CÍMLAP   —   ELŐSZÓ   —   RÖVIDÍTÉSEK
A   B   C   Cs   D   E   F   G   Gy   H   I   J   K   L   M   N   Ny   O   Ö   P   Q   R   S   Sz   T   U   Ü   V   W   X   Y   Z   ZS  

Sabajno, Carlo (1874-1938) - olasz karm. Pályáját különböző olasz és külföldi operaházaknál kezdte a 900-as évek tájékán, majd Toscanini asszisztense volt a Scalában és a torinói T. Regióban. 1904-ben a His Master's Voice lemezgyár olasz leányvállalatának művészeti igazgatója lett, mintegy harminc évre. Ettől kezdve csak igen ritkán lépett fel operaházban vagy koncertteremben, annál több teljes operafelvételt készített. A század első évtizedeinek egyik jelentős olasz operadirigense volt.

Sába királynője - Goldmark Károly 4 felv. operája (1875, Bécs, Hofoper), S. Mosenthal szövegére. Magyar bem.: 1876, pesti N.Sz.

Goldmark első és egyben legsikeresebb, ma is élő operája. A szerző jellegzetes stílusjegyeit: a keleties melodikát, a színes hangszerelést, a szenvedélyesen fűtött hangot már teljes kifejlődésében tartalmazza. Többféle hatás egyesül a zenében: Wagner, a francia nagyopera (nagy tablók!) és az olasz kantiléna.

Sabata, Victor de (1892-1967) - olasz karm. Pályáját zeneszerzőként kezdte, három operáját is bemutatták. Az I. világháború után 12 évig a monte-carlói opera vezető karnagya volt, majd két évtizeden keresztül a Sc.-é. 1951-54-ig ugyancsak a Sc. művészeti igazgatója. A két háború közötti évtizedek egyik legjelentősebb karmestere, aki mind az opera, mind a hangversenypódium magávalragadó egyénisége volt. Toscanini után vette át a Sc. vezetését, és fenn tudta tartani a Toscanini-éra magas művészi színvonalát. Nemcsak az olasz operákat vezényelte hatalmas sikerrel és példamutatóan, hanem a német és francia repertoár műveit is. Éppen ezért hívták meg gyakran vendégként Bayreuthba és Salzburgba. Nálunk csak hangversenydirigensként vendégszerepelt.

Sack, Erna (1903-1972) - német op.én. (S). Pályáját 1928-ban kezdte altistaként (!), a berlini S.O.-ban. Két év múlva váltott át a koloratúr szerepkörre, és ezen belül is a kivételesen magas regiszter virtuóz éneklésére. Századunkban senki nem érte el azt a magasságot (négyvonalas C), amit Sack hangversenyein, virtuóz számaiban produkálni tudott. Kisebb színpadok után 1935-ben került a drezdai operához, ahol t. k. részt vett Strauss Hallgatag asszony c. operájának bemutatóján. Pályája a legmagasabb csúcsokra azonban nem az operaszínpadon, hanem a koncertdobogón, a filmvásznon és a hanglemezen ért el. A háború óta Amerikában élt.

Sadler's Wells Opera, London - A színház épületét 1931-ben nyitották meg; helyén már 1683 óta különböző zenés vagy drámai színházak álltak. Befogadása 1650 személy. Kezdetben operát, balettet és drámát egyaránt játszott, de már 1934-ben kizárólag opera- és balett-színház lett. Azóta számos operát a S.W.-ben mutattak be Angliában, és igen sok angol operának itt volt a premierje, többek közt 1945-ben Britten Peter Grimes-ének. 1958 óta van állandó együttese a színháznak: műsorán központi helyet foglalnak el a modern művek, elsősorban a mai angol szerzők operái. Művészeti vezetői, karmesterei közt ott volt Colin Davis, Tyrone Guthrie, Beecham, Barbirolli és Coates, énekesei közt Florence Easton, Florence Austral, Heddle Nash, Peter Pears, Amy Shuard, Charles Craig stb.

Saint-Huberty, Antoinette (1756-1812) - francia op.én. (S). Pályája Varsóban indult, majd Berlinben és Strasbourgon keresztül jutott 1777-ben a párizsi O.-ba, ahol Gluck darabjaiban aratott nagy sikereket (Gluck maga pártfogolta és segítette elő párizsi fellépéseit). 1790-ben egy diplomatapályán levő gróf felesége lett, és visszavonult a színpadtól. Férjével Bécsben, Oroszországban és Londonban élt, a korabeli hírek szerint kémkedési ügyekbe keveredtek mindketten, s gyilkosság áldozatai lettek.

Saint of the Blecker Street, The → Blecker street-i szent, A

Saint-Pierre, Jacques Henri Bernardin de (1737-1814) - francia író. Paul et Virginie c. híres regényét Guglielmi, R. Kreutzer, Lesueur és Massé vitte operaszínpadra.

Saklovityij - Muszorgszkij Hovanscsinájában szereplő intrikus bojár (Bar), a cselekmény egyik mozgatója,

Sakuntala - Kálidásza hindu drámaíró (V. sz.) híres művéből Alfano, Paderewski és Weingartner írt operát. Goldmark műve - "nyitány" műfaji megjelöléssel - tulajdonképpen szimfonikus költemény.

Salamon - Goldmark Sába királynője c. operájában szerepel a nagy zsidó király (Bar).

Salce, salce → Fűzfa, fűzfa

Saléza, Albert (1867-1916) - francia op.én. (T). A párizsi O.C.-ben debütált 1888-ban, Lalo Ys királya c. operájában. Párizs, Brüsszel és Monte-Carlo operáinak vezető tenorja volt a századforduló idején, híres Rómeó, Faust, Don José és Otello.

Salignac, Eustase Thomas (1867-1945) - francia op.én. (T). A párizsi O.C.-ben debütált 1893-ban. Hazájában, Londonban és a Met-ben működött, egy ideig a nizzai operaház igazgatója, valamint egy francia utazó operatársulat vezetője volt. 1924-től haláláig a párizsi Conservatoire-on tanított; ő alapította az első operafolyóiratok egyikét.

Salimbeni, Felice (17127-1751) - olasz op.én. (férfi S). Pályáját Rómában kezdte, majd 1733-37 Bécsben működött. Legnagyobb sikereit Berlinben és főleg Drezdában aratta, ahol szinte elképzelhetetlen volt Hasse-opera előadása őnélküle.

Saljapin, Fjodor (1873-1938) - orosz op.én. (B). Parasztszülők gyermekeként, változatos, kalandos gyermek- és ifjúkor után a pétervári Mamontov-féle magántársulatnál tűnt fel operaénekesként. Itteni, majd a cári operaházban színpadra vitt alakításai hamar világhírűvé tették: 1901 Milánó, Sc., 1907 Met, 1913 London stb.

Caruso mellett a XX. sz. legnagyobb és leghíresebb operaénekese. Hangja igazi "kormos" szláv basszbariton, rendkívül árnyalatgazdag, pianóiról híres orgánum. A zenei szövettel gyakran önkényesen bánt, de mindent feledtetett sodró erejű, karakteres színészi játéka és önmagában is hatásos megjelenése. Legnagyobb alakításai természetesen az orosz szerepek voltak: Borisz, Doszifej, Koncsak kán stb. De éppígy legendás tolmácsolása volt Boito Mefistofelejének címszerepe, II. Fülöp, a Faust Mefisztója vagy az ő számára írt Massenet-opera, a Don Quichotte címszerepe. Önéletrajza (1926) és Ember és maszk (1932) c. könyve forrásmunkaszámba megy.

Salome - Richard Strauss 1 felv. operája (1905, Drezda), Oscar Wilde tragédiájának németre fordított szövegére. Magyar bem.: 1912, bpesti OH.

Strauss operaszerzői pályafutásának tulajdonképpen első állomása a Salome; az ezt megelőző Guntram és Feuersnot valójában még csak Wagner jegyében fogant, kísérletező alkotásoknak tekinthető. A Salome hihetetlen botrányokat kavart föl, első előadásai idején a közönség, a hivatalos körök és a szakma egyaránt "kiátkozták". Ennek az ellenállásnak egyik fő oka a szövegkönyv-választás volt: Wilde dekadens-pszichologizáló drámáját Strauss egyetlen rövid jelenet kihagyásával teljes egészében komponálta meg. A mű lényege az ezerszínű zenekarban szólal meg. Ez a zenekar ábrázolja Salome erotikus őrjöngését éppúgy, mint Jochanaan miszticizmusát, Heródes őrültség felé hajló idegességét éppúgy, mint Narraboth líráját. Az énekszólamok csak ritkán váltanak át igazi dallamosságba, inkább csak a beszéd hanglejtését követik. Kivétel Jochanaan szólama, amely elejétől végig a legszélesebb ívelésű kantábilitást képviseli. Érdekesen válik ketté a zenekar és az énekszólamok kezelése: a zenekar zsúfoltan kromatikus, míg az énekes-szólamok rendszerint tiszta diatóniában fogantak. Az egész mű bonyolultan ellenpontos szerkesztésű, amely (a zsidók kvintettjében) a politonalitásig jut el.

Saltzmann-Stevens, Minnie (1874-1950) - amerikai op.én. (S). Jan de Reszke növendéke volt, a londoni C.G.-ben debütált 1909-ben, Brünnhildeként. Korának neves Wagner-énekese volt, aki 1911 és 1913 között Bayreuthban is énekelt, ígéretes pályafutását virágjában szakította meg súlyos betegsége az I. világháború idején: vissza kellett vonulnia.

Salut, demeure → Ó, áldalak, te drága hajlék

Salve Maria! - Verdi Lombardok c. operája I. felvonásában Giselda (S) imája.

Salvi, Margherita (1904-) - spanyol op.én. (S). 1925-ben debütált Firenzében, Gildaként. Különböző európai és amerikai színpadok állandó vendége volt, a leghosszabb ideig a chicagói operában működött. Korának egyik legjelentősebb koloratúrszopránja, híres Violetta.

Salzburgi Húsvéti Ünnepi Játékok - 1967-ben került megrendezésre először Herbert von Karajan "saját" fesztiválja szülővárosában, Salzburgban, a húsvét előtti héten. "Saját" ez a fesztivál annyiban, hogy Karajan önálló vállalkozóként rendezi, ő az egyetlen karmester és egyben az operaelőadások rendezője is. Az első négy évben került előadásra Karajan új felfogású és a Wagner-stílust forradalmasító Ring-produkciója. Ebben a nagy karmester a zenekart szinte kamarazene-szerű áttörtséggel szólaltatja meg, módot adva az énekeseknek arra, hogy nagyobb hangerőkifejtés nélkül, szinte bel canto módszerrel énekelhessék szerepeiket. Nem önkényes ez a reform, hiszen mindaz, amit Karajan megvalósított, benne van a partitúrákban. A Húsvéti Fesztiválokon általában egy vagy két operaelőadás és két vagy három hangverseny alkotja a programot. A Ringen kívül eddig előadásra került a Fidelio, a Trisztán és Izolda, a Nürnbergi mesterdalnokok, a nagy oratóriumok közül Bach h-moll miséje és Máté passiója.

Salzburgi Ünnepi Játékok - Mozart szülővárosában már régóta rendeztek ünnepi hangversenyeket a zeneszerző emlékezetére. 1877 és 1910 között Richter, Mottl, Mahler, Richard Strauss, Muck és Schalk álltak a nyarankénti ünnepségek zenekari hangversenyeinek és operaelőadásainak élén. 1917-ben alakult meg az ünnepi játékok rendezőbizottsága, tagjai a költő Hofmannsthal, a rendező Reinhardt, valamint Strauss és Schalk voltak. Az első fesztiválra 1926-ban került sor, amikor a régi lovasiskola épületét színházzá alakították át. 1927-ben nyitották meg az első (ma: "régi") Festspielhaust. A fesztiválok műsorát Mozart és Richard Strauss művei uralták évtizedeken keresztül. Bruno Walter, Clemens Kraus és Strauss voltak a vezető karmesterek, az énekesgárda a bécsi és müncheni operaházak legjobbjaiból tevődött össze. Toscanini 1935 és 1937 között vezényelt számos előadást, köztük a Falstaffot, a Fideliót, a Mesterdalnokokat és a Varázsfuvolát. Az Anschluss után Furtwängler és Karl Böhm álltak az Ünnepi Játékok élén. A háború után alakult ki az ünnepi játékok programnormája: az operaelőadásokon változatlanul Mozart és Strauss a központ, műveik mellett azonban majdnem minden évben egy-egy új, modern mű ősbemutatójára is sor kerül. Az operaelőadások mellett sok zenekari hangverseny, valamint kamara- és dalest szerepel a programon. 1960-ban nyílt meg az új Festspielhaus; színpada a világ legnagyobb operaszínpada, befogadása 2160 személy. 1957 óta Herbert von Karajan az Ünnepi Játékok művészeti vezetője (a nagy karmester salzburgi születésű). Az énekesgárda a világ legjobb előadóiból alakul ki. Karajan mellett ugyancsak a legkitűnőbb karmesterek és rendezők vesznek részt a produkciókban. A Salzburgban bemutatott jelentősebb modern operák: Einem: Danton halála (1947), Orff: Antigonae (1949), Blacher: Rómeó és Júlia (1950), R. Strauss: Danae szerelme (1952), Einem: A per (1953), Liebermann: Penelope (1954), Barber: Vanessa (1958).

Sammarco, Mario (1868-1930) - olasz op.én. (Bar). Palermóban debütált 1888-ban, Valentinként. 1896-tól a Sc. és a többi nagy vezető olasz operaház művésze, 1908-tól több amerikai operaházban is működött. Ő volt Giordano André Chénierjének első Gerard-ja, valamint számos olasz opera premierjének bariton főszereplője. Nagy és szép hangja volt karrierjének titka. Visszavonulása után századunk egyik legjelesebb énektanára lett.

Sámson - Szokolay Sándor 2 felv. operája (1973, OH), Németh László drámájára.

A szerző harmadik operája, melyben mintha összegezni, összeegyeztetni akarná a Vérnász harsány hangvételét és a Hamlet intellektualizmusát. Németh László drámája egyrészt filozofikus monológjaival, másrészt a II. felv. színes-mozgalmas tablójával erre kitűnő alkalmat is ad.

Sámson és Delila - Saint-Saëns 3 felv. operája (1877, Weimar, németül), Lemaire szövegére. Magyar bem.: 1904, bpesti OH.

A szerző leghíresebb és legnépszerűbb operája. Stílusát tekintve vegyíti a francia és a német elemeket; sok benne a Wagner-hatás, de ugyanakkor jellemző rá a francia muzsikusok nagy zenekari színgazdagsága és szélesen ívelő dallamossága. Műfajilag közelebb áll a szcenírozott oratóriumhoz, mint az operához. Cselekménye nem sok van, ugyanakkor - főleg az I. és a III. felvonásban - igen sok a tablószerű statikus részlet. Delila áriái, a Bacchanália című balettzene és Sámson III. felvonásbeli áriája hangversenypódiumon is népszerű.

Sámy Zoltán (1903-1945) - magyar karmester. Szomorú vonatkozásban írta be nevét a magyar operajátszás történetébe: ő volt 1944. október 15-től december végéig az OH nyilas igazgatója. A színház személyzetének és felszerelésének nyugatra vitelében az OH munkatársai megakadályozták.

San Carlos Operaház, Lisszabon - Portugália fővárosában a XVIII. sz. eleje óta rendszeres operaelőadások folytak. Az első állandó színházépületet 1755-ben nyitották meg, a San Carlos épületét pedig 1793-ban, Cimarosa La ballerina amante c. művével. A színház a nápolyi San Carlo mása, befogadása 1700 személy. A San Carlost, mint az Olaszországon kívüli legkitűnőbb olasz operaházat ismerték fennállása óta. Ma nemzetközi sztárgárdával dolgozik. Az első portugál nyelvű operát. Moreira művét 1794-ben mutatták be.

Sanderson, Sybil (1865-1903) - amerikai op.én. (S). Párizsban Marchesi tanítványa volt, Hágában debütált 1888-ban, Massenet Manonjában. Csakhamar világhíressé vált, bár sem Londonban, sem a Met-ben nem tudta megismételni azt a hatalmas sikersorozatot, amelyet Párizsban aratott. (Massenet és Saint-Saëns írtak számára operákat.) Nagy kiterjedésű hangja (a kis g-től a háromvonalas g-ig), szépsége és drámai készsége voltak sikerének titkai.

Sándor Erzsi (1885-1962) - magyar op.én. (S). Tanulmányait Kolozsvárott, majd a bpesti Zeneakadémián folytatta. 1905-ben, még főiskolás korában debütált az OH-ban, Lakméként. Párizsban továbbtanult, majd hazatérve az OH vitathatatlanul legnagyobb sztárja, a közönség kedvence lett. Rövid idő alatt az összes nagy koloratúrszoprán-szerepet énekelte, korának nemcsak Bpesten, hanem világviszonylatban is egyik legjobb koloratúrszopránja volt. Magyarországon ő énekelte el először a Hoffmann meséi hármas női szerepét, ő volt az első magyar Rózsalovag-Sophie, Zerbinetta és Fiordiligi. Sikerrel alakította a lírai szoprán szerepkör jelentős figuráit is, így Pillangókisasszonyt, Oszkárt, Mimit, Donna Annát, Desdemonát, Liut. Csodálatos hanganyag társult művészetében a legtökéletesebben képzett technikával, a stíluskészség az átéltséggel. Muzikalitása is híres volt: igen sok oratóriumban lépett fel, és dalénekesként is jelentős egyéniség volt. Nagyszerű iskolázottságának és állóképességének köszönheti, hogy még idős korában is töretlen maradt hangja, minden fekvésében. Még a háború után jóval, az 50-es évek közepe táján is fellépett időnként hangversenyeken. 1936-ban, ereje teljében nyugdíjazták. Cs. és kir. kamaraénekes, az OH örökös tagja volt.

Sándor Judit (1925-) - magyar op.én. (MS-S). 1949-ben debütált az OH-ban, Cherubinként. Mind a mezzo, mind a szoprán szerepkörben számos kiváló alakítást mondhat magáénak, szerepkörének széles skáláját jelzi, hogy énekli Cherubint és Mélisande-ot, a Fidelio Leonóráját és Octaviant, Magdalénát és Donna Elvirát. Ez utóbbi, valamint a Così Dorabellája talán legjobb szerepei, melyekben mind stílusérzéke, mind jó színészi készsége és átélőképessége a legmagasabb szinten nyilvánul meg. Sok mai magyar operában vállalt vezetőszerepet, így a Huszti kalandban, a Kádár Katában, a C'est la guerre-ben és a Vérnászban. Legkiválóbb dalénekeseink egyike, ebben a minőségében is sok magyar művet mutatott be. Vendégszerepelt a népi demokratikus országokban, Brüsszelben, Rómában, Bécsben, Berlinben. Liszt-díjas, Érdemes művész.

Sándor Mária (1895-1964) - magyar op.én. (MS). Sándor Erzsi húga. 1912-14 a Népopera, majd 1916-33 az OH művésze volt. Főleg karakter-szerepeket énekelt. Férjével, Környei Bélával USA-turnét is lebonyolított.

