Szegedi N.Sz. tagja volt, itt debütált, Jagóként. 1949-55-ig a Fővárosi Operettszínházban működött, azóta az OH tagja. Verdi és Wagner világában egyaránt otthonos művész, főbb szerepei: Jago, Falstaff, Telramund. Liszt-díjas, Érdemes művész.

Pálos Imre (1917-) - magyar op.én. (T). 1954-ben debütált a Miskolci N.Sz.-ban, Manricóként. 1956-ig e színház, azóta az OH tagja, a hőstenor szerepkörben. Fő szerepei: Manrico, Radames, Don Carlos, Kalaf, Sámson, Asszád, Florestan. Liszt-díjas.

Palotai Árpád (1880-1950) - magyar op.én. (Bar). 1913-ban debütált Berlinben. 1919-től 1933-ig az OH magánénekese és rendezője. 1945-50-ig a színház énekmestere. Énekesként és rendezőként egyaránt az OH legbiztosabb támaszainak egyike volt.

Pály Elek (1796-?) - magyar zeneszerző és op.én. (T). 1817-21 egy vidéki operatársulat tagja, majd 2 évig Bécsben korrepetitorkodik. 1825-ben tér vissza Magyarországra, ahol ismét vidéki társulatoknál működik. 1833-ban Budán volt színigazgató. Műfordítóként is tevékenykedett, t. k. az ő műve a Don Juan és a Varázsfuvola első színpadra került magyar fordítása.

Pamina - Az Éj királynőjének leánya, Tamino szerelmese (S) Mozart Varázsfuvolájában.

Pampanini, Rosetta (1900-1973) - olasz op.én. (S). Rómában debütált 1920-ban, Micaelaként, majd újabb tanulmányokat folytatott, és 1924-ben újra debütált Biellában, Mimiként. Erről a sikeres bemutatkozásról kapott hírt Toscanini, és Pampaninit leszerződtette a Scalához. A két háború közti évtizedek egyik legnagyobb lírai szopránja volt, Európában és Amerikában egyaránt hatalmas sikereket aratott. Leghíresebb szerepei közé tartozott Mimi, Cso-Cso-Szán, Liu és Desdemona. 1942-ben visszavonult és tanított; tanítványai közé tartozott t. k. Amy Shuard.

Pandolfini, Angelica (1871-1959) - olasz op.én. (S). A múlt század egyik híres baritonistájának, Francesco Pandolfininek lánya. 1894-ben debütált Modenában, Margitként. 1897-ben már a Sc. művésze, ő volt e színházban az első Mimi. 1902-ben ő alakította először Cilea Adriana Lecouvreurjét, Caruso partnereként. 1909-ben vonult vissza.

Panerai, Rolando (1924-) - olasz op.én. (Bar). Nápolyban debütált 1948-ban, Mózesként. Napjaink egyik legjelentősebb baritonistája, a világ minden nagy operaházának és fesztiváljának szívesen látott vendége. Főleg Mozart-szerepekben tűnik ki, de ugyanígy jelentősek az olasz repertoárból való alakításai. Azok közé az énekesek közé tartozik, akik nemcsak hangjuk szépségével hódítanak, hanem árnyalt, hangban és színpadi játékban egyaránt átgondolt alakításukkal is. Nagyszerű humora nyilvánul meg Figarójában (mind Mozart, mind Rossini művében) vagy Fordjában, ám ugyanakkor a szenvedélyes drámaiság hangját is tökéletesen találja meg Luna grófként vagy Jagóként.

Pang - Puccini Turandotjában a nagymarsall (T).

Panizza, Ettore (1875-1967) - olasz szárm. argentin karm. Milánóban tanult és ott is debütált 1890-ben. Jelentős sikerekben gazdag pályafutásának állomásai: London (1907-14), Milánó, Sc. (1921-29, Toscanini asszisztenseként, majd a 30-as években is), Met (1934-42), T. Colón (1921 óta folyamatosan). Számos mű (t. k. Hovanscsina, Szaltán cár) olaszországi bemutatóját vezényelte. Zeneszerzőként is működött, több operát írt.

Panova, Szofja (1899-) - szovjet op.én. (S). 1934-ben a moszkvai B. kórusának tagja, 1939-től e színház magánénekese. Drámai szoprán (Tosca), de ugyanakkor lírai szerepeket is kitűnően énekelt. Jelentős hangversenyénekesnő is volt.

pantomim az operában - Ritka esetként fordul elő a némajáték az operaszínpadon. A korai intermezzókban aránylag gyakori (pl. a néma Vespone szolga Pergolesi Úrhatnám szolgálójában), később azonban csak kivételes és rendszerint dramaturgiailag is indokolt esetben kap helyet: ilyen eset Auber Portici némájának Fanellája, Wolf-Ferrari Susanne titka c. egyfelvonásosának szótlan inasszerepe. Pantomimmel szokták megoldani Berg Lulujának befejezetlenül maradt harmadik felvonásában a záró esemény színpadra vitelét.

Pantscheff, Ljubomir (1913-) - bolgár szárm. op.én. (B). Tanulmányait Szófiában és Bécsben végezte, az USA-ban kezdte magánénekesi pályáját, 1937-ben. A következő évben a bécsi Volksoper. majd 1945-től a S.O. tagja. Neves comprimario- és karakter-basszus.

Panzéra, Charles (1896-) - svájci szárm. francia op.én. (Bar). 1919-ben debütált az O.C.-ban, Massenet Wertherjében. Korának egyik legnevesebb dalénekese volt, a legtöbb modern francia komponista írt számára dalokat. Színpadon ritkán szerepelt, s ekkor - baritonista létére - főleg a Pelléas címszerepét énekelte.

Paoli, Antonio (1870-1946) - olasz op.én. (T). Főleg verista operákban nagy sikereket arató, kitűnő színpadi játékkészséggel rendelkező és erőteljes hanganyagú énekese a század első évtizedeinek. Híres Canio és Don José volt.

Papagena - Mozart Varázsfuvolájában Papageno társa (S).

Papagena, Papagena! - Mozart Varázsfuvolája II. fináléjában Papageno (Bar) tragikomikus "öngyilkossági" jelenete, mely happy enddel, Papageno és Papagena (S) vidáman turbékoló kettősével végződik.

Papageno - Mozart Varázsfuvolájában Tamino kísérője, a madarász (Bar), a természetes, hétköznapi ember halhatatlan megszemélyesítője.

Papi, Gennaro (1886-1941) - olasz karm. A század első évtizedeinek tipikus olasz utazó karmestere. Pályáját 1909-ben Varsóban kezdte, majd Torinóban, Londonban működött. 1913-16 a Met-ben Toscanini asszisztense volt, 1925-ig működött itt. Egy ideig Chicagóban, majd ismét hazájában, 1935-től haláláig újra a Met-ben vezényelte az olasz repertoár darabjait.

Papp Júlia (1919-) - magyar op.én. (S). 1945-től 1956-ig a szegedi N.Sz., azóta az OH tagja. 1946-ban debütált Szegeden, Toscaként. Főleg Verdi és Puccini heroináit alakította jelentős sikerrel, mind Szegeden, mind Bpesten, ugyanakkor kitűnő Donna Anna is volt. Érdemes művész.

Paprocki, Bogdan (1919-) - lengyel op.én. (T). 1946-ban debütált Bydgoscban. 1947 óta a varsói opera vezető tenorja, évtizedeken keresztül. A lengyel repertoár nagy tenorszerepein kívül a klasszikus művekben is ő énekelte Varsóban a főszerepet. Hangja inkább lírai jellegű, de helytáll a drámai-hősi szerepekben is.

Parasztbecsület - Mascagni 1 felv. operája (1890, Róma, C.), Menasci és Targioni-Tozzetti szövegére, Giovanni Verga novellája, ill. drámája nyomán. Magyar bem.: 1890, OH, Mahler vezényletével.

A Sonzogno-cég 1889-es pályázatán nyertes mű, az ún. verizmus iskolaalapító darabja. Fő érdeme, hogy az olasz operákban már régóta fel-felbukkanó népi, ill. népies melodikát adekvát színpadi környezetbe viszi. Drámai szempontból sok kifogást lehet emelni Mascagni koncepciója ellen, de a darabot behízelgő dallamvilága állandóan és mindenhol műsoron tartja.

Pareto, Graciela (1888-?) - spanyol op.én. (S). Madridban debütált 1908-ban, az Alvajáró címszerepében. Olaszországi szereplések után a londoni C.G., majd a chicagói opera tagja lett. Sokak véleménye szerint az I. világháború utáni időszak legfinomabb koloratúrszoprán hangjának tulajdonosa volt.

Parigi, o cara, lasceremo Elhagyjuk, drágám, e bűnös várost

Paris és Heléna - A trójai háborút kirobbantó szerelmespár történetét szinte megszámlálhatatlan opera vitte színpadra. A műveket két részre lehet osztani: 1. Paris ítélete: C. F. Pollarolo (1699), M. A. Charpentier (1700), Arne (1740), K. H. Graun (1752), Salieri (1787, kantáta), Fioravanti (1803). 2. Heléna elrablása: Cavalli (1659), Freschi (1677), Bassani (1684), Keiser (1709), Heinichen (1709), Galuppi (1756), Gluck (1770) - Offenbach (1864).

Paris és Heléna - Gluck 5 felv. operája (1770, Bécs, Burgszínház), Calzabigi szövegére. - Gluck és Calzabigi utolsó közösen írt "reformoperája".

Pari siamoÖsszeillünk!

Parisina - 1. Donizetti 3 felv. operája (1833, Firenze), Felice Romani szövegére, Byron nyomán. Magyar bem.: 1847, pesti N.Sz. (olaszul). - 2. Mascagni 4 (átdolgozás után 3) felv. operája (1913, Milánó, Sc.), Gabriele D'Annunzio szövegére.

PárizsPárizsi Nagyopera, Opéra-Comique, Théâtre des Italiens, Théâtre-Lyrique.

Párizsi Nagyopera - A színház első épületében 1761-től 1763-ig játszottak operákat. Megnyitásakor a pátens első tulajdonosának, Robert Cambert-nek "Pomone"-ját adták elő (1671. március 3.). 1672-87 között Lully uralkodott az "Académie Royale de Musique"-ben, húsz operáját mutatták itt be. 1737 és 1760 közt Rameau volt a fő szerző, 24 operája került színre. Az 1763-as tűzvész után emelt új épület hasonló sorsra jutott 1781-ben. 1794 és 1821 közt a rue de Richelieu-ben állott az opera hajléka, Théâtre des Arts néven; itt működött Spontini és Cherubini, itt helyeztek el először ülőhelyeket a földszinten is. 1822 és 1873 közt, a rue Lepeletier-beli színházépület volt tanúja a párizsi operakultusz fénykorának, Meyerbeer, Auber korának. Itt mutatták be a Tell Vilmost, a Kegyencnőt, a Szicíliai vecsernyét és a Don Carlost, hogy csak a legnevezetesebbekről szóljunk. Az énekesgárda is világnagyságokból állt: pl. Viardot, Nourrit, Duprez, Faure. 1873-ban ez az épület is lángok martaléka lett. 1875-ben nyitották meg végül a párizsi Opera ma is álló palotáját, Charles Garnier művét. A színház befogadóképessége 2600 személy, a színpadnyílás 30 m széles és 34 m mély. Jelenlegi igazgatója Rolf Liebermann, svájci zeneszerző. Az Opera és az Opéra-Comique 1959 óta közös igazgatás alatt áll.

parlando - Énekszólamokban előforduló olasz szakkifejezés: azt jelzi, hogy az énekesnek a beszédhez közelállóan kell szólamát előadnia. Tehát lényegében a beszédritmus kötetlenségét írja elő. Nem tévesztendő össze a Sprechgesang 2-vel, l. ott.

Parly, Ticho (1928-) - dán op.én. (T). A legkülönbözőbb foglalkozások betöltése után (t. k. a Broadwayn volt könnyűzene-énekes) 1958-ban debütált operaénekesként, New Orleansban. A következő évben már Európában működik, Aachen, majd Wuppertal operaházaiban. Az utazó világsztár pályáját választotta később és a Met-től a Sc.-ig, Salzburgtól Bayreuthig és a C.G.-től az OH-ig járta a világot, mint napjaink egyik megbízható, jóképességű Wagner-tenorja.

