Janus Pannonius összes munkái

Janus Pannonius összes munkái
Jani Pannonii opera omnia

Közrebocsátja: V. Kovács Sándor

Fordították:

Arany János
Áprily Lajos
Berczeli A. Károly
Csonka Ferenc
Csorba Győző
Devecseri Gábor
Dybas Tihamér
Fodor András
Gáspár Endre
Hegedűs István
Honffy Pál
ifj. Horváth János
Illyés Gyula
Jánosy István
Jékely Zoltán
Jelenits István
Kálnoky László
Kardos László
Kardos Tibor
Kurcz Ágnes
Kerényi Grácia
Lator László
Muraközy Gyula
Nadányi Zoltán
Nagy Tiborné
Nemes Nagy Ágnes
Palojtay Béla
Szabó Lőrinc
Szabó Magda
Takáts Gyula
Tellér Gyula
Tóth István (Marosvásárhely)
Újvári Károly
Vajda Endre
Vas István
Végh György
Vida Tivadar
Weöres Sándor
Zala Mária

TARTALOM

280. E GRAECO
GÖRÖGBŐL
281. DE CUPIDINE PHARETRATO
A TEGZES CUPIDÓRÓL
282. DE AMORE
ÁMORRÓL
283. DE GRATIA
A HÁLÁRÓL
284. VENUS AD PALLADEM
VÉNUSZ PALLASZHOZ
285. PTOLEMAEUS
PTOLEMAIOSZ
286. VERBA TROIAE AD PALLADEM
TRÓJA SZAVAI PALLASZHOZ
287. DE THRASYBULO LACEDAEMONIO
A SPÁRTAI THRASZÜBULOSZRÓL
288. DE BYZANTIO
BIZÁNCRÓL
289. VERBA CLYTAEMNESTRAE AD FILIUM ORESTEM
KLÜTAIMNÉSZTRA SZAVAI FIÁHOZ, ORESZTÉSZHEZ
290. DE ROMANORUM POTENTIA
A RÓMAIAK HATALMÁRÓL
291. DE EODEM
UGYANARRÓL
292. DE THESPI ET AESCHYLO
THESZPISZRŐL ÉS AISZKHÜLOSZRÓL
293. HYMNUS IN MUSAS, APOLLINEM IOVEMQUE, AB HOMERO PUERO EDITUS, LATINUS FACTUS JANO PANNONIO INTERPRETE. AD LUDOVICUM CYPRIUM
HIMNUSZ A MÚZSÁKHOZ, APOLLÓHOZ ÉS JUPPITERHEZ; ÍRTA A GYERMEK HOMÉROSZ, LATINRA FORDÍTOTTA JANUS PANNONIUS. A CIPRUSI LAJOSHOZ
294. AD LUDOVICUM CYPRIUM, DE HYMNO
CIPRUSI LAJOSHOZ, EGY HIMNUSZFORDÍTÁS KAPCSÁN
295. DE LITTERA PYTHAGORAE
A PÜTHAGORASZI BETŰRŐL
296. IN VALLAM
VALLÁRA
297. COMPARATIO MARCELLORUM, VENETI ET ROMANI
A KÉT MARCELLUS, A VELENCEI ÉS A RÓMAI ÖSSZEHASONLÍTÁSA
298. DE BORSIO PRINCIPE FERRARIAE
BORSÓRÓL, FERRARA HERCEGÉRŐL
299. DE BILBILI
BILBILISRŐL
300. IN EXCOMMUNICATUM
A KIKÖZÖSÍTETTRE
301. AD ANELLUM
A HALOTT ANELLUSHOZ
302. DE SUA AETATE
ÉLETKORÁRÓL
303. IN SEVERUM
SEVERUSRA
304. DE BONONIA
BOLOGNÁRÓL
305. DE VINCENTINO NAVIGANTE
A HAJÓKÁZÓ VINCÉRŐL
306. AD STOICUM QUENDAM
EGY SZTOIKUSHOZ
307. IN MARCUM
MÁRKUSHOZ
308. ARISTOTELES ARGYROPYLO
ARISZTOTELÉSZ ARGÜROPÜLOSZNAK
309. DE AMORE DEO
ÁMOR ISTENRŐL
310. DE DIONYSIO TYRANNO SYRACUSARUM
DIONÜSZIOSZRÓL, A SZIRAKÚZAI ZSARNOKRÓL
311. IN GRAECIAM
GÖRÖGORSZÁGRA
312. EPITAPHIUM ANDREOLAE, MATRIS NICOLAI V. PONTIFICIS ROMANI
ANDREOLÁNAK, V. MIKLÓS PÁPA ANYJÁNAK SÍRVERSE
313. ALIUD IN EANDEM
MÁSIK SÍRFELIRAT UGYANANNAK A SÍRJÁRA
314. DE ARGYROPYLO PHILOSOPHO
ARGÜROPÜLOSZ BÖLCSÉSZRŐL
315. DE SIGISMUNDO MALATESTA, TYRANNO ARIMINI
MALATESTA ZSIGMONDRÓL, RIMINI ZSARNOKÁRÓL
316. DE EODEM
UGYANARRÓL
317. EPITAPHIUM IN BARTHOLOMAEUM MONTAGNAM PHYSICUM
MONTAGNA BERTALAN TERMÉSZETTUDÓS SÍRFELIRATA
318. EPITAPHIUM IN HECTOREM SACRATUM
SACRATO HEKTOR SÍRFELIRATA
319. EPITAPHIUM IN ANDREAM MARIONUM SOPHISTAM
MARIONUS ANDRÁS SZOFISTA SÍRFELIRATA
320. IOANNI SAGUNDINEO
JOANNES SAGUNDINEUSNAK
321. ALLOQUITUR MUSAS
A MÚZSÁKNAK SZÓL
322. IN BASINUM PARMENSEM DE HESPERIDE AB EO COEPTA IAM DUDUM ET NON DUM FINITA
A PÁRMAI BASINUSNAK A HESPERISRŐL, AMELYET MÁR RÉGEN ELKEZDETT, DE MÉG MINDIG NEM FEJEZETT BE
323. DE NARCISSO ET PYGMALIONE
NÁRCISSZUSZRÓL ÉS PÜGMALIÓNRÓL
324. AD RULLUM
RULLUSHOZ
325. ARTEMISIA AD MAUSOLUM
ARTEMISIA MAUSOLOSHOZ
326. EPITAPHIUM CLARISSIMAE MATRONAE, DOMINAE ANDREOLAE, NICOLAI V. PONT. ROMANI ET PHILIPPI ARDINALIS BONONIENSIS MATRIS
V. MIKLÓS RÓMAI PÁPA ÉS FÜLÖP BOLOGNAI BÍBOROS ÉRSEK ANYJÁNAK, ANDREOLA ÚRASSZONYNAK, A LEGKIVÁLÓBB MATRÓNÁNAK SÍRFELIRATA
327. IN SENECAM LIPPUM
A CSIPÁS SENECÁRA
328. DE CORPORIBUS MATHEMATICIS
A GEOMETRIAI IDOMOKRÓL
329. AD MARCELLUM
MARCELLÓHOZ
330. EPITAPHIUM IOANNIS HUNYADI, MATTHIAE REGIS PATRIS
HUNYADI JÁNOSNAK, MÁTYÁS KIRÁLY ATYJÁNAK SÍRFELIRATA
331. DE LAURENTIO VALLA
LORENZO VALLA HALÁLÁRA
332. DE GRAECO
GÖRÖGBŐL
333. DE MARCELLO VENETO
A VELENCEI MARCELLUSRÓL
334. EPITAPHIUM THADDAEAE
THADDEA SÍRIRATA
335. DE THEODORO GAZA
THEODORUS GAZÁRÓL
336. EPITAPHIUM ULADISLAI REGIS
ULÁSZLÓ KIRÁLY SÍRVERSE
337. DE AVE, QUAE, CAPITE LICET ABSCISSO, ADHUC VOLABAT
EGY MADÁRRÓL, MELY FEJÉT VESZÍTVE IS ROHANT MÉG
338. DE ROMA
RÓMA
339. EPITAPHIUM IOANNIS HUNIADIS
HUNYADI JÁNOS SÍRFELIRATA
340. ROMA AD HOSPITES
RÓMA VENDÉGEIHEZ
341. CUR STELLATUM SIT COELUM?
MIÉRT CSILLAGOS AZ ÉG?
342. QUANDO PRIMUM ROMAE MUSIS SIT HONOR HABITUS?
MIKOR KEZDTÉK RÓMÁBAN TISZTELNI A MÚZSÁKAT?
343. DE MORTE AMICI
BARÁTJA HALÁLÁRÓL
344. AD IOANNEM ANTONIUM
IOANNES ANTONIUSHOZ
345. EPITAPHIUM IN FRANCISCUM BARBARUM
SÍRFELIRAT FRANCESCO BARBARÓRA
346. EPITAPHIUM PAULI LOGICI
PAULUS LOGICUS SÍRFELIRATA
347. DE MESSIO
MESSIUSRÓL
348. DE VENATIONE
VADÁSZAT
349. DE EODEM
UGYANARRÓL
350. EPITAPHIUM ALFONSI, REGIS NEAPOLITANI
ALFONZ, NÁPOLYI KIRÁLY SÍRFELIRATA
351. CRYSTALLINA
CRYSTALLINA
352. EADEM
ISMÉT RÓLA
353. LAUDAT NICOLAUM PEROTTUM
DICSÉRI PEROTTI MIKLÓST
354. DE TITI LIBELLIS
TITUS KÖNYVEIRŐL
355. EPITAPHIUM IN LAZARUM MARCHIONEM MALASPINAM
LAZARO MALASPINA ŐRGRÓF SÍRFELIRATA
356. EPITAPHIUM NICOLAI PONTIFICIS MAXIMI
V. MIKLÓS PÁPA SÍRFELIRATA
357. AD FRANCISCUM ARETINUM
ARETINUSHOZ
358. DE EPISCOPO MUTINENSI
A MODENAI PÜSPÖKHÖZ
359. AD EUNDEM EPISCOPUM
UGYANAHHOZ
360. AD GALLUM
GALLUSHOZ
361. AD LECTOREM
AZ OLVASÓHOZ

EPIGRAMMATA IN PANNONIA SCRIPTA
MAGYARORSZÁGI EPIGRAMMÁK

362. LAUS PANNONIAE
PANNÓNIA DICSÉRETE
363. DE ELECTIONE MATTHIAE REGIS HUNGARIAE
MÁTYÁS MAGYARORSZÁG KIRÁLYÁVÁ VÁLASZTÁSA
364. COMPRECATIO DEORUM PRO REGE MATTHIA IN TURCOS BELLUM PARANTE
KÖNYÖRGÉS AZ ISTENEKHEZ A TÖRÖK ELLEN HADBA INDULÓ MÁTYÁS KIRÁLYÉRT
365. SE IPSUM EXCUSAT, QUOD NON PROELIA TRACTET
MENTEGETŐZIK, HOGY NEM ELEGYEDIK A HARCBA
366. DE AENEA PIO SUMMO PONTIFICE
AENEAS SYLVIUSRÓL, PIUS PÁPÁRÓL
367. EPITAPHIUM GUARINI
GUARINO SÍRFELIRATA
368. EPITAPHIUM GUARINI
GUARINO SÍRFELIRATA
369. AD GALEOTTUM
GALEOTTOHOZ
370. AD EUNDEM
UGYANAHHOZ
371. CONQUERITUR DE MORA REGIS
PANASZKODIK A KIRÁLY HOSSZAS TÁVOLLÉTE MIATT
372. DE CAPTIVITATE DRAGULAE WAIVODAE TRANSALPINI
DRAGULA HAVASALFÖLDI VAJDA FOGSÁGBAESÉSÉRŐL
373. AD MATTHIAM REGEM
MÁTYÁS KIRÁLYHOZ
374. AD POLYCARPUM
POLYCARPUSHOZ
375. CONQUERITUR DE MORA REGIS MATTHIAE IN MOLDAVIA
PANASZKODIK MÁTYÁS KIRÁLY MOLDVÁBAN VALÓ HOSSZAS IDŐZÉSE MIATT
376. DE CATHARINA REGINA HUNGARIAE
KATALIN MAGYAR KIRÁLYNÉRÓL
377. DE CERVO REGIUM TRAHENTE VEHICULUM
A KIRÁLYI KOCSIT VONÓ SZARVAS
378. AD MATTHIAM REGEM
MÁTYÁS KIRÁLYHOZ
379. VERIS PROGNOSTICON
A TAVASZ ELŐREJELZÉSE
380. FRAGMENTUM
TÖREDÉK
381. DE CORONA REGNI AD FRIDERICUM CAESAREM
FRIGYES CSÁSZÁRHOZ A KIRÁLYI KORONÁRÓL
382. EPITAPHIUM BARBARAE MATRIS SUAE
ANYJÁNAK, BARBARÁNAK SÍRFELIRATA
383. IN VITUM
VITUSRA
384. AD FRIDERICUM CAESAREM
FRIGYES CSÁSZÁRHOZ
385. DE PIO PONTIFICE MAXIMO, QUI OBIIT IN EXPEDITIONE CONTRA TURCOS
II. PIUS PÁPÁRÓL, AKI A TÖRÖK ELLENI FELVONULÁS KÖZBEN HALT MEG
386. EPITAPHIUM PAPAE PII II. II. PIUS PÁPA EPITÁFIUMA
387. DE TRANSLATIONE IOANNIS EPISGOPI VARADIENSIS IN ECCLESIAM STRIGONIENSEM
VITÉZ JÁNOS ESZTERGOMI ÉRSEKKÉ VALÓ KINEVEZÉSÉRŐL
388. DE TECTIS PER IOANNEM ARCHIEPISCOPUM STRIGONIENSEM INSTAURATIS
AZ ÉPÜLETEKRŐL, MELYEKET JÁNOS ESZTERGOMI ÉRSEK ÁLLÍTTATOTT HELYRE
389. INVITAT REGEM MATTHIAM AD HOSPITIUM SUUM
VENDÉGSÉGBE HÍVJA MAGÁHOZ MÁTYÁS KIRÁLYT
390. DE PAULO SUMMO PONTIFICE
PÁL PÁPÁRÓL
391. DE PAULO SUMMO PONTIFICE
PÁL PÁPÁRÓL
392. DE EODEM
UGYANARRÓL
393. AD EUNDEM
UGYANAHHOZ
394. DE HOMINE PRAEPOSTERO
A FONÁK MÓDRA ÉLŐ EMBERRŐL
395. QUARE NUNC, UT QUONDAM, SUMMORUM PONTIFICUM TESTICULI NON EXPLORANTUR
MIÉRT NEM VIZSGÁLJÁK MEG MANAPSÁG A PÁPÁK HERÉJÉT, MINT HAJDAN?
396. DE INTEMPESTIVE COMEDENTE
EGY HÓBORTOS HENYÉRŐL
397. IN OTACUSTAS
A BESÚGÓKRA
398. DE EISDEM
UGYANAZOKRÓL
399. DE EISDEM
UGYANAZOKRÓL
400. EPITAPHIUM PETRI ZOBII, MILITIS PRAESTANTISSIMI
SZOBI PÉTERNEK, A NAGYSZERŰ KATONÁNAK SÍRFELIRATA
401. DE SCLAVINIA
SZLAVÓNIÁRÓL
402. MICHAELI VITÉZIO NEPOTI
UNOKAÖCCSÉNEK, VITÉZ MIHÁLYNAK
403. EPITAPHIUM GEORGII MORE
MÓRÉ GYÖRGY SÍRFELIRATA
404. DE ACCIPITRIS VENATIONE
A VADÁSZSÓLYOM
405. AD GALEOTTUM
GALEOTTÓHOZ
406. AD ANTONIUM
ANTALHOZ
407. AD EUNDEM
UGYANAHHOZ
408. AD GALEOTTUM
GALEOTTÓHOZ
409. EPITAPHIUM CHRISTOPHORI GALLI, MEDICI
CHRISTOPHORUS GALLUS ORVOS SÍRFELIRATA
410. IN CRISPUM
CRISPUSRA
411. IN EUNDEM
UGYANARRA
412. IN EUNDEM
UGYANARRA
413. IN BRIGIDAM PODAGROSAM
A KÖSZVÉNYES BRIGITTÁRA
414. FRAGMENTUM
TÖREDÉK
415. IN ANTONIUM HOSPITEM
A VENDÉGLÁTÓ ANTALRA
416. LAUDAT OPUS THEOLOGI CUIUSPIAM
VALAMELY TEOLÓGUS MŰVÉT DICSÉRI
417. AD GALEOTTUM
GALEOTTÓHOZ
418. AD EUNDEM
UGYANAHHOZ
419. GASPARI TRIBRACHO SALUTEM
ÜDVÖZLET GASPARE TRIBRACÓNAK
420. AD TRIBRACHUM POETAM
TRIBRACÓHOZ, A KÖLTŐHÖZ
421. IN PETRUM
PÉTERRE
422. AD GALEOTTUM
GALEOTTÓHOZ
423. DE MARSILIO FICINO
MARSILIUS FICINUS
424. DE FORTUNA AULICORUM
AZ UDVARONCOK SZERENCSÉJÉNEK FORGANDÓSÁGÁRÓL
425. IN CRISPUM
CRISPUSRA
426. DE CARMINIBUS SUIS
VERSEIRŐL
427. DE AMYGDALO IN PANNONIA NATA
EGY DUNÁNTÚLI MANDULAFÁRÓL
428. IN VITUM
VIDNEK
429. FRAGMENTUM ALICUIUS EPIGRAMMATIS SINE LEMMATE
EGY CÍM NÉLKÜLI EPIGRAMMA TÖREDÉKE
430. VEL ALITER
EGY HASONLÓ
431. AD REGEM MATTHIAM
MÁTYÁS KIRÁLYHOZ
432. AD PHILELPHUM
PHILELPHUSHOZ
433. BELENES
BELÉNES
434. IN ABBATEM SZEKSZÁRDIENSEM RELIGIONIS ERGO SE CASTRANTEM
A VALLÁSOSSÁGA MIATT ÖNMAGÁT KIHERÉLŐ SZEKSZÁRDI APÁTHOZ
435. SINE LEMMATE
CÍM NÉLKÜL
436. ROMAE
RÓMÁBAN
437. AD BARTHOLOMAEUM MELCIUM MEDIOLANENSEM
A MILÁNÓI BARTHOLOMEUS MELCIUSHOZ
438. DE REBELLIONE REGNI TRANSSILVANI
AZ ERDÉLYI FELKELÉSRŐL
439. GRATULATUR DE DUPLICI VICTORIA MATTHIAE
MÁTYÁS KETTŐS GYŐZELMÉT ÜNNEPLI
440. DE SIGNO IOANNIS VITÉZII ARCHIEPISCOPI
VITÉZ JÁNOS ÉRSEK HADI JELVÉNYÉRŐL
441. DE SIGNIS, QUAE MOLDAVIS EREPTA IN TEMPLO BEATAE MARIAE VIRGINIS BUDAE SUSPENDEBANTUR
A MOLDVAIAKTÓL SZERZETT HADI JELVÉNYEKRE, MELYEKET A BUDAI NAGYBOLDOGASSZONY TEMPLOMÁBAN FÜGGESZTETTEK KI
442. PALAESTRA GALEOTTI
GALEOTTO BAJVÍVÁSA
443. AD MATTHIAM REGEM
MÁTYÁS KIRÁLYHOZ
444. DE LEONIBUS PER FLORENTINOS MISSIS, AD MATTHIAM REGEM
A FIRENZEIEK ÁLTAL MÁTYÁS KIRÁLYNAK KÜLDÖTT OROSZLÁNOKRÓL
445. DE IISDEM LEONIBUS AD EUNDEM REGEM
UGYANARRÓL UGYANAHHOZ A KIRÁLYHOZ
446. DE IISDEM AD EUNDEM
UGYANARRÓL UGYANCSAK HOZZÁ
447. DE IISDEM AD EUNDEM
UGYANARRÓL UGYANCSAK HOZZÁ
448. CHRISTOPHORO CRISPO
FODOR (CRISPUS) KRISTÓFNAK
449. AD POLYCARPUM
POLYCARPUSHOZ
450. DE MUNITIONIBUS AB ARCHIEPISCOPO STRIGONIENSI CONSTRUCTIS
AZ ESZTERGOMI ÉRSEK ERŐDÍTÉSEIRŐL
451. AD IOANNEM ARCHIEPISCOPUM STRIGONIENSEM
JÁNOS ESZTERGOMI ÉRSEKHEZ
452. AD HENRICUM POETAM GERMANUM
HENRIKHEZ, A GERMÁN KÖLTŐHÖZ 1470-BEN
453. AD EUNDEM ODE
ÓDA UGYANAHHOZ
454. FRATRI TIMOTHEO SALUTEM
TIMOTHEUS TESTVÉRNEK ÜDVÖZLETÉT KÜLDI
455. (EPIGRAMMA)
(EPIGRAMMA)
456. VATICINIUM CALCHANTIS DE EXCIDIO TROIAE
KALKHÁSZ MEGJÓSOLJA TRÓJA PUSZTULÁSÁT
457. DE PRODIGIO, CLADEM SUMMO PONTIFICI SIGNIFICANTE
EGY BALJÓSLATÚ JELRŐL
458. AD GALEOTTUM NARNIENSEM
A NARNI GALEOTTÓHOZ
459. PRO PACE
BÉKÉÉRT
460. DE ARBORE POMIS GRAVATA
A GYÜMÖLCSTŐL ROSKADOZÓ FÁRÓL
461. AD MARTEM, PRECATIO PRO PACE
MARS ISTENHEZ BÉKESSÉGÉRT
462. JANUS PANNONIUS MORIENS
A HALDOKLÓ JANUS PANNONIUS

Elégiák

ELEGIAE IN ITALIA SCRIPTAE
ITÁLIAI ELÉGIÁK
1. LAUS ANDREAE MANTEGNAE, PICTORIS PATAVINI
ANDREA MANTEGNA PADOVAI FESTŐ DICSÉRETE
2. AD BORSIUM ESTENSEM, MARCHIONEM FERRARIAE, IOANNES DE GAIBANA, PER IANUM PANNONIUM
ESTEI BORSIÓHOZ, FERRARA ŐRGRÓFJÁHOZ, JOANNES DE GAIBANA, JANUS PANNONIUS SZAVAIVAL
3. IANUS PANNONIUS DE ANNULO, AD TITUM VESPASIANUM STORZZAM
JANUS PANNONIUS A GYŰRŰRŐL, TITUS VESPASIANUS STROZZÁHOZ
4. IANUS PANNONIUS TITO VESPASIANO STROZZAE
JANUS PANNONIUS TITUS VESPASIANUS STROZZÁNAK
5. RESPONSIO AD TITUM VESPASIANUM STROZZAM
VÁLASZ TITUS VESPASIANUS STROZZÁNAK
6. AD FRANCISCUM DURANTUM FANENSEM
FRANCESCO DURANTE DA FANÓHOZ
7. DE MORTE ANDREOLAE, NICOLAI V. PONTIFICIS ROMANI ET PHILIPPI CARDINALIS BONONIENSIS MATRIS
ANDREOLÁNAK, V. MIKLÓS RÓMAI PÁPA ÉS FÜLÖP BOLOGNAI KARDINÁLIS ANYJÁNAK HALÁLÁRA
8. THRENOS IN RACACINUM CUBICULARIUM
SIRATÓÉNEK RACACINUSRÓL, KISINASÁRÓL
9. MARCO GEORGIO ET ANTONIOLO SCIENTAE RUSTICANTIBUS
MARCO GIORGIÓNAK ÉS ANTONIOLÓNAK, MIKOR SCIENTÁBAN NYARALTAK
10. AD APOLLINEM, CUM E PEDE LABORARET
APOLLÓHOZ, LÁBFÁJÁSAKOR
11. AD GALEOTTUM NARNIENSEM
A NARNI GALEOTTÓHOZ
12. AD ANTONIUM MARIAM, DE CONIUGE DUCENDA
ANTONIUS MARIÁHOZ A NŐSÜLÉSRŐL
13. DE CERTAMINE MENSIUM
A HÓNAPOK VETÉLKEDÉSE
14. EPITHALAMIUM AD GULIELMUM CALEFINUM ET FLORDEMILIAM GUARINAM
NÁSZÉNEK GULIELMO CALEFINO ÉS FLORDEMILIA GUARINA ESKÜVŐJÉRE
15. EPITHALAMIUM IN MATTHAEUM HERBAM MEDIOLANENSEM ET MARGARITAM COSTABILEM FERRARIENSEM
NÁSZDAL A MILÁNÓI MATTHEUS HERBA ÉS FERRARAI MARGARITA COSTABILIS LAKODALMÁRA
16. AD PERINUM
PERINUSHOZ
17. EPITHALAMIUM IN LIBERAM GUARINAM ET SALOMONEM SACRATUM
NÁSZÉNEK LIBERA GUARINA ÉS SALOMON DE SACRATO ESKÜVŐJÉRE
18. VALEDICIT MUSIS
BÚCSÚ A MÚZSÁKTÓL
19. PRUDENTISSIMO IURIS CONSULTO BARTHOLOMAEO CEVOLAE VERONENSI
BARTHOLOMAEUS CEVOLA VERONAI JOGTUDÓSNAK
20. NAÏADUM ITALICARUM PRINCIPI DIVAE FERONIAE IANUS PANNONIUS CECINIT IN REDITU EX URBE NONIS IUNIIS ANNO 1458. AZ OLASZ NIMFÁK LEGDICSŐBBIKÉNEK. FERONIA ISTENNŐNEK ÍRTA JANUS PANNONIUS, VISSZATÉRŐBEN RÓMÁBÓL, 1458. JÚNIUS 9-ÉN