San Franciscó-i Operaház - 1852-ben játszottak először operát a kaliforniai nagyvárosban, Bellini Alvajáróját mutatta be egy utazó társulat. Különböző épületekben adtak elő operákat, néha önálló társulattal is, míg 1932-ben meg nem nyílt az operaház állandó épülete. (Befogadása 3252 személy.) A színház általában a nemzetközi élgárdával dolgozik, az utóbbi időkben azonban nemcsak repertoár-darabokat játszik, hanem modern operákat is bemutat. Általában a Met után az USA második operaházának tekintik.

Santini, Gabriele (1886-1964) - olasz karm. 1906-ban debütált. 1925 és 29 között Toscanini asszisztense volt a Sc.-ban, majd a római operaházhoz került, ahol 1962-ig ő volt a vezető karmester. Működött Észak- és Dél-Amerikában is. A jeles olasz repertoár-karmesterek egyike volt.

Santley, Charles (1834-1922) - angol op.én. (Bar). Paviában debütált 1857-ben, a Traviata Grenviljeként. A következő évtizedben a londoni operaházak egyik vezető baritonistája, az első angol Valentin és Bolygó hollandi lett. Gounod-nak annyira tetszett alakítása, hogy egy új áriát írt a számára. Számos operaházban énekelt világszerte, sikereit nem annyira hangszépségének, mint kifejezőerejének és drámai színjátszókészségének tulajdonították.

Santunione, Orianna (1936?-) - olasz op.én. (S). 1960-ban debütált a milánói T. Nuovóban, Fedoraként. A kifejezetten drámai szerepekben éppúgy otthonos (Aida), mint a könnyebb, lírikusabb hősnők világában.

Santuzza - Mascagni Parasztbecsületének hősnője (S), Turiddu hűtlenül elhagyott kedvese.

Sanzogno, Nino (1911-) - olasz karm. Aránylag fiatalon került a Sc.-hoz, ahol főleg modern művek bemutatói fűződtek nevéhez. De ugyanakkor specialistája lett a XVII-XVIII. sz.-i olasz operáknak is, számos Scarlatti, Piccinni, Paisiello és Cimarosa művet mutatott be a Piccola Scalában. Minden nagy olasz operaházban tevékenykedik, és sokat dirigál külföldön is.

Sappho - A nagy görög költőnő és a leukádiai sziklákról szerelmi bánatában magát a tengerbe vető asszony a következő operák hősnője lett: Mayr (1794), Reicha (1822), Pacini (1840), Gounod (1851).

Sarastro - Isis főpapja (B) Mozart Varázsfuvolájában, az opera humánus-szabadkőműves szimbólumvilágának megtestesítője.

Sardou, Victorien (1831-1908) - francia színműíró. Művei nyomán készültek a következő operák: Giordano: Fedora (1898), Puccini: Tosca (1900), Giordano: Madame Sans-Gêne (1915).

Sárdy János (1907-1969) - magyar op.én. (T). 1936-ban debütált az OH-ban, a Bánk bán Ottójaként. 1958-ig volt a színház tagja a lírai és karakter-tenor szerepkörben. Már korábban is szerepelt operett-színpadon, 1958-ban teljesen átállt e másik műfajra. Egyike volt a legkiválóbb magyar karakter-tenoroknak. Nem annyira hangjával, amely aránylag kis terjedelmű és kis volumenű volt, mint egyéniségének sugárzó erejével és kitűnő színészi játékával aratta sikereit. Ez tette nagyszerű Dáviddá, kedves Jaquinóvá és Pedrillóvá, magávalragadó Almavivává. Mind az opera, mind az operett jelentős képviselője, népszerűsége a legnagyobbakkal vetekedett. Érdemes művész volt.

Sargent, Malcolm (1895-1967) - angol karm. Főleg hangversenydirigensként volt világhírű, de operakarmesterként is tevékenykedett, főleg a húszas években. Ő vezényelte Walton Troilus és Cressidá-jának premierjét.

Sari, Ada (1888-1968) - lengyel op.én. (S). Milánóban tanult, és 1912-ben Rómában debütált, Margitként. Pályája elején lírai szerepeket énekelt, 1914 után egyre inkább a koloratúrszoprán szerepkörre állt át. Számos helyen vendégszerepelt, a T. Colóntól a Sc.-ig, Bécstől Bpestig. 1939-ben visszatért Varsóba, és haláláig az ottani konzervatórium énektanára volt. A XX. sz. első felének egyik nemzetközileg elismert nagy koloratúrszopránja volt, főleg staccato-technikáját dicsérték a kortársak.

Sarolta - Erkel Ferenc 3 felv. vígoperája (1862, pesti N.Sz.), Czanyuga József szövegkönyvére. A szerző egyetlen vígoperája. - A szegedi N.Sz. 1971-ben Vaszy Viktor zenei és szövegi átdolgozásával felújította.

sasfiók, A - Arthur Honegger és Jacques Ibert 5 felv. operája (Monte-Carlo, 1937), Henri Cain szövegére, E. Rostand ismert drámája nyomán. A két szélső felvonás Ibert, a három középső Honegger műve.

Sass, Marie (1838-1907) - belga op.én. (S). Párizsban tanult, és az ottani Th. Lyrique-ben debütált, 1859-ben. A következő évben a Nagyopera tagja lett, és korának egyik legnagyobb sztárja. Ő volt Meyerbeer Afrikai nő-jének első címszereplője és Verdi Don Carlosának első Erzsébetje. Nevéhez fűződik egy másik Erzsébet-alakítás is: Wagner Tannhäuserjének botrányosan megbukott párizsi premierjén. Nagy szegénységben halt meg.

Sass Sylvia (1951-) - magyar op.én. (S). 1972-ben debütált az OH-ban, az Istenek alkonya Gutrunejaként, miután már főiskolás korában is fellépett. Robbanásszerű nagy sikerrel indult karrierje, főleg mikor 1974-ben a Lombardok premierjén énekelte Giselda szerepét. 1973-ban megnyerte a szófiai énekversenyt, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy már nemzetközi érdeklődés mutatkozzék meg iránta. Kimagasló képességű énekesnő, aki minden regiszterében homogén, nagyon szép hanganyagával, árnyalt énekével, valamint jó színészi készségével tűnik fel. A lírai típusú hősnők állnak közel hozzá, ezek főszerepei is: Giselda, Mimi, Violetta, Desdemona. Fellépett Bécsben, Salzburgban, Moszkvában.

Savarese, Ugo (1914-) - olasz op.én. (Bar). 1939-ben debütált a nápolyi S.C.-ban, az Otello Heroldjaként. A 40-es évek közepén már a vezető hősbaritonok egyike jeles Amonasro, Georges Germont stb. Kissé tenorális baritonja átütő erejével és szép frazeálásával tűnt ki. Sok buffó-szerepet is énekel.

Sawallisch, Wolfgang (1923-) - német karm. 1947-ben debütált Augsburgban, ahol egészen 1953-ig működött. Pályájának további állomásai: Aachen, Wiesbaden, Köln, Bécs. Bár elsősorban hangversenydirigensként szerzett magának világhírnevet, számos nagysikerű operaelőadás is nevéhez fűződik, így t. k. Bayreuthban és a Sc.-ban. Jelenleg a müncheni Operaház főzeneigazgatója.

Saxlehner, Emma (1849-1938) - magyar op.én. (A). 1868-ban lett a pesti N.Sz. tagja, a színház vezető altistája volt, mintegy negyedszázadon át. 1889-ben vonult vissza, ezután tanítással foglalkozott.

Sayão, Bidu (1902-) - brazil op.én. (S). Jan de Reszke növendéke volt, a római T. Costanziban debütált 1926-ban, Rosinaként. Olaszországban, Párizsban, Buenos Airesben működött, majd 1937-től 1951-ig a New York-i Met vezető szopránjainak egyike. Egyaránt nagyszerű alakításokat nyújtott a lírai és a koloratúr-szubrett szerepkörben, egyaránt híres Mélisande, Manon és Mimi, valamint Zerlina. Nemcsak hangszépségével hanem hangjának árnyaltságával és kifejezésbeli gazdagságával is kitűnt.

säckingeni trombitás, A - Nessler 4 felv. operája (1884, Lipcse), R. Bunge szövegére, Scheffel költeménye nyomán. Magyar bem.: 1886, bpesti OH. - A századforduló idején egyike volt a legnépszerűbb operáknak; ma úgy tekintünk rá, mint a német érzelgősség legjellegzetesebb és legízléstelenebb példájára.

Sbriglia, Giovanni (1832-1916) - olasz op.én. (T). A nápolyi S.C.-ban debütált 1853-ban. Nagy sikerekben gazdag színpadi pályafutása után 1875-ben Párizsban telepedett le, és korának egyik legjelesebb énekmestere lett. Tanítványai közé tartozott a két De Reszke, Lilían Nordica, Pol Plançon és Sybil Sanderson.

Scacciati, Bianca (1894-) - olasz op.én. (S). 1917-ben debütált Firenzében, Margitként. Hamarosan Olaszország legjelentősebb drámai szopránja lett, minden nagy olasz színpad állandó vendége. 1926-ban ő énekelte a Turandot címszerepét a római, majd a londoni bemutatón. A II. világháború utáni években zárult le karrierje. Kora legjelentősebb Puccini- és Verdi-hősnői közé tartozott, hatalmas hanganyag és óriási drámai feszültség jellemezte produkcióit.

Scala → Teatro alla Scala, Milano

scala di seta, La → selyemlétra, A

Scalchi, Sofia (1850-1922) - olasz op.én. (MS). Mantovában debütált 1866-ban, Ulricaként. Két év múlva a londoni C.G. tagja, majd a század utolsó évtizedeiben a Met együtteséhez tartozott. (A színházat megnyitó Faust-előadáson ő volt Siebel.) Hatalmas terjedelmű hangja volt és olyan koloratúra-készsége, hogy könnyedén tudta énekelni a legvirtuózabb szoprán-kadenciákat is. A kortársak feljegyzése szerint azonban hangja egyenetlen volt, úgy mondják, négy különböző regiszterrel rendelkezett.

Scaria, Emil (1838-1886) - osztrák op.én. (B). 1860-ban debütált a pesti Nemzeti Színházban, a Hugenották St. Bris-jeként. Lipcsében, Drezdában, majd Bécsben volt vezető basszista. Ő énekelte először Wagner Parsifaljának Gurnemanzát (1882, Bayreuth). Híres Wagner-énekese volt korának. Elmegyógyintézetben halt meg.

Scarpia - Puccini Toscájának félelmetes rendőrfőnöke (Bar).

Scattola, Carlo (1878-1947) - olasz op.én. (B). Pályakezdéséről nincsenek adataink, a századforduló éveiben azonban már több olasz színházban fellépett, serioso basszus szerepekben. A háború után kezdődik második karrierje, amely hatalmas sikerekhez vitte el: ő volt a korszak egyik legnagyobb basszus-buffója. Oroszlánrésze volt a 20-as években kezdődő Rossini-renaissance-nak, Conchita Supervia partnereként vett részt az Olasz nő Algírban, a Hamupipőke és más Rossini-művek felújításain. Nemcsak Olaszországban, hanem Londonban és Amerikában is nagy sikerrel szerepelt.

scena - 1. jelenet, azaz olyan részlet, amely rendszerint a cselekményt viszi előre, vagy egy-egy áriát, együttest, általában zárt számot bevezet. Zenei szerkezete recitativikus. - 2. Az ária, fejlődése folyamán, egyes zeneszerzőknél elérkezett arra a pontra, amelyen a drámai feszültség többé-kevésbé szétrobbantotta a hagyományos formákat. Már a késő-nápolyi iskola egyes mestereinél (Traëtta, Jommelli) megvannak a nyomai, a nagy romantikus triásznál (Rossini, Bellini, Donizetti) gyakran kerül előtérbe, teljes kifejlődése azonban Verdi érett, nagy műveiben következik be. A Rossini-korban általános jellemzője a zenekari kíséretben végig vonuló azonos motivika, valamint az egyre kifejezőbb recitativo. Tulajdonképpen az accompagnato (l. ott) szélesebben kidolgozott formája. Verdinél a scena már szabályos nagyjelenetté válik, amelyben az addigi hagyományos formaszkémák a drámai tartalomnak megfelelően változnak-lazulnak. Már korai operáiban is találkozunk scenával, az első, valóban nagyjelenetnek tekinthető scena azonban Rigoletto monológja (Pari siamo). Ez az előbb említett kiszélesített accompagnato továbbfejlesztése, míg pl. II. Fülöp nagyáriája (Ella giammai m'amò) a hagyományos ária lassú és gyors részeinek, valamint recitativóinak a drámai szituáció szerinti váltogatásán nyugszik. Az Otellóban aztán úgyszólván egyetlen formai koncepció lesz a scenából, bár ebben a darabban is találhatók hagyományos értelemben vett zárt számok. A Falstaff, majd nyomában az egész verista iskola is főleg Puccini már a scenát is feloldja - a zárt számok részben határozott elkülönítése mellett - a teljes felvonás drámai egységében.

Schack, Benedikt (1758-1826) - cseh szárm. német op.én. (T) és zszerző. Schikaneder társulatánál debütált 1786-ban, egy Paisiello-operában. Ő volt az első Tamino (a Varázsfuvola bemutató előadásán felesége volt az egyik Hölgy és Schack maga játszotta a fuvolaszólót). Ő énekelte először németül Don Ottaviót és a Figaro Almaviva grófját (!). A legenda szerint ő énekelte a tenorszólót a Mozart halálos ágyánál lezajlott állítólagos Requiem-próbán. Öt operát írt.

Schalk, Franz (1863-1931) - osztrák karm. Bruckner tanítványa volt. 1888-ban debütált Reichenbergben. 1889-95 Grazban, 1895-98 Prágában, 1899-1900 Berlinben, majd 1900-tól haláláig Bécsben működött. 1918-tól a S.O. igazgatója volt. Egyike a Salzburgi Ünnepi Játékok alapítóinak. Schalk korának legnagyobb operadirigensei közé tartozott, főleg Mozart és Wagner műveinek Európa-szerte nagyrabecsült interpretátora. Igazgatása alatt a S.O. tartani tudta a Mahler-korszak magas színvonalát, és megmaradt Európa akkor legjelesebb operaházának. Sokszor vezényelt a bpesti OH-ban.

Schaunard - Puccini Bohéméletjében a muzsikus (Bar).

Schauspieldirektor, Der → színigazgató, A

Schech, Marianne (1915-) - német op.én. (S). Koblenzben debütált 1937-ben, a Hegyek alján Mártájaként. Münchenben, Düsseldorfban, Drezdában, majd 1945 óta Münchenben működött. Jelentős drámai szoprán, Strauss és Wagner műveiből aratta nagy sikereit.

Scheidemantel, Karl (1859-1923) - német op.én. (Bar). Weimarban debütált 1878-ban, Wolframként. Később a drezdai opera híres vezető énekese lett. Korának egyik kitűnő Wagner-énekese, 1886 és 1892 közt Bayreuth Amfortasa, Sachsja és Wotanja. Ő volt a Rózsalovag első Faninalja és Strauss Guntram c. operájának első Kunradja. 1911 és 1920 közt Weimarban énektanár volt, majd 1920 és 1922 közt a drezdai Landesoper igazgatója. Könyveket írt a hangképzésről, valamint új szöveget a Così fan tutte-hez.

Schellenberg, Arno (1908-) - német op.én. (Bar). 1929-ben debütált Düsseldorfban. Egy évig Kölnben, majd 1932-től a drezdai operában működött. Európa számos színházában vendégszerepelt, 1950 óta Berlinben és Salzburgban tanít.

Scheppan, Hilde (1908-) - német op.én. (S). 1934-ben debütált Darmstadtban. A következő évben már a berlini S.O. tagja, ahol 1954-ig működött. A 30-40-es évek fordulóján ő volt Bayreuth állandó Pogner Évája, a II. világháború után ott is telepedett le. Korának jelentős drámai szopránja. 1957 óta tanít.

Scherchen, Hermann (1891-1966) - német karm. Bár elsősorban hangversenydirigensként volt világhírű, számos operaházban is működött. Neve operakarmesterként is egybeforrt korunk zenéjével. Ő dirigálta Dallapiccola A fogoly, Dessau Lucullus elítéltetése és Henze Szarvaskirály c. operáinak bemutatóit.

Scherman, Thomas (1917-) - amerikai karm. A mexikói Nemzeti Operában debütált 1947-ben. Ugyanebben az évben New York-ban zenekart szervezett, mellyel számos modern operát hangversenyelőadásban mutatott be.

Schick, Margarethe (1768-1809) - német op.én.(S). 1788-ban debütált Mainzban. Hamar Berlinbe került, ahol kamaraénekesnőként egyike volt a színház nagyrabecsült tagjainak. Főleg drámai Gluck-alakításait kísérte nagy siker.

Schikaneder, Emánuel (1751-1812) - német színigazgató, énekes, színész és író. Vándormuzsikusként kezdte pályáját, majd a bécsi Kärntnerthortheater bérlője lett. Később Regensburgban működött, majd visszatérve Bécsbe, a külvárosi, wiedeni színházat bérelte. Ebben a színházban mutatták be Mozart Varázsfuvoláját, melynek szövegét Schikaneder írta, s egyben ő volt az első Papageno. 1800-tól 1806-ig a Theater an der Wienben működött társulata. A Varázsfuvolán kívül Schack (az első Tamino), Süssmayr, Paisiello, Seyfried és Winter számára írt szövegkönyveket; "Vesta tüze" c. librettóját Beethoven számára írta, de a mester nem komponálta meg azt, Weigl zenésítette meg. Schikaneder a XVIII-XIX. sz. fordulójának jellegzetes bécsi színházi embere volt. A feljegyzések szerint kitűnő színészi készséggel rendelkezett. Operalibrettóin kívül számos bécsi típusú tündérjátékot is írt. (A Varázsfuvola-libretto szerzőségét egyes mai kutatók elvitatják tőle; többek feltételezése szerint a társulat nagyműveltségű basszus-énekese, Gieseke lett volna a szerző.)

Schiller, Friedrich von (1759-1805) - német költő és drámaíró. Művei nyomán igen sok opera készült, a nevezetesebbek: Haramiák: Mercadante (1836), Verdi (1847), Klebe (1957); Fiesco: Lalo (1866); Ármány és szerelem: Verdi (Luisa Miller, 1849); Don Carlos: Verdi (1867); Wallenstein: Weinberger (1937); Az orléans-i szűz: Vaccai (1827), Balfe (1837), Vesque von Püttlingen (1840), Verdi (1845), Csajkovszkij (1841), Rezniček (1886); A messinai menyasszony: Vaccai (1839), Fibich (1884); Tell Vilmos: Rossini (1829); Wallenstein: Zafred (1965).

Schindelmeisser, Ludwig (1811-1864) - német karm. és zszerző. 1838-44 ő volt a pesti Német Színház karmestere. Nemcsak számos művet ő mutatott be e minőségében, hanem hat operáját is e színházban adták elő. (Köztük 1839-ben a Szapáry c. magyar tárgyú darabot.)