Parmeggiani, Ettore (1895-1960) - olasz op.én. (T). A milánói T. Dal Vermében debütált 1922-ben, Cavaradossiként. A háborúk közti években Olaszország egyik jeles Wagner-tenorja volt, t. k. a Scalában, ahol élete utolsó éveiben ... a klakk főnöke volt.

Parmi veder le lagrimeBárhol jársz most

Parnasszus - A múzsák lakóhelyéről a következő operák szólnak: Matteo Flecha (1561, madrigál-pastorale), Händel (1734), G. K. Reutter (1738), Gluck (1765).

paródia - 1. A XVIII. és XIX. sz. folyamán igen gyakori volt, hogy a sikeres - vagy akár a bukott - operaújdonságokat kis (ma így mondanánk: kabaré-) színpadokon kifigurázták. Tulajdonképpen Gay és Pepusch Koldusoperája is ide tartozik részben, hiszen a Händel-féle seriát parodizálja többek között. Sok paródiát írtak a Bűvös vadászra, de főleg Wagner műveire. Az utolsó ilyen jellegű mű talán a Trisztánt kifigurázó Tristanderl und Süssholde volt, melyet Münchenben 1865-ben, még a zenedráma bemutatója előtt játszottak. - 2. Időnként az opera vonatkozásában is használt műszó az átszövegezésre, azaz amikor a zeneszerző saját vagy más művének egy-egy részletét zeneileg változatlanul hagyja, s rá új szöveget alkalmaz.

Parr, Gladys (1892-) - angol op.én. (A). London több operaházában, így a S.W.-ben és a C.G.-ben is énekelt, és tagja volt Britten English Opera Group-jának. Híres színésznője volt az angol operaszínpadoknak, több Britten-opera premierjén vett részt.

Parsifal - Wagner 3 felv. "áhítatos ünnepi színjátéka" (1882, Bayreuth), a zeneszerző saját szövegére. Magyar bem.: 1914, bpesti V.Sz. (Reiner Frigyes vezényletével). A Parsifalt 1913. december 31-ig csak Bayreuthban játszhatták; ennek ellenére több helyen (így New Yorkban, Amsterdamban, Zürichben) már korábban is előadták.

Wagner utolsó zenedrámája szövegkönyvében nagy fordulat a szerző korábbi munkáihoz képest. A Parsifal a keresztény misztikához fordul, s részben buddhista tanok is befolyásolták. A zene egyenesvonalú folytatása és továbbfejlesztése Wagner stílusának; az öregkor fáradtságát semmi sem jelzi benne, sőt: bizonyos eszközei a XX. sz. (pl. Debussy) felé mutatnak előre. Egy vonatkozásban tér el a Parsifal elődeitől: a kórus szinte főszereplővé válik benne. (Már a Mesterdalnokokban is jelentős funkciója van az énekkarnak, de nem dramaturgiai, csak a külső díszítést, a staffázst szolgálja.)

A mű cselekményének eszmei központja a III. felv. végén hangzik fel: "Megváltás a megváltónak!". Azaz, mindenkinek meg kell járnia a maga útját, hogy elérjen a megváltáshoz, az üdvhöz, hogy megszabaduljon bűneinek vagy éppen tudatlanságának terhétől. A címadó hős, Parsifal (T), a "balga szent" így hozza meg a Grál bűnbeesett királyának, Amfortasnak (Bar) a megváltást, szimbolikusan: gyógyíthatatlan sebének egyetlen orvosságát, a Grál szent gerelyét. Ezzel a tettével nemcsak Amfortast váltja meg, hanem saját magát is. Ugyanakkor véget vet a titokzatos Kundry (MS) örökös vándorlásának is, egyszerűen azzal, hogy bűnbocsánatban részesíti és megkereszteli (Kundry nevetett a keresztvivő Jézuson, és ezért kell örökké vándorolnia). - A többi szereplő: Gurnemanz (B), az öreg és bölcs Grál-lovag, Klingsor (Bbar), a lovagok közül kitaszított gonosz varázsló és a viráglányok (4S, 4A), Klingsor csábító szolganői.

Általános hiedelem szerint a Parsifal Wagner leghosszabb műve. Mint annyi legenda, ez is tévedés. A hosszúság látszatát az kelti, hogy a darabban - áhítatos cselekménye folytán - túlnyomó többségben vannak a lassú tempók.

part du diable. Leördög része, Az

Parvis, Taurino (1879-?) - olasz op.én. (Bar). A század első éveiben debütált, majd 1906-ban a C.G. és a Met vendége volt. A 10-es években a bpesti OH-hoz szerződött, és egészen Olaszország hadbalépéséig a színház vezető baritonistái közé tartozott. 1929-ig énekelt, főleg hazájában, ekkor visszavonult és visszatért eredeti foglalkozásához: Torinóban ügyvédkedett.

Pasero, Tancredi (1893-) - olasz op.én. (B). Vicenzában debütált 1917-ben, Bellini Alvajárójában. Néhány év alatt világhírűvé tette nagy és gyönyörű hanganyaga, színészi készsége és sokoldalúsága. 1926-52 a Sc. vezető basszistája volt, s közben minden nagy operaházban fellépett. Egyaránt otthonos volt az olasz, francia, német és orosz repertoárban. Legjobb szerepei a Verdi-hősök, Borisz, Gurnemanz és a két Mefisztó voltak.

Pasini, Laura - (1894-1942) - olasz op.én. (S). Előbb zongoraművész volt, majd 1921-ben Milánóban debütált, a Fra Diavolo Zerlinájaként. 1923-ban lett a Sc. művésze. Itt nagy sikereket aratott, t. k. Stravinsky Csalogányának premierjén működött közre. Jelentősek a 20-as években lezajlott torinói fellépései, amikor Conchita Superviával több új életre keltett Rossini-műben lépett fel. Színpadon egyike volt a kor legízlésesebb és legtehetségesebb olasz koloratúrszopránjainak, oratóriuménekesként kiváló stíluskészségről tett tanúbizonyságot.

Passy-Cornet, Adele (1833-1915) - német op.én. (S). Apja, Julius Cornet a múlt század 50-es éveiben a bécsi udvari opera karmestere volt; lánya már 16 éves korában a bécsi opera koloratúrszoprán-sztárja lett. 1857-ben, férjhezmenetele után, visszavonult, majd a bécsi konzervatórium énektanára lett. Férje halála után ismét színpadra lépett, de továbbra is tanított. 1881-92 a budapesti Zeneakadémia énektanára volt, számos magyar művészt ő képzett ki.

Pasta, Giuditta (1798-1865) - olasz op.én. (S). A múlt sz.-i operatörténet szinte már legendás alakja, 1815-ben debütált Bresciában. Tulajdonképpen 1821-ben, Párizsban ugrott ki, ettől kezdve egész Európa operai közönsége ünnepelte, és hihetetlen honoráriumokat kapott (1840-ben Pétervárott 200 000 frankot). Ő volt az első Norma, Adina és Anna Bolena. Sikerének titka maga a hanganyag (a háromvonalas d-ig érő terjedelemmel), a ragyogó drámai alakítás és az átütő erejű egyéniség volt. Ugyanakkor - már ereje teljében is - nem minden regiszterében volt kiegyenlített a hangja, s néha elég rossz kritikákat is kapott. 1850 táján elvesztette hangját és visszavonult.

pasticcio - A XVIII. sz.-ban divatos operatípus: egy vagy több zeneszerző kedvelt operáiból összeállított zene, új szövegkönyvre. A pasticciókban az áriák persze új szövegeket, s rendszerint eredeti rendeltetésükkel ellentétes drámai funkciót kaptak (...ha a pasticcióban egyáltalán beszélhetünk drámai funkcióról).

pastorale - Eredetileg zene nélküli, vagy legfeljebb betétdalokkal ékesített prózai színjáték. A XVII. sz.-ban válik - rövid időre - az opera egyik válfajává. Lényege, hogy összefüggő cselekmény nélküli jelenetek sorozata a pásztori életből, rendszerint mitológiai keretben. Főleg francia földön otthonos; az első francia operák - Cambert és Perrin La pastorale-ja (1659) és Pomone-ja (1671) ebbe a műfajba tartoznak. A jellegből következik, hogy a pastoraléban bőven nyílt alkalom táncra, balettra és látványosságra.

Pastorale d'Issy (Issy-i pásztorjáték) - Cambert operája, Perrin szövegére. 1659-ben, a Párizs környéki Issyben volt a bemutató. A legújabb kutatásokig ezt a művet tartották az első francia szövegű operának.

pastor fido, Il (A hűséges pásztor) - Händel 3 felv. operája (1712, London, His Majesty's Th.), Rossi szövegére, Guarini költeménye nyomán.

Pásztoróra - Ravel 1 felv. operája (1911, Párizs, O.C.), Franc-Nohain szövegére. Magyar bem.: 1928, OH.

Hallatlanul szellemes, de finom-artisztikus humorú zenés komédia, melynek lényege inkább a zenekarban, semmint az énekszólamokban szólal meg.

Torquemada órásmester (T) elmegy hazulról, hogy megjavítsa a városháza óráját. Túlságosan fiatal felesége, Concepcion (MS) örömmel használja fel az alkalmat, hogy szerelmesét, Gonzalve költőt (T) fogadja. A mesterre várakozó Ramiro öszvérhajcsárt (Bar) úgy távolítja el, hogy ővele viteti egy nagy állóórába rejtve a költőt hálószobájába. Ám a költő csak szép szavakat tud mondani, férfiasságával már bajok vannak. Ugyanez fordul elő a másik udvarlóval, a gazdag Gomezzel (B), akit szintén Ramiro szállít egy óra belsejében a hálószobába. Végül is Concepcion a daliás és izmos Ramiro mellett köt ki, aki már igazi férfinek bizonyul. A hazatérő Torquemada a két udvarlót ott találja az órák belsejében; állítólag belülről vizsgálják meg a megvenni szándékozott órákat.

Pataky Kálmán (1896-1964) - magyar op.én. (T). 1922-ben debütált az OH-ban, Mantuai hercegként. Oly hatalmas sikerrel énekelt első évadjaiban, hogy Franz Schalk már 1926-ban a bécsi S.O.-hoz szerződtette. Gyakran vendégszerepelt az OH-ban, s ugyanakkor Európa és Amerika legnagyobb színpadain is fellépett: Párizsban, a Sc.-ban, a C.G.-ben, Stockholmban, igen gyakran a Colónban; 1936-ban Toscanini vezényletével Salzburgban énekelte Florestant, sokszor fellépett Glyndebourne-ben. 1946-ban még néhányszor énekelt a Colónban, majd visszavonult és Chilében, később az USA-ban telepedett le. - Pataky a XX. sz.-nak talán legnagyobb Mozart-tenorja volt. Eszményien szép hangja, tökéletes stílusismerete, muzikalitásának kiváló mivolta és nem utolsósorban általános kultúrája adta meg számára az alapot a Mozart-szerepek (elsősorban talán Don Ottavio) alakjának tökéletes megformálásához. Ha színpadi játéka hagyott is kívánni valót maga után, hangjának zengése és árnyaltsága mindent elmondott az általa megszemélyesített alakokról. A Mozart-szerepek mellett ideális Puccini-hős is volt Pataky, korának egyik legjobb Rodolphe-ja és Des Grieux-je. Alakított hőstenor szerepeket is (Radamestől Alvarón át Cavaradossiig és Turidduig), de mivel egyéniségének karaktere kifejezetten lírikus volt, ezek az alakításai bizonyos fokig elmaradtak a Mozart-szerepek és a lírikus alakok mögött. Ideális dalénekes és oratóriumszólista volt, nagyszerű Evangelista. A bécsi S.O. kamaraénekese és az OH tiszteleti tagja volt.

Páter Gvárdián - Egy ferences kolostor apátja (B) Verdi A végzet hatalma c. operájában.

patikus, A - Haydn 2 felv. vígoperája (1768, Eszterháza), Goldoni szövegére. Magyar bem.: 1932, OH.