ELEGIAE IN PANNONIA SCRIPTAE
MAGYARORSZÁGI ELÉGIÁK

21. ABIENS VALERE IUBET SANCTOS REGES, WARADINI
BÚCSÚ VÁRADTÓL
22. BLASIO MILITANTI IANUS FEBRICITANS
A LÁZBETEG JANUS A TÁBOROZÓ BALÁZSNAK
23. DE STELLA AESTIVO MERIDIE VISA
NYÁRDÉL EGÉN RAGYOGÓ ÜSTÖKÖS
24. DE APRO ET CERVO
A VADKAN ÉS A SZARVAS
25. THRENOS, DE MORTE BARBARAE MATRIS
SIRATÓÉNEK ANYJÁNAK, BORBÁLÁNAK HALÁLÁRA
26. INVEHITUR IN LUNAM, QUOD INTERLUNIO MATREM AMISERIT
SZIDALMAZZA A HOLDAT, MIVEL ANYJÁT ELRAGADTA
27. MATTHIAS REX HUNGARORUM, ANTONIO CONSTANTIO, POETAE ITALO
MÁTYÁS MAGYAR KIRÁLY VÁLASZA ANTONIO CONSTANZI OLASZ KÖLTŐNEK
28. DE SE AEGROTANTE IN CASTRIS
MIKOR A TÁBORBAN MEGBETEGEDETT
29. CONQUESTIO DE AEGROTATIONIBUS SUIS, IN MENSE MARTIO ANNO 1466. BETEGESKEDÉSE MIATT PANASZKODIK 1466 MÁRCIUSÁBAN
30. AD SOMNUM
AZ ÁLOMHOZ
31. AD ANIMAM SUAM
LELKEMHEZ
32. DE INUNDATIONE
AZ ÁRVÍZ
33. DE ARBORE NIMIUM FOECUNDA
A ROSKADOZÓ GYÜMÖLCSFA
34. DE VENATIONE STEPHANI DE BAION ORATORIS
BAJONI ISTVÁN KÖVET VADÁSZKALANDJÁRÓL
35. CONSULTATIO DEI PATRIS ET FILII DE PERDENDO HOMINUM GENERE; QUOS TANDEM BEATA VIRGO EXORAT
AZ ATYA- ÉS FIÚISTEN BESZÉLGETÉSE AZ EMBERI NEM ELPUSZTÍTÁSÁRÓL, AKIKHEZ VÉGÜL A BOLDOGSÁGOS SZŰZ KÖNYÖRÖG

Hosszabb költemények

1. A SZELEK VERSENYE
2. DICSŐÍTŐ ÉNEK LODOVICO GONZAGÁHOZ, MANTUA HERCEGÉHEZ
3. ÉNEK ITÁLIA BÉKÉJÉÉRT III. FRIGYES CSÁSZÁRHOZ
4. FRANCESCO BARBARÓHOZ
5. DICSŐÍTŐ ÉNEK RENATUSRA
6. DICSŐÍTŐ ÉNEK A VERONAI GUARINÓHOZ
7. DICSŐÍTŐ ÉNEK A VELENCEI JACOBUS ANTONIUS MARCELLUSRÓL

Prózai művek

BESZÉDEK

1. BUDAVÁRI BESZÉD LANDO PÁPAI KÖVET FOGADÁSÁN
2. RÓMAI BESZÉD A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG NEVÉBEN A PÁPA NYILVÁNOS KIHALLGATÁSÁN
3. KÖVETI BESZÉD II. PÁL PÁPA MAGÁNKIHALLGATÁSÁN

LEVELEK

1. VITÉZ JÁNOSHOZ
2. MARCUS AURELIUSHOZ
3. MARCUS AURELIUSHOZ
4. PROTHASIUS DE CERNAHORÁHOZ
5. FRANCISCUS TODESCHINUS PICCOLOMINEUSHOZ
6. BLAGAI GYÖRGYHÖZ
7. GIOVANNI GAZULÓHOZ
8. CARVAJAL JÁNOSHOZ
9. CRISTOFORO MORÓHOZ
10. ALEXANDER OLIVÁHOZ
11. FRANGISCUS TODESCHINUS PICCOLOMINEUSHOZ
12. JACOBUS AMMANATUSHOZ
13. RAFFAELLO ZOVENZONIHOZ
14. MOHORAI MIKLÓSHOZ
15. GALEOTTO MARZIÓHOZ
16. JACOBUS AMMANATUSHOZ
17. ALEXANDER OLIVÁHOZ
18. GALEOTTO MARZIÓHOZ
19. SZÉCHY DÉNESHEZ
20. A BOLOGNAI TIZENHATOK TANÁCSÁHOZ
21. GALEOTTO MARZIÓHOZ
22. GALEOTTO MARZIÓHOZ
23. HUNYADI MÁTYÁSHOZ
24. VETÉSI LÁSZLÓHOZ

GÖRÖG FORDÍTÁSOK

1. PLUTARKHOSZ: HOGYAN HÚZHATUNK HASZNOT ELLENSÉGEINKBŐL?
2. PLUTARKHOSZ: AZ ÁRTALMAS KÍVÁNCSISÁGRÓL
3. PSZEUDO-DÉMOSZTHENÉSZ: TEMETÉSI BESZÉD
4. DÉMOSZTHENÉSZ BESZÉDE PHILIPPOSZ KIRÁLY ELLEN
5. PLUTARKHOSZ: KIRÁLYOK ÉS HADVEZÉREK BÖLCS MONDÁSAI

Epigrammák
EPIGRAMMATA IN ITALIA SCRIPTA
ITÁLIAI EPIGRAMMÁK

1. DE IMMUTATIONE SUI NOMINIS

Joannes fueram, Janum quem pagina dicit,
   Admonitum ne te, lector amice, neges.
Non ego per fastum sprevi tam nobile nomen,
   Quo nullum toto clarius orbe sonat.
Compulit invitum mutare vocabula, cum me
   Lavit in Aonio, flava Thalia, lacu.

NÉVVÁLTOZTATÁSÁRÓL

János volt a nevem s Janus, ki e verseket írta!
   Megmondom, ha netán, tudni kivánod okát.
Nem buta gőgből hagytam cserben a régi nevem, nem!
   Tudna-e bárki különb s szebb nevet adni nekem?
Ezt hittem magam is s lásd, Janus lettem, amint a
   Múzsa magához emelt s megkoszorúzta fejem.

2. SE IPSE COMMENDAT

Si mihi sit quisquam, quod erat tibi, Fulvius, Enni,
   Aut qui periuram contudit Hannibalem;
Bellator molli vel erat Messala Tibullo,
   Quod Flacco Tuscis regibus ortus eques;
Huic ego sim contra, quod erat tibi maxime Caesar,
   Qui silvas et agros dixit et arma virum.
Aut hoc si nequeam, Stilichoni quod fuit olim,
   Qui cecinit raptus, Persephonea, tuos.
Si sit et hoc nimium, saltem tamen hoc tibi fiam,
   Quod fieri, hoc aevo vix duo tresve, queunt.

MAGÁT AJÁNLJA

Ennius, ó, ha akadna nekem valakim, ahogy egykor
   néked Fulvius és az, ki legyőzte a Púnt,
vagy mint szende Tibullusnak Messala, a harcos,
   Flaccusnak meg a tuszk úr, a királyi utód:
lennék én annak, mint nagy Caesarnak elődöm:
   zsenge mezők, erdők s fegyverek énekese.
Vagy ha erőm nem bírná, hát ami volt Stilichónak
   hajdan az elrablott Persephoné dalosa.
És ha ez is túlzás, legalább lennék, ami nyilván
   néhány költőnél több ma aligha lehet.

3. DE ARTE

Ars iuvit nervos; tunc perfectissima rebus
Summa venit, cum vis nititur ingenio.

A MŰVÉSZETRŐL

Mesterség a müvész istápja, igaz, de tökélyt csak
Géniusodtól nyer értelem-adta beszéd.

4. DE SE IPSO

Ille ego et haec cecini Dravum generatus ad altum,
Perlege et haec, si quis cetera forte legis.

ÖNMAGÁRÓL

Mindezt én zengtem, fenséges Dráva szülötte,
olvasd el, ha netán olvasol ezt meg amazt.

5. POPULOS NON PRODUCERE ELECTRUM

Quid manifesta adeo canitis mendacia vates?
   Non placet id Phoebo; verum amat ille Deus.
At vos hoc omnes uno velut ore sonatis,
   Populeum in ripis Eridani esse nemus,
Unde fluant rutilo, simulata electra, matello,
   Migret et in gemmam, quae modo gutta fuit.
En Padus! Heliadum famosa en silva sororum!
   Dicite, si pudor est, succina vestra ubi sunt?

A NYÁRFÁK NEM TEREMNEK BOROSTYÁNKÖVET

Költők, annyira átlátszón mire jó hazudozni?
   Phoebus gyűlöli ezt, és a valót szereti.
Ám ti, ahányan vagytok, kórusban kiabáltok:
   "Zöldel a Pó partján egy üde nyárfaliget,
olvadt érc-szerü mézgát izzadnak ki a fák ott,
   s gyöngyszemmé merevül sorra a sok kicsi csepp."
Íme, a Pó! Meg a Nap-nővérek berke, a híres!
   Hát a borostyánkő? Láttok-e, latrok, ilyet?

6. AD LEONELLUM FERRARIAE PRINCIPEM

Quod, Leonelle, tuam, Princeps, accessimus urbem,
   Arctoi gelido nuper ab axe poli;
Da veniam, non nos rerum inclyta fama tuarum,
   Nec domus augustis splendida, traxit, avis;
Nec tua praefulgens vario Ferraria cultu,
   Nec septemgemini, brachia amoena Padi;
Non oculos, avidas huc pascere venimus aures
   Quarum Guarini manat ab ore cibus.

LEONELLÓHOZ, FERRARA FEJEDELMÉHEZ

Most, Leonello, hogy lejutottam a távoli észak
   Marcona tájairól hercegi városodig:
Nem ragyogó híred vonzott ide mégse, bocsáss meg,
   Nem neves ősökkel dús, fejedelmi lakod,
És nem Ferrara, százszinü, tündöklő viseletben,
   Mégcsak a hétkaru Pó lágy, üde partjai sem,
Nem szememet, de mohó fülemet vágyom teleszívni,
   S néki Guarino ád ajkairól eledelt.

7. LAUS GUARINI

Multum Roma suo debet reparata Camillo,
Sed plus Guarino lingua Latina suo.
Illa truci non prorsus erat calcata ruina;
Haec cum servata est, barbara prorsus erat.

GUARINO DICSÉRETE

Róma Camillusnak - megujulván - sokkal adósa,
Guarinójának többel a nyelv, a latin.
Rómát csak félig rombolta le, dúlta a barbár,
bezzeg barbár volt eddig egészen a nyelv.

8. DE EODEM

Priscae lingua Latina dignitati
Guarino faciente restituta est.
Hunc laudent veteres novi futuri,
Huic nam quilibet obligatur uni;
Unus sit licet, obligamur omnes.

UGYANARRÓL

Újból életerős a szép latin nyelv,
Guarino felidézte régi fényét.
Őt tisztelje a múlt, jelen, jövendő,
bárhol bárki csak őt dicsérje érte,
ő az, kit valamennyien dicsérünk.

9. DE EODEM

Rursus, io! quae tot iacuit sopita per annos,
Guarini studio lingua Latina viget.
Dulcia Maenaliae cedant inventa parentis!
Progenerare leve est, vivificare grave est.

UGYANARRÓL

Hosszú álom után a latin nyelv újra virágzik,
éljen! Guarino érdeme, hogy kivirult.
Engedd hát helyed át, Árkádia pásztori sípja!
Könnyü teremteni, új létre idézni nehéz.

10. AD POETAM MARTIALEM

Te, vatum optime, culte Martialis,
Ludorum pater, et pater leporum,
Nugarum simul, et facetiarum,
Prae cuius sale, Plautus ipse verna est,
Qua possum, sequar in meis libellis.
Nec Phoebum libet, aut vocare Musas,
Ut coeptis properent adesse nostris.
Unum te omnibus e deis vocamus;
Tu tantum, licet aemulo poetae,
Ne quaeso invideas tuos favores;
Quin si vera senis silentiosi,
Est sententia, qui putavit unam,
Multos posse animam, volare in artus,
Si mixtus sacer Ennio est Homerus,
Postquam desierat superbus ales,
Pictam sideribus levare caudam;
Nostras labere totus in medullas,
Mentem certe ego si tuam merebor,
Iam nostrae dabo, crede, commeatum.

A KÖLTŐ MARTIALISHOZ

Költők csillaga-dísze, Martialis,
tréfák atyja, finomka élceké is,
játszó rigmusoké, csufolkodóké,
ki mellett Plautus is aféle bunkó:
úgy, ahogy tehetem, követni foglak.
Phoebus, Múzsa-csapat - kit érdekelnek!
Nem kérem soha én a pártfogásuk.
Téged hívlak az istenek közül csak,
költő én magam is, tehát vetélytárs,
kérlek, meg ne tagadd magas kegyelmed.
Sőt inkább, ha a Szűkszavú Öregnek
képzelgése igaz; vagyis, hogy egy-egy
lélek átröpül új meg új személybe,
s szent Homérosz is Enniusba szállott
aztán, hogy - gyönyörű madár - megírott
hímű szárnyain égbe nem suhant már,
- mondom, hogyha igaz: te jöjj belém át,
s én, lelked ha ki bírom érdemelni,
hidd meg: a magamét elengedem majd.

11. DE GUARINO

Quantum Roma suo debet reparata Camillo,
Tantum Guarino, lingua Latina, suo.

GUARINÓRÓL

Újult Róma Camillusnak mily sokkal adósa:
Most a latin nyelv már éppigy adós teneked.

12. DE QUODAM IACTABUNDO

Est quidam nostri, qui se vocat archipoetam,
Temporis; en titulum, Bartholomaee, novum!
Sed cum nunc fatui sint mille, poeta nec unus,
Hoc inter primum, se, reor, ille vocat.

EGY KÉRKEDŐRŐL

Fő-költő - így hívja magát egy dölyfös alak most;
ez bizony, én mondom, Bertalan, új titulus!
S mert költő egy sincs ma, viszont van ezernyi fajankó,
"fő"-nek ez is nyilván köztük itéli magát.

13. COMMENDAT VERONAE SUUM LIBELLUM

Commendo, Verona, tibi, quem nostra libellum
   Guarino lusit Calliopea tuo.
Materiae debetur honos, si carmina temnis,
   Quae sonat hunc, abs te pagina digna legi est.
Romulidis placuit, quamvis rudis Ennius esset,
   Scipiadae magni dum fera bella canit.

VERONÁNAK AJÁNLJA KÖNYVÉT

Néked ajánlom szép Verona a könyvet ezennel,
   Mit Guarinódnak elzengnem a Múzsa sugallt.
Tisztelet illeti meg tárgyát, ha gyenge a vers tán,
   Érdemes olvasnod róla, kit zeng eme dal.
Tetszék Ennius nyers erejében a Romulidáknak,
   Mert hisz a nagy Scipio harcait énekelé.

14. LIBRUM SUUM ALLOQUITUR

Argiletanas non tu mea charta tabernas,
   Non alte excussi ludibria alta sagi,
Nec subsannantum sorbentes aëra ronchos,
   Nec naso armatum rhinocerota time.
Non tura aut scombros, non cordylas vel olivas,
   Nec blattae morsus, aut inopis tineae.
Doctorum iste timor, timuit tuus ista magister
   Lividulos homines, tu mea charta, time.

KÖNYVÉHEZ SZÓL

Argiletumi boltoktól sose félj, kicsi könyvem,
   S hogy köpönyegről ráz tán levegőbe a gúny,
Vagy hortyogva kajánok szívják el levegődet,
   Vagy hogy az orrát majd rád veti Orranagyúr.
Makrahalaktól hát sose tarts, sem olajfabogyóktól,
   Sem hogy a moly megrág, sem hogy a szú megemészt,
Fél a tudós tőlük, s eleget remegett a te szerződ...
   Ám a sok írigytül félj te nagyon, kicsi könyv!

15. AD LEONELLUM PRINCIPEM FERRARIAE

Obtulerit sors si qua, meum tibi forte libellum,
Perpetua Estensis, lux, Leonelle, domus;
Non illo hunc vultu relegas, quo iura ministras,
Sed quo saepe levem, pellis et ipse pilam.

LEONELLÓHOZ, FERRARA HERCEGÉHEZ

Hogyha a véletlen folytán netalán kezeidhez
jutna e könyv, Te, kire büszke az Este-család,
Verskötetem ne lapozgasd, mintha trónuson ülnél,
oly komolyan! Hanem úgy, mint aki szórakozik.

16. AD LEONELLUM

Ludere, dive, tuos, festivo carmine, vates,
Ne, Leonelle, veta; ludis et ipse pila.

LEONELLÓHOZ

Hagyd, hogy a költőid verseljenek, ó Leonello!
labdázol magad is: labda a vers minekünk.

17. DE SE IPSO

Confiteor, veteres, ingentia nomina, vates,
   Vestra prius mihi sors invidiosa fuit.
Quod vos et rerum delectu, et voce diserta
   Praestantes, nemo posset adire novus.
At nunc ex aequo divisa est gloria nobis;
   Vinco materia, vincitis eloquio.

ÖNMAGÁRÓL

Híres régi poéták, nem tagadom, hogy irígyen
   Szemléltem hajdan pályafutásotokat.
Nálatok egyformán tündöklik a tárgy meg a stílus,
   Újkori költő még csak nyomotokba sem ért.
Ámde azóta dicsőségtek fele része miénk lett:
   Stílusban tietek, tárgyban enyém a babér.

18. LAUS GUARINI

Floret lingua Latina, confitemur;
Duplo floreat amplius licebit,
Guarino tamen illa redditori
Grates dicere non valebit aequas.

GUARINO DICSÉRETE

Hirdetjük: kivirult az ős latin nyelv!
Több mint kétszeresen legyen virágzó!
Guarinónak - az újítónak - illő
hálát adni kevés a szó, s erőtlen.

19. EPITAPHIUM LEONELLI, FERRARIAE PRINCIPIS

Principis hic artus Leonelli terra recepit,
   Ast animam reducem lacteus orbis habet.
Huc illam pietas, huc virgo Astraea levavit,
   Huc cum Pierio, docta Minerva, choro.
Quodsi dexteritas, nitidae si gratia formae,
   Corporeum pariter tollere posset onus;
Qua solum nunc parte sui tellure resedit,
   Hac etiam summo fulgeret ille polo.

LEONELLÓNAK, FERRARA FEJEDELMÉNEK SÍRIRATA

Itt fedi föld tetemét Leonelló fejedelemnek,
   Lelkit az égi sugár visszafogadta megint,
Őt a kegyesség, őt Astraea emelte magasba,
   És Pallas s vele a Pieridák kara is.
Hogyha derékség, hogyha alak, szépsége a testnek,
   Terhét föl bírná mennybe emelni, bizony
Porló részed is oh Leonello, mit elföd a föld most,
   Fénylene tündöklő fényben az égben az is.

20. AD RUBERTUM

Succenses quia te, Ruberte, bardum
Dixi; cum potius referre grates
Deberes mihi; quippe sic poetas
Gallorum, veteres vocant, tuorum.
Quid tu, quid faceres, Ruberte, quaeso,
Si te vel fatuum, vel imperitum,
Verbo simpliciore nominassem?
Quantum nunc tibi bilis et veneni
Instaret misero gulam tumentem?
Quis fulmen caperet tui furoris?
Quod praeconia nostra si malignus,
In probris tibi computare perges,
Iam te bardum aliter, Ruberte, dicam.

RÓBERTHEZ

Róbert, sírsz, mivel azt mondtam: te bárgyú!
Inkább töltene hála énirántam,
Mert a régiek, értsd meg, így nevezték
Gall hazádban a versköltőt: Te bárd, ó!
Mit tennél haragodban, monddsza, Róbert,
Hogyha bamba-butának, ostobának
Mondanám fejed egyszerűbb szavakkal?
Mennyi mérget, epét ihatna vaskos
Felpüffedt nyakad, ó te bárdolatlan,
Sok villáma dühödnek hogy cikázna!
És ha máskor is aljas indulattal
Rosszfelé csavarod dicséretünket,
Más értelmü lesz ez: Róbert, te bárgyú!

21. EPITAPHIUM IN LEONELLUM FERRARIAE MARCHIONEM

Hoc decus Hesperiae Leonellus Marchio gentis
Est situs in tumulo, quo sceptra tenente quitem
Omnis tranquilla populus sub pace tenebat,
Et vetus astrifero remearat ab aethere virgo.
Infantes, pueri, iuvenesque virique, senesque,
Hunc lugete ducem, toto qui praesul in orbe
Saecula per Latias diffuderat aurea terras
Et clara priscos aequarat laude Quirites.

LEONELLÓNAK, FERRARA GRÓFJÁNAK SÍRFELIRATA

Sírdomb rejti Nyugat díszét, a neves Leonello
grófot. Kormányzó jogarát tartván a kezében
minden nemzetség élvezte a béke uralmát,
s újra lejött hozzánk Astraea a csillagos égről.
Kisgyermek, fiatal s érett koru férfi, te vén is,
gyászoljátok hát a vezért, aki ősei földjén
élenjáró volt, felidézte a régi aranykort,
s hajdani római polgárok hírét utolérte.

22. THRENOS IN LEONELLUM FERRARIAE MARCHIONEM

Pallas et aurata testudine pulcher Apollo,
Et quae Pieriam colitis Libethrides arcem,
Et Pax, et mitis Pietas, et Vesta, Fidesque,
Squalentes laniate comas, contundite pectus!
Italiae lumen, princeps Leonellus, et ingens
Iustitiae cultor, pius ac placidissimus heros,
Condidit aeterno morientia lumina somno.
Vester hic in tanto pugil invictissimus orbe
Extitit, et summo vos semper honore colebat.

GYÁSZÉNEK LEONELLO FERRARAI GRÓFRÓL

Pallas, aranylantú szép ifjú isten, Apolló,
Pieriát szerető Múzsák kara és te is, áldott
Béke, szelíd Jámborság, Hűség, Vesta, e gyászban
tépjétek hajatok, verjétek melletek érte;
mert Leonello gróf, ki Itália jó fejedelme,
üdve, igazra törő, kegyes és hű hérosza is volt,
elhunyt, álma örökké tart, megtört szeme fénye.
Győztes bajvívótok volt ő szerte a földön,
legjobban titeket tisztelt, kegyelettel adózván.

23. AD PAULUM

Carmina quae nobis, Paule, emendanda didisti,
Signata haud ullis quad rediere notis,
Ne frustra exultes; neu te spes irrita ludat,
Nil opus est signis, pars ubi nulla placet.

PÁLHOZ

Verseidet, Pálom, melyeket kijavítani küldtél,
Megjegyzés nélkül visszaadom teneked.
Hopp! Ne örülj, magadat hiu ábrándokba ne ringasd:
Kell-e javítani, hol csapnivaló az egész?

24. AD GRYLLUM

Grylle, Lycambeos, alias mittemus, iambos,
Imbelles elegi, nunc tibi munus, erunt.

GRYLLUSHOZ

Gryllus, máskor kapsz tőlem te lycambesi jambust,
most az ajándék harc-mentes elégia lesz.

25. AD PAULUM

Carminibus nostris nocet illud, Paule, notavi,
   Quod non sunt Latiis edita consulibus.
Quidvis cana facit multo pretiosius aetas,
   Rebus et a longo tempore surgit honos.
At tu, si quando mea legeris; esse putato
   Prisca; videbuntur sic meliora tibi.

PÁLHOZ

Pál, ugye megmondtam neked is, hogy még sokat árthat,
   Mert nem a római kor adta ki verseimet.
Minden jobb, mondják, mit a régi kor alkot e téren,
   Bármi, ha hajdani, már tisztelet éri ezért.
Tégy te is úgy, Pálom, ha netán majd olvasod őket:
   Hidd, hogy régiek, és tetszeni fog valahány.

26. AD GUARINUM VERONENSEM

Te precor, o nostri, decus et nova gloria, saecli,
   Qui calles linguas, docte Guarine, duas,
Quo iam tot fuimus sub praeceptore per annos;
   Hospes ut in cena nunc meus esse velis.
Quam dedit Evandro laudem Tirynthius hospes,
   Hanc dabis ipse mihi, si meus hospes eris.

A VERONAI GUARINÓHOZ

Kérlek téged, e kornak fényessége, virága,
   bölcs Guarinóm, aki két nyelv csodamestere vagy,
s annyi sokan hallgattuk már több éve a leckéd:
   légy vendégem, jöjj, ülj vacsorára közénk.
Mint ahogy Evanderre Heracles látogatása,
   rám is tisztesség lesz, Guarinóm, a tied.

27. REFELLIT GUARINICAM EXCUSATIONEM

Seria sunt, quae dura vocas, gratissima nobis,
   Nec poterunt nostris, illa nocere, iocis,
Immo tua haud parvum, mensae praesentia nostrae,
   Splendorem, poterit, clare Guarine, dare.
Frenaque ne nostro nimium sint libera ludo,
   Neve suum, excedant gaudia nostra, modum,
Illa augusta tui faciet reverentia vultus,
   Et gravitas, magno dignaque forma Deo.
Nec tamen inter nos et te iuvenilia quaedam,
   Quanquam sis canus, dicere turpe puta.
Quippe nec in seris, (ex te hoc audivimus), annis,
   Horruit urbanos, Tullius ipse, sales.
Socrate quis gravior fuit, aut quis sanctior unquam?
   Lusit cum pueris saepius ipse suis.
Isse datur quondam, (non est ea fabula falsa,)
   Stoicus ad Florae sacra iocosa Cato.
Tantorum exemplis igitur moveare virorum,
   Et quae saepe probas, ne fuge facta sequi.
Ne fuge, sed quamvis cum dispare, iungere turba,
   Nec mihi rescribas, sed magis ipse veni.

VITÁZIK GUARINO MENTEGETŐZÉSÉVEL

Épp nem sért a komoly szó, sőt kedveljük igencsak,
   s tréfás hangulatunk nem teszi tönkre ilyen.
Aztán meg ragyogó fényt vetne szerény lakománkra,
   hogyha velünk tudnál lenni, dicső Guarinóm.
És hogy szórakozásunkban féket ne veszítsünk,
   s mértéket tartson bármilyen indulatunk:
bőven elég hozzá arcod fensége, nyugalma,
   s Istenhez méltó küllemed és szigorod.
Ám, noha ősz vagy már, illetlennek ne tekintsd, ha
   elhangzik néhány csintalan ez meg amaz.
Hisz - tőled hallottuk - a nagy Cicerót öregen se
   hökkentette meg egy-egy malacabb finom élc.
Szókratésznél szentebb és komolyabb sose élt még,
   s ő is játszogatott sok kicsi gyermeke közt.
Azt mondják (és nem mese nyilván), a sztoikus bölcs,
   Cato is részt vett flórai ünnepeken.
Ekkora példák joggal biztatnak követésre,
   s mit másnál helyeselsz, tenni ne félj te sem azt.
Tenni ne félj, keveredj inkább hozzánk, noha más vagy,
   és ne irást küldjél, jöjj te, helyette, magad.

28. DE DOCTO SIMULATO

Hic, qui nunquam orat, nil scribit; doctus habetur.
Sunt quibus immerito fama venire solet.

AZ ÁLTUDÓSRÓL

Írni, beszélni se tud, de a nép őt tartja tudósnak,
rengeteg ember üres, kit csak a hír koszorúz.