Schipa, Tito (1889-1965) - olasz op.én. (T). Vercelliben debütált 1911-ben, Alfrédként. Kisebb színházak után 1914-ben a római Opera és T. Colón színpadán énekelt. 1915-ben már a Sc.-ban. s ugyanebben az évben Toscanini vezénylete alatt a milánói T. Dal Verme-ben. Ő volt Puccini Fecskéjének első Ruggierója. 1920-ban került Amerikába, Chicagóba, majd a Met-be. Még hatvanévesen is fellépett. A század első felének talán legnagyobb lírai tenorja volt, csodálatos technikai készség birtokosa, kifogástalan ízlésű és stílusú bel canto énekes. Hangja nem volt nagy volumenű, de annál árnyaltabb, főleg piano-regiszterében tökéletes. Gigli mondta róla: "Ha Schipa énekel, mindnyájunknak meg kell hajolni nagysága előtt". Több ízben vendégszerepelt Bpesten, az ötvenes évek végén egy ideig a Zeneakadémián tartott mesteriskolát.

Schipper, Emil (1882-1957) - osztrák op.én. (Bbar). Prágában debütált 1904-ben, Telramundként. 1916-22 a müncheni Opera, majd 1922-től 1940-ig a bécsi S.O. vezető Wagner-énekese. Világhíres, Amerikában is nagyra tartott Wagner- és Strauss-énekes.

Schippers, Thomas (1930-) - amerikai karm. 1948-ban debütált New Yorkban. Ő vezényelte Menotti A konzul c. operájának bemutatóját, majd számos Menotti-darabot New Yorkban és a spoletói Festival dei Due Mondi-n. Ez Utóbbi fesztivál állandó vezető dirigense. 1955 óta a Met karmestere.

Schlemm, Anny (1929-) - német op.én. (S). 1946-ban debütált Halléban. 1949-ben lett a berlini S.O. és egyidejűleg a Komische Oper tagja. 1951 óta a frankfurti opera együtteséhez tartozik. Kitűnő színésznő, s így az irodalom lírai szerepeit nemcsak hangjával, hanem színjátékával is magas színvonalon eleveníti meg.

Schlusnus, Heinrich (1888-1952) - német op.én. (Bar). Hamburgban debütált 1915-ben, a Lohengrin Hirdetőjeként. 1917-től 1951-ig a berlini S.O. világhíres vezető baritonistája, korának legnagyobb német Verdi-énekese. Nem hangszépségével, hanem nagy kultúrájával és kissé érdes hangjának hallatlan árnyaltságával érte el világraszóló sikereit. Korának egyik legjelentősebb dalénekese volt.

Schlussgesang → Brünnhilde záróéneke

Schlüter, Erna (1904-) - német op.én. (S). 1922-ben debütált altistaként Oldenburgban. 1925-ben lépett színpadra először mint szoprán, Mannheimben. Tíz évig a düsseldorfi, majd 1940-56 a hamburgi opera ünnepelt drámai szopránja volt.

Schmedes, Erik (1866-1931) - dán op.én. (T, korábban Bar). 1891-ben debütált Wiesbadenben, a Lohengrin Hirdetőjeként, a drezdai Operában működött baritonistaként. Újabb tanulmányok után tenorként 1898-ban Bécsben debütált, mint Siegfried. A bécsi S.O. egyik vezető tenorja volt 1898-tól 1924-ig. Világhíres Wagner-énekes (1899-1902 Bayreuth Parsifalja és Siegfriedje), a Mahler-korszak egyik legnagyobb énekese Bécsben.

Schmidt-Isserstedt, Hans (1900-1973) - német karm. Kisebb német színházak után 1935-től 1943-ig a hamburgi Opera első karmestere, majd a berlini Deutsches Opernhaus tagja. Elsősorban hangversenydirigensként lett világhíres, főleg a II. világháború utáni időszakban.

Schmiede, mein Hammer → Kovácsdal

Schmitt-Walter, Karl (1900-) - német op.én. (Bar). 1923-ban debütált Nürnbergben. 12 évig kisebb német színpadokon szerepelt, 1935-ben lett a berlini opera tagja. Pályája delelőjén a nagy lírai baritonszerepeket énekelte hatalmas sikerrel, a háború után a karakter-szerepekre tért át, és még 1961-ben is énekelte Bayreuthban egyik leghíresebb alakítását, Beckmessert. Wagner- és Mozart-énekes, amellett kitűnő oratórium- és dalénekes, fénykorában számos könnyűzenei hangversenyt adott, filmekben szerepelt.

Schnorr von Carolsfeld, Ludwig (1836-1865) - német op.én. (T). Julius Schnorr von Carolsfeld, a híres festő fia. Karlsruhéban debütált 1858-ban. Kisebb színházak után a drezdai Opera vezető tenoristája lett. Wagner annyira el volt ragadtatva Lohengrin-alakításától, hogy őt kérte fel 1865-ben Trisztán szerepére a müncheni bemutatón. A művész röviddel a premier után szívrohamban meghalt - a kor rossznyelvei szerint a szerep okozta kimerülés miatt. Felesége, Malvina Schnorr von Carolsfeld (1832-1904) ugyancsak op.én. volt (S). Férje oldalán ő volt az első Izolda. Később Hamburgban működött, majd Karlsruhéban volt énektanár.

Schock, Rudolf (1915-) - német op.én. (T). Pályája a duisburgi opera énekkarában kezdődött, 1937-ben lett szólista Braunschweigben. A háború megszakította fejlődését, és csak 1945-ben került újra színpadra, Hannoverben. 1946-51-ig Berlinben, azóta a bécsi S.O.-ban működik. Főleg Mozart-énekesként, valamint a Mesterdalnokok Waltherjaként aratott nagy sikereket. Sok modern mű előadásán is részt vett, és jelentős karriert futott be filmszínészként, valamint operettszínpadon is. Biztos magasságú, hősies színezetű hang, mely jó színészi készséggel párosul.

Schodelné Klein Rozália (1811-1854) - magyar op.én. (S). 1829-ben debütált Pozsonyban, Agáthaként. Már az első fellépése kirobbanó siker volt, s ez a siker 20 éven keresztül mindenüvé elkísérte. Két oktáv terjedelmű, minden regiszterében kiegyenlített, kitűnően iskolázott hangja éppoly egyedülálló helyet biztosított neki a magyar operaénekesek között, mint átélt előadásmódja, nagyszerű deklamációja és - kritikusai ezt külön kiemelték - kivételes színészi készsége. Ő volt az első nagy magyar primadonna, a fogalomnak pozitív és negatív értelmében egyaránt (rendelkezett az összes rossz primadonna-allűrökkel is). 1833-36 Bécsben és Berlinben aratott diadalt, 1837-ben a pesti Német Színházban lépett fel, s még ugyanebben az évben - háromszoros gázsival - vendégszerepelt a magyar színházban, melynek 1838-tól volt rendes tagja. Hiába volt bármiféle botránya, hiába támadták, változatlanul a közönség elsőszámú kedvence és az együttes egyetlen igazi nagy erőssége maradt. 1849-ben búcsúzott a színpadtól. - A drámai szerepek voltak legnagyobb erősségei: Norma, Lady Macbeth, Abigaille stb. Énekelte azonban a koloratúra szerepeket is - mindkét szerepkörben nagyszerűek voltak alakításai.

Schoeffler, Paul (1897-) - német, majd osztrák op.én. (Bar). 1925-ben Drezdában debütált, a Lohengrin Hirdetőjeként. A drezdai Opera tagja volt 1937-ig, ekkor szerződött a bécsi S.O.-hoz, melynek ma is tagja. Világhíres művész, aki az irodalom szinte minden stíluskörében tökéletesen otthon van. Egyaránt nagyszerű Hans Sachs és Don Juan, Pizarro és Dr. Schön (Berg: Lulu). Grandiózusan nagy színész, s ugyanilyen nagy mestere a hangi árnyalással való szerepformálásnak. Minthogy lényegében a teljes klasszikus repertoárt végigénekelte és minden szerepet egyformán kitűnően, jelentős alakításait nem is lehet felsorolni. Több modern opera premierjének főszereplője volt, így t. k. Einem Dantonjának első címszereplője. Bpesten t. k. Don Juant énekelte, Klemperer vezénylete alatt (1947).

Schorr, Friedrich (1888-1953) - magyar szárm. német, majd amerikai op.én. (Bbar). Kisebb szerepeket énekelt a chicagói Operában, majd hivatalosan Grazban debütált 1912-ben, Wotanként. Grazban, Prágában, Kölnben működött, majd 1923-tól 1931-ig a berlini S.O. vezető Wagner-baritonja lett. Hitler hatalomrajutásakor elhagyta Németországot, de már korábban is állandó vendég volt a Met-ben és a londoni C.G.-ben. A Met-ben 1943-ig működött. Sok bíráló szerint a 20-as, 30-as évek legnagyobb Wotanja volt, mindhárom Wotant Bpesten is gyakran énekelte. Fénykorában egyike volt kora legszebb, legnemesebb hangjainak, s Wagner-énekes létére - abban a korban abban a Wagner-stílusban ez ritkaság volt - gyönyörű mezza vocé-i is nevezetesek voltak.

Schöne, Lotte (1891-) - osztrák op.én. (S). A bécsi Volksoperben debütált 1912-ben, a Bűvös vadász Nyoszolyólányaként. E színház tagja volt 1925-ig, majd 1933-ig a berlini S.O.-ban működött. A náci hatalomátvételkor Párizsba költözött, francia állampolgár lett és vendégként fellépett az O.-ban és az O.C.-ban. Korának neves koloratúrszubrettje, Salzburg állandó Zerlinája, Despinája és Blondéja.

Schröder-Devrient, Wilhelmine (1804-1860) - német op.én. (S). Apja híres baritonista volt (először énekelte németül Don Juant), anyja ugyanoly híres drámai színésznő. Szüleitől tanulhatta tehát mesterségének minden oldalát. Bécsben debütált 1821-ben, Paminaként. A következő évben már Weber vezényletével énekli Agáthát és 1823-ban (19 évesen!) ő volt a Fidelio híres felújításának Leonórája. 1823-tól 1843-ig Drezdában működött, itt ment férjhez Karl Devrient színészhez. Párizsban és Londonban vendégszerepelt, hatalmas sikert aratva Leonóraként, Donna Annaként és Euryantheként. Párizsban Wagner is hallotta, és éneke egyike volt az ihlető faktoroknak, melyek Wagnert a zenedráma felé vitték. Később ő volt a Rienzi első Adrianója, az első Senta és Vénusz. Azonban nemcsak a német repertoárban aratott hatalmas sikereket: ugyanolyan híresek voltak Bellini operáiban alakított főszerepei is. A korabeli visszaemlékezések szerint hatalmas terjedelmű volt hangja, de technikája nem volt tökéletes. Így t. k. már pályája kezdetén bajok voltak magas regiszterével. De oly csodálatos drámai erő sugárzott énekéből, oly művészet és oly nagy egyéniség, hogy a közönséggel mindig feledtetni tudta hangi hiányosságait. Egyetlen jellemző tény: Donna Anna szerepét - melyet a szerepanalízis tanulsága szerint Mozart nem drámai szopránnak szánt - Schröder-Devrient óta mind a mai napig drámai szopránok éneklik. Jellemző az a "cím" is, mellyel a kortársak tüntették ki: ő volt "a könnyek királynője".

Schröter, Corona (1751-1802) - német op.én. (S). 1778-ban lett a weimari színház tagja, annak egyik legnagyobb művésze. Nagyszerű megjelenése és nemes éneke tették sikeressé minden fellépését, Goethe baráti köréhez tartozott, dalokat is komponált.

Schuch, Ernst von (1846-1914) - osztrák karm. Boroszlóban debütált 1867-ben. Kisebb német színházak után 1872-től kezdve a drezdai operaházban működött, egészen 1914-ig. (1882-től főzeneigazgató.) Az ő vezetése alatt vált a drezdai operaház Európa egyik legkiemelkedőbb zenés színpadává. Főleg R. Strauss műveinek ősbemutatóival tette Drezdát az európai operai élet egyik központjává. Ő vezényelte a Feuersnot, a Salome, az Elektra és a Rózsalovag premierjeit. Nagyszerű Wagner-dirigens volt, és igen sokat tett Puccini németországi népszerűsítéséért. - Felesége, Clementine Proska (1850-1932) a drezdai opera vezető koloratúrszopránja volt 1873 és 1904 közt. Lányuk, Liesel von Schuch (1891-) ugyancsak koloratúrszopránként működött.

Schuh, Oscar Fritz (1904-) - német rendező. Kisebb német színházak után a bécsi S.O. főrendezője lett, ahol főleg Mozart-rendezéseivel vált nemcsak világhírűvé, hanem példamutatóvá is. A Wagner-unokák, Felsenstein és Rennert mellett Schuht tartják a modern operarendezés egyik vezető szellemének. Rendezéseiben mindig a zenéből indul ki, szinte motívumról motívumra állítja be a színpadi mozgást, amely mindig tökéletesen egységben áll a zene karakterével. Mozart művei mellett igen híres lett Wozzeck-rendezése is. Bécs után egy ideig Berlinben, majd Kölnben működött. Jelenleg a hamburgi opera intendánsa.

Schumann, Elisabeth (1885-1952) - német op.én. (S). Hamburgban debütált 1909-ben, a Tannhäuser Pásztorfiújaként. Pályája első jelentős állomása a Met volt (1914-15), innen került a bécsi S.O. gárdájába, ahol 1919-től 1937-ig a társulat világhírű büszkeségeinek egyike volt. Az Anschluss után elhagyta Ausztriát, és az USA-ban telepedett le, énektanárként. Elisabeth Schumann a két háború közti évtizedek legnagyobb művészeinek egyike volt. Hangjának ezüstös csengése önmagában véve is indokolta volna világraszóló karrierjét; ez a hangszépség és a vele járó makulátlan technikai tudás azonban kizárólag eszköz volt számára, szerepeinek tökéletes megformálására. A Mozart-szubrett szerepkörben a maga korában nem volt hozzá hasonló senki; ugyanígy a Rózsalovag Sophie-ját vagy a Denevér Adélját is - a kortársak egybehangzó véleménye szerint - mindenkinél jobban és szebben, stílusosabban és magávalragadóbban énekelte.

Schumann-Heink, Ernestine (1861-1936) - cseh szárm. amerikai op.én. (A). Drezdában debütált 1878-ban, Azucenaként. 1883-98 a hamburgi opera vezető altistája, 1898-ban szerződik a berlini S.O.-hoz, de felbontja a szerződést, hogy a Met meghívását elfogadhassa. 1899-től 1932-ig a Met egyik büszkesége volt. Világhíres énekesnő, aki számos alkalommal lépett föl Európa és Amerika nagy operaházaiban és fesztiváljain. Ő volt a drezdai bemutatón Strauss Elektrájának első Klütaimnésztrája. Repertoárja 150 szerepet ölelt fel. Korának énekes-mintaképei közé tartozott, hatalmas erejű hangjával éppúgy, mint drámai temperamentumával és nagyszerű technikájával.

Schüler, Johannes (1894-) - német karm. Gleiwitzben debütált 1920-ban. 1936-tól 1949-ig a berlini S.O.-ben. működött, 1949-1960-ig a hannoveri opera főzeneigazgatója volt. Sok modern művet mutatott be ez utóbbi helyen.

Schützendorf, Leo (1886-1931) - német op.én. (Bar). Düsseldorf, Bécs és Wiesbaden operaházai után 1920-ban a berlini S.O. tagja lett. Ő volt az első Wozzeck. 1929-ben színházának engedélye nélkül részt vett egy Koldusdiák-előadáson (Alpár Gitta és Tino Pattiera partnereként), mire felbontották szerzését. Üldözési mánia tört ki rajta, és két év múlva meghalt. - Bátyja, Gustav Sch. (1883-1937) ugyancsak op.én. volt (Bar), aki különböző német színpadokon, majd a Met-ben működött, igen sikeres karakterénekesként. Másik bátyja, Guido Sch. (1880-?) ugyancsak baritonista volt, míg harmadik testvére, Hans Sch. (1882-1946) basszista.

Schwaiger, Rosl (1918-1970) - osztrák op.én. (S). 1940-ben debütált Salzburgban, Susanneként, innen került a bécsi Volksoperbe, 1945-52 a S.O.-ba, majd Münchenben működött. Híres Sophie és Mozart-szubrett volt.

Schwarz, Vera (1888-1964) - osztrák op.én. (S). 1912-ben debütált Bécsben, onnan került Hamburgba, majd 1917-ben Berlinbe, végül 1921-től visszavonulásáig a bécsi S.O.-ba. Korának egyik nagy jelentőségű drámai szopránja volt. Híres Lady Macbeth, Octavian, Trubadúr-Leonóra stb. Amellett igen jelentős karriert futott be operett-primadonnaként, ő énekelte 1925-ben, Richard Tauber partnereként, Lehár Cárevicsének női főszerepét először. 1938 óta az USA-ban élt, de 1948 óta minden évben mesteriskolát tartott Salzburgban.

Schwarzkopf, Elisabeth (1915-) - német op.én. (S). A berlini Städtische Operben debütált 1938-ban, a Parsifal egyik Viráglányaként. 1942-ig Berlinben maradt, kezdetben a koloratúr-szerepkörben énekelt kisebb, majd nagyobb szerepeket. 1942-ben átszerződött a bécsi S.O.-hoz, itt is a koloratúrszerepkörben tevékenykedett. A háború után Londonban telepedett le férjével, Walter Leggével, a Philharmonia Orchestra és a Columbia lemeztársaság művészeti vezetőjével. Ettől kezdve a lírai és drámai szoprán szerepkörben aratott egyre nagyobb sikereket. Ezekben az években Schwarzkopfot már a világ legnagyobb művészei között emlegették, és visszavonulásáig az élvonalban is maradt. Mozarttól a modern operákig minden stílusban teljesen otthonos volt. (Ő volt Stravinsky The Rake's Progress-ének első Anne Truloveja.) - Elisabeth Schwarzkopf ugyanazt a szerepet töltötte be az operaszínpad és a daléneklés területén, mint Dietrich Fischer-Dieskau. Ö is minden esetben a szövegből, a cselekményből, az ábrázolandó színpadi alak karakteréből indult ki, s ehhez alakította hozzá hangi és játékbeli eszközeit. Nem habozott hangját, ezt a rendkívül nemes, szép és tökéletesen kiegyenlített szopránt eltorzítani, ha a szerep, vagy a pillanatnyi szituáció ezt követelte meg. Hangi árnyalatainak palettája szinte végtelen volt: a leheletfinom, könnyed pianissimóktól a legsúlyosabb drámai akcentusokig. Mint minden német énekes, Schwarzkopf a dal előadásának is mestere. (A bpesti közönség már csak mint dalénekest ismerte meg.) Fölösleges hatalmas repertoárját felsorolni, s ezért "legjobb" szerepeit sem emelhetjük ki: valamennyi szerepében utolérhetetlen magaslatokra emelkedett. Maria Callas mellett Schwarzkopf korunk legnagyobb operaprimadonnája.