Haydn egyik legremekebb vígoperája, főleg rendkívül humoros, álöltözetes török komédiája a komikus helyzetábrázolás remeke.

Paton, Mary Ann (1802-1864) - angol op.én. (S). 1822-ben debütált Londonban, Susanne-ként. Még ez évben a C.G. tagja lett, s 1826-ban ő volt az első Rezia Weber Oberonjában. Kivételes magas regisztere, technikája és megjelenésének szépsége miatt kora egyik sztárja lett Angliában és Amerikában. 1844-ben vonult vissza.

Patria oppressa Árva népünk

Patti, Adelina (1843-1919) - olasz op.én. (S). Szülei is énekesek voltak; lányuk egy spanyol turné során született. Már 1850-ben, hétéves korában fellépett hangversenyen, énekelni és zongorázni is tanult. 1859-ben debütált New Yorkban, Luciaként. Világhírét 1861-es londoni fellépéseitől lehet számítani. Európa és Amerika nagy színpadainak állandó vendége lett, és egyben korának legjobban fizetett énekesnője. (Londonban 200 guineát, Amerikában 5000 dollárt kapott egy fellépésért.) Szerződései felmentették a próbák alól és rögzítették nevének betűnagyságát a színlapokon. Leginkább a koloratúrszerepekben lépett színpadra, de énekelt lírai, sőt drámai szerepeket is, így pl. a Faust Margitját és a Trubadúr Leonóráját, sőt Aidát is. Hangjának terjedelme két és fél oktáv volt, a háromvonalas f-ig ért. Tisztán csengő hangja és megjelenésének szépsége voltak sikerének titkai; a korabeli beszámolók szerint énekéből hiányzott a temperamentum, és zenei intelligenciája is csak közepes volt. Háromszor ment férjhez, harmadik férje gazdag walesi nemesúr volt; öregkorában készült lemezeit így saját kastélyában vették fel. - Nővére, Carlotta Patti (1835-1889) hangversenyénekesnőként vált híressé.

Pattiera, Tino (1890-) - dalmát szárm. op.én. (T). 1915-ben debütált Drezdában, a Varázsfuvola Első őrtállójaként. Már Drezdában nagy sikereket aratott, főleg a kibontakozó Verdi-reneszánsz előadásai során. 1941-ig volt a drezdai opera tagja, közben állandó vendégként Berlinben is szerepelt. Pályája lezárulása után Bécsben volt énektanár, 1950 óta az ottani Zeneakadémián. Pattiera egyike volt a két háború közti évtizedek jelentős olasz hőstenorjainak; fényes hanganyaga ugyanakkor rendkívül hajlékony volt és muzikalitás, stíluskészség is jellemezte. Színészként is elsőrangú alakításokat nyújtott.

Patzak, Julius (1898-1974) - osztrák op.én. (T). Először karmesterséget tanult, és csak később lett énekes. 1926-ban debütált Radamesként, Reichenbergben. 1928-1945 a müncheni opera, 1945-1960 a bécsi S.O. tagja. A két háború közti évtizedek egyik jeles énekese, korának egyik leghíresebb Florestanja. Hangja nem tartozott a legszebbek és a legnagyobbak közé, viszont kimagasló muzikalitása, stílusismerete, szövegkiejtése és a szerepek átélése jellemezte. Oratóriuménekesként is kitűnt. Több ízben vendégszerepelt Bpesten is.

Pauli Richárd (1835-1901) - magyar op.én. (T). 1857-ben debütált Pozsonyban. 1859-61 Kolozsvárott működött, 1862-90 a pesti N.Sz., illetve az OH tagja volt. Korának jeles magyar lírai tenorja, az első magyar Faust és Dávid; ő énekelte először a Verdi-Requiem tenorszólóját is. Kis volumenű hanggal rendelkezett, de igen művelt és muzikális énekes volt. 1882-től a Zeneakadémián tanított. - Felesége, Markovits Ilka (l. ott) ugyancsak énekesnő volt.

Pauly, Rosa (1894-) - magyar szárm. op.én. (S). Bécsben tanult, 1918-ban Hamburgban debütált, Aidaként. A kölni, a berlini és a bécsi operaházak, pályája végén a Met együttesének tagja volt. Korának leghíresebb Elektrája, igen neves Salome és Wozzeck-Marie. Visszavonulása óta Izraelben él.

Paur, Emil (1855-1932) - osztrák karm. Pályája kezdetén kisebb német színházakban működött, majd 1893-ban Nikisch utódja lett a bostoni szimfonikusok élén. A század utolsó évében került a Met-hez, ahol a Wagner-repertoár vezető karmestere lett. Néhány évet a londoni C.G.-ben töltött, majd visszatért Amerikába, hangversenydirigensként. 1912-ben kinevezték a berlini S.O. zenei vezetőjévé, de az intendánssal való vitája miatt csak két hónapig töltötte be ezt a pozíciót. Pályája hátralevő részében hangversenydirigens volt.

pauvre matelot, Le (A szegény matróz) - Milhaud egyfelv. operája (1927, Párizs, O.C.), Jean Cocteau szövegére.

Pavarotti, Luciano (1935-) - olasz op.én. (T). 1961-ben debütált. 1964-ben ugrott ki, amikor a Scala híres Karajan-Visconti-féle Bohéméletének Rodolphe-ját énekelte. Ettől kezdve napjaink egyik legnagyobb tenorsztárja, aki minden nagy operaház és fesztivál szívesen látott vendége. Kezdetben lírai tenor szerepeket énekelt, de egyre inkább áttért a spinto-hangfajra. Igen széles repertoárjában Rodolphe, a Donizetti-művek vezető szerepei, az Álarcosbál Richardja, Alfréd és Nemorino a leghíresebbek. Csodálatosan kiegyenlített hanganyag és rendkívüli drámai kifejezőkészség jellemzi. Bpesten is vendégszerepelt pályája kezdetén.

Pavlánszky Edina (1923-) - magyar op.én. (S). 1946-ban debütált az OH-ban, Szilágyi Erzsébetként. Rövid, de nagy sikerekben gazdag pályát futott be koloratúr-hősnőként (Rosina, Donna Anna stb.), majd áttért a karakterszerepekre. Az Operaház együttesével számos vendégjátékon vett részt.

Pears, Peter (1910-) - angol op.én. (T). Pályája kezdetén a BBC kórusának tagja, Londonban debütált szólistaként 1942-ben, Hoffmannként. A C.G., a S.W. és az English Opera Group tagja. Neve összeforrott Brittenével: Pears volt az első Peter Grimes, Albert Herring, valamint Britten számos más operájának főszereplője. Nem hangjának szépségével ért el világsikereket, hanem rendkívül magas zenei kultúrájával és színészi készségével. Britten operáiban nemcsak énekesként, hanem - a Szentivánéji álom esetében - szövegíróként is közreműködött. Kiváló dal- és oratóriuménekes; gyakran ad dalesteket (Bpesten is) Britten zongorakíséretével.

pêcheurs de perles, Lesgyöngyhalászok, A

Pederzini, Gianna (1906-) - olasz op.én. (MS). 1925-ben debütált Messinában, Preziosillaként. Mind a Sc.-nak, mind a római Operának vezető énekese volt a 30-as, 50-es években. Igen híres Carmen, Mignon és Rossini-hősnő, pályája későbbi éveiben jeles karakterénekes. Visszavonulása óta a római Santa Cecilia Akadémia tanára.

Pedrillo - Belmonte szolgája és Blonde kedvese (T) Mozart Szöktetés a szerájból c. operájában.

Pedro - d'Albert Hegyek alján c. operájának főszereplője, a derék hegyi pásztor (T).

Pedro mester bábjátéka - De Falla 1 felv. operája (1923, Sevilla), a zeneszerző szövegére, Cervantes Don Quijotéjának egyik fejezete nyomán.

De Falla legnevezetesebb színpadi műve; már a színpad különlegessége is kiemelt helyet biztosít a darabnak: a néző ugyanis egyidejűleg lát normálszínpadot és bábszínpadot. A cselekményből fakad ez a megoldás: Don Quijote segítséget akar nyújtani a nézőtérről a bábszínpadon megelevenedő lovagi történet szerencsétlen sorsú nőalakjának. Az előadásban is természetesen külön bábmozgató-személyzetnek és külön - statiszta szerepet játszó - nézőknek kell részt venniük. Énekes szerep mindössze három van: Don Quijote (B), a Bábjátékos (T) és a bábjátékos Kikiáltója (S, a szerző előírása szerint gyermek-S); ez utóbbi a tulajdonképpeni főszerep, mert a Kikiáltó mondja el a lovagi történetet, bűbájos-komikus hadarással és nagyképűséggel. - A darab zenéje szellemesen keveri a kor modern effektusait a spanyol népzene hangjával. Zenekari apparátusa nem megy túl a kamarazenekar létszámán.

Peerce, Jan (1908-) - amerikai op.én. (T). Pályája kezdetén tánczenekarokban hegedült és néha énekelt is. Innen musical-eken keresztül vezetett útja az operaszínpadhoz: 1939-ben debütált Cincinnati-ben, Mantuai hercegként. 1941-től a Met olasz repertoárjának egyik vezető tenoristája; Toscanini kedvelt énekese, a mester amerikai operafelvételeinek állandó tenorfőszereplője. Igazi olaszos spinto-tenor, akit hangjának alkata hőstenor-szerepekre is alkalmassá tett. Nemcsak Amerikában, de Európában is a nagy sztárok egyikévé vált.

Peer Gynt - Werner Egk 3 felv. operája (1938, Berlin), a zeneszerző szövegére, Ibsen drámája nyomán. Magyar bem.: 1969, Szegedi N.Sz.

Pelléas és Mélisande - Debussy 5 felv. "lírai drámája" (1902, Párizs, O.C.), Maeterlinck tragédiájának némileg rövidített szövegére. Magyar bem.: 1925, OH.

Debussy egyetlen operája (Tékozló fiú c. drámai jelenete kerül időnként színpadi előadásra). A kezdetben buzgó wagneriánus Debussy ebben a műben számolt le fiatalkora zenei istenével. A Pelléas. noha a történetnek van némi rokonsága a Trisztán-legendával, jellegzetesen anti-wagneriánus alkotás. Már a szöveg is csak utalásokban szól a közönséghez, a zene ezt a misztikus-sejtelmes hangulatot még aláhúzza. A partitúra énekszólamai inkább recitativo-jellegűek, a szavak mögöttes tartalmát, értelmét az ezerszínű zenekar mondja el. Íme, a különös paradoxon: a Wagner-hatás ellen írt mű így válik koncepciójában mégis bizonyos mértékig Wagner követésévé.

PénelopéOdüsszeusz 4.

Pénze van bőven, párezer tallér - Janik (T) és Kecal (B) kettőse Smetana Eladott menyasszonyában; a házasságközvetítő e kettősben próbálja rábeszélni Janikot, hogy Masenyka helyett más lányt vegyen el.

Perchè tarda la lunaHoldkórus

Perc-operák - Darius Milhaud 3 egyfelvonásosa, amelyek valóban "percoperák": időtartamuk általában 8-10 perc. A három mű: L'abandon d'Ariane, La Délivrance de Thésée, L'enlèvement d'Europe. Szövegüket Henri Hoppenot írta, az első kettő bemutatója: 1928, Wiesbaden, a harmadiké: 1927, Baden-Baden. Magyar bem.: 1932, OH. - Különös kísérlet e három mű a műfaj megrövidítésére, igazi avantgarde szemléletű eljárás, melynek folytatása nem volt.

Périer, Jean (1869-1954) - francia op.én. (T és Bar). 1892-ben debütált a párizsi O.C.-ban, Monostatosként. Pályája során hol tenor-, hol baritonszerepeket énekelt, így ő volt az első Pelléas, de ugyanakkor Ravel Pásztorórájának első Ramirója és az első francia Sharpless.