29. DE EODEM

Tam doctus scribat cur nil Aurispa, requiris?
Credatur multi doctus ut esse magis.

UGYANARRÓL

Bárha tudós Aurispa, nem ír soha semmit. Ugyan mért?
Attól tart a derék, hogy butasága kisül.

30. AD BARTHOLOMAEUM

In te, nos, quereris fecisse epigramma; fatemur.
   Quae ratio est? inquis, nulla nisi libuit.
Sed delere jubes. Nemo est insanior; et quem
   Vidisti natos tu iugulare suos?
Non aliter nobis fore te promittis amicum;
   Nil est quod metuam, Bartholomaee, minus.
Abscedens digitum mordes, et saeva minaris;
   Quod scripsi, scripsi; quidlibet, i, facias.

BERTALANHOZ

Azt panaszolja szavad, hogy rólad szól epigrammám:
   nem tagadom. De miért? - kérded. Akartam, azért.
Tépjem szét - rendelkezel aztán. Ostoba! Láttál
   édesapát, ki saját gyermekeit megöli?
Vége, ha nem teszek így, a barátságodnak, igéred.
   Bertalan, ezt a csapást még valahogy kibirom!
Rágva az ujjad, távozol és közben fenyegetsz még:
   duzzogj, bánom is én; versem a régi marad.

31. DE SUO LIBRO

Ludimus ecce iocus, ades huc non tetrice Lector,
Tu procul hinc contra, tetrice Lector, abi.
Triste supercilium cum sit tibi, ne lege nugas,
Aut, si forte legis, pone supercilium.

MAGA KÖNYVÉRŐL

Ez csak játszadozás. Aki nem szigorú, nosza, jöjjön;
Túl szigorú aki vagy, persze te messze kerülj.
Vaskalapos vagy, az én csacsiságaimat ne is olvasd,
Vagy ha netán mégis, tedd le a vaskalapot.

32. DE VERSIBUS MARCELLI A SE LATINE EXPRESSIS

Saepe suas flammas, veteres flevere poetae
   Cuilibet et, pro se, Musa diserta fuit.
Nos in amore rudes, Marcelli lusimus ignes,
   Quos modo vulgari luserat ille lyra.
Sive voles cultos, Itala testudine, rhythmos,
   Ille dabit quales ante Petrarca dedit.
Seu cupies elegos Latia sub lege sonantes,
   Sumetur vacuo, pagina nostra, tibi.

MARCELLÓNAK ÁLTALA LATINRA FORDÍTOTT VERSEIRŐL

Vágyaikat gyakran sírták el a régi poéták,
   S mind ékes-szavu volt, ihlete, módja szerint.
Én, szerelemben járatlan, fordítgatom, íme,
   Marcellónak olasz nyelven irott dalait
Hogyha kivánságod művelt dal Itália nyelvén,
   Mint rég Petrarca, épp olyat ád neked ő,
Ám, ha latin mértékü elégia volna a vágyad,
   S nincs más tennivalód: vedd, nosza, verseimet.

33. DE EODEM PAULO ALITER

Saepe suos ignes, veteres cecinere poetae,
Cuilibet et, pro se, Musa diserta fuit.
Ipse in amore rudis, Marcelli incendia lusi,
Ille ego Pannoniae, gloria prima, meae.

UGYANARRÓL KICSIT MÁSKÉNT

Szívüknek lángját zengték meg a régi poéták
sokszor, a Múzsa beszélt bárki helyett ügyesen.
Én, szerelemben zöld-fülü, Marcellus lobogását
dallom, s Pannoniám dísze vagyok legelöl.

34. AD CARBONEM POETAM

Qui nunc es Carbo, nempe olim pruna fuisti,
Pone animos, fies mox, Ludovice, cinis.

CARBÓHOZ, A KÖLTŐHÖZ

Szén a neved magyarul, Carbo, de zsarátnok a lelked;
Kár, Lajosom, hogy az is por s hamu lesz valaha.

35. IN FUREM VERGILIANUM

Excusas sic te, cum quid furare Maroni,
Surripuit Chio, quod Maro multa, seni.
Excusatus eris, quin et laudabere vates,
Si modo surripias, ut Maro surripuit.

VERGILIUS TOLVAJÁRA

Megloptad Márót, és azzal mentegetőzöl:
Chiosi ősétől ő maga fosztogatott.
Dézsmálásaid elnézzük, sőt megkoszorúzzuk,
Csak Máró módján lopj, kis utód, magad is.

36. AD GUARINUM

Non te mellifluae Nestor Homericus
Linguae dulciloquo nectare vicerit.

GUARINUSHOZ

Mézzel csörgedező nyelvü homéroszi
Nestor csermelye sem győzi le szép szavad.

37. AD IULIUM

Scribendi ratio cum sit, vel sola poetis
Gloria, vel certe maxima; solus is es
Qui scripta abscondas. Vel, Iuli, plus sapis unus,
Vel nihil omnino, quod mage credo, sapis.

GYULÁHOZ

Írás célja, ha van, nekem egyéb költői dicsőség,
sőt örökös hírnév. Csak te magad dugod el
folyton az írásod. Mindünknél tán okosabb vagy,
ám inkább hiszem én: csöppnyire sem vagy okos.

38. AD EUNDEM

Quid tua tantum in te peccarunt carmina, Iuli?
   Tristibus in tenebris semper ut illa premas.
Nec levius serves, quam carcere quaestro in imo
   Custodit, si quos ultima poena manet.
Tandem ea mitte foras, aut si meruere necari,
   Fige cruci, vel sic perfruitura die.

UGYANAHHOZ

Mit vétettek, mondd csak, Iuliusom, neked ők, hogy
   sűrü homályba dugod folytonosan dalaid?
Oly szigorún őrzöd, mint bíró, hogyha vigyázza
   börtöne legmélyén, kit ma halálra itél.
Küldd őket kifelé! Ha megérdemlik, te szögezd fel
   mind a keresztre - ahol érleli őket a nap.

39. IN SUPERFLUA QUAERITANTEM

Hoc unum semper quaeris: superetne Maronem
Tullius? an maior sit Cicerone Maro?
Nescio; verum illud belle scio, quod tibi nunquam
Est visus, Procopi, nec Maro, nec Cicero.

EGY FÖLÖSLEGESEN KÉRDEZGETŐRE

Szüntelenül nyúzol: Cicero jobb Vergiliusnál,
vagy tán Vergilius múlja fölül Cicerót?
Mit tudom én! De tudom jól: gőzöd sincs, Prokop, arról,
hogy ki-mi volt Cicero és ki-mi Vergilius.

40. IN GRYLLUM

Cum tu, Grylle, sonas, reticent per tesqua cicadae,
Malo sonent illae, dummodo tu taceas.

GRYLLUSRA

Gryllus, amíg te zenegsz, hallgatnak a tücskök a pusztán
Némulnál te el és zengene künn a tücsök!

41. AD GUARINUM

Commendas et amas, Guarine, nostrum,
Quem de te tibi misimus libellum.
Sed laudes et ames librum licebit,
Malles versiculis parem monetam.

GUARINÓHOZ

Bár ajánlod a költeményt Guarinus
Mit küldöttem, amely téged magasztal;
Bár dícsérd, te viszont, de jobb szeretnék
Mindig annyi aranyt, ahány a verse.

42. IN THEODORUM

Antiquarius es nimium, Theodore, nec illis
   Uteris in nitido quae Cicerone legis,
Sed Plauti tibi verba placent, et si qua protervus
   Incidit priscis, Appius, in tabulis.
Nec nisi sumta probas de docto nomina Festo,
   Quondam roboreis illita caudicibus.
At Cadmi linguam non affectavit Homerus,
   Nec Numa Pilumni, Scipiadesque Numae.
Quodsi bella negas, culto quae protulit usu,
   Aetas bis senis inclyta Caesaribus,
Iam, licet, usurpes, quae dixit Tullus et Ancus,
   Quae fratri et tenero tradidit, Acca, Remo.
Vel potius Fauno Picus, Faunusve Latino,
   Evandri quibus est vaticinata parens;
Exul quae Latiis, didicit Saturnus, in oris,
   Qualia non uno Ianus ab ore dabat.
Scilicet istud agis, solum miremur ut omnes,
   Falleris; haud tali gloria calle venit.
Sit tibi praesentum sermo, sit vita priorum,
   Laudari si vis, et, Theodore, legi.

TIVADARRA

Túlzón régi-rajongó vagy, Tivadar, hiszen az sem
   kell már néked, amit nagy Cicero maga írt.
Plautus annál inkább tetszik, s az, mit a zsarnok
   Appius ó törvénykönyvbe rovott valaha.
Nincs jó szó, csak amit vén tölgy-táblákra jegyezve
   néhai ritka tudós Festus örökbe hagyott.
Tudd meg: Kadmosz nyelvét nem kedvelte Homérosz,
   Numa Pilumnusét s Numa szavát Scipiók.
És ha - amit kétszer hat császár éveiben szült
   míves használat -, nincs örömödre a szép:
Ancusnál és Tullusnál beragadsz, s ahogy Acca
   adta Remusnak meg kis Romulusnak a szót,
s mint Picus Faunusnak vagy Faunus Latinusnak
   s atyja Evandernek mondta a jóslatokat,
s mit Latiumban hallott száműzetve Saturnus,
   s kétszájú Janus isteni ajka beszélt.
Hogyha csak ámulatunkat kívánnád kicsikarni,
   tévedsz: más módon támad a megbecsülés.
Míg ha dicséret kell, Tivadar, meg nép, aki olvas:
   írj a ma nyelvén, és járj az atyák nyomain!

43. IN CINCILUM FURACEM

Plurima quando rapis, te convasare facetus
Dicis, et hoc risu sordida furta premis.
Convasatorem nos te invasabimus ergo,
Videris, an laedat poena iocosa minus.

A TOLVAJ CINCILUSRA

Többfélét ha rabolsz, ügyesen rakod össze - dicsekszel,
s ezzel a tréfával rejted a ronda lopást.
Összerakó, rakjunk hát meg most téged - a mókás
megtorlás, lássuk, tán nem olyannyira fáj?

44. IN FUREM VERGILIANUM

Non te ex Vergilio, sed magno dicis Homero
   Furari, furtum quando poeta facis.
Sed cum furaris iam praefurata Maroni,
   Furari ex ipso, te puto, Vergilio.
At male cum vati, simul huic furaris et illi,
   Quid, nisi iure malam, stulte, merere crucem?

VERGILIUS TOLVAJÁRA

Vergiliust meg nem loptad, csak az égi Homéroszt -
   védekezel, valahány versedet összelopod.
Ám ha elorzod, amit Maro maga régen elorzott,
   tőle magától lopsz, úgy bizony, ezt hiszem én.
És ha a két költőt egyszerre lopod botorul meg,
   joggal szolgálsz rá szörnyü keresztre, bolond.

45. DE AMATORE LIBRORUM VETERUM

Sunt quaedam, prope mille, puto, iam scripta per annos,
   Docta quidem, sed non et speciosa satis.
Tu tamen illa magis, quam nostra poemata, laudas,
   Hos solo quod sint anteriora meis.
Tanta tibi nunc est prisci reverentia saecli,
   Tam, senium canos et venerare dies!
At rerum plures, novitate placere videmus,
   Non carie et putri, Bartholomaee, situ.
Quid pro perversis adeo tibi moribus optem?
   Haec opto quamvis exitiosa parum:
Plus sapiat musto, vetus ut tibi vappa Falerno,
   Nec gustare nisi marcida poma velis.
Dormiat et tecum formosa Polyxena nunquam,
   Verum Hecube, sed iam non anus, imo canis.

AKI CSAK A RÉGI KÖNYVEKET SZERETI

Sok-sok századon át már írtak könyvet ezernyit,
   S bárha tudósakat is, mégse művészieket.
Mégis a versemnél azokat te különbnek itéled,
   Mert hogy régibbek, mint az enyém, csak ezért.
Annyira eltöltött amaz ódon korszak iránti
   Tisztelet, és mindent, hogyha szakállas, imádsz.
Nékem a dolgokban főképp ami új, az a vonzó,
   És nem a fonnyadozó, Bertalanom, nem a vén.
Mit kívánjak amin ferdült ízlésed örülne?
   Kívánom hát, bár jár vele némi veszély:
Mert hogy az ócska csiger jobb néked, mint tüzes újbor,
   Csak rothadt almát, mást ne egyél sohasem,
És ne aludjon a szép, üde, ifju Polyxena véled,
   Csak Hekabé, s amikor már nem anyó, de kutya.

46. IN NICOLUM

Tam doctus quare nil profert Nicolus unquam?
Iungere tam doctus nec duo verba potest.

MIKLÓSRA

Hogyhogy az oly művelt Miklós nem költ soha semmit?
Oly művelt s még két szót se rak össze szegény.

47. AD MARCUM

Scriptum in te dicis tetrastichon esse; Negamus.
   Nomine teste probas; nomine teste nego.
Marcus, ais, ego sum. Vivunt hoc nomine multi.
   An, rogo, tu phoenix esse videre tibi?
Daunia quot mulos, Nonacria pascit asellos,
   Tot passim Marcos degere, Marce, puta.

MÁRKUSHOZ

Azt hiszed, új epigrammámat tán ellened írtam?
   Márkusom, ezt tagadom, bár neved ott szerepel.
Téged is így hívnak, mi? De hány Márkus van a földön?
   Szent főnix vagy-e hát? Túlbecsülöd magadat!
Daunia hány öszvért, Nonacria hány szamarat szül?
   Márkus is éppen elég jár-kel a földkerekén.

48. PORCELLIO POETAE

Misisti nobis et mala et carmina vates,
   Nec factum hoc casu, sed ratione, reor.
Totum me duplici voluisti pascere dono,
   Hic solet esse animi, corporis ille cibus.
Quam numeri oblectant mentem, tam poma palatum,
   Ista sapore placent, illa lepore juvant.
Mala aurum superant, et vincunt carmina gemmas,
   Aurum da et gemmas, deteriora dabis.
Poma nec Alcinous misisset talia nobis.
   Carmina nec Clarius, tam bene culta, Deus.

PORCELLIUSNAK, A KÖLTŐNEK

Almát küldtél, költő, s mellé tetted a versed,
   nem véletlenség volt, nagyonis tudatos.
Lényem egészét kívántad jóltartani nyilván:
   mert hisz az egyik a test, másik a lélek ügye.
Mint értelmet a ritmus, az ínyt úgy éri az alma:
   annak a kelleme jó, ennek az íze öröm.
Több a gyümölcs az aranynál, ékkőnél meg az ének.
   Ékkövet adsz? aranyat? - semmik azokhoz ezek.
Szebb almát nem küldött volna Alcinous sem,
   és Phoebus maga sem zengzetesebb dalokat.

49. DE PORCELLIO ET IOVINIANO

Disceptant, sit uter poeta peior,
Hinc Porcellius, hinc Iovinianus.
Parcamus patris Aeaci senectae,
Nec tantam pigeat secare litem.
Est peior reliquis Iovinianus,
Sed Porcellius et Ioviniano.

PORCELLIUSRÓL ÉS IOVINIANUSRÓL

Költőnek - vita tárgya - vajh ki rosszabb?
Itt Porcellius, ott Iovinianus.
Kíméljük meg a vén atyát, Aeacust,
kettévágni e nagy csomót ne késsünk:
rosszabb társainál Iovinianus,
ám Porcellius, állitom, silányabb.

50. AD IULIUM

Gratum est, quod mea perlegenda poscis,
Iuli, carmina; gratius sed illud
Esset, si tua mitteres vicissim.
Nam sunt iudicio diserta nostro,
Nec communis habent notam monetae,
Cunctis et dubio procul placerent.
Sed tu sic ea condis, et relegas
Intra scrinia, cistulas, locellos,
Communita seris fere ducentis,
Ut nec sol valeat videre, summo
Solus qui omnia cernit ex Olympo.
Tam servas vigili reposta cura,
Quam Phoebi Scythicos aves smaragdos,
Quam custos suus Inachi iuvencam,
Quam mala Hesperidum, pecusve Phrixi,
Nullo perdomitus sopore serpens.
Securus potes esse, nec rapacis
Ullas praestigias timere dextrae.
Non haec Autolycus, nec ipse posset
Furari Autolyci pater sagacis,
Surreptor Clariae Deus pharetrae,
Titani radios, Stygi tenebras,
Qui vafro queat amovere furto.
At possunt tineae, potest teredo,
Ac mus improbus, et situs putrescens.
Quare si sapies, amice Iuli,
Captivos ita detinere versus
Parces, ut capitis reos nocentes.
In lucem magis efferes apertam.
Nolunt Pieriae latere merces,
Quas famae pretium manet perennis.
Quodsi perpetuo legi recuses;
Multo simplicius nihil reponas.

GYULÁHOZ

Kedves, hogy, Gyula, verseim szeretnéd
olvasgatni, de még nagyobb örömmel
kapnám verseidet cserében én is.
Pompás dolgokat írsz - hitemre! - holmi
szokványost nemigen találni bennük,
élveznék sokan, ez tagadhatatlan.
Ám te eldugod őket, és bezárod:
szekrény, láda, fiók ölén pihennek,
számtalan reteszek mögé rekesztve.
Nap sem látja, csak az, ki egymagában
lát mindent ragyogó Olimpuszáról.
Oly nagy gonddal ügyelsz e kis rabokra,
mint hollók ama szittya ékkövekre,
s Inachus tehenét az őre őrzi,
s a sárkány - mely az álmon úr - a Phrixus
gyapját s Heszperidák arany gyümölcsét.
Légy nyugodt: nem akad sehol lopó kéz,
melytől bármi okod lehetne félni.
Őket Autolycus se volna képes
elragadni, vagy éppen annak atyja,
ő, az égilakó, ki cselfogással
már elcsórta Titán tüzét, a styxi
éjt s a tegzét, amit viselt Apolló.
Ám elcsenheti szú, moly és egérfog,
és elcsenheti majd a hely penésze.
Értsd meg végre tehát, Gyulám, barátom:
eztán verseidet ne mint nehéz vád
vétkes foglyait, úgy kezeld bezárva,
inkább vidd ki a napvilágra őket!
Nem bújik szivesen a vers, ha méltó,
hogy jóhíre örökre megmaradjon,
És ha félsz a jövő kiváncsiaktól,
jobb egy árva betűt se félreraknod.

51. IN CAROLUM

Carole, memet amas, verum mea carmina damnas,
Hoc saltem velles, tectius ut loquerer,
Parebo monitis, et flammea versibus addam;
Insit visceribus menta pusilla tuis.

KÁROLYRA

Károly, bár kedvelsz, kárhoztatod énekem, és hogy
fedje homály kissé, ezt akarod, szavaim.
Szót fogadok s fátylat boritok rá verssoraimra, -
csak csöpp felmeredő fúrja beléd erejét.

52. DE GUARINO

Guarinum meritis parem Camillo,
Quis non censeat? Ambo reddiderunt,
Is regnum Latio, sed iste linguam.

GUARINÓRÓL

Érdemben Guarino s Camillus: egy pár.
Nincs kétség: Latiumnak ez hatalmát,
az meg nyelve jogát szerezte vissza.

53. AD AGAPETUM

Mitte tuos tandem nobis, Agapete, libellos,
Mitte inquam, censor non ero, lector ero.

AGAPETUSHOZ

Küldd el végre nekem könyvecskéd már, Agapetus,
küldd hát, olvasni s nem kritizálni fogom.

54. IN FUREM SUORUM CARMINUM

Quod, Valline, tui, tot habent mea carmina, libri,
   Vis imitatorem, te rear esse, meum.
Totos saepe locos, verbum transcribis ad unum,
   Materia est mecum saepius una tibi.
Non imitari hoc est, laus id, non culpa fuisset,
   Hoc est pro scriptis, edere nostra, tuis.

KÖLTEMÉNYEINEK TOLVAJÁRA

Látom, Vallinus, kötetedben túl sok a versem.
   Célod: utánzómnak adni ki önmagadat.
Annyit másoltál te le szóról szóra müvemből,
   Hogy már-már azonos lett szövegem s szöveged.
Nem vagy utánzóm, nem, nagyon is megtisztel e jelző,
   Könyved az én kötetem új kiadása csupán.

55. IN GRYLLUM

Nec bene, nec vere cum scribas, Grylle, vocari
Non bene, sed vere pseudopoeta potes.

GRYLLUSRA

Írni nem írsz sem jót s igazán sem, Gryllus, azért így
nem jó, ámde igaz: fűzfapoéta neved.

56. SUUM OPUS MODESTE LAUDAT

Non est hic, studiosa turba, non est
Festivissimus ille Martialis.
Verum simia Martialis haec est,
Cui tu, non quoties sacro poetae,
Sed duntaxat ea vacabis hora,
Qua cum simiola voles iocari.

SZERÉNYKEDVE DICSÉRI SAJÁT MŰVÉT

Nincs itt, hát ne keresed, tudós-had, őt itt;
Ez nem ő, a vidám, bölcs Martialis,
Mert ez itt csak a szent poéta majma.
És ne úgy igyekezz fordulni hozzám,
Mint hozzá, hanem akkor, hogyha nincs más
Dolgod s játszani kívánsz majmocskáddal.

57. AD LAURENTIUM

Quod mea, Laurenti, placide munuscula sumis,
Quam si tu tribuas, plus, mihi crede, facis,
Donator det magna licet; maiora rependit,
Qui devinciri se sinit officio.

LŐRINCHEZ

Lőrinc, hogyha müvem kegyesen fogadod, nekem elhidd,
Többet tesz te velem, mintha nekem te adod.
Az adomány nagy kegy, viszonozza nagyobbal azonban
Mind, aki hagyja magát elkötelezni viszont.

58. LAUDAT CARMINA TITI STROZZAE

Edita Stroccigenae iam vatis Erotica tota
Vulgus in urbe sonat, culte Tibulle, vale.

TITUS STROZZA VERSEIT DICSÉRI

Mind csak a Strozza szerelmi dalát énekli a nép már,
Légyen már veled az isten, o drága Tibull!

59. IN PAULUM

Orationem, Paule, tu prosam dictas,
Ego dulce carmen concino, sed ut censent
Sane haud maligni iudices, nec indocti,
Ambo figuris utimur parum bellis;
Facio archaismos, Paule, ego, et metaplasmos,
Tu barbarismos et facis soloecismos.

PAULUSRA

Szónoklatot tartsz, Paulusom, te, prózában,
én andalító dalra gyújtok, ám vélik
a nem épp goromba s műveletlen ítészek,
hogy mind a ketten vétkezünk a stílusban.
Elavult a nyelvem, szókat át- meg átgyúrok,
s te a nyelvhelyesség ellen vétsz s faragsz rajta.

60. DE LAUDIBUS GUARINI

Si mihi gemmato, propinet Iuppiter, auro,
Dulcia Dardania, pocula mixta, manu;
Non ego divinos malim potare liquores,
Quam quod Guarini, nectar ab ore fluit.

GUARINUS DICSÉRETE

Innom hogyha aranyserlegben Juppiter adna
Édes italt, amelyet hű Ganymedese tölt:
Úgy nem ízlene nékem ez isteni nedv se bizonnyal,
Mintha Guarinusnak ajkin a nektár ömöl.

61. IN GASPAREM

Cum duo mitto tibi, reddis mihi carmina centum,
Sic tanquam numero sit superare satis.
Sed nil, Gaspar, agis, nam libro Persius uno,
Quam longam Marsi vicit Amazoniden?

GÁSPÁRRA

Két dalomat, Gáspárom, jó százzal viszonoztad,
így hát számbelileg messze lehagysz, ez igaz.
Ám mire mégy? Győzött, lám, Persius egy kötetével
Marsus szószátyár, vaskos Amasonisán.

62. AD RUFUM

De brevitate mei miraris, Rufe, libelli;
Qui malus est, adeo qui brevis esse potest?

RUFUSHOZ

Ámulsz, Rufus, hogy könyvecském mennyire "kurta".
Ám ami csapnivaló, kurta hogyan lehet az?

63. CUIDAM ARDUA SUADENTI

Quae mihi misisti Clarium redolentia vatem,
   Accepi placido, carmina docta, sinu.
In quibus altarum memorans praeconia laudum
   Siderei tollis me super astra poli,
Ac me sanguineas hortaris dicere, pugnas,
   Et tot magnanimum splendida gesta ducum.
Si mihi Pierium, praestabit Apollo, favorem,
   Parebo monitis, clare poeta, tuis.
Sed mihi Castalium nec spirant pectora nectar,
   Nec sunt Aonio, labra rigata, lacu.
Non mihi Pegaseae, veniunt in carmina, vires,
   Ut possim tantos, edere voce, duces.
Non verso tantum tenero sub pectore robur,
   Tanta negant humeri, pondera ferre, mei.
Postmodo maturis, fuero cum doctior, annis,
   Si potero monitus, forte subibo, tuos,
Interea fixum, teneas sub corde, Ioannem,
   Digna Maronea carmina voce canens.

EGY VALAKINEK, AKI NEHÉZ DOLOGRA BIZTAT

Küldött verseidet - Claros nagy látnoka bennük -
   megkaptam, s csöndben felmelegült a szivem.
Páratlan dicshimnuszokat zengsz rólam ezekben,
   szinte a tündöklő csillagos égbe emelsz,
buzdítsz egyben, kezdjek véres harcokat írni,
   s fogjam dalba a múlt hősi vezéreit is.
Hogyha megadná Phoebus a Múzsák támogatását,
   költőm, hallgatnék arra, amit javasolsz.
Bennem azonban nem forr még Kasztália habja,
   s nem nedvezte be szám aoni tó vize sem:
nincs költői erő még annyi az énekeimben,
   hogy joggal lennék oly daliák dalosa.
Gyönge szivemben nem rejlik még annyi tehetség,
   s nem bírná ez a két váll sem a ritka terüt,
Majd ha tapasztaltabbá tesznek lassan az évek,
   s futja erőmből, tán megfogadom szavadat.
Addig Jánosod őrizd jó emlékezetedben,
   Maróhoz méltó énekek énekese.

64. DE SE IPSO

Laudas me nimium, priscis et vatibus aequas,
Mentiris, novi; me tamen, Ode, iuvat.

ÖNMAGÁRÓL

Szüntelenül dícsérsz, egy sorba helyezve a régi
költőkkel: füllentsz, hallani mégis öröm.

65. TETRASTICHON IN GUARINUM VERONENSEM

Interpres Graios transfers, Leonarde libellos,
Poggius Arpinae scetatur fulmina linguae,
Blanda Panormigenam delectant carmina vatem,
At Verona, tuus transfert, canit, orat, alumnus.