Schweizerfamilie, Die (A svájci família) - Weigl 3 felv. daljátéka (1809, Bécs, K.), Castelli szövegére. Magyarorsz. bem.: 1810, pesti Német Színház. A kor egyik legnépszerűbb, német nyelvterületen mindenhol nagy sikert arató Singspielje.

schweigsame Frau, Die → hallgatag asszony, A

Schwetzingeni Fesztivál - A württembergi kisváros gyönyörű rokokó kastély-színházában 1956 óta rendeznek évenként nyári operafesztiválokat. A programon általában Mozart és más XVIII. sz.-i szerzők művei, valamint modern operák szerepelnek. Itt volt Egk Revizorjának (1958), Henze Elegie für junge Liebende-jének (1961) és Fortner Don Perlimplin-jének (1962) ősbemutatója.

Scintille, diamant → Tükörária

Scipio Africanus - A punokat legyőző tulajdonképpen két - római hadvezér számos opera hőse lett: Cavalli (1664), Alessandro Scarlatti (1671), Kusser (1694), Strungk (1698), M. A. Bononcini (1707), Pollarolo (1712), Caldara (1722), Albinoni (1724), Händel (1726), K. H. Graun (1731), Araja és Sarti (1739), Perez (1741), Galuppi (1742). J. Chr. Bach (1765), Sacchini (1770), Mozart (1772), Romberg (1815), Mercadante (1821).

Sciutti, Graziella (1932-) - olasz op.én. (S). Aix-en-Provence-ban debütált 1951-ben, Menotti A telefon c. operájának Lucy-jaként. Rövid idő alatt napjaink egyik legismertebb koloratúrszubrettje lett, aki főleg a bécsi S.O.-ban és a milánói Sc.-ban működik. Emellett Európa és Amerika nagy fesztiváljainak is ünnepelt vendége. Főleg Mozart-szerepeiben (Susanne, Zerlina, Despina) és Donizetti-darabokban aratott igen nagy sikereket. Édes csengésű hangja éppúgy kulcsa sikereinek, mint tökéletes muzikalitása és stílusérzéke. Színészként is egészen kiváló alakításokat nyújt.

Scott, Normann (1920-1968) - amerikai op.én. (B). 1946-ban debütált New Yorkban, Wolf-Ferrari A kíváncsi asszonyok c. operájában. 1947-52 a City Center Opera, majd haláláig a Met művésze volt. Repertoárja 45 szerepből állott, és több mint 650 előadáson vett részt. Korának egyik legjelentősebb comprimario-énekese volt, több Toscanini-felvételen énekelt (Ramfis, a IX. szimfónia basszus-szólója stb.)

Scott, Walter (1771-1832) - angol író. Műveit igen sok zeneszerző dolgozta fel operaként. A legnevezetesebbek: A tó asszonya: Rossini (1819), Vesque von Püttlingen (1829); Guy Mannering: Boieldieu (A fehér nő, 1825); A puritánok utódai: Bellini (A puritánok, 1835); Rob Roy: Flotow (1836); Midlothian: Carafa (1833), Ricci (1838); A lammermoori menyasszony: Mazzucato (1834), Donizetti (1835), Mackenzie (1890), Ivanhoe: Marschner (A templomoslovag és a zsidónő, 1829), Nicolai (A templomoslovag, 1840), Sullivan (1891); Kenilworth: Donizetti (1829), A talizmán: Balfe (1874); A perth-i lány: Bizet (1867).

Scotti, Antonio (1866-1936) - olasz op.én. (Bar). Málta szigetén debütált 1889-ben, Amonasróként. 1898-tól a Sc., 99-től a londoni C.G., ugyanez évtől a Met énekese. 1933-ig volt a Met olasz repertoárjának vezető baritonistája. New Yorkban és Londonban számos szerepet ő alakított először, így Scarpiát, Falstaffot, Jagót és Sharplesst. Hangja nem volt nagy volumenű, de annál szebb, és éneke annál művésziesebb. Nemcsak hangszépségével tűnt ki kortársai közül, hanem egészen kiemelkedő színészi kvalitásaival is. Éppen ezért igazi területe a nagy karakterszerepek voltak.

Scotto, Renata (1934-) - olasz op.én. (S). Milánóban debütált 1953-ban, Violettaként. Még ebben az évben a Sc. is szerződtette, és azóta minden nagy operaház és fesztivál ünnepelt sztárjai közé tartozik. Egészen az utóbbi évekig a koloratúrszoprán hősnők színpadravitelével aratta legnagyobb sikereit, a 70-es évektől kezdve kezd áttérni a drámai szoprán szerepekre. Scotto is azok közé a művészek közé tartozik - mint Callas vagy Schwarzkopf -, akik számára az operaéneklés a hangi produkció, a hanggal való karakterábrázolás és a színpadi játék komplex művészete. Számára Lammermoori Lucia sem kosztümben előadott ária-hangverseny, hanem drámai feladat. Mimi könnyed és könnyes lírája éppúgy csodálatos tolmácsolóra talál benne, mint Violetta drámaisága. Előszeretettel énekli az ún. "elfelejtett" operák felújításain a főszerepeket, nem egy Donizetti- vagy Bellini-művet az ő kedvéért ástak elő a kottatárakból. Színpadi játékáról tanulmányokat lehetne írni; egy-egy gesztussal, mozgással vagy arcjátékkal mindent el tud mondani a színpadi alak pillanatnyi helyzetéről, lelkiállapotáról vagy konfliktusáról. Mindehhez csodálatosan meleg, kiegyenlített és tökéletes technikával megszólaló énekhang járul. Bpest gyakori vendége és kedvence.

Scribe, Eugène (1791-1861) - francia színműíró és librettista. A múlt század legnevezetesebb szövegkönyv-íróinak egyike, hihetetlen termékenységű költő (műveinek összkiadása 76 kötetet tölt meg!). A korabeli leírások szerint valóságos "műhelyt" tartott fenn, azaz igen sok esetben ő maga csak a fő vonalakat adta meg, és a szövegkönyveket a "műhely" tagjai dolgozták ki. Ennek ellenére Scribe kitűnő színpadi érzékű író volt, s mi sem jellemzőbb erre, mint a műveit megkomponáló zeneszerzők névsora (a nevek után zárójelben a megkomponált Scribe-librettók száma áll): Adam (7), Auber (38), Bellini (1, Az alvajáró), Boieldieu (4, köztük A fehér nő), Cherubini (1), Cilea (1), Donizetti (5. köztük a Szerelmi bájital és a Kegyencnő), Gounod (1), Halévy (6, közte a Zsidónő), Hérold (2), Meyerbeer (5, köztük Az afrikai nő, a Hugenották és a Próféta), Moniuszko (1), Offenbach (2), Rossini (2, közte Ory grófja), Suppé (1), Verdi (2, A szicíliai vecsernye és az Álarcosbál), Zandonai (1). - A "francia nagyopera" műfaji típusának megteremtésében Scribe-nek legalább annyi része van, mint Meyerbeernek. (Vö.: nagyopera 2.)

Scsegolkov, Nyikolaj (1905-) - szovjet op.én. (Bar). 1930-ban debütált Taskentben. 1931-ben a gorkiji, 38-ban a szverdlovszki opera tagja, majd 1944-től a moszkvai B. énekese.

Sebastian, Georges (Sebestyén György) (1903-) - magyar szárm. francia karm. Budapesten Kodály, Münchenben Bruno Walter tanítványa volt. Pályáját Münchenben kezdte korrepetitorként. További működési helyei: Lipcse, Berlin, San Francisco. 1947 óta a párizsi O. egyik vezető karmestere, főleg a német repertoárban sikeres dirigens. Hangversenypódiumon is gyakran szerepel.

Sebastiano - D'Albert Hegyek alján c. operájának gonosz földesura (Bar), akit a darab végén Pedro megöl.

Sebeők Sára (1886-1952) - magyar op.én. (S). Tanulmányait Bécsben végezte, Mahler szerződtette a bécsi S.O.-hoz. Ekkor még a drámai koloratúr szerepkörben működött (Norma). 1907-ben a frankfurti opera tagja lett, majd 1908-ban az OH-hoz szerződött. Ebben az időben már a nagy drámai szerepeket énekelte, beleértve a Wagner-heroinákat, Ortrudtól Brünnhildéig és Izoldáig. Pályája végén a karakter-szerepekben (Farsangi lakodalom, Háry-Császárné) aratott sikereket. Az OH örökös tagja volt.

Sebestyén Sándor (1920-) - magyar op.én. (Bar). 1957-ben debütált a szegedi N.Sz.-ban, a Hunyadi Rozgonyijaként. 1962-ig e színház, azóta az OH tagja. Hősbaritonként főleg Verdi műveiben énekel főszerepeket (René, Rigoletto, Ford, Don Carlos).

secco recitativo → recitativo

Sedaine, Michel Jean (1719-1797) - francia színműíró és librettista. Kora számos zeneszerzője dolgozta fel szövegkönyveit, így Gluck, Grétry, Monsigny és Philidor. Irodalmi vonatkozásban az opéra comique és a szabadító opera megalapítói közé tartozik.

Seefried, Irmgard (1919-) - német szárm. op.én. (S). Aachenben debütált 1939-ben, az Aida Főpapnőjeként. 1943-ig e színház tagja, azóta a bécsi S.O. művésze. A háború utáni években bontakozott ki világkarrierje, mely minden nagy operaházba és fesztiválra elvitte. Egyike korunk nagy és jelentős művészeinek az operaszínpadon éppúgy, mint dalénekesként. Varázsa hangszépségében ugyanannyira megnyilatkozik, mint mély átélésében és kifejezési skálája árnyalt gazdagságában. Minden stílusban otthonos, Bachtól a modernekig. Legnagyobb alakításait Mozart és Richard Strauss műveiben adta. (Strauss őt választotta 80. születésnapja ünnepségein az Ariadne Komponistájául). Korunk egyik legjobb dalénekese.

segreto di Susanna, Il → Susanne titka

Seguidilla - Carmen (A) dala Bizet operájának I. felvonásában. Ezzel a dallal kábítja el teljesen és bolondítja ma Don Josét. Nevét a dalban alkalmazott jellegzetes spanyol seguidilla-táncritmusról nyerte.

Seguin, Arthur (1809-1852) - angol op.én. (B). Londonban és New Yorkban működött, saját operatársulata is volt. Valószínűleg az egyetlen olyan operaénekes, akiből tiszteletbeli indiánfőnök lett: indián nevet is adtak neki: a lágy mélyhangú férfi. Felesége és nővére is énekesnő volt.

Seidl, Anton (1850-1898) - magyar szárm. német, majd amerikai karm. Pályáját Bécsben kezdte karvezetőként, Richter János mellett. Richter hozta össze Wagnerrel; Seidl segítségére volt a zeneszerzőnek a Ring partitúrájának nyomdai előkészítésében. Wagner ajánlatára került Lipcsébe, Angelo Neumann társulatához. Itt működött első karmesterként 1879-1882-ig. 1885-ben került a Met-hez, amelynek egyik vezető karmestere volt haláláig. Ő vezényelte a Mesterdalnokok, a Trisztán és a Ring első amerikai előadásait, Londonban az első angol Ring-produkciót. Pályája tetőpontján hirtelen halt meg.

Se il mio nome → Hogyha nevemet kérdezed

Seinemeyer, Meta (1895-1929) - német op.én. (S). 1918-ban debütált Berlinben. Rövid élete során Berlinben, New Yorkban és főleg Drezdában működött, kora egyik legnevezetesebb lírai szopránjaként. Wagner és Verdi műveiben egyaránt nagyszerű alakítások fűződnek nevéhez.

Se la giurate fede → Szent esküm ellenére

Selig wie die Sonne → Boldog üdvöm napja

Selika - Meyerbeer Az afrikai nő c. operájának címszereplője, a tragikus sorsú indiai királynő (S vagy MS).

selyemlétra, A - Rossini 1 felv. vígoperája (1812, Velence, S. Moisè), Rossi szövegére.

Semaha királynője - Rimszkij-Korszakov Aranykakasának titokzatos figurája (S), Dodon király csábítója és tulajdonképpen végzete. Ő énekli a híres Naphimnuszt.

Sem a szó, sem a néma kérés - Donizetti Lammermoori Lucia c. operája I. felvonásában Lord Ashton (Bar) nagy cabalettája.

Sembrích, Marcella (1858-1935) - lengyel op.én. (S). Pályáját zongoristaként és hegedűművészként kezdte, az éneklés felé Liszt irányította. 1877-ben debütált Athénban, Bellini A puritánok c. operájának Elvirájaként. Drezdában, majd Londonban és a Met-ben működött, kora egyik legkitűnőbb koloratúrszoprán sztárja volt. 1924-ben vonult vissza, és haláláig a Curtis Institute és a Juilliard School énektanára volt. Több mint 30 szerepet énekelt, leghíresebb alakítása Violetta volt. Hangja a háromvonalas f-ig terjedt, gyönyörű színe volt, és tökéletes technikával szólalt meg. A múlt század nagy koloratúr sztárjainak késői utódát ünnepelték benne világszerte.

Semiramis - A legendás asszír királynő, aki minden szeretőjét megöli, a függőkertek építője - főleg Metastasio szövegére és Voltaire tragédiája nyomán - a legtöbbször megkomponált operatémák közé tartozik: Sacrati (1648), Cesti (1667), P. A. Ziani (1670), Alessandro Scarlatti (1701), C. F. Pollarolo (1714), Vinci (1723), Caldara (1725), Vinci (1729, másik darab), Porpora (1729), Vivaldi (1732), Jommelli (1742), Hasse (1747), Gluck (1748), Galuppi (1751), Leopold Mozart (1760, nem került előadásra), Traëtta (1765), Sarti (1768), Paisiello (1773), Salieri (1782), Cimarosa (1799), Catel (1802), Meyerbeer (1819), Rossini (1823).

Semiramis - Rossini 2 felv. operája (1823, Velence, F.), Rossi szövegére, Voltaire tragédiája nyomán. Magyarorsz. bem.; 1826, pesti Német Színház.

Rossini legnagyobb sikerű operáinak egyike. Zenéje igen sok drámai elemet tartalmaz, főleg az első felvonás fináléja. Az ilyen nagy együttesekben tűnik ki, mily sok tekintetben állt közel Rossini drámai zenéje példaképének, Mozartnak operamuzsikájához.

semiseria → opera semiseria

Sempre libera → Szabad élet

Senesino (Francesco Bernardi) (1680?-1750?) - olasz op.én. (férfi MS). Debütálásának adatai különbözőek; ő maga 1709-ben jelöli meg első színpadralépésének évét Genovában, állítólag azonban csak 1714-ben debütált Velencében, Pollarolo Semiramisában. 1719-ben került a drezdai udvari operába; itt hallotta énekelni Händel, aki Londonba szerződteti. Nyolc évig volt Händel társulatának sztárja, majd kétéves kihagyás után újabb három évig. Ő volt sok Händel-operának az első címszereplője vagy főszereplője (Ottone, Julius Caesar, Tamerlano, Rodelinda, Admeto, Siroe, Tolomeo, Poro, Orlando stb.). 1733-ban elhagyta Händel társulatát, és a rivális Porporához szerződött, 1737-ig. Ezután visszatért Nápolyba, ahol a S.C.-ban működött még egy évadon keresztül. Korának egyik, ha nem a legnagyobb kasztrált énekese volt. Kortársai gyönyörűnek írják le hangját, mely a mezzoszoprán és az alt között ingadozott. A kortársi kritika szerint éneke tiszta, átütő erejű és hajlékony volt, hiba nélküli intonációval és tökéletes trillákkal. Egyetlen kasztrált volt, aki némelyek szerint nagyobb volt nála: Farinelli. (Neve egyébként szülővárosára, Sienára utal.)

Senki sem alhat - Kalaf (T) áriája a Turandot III. felvonásában. Egész Peking keresi Kalaf, az ismeretlen herceg nevét, ő azonban biztos győzelmében.

Senta - Wagner Bolygó hollandi-jának hősnője (S), Daland lánya, a címszereplőt sújtó átok feloldója.

Senta balladája - Wagner Bolygó hollandi-jában Senta (S) elbeszélése a II. felvonásban. Ebben mondja el a lány a szerencsétlen sorsú bolygó hollandi legendáját.

Sento avvampar nell'anima → Ó, férfivérnek vak dühe

Serafin, Tullio (1878-1968) - olasz karm. Pályáját a Sc. zenekarának hegedűseként kezdte, karmesterként Ferrarában debütált, 1900-ban. Az összes nagy olasz színházban működött, a legtöbben első karmesterként. A leghosszabb ideig Rómában volt művészeti vezető (1934-1943, majd 1962-től haláláig). Hazáján kívül számos nagy operaházban tevékenykedett, így Chicagóban és a Met-ben is. A Toscanini-korszak másik nagy jelentős olasz karmestere volt, a nagy hagyományok ápolója és továbbvivője. Számos énekest - köztük nagy sztárokat - fedezett föl és segített pályáján. Ő volt a háború utáni évek olasz operai világában a "nagy öreg".

serenata → szerenád 1.

Sereni, Mario (1930-) - olasz op.én. (Bar). 1953-ban debütált Firenzében, Lualdi egy operájában. Hamar nagy karriert futott be, 1956-ban már a T. Colónban, 57-ben a Met-ben énekelt. Korunk egyik jelentős és nagy sikereket arató hősbaritonja, főleg Verdi-szerepekben, valamint a verista operákban nyújt példamutató alakításokat. Hangszépségének értékét növeli kitűnő alakítókészsége.

Sergi, Arturo (1927-) - olasz szárm. amerikai op.én. (T). 1954-ben debütált Otellóként, Wuppertalban. Hamburgban, majd Frankfurtban működött, a 60-as évek óta főként Amerikában lép fel. Inkább csak hangjának erejével, semmint árnyalatgazdagságával ható hőstenor.

seria → opera seria

Serpina - Pergolesi Úrhatnám szolgálójának felvágott nyelvű szobalánya (S), aki végül mégiscsak meghódítja gazdáját.

Serse → Xerxes

serva padrona, La → Úrhatnám szolgáló, Az

Sevcsenko-Operaház, Kijev - A moszkvai B. és a leningrádi Kirov-színház után a Szovjetunió leghíresebb operaháza. Kijev több mint 100 éves operai hagyomány letéteményese, s az ukrán főváros operaháza méltó ehhez. Énekesei és balettkara egyaránt sikereket mondhatnak magukénak, bel- és külföldön egyformán.

sevillai borbély, A - Rossini 2 felv. vígoperája (1816. Róma, T. Argentina), Sterbini szövegére, Beaumarchais komédiája nyomán. Magyarorsz. bem.; 1820, pesti Német Színház; 1827, Pest. A római bemutató az operatörténet egyik legbotrányosabb bukása volt, különböző intrikák következtében. (Paisiello is megzenésítette a librettót, s a híres mester hívei szemtelenségnek tartották, hogy a 24 éves Rossini is hozzá mert nyúlni a témához.) A második előadás már óriási siker volt, s a darab másfél évszázad alatt mit sem vesztett népszerűségéből. A klasszikus olasz buffa legragyogóbb képviselője a Sevillai borbély: egyesíti magában a bel canto dallambőségét, a szellemes ritmikát, a formai kicsiszoltságot és az ellenállhatatlan humort. Az évek során Rosina eredetileg koloratúralt fekvésű szerepe a koloratúrszopránoké lett, csak napjainkban állítják vissza egyre gyakrabban az eredeti fekvést.