Perlea, Jonel (1900-1970) - román szárm. karm. Münchenben és Lipcsében tanult, majd 1923-ban Bukarestben debütált. Különböző német színházaknál volt szerződésben, majd visszatért hazájába, és 1934-44 a bukaresti Opera vezetőkarnagya volt. A háború után világjáró karmester lett, aki a Scalától a Met-ig - főleg az olasz repertoárban - számos előadást vezényelt.

Per me giuntoEl kell válnunk

Pernerstorfer, Alois (1912-) - osztrák op.én. (Bbar). 1936-ban debütált Grazban, Biterolfként. Három évig a bécsi Volksoper tagja, 1945 óta a S.O. művésze. Főleg Mozart- és Wagner-énekesként aratott sikereket, Bécsben, Párizsban, a Sc.-ban és a Met-ben is.

Pernet, André (1894-) - francia op.én. (B). 1921-ben debütált Nizzában. 1928-31 a párizsi O., attól kezdve az O.C. vezető basszistája. Híres Borisz, Mefisztó, Don Juan és Don Quichotte. Számos modern opera premierjének főszereplője, t. k. Milhaud Miksa császárjáé és Enescu Oedipusáé.

Perotti Gyula (1841-1901) - német szárm. op.én. (T). 1863-ban debütált Boroszlóban. 1892-99 a bpesti OH vezető tenoristája volt. Mind az olasz repertoárban, mind a Wagner-művekben ő énekelte e korszakban a tenor főszerepeket. Ő volt az első magyarországi Otello és Siegfried. Szerepeit rövidesen magyarul is énekelte. Ittléte alatt a közönség kedvence volt. A korabeli kritikák szerint színészi képességei eléggé korlátozottak voltak, viszont zengő és nagyerejű hangjának köszönhette sikereit. 1899-ben szerződésszegéssel távozott az OH kötelékéből, Amerikába ment. Egy olaszországi turné során Milánóban halt meg.

Per pietàÓ, bocsásd meg nékem

Perras, Margherita (1908-) - görög szárm. német op.én. (S). 1927-ben debütált Berlinben, Norinaként. Bruno Walter azonnal szerződtette a Städtische Operhez, melynek 1930-ig volt tagja. 1931-től 1940-ig a berlini és a bécsi S.O. művésze volt egyidejűleg. Korának egyik igen híres koloratúrszopránja, neves Mozart-énekes. Házassága után visszavonult, és Zürichben ad néha dalestet.

Perseus - Zeusz és Danaé fia, a nagy görög hős. Számos opera készült róla. A leghíresebbek: M. A. Charpentier (1670), Lully (1682), Draghi (1691), Sacchini (1774), Philidor (1780), Paisiello (1792). (Vö. Androméda.)

Persiani-Tacchinardi, Fanny (1812-1867) - olasz op.én. (S). Apja is énekes volt, tőle tanult; férje G. Persiani zeneszerző. Livornóban debütált 1832-ben, Fournier Francesca da Riminijében. 1835-ben ő volt az első Lammermoori Lucia. Az 1830-as, 1840-es években Párizs és London egyik sztárja, t. k. ő (ill. férje) segítette a C.G. átalakulását Királyi Olasz Operává. Hangja vékony volt és nem mindig biztos intonációjú, de virtuóz technikája szinte nem ismert akadályt. Ambitusa a nagy B-től a háromvonalas f-ig terjedt.

Perszephoné - Zeusz és Demeter lánya, akit Hádész, az Alvilág istene elrabol, hogy feleségévé tegye. A mítoszi témát operaszínpadra vitte: Monteverdi (1630, elveszett), Sacrati (1644), Lully (1680), Paisiello (1803), Saint-Saëns (1887). - Az istennő szerepel Monteverdi Orfeójában is.

perth-i lány, A - Bizet 4 felv. operája (1867, Párizs, Théâtre Lyrique), Saint-Georges és Adenis szövegére, Walter Scott regénye nyomán. Ma már teljesen letűnt a repertoárról, csak egyik boleró-ritmusú szopránáriája él, mint virtuóz hangversenyszám.

Pertile, Aureliano (1885-1952) - olasz op.én. (T). Vicenzában debütált 1911-ben, a Márta Lioneljeként. Újabb tanulmányok után 1921-ben a Sc. egyik vezető énekese, Toscanini kedvence lett. Kora egyik legnagyobb énekese. Hanganyaga kissé érdes, de hatalmas vivőerejű orgánum volt, amellyel mindig a kifejezést, a drámai igazságot szolgálta. Ugyanakkor jó színészi készséggel is rendelkezett, s e tulajdonságok együttesen formálták Pertilét ideális olasz hőstenorrá. Leghíresebb szerepeiben (Otello, Richard, Radames) a bpesti közönség sokszor ünnepelte. (Az Álarcosbál kacagókvintettjét egy ízben kétszer meg kellett ismételnie!). - Visszavonulása után a milánói konzervatóriumon tanított.

Pescatrici, Le (A halászlányok) - Haydn 3 felv. "dramma giocosó"-ja (1769, Eszterháza), Goldoni szövegére. Haydn egyik legsikeresebb operája, melyet napjainkban több helyen felújítottak.

Peter Grimes - Britten 3 felv. operája (1945. London, S.W.), Montagu Slater szövegére, Crabbe költeménye nyomán. Magyar bem.: 1947, OH.

Britten első és máig is legjobb operája. Bár zenei eszközeit tekintve eklektikus és határozottan romanticizáló mű, a különböző elemeket egyéni egységbe forrasztja a drámai ízlés, az egységes és nagyszerű zenei dramaturgia. Szerepei - főleg a címszerep - nagyszerű. Pszichológiailag is remekművű alakításokra adnak alkalmat, a zenekar ezerszínű palettája és az izgalmas-differenciált ritmika szintén a pszichológiai dramaturgia és a tájábrázolás (tenger!) szolgálatában állnak.

A történet egy kis angol halászfaluban játszódik a múlt században. Peter Grimes (T), a különc és magányos halászmester a pénzt hajszolja. Így akar méltó lenni a falu tanítónője, Ellen Orford (S) kezére. Nemcsak magát, de inasait is túlterheli munkával, két inasa is szerencsétlenül jár és meghal. Petert kitaszítja a falu pletykás-álszent népe. Sőt, a második inas halála után valóságos hajtóvadászatot indítanak ellene, meg akarják lincselni. Ekkor Peter egy nyugalmazott hajóskapitány, Balstrode (Bar) tanácsára - kievez a nyílt tengerre és elsüllyeszti maga alatt a csónakot. A falu visszanyeri békés hétköznapi képét.

A Peter Grimes nemcsak Britten nagy kiugrása volt, hanem az angol zenei alkotóművészet és benne az opera újjászületésének kezdete is.

Peters, Roberta (1930-) - amerikai op.én. (S). 1950-ben debütált a Met-ben, Zerlinaként. Azóta napjaink egyik jónevű koloratúrszopránja, a nagy operaházak és fesztiválok egyik sztár-énekese. Főleg Mozart-szerepekben és Zerbinettaként aratott sikert.

Petkov, Dimitar (1932?-) - bolgár op.én. (B). A szófiai opera neves basszistája, a színház egyik vezető énekese. Legjobb szerepei a karakter-figurák: Borisz, Hovanszkij Iván és általában az orosz repertoár nagy alakjai. De énekli II. Fülöpöt is, sőt ezzel az alakítással alapozta meg nemzetközi karrierjét 1969-ben, a veronai Arénában. Fellépett Olaszország különböző színpadain és Bpesten is.

Pető Imre (1885-1944) - magyar karm. és zszerző. Pályáját Berlinben és Stuttgartban kezdte, miután t. k. Nikisch és Humperdinck tanítványa volt. 1913-ban lett az OH tagja mint korrepetitor, majd 1920-tól mint karmester. A színház egyik jó repertoárdirigense volt.

Petrella, Clara (1919-) - olasz op.én. (S). 1939-ben debütált Alessandriában, Liuként. Kisebb olasz színpadok után 1947-ben eljutott a Sc.-ig, ahol attól kezdve rendszeresen fellép. Mivel kiváló színésznő (hazájában "az énekesnők Eleonóra Duse-jának" nevezik), főleg a nagy játékszerepekben tűnik ki.

Petri, Mario (1920-) - olasz op.én. (B). 1948-ban debütált a Sc.-ban, az Oedipus Rex-ben. Az 50-es évek elején indult nemzetközi karrierje, főleg miután Karajan kedvelt Don Juanja lett egy időre. 1960-ban hátatfordított az operaszínpadnak, filmszerepeket vállalt s könnyűzenét énekelt. A 60-as évek végén tért vissza az opera műfajához, ezúttal mint baritonista. Kitűnő színészi kvalitásai elsősorban a nagy karakterszerepekre determinálják.

Petrov, Ivan (1920-) - szovjet op.én. (B). 1943-ban debütált a B.-ban, melynek éveken át vezető basszistája volt. Európa-szerte ismert énekes. Igen híres Borisz, Basilio, Ruszlán, Mefisztó.

Petrov, Oszip (1807-1878) - orosz op.én. (B). A pétervári opera igazgatója véletlenül fedezte fel egy kurszki vásáron, és azonnal szerződtette; 1830-ban debütált, Sarastróként. Kora legnagyobb orosz basszistája volt, az első Szuszanyin. Ruszlán, Molnár (Dargomizsszkij: Ruszalka), Varlaam, Rettenetes Iván (A pszkovi lány) és Leporello (Kővendég). Hangja a kontra B-től (!) a kis gisz-ig terjedt.

Petur - Erkel Bánk bánjában a békétlen magyar főurak vezetője (Bbar).

Pezsgőária - Don Juan (Bar) vérforralóan tüzes, életvágyó áriája Mozart operájának I. felvonásában. A hagyományos elnevezés ellentétben van a szöveggel, amely borra és nem pezsgőre utal; eredete abban a tradícióban rejlik, hogy a címszerepet alakító énekesek egy pohár pezsgővel a kezükben adják elő az áriát.

Phaedra - Minósz lánya, Ariadné testvére, Thészeusz hitvese, aki beleszeret Thészeusz fiába, Hüppolitoszba, és öngyilkos lesz. A mondát Szophoklész, Euripidész vagy Racine nyomán dolgozták fel operának: Gluck (1744), Paisiello (1788), Mayr (1820), Pizzetti (1915, d'Annunzio szövegére).

Phaetón - Héliosz fia, aki a Nap szekerét oly közel hajtotta a Földhöz, hogy Zeusznak le kellett sújtania villámával, mielőtt a Föld elégett volna. A nem túl operai témára mégis készültek művek: Lully (1663), Daniel Purcell (1698), Arne (1736), Paradisi (1747), K. H. Graun (1750), Jommelli (1753).

Philemon és Baucis - Az agg házaspár, aki Zeusznak és Hermésznek szállást adott, Ovidius Metamorphoses-ában kapta meg költői emlékét. Ennek alapján készültek a következő operák: Gluck (1769), Monsigny (1771), Haydn (1773), Gossec (1775), Gounod (1860).

Philemon és Baucis - Haydn báb-operája (1773, Eszterháza, Mária Terézia látogatásakor), valószínűleg C. G. Pfeffel szövegére. Később Haydn átdolgozta a művet igazi operaszínpadra.

Phillips, Adelaide (1833-1882) - angol szárm. amerikai op.én. (A). Manuel García növendéke volt, 1854-ben debütált, Rosinaként. Két év múlva az USA-ban debütált, és itt a New York-i Academy of Music (az akkori operaház) vezető altistája volt. Nagy sikereket ért el Amerikában és Európában egyaránt; saját operatársulata azonban megbukott.

Piave, Francesco Maria (1810-1876) - olasz librettista. Verdi kedvelt szövegírója, a zeneszerző minden kívánságának vakon engedelmes kiszolgálója. Ő írta a Verdi-librettók legtöbbjét: Ernani, A két Foscari, Macbeth, Simon Boccanegra, Corsaro, Stiffelio-Aroldo, Rigoletto, Traviata, Végzet hatalma.

Piccaluga, Nino (1893-) - olasz op.én. (T). 1918-ban debütált Novarában. A 20-as években már az összes nagy olasz színpadon jelentős sikerrel lép fel, főleg a Sc.-ban. 1935-ben betegsége miatt vissza kellett vonulnia. Elsősorban a verista operákban nyújtott kitűnő alakításokat.