TETRASTICHON A VERONAI GUARINÓRA

Régi görög könyvek tolmácsa vagy, én Leonardóm,
Arpi-vidék zamatos nyelvét elemezgeti Poggio,
játszi daloknak örül költőnk, ki Szicília sarja,
ám fordít, költ, szónokol is, Verona, szülötted.

66. AD CLEMENTEM

Tempus, ais Clemens, edi mea carmina; Nunquid
Iam nonus, postquam scripsimus, annus adest?

KELEMENHEZ

Elkorhadnak, szólsz, az időben verseim. Eljött
már, miután írtam, mondd, a kilencedik év?

67. IN PROSPERUM

Non bona me iactes epigrammata fingere, Prosper;
Verum est, confiteor; tu meliora facis.

PROSPERRE

Prosper, szidsz: nem jó sok-sok kitalált epigrammám.
Így van, megvallom; jobb, amiket te csinálsz.

68. IN GRYLLUM

Aurea Pythagoras, argentea carmina fecit
Phocylides; sed tu plumbea, Grylle, facis.

GRYLLUSRA

Püthagorasz aranyat, lám, Phokülidész meg ezüstöt
öntött versbe, te meg, Gryllusom, ólmot akarsz?

69. AD GUARINUM

Phoebum Graecia, gens Latina Faunum,
Hammonem Libye, Pharos Serapin,
Consultum in dubiis, Guarine, adibant.
Te toto simul orbe confluentes
Accedunt populi, tua ut beata
Tingant arida corda disciplina.

GUARINÓHOZ

Phoebust Graecia, Faunust Róma népe,
Ammont Libya, Egyiptom Serapist
Kérdezé, ha talán kétsége támadt:
Ám hozzád az egész földről jön össze
Minden nép felüdülni jó Guarinus,
Hogyha már elepedt a szíve, lelke.

70. IN CAROLUM

Antiquarius es, dicis mihi Carole; certe;
Sed peius multo est esse neotericum.

KÁROLYRA

"Antikokat majmolsz", mondod Károly, nekem. Így van.
Majmoljak divatot? hidd, az a rossz igazán.

71. IN RUFUM

Ne scribam prohibes, et immerenti
. . . . . . . . . . . . . . . . .
Lecturos mea peieras minores.
At nos et tua, Rufe, lectitamus.

RUFUSHOZ

Rosszallod, hogy irok, s hogy érdemetlen
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Lódítsz, hogy csak a kölykök olvasóim.
Én viszont a te olvasód vagyok rég.

72. IN CAROLUM

Carole, me laudas, verum mea carmina culpas,
Praecipis et saltem tectius illa loqui.
Parebo monitis et flammea versibus addam;
Insit visceribus, menta pusilla, tuis.

KÁROLYRA

Károly, bár dícsérsz, ócsárlod verseim. Oktatsz,
hogy legalább kissé fedje homály szavaim.
Szót fogadok s fátylat boritok rá verssoraimra -
csak csöpp felmeredő fúrja beléd erejét.

73. FRAGMENTUM EPIGRAMMATIS
ALICUIUS, AD GUARINUM

Dulce nec eloquium linguae, quo Nestora vincis,
Nec qua praecellis Nirea, forma decens,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

EGY GUARINÓHOZ ÍRT EPIGRAMMA TÖREDÉKE

Sem Nesztort győző nyelvednek arany csevegése,
sem csuda szépséged, Nireuszét lehagyó
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

74. AD TROÏLUM

Vis tua facta canam, nec vis dare, Troïle, quicquam,
   Sed dicis: Tua sic fama perennis erit.
Nil de te scribam licet, hoc Tirynthius heros,
   Hoc Ithacus nobis, hoc dabit Aeacides,
Vel Pagasaea ratis, vel mutua vulnera fratrum,
   Vel pars Romanae quaelibet historiae.
Quid, quod tu pariter celebraberis? et tua semper
   Vivent nominibus, nomina iuncta, meis?
Aut etiam si me, neglectus omiserit index,
   Te tamen insignem pagina tota seret.
Nil ago; cunctaris pretium taxare poetae;
   Haec summa est; vel da, Troïle, vel taceo.

TROÏLUSHOZ

Verset akarsz nagyságodról, Troïlus, de csak ingyen;
   hírem örök lesz így - mondod, elég legyen ez.
Ó, hisz Ulysses, Achilles, Herkules ezt nekem éppúgy
   meghozzák, ha neved még le sem írja kezem,
vagy Jason bárkája s a testvérharc, hol a vér folyt,
   s Róma korában lett bármi nagyobb esemény.
Mit? Hogy téged is ekként tisztelnek valahára
   s kötve neved mellé így marad élve nevem?
És ha személyem lábjegyzetben sem szerepel már,
   érted egész lapon át lelkesedik az utód?
Ujjam sem mozdítom! Nem méltánylod a költőt?
   Végső szóm, Troïlus: pénzt, vagy a szám se nyitom!

75. AD EUNDEM

Troïle, non tantum nostrae mea carmina prosunt,
   Sed famae prosunt amplius illa tuae.
Fac tamen amborum ponantur commoda in aequo;
   Sic etiam medium iure subibis onus.
Pallori nostro sit inanis gloria merces,
   At vobis constet, quod venit inde, decus.
Si pro me non vis, vel pro te, Troïle, solvas,
   Perdo meam partem, perdere nolo tuam.
Hoc eme de nostro, gratis hoc sume, libello,
   Qui sua partitur non vel iniquus homo est.

UGYANAHHOZ

Rólad irok, Troïlus? - Nem is annyira nékem előnyös:
   nyilván több hasznot hajt az a vers teneked.
Járjunk hát jól egyformán mindketten, iparkodj,
   persze viselned kell a fele terhet is így.
Gyötrődésem bére esetleg némi dicsőség,
   téged azonban örök fénybe borít a szavam.
Hátha nem énértem, szurkold a garast magadért le:
   részem veszni hagyom, nem hagyom a tiédet.
Íme, a könyvemből számodra az ingyen ajándék,
   s aki sajátját szétosztja, aligha irigy.

76. IN UGONEM

Barbara me mater quod protulit, obiicis, Ugo;
De Phrygia nati sunt genitrice Dei.

HUGÓRA

Barbara volt az anyám. - Barbár anya szült - csúfolódol.
Istenek anyja ki volt? Nemde a Frügiai?

77. IN PHILITICUM

Ne nimium tumeas, Philitice, novimus omnes,
Qua tibi sit geminus nobilitate parens,
Altera nam cubito nares emungit, at alter
Non spuit in terram sit nisi festa dies.

PHILITICUSRA

Pöffeszkedni minek, Philiticusom? Értjük a fajtád.
Tudjuk, mily nemesek s mily finomak szüleid:
Édesanyád csakis ágybamenéskor fújja ki orrát,
S ritka-nagy ünnepkor köp csak a földre apád.

78. AD GRYLLUM

Mordes, et patria pastum me dicis ab ursa,
Tam durus videor, tam tibi, Grylle, ferox.
Pannonis ursa dedit lac nobis, Grylle, fatemur,
At non ursa tibi, sed lupa, Grylle, dedit.

GRYLLUSHOZ

Megrágalmaztál, hogy medvetejen nevekedtem
Otthon, Gryllus, mert annyira vad vagyok én.
Hát jó, nősténymedve a dajkám: néked azonban
Gryllus, nem medve volt az anyád, de szuka.

79. AD EUNDEM

Merdas, Grylle, tuas, meo libello
Te detergere velle comminaris.
Tergas, Grylle, licet; modo cruentas.

UGYANARRA

Biztatsz, hogy feneked fogod szerényke
könyvem lapjaival törölni, Gryllus.
Jó, jó, csak ne maradj utána véres!

80. IN EUNDEM

Grylle, caca in nostrum, non deprecor improbe, librum,
Dum tantum mixto sanguine, Grylle, caces.

UGYANARRA

Tojj csak, Gryllus, tojj, te zsivány, könyvemre, nem izgat,
tojj csak, amíg vérrel nem vegyül egybe kakád.

81. DE DIVITE LAUDANTE PAUPERIEM

Candida restituit versi clementia fati,
   Tristior abstulerat quas tibi casus opes.
Laudata veterum tu paupertate virorum,
   De Cincinnatis disseris et Curiis.
Sic ubi securos tetigit iam navita portus,
   Ventorum faciles despicit ille minas.
Cum miser es, mihi tunc, Matthia, Stoicus esto,
   Nunc impune tibi fortia verba volant.

A GAZDAGRÓL, AKI A SZEGÉNYSÉGET DICSÉRI

Egykor a sors elvette a pénzedet, ámde megint csak
   gazdag vagy s vagyonod akkora, mint azelőtt.
Most a szegénységet dícséred s bár sok a pénzed:
   Cincinnatus a bölcs! - hirdeted egyre nekünk.
Úgy vagy, mint a hajós, aki biztos révbe futott már
   s ott becsmérli a zord tengeri förgeteget.
Légy Mátyás, magad is sztoikus, ha valódi szegény vagy,
   szócséplés a beszéd, ott hol elült a vihar.

82. DE NASO CYRI ET GRYLLI

Cyrus erat Persis naso gratissimus unco;
Invisus tota est Gryllus in Ausonia.

CYRUS ÉS GRYLLUS ORRÁRÓL

Cyrust szívelték perzsái, ha görbe is orra;
Gryllus, utál téged s orrodat Ausonia.

83. IN UGONEM

In re vis omni, sapiens nimis, Ugo, videri,
Sed minus ille sapit, qui nimis, Ugo, sapit.

HUGÓRA

Túl bölcsnek kívánsz látszódni, Hugó, ügyeidben,
Ámde, Hugó, aki túl bölcs: nem is annyira bölcs.

84. IN ARROGANTEM

Tu, qui tanta sapis, dic unde ciconia rostrum
Sic quatiat, quamvis algeat illa nihil?

EGY HÁNYAVETIHEZ

Hej, te ki oly nagy bölcs vagy, ugyan csakis erre felelnél:
Gólya miért kelepel, bár neki semmi baja?

85. DE NASO HARILLI

In caput exiguo, crevit breve corpus, Othoni,
At caput in nasum crevit, Harille, tibi.

HARILLUS ORRÁRÓL

Ottónak feje nő, kurtácska marad csak a teste,
ám neked orrodban csúcsosodik ki fejed.

86. AD RULLUM

Cum tibi mas paritur, laetus convivia ponis,
   Femina si fuerit nata, perire iubes.
Rulle, puerperio tua iam Faustina propinquat,
   Tempus et a medico poscere mandragoras.
Lesbia iam pariter, pariter Lucina vocatur,
   At tibi sollicito pendula vota tremunt.
En! parit, et vulva, primum caput exit, aperta:
   Quicquid id est, vivat, forsitan Iphis erit.

RULLUSHOZ

Hogyha fiad születik, vígságodban lakomát adsz,
   hogyha leánykád lesz, hát elemészteted őt.
Rullus, Faustínád órája közel, s az idő is
   már, hogy az orvostól kérjed a mandragorát.
Lesbia és ugyanúgy Lucína hivattatik immár,
   aggódó vágyad nyugtalanul mocorog.
Íme! a méh megnyílt, a fejecske kibúvik először -
   éljen, bármi legyen, tán maga Iphis a csöpp.

87. AD GUARINUM VERONENSEM

Cur, Guarine, tuos, indulgentissime patrum,
   Non cohibes natos turpibus a vitiis?
An nescis pridem quid fecerit unus eorum?
   Fecit ut ancillae sis socer ipse tuae,
Ut vernae sis fecit avus; iam fabula tota
   Urbe volas, et adhuc te tua probra latent.
Cur, inquam, Guarine, tuos, millissime patrum,
   Non cohibes natos turpibus a vitiis?
Talia in ancillas nam si illis saepe licebunt,
   In natas, aliis crede licere, tuas.

A VERONAI GUARINÓHOZ

Mért, Guarinóm, mért nem véded meg a durva bűnöktől
   Elnéző atya te, gyermekeid seregét?
Nem tudod azt, a minap mily csínyt követett el az egyik?
   Szolgálódnak vagy most az apósa, bizony:
Lettél szolgaleány öregapja; keringnek a hírek
   Rólad a városban; csak teneked titok ez.
Mért, - Guarinóm, - mért nem véded meg a durva bünöktől
   Gyengekezű atya, te, gyermekeid seregét?
Mert ha nekik szabad ez: vétkezni a női cseléddel,
   Mások is így tesznek lányaidon, fogadom.

88. AD CONRADAM

Quod te Conradam Germania terra vocavit,
A conradendo nominis istud habes.

GERTRÚDHOZ

Gertrúdnak hívott téged Germánia földje -
mert rúdnak szívós mestere vagy - csak ezért.

89. DE PHRYNE

Eversas reparat dum Thebas aurea Phryne,
   Femina tam multis, una petita, viris,
Sacra Amphioniae fidis olim plectra secuti,
   Nudatis montes erubuere iugis.
Illa levi risu, Nescitisne, improba, dixit,
   Saxa, quid hac habeat iuris in urbe Venus?
Iam vos cum tenerae doceant ita currere chordae,
   Quale nefas homines, si mea forma trahit?

PHRYNÉRŐL

Hogy feldúlt Thébát újjáépíti aranyló
   Phryné, kit csuda sok férfi keres, rohamoz;
egykor az Amphión bűvös lantjára megindult
   orma-csupasz hegyeket pírba borítja e hír.
Felkacag ő léhán: "Hát nem tudjátok-e, sziklák,
   Thébában Vénusz mekkora nagy hatalom?
Lágy húr pendül, s már ti szaladtok - ámde miért bűn,
   hogyha a szépségem férfiakat ragad el?"

90. AD GALLUM

Praestiteram decimis, nummos tibi mille, Calendis,
Exigo, ti iuras prorsus habere nihil.
Quid nostra? iam redde datum, qui mutua sumpsit,
Is debet, non qui solvere, Galle, potest.

GALLUSHOZ

Tízedik elseje már, hogy ezer pénzzel vagy adósom,
Gallus, s esküdözöl: most üresek zsebeid.
Bánom is én! Csak a pénzem lássam! Megszoruló kér
Kölcsön mindenkor, nem pedig a tehetős.

91. AD PROSPERUM

Quod rudis, ingenio talem me, terra creavit,
   Miraris Tusci, Prosper alumne, poli.
Possunt et stulti sub utrolibet aëre nasci,
   Possunt et quorum fervida corda micant.
Democriti pectus pecorosa Abdera tulerunt,
   Crassa dedit tenuem Mantua Vergilium.
Tu tamen exemplis, dubitas si credere priscis,
   Nos ambo, quales simus, et unde, vide.

PROSPERHEZ

Tátod a szád, Prosper, Toszkána szülötte, hogy engem
   Barbár föld szült, és ostoba mégse vagyok.
Bár buta is származhat e földön akármi vidékről,
   És olyan is, kiben ég, s lángol a nagyszerü szív.
Démokritoszt Abdéra ökörlegelői nevelték,
   S Mantua zsírján nőtt halkszavu Vergilius.
Vagy ha az egykori példák nem győznek meg eléggé:
   Nézd, hol szült meg anyánk, - nézd, ki vagy, és ki vagyok.

92. DE AGNETE

Agnes, vita, tuos, quoties contemplor, ocellos,
   Sidera me toties bina videre puto;
Sidera sed toto, longe pulcherrima, coelo,
   Qualia sunt nitido cum Iove nostra Venus,
Aut inter fixos stellarum Sirius ignes,
   Sirius Arcturo si coeunte micet.

ÁGNESHEZ

Életem, Ágneském ragyogó szemeidbe tekintek,
   S mintha a menny páros csillaga tűnne elém.
Csillag, azonban a széles mennybolt legragyogóbbja.
   Vénusz anyánk tüzel így égi helyén, lobogó
Karjai közt Jupiternek. S így szikrázik az éjben
   Arcturusát ölelő távoli Sírius is.

93. OPTAT COITUM PUELLAE

Agnes, da mihi, quod tuo marito;
Quodsi des, tamen inde nil peribit.
Ambos quod pariter datum iuvabit,
Ad quod vos opifex Deus creavit,
Quodsi non foret, unde gigneremur?
Quod mater tua si patri negasset,
Nec tu nata fores, tui nec isti,
Qui me urunt facius suis ocelli.
Semper quod dare feminae potestis,
Semper sumere quod viri nequimus.
Quod praesens placet, urit affuturum.
Nec triste est, nisi quando non habetur.
Quod terram replet, et profunda ponti,
Quo iucundius esse nil putatur.
Primo quod dare virgines recusant,
Aeternum dare deinde concupiscunt,
Quod dat Iuno Iovi, Venus Gradivo,
Quod mortalibus et Deae dederunt.
Quod tu si dederis, lucrum assequeris,
Quod si non dederis, diu dolebis.
Respondet nihil, ergo iam negavit,
Sed ridet tamen, ergo iam spopondit.

EGY LEÁNNYAL SZERETNE LEFEKÜDNI

Ágnes, add amit adsz uradnak is majd;
légy nyugodt: kicsi sem kopik le róla.
Mindkettőnk örömére lenne tetted.
Nyilván isteni kéz akarta ezt így,
s nélküle hogyan is születne ember?
S mit ha édesanyád nem ád apádnak,
hol lennél te is és e két csodás szem,
melynek lángjaitól elégek immár.
Nektek bármikor adni könnyedén megy,
elfogadni nekünk viszont aligha.
Megvan - jó, de kivárni kinkeserves,
és a legszomorúbb, ha nincs sehogy se.
Telve van vele mind a föld, s a tenger,
legkedvünkrevalóbb a nagyvilágon.
Ezt a szüzek előbb szabódva adják,
adják már azután halálig önként.
Junótól Jupiter kapott ilyent, Mars
Vénusztól, sok eföldi-égi nőktől.
Add hát! Ez neked is nagy élvezet lesz.
Ha pedig nem adod: gyötör csunyául.
Némán hallgat. Azaz: hiába kérem.
Ám mégis, mosolyog: remélnem enged.

94. AD MAGDALENAM

Commater mea, Magdalena, quantis
Te possum precibus, misellus oro,
Praestes auxilium meo furori.
Priscam depereo tuam propinquam;
Hanc, quae continuis fere diebus,
Ad te ventitat, assequente nullo,
Tecum lusitat, ambulat, lavatur,
Tecum cantilat, et tuos per hortos,
Cervo saltitat ocior quadrimo.
Novi, quam tibi nil neget iubenti
Quantum consilio tuo acquiescat,
Tu si praecipias, diebus octo
Potum non capiet, cibo abstinebit
Commenda, precor, huic meos amores,
Neu me despiciat, mone propinquam,
Quodsi plus aliquid mihi ordinares,
Illud quod prohibet pudor fateri,
Donarem tibi quicquid ipsa velles.

MAGDOLNÁHOZ

Magdolnám, komaasszonyom, könyörgök
Hozzád, én nyomorult, segíts meg engem
S pártolj, mert elemészt a szenvedély már.
Lángom szép rokonod, Piroska szítja,
S ő jár, ő szalad át gyakorta hozzád,
Napjában nem is egyszer, s nem kisérik.
Véled játszogat, énekelget egyre,
Sétál, fürdik előtted és a fűben,
Mint friss szarvasünő, szökellve táncol.
Néked, jól tudom én, mindenben enged,
És bármit javasolsz, ő elfogadja;
Még tán nyolc napig is, ha arra kéred,
Torkán egy falat, egy csepp víz le nem megy.
Kérlek, hát, javasold, ajánld szerelmem,
Unszold szép rokonod, hogy meg ne vessen,
És majd, hogyha elérnél nála többet,
Melyről szólani tilt a bölcs szemérem,
Meglásd, teljesítem, ha bármit óhajtsz.

95. AD RUFUM

Tot tibi sunt oculi, quot habebant Gorgones omnes,
Egerunt tecum quam bene, Rufe, Dei!
Solus habes, quod tres; effosso sed tamen uno,
Sit, precor, incolumis, cetera turba tibi.

RUFUSHOZ

Mint ama Gorgóknak, Rufus, neked annyi szemed van,
mennyire jól bántak véled az isteneink!
Egymagad annyit látsz, mint három. Ám ha kivájják
egy szemed, akkor még éppen elég, mi maradt.

96. AD SEVERUM

Misisti mihi, tot, Severe, turdos,
Iani scilicet ad novas Calendas,
Quot post primam habuit misella tussim
Dentes Aelia; quot Ligia crines
Unum si tamen auferas et illis.
Tot grates igitur tibi remitto,
Quot stellans oculos habebat Argus,
Quot centumgemini manus Gigantes,
Quae si forte satis, Severe, non sunt,
Sint, nasos quot habet meus Philemon.

SEVERUSHOZ

Küldtél annyi rigót nekem, Severus,
újév-napra, ahány fogat hagyott még
első nagy köhögése Aeliának,
s Lígiának, ahány fején a hajszál,
- vagy hát, mondjuk, esetleg egy hijával.
Annyiszor köszönöm figyelmed én is,
mint Argusnak ahány szem ég fejében,
és ahány a keze a sok gigásznak.
Vagy ha ez nem elég, Severus, akkor
mint amennyi a búb Philémon orrán.

97. DE SE IPSO

Qualiter o crucior! certe modo cunnus adesset,
Possem ter quinas continuare vices.

SAJÁT MAGÁRÓL

Ó, te parázna! Akárhány nő öle tárul eléd, te
egyre csak újra hevülsz, nem hagy aludni a vágy.

98. DE AMICA SUA

Certe ego vel Proculo, si sim futuentior ipso,
Luxuriae possim non satis esse tuae.

BARÁTNŐJÉRŐL

Bár Proculusnál is tehetősebben herebélek:
szertelen étvágyad nem lakatom soha jól.

99. AD PAULUM

Littera prima tui si nominis asspiretur,
Verum, Paule, tibi demum ita nomen erit.

PÁLHOZ

Hogyha neved kezdő hangját levegőbe lehellik:
az lesz csak, Pálom, végre valódi neved.

100. DE SILVIA

Ex te concipio, meretrix mihi, Silvia, dicis,
Silvia, non magis hoc dicere, crede, potes;
Quam si per spinas incedens, Silvia, densas,
Dixeris: ista meum, laesit iniqua, pedem.

SZILVIÁRÓL

Azt mondod, gyereked van tőlem s jársz a nyakamra.
Szilvia, furcsa e vád s jogtalan is, kicsikém.
Mert ha te dús tövisek közt jársz, mondd, így keseregsz-e:
Vérzik a lábam s jaj, épp ez a tüske hibás!

101. IN CARBONEM POETAM

Orator simul et poeta Carbo est,
Non est hoc aliud profecto, quam si
Mas et femina Carbo diceretur.
Sic plane Hermaphroditus ergo Carbo est.

CARBO KÖLTŐRE

Carbo szónok, ezenkivül poéta.
Olyasmi ez bizonnyal, mintha Carbo
nőstény és férfi lenne egyszemélyben.
Carbo hermafroditus - ez világos.

102. DE LAELIA

Laelia, quid nostram, toties petis, improba, linguam?
Si iuvat, hoc totum, vipera, sorbe caput.

LAELIARÓL

Laelia, mondd, te betyár, mit kéred folyton a nyelvem?
Nyeld le, ha kell, kígyó, nyeld le egész fejem is!

103. AD EANDEM

Tam coeunt artis gemini complexibus angues,
Ut duplex uni quis putet esse caput.
Ast ego sic iungi cupio, mea Laelia, tecum,
Ut mihi diversum nec caput esse velim.

UGYANAHHOZ

Egybefonódik a két párzó kígyó s oly erősen,
minthacsak egy testből nőne a két kicsi fej.
Én meg, Laelia, úgy vágyom veled összefonódni,
hogy ne legyen többé még a fejünk se külön.

104. AD PAULUM

Paule, superiecta quae portem veste, requiris?
Si te scire velim, non ea, Paule, tegam.

PÁLHOZ

Mit viszek én, kérded Pálom, letakarva ruhával?
Hogyha akarnám: tudd, nem takarom le, ne félj.

105. AD LUDOVICUM

Mutua cum reddam, simul ipsum me, tibi dedam,
Aspice quam praestem plus, Ludovice, tibi.

LAJOSHOZ

Adjam a kölcsönt meg, Lajosom, s aztán magamat még?
Gondolkozz, nálad mennyire több vagyok én!

106. DE SE IPSO, CUM VIRGINITATEM AMISISSET

Virginitas valeas; hodie mihi forpice crinem
Tondeo, et abiectis, sumo togam, nucibus.

MIKOR ÁRTATLANSÁGÁT ELVESZTETTE

Ég veled, ártatlanság; fürtjeimet lenyirom most.
s félre a gyermeki pucc, férfiruhát veszek én.

107. DE PORCIA

Sic ait, ardentes haurit dum Porcia prunas:
Vos, venerande parens, care marite, sequor.

PORCIÁRA

Porcia, hogy parazsat tettek nyelvére, kezes lett,
s így rebegett: "Igenis, jó uram, édesapám!"

108. IN BLASIUM POMILIONEM

Pomilio Blasi, cum te mirantia spectant
   Lumina, succendit protinus ira iecur.
Esse pudet si te nanum, fuge solis ad ortus,
   Inter Pygmaeos vel Polyphemus eris.
Illic sublimis solio, veneratus, in alto,
   Gentibus exiguis iura severa dabis.
Illic tota tuo pugnabunt agmina ductu,
   Advena cum pacis foedera rumpet avis.
Sed tibi terga tument putri deformia gibbo,
   Surgit et e medio pectore turpe caput.
Amplius hoc, fateor, nos te ridemus, at illis
   Maiorem incutiet tam nova forma metum.
Unde tamen subiti, tanta inclementia, morbi?
   An nihil est quod non improba fata petant?
Certe sospes eras, certe conviva sedebas
   Nobiscum ad festas, nuper et ipse, dapes.
Mortuus ecce iaces, nec adhuc te fabula vulgi,
   Distulit in moesto decubuisse toro.
Terra tibi reliquos quantumlibet ingravet artus,
   Sit tantum gibbo, non onerosa, tuo.