Se vuol ballare → Hogyha tán gróf uram

Shacklock, Constance (1913-) - angol op.én. (MS). A londoni C.G.-ben debütált 1947-ben, a Carmen Mercedeseként. 1956-ig volt a C.G. tagja, a német, francia és olasz repertoár egyik vezető énekese. Számos külföldi operaházban is énekelt, többek között Kleiber meghívására Berlinben is. Híres Brangäne, Octavian és Amneris.

Shakespeare, William (1564-1616) - angol költő és drámaíró. Színpadi művei nyomán a következő operák készültek: Tévedések vígjátéka: Storace (1786), Krejči (1946); Makrancos hölgy: Braham (1828), Goetz (1874), Bossi (1925), Sebalin (1957); Rómeó és Júlia: Benda (1776), Dalayrac (1792). Porta (1806), Guglielmi (1810), Vaccai (1825), Bellini (1830), Gounod (1867), Steibert (1893), Zingarelli (1896), Zandonai (1922), Sutermeister (1940), Malipiero (1950), Blacher (1950); Szentivánéji álom: Purcell (1692), Suppé (1844), Mancinelli (1917), Orff (1952), Britten (1960); A velencei kalmár: Foerster (1905), Radó Aladár (1914), Hahn (1935), Castelnuovo-Tedesco (1961); IV. Henrik: Mercadante (1834), Holst (1925); Sok hűhó semmiért: Berlioz (Beatrice és Benedict, 1862), Hahn (1936); Julius Caesar: Malipiero (1936), Klebe (1959); Ahogy tetszik: Veracini (1744); Vízkereszt: Smetana (befejezetlen, előadva 1924-ben); Hamlet: Mercadante (1822), Faccio (1865), Thomas (1868), Zafred (1961), Macsavariani (1964), Szokolay (1968); Windsori víg nők: Philidor (1773), Dittersdorf (1796), Salieri (1799), Balfe (1838), Nicolai (1849), Adam (1856), Verdi (1893), Vaughan Williams (1929); Troilus és Cressida: Zillig (1951); Minden jó, ha jó a vége: Audran (1882), Castelnuovo-Tedesco (1958); Szeget szeggel: Wagner (Szerelmi tilalom, 1836); Othello: Rossini (1816), Verdi (1887); Macbeth: Asplmayr (1777), Verdi (1847), E. Bloch (1910); Antonius és Cleopatra: Malipiero (1938); Coriolanus: Šulek (1958), Cikker (1969); Athéni Timon: I. Lipót császár (1696); Cymbeline: R. Kreutzer (1796); Téli rege: Bruch (1872), Goldmark (1908); A vihar: Purcell (1695), Asplmayr (1781), Winter (1793), W. Müller (1798), Reichardt (1798), Zumsteeg (1798), Caruso (1799), Halévy (1850), Napravnik (1860), Fibich (1895), Lattuada (1922), Sutermeister (1942), Atterberg (1948), Fr. Martin (1956).

Ez a hosszú lista csak a valamennyire jelentős zeneszerzők műveit tartalmazza; szinte számtalan Shakespeare-megzenésítés van.

Sharpless - Puccini Pillangókisasszony c. operájában az amerikai konzul (Bar).

Shaw, George Bernard (1856-1950) - angol író. Zenekritikusként is működött, különböző londoni lapokban jelentek meg kritikái, többnyire "Corno di Basetto" álnéven. A századforduló idejének londoni operai életére vonatkozóan Shaw kritikái - időnkénti extravaganciájuk ellenére - forrásmunka jellegűek.

Shaw, Mary (1814-1876) - angol op.én. (A). Pályája kezdetén hangverseny- és oratóriuménekesnő volt, operaénekesként Verdi Obertójának egyik kisebb szerepében debütált Milánóban 1839-ben, a mű bemutató előadásán. A 40-es években a londoni operaházak egyik kiválósága volt, főleg Rossini és Donizetti műveiben aratott nagy sikereket. Pályája tetőpontján betegség következtében vesztette el hangját és visszavonulni kényszerült.

Shaw-kórus - Robert Shaw amerikai karvezető (1916-) együttese, mely 1949 óta működik, s az USA talán legjobb énekkara. Toscanini számos felvételén működött közre.

Sheridan, Margaret (1889-1958) - angol (ír) op.én. (S). 1918-ban debütált Rómában, Mimiként. Pályája megoszlott London és Olaszország között. Korának egyik jelentős drámai szopránja volt, többek között a Sc.-ban a Toscanini-korszakban aratott nagy sikereket.

Sheridan, Richard (1751-1816) - angol drámaíró. Több színművéből készült opera, a legnevezetesebbek a The Duenna-ból: Bertoni (1779), Prokofjev (1946).

Shirley, George (1934-) - amerikai op.én. (T). 1959-ben debütált New Yorkban, a Denevérben. Olaszországban tanult tovább, majd 1961-ben a Met tagja lett. Több nagyhírű fesztiválon vendégszerepelt, és nemcsak az általános repertoár darabjaiban énekelt, hanem különböző régi művek felújításán, valamint modern operákban. Így t. k. ő volt Henze Szarvaskirálya amerikai premierjének címszereplője.

Shuard, Amy (1924-1975) - angol op.én. (S). Johannesburgban debütált 1949-ben, Aidaként. 1949-1955 a londoni S.W., majd a C.G. tagja. Napjaink legjelentősebb angol drámai szopránja volt: híres Aida, Amelia, Santuzza, Lady Macbeth, Elektra és Turandot. (Ez utóbbi szerepet a szegedi ünnepi játékokon is énekelte.) Utazó világsztár, aki mind hangjának erejével és szépségével, mind pedig drámai játékával hatott közönségére.

Siciliana - Turiddu (T) színfalak mögötti szerelmes szerenádja Mascagni Parasztbecsületének zenekari előjátéka közben.

Si colmi il calice → Ha telt a serleged

Siebel - Gounod Faustjában szereplő fiatal diák (S, nadrágszerep).

siège de Corinthe, La → Korinthosz ostroma

Siegfried - Wagner 3 felv. zenedrámája, a Nibelung gyűrűje-tetralógia 3. része (1876, Bayreuth), a zeneszerző szövegére. Magyar bem.: 1892, bpesti OH.

A muzsika meglehetősen éles cezúrával oszlik két részre a II. felvonás közepén: idáig jutott el Wagner a Ring folyamatos megkomponálásában, majd a Trisztán és a Nürnbergi mesterdalnokok kedvéért abbahagyta a munkát, és csak 12 év múlva folytatta. (L. még: Nibelung gyűrűje, A)

Siegfried rajnai utazása - Wagner Az istenek alkonya c. zenedrámájának előjátéka és I. felvonása közötti zenekari közzene.

Sieglinde - Wagner Walkürjében Hunding felesége és Siegmund testvére-szerelmese (S).

Siegmund - Wagner Walkürjében Sieglinde bátyja és szerelmese (T).

Siegmund heiss' ich → Siegmund nevem

Siegmund nevem - Wagner Walkürje I. felvonásának zárórészlete, Siegmund (T) túláradó, boldogságtól és bátorságtól feszült jelenete, melynek során kirántja a fatörzsből a Nothungot, Wotan kardját.

Siegmund, nézzél rám! → Halál-híradás

Siegmund sieh' auf mich! → Halál-híradás

Siems, Margarethe (1879-1952) - német op.én. (S). Viardot és Marchesi növendéke volt, 1902-ben Prágában debütált. 1908-tól 22-ig a drezdai operaház vezető énekeseinek egyike, a Rózsalovag első Tábornagynéja, az Elektra első Chrysotemise és az Ariadne első Zerbinettája. Rendkívül sokoldalú énekesnő volt, szerepköre a legmagasabb koloratúrszólamokat (Zerbinetta) éppúgy felölelte, mint a legsötétebb drámai mezzo-szerepeket (Izolda). Strauss ideálisnak tartotta saját operái főszerepeiben. 1920-tól 40-ig Berlinben, Drezdában és szülővárosában. Boroszlóban tanított.

Siena - A gyönyörű toscanai város századunk 30-as éveitől vonult be az operajátszás történetébe: Chigi-Saracini gróf ekkor alapította az Accademia Chigianát, amelynek keretében számos operaelőadást is rendeznek a Teatro dei Rinnovatiban. (A színházat 1753-ban Bibiena tervei szerint építették.) Számos barokk operát itt keltettek újra életre: Vivaldi Olympiadéját, Scarlatti Il Trionfo dell'Onore-ját, Galuppi Il Filosofo di Campagna-ját, Cimarosa, Cherubini és Sacchini műveit.

Siepi, Cesare (1923-) - olasz op.én. (B). Autodidakta volt, 1941-ben debütált Schio-ban, Sparafucileként. Karrierjét a háború szakította meg, s mivel aktív antifasiszta volt, Svájcba kellett menekülnie. A háború után nagy ívben lendült fel pályája, 1946-ban már a Sc.-ban énekelt, 1950-ben kinyílik előtte a világ: London, New York, Salzburg operaházai és fesztiváljai ünneplik. Korunk egyik legnagyobb olasz basszistája. Csodálatos szépségű hangja éppúgy hódító, mint az a mélységes és mindig humánus átélőkészség, amellyel szerepeit mind hangban, mind színészi játékban megformálja. A háború utáni évtizedek talán legnagyobb II. Fülöpje, nem-orosz Borisz Godunovja és egyik legnagyszerűbb Don Juanja. Szerepköre Mozarttól a modernekig terjed, s a művész mind e stílusokban tökéletesen otthonos. Bpesten is fellépett.

Siface, (Giovanni Francesco Grossi) (1653-1697) - olasz op.én. (férfi S). Nevét Cavalli egyik operájának általa énekelt szerepéről kapta; ebben a szerepben hódította meg 1678-ban Velence közönségét. Kora híres kasztráltjai közé tartozott, aki nemcsak hazájában, hanem Londonban is bámulatba ejtette mind a laikus, mind a szakmai közönséget. Tragikus véget ért: Bologna és Ferrara között útonállók meggyilkolták.

Signor Bruschino - Rossini 1 felv. operája (1813, Velence, S. Moisè), Foppa szövegére. Egyike Rossini napjainkban sok helyen új életre támasztott nagyszerű vígoperáinak.

Signore ascolta → Uram, könyörgök

Signore, v'assista il cielo → Az ég áldása e házon

Si j'étais roi → Ha én király volnék

Síkra szállok - Mozart Szöktetésének II. felvonásában Pedrillo (T) gyáván-hősködő, komikus áriája.

Silja, Anja (1940-) - német op.én. (S). Mindkét szülője színész volt, ő maga 8 éves korában kezdett éneket tanulni, és 10 évesen már fellépett. 1956-ban, 16 éves korában debütált a nyugat-berlini operában, Rosinaként. 1958-ban lett a stuttgarti opera tagja, ahová a 60-as évek végén visszatért. Pályája akkor indult meg nemzetközi méretekben és szinte robbanásszerűen, amikor Wieland Wagner 1960-ban Sentaként léptette fel Bayreuthban. Wieland Wagner haláláig Bayreuth nagy sztárja volt. - Silja korunk legnagyobb énekesei közé tartozik. Mint Wieland Wagner, a nagy rendező neveltje, alakításaira mindenekelőtt a tökéletes színészi megformálás jellemző. Wagner-szerepeiben, vagy Salomeként, Luluként prózai színészeket megszégyenítő részletességgel kidolgozott játékkal szolgálja a szerep lélektani motivációját, felépítését, karakterét. Nem tartozik a kifejezetten szép hangok közé. Viszont ami kifejezésben, átütő erőben, muzikalitásban és karakterizáló készségben árad belőle, az mindenképpen kárpótol a hangszépség hiányáért. Bpesten is többször megcsodálták kivételes képességeit.

Sills, Beverly (1929-) - amerikai op.én. (S). 1946-ban debütált Philadelphiában, Micaelaként. 1953-ban a San Franciscó-i, 1955-ben a City Center Opera tagja lett. A hatvanas évek elején már az utazó világsztárok közé tartozott, s azóta is a legnevesebb operaházak és fesztiválok szívesen látott vendége. Korunk egyik legjelentősebb szopránénekese, aki egyaránt kitűnik a hagyományos repertoárban, a legmodernebb művekben és az "elfelejtett" operáknak felújításában. Nemcsak tökéletesen kiegyenlített és gyönyörű hanganyaga révén, hanem rendkívüli kifejezőkészségével, hangszínének gazdagságával is kiérdemelte a világhírt.

Silva - Verdi Ernanijának spanyol grandja (B), a címszereplő vetélytársa, majd - a mű végén - vesztének okozója.

Silveri, Paolo (1913-) - olasz op.én. (Bar). 1939-ben debütált Rómában basszistaként, majd 1944-ben baritonként, mint Georges Germont. A háború utáni évtized rövid karriert befutott, hamar letűnt csillagainak egyike. Az 50-es évek végén egy évig tenoristaként is szerepelt, majd visszaállt a bariton szerepkörre. Mindössze egy évtizedes működése alatt főleg Verdi és Puccini szerepeiben aratott sikert.

Silvio - Leoncavallo Bajazzókjában Nedda kedvese (Bar), ifjú pórlegény.

Simándy József (1916-) - magyar op.én. (T). 1940-ben kezdődik pályája, ekkor az OH kórusának tagja. A szegedi N.Sz.-ban mutatkozik be magánénekesként 1946-ban, mint Don José. 1947-ben szólistaként lett újra az OH tagja. Azonnal a színház vezető hőstenorja, s ezt a szerepkört több mint negyedévszázadon át tölti be. Végigénekelte a teljes repertoárt, Verdi műveiben éppúgy kimagasló alakításokat mondhat magáénak, mint Wagner, Puccini operáiban vagy a magyar művekben. 1956-60 rendszeresen lépett fel vendégként a müncheni operában. - Simándy igazi univerzális énekes: hanganyaga tulajdonképpen inkább a spinto- és lírai szerepkör betöltésére tette volna alkalmassá, de egyénisége a hőstenor alakok megformálásához áll közelebb. Ezeket a figurákat (Radames, Otello, Lohengrin, Richárd) egyéniségével tette teljesen elhihetővé, sőt mintaszerűvé. Rendkívül árnyalatgazdag előadóművész: hangja éppoly sokszínű, mint amennyire játéka részletekben, jellemző gesztusokban bővelkedik. Főbb szerepeit felsorolni tulajdonképpen egyenlő lenne a Bpesten játszott repertoár listájával: ez is bizonyítja univerzális tehetségét. Kossuth-díjas, Kiváló művész.

Simionato, Giulietta (1910-) - olasz op.én. (MS). 1933-ban énekversenyt nyert Firenzében, az ezt követő 5 év alatt főleg kis szerepeket énekelt különböző olasz operaházakban. Az 1930-as évek végén ugrott ki, de pályafutása tulajdonképpen csak a háború után bontakozott ki. Ettől kezdve mint korunk legnagyobb olasz drámai mezzóját tisztelték világszerte. Minden nagy operaházban és fesztiválon szerepelt, sokszor járt Bpesten. 1970-ben vonult vissza, tudása teljében. Simionato - mint pályatársnői közül Callas és Schwarzkopf, Scotto és Christa Ludwig - az operaéneklést mindig olyan komplex művészi feladatnak tekintette, amelyben a hang maga csak az egyik összetevő. A színpadi játék, a gesztusok és a mimika művészete éppúgy hozzátartozott nála a figura felépítésének eszközeihez, mint csodálatosan kiegyenlített, gyönyörűen zengő hangjának árnyalatai. Ezt a komplexitást minden szerepben megvalósította, az alt-koloratúra Rosinától a legsúlyosabb drámai szelepekig: Amnerisig, Ulricáig, Carmenig. Előszeretettel énekelte az ún. elfelejtett operák felújításain a főszerepeket. Óriási sikert aratott így Donizetti Anna Bolenájában, Bellini Rómeó és Júliájában, Normájában vagy akár a pályája utolsó szakaszában énekelt Hugenották-Valentine-ben. Ám minden technikán, komplexitáson, színjátékon és hangi bravúron túl, Simionato művészetének leglényegesebb vonása személyiségének humánus vonása volt. Szavakba nem nagyon foglalható ez a karakterisztikum, de aki csak egyszer is hallotta-látta színpadon, az tudja, hogy minden szerepében mindenekelőtt embert alakított.

Simon Julianna (?-?) - A kutatás jelenlegi állása szerint az első magyar színházi énekesnő. 1809-ben tagja volt a Vida László-féle társulatnak Pesten; 1825-ben vonult vissza.

Simona néni - Dohnányi 1 felv. vígoperája (1913, Drezda), Victor Heindl szövegére. Magyar bem.: 1933, OH.

Simon Boccanegra - Verdi 3 felv. operája, előjátékkal (1857, Velence F., ill. 1881, Milánó, Sc.), Piave szövegére, Gutiérrez drámája nyomán. Magyar bem.: 1937, bpesti OH.

A műnek két változata ismeretes: az 1857-es velencei verzió megbukott, és néhány előadás után teljesen lekerült a repertoárról. Az 1881-ben bemutatott átdolgozás létrejöttében nagy érdemei vannak Arrigo Boitónak, aki ekkor már együtt dolgozott Verdivel az Otellón, s aki a Boccanegra szövegkönyvét átdolgozta. Az átdolgozott változat egyike Verdi legizgalmasabb és legkülönlegesebb partitúráinak. Talán egy műve sincs, amelyben az olasz népzene hangja ennyire az előtérben állana: a zenét át- meg átszövi a barcarola- és siciliano-jellegű metodika. A mű csúcspontja - mely teljes egészében az 1881-es verzióhoz tartozik - a tanácstermi jelenet, Boccanegra nagy békeszózata és az azt követő együttes. A Boccanegra zenéje egyébként tobzódik a komor és sötét színekben, főleg az előjáték és a III. felvonás. Figurái Verdi zenedramaturgiai jellemzőkészségének csodálatos példái. A zenén már nagyon érezhető az Otello stílusa, ami egyáltalán nem csodálatos, hiszen néhány év választja csak el egymástól a két darabot.

Simoneau, Léopold (1920-) - kanadai op.én. (T). Montrealban debütált 1943-ban, Mozart Figarójának Basiliójaként. A háború utáni években igen elismert nemzetközi karriert befutó Mozart-tenorként vált ismertté. Az Aix-en-Provence-i, glyndebourne-i és salzburgi fesztiválok, a londoni C.G., a bécsi S.O., a párizsi O. színpadán aratott nagy sikereket. A Mozart-szerepeken kívül a francia repertoárban voltak kiváló alakításai.

Sinclair, Monica (1926-) - angol op.én. (MS). Londonban debütált 1948-ban, Szuzukiként. Azóta a C.G. tagja, főleg régi, barokk operákban, valamint Rossini-művekben szerzett magának nevet muzikalitása és stíluskészsége révén.

sinfonia - Az olasz terminológiában az operanyitány neve (vö. nyitány).

Singher, Martial (1904-) - francia op.én. (Bar). 1930-ban debütált a párizsi O.-ban, amelynek 1939-ig vezető baritonistája volt. 1943-ban lett a Met művésze, ahol másfél évtizedig a francia repertoár első baritonistája volt. Mint különlegességet feljegyezték róla, hogy ő volt az egyetlen énekes, aki Debussy Pelléasának mind címszerepét, mind Golaud-ját énekelte.