Piccaver, Alfred (1884-1958) - angol op.én. (T). 1907-ben debütált Prágában, Rómeóként. 1910-37 a bécsi S.O. vezető tenoristáinak egyike, a bécsi opera e fénykorának kimagasló egyénisége volt. Bársonyosan puha, de nagy volumenű hangja, híres legátói és muzikalitása tették ünnepelt művésszé. 1937-1955 közt visszatért Londonba, ahol tanított. A S.O. 1955-ös újra-megnyitásakor visszahívták Bécsbe, itt élt és tanított haláláig.

Piccola ScalaTeatro alla Scala

piccolo Marat, Il kis Marat, A

Piccolomini, Marietta (1834-1899) - olasz op.én. (S) 1852-ben debütált a firenzei T. Pergolában, Lucrezia Borgiaként. Londonban működött, inkább szépségével és színészetével hódítva, semmint hangjával. Az első angliai Violetta és Luisa Miller. Mindössze 8 évig működött színpadon, 1860-ban egy olasz főúr neje lett és visszavonult.

Pietà, rispetto, amoreA béke boldog réve

pietra del paragone, La (A próbakő) - Rossini 2 felv. vígoperája (1812, Milánó, Sc.), Romanelli szövegére. Magyarorsz. bem.: 1821, pesti Német Színház.

Pikkó hertzeg és Jutka Perzsi - Chudy József 2 felv. énekes játéka (1793, Pest), Szalkay Antal szövegére, J. Haffner színműve nyomán. Az első magyar opera, melynek azonban zenéje elveszett.

Pilarczyk, Helga (1925-) - német op.én. (S). 1951-ben debütált Brunswickban, Lortzing Fegyverkovácsában. 1954 óta a hamburgi és a kölni opera tagja. A modern operák nagyszerű tolmácsaként lett világhíres: Schönberg Erwartungjában, Luluként, a Wozzeck Marie-jaként, Dallapiccola A fogoly c. művének Anya-szerepében, a Kékszakállú Juditjaként (magyarul!). A szerepkör igényeit: a fölényesen biztos muzikalitást és a színészi tudást Pilarczyk tökéletesen elégíti ki. Hangversenyénekesként is világhírű.

Pilinszky Géza (1891-?) - magyar op.én. (T). Pilinszky Zsigmond öccse. 1920-ban debütált az OH-ban, melynek 1927-ig volt tagja. 1928-ban Berlinbe tette át működése színhelyét. 1930-ban, mikor bátyja énekelte Bayreuthban a Tannhäuser címszerepét (Toscanini vezényletével), ő volt Walther von der Vogelweide. Minthogy képzett hangszerjátékos is volt, 1937-től Berlinben brácsásként működött.

Pilinszky Zsigmond (1884-1960) - magyar op.én. (T). 1913-ban debütált a budapesti OH-ban, amelynek állandó vendége maradt 1944-ig, de rendes tagja nem volt. 1928-ban a berlini Städtische Oper tagja lett, 1930-31-ben Bayreuthban (t. k. Toscanini alatt) a Tannhäuser címszerepét énekelte; az előadást hanglemezre is vették, Karl Elmendorff vezényletével. Kissé nazális, de átütő erejű tenorja mindenekelőtt Wagner-szerepekben tűnt fel, de jeles Bánk, Turiddu és Faust is volt.

Pillangókisasszony - Puccini 3 felv. operája (1904, Milánó, Sc.), Giacosa és Illica szövegére, Belasco drámája nyomán. Magyar bem.: 1906, OH (Puccini jelenlétében).

A "népszerű trilógia" harmadik darabja. Először óriási bukás, majd a részben átdolgozott változat bresciai premierje (ugyanabban az évben) után világsiker. A korábbi, teljesen kiforrott Puccini-stílust itt színezi át először az egzotikum, emellett számos, akkor modern effektus is megjelenik a partitúrában, pl. a művet lezáró feloldatlan disszonáns akkord.

Pilou, Jeanette (1934?-) - görög op.én. (S). 1959-ben debütált Milánóban, Violettaként. Kiugrására Bécsben került sor, ahol Mimi szerepében aratott nagy sikert. A bécsi S.O. egyik vezető szopránja, 1967-től a Met művésze is. Ettől kezdve utazó világsztár; többször vendégszerepelt nálunk is. Egyike napjaink jelentős Puccini-szopránjainak.

Piltti, Lea (1904-) - finn op.én. (S). 1926-ban debütált Helsinkiben. Kisebb német színpadok után 1938-43 a bécsi S.O. Mozart-hősnője volt, jónevű koloratúrszoprán. Bpesten is fellépett. A háború után visszatért hazájába.

Pimen - Öreg krónikaíró barát (B) Muszorgszkij Borisz Godunovjában.

Pimen elbeszélése - Muszorgszkij Borisz Godunovjának 9. képében Pimen (B), az öreg krónikaíró barát epikus hömpölygésű monológja egy vak pásztornak a megölt Dimitrij cárevicsről való látomásáról.

Pimpinone - Telemann 3 részes buffa-intermezzója (1725, Hamburg), Pietro Parati szövegére.

Ping - Puccini Turandotjában a nagykancellár (Bar).

Pini-Corsi, Antonio (1858-1918) - olasz op.én. (Bar). Cremonában debütált 1878-ban, Rossini Hamupipőkéjének Dandinijeként. Hamarosan a Sc. egyik vezető karakterbaritonja lett; ő volt a Falstaff első Fordja. 1909-14 a Met-ben működött. Kora egyik leghíresebb buffo-baritonja volt (Bartolo, Don Pasquale. Leporello). - Fivére, Gaetano Pini-Corsi híres buffo-tenorként ismert.

Pinkert, Regina (1869-1931) - lengyel op.én. (S). 1889-ben debütált Varsóban, a Hugenották Marguerite de Valois-jaként. 1892-ben indult olaszországi karrierje, mely minden nagy olasz operaház színpadára elvitte. Európai hírű nagy sztár volt, aki nemcsak a Lucia-szerű szerepekben, hanem a buffa-figurákban is rendkívüli sikereket aratott színészi készsége, megjelenése és temperamentuma révén. Korának egyik legjobb Szerelmi bájital-Adinája volt, többek közt ő énekelte ezt a szerepet a darab híres Sc.-beli előadásán 1901-ben, Toscaninival és Carusóval.

Pinkerton - Puccini Pillangókisasszonyának férfi főszereplője (T), a könnyelmű és meglehetősen ellenszenves amerikai tengerészhadnagy.

Pinto, Amelia (1876-1946) - olasz op.én. (S). 1899-ben debütált Bresciában, Giocondaként. 1908-ban visszavonult, de 1914-16 újra színpadra lépett. A századforduló táján kialakuló olasz Wagner-énekes gárda legjobb heroinája, nagyszerűen deklamáló, kitűnő mélységgel, sötét középhangokkal rendelkező drámai szoprán. Wagner-szerepein kívül mint Sába királynője és Tosca aratta legnagyobb sikereit.

Pinza, Ezio (1892-1957) - olasz op.én. (B). 1914-ben debütált Soncinóban, Orovesóként; majd két évi katonai szolgálat után 1921-ben Rómában, Marke királyként. 1921-1924 a milánói Sc., 1926-48 a Met vezető basszistája. Általában kora legnagyobb olasz basszistájának tartották. Csodálatosan zengő hanganyag (igazi "basso cantante"-orgánum) birtokosa volt, megáldva nagy muzikalitással, színészi készséggel és átütő erejű egyéniséggel. Bruno Walter kedvelt énekese (Don Juan, Figaro). Leghíresebb szerepe Don Juan volt (több mint 200-szor énekelte!), de grandiózus Fülöp és Fiesco, ragyogó buffo is. Repertoárja közel száz szerepet ölelt fel. Több filmben is játszott. Pályája végén musical-ekben is fellépett.

Pique Dame - Csajkovszkij 3 felv. operája (1890, Pétervár), Mogyeszt Csajkovszkij szövegére, Puskin novellája nyomán. Magyar bem.: 1945, OH.

Az Anyegin lírikus epizódsorozatával szemben a Pique Dame Csajkovszkij határozott drámai érzékét bizonyítja. A komor és egzaltált történetet a zeneszerző adekvát eszközökkel ábrázolja muzsikájában. Hermann szerepe az irodalom nagy, lélektanilag megrajzolt figuráinak egyike.

Hermann, a fiatal tiszt (T) Jeleckij herceg (Bar) menyasszonyát, Lizát (S) szereti. Megtudja, hogy Liza nagyanyja, az öreg grófnő (A), akit mindenki csak Pique Dame-nak nevez, ifjúkorában megismerte a három bűvös nyerőkártya titkát. Hermannak rögeszméjévé válik, hogy meg kell ismernie ezt a titkot, mert csak a kártyán nyert vagyonnal nyerheti el Lizát. Liza is szereti a tisztet, aki a lány segítségével jut be a grófnő hálószobájába. "Pique Dame" nem árul el semmit, s amikor Hermann pisztolyt szegez rá, rémületében szörnyethal. - A fiatal tiszt látomásában megjelenik a halott grófnő és elárulja a kártyák titkát. Hermann, mit sem törődve Liza kétségbeesésével, a kártyaterembe rohan, ám Jeleckijjel szemben minden pénzét elveszti. A látomás hamis volt: a harmadik nyerőkártya nem az ász, hanem a pikk dáma. Hermann végez magával. Liza már korábban a Névába vetette magát.

pirata, Il - kalóz, A (Bellini)

Pirazzini, Miriam (1918-) - olasz op.én. (A). 1944-ben debütált Rómában, a Gioconda Laurájaként. A Sc.-ban, Rómában, a veronai Arénában aratott nagy sikereket, vendégszerepelt Európa számos országában és Japánban is. Nagyterjedelmű alt hangja főleg Verdi-szerepekben tűnt ki.

Pirker, Marianne (1717-1782) - német op.én. (S). 1737-ben debütált. Olasz színpadokon, majd Londonban működött, 1748-50 a Mingotti-társulat tagja volt, majd Stuttgartban aratott nagy sikereket. 1756-64 börtönben raboskodott, mert hűséges híve volt a férjétől elvált württembergi fejedelemasszonynak. Kiszabadulása után énektanárként tevékenykedett.

Pirogov, Alekszandr (1899-1964) - szovjet op.én. (B). 1919-ben debütált és 1924-től a B. egyik vezető basszistája volt. Híres Borisz, Mefisztó, Rettenetes Iván. A Borisz Godunov első teljes hanglemezfelvételére őt választották a címszerepre.

Pisaroni, Benedetta Rosamunda (1793-1872) - olasz op.én. (S, majd A). Szopránként kezdte pályafutását, nagy sikerrel. Betegség következtében elvesztette magas regiszterét, s áttanult altistának. Oly eredménnyel, hogy kora legjelesebb olasz alténekesnőinek egyike lett. Az 1830-as években - látva népszerűsége halványulását - visszavonult.

Pistol - Verdi Falstaffjában a kövér lovag egyik szolgája (B).

Pistor, Gotthelf (1887-1947) - német op.én. (T). Prózai színészként kezdte pályáját, 1923-ban debütált Nürnbergben. Kisebb német színpadok után 1929-ben a kölni opera első hőstenorja lett. Wagner-énekesként nemzetközi hírnévre tett szert, a 20-as, 30-as években Bayreuthban Trisztán, Siegmund, Siegfried és Parsifal szerepében ünnepelték. Az 1933-as bpesti nagy Wagner-ünnepségeken az OH-ban aratott igen nagy sikert, mint Parsifal és Trisztán. Visszavonulása után Kölnben volt énektanár.

Piszarenko, Galina (1938?-) - szovjet op.én. (S). 1962-ben debütált a moszkvai Sztanyiszlavszkij-Nyemirovics-Dancsenko színházban, melynek azóta is tagja. 1965-ben a bpesti Erkel Énekverseny egyik díjazottja. A lírai és a koloratúrszoprán szerepkörben működik.