A TÖRPE BALÁZSRA

Törpe Balázs, amikor téged viszolyogva csodálnak,
   fölforr háborgó indulatodban epéd.
Hát ha csököttséged bánt, menj el messzi Keletre,
   óriás leszel ott, hol csupa pigmeus él.
Majd ott trónra kerülsz nyilván, és tisztelet övez,
   apró népednek majd szigorú jogot adsz.
Harcaik is te vezérled hősiesen, ha a vándor-
   darvak fölrúgják újra a békekötést.
Hátad torz-formátlan domborodik csunya púptól,
   s mintha a melledből nőne ki durva fejed.
Megvallom: mi ha látunk, legfeljebb mulatunk csak,
   ők ott szeppenten nézik aszott alakod.
Ó, de vajon honnan jön a sok-sok rettenetes kór?
   Haj, a gonosz végzet nem nyugoszik soha meg?
Lám, a minap még asztaltársakként mulatoztunk,
   együtt élveztünk némely izes lakomát,
s most holtan fekszel, s még nem terjedt el a hír sem,
   hogy ravatal tetején lett szomorú pihenőd.
Hadd nehezedjen a föld tested más részire bárhogy,
   púpodnak ne legyen terhes a síri göröngy.

109. AD LINUM

Posse domi fieri sapientem te, Line, credis,
Unum cuncta aetas Μητροδίδακτον habet.

LINUSHOZ

Azt hiszed, otthon már bölccsé válsz? Minden időben
anyja-nevelte tudós jó, ha csak egy születik.

110. DE THEATRO VERONENSI

Est tibi prostibulum, quod erat, Verona, theatrum;
Assidue Floram nunc colit ille locus.

A VERONAI SZÍNHÁZRÓL

Bordély lett, ami volt eddig Veronában a színház,
folytonosan Flórát tiszteli most ez a hely.

111. IN BERTUM

Tollis femellas, occidis, Berte, puellos,
Ne durum tandem, prospice, Abaddir edas.

BERTUSRA

Bertus, nőcskéket pusztítsz, a fiúknak is ártasz,
ám Abadir szívós - csak ne harapj te belé.

112. IN CRESSAM

Lacte tuum nutris caprino, Cressa, puellum,
Numquid vis alium tollere, Cressa, Iovem?

CRESSÁRA

Kecske tejét fejed, így táplálod, Cressa, fiacskád.
Serdüljön másik Iuppiter, ezt akarod?

113. DE URSO CINAEDO

Nemo est Etrusco iuvenum lascivior Urso,
   Possedit mollem tanta libido virum.
Lascivam aestiva nactus qui nocte puellam,
   Nil putat esse vices continuare novem.
Idem septenos discidit ut inguine culos,
   Quae fecit maribus, sustinet ipse libens.
Ergo, vera licet nobis si dicere: non est,
   Non est hic Ursus, Rufe; quid ergo? lepus.

A FAJTALAN URSUSRÓL

Etrusz, Ursusnál nincs pajzánabb a fiúk közt,
   akkora nagy kéjvágy égeti őt, a buját.
Nyáréjen ha talál egy pajzántestü leányra,
   meg se kottyan akár sorra kilenc ölelés.
Aztán meg, noha hét fart is szétdúl meredője,
   mit tesz férfiakon, állja is azt örömest.
Így hát, hogyha szabad nékünk megvallani, Ursus
   nem jó név - ő nem "medve"; mi hát? ugye, "nyúl"?

114. IN GRYLLUM

Grylle, Lycambeos vacui mittemus Ïambos,
Hoc breve sufficiat nunc epigramma tibi.

GRYLLUSRA

Máskor kapsz te lükambeszi jambust. Most epigrammát
Küldöttem, Gryllus, légyen elég neked ez.

115. IN BASINUM

Cum sis Basinus, cur esse Basinius optas?
Aptius ut fiat, littera prima cadat.

SZAMÁRDYHOZ

Csúf a Szamárdy családnév; kívánsz lenni Samárdy.
Hagyd inkább el a "dy"-t, - jobb cserenév marad így.

116. IN LEONEM CINAEDUM

Nunc facit id, quod vir, nunc id, quod femina debet,
Parte tamen patitur posteriore, Leo.
Hunc ego Tiresiam, vel Caenea dicere possum,
Ni melius dici posset Hyaena Leo.

A FAJTALAN LEÓRA

Egyszer nőt játszik, máskor meg férfiszereplő,
hátulsó fele ám tűri, el is viseli.
Tiresiásnak vagy Caenisnek mondhatom én ezt,
nincs jobb név őrá, mint a "hiéna", hiszem.

117. IN GUIDONEM

Cum sis pauperior Codro vel Iro,
Cur dives, Guide, quaeris aestimari?
Conducti tibi quid, rogo, clientes?
Quid falso virides vitro smaragdi?
Quid mentita Tyron lacerna prodest?
Sortis praestigiae beatioris.
An passim tibi ducis invideri?
Nec cuiquam esse putas cor aut ocellos?
Sed iam te licet esse ditiorem
Lydorum simul et Phrygum tyrannis
Ostendas, Guide; credimus, fatemur,
Dum sis pauperior Codro vel Iro.

GUIDÓRA

Koldusabb te, Guido, akár a koldus
Irus, Codrus, ugyan mivégre ugrálsz?
Mért csábít fogadott kliensi tábor?
Mért lássék az üveg való smaragdnak?
Tyronnak a köpeny mit ér, ha képzelt?
Jobb sorsot mire jó hazudni, kérdem?
Tán így több irigyed lehet, - reméled?
Nincs vajon szeme, szíve, senkinek sem?
Dúsabbnak ha magad mutatni vágyol,
mint a líd meg a fríg tirannusok rég,
Guido, elfogadom, ha koldusabb is
vagy mint Codrus, Irus, e két nyomorgó.

118. AD LUNAM

Quid metuis? terraene umbram? magicosne susurros?
A torvo potius, Luna, Leone cave.

A HOLDHOZ

Égi neszektől rettegsz? Árnya a Földnek ijesztget?
Beste Leóra ügyelj, Hold, csakis ő fenyeget.

119. AD PERINUM

De te nos (tamen innocente) dicis
Incassum mala multa suspicari.
Recte id forte putas, Perine, verum
Culpa non vocat ille, qui meretur
(Insons sit licet) esse sons putari.

PERINUSHOZ

Mondod, hogy noha semmi vétked, ám mi
sok rosszat gyanitunk, s hiába, rólad.
Mégis, bár igazad lehet, Perinus,
bűn sem kell, ha megérdemelted egyszer
ártó híred, akárhogyis nem ártasz.

120. IN INCONSTANTEM

Fortunae non hac tantum ratione videris
   Filius, assidue quod favet illa tibi;
Sed quod proposito nec tu persistis in uno,
   Evehis et pravos, pellis ad ima probos.
Quid precor ergo tibi? nisi quod tua, pessime, mater,
   In te etiam solitis moribus esse velit.

AZ ÁLLHATATLANRA

Nemcsak azért egyedül látszol te Szerencse fiának,
   mert ő szüntelenül óva vigyáz tereád.
Abban is: egyetlen szándékodban se ragadsz meg,
   felveted azt, ami rossz, messze hajítod a jót.
Mit kívánjak hát? Csakis azt, rosszcsont, hogy anyácskád
   kísérjen folyvást, régi szokása szerint.

121. IN MENDACEM

Cum tua non ullus de te mendacia credat,
Mentiris soli, scilicet ipse tibi.

EGY HAZUGRA

Most, hogy lódításaidat már nem hiszi senki,
S nincs, kit félrevezess, hát becsapod magadat.

122. AD LIBERAM

Cum volo, tu non vis; cum nolo, Libera, tu vis;
Quando igitur sumes, Libera, quando dabis?

LIBERÁHOZ

Én akarok, - te nem; én nem, - hát pont akkor akarsz te;
tisztázzuk, Liberám, végre: mikor mit akarsz.

123. QUAESTIO ARDUA ET DIFFICILIS

Cur penem cunnus, cur contra mentula cunnum
   Appetat, haec, vulgo iudice, causa facit:
Cum primos homines uda ex tellure Prometheus
   Confinxit, geminum non variavit opus.
Membra nec apposuit duplicem dirimentia sexum,
   Unde novum posset se reparare genus.
Mox cum non aliter naturae iura manerent,
   Discrevit propriis, corpora bina, notis.
Quippe puellari raptam de pectine carnem,
   Alterius mediis fixit in inguinibus.
Inde suam partem semper locus ille requirit,
   Inde suum semper pars petit illa locum.

SÚLYOS ÉS KELLEMETLEN KÉRDÉS

Mért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?
   - ennek a jámbor nép így magyarázza okát:
akkortájt, amikor Prometheus ős-szüleinket
   gyúrta agyagból, még egyfelé járt a keze.
Nem formált testrészt, amitől szétválik a két nem,
   s mellyel az emberi faj újrateremti magát.
Majd azután később, hogy a természet legyen úrrá,
   más-másfélékké tette az embereket.
Úgy, hogy emennek öléből egy keveset kiszakított,
   s tette a másik lény lába közé e csomót.
Most ama vájat folyton kergeti ezt a csomócskát,
   és e csomó folyton visszakivánja helyét.

124. AD LUPUM

Vel metuunt vel amant, qui te, Lupe, non bene norunt;
Ast ego qui novi, nec metuo, nec amo.

FARKASHOZ

Retteg vagy szeret az, ki nem ismert téged eléggé;
Én egyiket se teszem: jól tudom azt, te ki vagy.

125. IN PROSPERUM

Quam te, Prosper, amem, potes hoc cognoscere solo,
In coelum e terris te quod abire velim.

PROSPERRA

Mennyire kedvellek, Prosper, megtudhatod ebből:
földi terekről juss égbe, csak ezt akarom.

126. AD AMICAM

Heu mihi! tam tarde congressi, tam cito quare
   Digredimur? nec fas longius esse simul?
Hos ego complexus tunc vellem, vita, resolvi,
   Quercubus implexae cum caderent hederae.
Haec ego tum cuperem disiungi basia, quando
   Desereret concham lubrica concha suam.
Consortes utinam Veneris sic vincla catenent,
   Haeret ut implicito cum cane nexa canis!

BARÁTNŐJÉHEZ

Jaj nekem! Oly későn leltünk egymásra, minek kell
   ily hamar elválnunk, s nem lehetek veled én?
Haj! pedig, életem, én, addig vágynálak ölelni,
   míg a futó repkény fönt van a tölgy derekán;
s akkor szűnnélek csak meg csókolni, ha már a
   kagyló kagylóját önmaga hagyja oda.
Vénusz láncai bár úgy kötnék a szeretőket,
   mint ahogy a nőstény- s kankutya összeragad.

127. AD GALLIONEM

Gallio, quid prensas? quid adhuc, infeste, resistis?
Si caveat, satis est, qui rediturus abit.

GALLIÓHOZ

Gallio, mit kapkodsz? Mondd, mért ellenkezel egyre?
Jó, ha vigyáz, aki megy s jönni szeretne megint.

128. IN NON RESTITUENTEM MUTUUM

Plus me tu perdis, data quod duo reddere non vis,
Si duo reddisses, mille daturus eram.

ARRA, AKI NEM ADJA MEG A KÖLCSÖNT

Engem is elvesztesz, ha a két aranyat nem adod meg,
hogyha megadsz kettőt, ezret adok szivesen.

129. IN LUCIAM

Immerito plane succenses. Lucia, nobis,
   Prodita sit tanquam res tua voce mea.
Prodita voce mea non est. Unde ergo loquuntur
   Vicini? et tota rursus in urbe sonat?
An, rogo, tu quenquam tam surdum existere credis,
   Qui non ballistas audiat et tonitrus?

LÚCIÁRA

Nincs igazad, ha megorroltál rám, Lúcia, lelkem,
   mert - úgymond - ügyeid szétsusorogta a szám.
Nem susorogta, bizony! Hogy honnan tudja a szomszéd?
   Hogy s mint tölt velük a város is annyira meg?
Mondd, oly töksüketet láttál-e, Lucám, aki azt sem
   hallja, ha ágyú szól, azt se, ha dördül az ég?

130. IN MENDACEM

Te, non nos, fallis, cum nos ea credere credis.
Credere tute, alio quae referente, neges.
Desine mentiri, iam desine dicere, demens,
Quae vix crediderit morio Musicius.

EGY HAZUGRA

Hogyha hiszed: hisszük mindezt, magadat csalod és nem
minket; nem hinnéd másnak el azt te magad.
Hagyd a hazugságot, hagyd abba szavalni, bolond, mert
nem hiszi még a gyagyás Musicius se talán.

131. IN CAROLUM

Aureolos abs te peterem cum forte novenos,
   Utebar multis, Carole, blanditiis,
Nec dominum, nec te regem appellare verebar,
   Tunc frugi et pulcher, doctus et acer eras.
Miraris quod te contra nunc, Carole, culpo;
   Non ego, sed tempus dixerat illa tibi.

KÁROLYRA

Addig, amíg szükségem volt a kilenc aranyadra,
   Hízelgő szó folyt, Károly, az ajkaimon;
Váltig uraztalak én téged tisztelve királynak,
   Voltál bölcs és szép, szellemes, éles eszű.
Meg ne lepődj, amiért ellenződ lett a beszédem:
   Mert nem is én, az idő mondta meg ezt teneked.

132. IN PRISCAM

Quid tibi cum claudo, dicebam, Prisca, marito?
Optimus est claudus, Prisca, fututor, ait.

PRISCÁRA

Mit mondtam, Priscám, látván férjed bicegését?
Nincs bicegőnél jobb - szólsz - s ügyesebb szerető.

133. DE AMORE SUO IN LEDAM PUELLAM

Flava Cupidineis laesit me Leda sagittis,
   Nubere digna Deo; gignere digna Deos.
Haec mihi nescio quas continget capta per artes,
   Nam servat clausas, Tyndarus ipse fores.
Si via nulla patet, nisi quam mens alta Tonantis
   Commenta est; et me candida pluma tegat.

LÉDÁHOZ FŰZŐDŐ SZERELMÉRŐL

Megsebzett szerelem-lövedékkel aranyhaju Léda;
   isteni nászra való, istenek anyja lehet.
Hogy mily fortéllyal nyerem el, biz nem tudom én még,
   mert maga Tündareosz őrzi a zárt kapukat.
Más út nem nyílik, Mennydörgő szelleme ad csak
   ötletet és hattyútoll lepi testemet el.

134. FRAGMENTUM EPIGRAMMATIS ALICUIUS

Tu mihi per terras, nec non iurata per undas,
Laeva tibi pontum, dextra premebat humum.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

EGY EPIGRAMMA TÖREDÉKE

Esküt tettél már földekre nekem s a vizekre,
tengert érte balod, jobbod a földi talajt.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

135. AD RINUCIUM

Sunt natae tibi nubiles, Rinuci,
Moratae satis et satis decentes.
Has tu tradere nuptui laboras,
Ac toto generos foro requiris.
Sed sic aedibus intimis retrusas
Custodis, uti Perseos parentem
Argivus socer aurei Tonantis.
Non illas, miser, ad sacella, sanctas
Non accedere praedicationes
Permittis, quoties pater Rubertus.
Rauca se crucifigit in cathedra.
Nedum visere festa, vel choreas,
Per convivia vel sinis vagari,
Aut communibus interesse ludis.
Non est haec via filias locandi,
O vicine pater; meo nec unquam
Hunc tu consilio modum sequeris.
Sed venalia mercium tuarum,
Prima fronte locabis officinae,
Imis nec penetralibus recondes.
Tali tractus ut hospes illecebra,
Vel nolens emat, et nec autumanti
Securum tibi promat arrhabonem.
Omnis, iudicio meo, Rinuci,
Maturae genitor viro puellae,
Mores debet habere venditoris.

RINUCIUSHOZ

Van néked nem is egy anyányi lányod,
S erkölcsös, takaros, Rinucius, mind.
Dugnád őket a főkötő alá már;
Így hát vőkre vadászol utca hosszat.
Ám rejtekhelyen őrzöd őket, úgy, mint
Árgus-szemmel a színaranyt esőző
Istenség ipa Perseusnak anyját.
Nem tűröd, hogy a szent helyekre járva
Hallgassák meg a prédikációkat,
Hol Róbert atya, szószék-rengetően
Felbömbölve, magát keresztre szegzi.
Nem tűröd meg az ünnepélyt, a táncot,
Sem, hogy részt vegyenek baráti lagzin,
Játékon s a közös mulatgatáson.
Nem jó mód ez a lány fejét bekötni,
Ó, szomszéd apa, és ha adsz szavamra,
Mást próbálj meg a célod érdekében.
Árucikkeiden túladni vágyva
Rakd őket kirakatba, műhelyedben.
Ház mélyére ne rejtsd, ne dugd a sutba.
Portékádra a jó vevő becsábul,
Rátukmálni se kell - akarja, vagy sem,
Szédülten viszi már s előleget szór.
Szomszéd, hogyha a lányka férjre érett,
Akkor lányos apáknak, úgy találom
Át kell vedleniök kereskedőkké.

136. AD PROSPERUM

Qui centena tuo numeravit nomine nobis,
Attulit is nullum, Prosper, epistolium;
An veritus non es centum cui credere numos,
Es veritus totidem credere litterulas?

PROSPERHOZ

Küldöncöd száz pénzt számlált le kezünkbe nevedben,
ám nem nyújtott át semminemű levelet.
Prosper, hogyhogy száz aranyat rábízni merészelsz,
s félsz rábízni talán épp ugyanannyi betűt?

137. DE AMBROSIO

Non instrumento grandi, non testibus amplis
In causa quicquam proficit Ambrosius.
Lis sibi cum Thecla est, sed quicquid pondere magno
Proferat Ambrosius, nil nisi Thecla negat.

AMBRUSRÓL

Hogyha dologkerülőként teng-leng jókora lőcsöd,
Ambrus, zsémbes a nőd, Tekla pöröl, csupa vád.
Ám ha feszíti a készség, máris fordul a kocka:
Ekkora érv láttán Tekla megadja magát.

138. IN CELSUM

Dico prudentem, dico te, Celse, disertum,
Omnia tu credis, mentiar ipse licet.

CELSUSRA

Bölcs vagy, igen, Celsus, szólok, s ékesszavu, mondom;
és te hiszel mindent, bárhogyan is hazudok.

139. CONQUERITUR, QUOD SE SOCII
AD LUPANAR SEDUXISSENT

Quo me, quo trahitis, mei sodales?
Ad foedum, puto, adimus lupanar.
Nam quis tam procul hic locus recessit,
Post pomoeria sacra, post tot hortos,
Cellis vilibus et frequens cathedris?
Fucatae quibus insident puellae,
Structuris caput arduae superbis,
Collo pendula vela gestitantes,
Nec pressae teretes sinu manillas.
Quidnam hoc? ille manu retractat,
Ille amplectitur, hic perosculatur,
In cellam praeit ille subsequentem.
Ite hinc, ite, malam in crucem, scelesti;
Non vos ducere me deambulatum
Dixistis, simul ire cum negarem?
Hoc me iam indice resciet Guarinus.

PANASZKODIK. HOGY TÁRSAI
BORDÉLYHÁZBA CSALTÁK

Mondjátok, hova visztek, cimboráim?
Rút bordélyba cipeltek, úgy gyanítom.
Más ház állhat-e itten, messze túl a
Szent gyümölcsösök és tanyák határán,
Telve ennyi silány szobával, ággyal?
Lám, itt felcicomázott lányok laknak;
Gőgösen meredő magas hajéket
S vállukon lebegő lepelt viselnek,
Érett mellüket el se rejtve abban.
Hát ez meg mit akarhat? Ej, de nyúlkál!
Más ölelkezik, ott meg csókolóznak,
Ismét mások amott szobára mennek.
El innét a pokolba, el, paráznák!
Nem mondtátok-e, hogy csak sétaútra
Visztek? Mert ide - jönni sem kivántam.
Ezt megtudja ma még Guarino tőlem.

140. QUALEM OPTET AMICAM

Si iaceat mecum laeta et lasciva, licebit
Ne sit bella nimis, neve puella nimis.
Non tristis facies, non me rudis allicit aetas.
Omnibus his unam plus amo nequitiam.

MILYEN BARÁTNŐT SZERETNE

Hogyha velem fekszik, legyen ingerlő, fenekedvű,
nem fontos, hogy túl szép legyen és szüzies.
Hatni ne kislánykodva, ijedt sutasággal akarjon:
mindennél inkább kell bujasága nekem.

141. IN ADULTERUM

Cum vicina magis sectare cubilia Crispo,
Uxorem quare non potes, Arbe, tuam?
An tibi securo languet permissa voluptas?
Nec nisi in illicito mentula amore viget?

EGY HÁZASSÁGTÖRŐRE

Mért koslatsz még Crispusnál is jobban a szomszéd-
asszony után, Arbus? Mért nem a nőd öle kell?
Ellankaszt-e talán a szabadság és a jogos kéj?
S nem hergel föl egyéb, mint a tilos szerelem?

142. IN CYPRIANUM

Quo tibi personam? Nudo licet ore vageris,
Omnes larvatum te, Cypriane, putant.

CYPRIANUSHOZ

Nincs szükséged a maszkra, csupasz képed se valódi
s azt hiszi úgyis a nép: arcodat álca födi.

143. AD GALEOTTUM

Cum nec amicitia nobis sit iunctior ullus,
   Nec Permessiacis tam madefactus aquis,
Carmina Marcelli patrios solantia luctus,
   Iudicio misi discutienda tuo.
Non ego nunc abs te plausus expecto crepantes,
   Nec vanum clames ut, Galeotte, σοφως;
Ista dabit vulgus, vel garrula turba clientum,
   Tu fac, Quintilio me recitasse putem.

GALEOTTÓHOZ

Jobb pajtásom nincs, aki még kedvelne is engem,
   És Permessa-vizet többet ivott valaha.
Marcellus gyászolja fiát. Vigaszára megírtam
   Versemet. Itt küldöm s várom itéletedet.
Nem kell tőled a taps, sem az ujjongó egyetértés,
   Jó Galeottóm, sőt még te σοφως-t se kiálts!
Megkapod azt a kegyencek hitvány, rossz seregétől,
   Hadd véljem, hogy e vers Quintiliusra talált.

144. EPITAPHIUM VALERII MARCELLI

Improba ni tenerum, Valeri te, fata tulissent,
   Esses Marcellae, fama secunda, domus.
Tecum spes Venetum, tecum solatia matris,
   Tecum deliciae disperiere patris.
Si probitas, si forma, Deos, si lingua moveret,
   Nestoris aetatem vivere dignus eras.
Mota erat his Clotho, Lachesis non ipsa negabat,
   Tertia, sed rupit stamina, pulla soror.

VALERIUS MARCELLUS SÍRIRATA

Drága Valér, ha kegyetlen sorsod nem visz a sírba,
   Marcellus-háznak hírneve nő teveled.
Íme, Velence reménye s vígasza édesanyádnak
   Elszállt már, s oda van híres atyád öröme.
Hatná csak meg erény vagy szép szó isteneinket,
   Méltó voltál, hogy érd meg a nesztori kort.
S bár ezt óhajtá Lakheszisz s Klothó helyeselve,
   Zord nővérük el így vágta e szép fonalat.

145. DE SIGNO AMPHITRYONIS

Phoebus quadriiugo surgit cum lampade curru,
Bellantis signum hoc Amphitryonis erat.

AMPHITRYON JELÉRŐL

Phoebus négyfogatú fáklyás kocsiján kel az égre,
ez volt Amphitryon hősnek a harci jele.

146. IN LUCIAM

Hunc cum, Lucia, mentulatiorem,
Qui nasatior est, inepta credas,
Rivali puto me carere summo,
Quod nondum tibi visus est Philemon.

LÚCIÁRA

Minthogy, Lúcia, azt hiszed, butácskám:
orrosabb a legény - nagyobb tagú is:
nem kell félnem a fő riválisomtól,
mert hisz még nem akadt eléd Philémon.

147. DE GALESO

Non credis nostro cur Praetor inique, Galeso?
Legitimos testes nonne Galesus habet?

GALESUSRÓL

Prétor, ugyan mért nem méltó hiteledre Galesus?
Szorgalmas tanuként hozza eléd a herét.

148. IN AULUM

Nil satis, Aule, tibi est, cupis omnia et omnia captas,
Quid dignum factis imprecer, Aule, tuis?
Aut tibi, quanta Midae fuerat, sit copia rerum,
Aut Erysichthonia discruciare fame.

AULUSRA

Minden után kapkodsz, vágyadnak nincs zabolája.
Mit kívánjak ugyan megfelelőt neked én?
Hajdani Mídász híres kincsei dús özönét tán
vagy Erysichton örök böjtre itélt beleit?

149. AD GALLIONEM

Si nec legitimi curas chirographa ligni,
Nec te nostra fides, numina nostra movent,
Securum faxo te praestet idoneus auctor,
An dubitas etiam credere pontifici?

GALLIÓHOZ

Hát nem elég-e neked rendes hiteles kötelezvény
És nem a szent becsület, és nem az eskü se még?
Jó, ha kezes kell, hát megnyugtathatlak egészen:
Főpapnak csak mersz bármikor adni hitelt?

150. AD GUARINUM

Perlegeres nostrum cum forte, Guarine, libellum,
Dixisti (ut perhibent): haec ego non doceo.
Non haec tu, venerande, doces, Guarine, fatemur,
Sed quibus haec fiunt, illa, Guarine, doces.

GUARINÓHOZ

Így szóltál, Guarino, míg olvasgattad a könyvem:
Nem tanitottam ilyet. - Íme, bevallom, igaz.
Mesterem, erre te nem tanitottál, ám amiből ez
Sarjadt - kérdezem én - nem te vetetted-e azt?

151. IN PINDOLAM

Quid mihi, nescio cur, arrides, Pindola, semper?
   Istud non novi, qua ratione facis.
Nil unquam de te merui bene; nil tibi certe
   Ante dedi, sed nec forte deinde dabo.
Crustula tu nobis tamen et diapasmata donas,
   Vel ficos plena castaneasve manu.
Saepe ultro calamum largiris, saepe papyrum,
   Saepe mihi dicis: sum tuus, esto meus.
Qui reblandiri norunt, blandire Latinis,
   Pindola, dedidici nondum ego barbariem.

PINDOLÁRA

Mért mosolyogsz úgy rám, áruld el, Pindola, folyton?
   El sem képzelem én, erre mi adhat okot.
Jót veled én soha nem tettem, de az is bizonyos, hogy
   adni sem adtam még, s tán ezután sem adok.
Illatozó púdert küldsz mégis, gesztenye hullik
   két markodból vagy friss füge vagy sütemény.
Tollal halmozol el sokszor, gyakran papirossal,
   több ízben szólsz így: "Én a tiéd, te enyém!"
Hízelkedj a viszont hizelegni tudó latinoknak,
   barbárságomat én még nemigen feledem.

152. IN LUPUM

Grandem te et luscum, vere Cyclopa vocamus,
Verius id fiet cum, Lupe, caecus eris.

FARKASRA

Félszemü vagy, óriás, joggal Küklopsz neve illett,
több joggal lesz az, félszemed is ha kihuny.