Singspiel - a XVII. sz. végén kialakult német operatípus elnevezése. Mint a szó maga is mutatja (fordítása: daljáték), zenei anyagában a dalszerű formálás és a könnyed, helyenként népdalra emlékeztető hangvétel játszik vezető szerepet. Megegyezik az opéra comique-kal és az angol ballad opera-val annyiban, hogy a Singspielben is prózadialógusokban zajlik le a cselekmény és nem recitativókban. A kezdeti időszak után megindult fejlődés végül olyan halhatatlan remekművekhez vezetett, mint a Singspiel műfaját megkoronázó Szöktetés és Varázsfuvola.

Sinkó György (1923-) - magyar op.én. (B). 1953-ban debütált az OH-ban, a Lammermoori Lucia Raimondójaként, majd ugyanebben az évben a szegedi N.Sz. tagja lett, ahol a basso cantante szerepkörben működik. Kitűnő karakterfigurák is fűződnek nevéhez.

Si, pel ciel marmoreo giuro! → Esküszöm a bosszús égre!

Si può? → Prológ

Si ridesti il leon di Castiglia - Verdi Ernanija III. felvonásában felhangzó nagy kórustétel, Verdi patrióta-kórusainak egyike.

Si, vendetta → Szörnyű bosszúra

Slezak, Leo (1873-1946) - cseh szárm. osztrák op.én. (T). Brnóban debütált 1896-ban, Lohengrinként (gyerekkorában a brnói opera kórusában énekelt). Rövid berlini szerződés után 1901-ben a bécsi S.O. tagja lett, melynek 1926-ig vezető tenoristája volt. Közben 1909-től 1913-ig a Met állandó vendégei közé tartozott. Slezak szinte legendás alakja volt a század első évtizedeinek. Óriás termete, félelmetes humora éppúgy ismertté tették nevét, mint nagyszerű alakításai. A Mahler-korszak nagy bécsi gárdájának egyik fő ékessége volt. Az irodalom minden stíluskorszakában otthonos művész, egyaránt nagyszerű Tamino, Radames, Otello, Hugenották-Raoul és Lohengrin. Hatalmas és biztos magas regiszterrel rendelkezett, de ugyanakkor baritonális mélysége alkalmassá tette a legsúlyosabb hőstenor-szerepek éneklésére. Színészi készsége is a kivételes nagyságrendű művészek közé emelte. Jellemző, hogy visszavonulása után igen sok filmben játszott prózai szerepeket. Humoros, de ugyanakkor bizonyos részeiben forrásmunkaszámba is menő emlékiratainak három kötete magyarul is megjelent.

Sly - Wolf-Ferrari 3 felv. operája (1927, Milánó, Sc.), Forzano szövegére, Shakespeare Makrancos hölgy c. vígjátékából vett ötletre. Magyar bem.: 1931, OH.

Smanie implacabili → Szörnyű a szenvedés

So anch'io la virtù magica → Nem ismeretlen énnekem

Sodero, Cesare (1886-1947) - olasz karm. Már 1906-ban az USA-ban működött, különböző operaházak és rádióállomások karmestere volt. (T. k. Edison fonográf-vállalatának zeneigazgatója is.) 1942-től haláláig a Met egyik vezető karmestere volt.

sogno di Scipione, Il (Scipio álma) - Mozart 1 felv. operája (1772, Salzburg), Metastasio szövegére.

Sok a szép nő → Kesztyűária

Sok század éve - A címszereplő (S) nagy monológja Puccini Turandotjának II. felvonásában, melyben elmondja a próbatét-felhívás okait. Utolsó mondataihoz Kalaf (T) szólama is hozzákapcsolódik.

Sok szépet hallott már - Hermann őrgróf (B) témát feladó szózata a dalnok-lovagokhoz, Wagner Tannhäuserje II. felvonásában.

Sola, perduta, abbandonata - Árván, a dermesztő magányban

Sola, sola in buio loco → Mint a hűvös őszi szellő

Solche hergelaufne Laffen → Az ily jött-ment csúnya fráter

Solenne in quest'ora → Egy kérésem volna

solfeggio - Az énekpedagógiában használatos gyakorlatok elnevezése. Céljuk kettős lehet: egyrészt a zenei biztonságot, a muzikalitást segítik elő, másrészt a különböző vokálisok és konszonánsok gyakorlásával az énekben használatos izomrendszer, gége stb. helyes beállítását és beidegződését is solfeggiókkal érik el.

Soll ich dich → Én hősöm

Solti György (1912-) - magyar szárm. karm. Dohnányi és Kodály növendéke volt, operai pályafutása a budapesti OH-ban kezdődött, ahol 1933-tól 1939-ig korrepetitorként működött. Már korrepetitori éveinek végén hatalmas feltűnést keltett egy Figaro házassága-előadás elvezénylésével. 1937-38-ban Toscanini mellett működött Salzburgban, majd a háború alatt Svájcba emigrált. Itt kezdődik karmesteri pályafutása. A háború után, 1947-től 1951-ig a müncheni, 1951-61-ig a frankfurti opera főzeneigazgatója, 1961-től 1972-ig a londoni C.G. művészeti igazgatója. Korunk egyik legnagyobb operadirigense, elsősorban Wagner, Verdi és R. Strauss műveinek kongeniális tolmácsolója. A frankfurti operát éppúgy igen magas színvonalra emelte, mint a C.G.-t. Ez utóbbi helyen számos modern művet is színpadra vitt, köztük emlékezetes Schönberg Mózes és Áronjának híres előadása.

Sólyom-Nagy Sándor (1941-) - magyar op.én. (Bbar). 1966-ban debütált az OH-ban, Scarpiaként. Azóta a színház egyik vezető hősbaritonja, aki főleg Verdi-szerepekben arat nagy sikereket. Szép hanganyag, kiművelt technika, muzikalitás és jó színészi készség jellemzi. Sokszor vendégszerepelt külföldön, a Szovjetunióban, a bécsi S.O.-ban. Prágában és Szófiában. Elsősorban a drámai alakok állnak hozzá közel, fő szerepei: Nabucco, Scarpia, Rajna kincse-Wotan, Jochanaan, Figaro-Almaviva. Liszt-díjas.

Somigli, Franca (1901-1974) - olasz op.én. (S). 1926-ban debütált Rovigóban, Mimiként. A két háború közti évtizedek egyik jeles drámai szopránja volt. 1938-ban, egy olasz stagione vendégjátéka során Bpesten is fellépett.

Somló József (1892-1954) - magyar op.én. (T). Pályáját a kassai színházban, majd a V.Sz.-ban kezdte (1914, ill. 1921), 1923 óta az OH tagja. Pályája kezdetén vezető hőstenor-szerepeket énekelt (Manrico, Don José, Turiddu), majd később a karakter-tenor szerepkörre tért át. Főleg Wagner műveiben nyújtott európai szintű, kimagasló alakításokat, a háborúk közti évtizedek legjelentősebb magyar Dávidja és Miséje volt. Visszavonulása után énekmesterként tevékenykedett.

Somogyvári Lajos (1922-) - magyar op.én. (T). 1946-ban debütált az OH-ban, a Hoffmann meséi Nathanieljeként. 1970-ig volt a színház tagja, részben lírai tenorként (főleg Mozart műveiben), részben kiváló comprimario-énekesként működött. 1970 óta az NSZK-ban énekel.

Son io dinanzi al re? → Fölséges úr van itt?

Son lo spirito che nega - a címszereplő (B) hatalmas monológja, bemutatkozása Boito Mefistofelejének I. felvonásában.

sonnambula, La → alvajáró, Az

Son Pereda, son ricco d'onore → Ősi híres család sarjaképpen

Sontag, Henriette (1806-1854) - német op.én. (S). Szülei színészek voltak, s ő 6 évesen szerepelt először közönség előtt. Bécsben debütált énekesnőként 1822-ben, Boieldieu Párizsi Jánosában. 1823-ban ő volt az első Euryanthe, 1824-ben ő énekelte először a IX. Szimfónia szopránszólóját. A következő években meghódította Berlin, Párizs, majd London közönségét. Néhány évig visszavonult a színpadtól, mivel egy olasz grófhoz ment feleségül. 1848-ban tért vissza a színpadra, és ismét sikert sikerre halmozott. Mexikóban halt meg egy vendégszereplése idején, kolerajárványban. Korának egyik legnagyobb énekesnője volt, híres ízlésű, tiszta, nagy ambitusú szopránhang birtokosa. Mind a német, mind az olasz repertoárban kiemelkedő alakításai voltak, leginkább Donna Annaként, Susanneként, Rosinaként és Semiramisként ünnepelték. E szerepek is mutatják, hogy egyaránt otthon volt a drámai és a könnyebb koloratúrszoprán szerepek világában.

Sonzogno-cég - híres milánói zeneműkiadó vállalat, melyet a XVIII. sz.-ban alapítottak. A múlt század utolsó évtizedeiben vált igazán ismertté, amikor Edoardo Sonzogno állt a vállalat élén. Ekkor írta ki a cég azokat a pályázatokat, amelyek egyike Mascagni Parasztbecsületének az operaszínpadon való megjelenését hozta magával. 1894-ben a vállalat saját kezelésébe vette a milánói Teatro Liricót.

Soomer, Walter (1878-1955) - német op.én. (Bbar). 1902-ben debütált Kolmarban. Előbb Halléban, majd 1906-tól visszavonulásáig (1927) Lipcsében működött. Korának egyik legnagyobb Wagner-hőse volt, Bayreuth ünnepelt Wotanja, Hollandija és Hans Sachsa. A háború után átállt a basszus szerepekre, s ekkor is főleg Wagner-énekesként tűnt ki, mint Hunding és Hagen.

Soot, Fritz (1878-1965) - német op.én. (T). Pályája kezdetén prózai színész volt, énekesként 1908-ban debütált Drezdában, Donizetti Az ezred lánya c. operájában. E színház tagja maradt 1918-ig, majd Stuttgartba, végül Berlinbe szerződött. Híres Wagner-énekes, Otello és Canio volt. Még 70. életévén felül is énekelt kisebb szerepeket.

Sophie - Richard Strauss Rózsalovagjában Faninal lánya (S), Ochs báró menyasszonya, majd Octavian szerelmese.

Sotin, Hans (1939-) - német op.én. (B). 1962-ben debütált Essenben, a Rózsalovagban. 1964-ben a hamburgi opera szerződtette, ma is e színház tagja. Nemzetközi karrierje 1972-ben indult meg, ekkor kezdett Bayreuth állandó vendége is lenni. Fellépett Rómában, Stockholmban, Olaszországban, a Met-ben, a Glyndebourne-i és az Edinburgh-i fesztiválon. Nagyerejű és gyönyörű, minden regiszterében kiegyenlített magas-basszus, egyaránt kiváló Mozart- és Wagner-énekes. Muzikalitása, jó színészi képességei és nagyszerű karakterformáló ereje teszik napjaink egyik legjobb basszistájává.

sotto voce - Olasz előadási utasítás, nagyjából azonos a pianissimóval.

Souez, Ina (1908-) - amerikai op.én. (S). Olaszországban tanult, 1928-ban Ivreában debütált, Mimiként. 1929-ben Angliába ment férjhez és egy évtizedig Londonban élt, mint a C.G. és Glyndebourne legnagyobb Mozart-énekese. Klasszikusnak mondható Donna Annáját és Fiordiligijét a glyndebourne-i fesztivál híres felvételei örökítették meg. 1939-ben visszatért Amerikába, és a háború után feladta operai tevékenységét, jazz-énekesnő lett.

Soukupová, Věra (1931-) - cseh op.én. (A). 1957-ben debütált Plzenben. 1960-ig e színház, azóta a prágai Národní Divadlo tagja. Számos énekversenyt nyert meg. 1966-ban Bayreuthban Erdát énekelte, 1969-ben Salzburgban az Oedipus Rex Iokasztéját. Kiváló koncerténekesnő is.

Soulacroix, Gabriel (1853-1905) - francia op.én. (Bar). 1878-ban debütált a brüsszeli La M.-ban, a Remete csengettyűjében. 1885-ben lett a párizsi O.C. tagja. Ő volt a Falstaff párizsi bemutatójának Fordja. Később a francia főváros más operaházaiban, majd Monte-Carlóban működött. Karrierje tetőpontján hirtelen halt meg.

Souzay, Gérard (1920-) - francia énekes (Bar). Bár elsősorban dalénekesként lett világhírű, gyakran szerepel operaszínpadon is. Repertoárja Lullytől a modern operákig terjed. Híres Golaud és jeles Mozart-énekes.

sovrintendente - az olasz operaházak vezetőjének neve. Nem szükségszerűen művészeti vagy zenei igazgató, sőt rendszerint gazdasági-adminisztratív szakember.

Söderström, Elisabeth (1927-) - svéd op.én. (S). Stockholmban debütált 1948-ban. Híres Puccini- és Strauss-énekesnő (a Rózsalovag mindhárom szopránszerepét énekli), ugyanakkor előszeretettel lép fel modern operákban, így a Wozzeckben, Britten műveiben stb.

Spalanzani - Offenbach Hoffmann meséi c. operája Olympia-jelenetében szereplő fizikus (T), Olympia "apja", azaz az automata baba feltalálója.

Spani, Hina (1896-1969) - argentin op.én. (S). 1915-ben debütált a milánói Sc.-ban, Catalani Loreley c. operájában. 1934-ig Olaszországban és hazájában működött, több mint hetven szerepet énekelt. Toscanini is igen kedvelte, a két háború közti évtizedek egyik jelentős drámai szopránja volt.

Spannraft Ágoston (1855-1910) - magyar díszlettervező. 1872-ben lett a N.Sz. neves tervezőjének, Lehmann Mórnak segédje, és 1873-ban már ő készítette a Bolygó hollandi díszleteit. 1877-80 Podmaniczky intendáns külföldi tanulmányútra küldte, 1880-tól haláláig a N.Sz., majd az OH vezető tervezője volt. Őt tekinthetjük az első valóban művészi színvonalon tevékenykedő magyar díszlettervezőnek.

Sparafucile - Verdi Rigolettójának bérgyilkosa (B).

speziale, Lo - patikus, A

Spieloper - A Singspiel (l. ott) másik elnevezése. Annyiban körülhatároltabb a meghatározás, hogy a Spieloper témája mindig vidám, míg a Singspiel lehet lírikus is.

Spieltenor, Spielbariton - német kifejezés arra a fajta énektípusra, amely könnyed hangot és nagy játékkészséget igényel. (Pl. a Mesterdalnokok Dávidja, A végzet hatalma Melitone-ja.)

Spiller, Natalja (1909-) - szovjet op.én. (S). 1931-ben debütált Kujbisevben. 1934-ben lett a moszkvai B. tagja, a lírai szoprán szerepkör jeles képviselője volt. Főleg a klasszikus orosz repertoárban aratott sikereket, és jelentős dalénekes volt.

spinto - az olasz terminológiában a tenor hangosztály egyik fajtája. Fekvésében a lírai és a hőstenor közt helyezkedik el, nem kíván kiművelt mély regisztert és nem olyan magas fekvésű, mint a lírai tenor. Karakterben a hősi hangszín felé tendál, körülbelül a szoprán "jugendlich-dramatisch" kategóriájának felel meg tenorban, "könnyű hőstenor"-nak lehetne mondani. Főleg Puccini és a korai Verdi néhány hőse lehetne példa rá: Cavaradossi, Des Grieux vagy a Mantuai herceg.

Spirto gentil - Donizetti Kegyencnőjében Fernando (T) nagy szerelmi áriája.

Spletter, Carla (1911-1953) - német op.én. (S). 1932-ben debütált a berlini Deutsches Opernhausban, majd két év múlva a S.O. tagja lett, 1945-ig. A háború után a hamburgi operában működött, ő volt a Lulu német bemutatójának címszereplője. Lírai szerepekben aratott sikereket, pályáját tragikusan fiatalon szakította meg halála.

Spoletói Fesztivál - 1958 óta évenként megrendezett nyári opera- és hangversenyfesztivál, más néven Festival dei due Mondi (A két világ fesztiválja). Alapítója és művészeti vezetője Giancarlo Menotti. Az előadásokat egyrészt szabadtéren, másrészt a Teatro Nuovóban, illetve a XVII. sz.-ban épült Teatro Caio Melisso-ban tartják.

Spoletta - Puccini Toscájának titkosrendőrje (T), Scarpia bizalmi embere.

Sportin' Life - Gershwin Porgy and Bess-jében szereplő kábítószerárus (T), aki Besst a darab végén Porgytól elcsábítja.

Sprecher - Mozart Varázsfuvolájának Öreg papját (Bar) gyakran nevezik így német nyelvterületen.

Sprechgesang → recitativo

Staatsoper, Städtische Oper - az állami, illetve a városi kezelésben levő operaházak elnevezése német nyelvterületen.

Staatsoper, Bécs - A múlt század közepén, amikor Bécs városcentrumának újjáépítését határozatba hozták, felmerült a terv egy új operaház építésére is. A Ringen felépült színházat 1869-ben nyitották meg, Mozart Don Juanjával. Az első igazgató Herbeck volt, aki többek között Goldmark Sába királynője c. operáját is bemutatta. Utóda, Franz Jauner szerződtette Richter Jánost, és alakította ki a színház első nagy énekesgárdáját. 1896-ig Richter fémjelezte az akkor Hofoper néven működő operaház művészi színvonalát. A bécsi opera legfényesebb aranykora 1897-1907-ig tartott, ekkor állt Gustav Mahler a színház élén. (Vö. a Mahler címszóval.) Mahler utóda ugyancsak zseniális karmester volt, Felix Weingartner. Az I. világháború után kapta a színház a Staatsoper nevet, s ekkor lett Franz Schalk a főzeneigazgatója - négy éven át Richard Strauss-szal közösen. A színház karmester-gárdája Európa dirigenstörténetének legnagyobb neveivel ékeskedik: Schalk és Strauss után Clemens Krauss, majd újra Weingartner, utána Bruno Walter, a háború után pedig Karl Böhm került a Staatsoper élére. 1945-ben bombatalálat érte az épületet, s így a béke helyreálltával a Volksoper és a Theater an der Wien épületében zajlottak le az előadások. Böhmnek köszönhető a társulat újjászervezése, és ugyanakkor az is, hogy a bécsi operaelőadások ismét az 1938 előtti színvonalra kerültek. 1955-ben nyitották meg az újjáépített Staatsopert, Beethoven Fideliójával. Egy évvel később Böhm lemondott az igazgatóságról. 1956-1964-ig Herbert von Karajan vezette a Staatsopert. Ez a korszak ismét a színház nagy fénykorai közé tartozik. Ekkor kezdtek el olasz és francia operákat eredeti nyelven játszani, s ekkor szerződtetett Karajan olyan nemzetközi elitgárdát a Staatsoperhez, amelyhez foghatót csak a Met vagy a Scala tud felmutatni. Karajan ugyanakkor számos hibát is elkövetett - legalábbis Bécsben így látták - s a kritikák miatt 1964-ben lemondott állásáról.