Pitichinaccio - Offenbach Hoffmann meséi c. operájának velencei képében Giulietta egyik hódolója (T); a négyes tenorszerep része.

Pitz, Wilhelm (1898-1973) - német karm. Aachenben kezdte pályáját, hegedűsként. 1933 óta különböző operaházak karigazgatója volt; 1951-től 1971-ig ő tanította be és emelte kimagasló fokra a bayreuthi Ünnepi Játékok kórusát. 1957-től a londoni Philharmonia Orchestra énekkarát is ő vezette. Korunk egyik legjelentősebb énekkarnevelő dirigense volt.

Pizarro - Beethoven Fideliójában a gonosz és zsarnoki börtönparancsnok (Bar).

Plançon, Pol (1854-1914) - francia op.én. (B). Lyonban debütált 1877-ben, a Hugenották St. Bris-jeként. A párizsi O. (1883-1893), a londoni C.G. (1891-1904) és a Met (1893-1908) sztárjainak egyike, a századforduló korának egyik legjelentősebb basszistája. A Saljapin előtti korszak legmegcsodáltabb Mefisztója; egyaránt otthonos a német és az olasz repertoárban is, emellett természetesen sok francia újdonság premierjének főszereplője volt. Hatalmas - volumenben és ambitusban egyaránt - nagy terjedelmű hangja volt. Hihetetlen technikai készséggel rendelkezett: a hanglemezfelvételek korai időszakában nevezetesek voltak azok a lemezei, amelyeken tökéletesen szólaltatta meg, minden trillájukkal, ékesítésükkel és kadenciájukkal együtt ... a nagy koloratúrszoprán áriákat.

Plaschke, Friedrich (1875-1951) - cseh szárm. német op.én. (Bbar). A drezdai opera kórusában énekelt, majd 1900-ban ugyanitt debütált, mint a Lohengrin Hirdetője. Egész pályafutása során a drezdai opera tagja volt. Feleségével, Eva von der Ostennel számos Strauss-bemutatón szerepelt, és vendégjátékai során Bayreuthtól Bécsig, Münchentől Londonig és Amerikáig fellépett.

Plebe! patrizii!Főnemes! Plebejus!

Pless László (1905-1974) - magyar karm. 1929-31 a V.Sz., 1931-től 1968-ig az OH tagja. Működésének első másfél évtizedében mint a színház egyik legjobb korrepetitora tevékenykedett, majd 1945-től karmesterként. Hosszú ideig ő volt a színház karigazgatója. Tanított a Nemzeti Zenedében, 1949-53 a Zeneművészeti Főiskola operatanszakát vezette. Kossuth-díjas, Érdemes művész.

ploërmeli búcsú, A Dinóra

Plümacher, Hetty (1922-) - német op.én. (A). 1946-ban debütált Stuttgartban, és azóta is e színház tagja. Főleg Wagner-szerepekben és modern operákban arat jelentős sikereket.

Poell, Alfred (1900-) - osztrák op.én. (Bar). Pályáját orvosként kezdte, s így csak 1929-ben debütált Düsseldorfban, ahol tíz évig volt tag. 1940-től visszavonulásáig a bécsi S.O.-ban működött, mint neves Mozart-, Strauss- és Wagner-énekes. Híres szerepeit (Almaviva, Don Alfonso, Faninal, Beckmesser) Salzburgban, Glyndebourne-ben, a Sc.-ban és a C.G.-ben is énekelte.

Pogány Ferenc (1886-?) - magyar op.én. (Bar). Pályáját Németországban kezdte, majd 1912-ben az OH tagja lett. A színház neves lírai baritonja volt. A 30-as évek végén kivándorolt Dél-Amerikába, ahol azóta valószínűleg meghalt.

Poggi, Gianni (1924-) - olasz op.én. (T). 1947-ben debütált Palermóban, Rodolphe-ként. A következő évben már a Sc.-ban énekel, majd sikeres vendégjátékok során bejárja Európát és Dél-Amerikát. 1956-tól a Met-ben is énekel. A háború utáni évek híres és jelentős olasz tenoristái közé tartozik, mind a lírai, mind a spinto-szerepekben kiváló alakításokat nyújt. Bpesten is vendégszerepelt.

Pogner - Wagner A nürnbergi mesterdalnokok c. operájában a gazdag aranyműves (B), Éva atyja.

Pokoli lánggal ég a bosszú bennem - Mozart Varázsfuvola c. operája II. felvonásában az Éj királynője (S) hatalmas áriája, a koloratúrszoprán-irodalom egyik legnehezebb darabja. Nemcsak óriási magas regiszterben igényei miatt, hanem azért is, mert ezek a koloratúrák nem egyszerű ékesítések, hanem a hisztérikus női bosszúvágy kemény kifejezőeszközei.

Pokrovszkája, Nyina (1919-) - szovjet op.én. (S). Egy népi együttes tagja volt, majd 1947-ben a moszkvai B. művésze lett. Főleg a drámai szoprán szerepeket alakította nagy sikerrel, otthon és külföldön egyaránt (Aida, Pique Dame, Liza, Jaroszlavna stb.).

Polacco, Giorgio (1875-1960) - olasz karm. Pályáját Angliában kezdte, majd Európa legkülönbözőbb helyein töltött be karmesteri posztokat, és főleg Wagner-dirigensként szerzett nevet magának. Vezető karnagya volt a T. Colónnak és a riói operaháznak, majd a századforduló idején a Sc. vezető dirigense lett. Ő vezényelte a Pelléas olasz premierjét. 1912-ben a Met hívta meg, és 1915-ben, Toscanini távozása után egyike lett a színház vezető dirigenseinek. 1922-30-ig a chicagói opera zeneigazgatója volt. Egyike a századfordulós évtizedek jelentős olasz repertoárdirigenseinek.

Polgár László (1947-) - magyar op.én. (B). 1971-ben debütált az OH-ban, a Rigoletto Ceprano grófjaként. Azóta e színház tagja, a comprimario-basszus szerepkörben, néhány nagy szereppel.

Poli, Afro (1907-) - olasz op.én. (Bar). 1930-ban debütált Pisában, Georges Germont-ként. Igen hamar nagy karriert futott be, mind hazájában, mind egész Európában és Dél-Amerikában. Nemcsak hangja rendkívül kifejezésgazdag, hanem színészi játéka is kivételes képességről tanúskodik. Nyilván ezért szerepelt igen sok operafilmben, így pl. a Bajazzók, az Aida stb. megfilmesített változatában. Az említett filmekben már csak játszott, a szólamokat mások énekelték.

Poli-Randaccio, Tina (1877-1956) - olasz op.én. (S). Bergamóban debütált 1901-ben, Améliaként. Pályáját Mascagni támogatta. Mind a Wagner-, mind a verista szerepekben nagy sikerrel lépett fel a Sc.-ban, a T. Colónban és Barcelonában. 1931-ben visszavonult.

Poliuto - Donizetti 3 felv. operája, Cammarano szövegére, Corneille Polyeucte c. tragédiája nyomán. Nápolyban lett volna a bemutató, de a cenzúra nem engedélyezte. Ekkor készült Scribe francia szövegére Les Martyrs címen egy új, 4 felv. változat, mely 1840-ben a párizsi O.-ban került bemutatásra. Később I Martiri címmel visszafordították olaszra (1843, Lisszabon). Magyarorsz. bem.: Die Römer in Melitone címmel (4 felv. verzió): 1841, pesti Német Színház. 1960-ban Callas főszereplésével a milánói Sc. újította fel.

Pollak, Eugen (1879-1933) - cseh karm. A prágai Landestheater karvezetőjeként kezdte pályáját, majd Brémában, Lipcsében, Frankfurtban és Hamburgban (1917-1932) volt vezető karmester. Ő dirigálta Korngold Holt városának hamburgi ősbemutatóját. Főleg Wagner- és Strauss-tolmácsolásai voltak híresek. Élete utolsó két évében Chicagóban volt vezető karmester, és egy Fidelio-előadás közben halt meg.

Pollione - Bellini Normájának férfi főszereplője (T), a címszereplő volt kedvese és gyermekeinek atyja, a darab folyamán Adalgisa szerelmese. (A magyar előadásokon - a német fordítás nyomán - Severus néven szerepelt.)

Polovec táncok - Borodin Igor herceg c. operája II. felvonásának híres balettjelenete; igen gyakran önállóan is előadják, színpadon és hangversenydobogón egyaránt.

Pomádé király - Ránki György 3 (átdolgozás után 1) felv. zenés komédiája (1953, OH), Károlyi Amy szövegére, Andersen meséje nyomán.

Ránki legnagyobb sikerű színpadi műve. Első változata a Rádió számára készült, majd ezt bővítette ki az említett operaházi bemutatóra. Később rövidített változatban, gyermekoperaként került előadásra, míg 1973-as operaházi felújításakor 1 felvonásossá változott.

Ránki főleg a darab humoros-groteszk jeleneteiben találta meg az egyéniségéhez leginkább közelálló témát. Nagyszerűek a mű paródia-részei is, mint pl. Pomádé Muszorgszkijt parodizáló monológja, vagy a jazz-es beütésű számok. A 3 felvonásos verzió lírikus részei kevésbé sikerültek, ezeket a szerző később ki is hagyta.

pomo d'oro, Il (Az aranyalma) - Cesti 5 felv. "festa teatrale"-ja, prológussal (1667, Bécs), Sbarra szövegére. I. Lipót császár házasságának ünnepségeire készült, és valószínűleg ez volt az operatörténet legtöbb pénzbe került bemutatója: csak a díszletek költségeit (Burnacini tervei szerint készültek) százezer tallérra becsülték. A zene megmaradt, modern kiadásban rendelkezésre is áll, csak az 5. felvonás partitúrája veszett el.

Pomone - Cambert 5 felv. pastorale-operája (1671, Párizs, O.), Perrin szövegére. Az első francia operák egyike.

Pompeius - Caesar szövetségese, majd vetélytársa, a triumvir és hadvezér a következő szerzőket ihlette meg operaírásra: Cavalli (1666), Freschi (1681), Alessandro Scarlatti (1684), Giuseppe Scarlatti (1747), Sarti (1752), Rauzzini (1773).

Peng - Puccini Turandotjában a főpohárnok (T).

Pons, Lily (1904-) - francia op.én. (S). Mulhouse-ban debütált 1928-ban, Lakméként. Francia vidéki színpadokon szerepelt, itt hallotta meg Zenatello, a híres tenorista, aki rögtön beajánlotta Gatti-Cassazzának, a Met igazgatójának. 1931-től 1959-ig volt Lily Pons a Met vezető koloratúrszopránja. Hangszíne ugyan nem volt túl gazdag árnyalatokban, de technikája és személyiségének varázsa világsikert biztosított számára (...melyhez azonban hozzájárultak filmjei is).

Ponselle, Rosa (1897-) - olasz szülőktől származó amerikai op.én. (S). Mozikban és zenés színházakban énekelt, Caruso fedezte fel. 1918-ban debütált a Met-ben, a Végzet hatalma Leonórájaként. 1918-tól 1937-ig a Met olasz repertoárja egyik vezető drámai szopránja volt. Hatalmas és valóban drámai erejű hanganyag, minden regiszterében kiegyenlített matéria, izgalmasan sötét színezet - ezek voltak jellemző művészi tulajdonságai és egyben világsikerének okai. Mindenekelőtt Verdi- és Puccini-hősnőként volt elismert. 1935-ben megpróbálkozott Carmen szerepével, de mivel nem volt egyértelmű a siker, két év múlva, ereje teljében visszavonult. Azóta Baltimore-ban tanít. - Nővére, Carmela Ponselle (1892-) ugyancsak op.én. volt (MS). New Yorkban debütált 1923-ban, Amnerisként. Főleg a Met-ben működött.

Popov, Mihail (1899-) - bolgár op.én. (B). 1920-ban a szófiai OH énekkarának tagja, majd Nápolyban képzi ki hangját. 1927-ben lett a szófiai OH vezető basszistája, aki egész Európában nagy sikerrel szerepelt. Híres Borisz, Koncsak, Mefisztó stb.