153. DE MONADE ET DYADE, NUMERIS

Quid sit prima Monas summae Deitatis imago,
Mascula dividuas admittere nescia partes,
Non numerus, verum numeri pollentis origo.
Haec Dyadem geminata creet, quam prima secare
Possit, et imbellem referat, ceu femina, sexum.

A MONÁSZRÓL ÉS A DÜÁSZRÓL

Legfőbb Istenség első képmása az Egyes,
hímnemü, még osztott feleket nem tud befogadni,
nem szám ő, hanem épp a hatalmas szám születése.
Megduplázva teremt Kettest, ezt tudja először
szétvágni, s mint nő, meghozza a gyönge nemet majd.

154. IN THECLAM

Dum culta incedis, maior mihi, Thecla, videris,
Quam fuit Alcmene, quam fuit Andromache;
Stringere cum nudam volui, tunc corpore maius
Deplumata tuo noctua corpus habet.

TEKLÁRA

Úgy tűnt, Alkméné vagy Andromakhé, ki elém állt,
oly cselesen dagadó, csábteli volt cicomád.
Ám ha lehúzod a göncöd, Teklám, rémes a látvány:
egy behemót, csupa csont, tolla kihullt bagolyé.

155. DE SUA AETATE

Sextus hic et decimus vitae mihi ducitur annus,
   Si nato verum tradidit ipsa parens,
Septimus accedem, cum flava cucurrerit aestas,
   Mitior et Phoebum devehet Erigone.
Iam mihi vox gravior, iam pubes inguina circum-
   Serpit, et in Venerem mentula saepe tumet.
Ignea iam visa vibrantur corda puella,
   Iam mihi per somnum lintea saepe madent.
Eminus hinc igitur moneo, liberte, recedas,
   Quem puero comitem cura paterna dedit.
Cedat et hircoso trux cum tutore magister,
   Nec iuris quisquam me vetet esse mei.
Hac nucibus, teneris hac luce renuntio bullis,
   Hac decus Ausoniae sumo virile togae.

ÉLETKORÁRÓL

Rég elmúlt a tizenhatodik születésnapom is, ha
   Édesanyám el nem véti a dátumokat;
Jő a tizenhetedik, mire elfut a szőkehajú nyár
   És a szelíd ősz felváltja a kánikulát
Hangom vastagodik, s ágyéka körül kotorászik
   Már a kamasz; vágytól duzzad a vesszeje is.
Szívem lángba borul, ha csupán ránézek a lányra,
   Forró álmoktól lucskosodik lepedőm.
Mondom, hagyj békét hát nékem, házitanítóm,
   Rád csak a gyenge pulyát bízta a gondos atya.
Máshova üsd ezután, zord iskolamester, az orrod!
   Bakbűzű nevelő, dolgaimat ne kutasd!
Pár hét, s elhagylak, gyermekruha, gyermeki boglár;
   Férfihoz illő szép tóga lesz öltözetem.

156. AD IUSTINAM

Mel, Iustina, meum, mea cara sororcula, quare
   Missa remisisti, munera nostra, tibi?
Non ideo misi, quo te corrumpere vellem,
   Sit procul a nobis hic, mea vita, furor.
Sed magis ut scires, quam te devotus amarem,
   Vult aliquo nosci pignore castus amor.
Qualiter offensam valeas pensare, requiris?
   Tu mihi fac mittas, ut nec ego accipiam.

JUSTINÁHOZ

Mondd, az ajándékom mért küldted vissza, felelj csak,
   Justina, mézecském, drága húgom, no felelj!
Hisz nem akartalak én megrontani ezzel, e téboly
   Fel se merült bennem, életem, elhiheted.
Lásd, csak azért küldtem, hogy hű szivemet bizonyítsam,
   Mert az igaz szerelem zálogot szívesen ád.
Abban fő a fejed, mint bosszuld rajtam e sértést?
   Rajta, no, küldj valamit, hadd ne fogadjam el én.

157. IN LAPPUM

Pauper eram, tunc me nec noscere, Lappe, volebas,
Sum locuples, offers mutua, Lappe, decem.
Sume, triplum dono, sed conditione sub illa,
Ut miser, adverso Numine, semper agas.

LAPPUSRA

Ínségben nem volt kedved meglátni se, Lappus:
gazdag lettem, s most kölcsönöket felajánlsz.
Vedd háromszorosát adományul, csak kikötésem:
hogy mindig nyomorogj, ennyire sújtson az ég.

158. IN SYLLAM

Cum debes mihi, Sylla, fingis iram,
Ne te scilicet aes meum reposcam,
Sed dicam: tibi habe, modo gravari
Desistas, et ut ante, sis amicus.
At nunquam hoc ego dixerim, sed illud:
Quantum me libet oderis, licebit,
Obtrectes, miniteris, insequaris,
Dum tantum mihi creditum refundas.

SYLLÁRA

Színlelsz bősz haragot, ha tartozol, hogy
pénzecském követelni én ne tudjam,
s mondjam: "Tartsd meg, a mérgedet felejtsd csak,
és mint rég, ugyanúgy legyél barátom!"
Ám én ezt soha számra nem veszem, sőt:
gyűlölj, rajta! ha jólesik, nyugodtan,
ócsárolj, fenyegess, gyalázz, te, Sylla, -
csak közben ne feledd a pénzt megadni.

159. DE SACRILEGO

Terreus iste Iovem spectans, quasi talia fatur:
Terra, volo, mea sit, tu, pater, astra tene.

A SZENTSÉGTÖRŐ

Meglátván Jupitert, így szólt egy földi halandó:
Nem kell más, csak a föld; légyen az ég a tiéd.

160. IN ADULTERUM

Dum quasses aliena fulcra moechus,
Uxori propriae, Severe, parcis.
Sic, cui cellula rumpitur Falerno,
Vicina bibit Hodus e taberna.

EGY HÁZASSÁGTÖRŐRE

Míg más ágya ropog, ledér, alattad,
nőd ágyát, Severus, nagyon kiméled.
Mint Hodus, ki aszút ihatna otthon,
s a szomszéd lebujokba jár vedelni.

161. AD LUCIAM

Laesisti stultae morsu me, Lucia, linguae,
Nunc ego me culicem scilicet esse velim,
Ut possem contra te laedere; nunc ego maestus
Quam iaceo, fieret tam tibi amara quies.

LÚCIÁHOZ

Lúcia, jócskán megszurkált engem buta nyelved;
válni szunyoggá most épp emiatt akarok.
Vissza szeretnélek szurkálni: nyugalmad azonképp
megkeserüljön, ahogy megkeserült az enyém.

162. DE NEGANTE MUTUUM

Mutua nescio cui dederam duo nuper amico,
Accepisse tamen, perfidus ille, negat.
Iactura o felix! o nobis utile damnum!
Si duo solvisset, mille daturus eram.

ARRÓL, AKI LETAGADJA A KÖLCSÖNT

Nemrég két aranyat vett kölcsön némi barátom,
s most letagadja a gaz, hogy neki adtam a pénzt.
Áldott kárvallás! Ha megadtad volna a kettőt,
adtam volna talán ezret is újra, ha kérsz.

163. IN IUDAEUM FOENERATOREM

Lucanum et iuncto pariter Nasone, Maronem,
   Redde mihi Iuda, seu mage tu Salomon.
Quid dubitas? ego tres olim tibi nempe libellos,
   Inspice si Iani chartula nomen habet.
Quis modus usurae? sortem, inquis, foenus adaequat.
   Si verum dicis, perfide, non redimo,
Hic pereant; tanti vix illos auctio vendet;
   Insanit saumet pignora quisquis emit.

EGY UZSORÁSRA

Lucanust, vele még Ovidot s még Vergiliust is
   Add már vissza, Judás, vagy Salamon a neved?
Még habozol? Hisz e könyveket én már rég odaadtam,
   Ott van a Janus-név, nézd az adóslevelet.
Mennyi kamat kell? Azt feleled, fölemészti a tőkét.
   Úgy ki se váltom hát, vesszen a zálog is ott.
Hajh, gazlelkü, ki adna ily árt az árverezésen?
   ... Újra ki megveszi, mit zálogul ád, eszelős!

164. DE SE QUOD AMARE COEPISSET

Quod mihi divino tu saepius ore solebas
   Dicere, nunc, Michael, exitus ecce probat.
Haesimus, et totis concepimus ossibus ignem.
   Concidit et tandem spiritus ille meus.
Cum te dementem dementia nostra vocabat,
   Cum mox ridendo tu mihi risus eras.
Quare in amore rudi, doctissimus ipse, sodali,
   Consilium, quaeso, confer et auxilium.

MIKOR SZERELEMBE ESETT

Íme, amit megjósoltál, amit isteni ajkad
   Mondogatott, Michael, most bizonyítja a sors.
Fogva vagyok, lángok mardosnak minden izemben,
   S végül a tűzbe merész szellemem is belehull.
Én őrült, őrültnek téged hívtalak egykor,
   És kinevettelek én, én a nevetnivaló.
Kérlek azért, hiszen értesz jól a kemény szerelemhez,
   Szóval s tettel nyújts támogatást nekem is!

165. IN LINUM DOCENTEM PAEDICARE

Praeco salutiferi, Line flagrantissime, verbi,
Siccine deterres turpibus a vitiis?
Cum quis paedicat, fugere inquis daemonas omnes,
Quis non paedicet, si, Line, vera refers?

A FARCICERÉT JAVALLÓ LINUSRA

Lánglelkű Linusom, mondd üdvösséges igéddel,
azt hiszed, eltérítsz bárkit a bűneitől?
Iszkol az ördög - ilyent magyarázol - a farcicerétől.
Hát, ha igaz, mért nem farcicerél kicsi, nagy?

166. DE EODEM

Orabam frustra, frustra ieiunus agebam,
Nil opis in donis, nil erat in crucibus;
Nam tanto diris gravius tentabar ab umbris.
Sed nunc paedico: daemones aufugiunt.

UGYANARRÓL

Hasztalanul hánytam régóta keresztet; a böjtöm,
Sok-sok ajándékom, s kárba veszett az imám.
Egyre erősebb volt a kisértés. Ámde mióta
Hágom a férfiakat: futnak az ördögeim.

167. DE EODEM

Infesti possent qua daemones arte fugari,
Nemo prius norat; nunc Linus edocuit.

UGYANARRÓL

Hogy mily fortéllyal lehet ördögöt űzni, eleddig
senki se tudta - Linus megtanitotta nekünk.

168. DE EODEM

Ite procul supera lapsi de sede maligni;
Formosus nostro, est Troilus, in gremio.

UGYANARRÓL

Mennyekből lezuhant gonoszok, távozzatok innét,
szépséges Troilust vettem ölembe imént.

169. IN EUNDEM

Interpres, Line, codicum sacrorum,
Francisci rigidam secute sectum;
Audires mea forte confitentem
Dum me crimina; saepe non negavi,
Lascivo cubuisse cum cinaedo.
Tu zelo, ilicet, ac furore plenus,
Clamasti subito per omne templum,
Cur tantum facinus miser patrassem?
Hoc egi, Line, non libidinose,
Sed tetros uti daemonas fugarem.

UGYANARRA A LINUSRA

Szent könyvek tömegét tudó Linus, te,
zord rendjében a jó Ferenc atyánknak,
szándék nélkül a fültanúja voltál,
hogy meggyóntam: elég gyakorta űztem
egy-egy farcicerét ramaty buzikkal.
Szentséges dühöd oly magasra hágott,
hogy mindenfele prédikációdban
megróttad nyomorult viselkedésem.
Nem tettem, Linus, én bujálkodásból:
a csúf ördögöket riasztom ezzel.

170. DE THESPI

Coepit sordidus ore faeculento
Plaustris carmina vectitare Thespis.

THESPISRŐL

Borseprő maszatolja össze száját,
és dalt kezd kocsijára venni Thespis.

171. DERIDET EUNTES ROMAM AD IUBILAEUM

Mille quadringentis Hyperion aureus annis
   Adiicit haec decimae tempora Olympiadis,
Natus ut aeterni, qui condidit omnia, patris,
   Prodiit intacta virgine factus homo.
Nunc propius quaerenda salus, et ac aethera clarum
   Vilibus e terris maxima porta patet.
Iam Zephyri et Boreae gentes, Occasus et Arctos,
   Omne quod hinc Tanais claudit et inde Tagus,
Romam festinant, et confluit orbis in Urbem,
   Nec capiunt ipsae millia tanta viae.
Nescio credulitas haec si sua proderit ipsis,
   Hoc scio: Pontifici proderit illa satis.

KIKACAGJA A RÓMAI BÚCSÚSOKAT

Egyezer és négyszáz esztendő telt el azóta
   És tiz olimpiaszi év az arany nap alatt,
Hogy szűztől született szeplőtlen s emberi formát
   Vett fel az égi örök Gondviselő fia itt.
Most közelebb van az idv, és fényes nagy kapu nyílik
   Földi silány rögön át fényteli éterekig.
S lám, kelet és észak, nyugat és dél messze vidékén
   A Tajo meg a Don partjai közt lakozók
Róma felé tódulnak, a föld elözönli a várost
   És az ezernyi utas már az utakra se fér...
Nem tudom én azt, vajjon e vakhitből van-e hasznuk?
   Ám hogy a pápának haszna van, én tudom azt.

172. DE EODEM

Hispani, Galli, Sclavini, Teutones, Hunni,
Clavigeri petitis limina sancta Petri.
Quo ruitis stulti, Latios ditare Telonas?
Salvari in patria siccine nemo potest?

UGYANARRÓL

Szlávok, hiszpánok, gallok, hunnok, teutonok,
Mennyire ellepitek Péter aranyküszöbét!
Mért töritek magatok gazdaggá tenni a taljánt?
Hát a hazájában senki sem üdvözül-e?

173. DE EODEM

Iam fora cuncta viris, meritoria cuncta replentur
Agmine tam denso barbara turba venit.
Ipsum divitiis nullus non caupo lacesset
Cosinum, si talis proximus annus erit.

UGYANARRÓL

Már minden piacot, kocsmát megtölt ez a népség,
Úgy gyűl az idegen sűrü tömegben ide.
Hogyha jövőre is így megy majd a csaposnak a boltja,
Oly dúsgazdag lesz, mint Cosimo Medici.

174. DE CAUPONE QUI ANNO IUBILAEI DITATUS EST

Pastor veris opes, aestatis carpit arator,
Vinitor autumni, lenta quiescit hiems.
Nec nisi raro capit quicquam piscator et auceps,
Coponis nullo tempore lucra vacant.

KOCSMÁROS A JUBILEUM ÉVÉBEN

Pásztornak tavasz ád munkát, aratónak a hő nyár,
Vincellérnek az ősz; ám pihenőjük a tél.
Hosszan vár a halász s madarász, míg megjön a zsákmány:
Ámde a kocsmáros minden időbe' keres.

175. DE EODEM

Nec mercatori, nec nunc ego bella gerenti,
Nec nautae invideo, nec, Macer, agricolae,
Nec medico, nec causidico, nec, crede, poetae,
Coponi multum sed, Macer, invideo.

UGYANARRÓL

Bárha sovány vagyok is, nem irigylek sem katonákat,
Sem földmíveseket, sem jogi doktorokat,
Elhiheted, költőt, medikust és büszke hajóst sem,
Kocsmárosra vagyok most irigy én, a Sovány.

176. DE EODEM

Utere, copo, tuo, nunc utere, si sapis, anno,
Quam longe distant altera lustra decem.

UGYANARRÓL

Most használd ki, ha orrod van, kocsmáros, az évet,
Tíz lustrum hoz csak újra ilyen napokat.

177. GALEOTTI PEREGRINATIONEM IRRIDET

Cur et tu, rogo, cur, poeta cum sis,
Parnasi tamen arce derelicta,
Cum capsa, Galeotte, cum bacillo,
Romanam peregrinus is in urbem?
Hoc plebs credula gentium exterarum,
Hoc larvas solitum timere vulgus,
Hoc turbae faciant hypocritarum.
Tu senti mihi, quod putavit olim
Vafri callidus Euathli magister,
Aut Divum Theodorus abnegator,
Vel sectae pater ille delicatae,
Summum qui statuit malum dolorem.
Sin devotio iam beata cordi est,
Si torto iuvat ambulare collo,
Cuncta et credere, quae dies per omnes
Rauca praedicat altus e cathedra
Albertus pater et loquax Rubertus,
Gaudens lacrymulis anicularum;
Dilectis, age, dic valere Musis,
Sacras rumpe fides, et alma Phoebi
Claudo carmina da fabro Deorum.
Nemo religiosus et poeta est.

KIGÚNYOLJA GALEOTTO ZARÁNDOKLÁSÁT

Mondd, miért, ha poéta vagy, miért hogy
Parnasszus magasát elhagyva, immár
Bottal - ó, Galeotto - és iszákkal
Mégy Rómába te is zarándoklatra?
Külföld zagyva, hiszékeny csőcseléke
És kísértetek-űzte balga népség
És álszent sokaság csinálja mindezt!
Valld te azt, mit az oly furfangos ifjú
Euathlos nagyeszű tanára tartott,
S istenek tagadója, Theodorosz,
És az élvezeteknek atyja is, ki
Legfőbb rossznak a szenvedést találta.
Ám ha elragadott az ájtatosság
S ferde nyakkal akarsz zarándokolni,
És ha mind hiszed azt, amit naponta
Szószékről prédikál recsegve páter
Alberto s az a szókelep Roberto,
Csöpp, vénasszonyi könnyeket vadászva,
Múzsáktól, nosza, végy örökre búcsút,
Törd szét lantod, Apolló énekét meg
Vesd a sánta kovács-istennek akkor,
Mert hívő soha nem lehet poéta.

178. DE MARCELLI TROPHEO

Rettulit hos late victis Insubribus angues
   Marcelli nuper bellica dextra ducis.
Exuviae domitum testantur fortiter hostem;
   Accipe, Sancte Leo, civis opima tui.
Qui modo vibrantes trifidas, qui guttura linguas
   Fundebant celsis sibila dira iubis,
Collecti in parvos cristis languentibus orbes
   Servitura tuo colla dedere iugo.
Talia Virromari tergo detracta ferocis
   Obtulit Iliadae Claudius arma patri.

MARCELLO GYŐZELMI JELVÉNYÉRŐL

Marcello, a vezér, jobbjában az insuberektől
   rablott kígyókkal tért meg a háborúból.
Polgárodtól zsákmányát, Szentséges Oroszlán,
   vedd át győzelem és hős diadal jeleként!
Nemrég rettenetes torkukból nyelvük, a három-
   ágú még sziszegett, égre meredt tarajuk,
Ám ernyedtek most, körré tekeredtek a kígyók,
   mind önként szolgál, s hajtja igádba nyakát.
Claudius íly diadaljelvényt nyert Virromarustól,
   s Ilia sarjának vitte áldozatul.

179. AD AENEAM SYLVIUM

Si Bilblitani tibi sunt epigrammata vatis,
   Protinus huc ad nos, fac precor, illa volent,
Nonne vides quantos moveat Fortuna tumultus?
   Nec sperare sinat nos meliora timor?
Tempore sollicito tragicos deponere luctus
   Convenit, et levibus pellere maesta iocis.

AENEAS SYLVIUSHOZ

Martialist, ha epigrammáit őrzi polcod,
   Kérlek, küldd meg olyan gyorsan, amint teheted.
Nem látod, Fortuna reánk mily szörnyü zavart hoz?
   Nő a szorongásunk és tőle alél a remény.
Nyugtalan órákban legjobb felhagyni a gonddal
   S könnyü bohósággal, élccel elűzni a bút.

180. RESPONSIO

Causaris senium, ne mecum carmine certes,
   Sed plus eloquio pectora cana valent.
Aptior est tirone rudi veteranus in armis,
   Certius et vitulo taurus aratra movet.
Nos petimus, tu summa tenes; spes lubrica nobis
   Spondet adhuc, quod iam res dedit ipsa tibi.
Nec dum Pegaseis te Cynthius arcet ab undis,
   Non vox refrixit, non lyra muta silet.
Ergo cave, ne qua cupis excusatus haberi,
   Accuses illa te ratione magis.
Quod Bilblitani rogitavi epigrammata vatis,
   Suspecta est, video, nostra iuventa tibi.
Crede, precor, melius! relegi non improba possunt,
   Lascivos, oculo praetereunte, modos.
Ille quidem gressu profugo mea castra petivit,
   Sic tamen, ut redeat, cum revocabit herus.

VÁLASZ

Írod, megmérkőzni velem versekben, öreg vagy.
   Már pedig ékes szó mestere mindig az ősz.
Jó veterán hadban több nyers, éretlen ujoncnál,
   Szántáshoz sem üsző, jóerejű bika kell,
Lásd, ami cél nekem, azt te elérted már, a remény, mely
   Engem csal, teneked régi beteljesülés.
Cynthius nem tiltott el még a pegasusi habtól,
   Hangod nem tört meg, dalra fogékony a lant.
Így amit érvnek szán a szerénység s mentegetőzés,
   Nem ment fel sehogyan, hát a szavadra vigyázz.
Martialis könyvét kértem tőled minapában,
   És te gyanút fogtál: vére milyen fiatal!
Hidd el, kérlek, a trágár szó nem is érdekel engem,
   Kétértelmü soron hirtelen átszaladok.
Itt van a könyv, megjött, elhagyta Itália földjét,
   Ám ha a gazda üzen, szófogadón hazamegy.

181. EIUSDEM AD EUNDEM

Desine, quaeso, meas, Aenea, poscere Musas
   Auribus et dignas esse putare tuis.
Non radios Phoebus Lunari sumit ab umbra,
   Nec petit a rivis maxima Tethys aquas.
Adde, quod Italiae veni novus hospes ab oris,
   Nec, si quod lusi, me comitatur opus.
Ipse tuos potius nobis transmitte libellos,
   Nec dibutes, censor non ero, lector ero.

UGYANAZ UGYANAHHOZ

Verseimet kéred, hogy elolvasd. Ezt sose kívánd,
   Meg nem elégítik vers-szerető füledet.
Phoebus nem kér fényt soha Luna gyér sugarától,
   S kérte-e nagy Thetis gyenge erecske vizét?
S hidd el, olasz földről érkeztem látogatóba
   És onnan haza nem hoztam a verseimet.
Jobb, ha te örvendeztetsz meg majd versköteteddel,
   Olvasom, élvezem és nem kritizálgatom én.

182. AD PETRUM

Quid tibi, Petre, meo tulerim, scitaris, ab Istro;
Quod pridem e Cypro, tu mihi, Petre, tua.

PÉTERHEZ

Azt kérded, Péter, mit hoztam a nagy Duna mellől?
Azt, mit Cyprusból visszajövet te nekem.

183. DE SE IPSO

Sextus hic et decimus vitae mihi degitur annus,
Narravit nato si modo vera parens.
Septimus incipiet Septembres ante Calendas,
Si modo producant tres mihi fila Deae.

MAGAMAGÁRÓL

Múlik az év, a tizenhatodik, amióta születtem,
hogyha ugyan helyesen mondta fiának anyám.
Még szeptember előtt - sorsom fonalát ha a Párkák
meghagyják -, itt lesz már a tizenhetedik.

184. IN CRUDELEM PRAETOREM

Quis Sulla hoc sanxit? dudum reus in cruce pendet,
   Praetor nunc demum trista tribunal adit!
Nunc demum miseri causam cognoscit inanem!
   Quid prodest, si iam pareat innocuus?
O Theta infandum! iura o praepostera dirae
   Legis et Arctoi moribus apta poli!

A KRUDÉLIS PRÉTOR ELLEN

Ilyet Sulla se tűrt: már függ a kereszten a vádlott,
   S végre megérkezik, és bölcsen itél a biró,
És kinyilatkoztatja: a vád csak puszta koholmány;
   Ártatlanságát láthatod, ámde mit ér?
Szörnyű Théta betű! Törvény visszás folyománya!
   Csak hozzád méltó, távoli Északi-sark!

185. DE AMBROSIO

Mentiris, Theodore miser: sunt Numina coelo,
   Nec vacat omnino regia celsa poli.
Nil sentis, Epicure: dii mortalia curant;
   Nec frustra in terras fulmina torta cadunt.
Numina, clamemus, sunt et mortalia curant,
   Pendentem postquam cernimus Ambrosium.

AMBRUSRÓL

Ó Tódor, te hazudsz, nyavalyás; van isten a mennyben:
   Mert hisz az égi lakok mégsem egész üresek.
S nincs igazad, Epikúr, gondozza a földi halandót:
   Mennyköve éppen ezért csap le közénk tüzesen.
Van Isten! - zengjük - gondozza a földi halandót:
   Abrust látjátok? Lóg, felakasztva, a fán.

186. IN MALCUM

Ieiunam tolerare sitim, sudare sub armis,
Frigus et insani caumata ferre canis,
Cum belle possis haec omnia, non potes illud.
Ne, facias, male sit, cum bene, Malce, tibi est.

MALCUSRA

Éhséget, szomjat, fegyverzetben veritéket,
téli fagyot s őrült kánikulát remekül
állsz ki talán, mindezt együtt el mégse viselnéd.
Malcus, a jó sorsod rosszra ne váljon, ügyelj.

187. IN DIONYSIUM

Perpetuis totus, Dionysi, sordibus horres,
Hoc vera dignum religione putas.
Nimirum porco non esset sanctior ullus,
Si faceret quenquam sordida vita probum.

DÉNESRE

Szinte ijesztően piszkos vagy, Dénes, örökké,
S úgy véled: szentként tisztel a nép emiatt.
Hogyha a mocskosság az erényt gyarapítja, a disznót
Szentség dolgában senki se múlja felül.

188. IN PHILIPPUM

Esse meum mihi te dicebas saepe Philippum.
At tu, iam video, Pseudophilippus eras.

FÜLÖPHÖZ

Sokszor mondtad nékem, hogy te az én Fülöpöm vagy,
Már tisztán látom, hogy te vagy ál-Fülöpöm.

189. AD GEORGIUM

Nil mihi das, quando tristi das fronte, Georgi,
Larga suam faciem debet habere manus.

GYÖRGYHÖZ

Mit se kapok, ha borús képpel nyújtod nekem át, György,
nyílt kézhez járul mindig a nyílt, derüs arc.