Staatsoper, Berlin - 1688 óta játszanak operát Berlinben. Nagy Frigyes uralkodása alatt, 1742-ben nyitották meg a Hofopert. 1819-1842 Spontini volt a zeneigazgató, majd 1842-49 közt Meyerbeer. Későbbi neves főzeneigazgatók: Weingartner (1891-98), Karl Muck (1908-12), R. Strauss (1898-1918), Leo Blech (1918-23, 1926-37), közben Kleiberrel osztozva (1924-34), a náci uralom alatt: Clemens Krauss, Robert Heger. Karajan és mások. 1943-ban az Unter den Lindenen álló házat súlyos bombatalálat érte. 1945-ben az Admiral-palotában kezdte újra tevékenységét, majd 1955. szeptember 4-én megnyílt az újjáépített színház, a régi helyén az eredeti tervrajzok alapján. 1962-ig Franz Konwitschny volt a főzeneigazgató, 1964 óta Otmar Suitner. A Lindenoper 1500 személyt fogad be.

Stabile, Mariano (1888-1968) - olasz op.én. (Bar). 1909-ben debütált szülővárosában, Palermóban, a Bohémélet Marceljeként. 1922-től a Sc. együttesének vezető baritonistája, Toscanini kedvenc énekese, legnagyobb Falstaffja. Világhírű művész, akinek repertoárja több mint hatvan szerepre terjedt. Főleg az olasz operák főszerepeit énekelte, skálája Malatestától Jagóig és Figarótól Scarpiáig terjedt. Minden idők egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb Falstaffja volt. Hangja nem volt különlegesen szép, de stíluskészsége, muzikalitása és főleg színészi képessége tolmácsolásait feledhetetlenné tették. Palermo egyik legszebb sugárútját nevezték el a város nagy szülöttjéről.

Stader, Maria (1918-) - magyar szárm. svájci op.én. (S). Zürichben Durigo Ilona növendéke volt. 1939-ben megnyerte a genfi énekversenyt, de karrierje csak a háború után bontakozott ki. Noha színpadon úgyszólván soha nem lépett fel (1949-50-ben a C.G.-ben énekelte az Éj Királynőjét), hanglemezei alapján mégis korunk egyik legjelentősebb Mozart-énekesnőjeként tartják számon. Gyönyörű hangjával, muzikalitásával, stílusosságával és árnyalatgazdag kifejezőkészségével ideális Mozart-szoprán. Dal- és oratóriuménekesként is óriási sikereket aratott.

stagione - 1. Az évad elnevezése olasz nyelvterületen. - 2. Utazó operatársulat neve.

Stagno, Roberto (1836-1897) - olasz op.én. (T). 1862-ben debütált Lisszabonban. A nagy siker még ugyanebben az évben bekövetkezett, amikor Madridban beugrott Tamberlik helyett. Ettől kezdve a spinto- és a lírai-tenor szerepkörben, majd pályája vége felé a verista operákban igen nagy sikereket aratott. Ő volt - felesége. Gemma Bellinconi partnereként - az első Turiddu, s ő énekelte a Met megnyitó előadásán a Faust címszerepét. Szerepköre Edgartól Lohengrinig, Almavivától Don Joséig terjedt. Nem volt makulátlanul tiszta hangja, regiszterei kiegyenlítetlenek voltak, de intelligenciájával, nagyszerű technikájával és színészi készségével meghódította a közönséget.

Stahlmann, Sylvia (1929-) - amerikai op.én. (S). A New York-i Broadwayn mint musical-énekes debütált. 1951-54 a brüsszeli La M. tagja, majd 1956 óta a New York-i City Center Operában működik. 1961-ben énekelt először a Met-ben. Főleg a Mozart-szubrett szerepkörben, illetve a bel canto repertoárban aratta legnagyobb sikereit. Híres Gilda, Blonde, Puritánok-Elvira.

Starke Scheiten schichtet mir dort → Brünnhilde záróéneke

Staudigl, Joseph (1807-1861) - osztrák op.én. (B). A bécsi K.-ban kis szerepekkel kezdte pályáját. Később a Theater an der Wienben és az Udvari Operában működött, majd Angliába vándorolt ki, s ott egyike lett a C.G. vezető énekeseinek. - Fia, Josef Staudigl (1850-1916) a Met egyik neves Wagner-baritonja volt.

Steber, Eleanor (1916-) - amerikai op.én. (S). 1940-ben debütált a Met-ben Sophie-ként. Azóta is e színház tagja, korunk egyik jelentős Mozart-, Verdi és Puccini-szopránja. Híres Marie (Berg: Wozzeck), Tábornagyné.

Steffek, Hanny (1930-) - osztrák op.én. (S). 1951-ben debütált Wiesbadenben. Grazon és Frankfurton keresztül került 1958-ban a müncheni operához. Jelentős Mozart-szubrett és oratóriuménekes.

Stehle, Adelina (1865-1945) - osztrák szárm., trieszti születésű olasz op.én.(S). A múlt század utolsó évtizedeinek legjelentősebb lírai szopránjai közé tartozott. Ő volt 1892-ben az első Nedda, a következő évben a Falstaff első Annuskája (ugyanezen az előadáson férje, a híres tenorista, Edoardo Garbin volt Fenton), ő volt az első Wally, és ő énekelte 1898-ban Mimit azon a palermói Bohémélet-előadáson, amely a mű világkarrierjét elindította. Úgyszólván egész pályája során Olaszországban működött, csak 1902-ben vett részt egy dél-amerikai turnén. Visszavonulása után Milánóban volt tanár, majd a Verdi alapította milánói Casa di Riposóban töltötte utolsó éveit.

Stehle, Sophie (1838-1921) - német op.én. (S). Münchenben debütált 1860-ban, s ugyanebben a színházban ő volt az első Rajna kincse-Fricka s az első Walkür-Brünnhilde.

Stein, Horst (1928) - német karm. Kisebb német színházaknál kezdte pályáját, majd 1951-55 és 1953-63 a hamburgi opera karnagya volt, közben (1955-59) a berlini S.O. első karmestere. 1970-72 a bécsi S.O. vezető dirigense, 1972 óta Hamburgban főzeneigazgató. Igen gyakran vezényel Bayreuthban. Napjaink közismert repertoárdirigensei közé tartozik.

Steinberg, William (1899-) - német szárm. amerikai karm. Pályáját Kölnben kezdte 1920-ban, ahol Klemperer asszisztense volt. 1925-től 1929-ig Prágában működött, majd 1929-től 1933-ig a frankfurti opera főzeneigazgatója. E színházban ő vezényelte Schönberg Von Heute auf Morgen c. operájának bemutatóját. A nácizmus uralomrajutásakor egy ideig a Zsidó Kultúregyesületben tevékenykedett, majd Amerikába emigrált. A San Franciscó-i Opera és a Met karmestere lett; főleg Wagner és Strauss-tolmácsolásai jelentősek.

Steingruber, Ilona (1912-1962) - osztrák op.én. (S). Hangversenyénekesként kezdte pályáját, s csak 1942-ben debütált. 1948-ban lett a bécsi S.O. tagja, de karrierje inkább a koncertpódiumon bontakozott ki. Alban Berg Lulujának első hanglemezfelvételén ő énekli a címszerepet.

Stella, Antonietta (1929-) - olasz op.én. (S). 1950-ben debütált Spoletóban, a Trubadúr Leonórájaként. Három év múlva már a Sc. vezető drámai szopránjainak egyike, világhírű Don Carlos-Erzsébet, Aida stb. Gyönyörű hanganyaga éppúgy oka sikereinek, mint árnyalatokban gazdag drámai kifejezőereje.

Steuermann! Lass die Wacht! → Kormányos, hadd az őrt!

Steva Burija - Janáček Jenufájában a címszereplő csábítója (T), gyermekének apja.

Stevens, Risë (1913-) - amerikai op.én (MS). Prágában debütált 1936-ban. Mignonként. 1938-tól a 60-as évekig a Met világhírű vezető mezzója volt, korunk egyik legnagyobb Carmenje. Színpadi megjelenése, tökéletesen kiegyenlített hangja és nagy játékkészsége nemcsak az operaszínpadon, hanem a filmvásznon is ünnepelt sztárrá tette. 1964 óta a Met vándortársulatának vezetője.

Stewart, Thomas (1928-) - amerikai op.én. (Bar). Strauss Capricciójában debütált. Egy évadot a City Center operában töltött, majd Nyugat-Berlinben telepedett le. Napjaink egyik legjobb Wagner-baritonja, 1960 óta Bayreuth állandó vendége. Gyönyörű hang, férfias egyéniség, kifejezésbeli gazdagság - ezek fő művészi jellemzői. A legtöbb nagy operaházban és fesztiválon szerepelt. Legsikeresebb szerepei a Wagner-figurákon kívül Don Juan, Escamillo, Amonasro, Jago és Ford.

Stich-Randall, Teresa (1927-) - amerikai op.én. (S). Tizenöt éves korában már Aida szerepét énekelte, majd a Met-hez került, és részt vett Toscanini utolsó amerikai éveinek több lemezfelvételén. (Aida-Főpapnő, Falstaff-Annuska). 1951-ben megnyerte a lausanne-i énekversenyt, a következő évtől kezdve a bécsi S.O. vezető énekeseinek egyike lett. Az Aix-en-Provence-i fesztiválnak 1953 óta állandó sztárja. Korunk egyik legjelentősebb Mozart-szopránja. Donna Anna vagy Fiordiligi szerepében a színjátszásnak és főleg a hangi szerepformálásnak kevesek által utolért mintapéldáit adja. Az ő számára is egyenlő mértékben fontos feladat a hangi produkció és a szerep lélektani eszközökig menő, tökéletes felépítése.

Stiedry, Fritz (1883-1968) - osztrák szárm. amerikai karm. Bécsben tanult, és Mahler ajánlására került Drezdába Schuch mellé. 1914-től 1923-ig Berlinben volt első karmester, majd a bécsi Volksoperben tevékenykedett. 1928-ban Walter utóda lett a berlini Städtische Operben. Karmestere volt itt Ebert híres Macbeth- és Boccanegra-produkcióinak. 1933-ban elhagyta Németországot és 1937-ig a Szovjetunióban működött, majd 1941-től Amerikában. Előbb a chicagói Opera, majd 1946-tól 1958-ig a Met dirigense volt; utóbbi helyen a vezető Wagner-karmester. Glyndebourne-ben és Londonban is nagy sikerű előadásokat vezényelt.

Stiffelio - Verdi 3 felv. operája (1850, Trieszt), Piave szövegére. Egyike Verdi legnagyobb bukásainak. 1857-ben átdolgozta a darabot, ekkor Aroldo címmel, 4 felvonásos formában került bemutatásra Riminiben.

Stignani, Ebe (1904-1974) - olasz op.én. (MS). A nápolyi S.C.-ban debütált 1925-ben, Amnerisként. Még ugyanebben az évben a Sc.-ban is fellép, amelynek 1956-ig vezető mezzói közé tartozott. Hangjának nagy terjedelme folytán drámai szopránszerepeket is énekelt, de igazi területe a nagy drámai mezzo Verdi-szerepek voltak. Színészi készsége nem tartozott a kitűnőek közé, viszont hangjának árnyalataival mindent ábrázolni tudott, ami egy-egy szerephez tartozott. Már pályája kezdetétől utazó világsztár volt, Európa és Amerika minden rangos operaházának állandó vendége. Több ízben vendégszerepelt a bpesti OH-ban is. Leghíresebb szerepei: Amneris, Eboli, Azucena, Adalgisa, Laura (Gioconda) és a Kegyencnő-Leonóra voltak.

stile concitato - Monteverdi egyik stíluskorszakának a szerző által meghonosított jellemzője: "felgerjedt stílus". Legismertebb képviselője a Tankréd és Klorinda c. "drámai madrigál", de elemei Monteverdi késői operáiban is megtalálhatók; sőt az egész Monteverdi-oeuvret jellemzi. Lényege a szenvedély minden gátat áttörő, fékezhetetlen áradása, mely különböző - a maga idejében újnak számító - kifejezőeszközökben nyilvánul meg.

stile rappresentativo - A Camerata (l. ott) zeneszerzői által használt terminus technicus, saját stílusuk új kifejezőeszközei és új koncepciójuk jellemzésére.

Stilo, Gertrud (1914-) - német op.én. (A). Pályáját hegedűsként kezdte, s csak később tanult énekelni. 1947-ben debütált Flensburgban. 1950-ben a berlini Komische Oper, 1954 óta a S.O. tagja. Drámai mezzo szerepeket is énekel, főleg Verdi és Strauss műveiben szerepel sikerrel.

Stockholmi Királyi Opera - A svéd fővárosban Krisztina királynő uralma alatt (1644-54) játszottak először operákat. A XVIII. sz.-ban különböző - francia, olasz és német - társulatok szerepeltek. 1754-ben épült fel a Drottningholm-kastélyban az Udvari Opera (l. ott). Az első svéd operát 1773-ban játszották, szövegét III. Gusztáv király írta, zenéjét az olasz Uttini. Az első történelmi svéd opera szerzője Stenborg, címe: Gusztáv Adolf király vadászata (1777). A Királyi Opera első épületét 1782-ben nyitották meg; 1890-ben lebontották, hogy a mai épületnek helyt adjanak. Ezt a színházat 1898-ban nyitották meg, Berwald Estrella de Soria c. operájával. A színház befogadóképessége 1264 személy. Ebből a színházból világhírű énekesek egész légiója indult útnak, elsősorban Wagner-énekesek: Larsén-Todsen, Thorborg, Svanholm, Berglund, a két Björling, Birgit Nilsson stb. Az énekesek közül többen a színház igazgatói is voltak, így Joel Berglund 1949-54 és Set Svanholm 1956-63.

Stokolov, Borisz (1929-) - szovjet op.én. (B). A szverdlovszki operaházban debütált 1954-ben, Dargomizsszkij Ruszalkájának Molnárjaként. 1959-ben lett a leningrádi Kirov Opera tagja, melynek jelenleg is vezető basszistái közé tartozik. Főleg a klasszikus orosz repertoár főszerepeit alakítja nagy színészi készséggel, szép hanggal és átélt módon: Boriszt, Doszifejt, Szuszanyint, Galickij herceget, Gremint.

Stoll - Magyar énekes-család. 1. S. Péter (1813-1888) (T). Pályáját német és osztrák színpadokon kezdte, később egy betegség folytán tenorja baritonra váltott. 1854-88 a N.Sz., ill. az OH karigazgatója volt. Neves énekpedagógus, számos magyar művész tanára. Gyermekei: - 2. S. Ágoston (1853-1911) (T). 1869-ben debütált Ljubljanában. Különböző német és magyar, valamint osztrák színpadokon tevékenykedett opera- és operetténekesként, egy ideig a bécsi udvari operaházban főrendező volt. - 3. S. Gizella (1867-?) 1884-88 az OH, majd a regensburgi és a zürichi operatársulat tagja. Amerikában is turnézott. 1919-től Bpesten volt énektanár, t. k. az ő növendéke Marschalkó Rózsi, Medek Anna, Haselbeck Olga, Sebeők Sára és Relle Gabriella. - 4. S. Károly (1864-1922) (T). 1888-ban debütált az OH-ban, később vidéki színtársulatoknál énekelt, majd rendezett. Rendezője volt a századforduló idején különböző pesti színházaknak; operetteket is komponált.

Stoltz, Rosine (1815-1903) - francia op.én. (MS). 1832-ben debütált Brüsszelben. Hírnevét egy 1836-os Zsidónő-előadásnak köszönheti, ahol Nourrit partnereként lépett fel. 1837-től a párizsi O. vezető mezzója; az első Kegyencnő-Leonóra és az első Zaida Donizetti Don Sebastianójában. A párizsi Opera igazgatójának, Leon Pillet-nek lett szeretője, s így kezében tartotta a színház teljes személyi politikáját. Sajtótámadások után 1847-ben lemondott operai tagságáról. Ezután a brazil császár, Don Pedro kedvese lett, aki hihetetlen összegért szerződtette brazíliai turnéra. 1860-ban vonult vissza.

Stolz, Teresa (1834-1902) - cseh szárm. olasz op.én. (S). Tifliszben (ma Tbiliszi) debütált, majd Olaszországba került, ahol 1864-ben Bolognában lépett először színpadra, a Tell Vilmos Mathilde-jaként. Ezt az előadást a kor nagy karmestere, Verdi barátja, Angelo Mariani vezényelte, és Teresa Stolz röviddel ezután Mariani barátnője lett. Valóságos háromszög alakult ki: a zeneszerző, a karmester és a nagyszerű szoprán több művet vitt sikerre. Így Stolz énekelte az 1868-as Don Carlos-átdolgozás első Erzsébetjét, ő volt a Végzet hatalma-Leonóra és Aida első olaszországi megszemélyesítője, a Verdi-Requiem első szopránszólistája. 1871-ben szakított Marianival; Verdi feleségének halála után a mester utolsó éveinek hűséges társa lett. Hangját a kortársi megemlékezések erőteljesnek, hajlékonynak, drámai erővel teltnek, tisztának és technikailag abszolút biztosnak írják le.

Stolze, Gerhard (1926-) - német op.én. (T). Drezdában debütált 1949-ben, a Mesterdalnokok egy kisebb szerepében. 1957-ben a bécsi S.O. tagja lett, majd a stuttgarti operaházhoz szerződött. Bayreuthban 1951 óta, Salzburgban kb. ugyanez idő óta állandó vendég. Korunk egyik, ha nem a legkiválóbb karaktertenorja, a legragyogóbb Mime, Dávid és Heródes. Stuttgartban nagy sikert aratott Wozzeckként is, a szerepet eredeti bariton fekvésében énekelve. Számos modern mű bemutatóján is részt vett. Művészi portréjának legfontosabb vonása - és éppen ez teszi korunk egyik legkiemelkedőbb operaénekesévé - a karakterizálás tökéletes képessége, mind hangban, mind a hang árnyalataiban, mind pedig színészi alakításban.

Storace, Nancy (1766-1817) - olasz szárm. angol op.én. (S). 1776-ban (!) debütált énekmestere, Rauzzini egyik operájában. 1784-től a bécsi B. tagja. Ő volt Mozart Figarójának első Susanne-ja. (A zeneszerzővel szoros baráti viszonyban is állt.) 1788-tól Londonban folytatja sikersorozatát. Leginkább vígoperákban tudta színészi képességeit és kedves színpadi megjelenését kamatoztatni. - Bátyja, Stephen Storace (1763-1796) zeneszerző volt, és ugyancsak Mozart baráti köréhez tartozott.

Storchio, Rosina (1876-1945) - olasz op.én. (S). Milánóban, a T. Dal Verme-ben debütált 1892-ben, Micaelaként. 1895-től a Sc.-ban, a 20-as évektől a Met-ben lép fel. Korának egyik leghíresebb és legjobb lírai szopránja, aki hangján kívül bájos megjelenésével és finom artisztikus énekével aratott nagy sikereket. Ő volt az első Pillangókisasszony, Leoncavallo Bohéméletének első Musette-je, Mascagni Lodolettájának, Giordano Siberiájának és Leoncavallo Zazájának első női főszereplője. Puccini és Toscanini kedvence.