Popovič, Dušán (1927-) - jugoszláv op.én. (Bar). Az 50-es években debütált Belgrádban, megnyerte a müncheni és a genfi énekversenyt. Az olasz és az orosz repertoárban egyaránt nagyszerű alakításokat nyújt, igazi olasz típusú, temperamentumos és árnyalt kifejezőerővel rendelkező hősbariton.

Popp, Lucia (1940-) - pozsonyi születésű, román op.én. (S). 1963 óta a bécsi S.O. tagja, de ugyanakkor számos más operaházban is az állandó vendégek közé számít. Napjaink egyik legjelentősebb koloratúrszopránja, aki a szubrett-szerepeket éppoly kitűnően énekli, mint a koloratúr-hősnőket. Muzikalitása, stílusérzéke és bájos, humorral is megáldott egyénisége mindenhol sikerre vitte.

Poppea megkoronázása - Monteverdi 3 felv. operája, prológussal (1642, Velence, T. SS. Giovanni e Paolo), G. F. Busenello szövegére, Tacitus nyomán. Magyar bem.: 1968, OH.

Monteverdi utolsó operája és egyben a műfaj első olyan darabja, amely nem mitológiai vagy mondai tárgyat dolgoz fel, hanem történelmi eseményeket. A legjelentősebb fordulópontok egyike az opera történetében: itt jelenik meg először a zárt ária, itt szüremlik be az operamuzsikába a népdal hangja (Arnalta áriái); itt vagyunk tanúi annak is, ahogy a legtragikusabb jeleneteket vidám, közjátékszerűen beékelt, táncos lüktetésű dalok és duettek szakítják meg. Az aggastyán Monteverdi ugyanakkor a jellemábrázolásnak és a szenvedély zenébe való átültetésének csodálatos mintapéldáit adja e műben. A Poppea első modern felújítására 1926-ban Amerikában került sor. Azóta több változatban készült el modern feldolgozása. Nálunk a Leppard-féle verziót játsszák.

Porgi AmorÁmor isten

Porgy és Bess - Gershwin 3 felv. operája (1935, Boston), Du Bose Heyward és Ira Gershwin szövegére, az előbbi drámája nyomán. Magyar bem.: 1970, E.Sz.

Gershwin egyetlen operája, s egyben az első igazi, amerikai stílusú jazz-opera. Zenei anyagában ugyan az igazi jazznek alig van nyoma, a darab hangulata zeneileg mégis a jazz levegőjét árasztja. A zenei anyagban a Gershwin-féle szimfonikus jazz- és Broadway-musical stílus ötvöződik a harmincas évek általános modern hangjával. A partitúra legértékesebb részei az önálló számok, melyek az operától függetlenül váltak világhírűvé: a Summertime, az I've got plenty o' nuttin és társaik. Nagy érdeme a darab dramaturgiájának, hogy ezeket a dalokat autentikus színpadi helyzetben szólaltatja meg. A Porgy: néger dráma; s ezért századunk közepe tájáig általában csak néger énekesekből álló társulatok játszották világszerte. Az utóbbi évtizedben kezd világszerte repertoárdarabbá válni.

Porpora, Nicola (1686-1768) - olasz zszerző és énektanár. Porpora komponista-munkásságán kívül kora legjelentősebb énekmestere volt. Tanítványok egész sorát nevelte, köztük olyan európai hírességeket, mint Farinelli és Caffarelli. Énekgyakorlatai, tanításának ezen alapjai állítólag nemzedékről-nemzedékre szállnak titokban, de kiadásra soha nem kerültek.

portamento - olasz énektechnikai szakkifejezés: sima, törésmentes csúszás az egyik hangról a másikra. Hagyományos eszköz az olasz operairodalomban; alkalmazása csak akkor helyénvaló, ha ízléssel történik és ott, ahol a zeneszerző kiírja. A századforduló és a század első évtizedei idején nagyon elharapódzott, modorrá vált a portamento, s csak korunk nagy énekesei szabadították meg az eladói stílust ettől a ma már meglehetősen ízléstelennek tűnő, állandó portamentózástól.

portici néma, A - Auber 5 felv. operája (1828, Párizs, O.), Scribe és Delavigne szövegére. Magyarorsz. bem.: 1828, pesti Német Színház; 1848, pesti N.Sz.

A szerző legnagyobb sikerű tragikus operája, a nagyopera egyik legjobb képviselője. A zene forradalmi lendülete oly tüzes, hogy 1830-ban hatására felkelés robbant ki Brüsszelben.

A cselekmény a híres 1647-es nápolyi Masaniello-féle lázadás keretében zajlik le. A címszereplő Fanella, Masaniello (T) néma húga. (Állítólag a bemutató idején nem volt a Nagyoperának megfelelő énekesnője, s ezért lett Fanella pantomim-szerep.)

Posa - Verdi Don Carlosának idealista-szabadságharcos hőse (Bar), az operairodalom legrokonszenvesebb figuráinak egyike.

Posa halála - Verdi Don Carlosa IV. felvonásának első jelenete, Posa (Bar) kétrészes nagyáriája, melynek során az inkvizíció végez vele: orvul lelövik.

Posa márki! - Verdi Don Carlosa II. felvonásában Posa (Bar) és II. Fülöp (B) hatalmas kettőse. A nagyjelenetet egyetlen kontraszt-elem élteti: Posa szabadsághívő idealizmusának és a király hideg állam-rezónjának ellentéte.

Postás Opera Együttes - 1949-1963-ig működött operaegyüttes, melynek bázisa a Postás Szimfonikus Zenekar volt. Kezdetben amatőr énekesekkel játszottak, a karmesterek az Operából jöttek vendégszerepelni. 1951-ben új alapokra került az egész vállalkozás, ekkor lett vezetője Vasadi Balogh Lajos. Tizenkét év alatt 14 művet játszottak, Bpesten és vidéken mintegy 80 előadást tartottak. Nemcsak repertoárdarabokat szólaltattak meg, sőt, ezeket általában csak koncertszerű előadásban produkálták. Műsorukon főleg ritkán hallott darabok szerepeltek, mint Bizet: Gyöngyhalászok, Djamileh; Donizetti: Rita, A csengettyű; Mozart: A színigazgató; Gluck: Rászedett kádi; Verdi: Luisa Miller. Többek közt itt kezdte pályáját Vadas Kiss László, Sebestyén Sándor, Molnár Miklós és mások.

postillon de Longjumeau, Le longjumeau-i postakocsis, A

Posszert Emília (?-1973) - magyar op.én. (A). A drezdai, a braunschweigi és a mannheimi operaházban működött, úgyszólván minden nagy német színpadon vendégszerepelt, s az OH vezető altistáinak egyike is volt. Visszavonulása után tanított, az ő növendéke t. k. Simándy József.

poupée de Nurenberg, La nürnbergi baba, A

Pozsonyi Opera - A 900 személyes Nemzeti Színházat az I. világháború után építették, társulatát Oskar Nedbal szervezte meg.

Pötzsch, Christian (1926-) - német op.én. (B). Egy népi együttesben működött, s csak azután tanult énekelni. 1956-ban debütált a drezdai operában, melynek azóta is tagja. Kitűnő basszus-buffo (Bartolo, Ozmin, Kecal stb.) és neves dalénekes.

Praetorius, Emil (1883-?) - német díszlettervező. A 30-as évek egyik legjelesebb szcenikusa, aki minden fontos német színpad, főleg Bayreuth és München számára dolgozott. A bayreuthi Ring-produkciók 1933 és 1942 közt mindig az ő díszletei között játszódtak.

Prandelli, Giacinto (1916-) - olasz op.én. (T). Bergamóban debütált 1942-ben, Rodolphe-ként. Karrierje kiugró pontja az volt, amikor 1946-ban Toscanini az újra megnyílt Scalába hívta hangversenyénekesként. Hamar ért el nemzetközi hírnevet, s több mint 50 szerepből álló repertoárját a Scalától a Met-ig sikerrel énekelte. Hangja nem volumenének nagyságával, hanem finomságával hatott, s sikerében részes volt művészi intelligenciája is.

preghiera - A XVIII-XIX. sz.-i olasz operák egyik gyakran alkalmazott jelenettípusa: ima. Rendszerint szólistaegyüttes és kórus szólaltatja meg, de lehet szólóének-szám is. Egyik legismertebb példája és a további preghierák modellje Rossini Mózesének híres "Dal tuo stellato soglio"-ja.

Preislied Versenydal

preludenyitány

Prenderò quel brunettino Az a barna jó lesz nékem

Preobrazsenszkája, Szofja (1904-) - szovjet op.én. (MS). 1928 óta a leningrádi Kirov opera tagja, egyike a klasszikus orosz repertoár kitűnő tolmácsolóinak. Elsősorban mint Márfa, Jeanne d'Arc (Csajkovszkij) és Pique Dame grófnő aratott nagy sikereket, de híres Azucena és Carmen is volt.

Près de remparts de Séville Seguidilla

Prêtre, Georges (1924-) - francia karm. Marseille-ben debütált, a Sámson és Delilával. Különböző francia operaházakban működött, majd 1956-ban az O.C. dirigense lett. Az 1950-es évek végén már Európa-szerte vezényelt, és azóta is egyike napjaink dirigens-sztárjainak. Nemcsak a francia, hanem az olasz és német repertoárban is igen jelentős előadások fűződnek nevéhez.

Prevedi, Bruno (1928-) - olasz op.én. (T). 1958-ban Milánóban debütált, ekkor még baritonistaként, mint Tonio. 1960-ban lépett fel először tenoristaként. Nemzetközi kiugrása Bpesten kezdődött, amikor egy olasz stagione Nabucco-előadásán lépett fel. Hatalmas sikert aratott, és ettől kezdve egyenes vonalban ívelt fel pályája, két év alatt a Met-ig. Gyönyörűen csengő hang és átélt előadásmód állnak mindenekelőtt sikerei mögött, valamint sokoldalúsága; egyaránt otthonos a lírai és a drámai szerepekben.

Previtali, Fernando (1907-) - olasz karm. Vittorio Gui asszisztenseként kezdte pályáját, sok része volt a Maggio Musicale Fiorentino létrehozásában. Operakarmesterként főleg 1951-es nagy Verdi-ciklusával szerzett magának nagy hírnevet (e ciklust az olasz rádió rendezte, Previtali akkor a RAI zenekarának vezető karnagya volt). Több modern mű bemutatóját is dirigálta, t. k. Dallapiccola Éjszakai repülés-ének premierjét. Tevékenysége jelenleg megoszlik a hangversenypódium és az operaházak között. Bpesten is vendégszerepelt.

Prévost, Antoine-François, abbé (1697-1763) - francia író. "Des Grieux lovag és Manon Lescaut története" c. elbeszélése alapján Auber (1856), Kleinmichel (1883), Massenet (1884, majd "Le portrait de Manon", 1894), Puccini (1893), Henze ("Boulevard Solitude", 1952) írt operát.

Prey, Hermann (1929-) - német op.én. (Bar). Berlinben tanult, majd 1952-ben egy 2000 résztvevős énekversenyt nyert meg. Amerikában turnézott, majd amikor visszatért Európába, a hamburgi Operaház tagja lett. Európa és Amerika minden nagy operájában és fesztiválján vendégszerepelt, korunk egyik legjelentősebb baritonistája. Nemcsak operaénekesként tartozik az élvonalba: Fischer-Dieskau után napjaink legnagyobb dalénekese. Gyönyörű, meleg baritonhangjához tökéletes stíluskészség és muzikalitás járul, mely egyaránt otthonos az opera-repertoár legkülönbözőbb stílusaiban, Mozarttól és Rossinitől Wagneren át a Wozzeckig.

Preziosilla - Verdi A végzet hatalma c. operájának temperamentumos cigánylánya (MS).