190. AD PAULUM

Occurris quoties, toties me, Paule, salutas,
   Ut resaluteris scilicet, ista facis.
Quindecies una, si fias obvius, hora,
   Consuetum repetis sedulus officium.
Si quando in summa scribo meditorve fenestra,
   Clamatum e piatea semper avere iubes.
Sic vaga sollicitae pereunt meditamina mentis,
   Avolat et cerebro pulsa Thalia meo.
Ni fallor digitis, hodie centesima nobis
   A te dicta modo est, et puto, quinta salus.
At nobis esset vitam satis una per omnem,
   Ut superent Pylios tempora nostra dies.
Dum queror, ecce iterum misero fers, Paule, salutem,
   O quam te longe, Paule, valere velim!
Parce, precor, tenero capiti, et crudelia differ
   Taedia; sic semper sit tibi, Paule, salus.
Quodsi forte placet numero certare salutis,
   More potes vulgi dicere mille semel.

PÁLHOZ

Pál, valahányszor látsz, mindannyiszor újra köszöntesz,
   Persze, hogy így kizsarolj tőlem is egy köszönést.
Egy órában jöjj bár szembe velem tizenötször,
   Buzgón újra köszönsz s ezt soha meg nem unod.
Sőt ha az ablakban mélázok, vagy pedig írok,
   Úgy is felkiabálsz s válaszomat kicsalod.
Könnyed gondolatom szétkergeted így a fejemből,
   Múzsám is megijed s ihlete messze repül.
Hogyha az ujjaimon jól számláltam, ma csupán csak
   Százötször nyílott szád köszönésre felém.
Hej, ez az egy nap elég az egész életre nekem, ha
   Többet is élek, akár Nestor, a pylosi agg.
Jaj nékem! Panaszom közben már újra köszönsz, Pál!
   Szívemből köszönök, csak sohse lássalak én!
Kíméld érzékeny fejemet, kínpadra ne vonjál,
   És örök üdvözlet járjon ezért teneked!
Vagy ha szerinted a sok köszönés becsesebb, nosza, mondj egy
   "Légy üdvöz százszor"-t, így köszön itten a nép.

191. IN GRYLLUM

Socratis effigiem damnavit Zopyrus olim,
Quid si vidisset, pessime Grylle, tuam?

GRYLLUSRA

Szókratész arcát fitymálta le Zópyrosz egykor,
mert nem látta sosem, Gryllus, a ronda pofád.

192. AD URSUM

Urse, rogas, Ocni fuerim quot in urbe diebus?
Septem perpetuis noctibus urbe fui.
Quippe ubi continue nebulis latet obsitus aër,
Illic auctore te quis locus esse potest?

URSUSHOZ

Mantova tájékán hogy hány napon át is időztem,
kérdezed, Ursus? Hét végtelen éjjelen át.
Mert hol szüntelenül felhőtakaró van az égen,
és ahol Ocnus az úr, mondd, az a hely mi lehet?

193. AD BARTHOLOMAEUM

Mutua da septem; superos et sidera testor,
Semper debebo, Bartholomaee, tibi.

BERTALANHOZ

Nem sértvén a bizalmad, meg sosem adtam a kölcsönt;
Mert bízhatsz-e, ha majd visszafizettem a pénzt?

194. CUIDAM PETRO

Ante revertetur tepidos Hyperion ad ortus,
   Excipiet stabilem Tethyos unda polum,
Riphaeis nivibus canescere desinet orbis,
   Nullus in Oceani gurgite piscis erit.
Mella ferent rupes, quercus producet aristas,
   Quam meus in Petrum diminuatur amor.

EGY BIZONYOS PÉTERNEK

Sokkal előbb megy az égen visszafelé az örök Nap,
   s önti el a tenger habja a pólusokat,
szűnnek meg hótól csillogni az északi ormok,
   s hal ki a hal mind egy szálig a vízek ölén,
csorran a kőből méz, nő lenge kalásza a tölgynek:
   mint meglankad e hő szív tüze Péter iránt.

195. PRO CONVIVIO, AD PHILIPPUM BIBIUM

Quas tibi pro tanto referemus munere grates?
   Quae dabimus meritis praemia digna, tuis?
Tu decus es Bibiae lumenque propaginis ingens,
   Tu patriam insigni laude sub astra feres.
Urbs Genuae semper tanto exultabit alumno,
   Et quondam Idaliae Cypros amata Deae.
Rerum opifex summus tibi det quaecunque rogabis,
   Et tribuat factis praemia digna tuis.

BIBIO FÜLÖPHÖZ, VENDÉGLÁTÁSÁÉRT

Hála-viszonzást hogy kaphatna e ritka ajándék?
   Érdemedért méltó-szép jutalom mi legyen?
Ékessége, sugár-napfénye a Bibio-törzsnek,
   nagyszerüségeddel égbe emelted a hont.
Génua mindig örül majd néked, drága fiának,
   s Vénusz kedvence, Ciprus ugyancsak örül.
Bármit kérj is, kérjük az Istent, meg ne tagadja,
   s tetteidért méltó-szép jutalomra találj.

196. AD BARTHOLOMAEUM

Non idcirco fidem laesi, quod credita nondum
Persolvi; laedam, si data reddidero.
Nam bene si memor es: semper debere, nec unquam
Reddere juravi, Bartholomaee, tibi.

BERTALANHOZ

Nem szegtem szavamat, ha a kölcsönt meg se fizettem,
hogyha megadnám most, lenne csak esküszegés.
Emlékezz hát jól: "Le vagyok kötelezve, mig élek!"
szólt fogadalmam s nincs benne a "visszaadom"!

197. AD ORNITUM

Habin cerva, canis Cyrum, lupa nutriit illos,
Quos gravida armifero Silvia Marte dedit.
Par Dis cura tui fuit, Ornite; nam tibi parvo
Admovit mammas sus lutulenta suas.

ORNITUSHOZ

Cyrus eb-emlőt szítt, Habist meg szarvas etette,
Silvia Marstól-lett kölykeit ordas-anya.
Mint ahogy ők, te is, Ornitus, istenként nevelődtél:
sár-latyakos disznó dugta a szádba csecsét.

198. AGIT GRATIAS SIGISMUNDO MAZONO

Ocius ite Deae, celeres, precor, ite Camenae,
   Corripe dulcisonam, pulcher Apollo, lyram;
Et tot Mazono, pro munere, reddite grates,
   Quot tenues umbras regia Ditis habet.
Quot flores pratis, quot sunt super arbore frondes,
   Quot fulgent rapido sidera fixa polo.
Aequoreum flavis quot abundat litus harenis,
   Quot gignit rabidas terra Libyssa feras,
Et quot in Adriaco versantur gurgite pisces,
   Quot gerit horrentes Pannonis ursa pilos.

KÖSZÖNETET MOND MASONI ZSIGMONDNAK

Frissebben, kérlek, Múzsák, szent, isteni lányok,
   bájos Apolló, vedd szépszavu lantod elő!
Áldja Masoni ajándékát oly sok köszönő szó,
   mint amilyen sok lényt Dis birodalma lenyelt,
réten ahány a virág, s a levél amilyen sok a fákon,
   forgó égbolton csillag amennyi ragyog,
mint amilyen sok a tengerpartok sárga homokja,
   s Líbia földje ahány vad születési helye,
Adria örvényében amily sok hal kavarog, s a
   pannon medve-anyán sörte ahány meredez.

199. IN LUPUM FALLACEM

Fert aliud Leucon, aliud Leuconis asellus,
Dicere, si memini, Graecula turba solet.
Forsitan ista tuos tangunt proverbia mores,
Nam, Lupe, mens aliud, quam tibi lingua gerit.

AZ ÁLNOK FARKASRA

Jól emlékszem-e? Ilykép szólt a görög szava egykor:
Mást hordoz Leukon s mást Leukon szamara.
Farkas, mintha csupán rád szabták volna e mondást,
Mert az eszed mást hord, mint ami nyelveden ül.

200. IN LUPUM

Mutua dissimules cum solvere; munera mittis;
Redde meum primo, da, Lupe, deinde tuum.

FARKASRA

Nem fizeted meg a kölcsönt, ám adományt ideküldesz?
Add oda mind, mi enyém, s majd azután mi tiéd!

201. IN OVILLUM

Esse super terras si quis genus Acephalorum
Haesitat, is vultus cernat, Oville, tuos.
Nam tibi tam pervum caput est, ut sit prope nullum,
At minor et nullo est sensus, Oville, tibi.

OVILLUSRA

Él-e fejetlen nép? Ha netán kétkedne a tényben
Bárki, Ovillusom, az nézzen előbb tereád.
Mert oly csepp a fejed, hogy szinte a semmi is ennyi,
S annál is kevesebb benne, Ovillus, az ész.

202. AD ANTONIOLUM PLACIDUM

Marsupium nummo, nummus custode crumena
Indiget; hoc etiam munera nostra probant.

ANTONIOLUS PLACIDUSHOZ

Erszényedhez pénz, pénzedhez tárca hiányzik.
Íme, ajándékom: - tudtam e két bajodat.

203. IN HODUM

Pomorum genus est, quae turpia, sed bona dicunt,
Tu dici bellus, sed potes, Hode, malus.

HÓDUSRA

Csúnyának látszik, noha jó almában a "turpis".
Hódusom is turpis: szemrevaló, de gonosz!

204. IN LADVANCUM

Est, mollis Ladvance, tibi tam mascula coniux,
Uxoris possis uxor ut esse tuae.

LADVANCUSRA

Férfias asszony a nőd, Ladvancusom, és te puhány vagy;
Meglásd, még a saját nőd felesége leszel.

205. CYMINOPRISTES

Quid nam sit, rogitas, cyminopristes?
Tu, Paule, es proprie cyminopristes.

CYMINOPRISTES, AZAZ KÖMÉNYHASOGATÓ

Kérded, Pál, mi e szó: cyminopristes?
Épp az vagy, te fukar: "cyminopristes".

206. AD RUFUM

Cum domus arsisset penitus tibi, decidit imber,
Agnoscis liquido, iam puto, Rufe, deos.

RUFUSHOZ

Lángolt fönn a tetőd, amikor megeredt sürü zápor;
Máris üvöltöztél: íme, csodát tesz az ég!

207. IN DEMETRIUM

Morio Demetri, nempe intellecta patescit
   Ars tua, deprenso fallere parce dolo.
Nam sapis, immo equidem plus quam sapis: omnia lustras
   Tu loca, nec te usquam lauta culina latet.
Mentiris, numos poscis, dicteria dicis.
   Qui facit haec, non est morio, sed nebulo.

DEMETRIUSRA

Bamba Demetrius, ím napfényre került a felismert
   furfangod, hagyd hát abba a pőre csalást.
Hisz van eszed, sőt, van sok eszed; mindent bebarangolsz
   és kifigyelsz - nincs jó konyha, ahol nem eszel,
pénzt követelsz, lódítsz, csípős tréfákat eresztesz -
   léhűtő tesz ilyet és nem a bamba hülye.

208. IN EUNDEM

Fingis te, miser, esse morionem,
Vivas scilicet ut labore nullo.
Nobis morio non tamen videris;
Nunquam morio taliter iocatur,
Nullus morio litigare novit,
Nescit morio corrogare numos,
Nil non morio praestat exigenti,
Quicquid praecipio, statim facessit,
Quicquid porrigo, corripit libenter:
Tu structae petis unctiore mensae,
Turdos, sumina, Phasidas, botellos;
Lambis crustula, devoras placentas,
Nec potas, nisi de priore musto.
Quare morio verus est habendus,
Qui te censeat esse morionem.

UGYANARRA

Megjátszod, nyomorult, magad hülyének,
csakhogy munka se kelljen és megélhess.
Tévedsz, mert hülye mégse vagy szememben.
Így nem tud hülye mégse viccelődni,
és nincsen hülye, kit pörölni látnál,
nem képes hülye pénzt se kéregetni,
és csak nagy hülye adja meg, ha kérik.
Még csak gondolom - ez csinálja máris,
még csak nyújtom - ez elragadja tüstént,
Dús asztal finom ízeit kivánod:
kolbászt, emse tejes csecsét, rigócskát,
majszolsz sok süteményt, bekapsz kalácsot,
és újbort iszogatsz, alább nem adnád.
Gondoljuk csak ezért hülyének azt, ki
téged vélne s itélne tán hülyének.

209. DE UVA

Est simul et potat, qui dulci vescitur uva,
Hoc tibi, sed solo, cedit, Ïacche, Ceres.

A SZŐLŐRŐL

Szőlőt élvezel: ím, egyszerre iszol s eszel; és ezt
Cerestől Bacchus kapta, csak ő egyedül.

210. DE FRANDO NAUFRAGO

Naufragus Eridani dum Frandus mergitur undis,
Siccine me miserum fata necatis? ait.
Si fueram liquida periturus morte, perissem
Per latices potius, dulcis Ïacche, tuos.

A HAJÓTÖRÖTT FRANDUSHOZ

Frandus a Póba merült s vergődve az égre kiáltott:
Ó ez a csúnya halál ér utol engemet is!
Hogyha a végzet pont folyadékba akar beleölni:
Bacchusom, annyi a bor, mért igyam én a vizet?

211. DE MANCO

Arva fodit mancus, regit et iumenta flagello.
Redde manus illi: desidiosus erit.

EGY NYOMORÉKRÓL

Ássa a földet, s bár nyomorék, még szántani is tud,
add neki vissza kezét s lopja megint a napot.

212. AD LAURUM

Mortem, Laure, times? frustra mors, Laure, timetur,
Sive Platon verum, sive Epicurus ait.

LŐRINCHEZ

Félsz a haláltól? Kár. Epikuros híve legyél bár,
Vagy Platoné, Lőrinc, úgyis elért a halál.

213. IN ANELLUM

Donec, Anelle, tibi solus portabat asellus
   Flava volubilibus farra terenda molis,
Nunquam iusta dimum misero mensura redibat,
   Aut erat externo semine mixta ceres.
Hoc et Praetori longo narrare libello,
   Vicino et memini te mihi saepe queri.
Sed nunc egregiam vafer invenisse videris,
   Qua caveas posthac talia damna, viam.
Nam custos coniux molitoris furta dolosi
   Servat, et ad saccum pulverulenta sedet.
O quam falsus homo es! cui credere granula centum
   Non potes, uxorem credere, Anelle, potes?

ANELLUSRA

Míg egyedül szamarad vitt hátán zsákot, Anellus,
   Olykor a molnárhoz őrleni sárga buzát:
Nem tért vissza sohsem helyesen mért lisztadagokkal,
   Vagy zsákodba vegyest néha a korpa került.
Hosszan a bírónak leveledben felpanaszoltad
   Ezt, s szomszéd lévén újra meg újra nekem.
Hogy többé neked így már kárt ne tehessen a molnár,
   Most tervet szőttél, íme a terv, a ravasz:
Mától kezdve az őr feleséged lesz, tele porral
   Nézi a tolvajlót, ülve a zsákjaidon.
Hej, sok eszed van, mert akitől úgy félted, Anellus,
   Zsákjaid, attól nem félted az asszonyodat.

214. AD LAZARUM

Valde crassus homo es, crebro mi, Lazare, dicis.
Qui te non novit, Lazare, crassus homo est.

LÁZÁRHOZ

Balga fiú - mondod, pedig én ismerlek eléggé
s balgább tán, aki nem ismeri lángeszedet.

215. UBI ASINI EXONERANTUR

Dura, viatores, deponite pondera lassi,
Nam iubet hic asinos exonerare locus.

SZAMÁR-BESZÁLLÓ

Ó, utazók, rakjátok e helyt le a terheteket, mert
Ím az irás biztat: itt a szamár-pihenő.

216. AD GRATIANUM

Fregisti mihi sinciput misellum,
Dum mecum male, Gratiane, ludis,
Ac fortis nimium cupis videri.
Nunc laesum miseraris, et cruentam
Plagam, tutemet alligare tentas,
Errorem petis et tibi remitti.
Sed tristes remove procul medelas,
Non, caeso veluti prius catello,
Collum postmodo mulceas et aures.
Tangi carnificis manu recuso.
Non sum Telephus, ut lever per hostem,
Nolo sis mihi, Gratiane, Achilles.

GRATIANUSHOZ

Balsorsú kobakom minap beverted,
játszottál, Gratianus, ámde csúnyán,
kívántad: nagyerősnek így mutatkozz.
Most sajnálsz sebesültet, és a vérző
vágást is magad áhitod bekötni,
bánod vétkedet és bocsánatot kérsz.
Vidd innét a csudába gyászos írod,
én nem pincsikutyád vagyok - ha rávágsz,
később annak a fültövét cirógasd.
Hóhérom keze engemet ne érjen!
Ellenség, ne segíts, ne légy Achilles
hozzám, mert biza, Télephus se volnék.

217. AD RUFUM

Scripta quod et ludunt et amant mea, Rufe, modestis
Illa placere negas? pluribus ergo placent.

RUFUSHOZ

Közkedveltek a verseim, ám teszerinted a jámbort
Botránkoztatják. - Ez sikerük növeli.

218. AD PAULUM

Cum dare non valeas quantum petit improba Lais,
Iudice me, frustra, Paule, Corinthon adis.

PÁLHOZ

Laisz, a céda leány, oly drága, hogy íme tanácsom:
Útra Korinthoszba jobb, ha te, Pál, sose kelsz.

219. IN CYPRIANUM

Quod toties ficta tua velas ora figura,
Non solo facis hoc, tu Cypriane, ioco;
Sed magis ut foedus tali sub imagine vultus
Deliteat; larvam sic tibi larva tegit.

CYPRIANUSRA

Nemcsak tréfából szereted betakarni a képed
maszkkal, nemcsak ezért csalsz, ugye, Cyprianus;
inkább azt akarod: rút arcod rejtse az álarc,
így aztán lárvád éppen a lárva fedi.

220. CONQUERITUR DE SUA INOPIA

Nec remanere queo, sed nec discedere possum,
   Talia iussa vocant, talia vincla tenent.
Pressus in angusto quid agam? quae Numina clamem?
   Sunt, puto, sed miseris dura favere negant.
Te precor, affer opem, Mutinae placidissime praesul,
   O decus! o Musis, prime patrone, meis!
Non tamen aut Boreae pulsurum flabra cucullum,
   Aut mulae posco mollia terga tuae,
Nec frenum, aut sellam, nec quicquam tale; quid ergo?
   Debeo Guarino pauca; fide iubeas.

SZEGÉNYSÉGÉT PANASZOLJA

Nincs maradásom e helyt, távozni se bírok e helyről:
   hív a parancs, de maraszt éppoly erős kötelék.
Mit tehetek? Milyen isteneket hívjak segedelmül?
   Vannak ugyan, de szorult helyzetemet nevetik.
Ó, Múzsám első patrónusa, ó, te dicső, ki
   kormányzod Mutinát, most te segíts, kegyes úr!
Nem kámzsát kérek, hogy elűzze szelét Boreasnak,
   nem szelid öszvért és nem ragyogó zabolát,
Sem nyerget, vagy bármi ilyesmit. Hát mire kérlek?
   Egy kis adósságom volna: te légy kezesem!

221. IN LIPPUM

Mendicissime de meis amicis,
Si censum tibi, Lippe, dent equestrem,
Mensores levium Dei bonorum,
Iam nunquid eris memor sodalis?
Vel centum tibi mutuabo numos,
Nec totis, ais, exigam Kalendis.
Nolo sim tibi, Lippe, tam molestus;
Istud, nunc quod es, esse persevera.

LIPPUSRA

Legfőbb koldus az én barátaim közt,
Lippus, hogyha lovag-vagyonnal áld meg
isten, mérnöke ingatag javaknak,
vajjon majd az eszedbe jut barátod?
"Még száz pénzt is adok, ha kell, de kölcsön,
és mindet be se hajtom elsején!" - szólsz.
Ó nem, nem; ne legyek neked bajodra,
inkább légy, ami vagy, tovább ezentúl.

222. EPITAPHIUM HOMERI

Mole sub hac situs est Heroum orator Homerus,
Qui transis, dicas: summe poeta vale.

HOMÉROSZ SÍRFELIRATA

Hősök megdalolója, Homérosz fekszik e sírban.
"Légy üdvöz, költők csillaga!" - mondd, utazó!

223. PRO CONSTANTINOPOLI DIRUTA

Concidit antiquae Byzantion aemula Romae;
   Heu peragunt quales lubrica fata vices!
Sub Constantino nomen sublime paravit,
   Sub Constantino depopulata perit.
Nomen idem geminum miserae sibi praestitit omen,
   Funestum nunc est, quod fuit ante bonum.

KONSTANTINÁPOLY ELESTÉRŐL

Ókori Róma vetélytársnője, Bizánc, leomoltál.
   Jaj, hogy váltja a sors kétszinü arculatát!
Constantinus alatt emeled nevedet fel az égig,
   Constantinus alatt dőlt le a porba fejed.
Egy név rejt kétféle jövőt néked, nyomorultnak:
   gyász jele most, ami jó sors jele volt azelőtt.

224. DE ARQUADA

Arquada Euganeos inter celeberrima pagos,
   Quondam Antenorei quos tenuere Phryges;
Quamvis pulchra situ, quamvis sis ubere felix,
   Nec tua morbiferum noverit aura canem;
Inde tamen longe major tibi gloria surgit,
   Vatis Petrarchae sancta quod ossa foves.

ARQUÁHOZ

Ó hires Arqua, kies lakhely dombsorba-szegetten,
   Hol hajdan fríg nép és uruk, Antenor élt:
Bár szépséged s dús aratásod kincse özönlő,
   És lágy szellőid hűtik a kánikulát:
Mégis hírneved égen-földön azáltal öregbül,
   Hogy Petrarcának csontjait őrzi öled.

225. AD GALEOTTUM PRO DONO QUODAM

Pectora si magnum redolerent nostra Maronem,
Divinusque meo sub corde lateret Homerus,
Et mea centenis resonarent guttura linguis:
Vix, Galeotte, tibi meritas persolvere grates
Munere pro tali facundia nostra valeret.
Tot tibi sint igitur grates, quot litus harenas,
Tmolus habet vites; maturas Gargara messes,
Dulcis Hymettus apes, vastas Hyrcania tigres,
Quot gruibus Strymon, niveis palus Asia cygnis,
Glandibus Epirus, quot abundat frondibus Ide,
Quot fluvii pisces, quot sidera stellifer axis,
Terra feras nutrit, volucres agitabilis aër,
Quot segetes aestas, vernalia tempora flores,
Quot pater Autumnus dulces in vite racemos,
Humantes pluvias quot bruma novissima gignit,
Irrigui pictis quot abundant floribus horti,
Arboribus montes, maturis frugibus agri.
Ergo vale, et nostri reminiscere semper amoris.

GALEOTTÓHOZ, AJÁNDÉKA VISZONZÁSÁUL

Lelkemben ha a nagy Maro szólalna, ha szívem
mélyén isteni költőm rejtőzködne: Homérosz,
torkomban ha akár száz nyelv muzsikája dalolna:
ékesszólásom nem volna elég, Galeottóm,
ritka ajándékodhoz méltón mondani hálát.
Hallj köszönő szót annyit, amennyi homok van a parton,
Tmulus szölleje, Gargara sárga buzája amennyi,
s méhe Hymettosnak, bősz tigrise Hyrcaniának;
Strymon ahány daruval, hattyúval Ázsia, makkal
zöld Epirus, s Ida csúcsa ahány lombbal dicsekedhet;
vízben amennyi a hal, fénylő égbolton a csillag,
földön a vad, s amilyen sok a szárnyas a híg levegőben,
nyáron a termés, fesledező bimbó kikeletkor,
fürtöt amennyit atyánk hoz, az Ősz a sötét venyigéken,
nyirkos esőt amilyen sokat enged ránk a zimankó,
kerti virág amilyen sok nyílik, hogyha locsolják,
bércen ahány fa, a síkon ahány jófajta gyümölcs nő. -
Hát Isten veled, és csak gondolj arra: szeretlek.

226. AD MARCELLUM

Non ego te idcirco vatem, Marcelle, negarim,
Vulgares numeros quod tua Musa sonat.
Quid refert que quis scribat bona carmina lingua?
Laudamus mutam, si bene cantat, avem.

MARCELLÓHOZ

Nem tagadom, Marcello, költő vagy te valóban,
Bár a hazád nyelvén zengi Muzsád a dalát.
Mindegy, jó verset mily nyelven irunk; madarunkat
Dícsérjük, ha dalol, mégha nem is csalogány.

227. MANUELI

Accipe quaeso tui munuscula parva Ioannis,
Exhilares frontem, dum capis, ipse tuam.
Ante tamen nobis memor esto ignoscere, quod non
Redduntur meritis praemia digna tuis.

MANUELISNEK

Híved, János küldi, fogadd el e pár kicsiséget,
és ha kezedbe veszed, fussa be arcod öröm.
Mégis: eszedbe ne jusson, hogy tán érdemeidhez
méltó hálának gondolom én ezeket.

228. AD LIBROS SUOS

Vos, Ovidi, Lucane, Maro, si forte potestis,
   Mutua praestetis bis mihi, quaeso, decem.
Cessatis? iam vos saxo Iudaeus habebit,
   Qui servat magnae, lintea iuncta, viae.
Istic ignavi tineas et pascite mures,
   Nil opus est vestris nunc mihi carminibus.
Nunc mihi opus numis; quarto vos mense videbo,
   Venerit interea si quid ab Hungaria.

KÖNYVEIHEZ

Vergilius, Lucanus, Naso, ti segítsetek engem!
   Kölcsön húsz aranyat kell ma szerezni hamar.
Meddig késtek még? Jösztök szaporán a zsidóhoz,
   Ponyvás sátor alatt pislog a nagy piacon.
Ott csak a moly s egerek lakhatnak jól betütökből,
   Jó darabig nem kell már nekem éneketek.
Négyszer fordul a hold, amíg újra kezembe kerültök,
   Hogyha magyar földről megjön időben a pénz.

229. DE VITAE MUTATIONE

Sat cuivis semel est habitum mutare priorem;
Felices! quibus id contigit in melius.

ÉLETÜNK VÁLTOZTATÁSÁRÓL

Untig elég egyszer megváltoztatni sorunkat;
nagy boldogság az, hogyha cseréd sikerül.

230. TETRASTICHON IN BORSUM

Ipse suas laudes toto memoratus in orbe
Ponat Alexander, ponat et ipse Titus;
Gaude Estense genus! foelix Ferraria gaude,
Maior Alexandro, maior et ille Tito est.

TETRASTICHON BORSÓRA

Hírneve fényében kérkedhet széles e földön
mind ama Nagy Sándor, mind maga hős Titus is;
örvendj, Estei-ház, te szerencsés Ferrara, örvendj,
több ő, mint Sándor s mint Titus, ő a nagyobb.

231. DE IACTURA VITAE HUMANAE

Nocte cadente orimur, nihil anterioris habentes
   Temporis, excepit nos simul alma dies.
Semper et hesterni vitam deperdimus aevi,
   Principium reliquae lux modo nata facit.
Esse tibi multos senior se dixeris annos,
   Nam de praeteritis nil hodie retines.