Stracciari, Riccardo (1875-1955) - olasz op.én. (Bar). Bolognában debütált 1898-ban, Marcalként. 1898-tól a Sc., 1906-tól a Met vezető baritonistáinak egyike, világhírű művész, korának utolérhetetlenül legnagyobb Rossini-Figarója. (A szerepet több mint 900-szor énekelte.) Verdi-szerepekben is nagyszerű művész; egyike századunk legszebb hangjainak és legtökéletesebb bel canto-énekeseinek. 1942-ben vonult vissza. Énektanárként is tevékenykedett, többek közt ő volt Svéd Sándor egyik mestere is. Bpesten is többször fellépett.

Strada Del Po, Anna (?-?) - a XVIII. sz.-ban élt olasz op.én. (S). 1729-től 38-ig Händel londoni társulatának tagja. Bár Cuzzonit és Bordonit követte a színpadon, Händel segítségével mégis sikereket aratott, le tudta győzni elődei emlékét, sőt előnytelen külsejét is feledtetni tudta. (Ez utóbbi következtében "Malac"-nak nevezték.)

straniera, La (Az idegen nő) - Bellini 2 felv. operája (1829, Milánó, Sc.), Romani szövegére. Magyarorsz. bem.: 1832, pesti Német Színház; magyarul: 1837, Pest. - Bellini stiláris fejlődésének egyik legfontosabb állomása, a dramatikus-deklamatorikus Bellini-stílus első megjelenése.

Strasbourgi Operaház - a színház épülete 1821-ben nyílt meg, befogadóképessége 1190 személy. Az 1870-es háborúban elpusztult, majd újjáépítették. Több neves karmester működött a színházban, többek között 1915-17 Otto Klemperer. Sok modern mű francia bemutató előadásának színhelye, t. k. itt játszották francia földön először A kékszakállú herceg várát, a Wozzecket, a Három narancs szerelmesét, a Peter Grimest, a Mathis, a festő-t és Dallapiccola Prigionieróját.

Stratas, Teresa (1938-) - görög eredetű kanadai op.én. (S). 1958-ban debütált Torontóban, Mimiként. A következő évben már a Met szerződtette, s azóta napjaink egyik legjelentősebb lírai szopránjaként Európa és Amerika operaházainak és fesztiváljainak állandó vendége.

Strehler, Giorgio (1921-) - olasz rendező. Pályáját színészként kezdte, majd a milánói Teatro Piccolo prózai rendezője lett. 1947-ben kezdett operarendezéssel foglalkozni, első munkája a Traviata új színpadra vitele volt a Sc.-ban. Az ő rendezésében került színre Olaszországban a Lulu, a Tüzes angyal és a Mahagonny. Eddigi legnagyobb sikerét 1965-ös salzburgi Szöktetés-rendezésével aratta. - Strehler egyike korunk legjelentősebb rendezőinek, aki bátran szakít mindenféle hagyományos elemmel, de ugyanakkor sokat merít a régi olasz commedia dell'arte tradíciójából. Habozás nélkül alkalmazza a legmerészebb megoldásokat (pl. a salzburgi Szöktetésben végig árnyképszerűen jeleníti meg a szereplőket). Az utóbbi években Salzburg főrendezője.

Streich, Rita (1920-) - német op.én. (S). Aussigban debütált 1943-ban. 1946-tól 50-ig a berlini S.O., azóta a nyugat-berlini operaház tagja. 1953 óta a bécsi S.O.-gárdájának is egyik jelentős énekese. Főleg Mozart és Strauss operáinak koloratúr-szubrett szerepeiben aratott nagy sikereket, de ugyanakkor kiváló Éj királynője, Konstanza és Sophie is.

Strepponi, Giuseppina (1815-1897) - olasz op.én. (S). 1835-ben debütált Triesztben, a Mathilde de Shabran c. Rossini-operában. Bécsben, Rómában, Firenzében majd Milánóban működött. A Sc.-ban ő segítette színpadra Verdi első operáját, az Obertót, majd ő volt 1842-ben a Nabucco első Abigaille-je. Hét év múlva visszavonult a színpadtól és Verdi élettársa, majd 1859-től felesége volt. Az Abigaille-szerepből következtethetően óriási hangterjedelme és nagyszerű technikája kellett hogy legyen. Verdi életében igen jelentős szerepet játszott, emberi portréját a legtöbb Verdi-biográfia a legrokonszenvesebb vonásokkal rajzolja meg.

stretta - 1. Általában: a XIX. sz.-i olasz operák többrészes nagyáriájának gyors és gyakran indulóritmusú zárószakasza. Vö. cabaletta. - 2. Manrico (T) áriája a Trubadúr III. felvonásának végén, melyben bajtársait hívja harcba, hogy anyját a máglyahaláltól megmentsék. A minden hőstenor tudásának próbakövét jelentő híres záró magas C nincs benne a partitúrában.

Stride la vampa → Máglya-ária

Striggio, Alessandro (?-?) - A XVI-XVII. sz. fordulóján élt olasz hegedűművész és költő, az azonos nevű híres komponista fia. 1607-28 a mantovai udvarban működött. Ő írta Monteverdi Orfeójának szövegét.

Stuart Mária - A szerencsétlen sorsú skót királynő kedvelt operahősnő volt a romantika korában: Mercadante (1821), Fétis (1823), Donizetti (1834), Niedermeyer (1844).

Stuttgarti Operaház - A württembergi fővárosban már igen korán, a XVII. sz. elején játszottak operákat. Fénykorát élte az udvari operaház 1753 és 1771 között, amikor Jommelli volt az együttes vezetője. 1815-ben nyílt meg egy régi színház átalakítása eredményeként a Hoftheater, mely 1902-ben leégett. Az operaház jelenlegi épülete 1912-ben nyílt meg; befogadóképessége 1400 személy. Ugyanebben az évben itt zajlott le Strauss Ariadnéja első verziójának premierje. A stuttgarti opera nem szenvedett kárt a háború alatt, így már 1945-ben újra megnyithatta kapuit. Itt zajlott le 1946-ban Hindemith Mathisának első németországi előadása, majd ugyanebben az évben Orff Die Bernauerinjának bemutatója. 1947-ben Ferdinand Leitner lett a színház főzeneigazgatója; ezt a posztot jelenleg Carlos Kleiber, Erich Kleiber fia tölti be. Számos esetben rendezett Stuttgartban Wieland Wagner és Günther Rennert; az együtteshez állandó tagként sok világnagyság tartozott: Res Fischer, Grace Hoffmann, Martba Mödl, Wolfgang Windgassen.

Styrienne - Thomas Mignonjában a címszereplő (A) stájer táncdalra emlékeztető áriája.

Sucher, Rosa (1849-1927) - német op.én. (S). Kisebb német színpadokon kezdte működését, majd 1879-ben a hamburgi opera vezető Wagner-szopránja lett. Többször szerepelt Bayreuthban, a század utolsó évtizedében a berlini S.O. vezető szopránja. 1903-ban visszavonult és Bécsben volt énektanár.

Su! del Nilo al sacro lido → Gyűljön mind a Niluspartra

Sudlik Mária (1942-) - magyar op.én. (S). 1967-ben debütált az OH-ban, Poppeaként. Azóta a színház vezető szopránjai közé tartozik, főleg Verdi operáiban arat nagy sikert egyénisége, drámai alakítókészsége, árnyalt művészete. Osváth Júliára emlékeztet ösztönösségével és a szerepek átélt megformálásával. Ennek köszönheti, hogy noha hangja nem kifejezett drámai szoprán hang, kiváló Aida, Amélia, Desdemona és Carlos-Erzsébet. Legjobb szerepe, amely egyéniségének is legjobban megfelel: a Rózsalovag Tábornagynéja. Liszt-díjas.

súgó - A prózai színpadok súgójával szemben az operai súgónak manapság már nemcsak a szövegek "feladása" a kötelessége, hanem részben a karmester funkcióját is betölti. Az operai súgó ugyanis a belépéseket kézintéssel jelzi. Olasz operaházakban ezért hívják a súgót maestro suggeritorénak: a karmester úgyszólván csak a zenekarnak adja avizóit, a színpadot belépések szempontjából a súgó irányítja. A rendezéstől függően előfordulhat, hogy nemcsak a rivalda közepén elhelyezett súgólyukban ül a súgó, hanem esetleg a színfalak mögött vagy a kulisszákban, vagy más megfelelő helyen is. Néhány Trisztán-rendezésben megtörtént az is, hogy a III. felvonásban Trisztán fekhelye alatt volt súgó. Ezek a színpadi súgók bizonyos fokig ugyanolyan funkciót töltenek be tehát, mint a színpadi "Dienst"-et ellátó korrepetitorok. Néhány operaházban (pl. Felsenstein Komische Operjában) ismeretlen a súgó fogalma.

Suicidio! - Ponchielli Giocondájának IV. felvonásában a címszereplő (S) nagy hatású drámai monológja.

Suitner, Otmar (1922-) - osztrák szárm. német karm. Pályáját koncertező zongoraművészként és hangversenydirigensként kezdte. 1960 körül kezdett operát dirigálni, Drezdában. 1964 óta a berlini S.O. főzeneigazgatója. Főleg Mozart-tolmácsolásaival aratott jelentős sikereket, mind az NDK-ban, mind Európa-szerte.

Sujszkij - Muszorgszkij Borisz Godunovjának a trónra törő, ravasz és intrikus bojárja (T).

Sul fil d'un soffio etesio → Tündér-dal

Suliotis, Elena (1943-) - görög op.én. (S). 1964-ben debütált a nápolyi S.C.-ban, Santuzzaként. Oly nagy sikert aratott, hogy a következő évben Tito Gobbi klasszikus Nabucco-felvételéhez őt kérték fel Abigaille szerepére. Ezzel a szereppel aratta legnagyobb sikereit, egyike azon kevés énekesnőnek, aki ezt a pokolian nehéz szólamot hibátlanul és nagy meggyőző erővel tudja tolmácsolni. Talán az okozta karrierjének gyorsan bekövetkezett hanyatlását, hogy ezt a szerepet sorozatban énekelte a világ minden részén. Másik nagy szerepe, mely ugyancsak a legnagyobb drámai alakítást igényli mind hangban, mind játékban, és amelyet Suliotis ugyancsak világszínvonalon old meg: Lady Macbeth. Szerepköréhez tartozik még Luisa Miller, Végzet-Leonóra, Gioconda, Minnie és Donizetti Anna Bolenája. Több ízben vendégszerepelt Budapesten is.

Summertime → Nyári ég

Summ' und brumm' - Fonókórus

Sumszkaja, Jelizaveta (1905-) - szovjet op.én. (S). Egy műkedvelő társulatban tűnt fel 1927-ben; 1942-ben debütált a szaratovi operában. Két év múlva a moszkvai B. szólistája, a színház híres lírai koloratúr-szopránja (Margit, Violetta, Gilda, Hópelyhecske stb.)

Suor Angelica → Angelica nővér

Supala Kolos (1940) - magyar op.én. (B). Gyakorló orvosként kezdte pályáját, majd a Tv első "Ki mit tud"-versenyén tűnt fel. 1967-ben lett az OH tagja, Sarastróként debütált. 1969 óta az NSZK-ban működik.

Supervia, Conchita (1895-1936) - spanyol op.én. (MS). 1910-ben debütált Buenos Airesben, Breton egy operájában. A következő évben már Rómában énekli Octaviant a Rózsalovag olaszországi bemutatóján. A 10-es években újra Amerikába került, ahol a chicagói Opera, majd a Met egyik legnagyobb sztárja lett. Elsősorban Rossini műveiben aratott világraszóló sikereket. Ezeket a szerepeket eredeti, alt-koloratúra fekvésükben énekelte, s ez a tény századunk 20-as éveiben még szinte egyedülálló jelenség volt. Carmen-alakításáról vitatkoztak, de Rossini-produkcióit világszerte egyhangú elismeréssel fogadták. Sikeréhez színpadi játékkészsége és jellegzetesen spanyol színezetű hangja is hozzájárult.

Surányi Éva (1925-) - magyar op.én. (MS). 1947-ben debütált az OH-ban, az Igor herceg Poloveci lányaként. 1954-ig volt a színház tagja, a lírai mezzo szerepkörben.

Susanne - 1. Mozart Figaro házassága c. operájában Figaro menyasszonya (S). - 2. Wolf-Ferrari Susanne titka c. egyfelvonásosának női főszereplője (S).

Susanne titka - Wolf-Ferrari 1 felv. operája (1909, München), E. Golisciani szövegére. Magyar bem.: 1911, OH.

A szerző legsikeresebb operáinak egyike, mely kissé archaizáló zenéjével, finom pasztellszíneivel és artisztikus humorával ma is sikert arat. A cselekmény: Gil gróf (Bar) féltékeny feleségére, Susanne-ra (S), mivel hazajövetelekor mindig füstszagot érez a szobában és azt hiszi, Susanne-nak kedvese van. A rejtély nyitja: Susanne titokban a dohányzás szenvedélyének hódol.

Suszterdal - Wagner Mesterdalnokokja II. felvonásában Hans Sachs (Bbar) vidám nótája, melyet a cipőn való kalapálással "kísér".

Suthaus, Ludwig (1906-1971) - német op.én, (T). 1928-ban debütált Aachenben, Stolzingi Waltherként. A stuttgarti Opera, majd a berlini S.O. tagja volt, 1948-tól a bécsi S.O. állandó vendége. Bayreuthban 1943-tól énekelt főszerepeket. A háború előtti és utáni évtized egyik jelentős Wagner-tenorja, híres Trisztán és Siegfried.

Sutherland, Joan (1926-) - ausztrál op.én. (S). Sydneyben debütált, Goossens Judith c. operájában. 1952-ben már a londoni C.G. tagja, majd 1959-ben következik be világraszóló kiugrása, ekkor énekli először a Lammermoori Lucia címszerepét. Azóta korunk egyik legjelentősebb koloratúr-szopránjaként tartják nyilván. A repertoár-darabokban éppúgy hatalmas sikerrel lép fel, mint az ő kedvéért felelevenített, "elfelejtett" Rossini-, Donizetti- vagy Händel-operákban. Káprázatos technikája, virtuozitása és hangjának tökéletes kiegyenlítettsége indokolják világsikerét, noha mindennek mondható, csak érzelmekben gazdag egyéniségnek nem. Számos kritikus hasonlította - némi joggal - "tökéletes géphez".

Sűrű, sötét az éj - Verdi Otellója I. felvonásában Otello (T) és Desdemona (S) felvonást-záró szerelmi kettőse.

Süss, Reiner (1930-) - német op.én. (B). 1956-ban debütált Bernburgban. Hallén keresztül került 1959-ben a berlini S.O.-ba, melynek ma is egyik vezető művésze. Kiváló basszus-buffo (Ochs, Leporello, Windsori-Falstaff), aki azonban oly jó magas regiszterrel rendelkezik, hogy legjobb szerepe: Beckmesser. Ezt az alakítását több ízben fogadta nagy siker Bpesten is.

Svanda, a dudás - Jaromír Weinberger 2 felv. operája (1927, Prága), Kareš és Max Brod szövegére. Magyar bem.: 1930, bpesti V.Sz. - Egyike a népszerűvé vált, modern hangvételű XX. sz.-i operáknak. Zenéjében, amely igazi vígopera-muzsika, a cseh népi hanggal jól keveredik a XX. sz.-i, helyenként Stravinsky hatása alatt álló zenei kifejezésmód.

Svanholm, Set (1904-1964) - svéd op.én. (Bar. majd T). Baritonistaként 1930-ban debütált Stockholmban, a Bajazzók Silvio szerepében. Néhány évig baritonszerepeket énekelt, majd újrakezdte tanulmányait, és 1936-ban Radamesként lépett színpadra. Egy évvel később már Wagner-szerepeket énekelt, és 1942-ben mint kora egyik legjelentősebb Wagner-tenorja került Bayreuth színpadára. Világkarriert futott be, Salzburgtól a Met-ig, a bpesti OH-tól a londoni C.G.-ig. 1956-tól 1963-ig a stockholmi operaház igazgatója volt. A 30-as, 40-es évek talán legkitűnőbb Wagner-tenorja. Hangja főleg árnyalatgazdagságával és hősi fényével fogja meg a közönséget. Ugyanakkor nagyszerű muzsikus is volt, igazi intelligens énekes. Drámai intenzitása és átélt játéka feledtette egyetlen hiányosságát: alacsony növését. A bpesti OH egyik legszívesebben látott és igen gyakori vendége volt; nemcsak nagy Wagner-szerepeiben, de Radamesként, Otellóként és Maxként is fellépett nálunk. Sőt, 1942-ben az OH színpadán, szcenírozott előadásban, magyarul énekelte Kodály Psalmus Hungaricusának tenorszólóját.

Svätopluk - Eugen Suchoň 5 felv. operája (1960, Pozsony), Stefan Hoza szövegére.

Svéd Nóra (1927-) - magyar op.én. (MS). 1949-ben debütált az OH-ban. Szuzukiként. A drámai mezzo és a comprimario szerepkörben működik (Amneris, Fricka, Szuzuki, Maddalena stb.). Vendégszerepelt a Szovjetunióban, Csehszlovákiában és Londonban.

Svéd Sándor (1906-) - magyar op.én. (Bar). Tanulmányait Bpesten, majd Olaszországban - t. k. Sammarco és Stracciari vezetésével - végezte; Bpesten debütált 1928-ban, Lunaként. Hamar "elcsábították": 1936-ban a bécsi S.O. tagja lett, majd 1940-től 50-ig a Met gárdájához tartozott. Közben több ízben vendégszerepelt Olaszországban, t. k. a Sc.-ban, ahol a Tell címszerepében hatalmas sikert aratott. 1950-től 1956-ig újra a bpesti OH tagja. Azóta külföldön él, tanít, és még a 70-es évek elején is hazajárt vendégszerepelni. - Svéd Sándor mindenekelőtt tökéletes technikájával, énektudásával és hangszépségével aratott sikereket. Nem tartozik a drámai énekesek típusába; áradó, igazi olasz típusú hanganyaga azonban feledtetni tudja színpadi játékának merevségét és a drámai kifejezés háttérbe szorulását. Azon énekesek egyike, akiknél a matéria és a technikai tudás oly magas fokú, hogy az önmagában is élményt szerez. Kossuth-díjas, Érdemes művész.

Svoboda, Josef (1920-) - cseh tervező. 1948 óta a Národní Divadlo vezető tervezője. A világ szinte minden részébe meghívták, igen gyakran Václav Kašlik rendezővel együtt. Stílusában a nagyon egyszerű vonalak, a kevés elemmel sokat mondás elvei uralkodnak. Nemcsak az operaszínpadon tevékenykedik, ő volt az egyik alapítója és tervezője a híres prágai Laterna Magica színháznak. 1963-ban elnyerte a São Pauló-i biennálé nagydíját, 1966-ban a londoni kritikusokét.

Swarthout, Gladys (1904-1969) - amerikai op.én. (MS). 1924-ben debütált Chicagóban, a Tosca Pásztorfiújaként. 1929-45-ig a Met együttesének tagja; főleg a francia repertoár vezető szerepeiben (Carmen, Mignon) aratott nagy sikert.