Pribékek... Azucena elbeszélése

Price, Leontyne (1927-) - amerikai op.én. (S). A Juilliard-iskolában tanult és itt debütált Ford Alice-ként a Falstaff egy növendékelőadásán. 1952-1954 közt a Porgy és Bess női főszereplőjeként turnézott, majd különböző amerikai operaszínpadokon lépett fel. Az 50-es évek végén már világhírű drámai szopránként ismerték el. A világ minden nagy operaháza és rangos fesztiválja fellépteti. Nagyszerű Aida, Trubadúr-Leonóra, Pamina, Donna Anna, Liu. Főleg az olasz repertoárban emelkedik ki csodálatos szépségű és minden regiszterében kiegyenlített hanganyaga, ragyogó színészi készsége és szinte egyedülállóan tökéletes énektechnikája. Aida sötét drámaiságát éppúgy hibátlanul fejezi ki, mint a Trubadúr-Leonóra magas koloratúraállásainak kristályos tisztaságát. A Verdi-Requiem talán legjobb mai szopránszólistája.

prigioniero, Ilfogoly, A

prima donna, primo uomo - A XVII. sz.-i olasz operai terminológiában meghonosodott kifejezések, melyek közül az első ma is él. Prima donna: kezdetben a társulat első szopránénekesnője, ma általában a kimagasló sztárok neve. Primo uomo: a vezető kasztrált énekes elnevezése.

Printemps qui commence Ha új tavasz éled

PrinzregententheaterMüncheni operaház

Prinz von Homburg, Der (Homburg hercege) - Hans Werner Henze 3 felv. operája (1960, Hamburg), Ingeborg Bachmann szövegére, Heinrich Kleist tragédiája nyomán.

Pritchard, John (1921-) - angol karm. Fritz Busch mellett dolgozott Glyndebourne-ben korrepetitorként és karvezetőként. Karmesterként is itt debütált, a Don Juannal, 1951-ben. 1952 óta a C.G. egyik karmestere, több új angol operát ő mutatott be és ő vezényelt számos nevezetes felújítást. Külföldön is jónevű opera- és koncertdirigens.

próba - Az operaüzemben különböző próbákat ismernek. Zongorás vagy szobapróba: tulajdonképpen a betanítás munkája; színpadi próba: jelzett díszletek közt, zongorakísérettel, de már kész szereptudással ezeken állítja be a rendező a művet; ülőpróba: a zenekari próbák első fázisa, amelyen már zenekarkísérettel, de még játék nélkül, ülve vesznek részt az énekesek; javítópróba: felújításoknál és új betanulásoknál így nevezik az önálló zenekari próbákat; főpróba: több alkalommal kerül rá sor, ezen már előadásszerűen folyik a munka; világításpróba: csak a díszletek különböző bevilágításának kikísérletezése, a szereplők és a zenekar részvétele nélkül; állítópróba: a díszletek elhelyezésének rögzítése; nyilvános főpróba: a bemutatót közvetlenül megelőző utolsó, előadásszerű próba, meghívott közönség előtt, szokták sajtófőpróbának is nevezni. Emlékpróba: hosszabb szüneteltetés esetén az előadás felfrissítését szolgáló próba, a körülményektől függően előadásszerűen, zenekarral vagy csak szobában, zongorával. Rendelkező próba: a színpadi játékot beállító próbák egy másik elnevezése.

prodigal son, The (A tékozló fiú) - Britten egyfelv. operája, "egyházi parabolája" (1968, Aldeburgh), William Plomer szövegére.

próféta, A - Meyerbeer 5 felv. operája (1849, Párizs, O.), Scribe szövegére. Magyar bem.: 1850, pesti N.Sz.

Meyerbeer egyik leghíresebb és a maga korában nagyon népszerű nagyoperája. A történet - az anabaptisták XVI. sz.-i münsteri felkelése - a maga izgalmas, fordulatos cselekményével éppúgy megtette a hatását, mint a nagyszerű énekes szerepek. A címszerep, Leydeni János, a legtöbb nagy tenorista, így pl. Jan de Reszke, Caruso és Martinelli parádés alakítása volt.

Prohaska, Jaro (1891-1965) - osztrák op.én. (Bbar). 1922-ben debütált Lübeckben. Kisebb német színpadok után a berlini S.O. tagja lett, 1931-től 1952-ig. Főleg Wagner-énekesként volt nevezetes (Wotan, Sachs, Amfortas, Hollandi); ezeket a szerepeket 1933-1944 között Bayreuthban is énekelte. Bpesten a berlini együttes vendégjátékakor szerepelt.

Prológ - Leoncavallo Bajazzókjának megnyitó része, melyet általában a Tonio szerepét alakító baritonista szokott énekelni. Nem tartozik hozzá a darab cselekményéhez; Leoncavallo a verizmus esztétikáját fejti ki benne; a való élet ábrázolása a művész célja.

Protti, Aldo (1926-) - olasz op.én. (Bar). 1948-ban debütált Pesaróban, Rossini-Figaróként. A következő évben már a Sc.-ban énekli Amonasrót és Rigolettót, majd Párizsban, Spanyolországban, az USA-ban arat nagy sikereket. 1957 óta a bécsi S.O. állandó vendégei közé tartozik. Világjáró sztár, aki többször fellépett Budapesten is. Érces, árnyalatokban nem túl gazdag, hatalmas hang birtokosa, aki nem annyira a hangbeli formálással, mint kitűnő színészi játékával aratja sikereit, elsősorban Verdi operáiban.

Prügelszene - Wagner Mesterdalnokokja II. felvonásának befejezése, a nagy "verekedési jelenet": zenei formájára nézve monumentális fúga.

Přybil, Vilém (1925-) - cseh op.én. (T). Gépészmérnök volt, s csak 1951-ben kezdett énekelni tanulni. 1959-ben debütált Ústí nad Labem-ben. Két évig e színház tagja, majd 1961 óta a brnói operaház művésze. A lírai-spinto szerepkörben működik. E minőségében, valamint oratóriumszólistaként vendégszerepelt a Holland Fesztiválon, Edinburgh-ban, a C.G.-ben és Bpesten.

pszkovi lány, A - Rimszkij-Korszakov 4 felv. operája (1873. Pétervár, átdolgozva 1898, Moszkva), a zeneszerző szövegére, Mej drámája nyomán.

Pszüché - Érosz szerelme; Apuleius egyik legszebb betétnovellája tárgyalja a mítoszt az Aranyszamárban. Igen sok opera készült e témára, a legnevezetesebbek: Striggio (1565, madrigál-intermezzo), Marco Scacchi (1634), Locke és Draghi (1675), Lully (1678), Draghi (1688, önálló mű), Keiser (1701), Benedetto Marcello (1711), J. J. Fux és Caldara (1720), J. J. Fux (1722, önálló mű), Leo (1738), Mondonville (1760), Agricola (1767), Gassmann (1767), Méhul (1785, nem került előadásra), Thomas (1857).

Ptolemaiosz - Nagy Sándor hadvezére, majd Egyiptom királya, Alexandria könyvtárának alapítója is operahős lett: Pollarolo (1691), Domenico Scarlatti (1711), Händel (1728), Porpora (1760).

punktírozás - Időnként előforduló gyakorlat, amely az énekszólam bizonyos - rendszerint kényes magas - hangjait hangnemen belül maradva lejjebb helyezi. Tehát nem az egész áriát, csak annak egyes hangjait változtatják meg. Elég gyakran előfordul, hogy a zeneszerző maga ad alternatívát, melyek közül az egyik mindig könnyebben megoldható a másiknál. (Puccini a Bohémélet I. felvonásának Rodolphe-áriája végén két lehetőséget ad a tenornak: magas c-vel vagy csak magas a-val.) Ez utóbbi esetet "ossiának" (olaszul: vagy) is nevezik.

puritánok, A - Bellini 3 felv. operája (1835. Párizs, Th.d. Italiens), Pepoli szövegére. Magyarorsz. bem.: 1836, pesti Német Színház; 1849, pesti N.Sz.

Bellini utolsó operája, s egyben az egyetlen, amelyet Párizs számára írt. Ezzel indult volna franciaországi karrierje, de nem egészen egy évvel a premier után Bellini fiatalon, 34 éves korában meghalt. A párizsi bemutató valóságos sztárparádé volt, a fő szerepeket Giulietta Grisi, Rubini, Tamburini és Lablache énekelték. Az utóbbi évtizedekben a darabot újra felfedezték, elsősorban a nagy koloratúrprimadonnák: Callas és Sutherland. A Norma mellett Bellini legnagyobb szabású remeke a darab; egyes jeleneteinek izzó drámaisága éppúgy a jövőbe, Verdi felé mutat, mint recitativóinak árnyalt kidolgozása és kórustételeinek monumentalitása. - A cselekmény a Cromwell-forradalom idején játszódik, hősei Lord Walton (B), a puritán kormányzó, annak lánya, Elvira (S), szerelmese, Arthur Talbot (T), aki puritánnak adja ki magát, de tulajdonképpen királypárti és Richard Forth (Bar), aki Elvirát szereti és ezért Arthurnak ellensége. A cselekmény a lefejezett I. Károly özvegyének megszöktetése körül forog, amiben Arthur is tevékenyen részt vesz. Végül Cromwell kegyelme révén minden jóra fordul.

Pur ti riveggoMost végre láthatlak

Puskin, Alekszandr Szergejevics (1799-1837) - orosz költő. Műveit a következő zeneszerzők vitték operaszínpadra: Ruszlán és Ludmilla: Glinka, 1842; A kaukázusi fogoly: Kjui, 1883; A cigányok: Rachmaninov (Aleko), 1893, Leoncavallo, 1912, Csenki Imre, 1973; Borisz Godunov: Muszorgszkij, 1874; Anyegin: Csajkovszkij, 1879; A kolomnai házikó: Stravinsky (Mavra), 1922; A kővendég: Dargomizsszkij, 1872; Mozart és Salieri: Rimszkij-Korszakov, 1898; Mese Szultán cárról: Rimszkij-Korszakov, 1900; Ruszalka: Dargomizsszkij, 1856; Pique Dame: Csajkovszkij, 1890; Az aranykakas: Rimszkij-Korszakov, 1909.

Pusztay Sándor (1885-1945) - magyar op.én. (Bar). 1913-32 az OH neves comprimario- és karakter-baritonja volt.

pünkösdi királyság, A - Verdi 2 felv. vígoperája (1840, Milánó, Sc.), Romani szövegére. A komponista második operája és a Falstaffon kívül egyetlen vígoperája. Verdi egyik legnagyobb bukása, bemutatója után második előadást már nem ért meg. Napjainkban helyenként megpróbálkoznak feltámasztásával. A bukás egyik oka, hogy a kompozíciós munka idején halt meg Verdi fiatal felesége és két gyermeke.

Ugyanezt a librettót 1818-ban Gyrowetz is megzenésítette, bemutatója ugyancsak a milánói Sc.-ban volt.

Pürrhosz - Epirusz királya, a "pürrhoszi győzelem" fogalom névadója, operahősként is szerepel: Draghi (1675), Strungk (1696), Alessandro Scarlatti (1697), Gasparini (1717), Zingarelli (1792), Paër (1798).

Pütz, Ruth-Margret (1929-) - német op.én. (S). 1950-ben debütált Kölnben, a Hegyek alján Nurijaként. 1951-57-ig Hannoverben, azóta Stuttgartban működik. Napjaink egyik jelentős koloratúrszopránja, aki nemcsak kiváló technikájával, de jó játékkészségével is feltűnést keltett. Szerepelt Bayreuthban, Salzburgban és t. k. a Szovjetunióban is.

Pygmalion - Ciprus királya, aki beleszeret az általa készített szoborba. A szobrot kérésére Aphrodité életre kelti. Egyike a XVII-XVIII. sz. gyakran megzenésített operatémáinak: Draghi (1689), Conradi (1694), Rameau (1748), J. J. Rousseau (1770, tőle származik a szövegkönyv és a zene két száma), Zingarelli (1779), J. Benda (1780), Cimarosa (1792), Cherubini (1809), Halévy (1823, nem került előadásra). - Suppé (1865, A szép Galathea).

Pyramus és Thisbe - A szerencsétlen sorsú babiloni szerelmespárról részben a mese, részben Shakespeare Szentivánéji álom-beli paródiája nyomán készültek művek: Kusser (1694), Rebel és Francoeur (1726), Gluck (1746, pasticcio), Hasse (1769), Rauzzini (1769), valamint minden Szentivánéji álom-megzenésítés.




Hátra Kezdőlap Előre