AZ EMBERI ÉLET VESZTESÉGÉRŐL

Éj múltán születünk, semmink sincs már az előző
   Órákból, amikor virrad a nap kegyesen.
Elvész nyomtalanul számunkra a tegnapi élet,
   Most születő fény csak kezd maradék napokat.
Aggastyán ha leszel, sem mondhatod: oly sok az évem,
   Elmúlt évekből mára biz egy se tiéd.

232. MARTINO PHILECTICO

Magna tuis ficis scribis me bella minari!
   Nescio quid de me suspicionis habes.
Non vox nostra tibi, non lancea missa duellum
   Indixit, pugne nullaque signa dedi.
Si quis avet tecum certamen inire vorandi,
   Adversus illi dentibus hostis eas!
Me parce ad tales, Martine, lacessere pugnas,
   Dedecet ingenuos vincere ventre viros.

MARTINUS PHILECTICUSNAK

Ostrommal fenyegetném én a fügéidet - írod!?
   Sejtelmem sincs, mért vádol e furcsa gyanúd.
Nem hívott ki szavam, sem a lándzsám párviadalra,
   Nem küldtem harcnak semmi jelét teneked.
Hogyha veled mérkőzni falánk nagyevésben akarna
   Bárki, az ellen küzdj, ellene fend a fogad!
Engem, Martinus, kímélj efféle csatáktól,
   Hassal győzni nemes férfi nem áll ki soha.

233. IN FORMOSUM NOMINE BALTHASAREM

Cum tibi sit facies, qualis Iovis alite rapto,
Convenietque tuis moribus ipsa Charis.
Tertia si extremae vanescens littera cedat,
Rectius etrusco nomine dictus eris.

A SZÉP NEVŰ BALTAZÁRRA

Jóllehet arcod olyan, mint egykor a szép Ganümédész,
S oly kegyes erkölcsöd, hogy Khariszé se különb:
Ám ha az l betüdet kiveszed, s felváltod az r-rel:
Etruszk lesz a neved, mondani így helyesebb.

234. IN TRES CARDINALES CAMERARIOS

Exstincto vitulo, vivo bove cornua praesunt,
Roma, tibi: en facta es altera Pasiphaë.

A HÁROM KAMARAI BÍBOROSRA

Rég a tinó, az ökör most: védnek, Róma, a szarvak;
Éppen olyan vagy, mint egykori Pasziphaé.

235. IN MONOCULUM PRAEFECTUM URBIS

Vaccam oculis centum Argos custodire nequivit:
Quomodo erit custos nunc tibi, Roma, Cyclops?

RÓMA FÉLSZEMŰ PREFEKTUSARA

Argosz száz szemmel sem védte meg egykor a csordát,
Hogy véd majd téged, Róma, a félszemü őr?

236. IN URBEM ROMAM

Roma diu medicis male sana immitibus usa est,
E medicis diram decidit in phrenesim,
E phrenesi rigidum in montem delata, verendum est,
Ne rigido e monte praecipitata ruat.

RÓMA VAROSÁRA

Nagybeteg ágyadnál huzamost zord orvosok álltak,
Ők hozták tereád, Róma, a tébolyulást.
Tébolyból hegycsúcs: sikerült feljutni, de félő,
Onnan a hegycsúcsról gyorsan a mélybe zuhansz.

237. MOLZAE

Dux Pharia quamvis iaceas inhumatus arena,
Non ideo fati est saevior ira tui.
Indignum fuerat tellus tibi victa sepulchrum,
Nec decuit caelo te nisi magno tegi.

MOLZÁNAK

Bár te vezér voltál, s temetetlen fekszel a földön,
Ezzel a sors mégsem volt igazán szigorú.
Nem lett volna helyes, hogy a vesztes phároszi földben
Kapj sírt, s az se nagyon, hogy ne takarjon az ég.

238. ROGAT MAGISTRUM GREGORIUM, UT
INCEPTAM CUIUSDAM FONTIS DESCRIPTIONEM

Te precor, inceptum peragas describere fontem;
Quid facit in mediis ancora fixa fretis?
Certe erit optatos melius contingere portus,
Irrita ne media vela morentur aqua!

KÉRI GREGORIUS MESTERT,
HOGY FEJEZZE BE EGY BIZONYOS KÚT
LEÍRÁSÁT, MELYET ELKEZDETT

Kérlek, végre fejezd be a verset, a kút leirását.
Horgonyt vetni a nyílt tenger ölén mire jó?
Jobb lesz elérni bizonnyal az áhított kikötőbe,
Mint ha vitorlád áll tétlen a víz közepén.

239. AD NICOLAUM SCHOLAM

Dum, Nicolae, tuos cuperemus adire penates,
   Intempestivus decidit imber aquis.
Postmodo purgato melius cernemus Olympo,
   Cum clarus pulsis nubibus axis erit.
Ausonium interea nobis huc mitte, precamur,
   Si iam forte tuas contigit ille manus.
                                                             Vale.

NICOLAUS SCHOLÁHOZ

Épp amikor hozzád készültem látogatóba,
   Miklós, rosszkor jött záporeső zuhogott.
Jobb a viszontlátás akkor, ha kitisztul a mennybolt,
   Oszlik a ködtakaró és ragyogó lesz az ég.
Addig is azt kérem, küldd Ausoniust ide hozzám,
   Hogyha netán e kötet már a kezedbe került.
                                                                  Vale!

240. AD CAROLUM

Irrita si nostram non fallit opinio mentem,
   Pegasei cultor, docte Carole, chori,
Hisce tibi verbis me conciliare solebas,
   Cum novus inter nos incipiebat amor:
Si quid opus fuerit, si quid tibi forte iubebit,
   Arbitrio nobis utere, Iane, tuo:
Dura licet iubeas, non tantum dura iubebis,
   Quae pro te merito defugienda putem.
Efficiam quodcumque voles, quodcumque rogabis
   Et dabitur precibus nulla repulsa tuis.
Iusta tibi dignas persolvant numina grates;
   Nil peto, nil abs te, care Carole, rogo,
Hoc praeter, labris ne figas oscula nostris;
   Cuncta dabis certe, si minus illa dabis.
Quippe tibi tetri putet malus halitus oris,
   Et subito nares suffocat ille meas.
Non gravius redolent centena cadavera, nec qui
   Ex Acheronteis fontibus halat odor;
Ergo sulphureas malo sentire mephites,
   His etiam si quid tristius esse potest.
Mille ego me capras, mille olfecisse recordor
   Ante capros, animam non queo ferre tuam.
Saepe tuis virides marcent afflatibus herbae,
   Et quae praetereunt emoriuntur aves.
Ite procul volucres, tenuem quae carpitis auram,
   Hic scatet infestis ater Avernus aquis.

KÁROLYHOZ

Téves vélekedés ha ugyan nem csalja meg elmém,
   bájos Múzsa-csapat híve, tudós Carolus,
effélékkel próbáltál megnyerni magadnak,
   igy szóltál gyöngéd kapcsolatunk elején:
bármire lesz szükséged, akármire szottyan a kedved,
   teljesitem mindig, Janus, az óhajodat;
bármi nehéz is, olyannyira mégse nehéz a parancsod,
   hogy ne fogadjak szót érted, az érdemedért.
Megteszem én, bármit kívánsz, kérj tőlem akármit,
   meg tőled semmit nem tagadok sohasem.
Hálálják meg méltóképpen az égi hatalmak;
   drága Carolus, nem kérek azért egyebet,
ezt az egyet csak: csókot az orcáimra ne nyomjál,
   hogyha nem adsz, az lesz csak gyönyörű adomány.
Mert ocsmány szádból rohadékszagu, rút lehelet száll,
   fojtogató bűzzel gyötri az orrlikaim;
ennél borzasztóbb szagokat száz hulla sem áraszt,
   mély forrásaiból nem lök elő Acheron;
kénes gőzeit is szimatolnám én örömestebb,
   bár náluk szomorúbb hangulatú nem akad.
Jól emlékszik az orrom ezer nőstényre, ezer bak
   kecske szagára, de nem bírja lehelletedet;
elhervad zsugorodva a zöld fü, hogyha te ráfújsz,
   arra ha járnak, meghalnak a gyors madarak.
Szálljatok innét messzire, lágy levegőre ha vágytok,
   itt a sötét poklok vészvizü kútja bugyog!

241. AD RUFUM

Scripta quod et ludunt et amant mea, Rufe, modestis
Illa placere negas? pluribus ergo placent.

RUFUSHOZ

Állítod, Rufus, hogy verseimért a szerények
Nem lángolnak. Igaz, ámde a többi igen.

242. IN CINAEDUM

Nec vis nec poteris, cinaede, tangi,
Dico, non poteris volens, cinaede:
Es totus quia nil nisi foramen.

EGY FAJTALANRA

Sem mást, sem magadat te hág-ni, -atni
Nem tudod, noha néha úgy szeretnéd,
Mert tested maga semmi más: nyilás csak.

243. IN QUENDAM

Aversam Glycerem premeret dum Cinna, cavernae
Fluxit ab alterius parte soluta Venus.
Miranti sic illa: "Retro percussa refundit
Pyxis odoratum parte priore piper."

VALAKIRE

Hátulról Glicerét míg megtömi Cinna erősen,
Más lyukból azalatt folyt szabadon - ami folyt.
Meghökken, de a lány szól: "Lökd meg jól a szelencét
Hátul, s máris elöl ömlik a jószagu bors."

244. DE VULVA URSULAE

Blanda est lingua tibi, mollis caro, vultus honestus,
   Ante opus et nobis, Ursula, tota places;
Cum vero incubui, tum laxo mentula cunno
   Incidit, ut cunnum nec subiisse putet.
Non latus aut fundum sentit, velut aëre nudo
   Palpitet, in liquidis vel spatietur aquis.
Sed vasto infelix late bacchatur hiatu,
   Ac frustra in votum nititur aegra suum.
Nec vibrare nates, aut stringere brachia prodest,
   Alta nec in scapulas tollere crura iuvat.
Conatus pereunt, perit omnis sudor anheli
   Pectoris, et ruptis ilibus ossa dolent.
Dii tibi vel tollant quo digna videris amari,
   Vel tribuant possis, Ursula, quo futui.

ORSOLYA ÁGYÉKÁRÓL

Édes a nyelved, a hús puha rajtad, az arcod is ékes,
   Tetszik minden ized, Orsolya, - aktus előtt.
Csak ha reád fekszem, hiszem én, hogy kútra feküdtem,
   Fütykösöm akkora lyuk várja, hogy elveszek én.
Hasztalanul keresem, de sem alja, sem oldala nincsen,
   Mintha körülvenne: víz meg a tág levegő.
Ebben a nagy lyukban vergődöm, a célom elérni -
   Ó, boldogtalan én! - már soha úgy se fogom.
Mit se segít a farod mozgása, a fojtogató kar,
   Sem, hogy a vállaimon csapkod a combod, a láb.
Minden kárba veszett: mellem lihegése, veríték,
   Érzem, megszakadok, fájnak a csontjaim is.
Orsolya, adjon az ég vagy kellő méretü férfit,
   Vagypedig ágyékot, mely szerelemre való.

245. DE EADEM

Quantus ad aethereum, coeli suspectus, Olympum,
   In praeceps tantum bis tibi vulva patet.
Huius non toto, sentirem Cerberon, antro,
   Non Stygis hanc obeant flumina tota novem.
Haud illinc, Castor fraterna morte, redisset,
   Virtute Alcides, carmine Threicius.
Si sciat hoc rector Superum, qui iactat ab alto,
   Facta Pyracmonia, tela trifulca, manu.
Hac et Aloidas geminos demergat abysso,
   Huc pariter Coeum trudat et Ïapetum.
Si Parnasiacae, sciat hoc, Deus incola, Cirrhae
   Vulture rodendum, porrigat hic, Tityon.
Nec quinquagenis immanem faucibus hydram,
   Ipse alio, Pluton mallet hiare, loco.
Omnia sed quamvis concurrant monstra, nequibunt
   Dimidia cunnum, parte replere, tuum.

ISMÉT ORSOLYA MINDZSÓJÁRÓL

Mint amilyen magasan nyúlik föl az égbe Olympus,
   kétszer olyan mélység nyílik öledben elém.
Ekkora barlangot nem ugatna be Cerberus, és nem
   foghatná be kilenc ággal a Styx vize sem.
Váltani testvérét nem húzná semmi ki Castort,
   s Alcidest sem erő, s ének a Tráciait.
Hogyha a Főisten, ki felülről szórja a három-
   csúcsú s cyklopsok-verte tüzes nyilakat,
ismeri ezt a lyukat, nyilván a gigászokat ebbe
   szórja, ahogy Coeust és Iapetust is ide.
És ha Apolló ismeri már, Tityust ide zárja:
   újra-növő máját tépje a saskeselyű.
Plútó is szivesen látná itt annak az ötven-
   torkú kígyónak tátogató fejeit.
Ám, ha az összes szörny itt egybeszaladna is, órjás
   mindzsód félig sem lenne velük, kicsikém.

246. DE VULVA URSULAE

Totus devoror Ursulae barathro,
Alcide, nisi subvenis perivi.

ORSOLYA ÁGYÉKÁRÓL

Elnyel Orsolya kútja teljesen már,
Elvesztem, ha te nem segítsz, Heraklész.

247. DE EADEM

Taenarias videor fauces, alta ostia Ditis
   Ingressus, quoties, Ursula, te futuo;
Tam patet inguinei siquidem descensus Averni;
   Sed revocare gradum plurimus inde labor.
Nam quanto pressi magis, hoc magis atra vorago
   Panditur, et late cedit inane Chaos,
Quod caperet teneri, coëuntia semina, mundi,
   Quo possent atomi pervolitare leves.
Nec tantum penem, sed testes, ilia, lumbos,
   Devorat, ac pariter brachia, crura, caput.
Pridem me trepidi, planta eduxere, ministri,
   Tractus ab Alcida Cacus ut ante fuit.
Desine iam miseros, Erebo deducere manes,
   Amplius hic barathrum, Pliade nate, patet.

UGYANARRÓL

Tainarosz ős üregét érzem megnyílni alattam
   Mindenkor, ha netán, Orsolya, rádfeküszöm.
Annyira tág ugyanis már ott a te alfeled útja,
   Hogy belemenni lehet, ámde kijutni nehéz.
Hogyha erőltetem, úgy még jobban tágul az örvény,
   És feltárul a nagy Káosz, a végtelen űr,
Melyben az ősi világ ős magvai egybevegyülnek,
   Hol szabadon szállnak pillesulyú atomok.
Nemcsak a fütykös tűnik el itt, eltűnik a comb is,
   Láb, a herém, ágyék, majd meg a kar s a fejem.
Hajdan szolgasereg védett, most íme e barlang,
   Cacus is itt halt meg, Herkules ölte meg őt.
Mercurius, ne vezess már lelket a lenti világba,
   Pléiasz szülte fiú, bőven elég ez a lyuk.

248. AD TELESPHORUM CINAEDUM

Lis magna est nobis, formose Telesphore, tecum,
Non tamen illa foro, verum agitanda toro.
Quid frustra ambigimus? testes admitte, probabo.
Nec tibi magnus erit succubuisse dolor.

A KÉJENC TELESZPHORUSZHOZ

Bár nagy a per teveled, te csinoska Teleszforusz, ámde
Mégse paragrafus-agy, döntsön a perben az ágy.
Mért ez a cívódás? bizonyítok, fogd be a dákom,
Nem fog fájni nagyon, hogyha lefekszel alám.

249. AD LUCIAM

Quid nos, Lucia, temnis et repellis?
Nunquam displicuisse me puellae,
(Sic vivam et valeam) recordor ulli.
Quodsi credere forsitan recusas,
Magnis testibus approbare possum.

LÚCIÁHOZ

Engem, Lúcia, mondd, miért taszítsz el?
Hidd el, eddig a lányok mind szerettek,
Esküszöm, valahányra még emlékszem.
Ám ha nem hiszed el szavam, ha kétkedsz,
Vastagabb nyomatékom is tanú rá.

250. DE EADEM

Astutus modo Luciam sodalis
Miri fraude nova doli subegit.
Nasum, qui sibi non satis tumebat,
Nam crabronibus obtulit notandum.
Sic dum turgidus ore subrubenti,
Transire assimulat, vocatus ultro est.

MÉG EGYSZER LÚCIÁRA

Lúciát minap egy ravasz barátom
nagy fondorlatosan horogra kapta.
Mert vékony s pisze orra volt szegénynek,
hát egy megdühödött bögölyt rakott rá.
Bunkó arca, dagadt frinyója láttán
tüstént hívta is őt a lány szobára.

251. DE LUCIA

Cum sese nobis futuendam Lucia praebet,
   Dum fero sublatos, ad mea colla pedes,
Terribilem foedo misit de podice bombum,
   Qualiter aestiva fulmina nube crepant.
Territus avertor, digitis simul obstruo nasum,
   Vena retenta cadit, cogit abire pudor.
Lucia, nulla tuo, contingent gaudia, cunno,
   Tam male moratus, si tibi culus erit.

LÚCIÁRÓL

Lúcia már lefeküdt, széttárva ajánlja a testét,
   S már felemelt lábát érzem a vállaimon:
Íme, mikor szörnyen megdördül az alfele, mintha
   Felhőből villám csapna le nyár idején.
Megrettenve hagyok mindent, beborítom az orrom,
   Kedvem már lekonyult, szégyenem el-tovaűz.
Lúcia, ágyékod nekem így örömöt sose ád majd,
   Fékezd alfeledet, hagyja el ezt a szokást.

252. IN EANDEM

Lucia, vis futui; faciam, sed lege sub illa,
Ut teneas culi, murmura foeda, tui.
Spondes; non equidem credo, nisi pignora ponas;
Sed nec sic credit mentula nostra tamen.

UGYANARRA

Lúcia, újra akarsz? Jó. Megteszem, ámde csak akkor:
Fékezed úgy magadat, semmi se dördül alant.
Bólintsz, ám szavad úgy hiszem el, ha te zálogot adsz rá,
Másképp fütykösöm is kétli, mit egyre igérsz.

253. IN LUCIAM EANDEM

Dum iuvenes poppysma rogant, tu, Lucia, nasum
   Inspicis, et quantum prominet ille, notas.
Hoc perpendiculo virgas metire viriles,
   Hic tibi pro palmo est scilicet, et cubito.
Si placuit nasus, placet illico mentula, amantis,
   Nec plus blanditiis addita dona valent.
Nil iam in te, lenone opus est, nil arte magistra,
   Lenonis vires nasus et artis habet.
Nec nisi nasatus tecum decumbit adulter,
   Ut iam ego me fieri rhinocerota velim.
Lucia, crede mihi, multum prognostica fallunt,
   In me nam certe regula vana tua est.

UGYANARRA A LÚCIÁRA

Lúcia, hogyha legény füttyent, mért nézed az orrát,
   S méregeted, hogy az orr mennyire nagy s meredek?
Hímnél ezzel a mércével méred te a vesszőt,
   Orr a te mértéked, tudjuk: a rőf, az arasz.
Hogyha az orr tetszik, tetszik tüstént vele más is,
   Küldhet ajándékot, ámde az orr becsesebb.
Nincs szükség se kerítőnőre, se közvetitőre,
   Téged az orr csábít, orrnak a csábereje.
Nem fekhet le veled más, csak pompás tülökorrú,
   Lennék orrszarvú én bizony éppen ezért.
Lucia, csalnak e jósjelek, egy próbád ha velem lesz,
   Meglátod magad is, mennyire rossz e szabály.

254. DE LUCIAE PROGNOSTICO

Fecit Virgilius prognostica, fecit Aratus
   Praesciat unde imbres rusticus, unde notos.
Hoc iuvenes, vestris, prognosticon addite libris,
   Quod nec Virgilius, sed nec Aratus habet.
Pisaeo a stadio doctissimus ille sophorum,
   Mensuram plantae repperit Herculeae;
Lucia cum nasum cuiusquam mensa videndo est,
   Inguinis extemplo coniicit inde modum.
Vel physiognomon es, Lucia, vel geometres,
   Tale magisterium sola mathesis habet.

LÚCIA JÓSLATÁRÓL

Számos jóslatot ontott Vergilius meg Aratus,
   mindezeket régről ismeri már a paraszt.
S nézd a tudós írásokat: ők is hirdetik egyre,
   mit rejt fátylaival, s mit hoz ölén az idő.
Lám, mire képes a látnok is, ámulj, Pisa mezőin
   Herkules ormótlan lába nyomára talált.
Lúcia bárkinek orrát ránézésre beméri,
   s ebből máris itél fütyköse mekkora nagy.
Mérnök-e, arcbúvár tán Lúcia? Arra gyanakszom,
   ily szabatos tudomány iskolapadja az ágy.

255. IN MERETRICEM LASCIVAM

Cum ventrem ventri, femori femur, ora labellis
   Conserui, et cunno mentula delituit,
Principio cunctas vincis lasciva puellas,
   Nequitiae, et cedit nostra libido, tuae.
Amplexus hederas superant, et basia conchas,
   Nec deest officio, dextera, lingua, natis.
Postquam effusa tibi est nimium festiva voluptas,
   Iam satis est, clamas, Lucia, iam satis est!
Quid medium praecidis opus? quid inepta repugnas?
   Expecta, nondum, Lucia, defutui.

EGY BUJA KÉJHÖLGYRE

Mellem a mellre, ha combom a combra, ha ajkam az ajkra
   Rátapad, és dákom mélyen öledbe merül:
Kezdetben te legyőzöl minden lányt bujaságban,
   S lassan indul az én kéjem a kéjed után.
Repkénynél szorosabb ölelésed, a csókod a kagylót
   Múlja felül, besegít nyelved, a kéz, a farod.
Ám amikor szétárad a gyors kéj, Lúcia, rajtad:
   Már ez elég, liheged, már ez elég, jaj, elég.
Mért lankadsz már most? mondd, Lúcia, mért hagyod abba?
   Dákom még meredez, ez neki még nem elég.

256. AD ANTONIUM MARIAM

Sensimus, Antoni, Romanam pergis ad urbem,
   Felices, dextro sidere carpe, vias.
Sed quoniam Romae pollet tua plurima virtus,
   Est tibi cum summis, gratia magna, viris,
Te norunt omnes et amant; te maximus unum
   Praese Romanae diligit Ecclesiae,
Quare age cum dominam terrarum intraveris urbem,
   Ne mea Lethaeis, nomina trade, vadis.
Esto memor Musae, quae te cecinitque canetque,
   Succurrant animo, munera nostra, tuo.

ANTONIO MARIÁHOZ

Hallom, jó Antoniusom, Rómába igyekszel:
   jó csillaggal utazz, rajta, szerencse veled.
S mert Rómában erényeid oly ragyogón kivirulnak,
   sok magasállású férfi kegyel, szeret ott,
jól ismert téged mindenki, s a római Egyház
   szentséges feje is nagyrabecsül, kiemel:
kérlek, a minden-földeken-ur városba ha érsz majd,
   zord Léthére ne bízd, lassu vizére, nevem.
Emlékezz Múzsámra, a téged megdalolóra,
   lelked támasza lesz, nem csitul énekem el.

257. IN UGONEM

Divitior cum sim, cum sim te iunior, Ugo,
   Sanguinis et clari nobilitate prior,
Cum melius cantem, cum pulchro pectore praestem,
   Cur dat nulla mihi? cur tibi nulla negat?
An te tam gratum fecerunt balnea nuper?
   Nempe illic multis mentula visa tua est,
Memmula, Sileni quantam nec vector habebat,
   Hellespontiaco, mentula digna, Deo.
Nimirum huic omnes devovere puellae,
   Haec premit, haec dotes obruit una meas.

HUGÓRA

Jobb módú vagyok én bár, mint te, Hugó, s fiatal még,
   Ősibb mind a család, mind meg a vérem ugyan,
Szebben szól a dalom, s derekabb testem, de a lány csak
   Érted eped valahány, s engemet el-kitaszít.
Honnan e nagy sikered, mondd, csak nem a múltkori fürdő
   Tette, mikor csupaszon hordtad a fütykösödet?
Szílénosz szamarán sem lóg bizony ekkora bájrúd,
   Hellészpontoszon is isteni lényre való.
Nos, hát itt a titok, hogy mért epekednek a lányok!
   Ez több, mint amit én - dús noha - adni tudok.

258. IN PINDOLAM

O scelus! o facinus! quare mihi saepe solebas
   Pindola, blandiri, iam scio, iam video.
Quippe meum, pudet heu! paedicas ecce sodalem,
   Nam sic praeceptor nominat illud opus,
Quando incurvati pueri fodit inguine culum
   Major, et obscenis turpe tremit natibus.
Istud idem tu nempe mihi patrare volebas,
   Hinc illae illecebrae, dona et amicitiae!
Nil tibi nobiscum, nil nobis, pessime, tecum
   Iam tua sunt etiam munera amara mihi.
Reddo datos calamos, malesvadas reddo papyros,
   Quin et, si possim, poma comesa vomam.
Vana loquor, nihil ille rubet, nihil improbus horret,
   Mulcet adhuc blanda sed mea colla manu.
Desinis? an clamo: succurrite! Pindola nunquam
   Dat requiem! vel sic, o scelerate, fugis.

PINDOLÁRA

Ó, gaztett! Ó, szörnyűség! Most már tudom, értem,
   mért oly mézédes, Pindola, folyton a szád.
Persze, hiszen, pfuj! pajtásommal rég sodomázol,
   - így hívják ama csúf dolgot a jó nevelők,
hogyha az ifjabb hátulján döfigél az idősebb
   sudrija, és közben reszket a két feneke -,
s énvelem is nyilván ezt kívántad cselekedni:
   jött az ajándék és csábmosoly és bratyizás.
Semmi közünk egymáshoz, vedd, hitvány, tudomásul!
   Vidd, amiket hoztál, tőlük is undorodom.
Visszaadok papirost, kalamárist, bűnre csalókat,
   s visszaokádnám, haj, még a gyümölcsöket is!
Járhat a szám! Nem ijed meg a rongy, nem sül le a képe,
   nyájas mancsával csak simogatja nyakam.
Hess innen! Vagy üvöltök: nem hagy Pindola békén!
   Erre talán, ocsmány fajzata, eltakarodsz.

259. (EPIGRAMMA)

Nam vicia ipsa uno vel tota apprendere captu
Perfacile est, via prona patet, nec longius absunt.
[Prodere] virtutis sudorem aeterna locarunt
Numina, longa illuc et praeceps semita ducit,
Aspera et inprimis, sed cum stetit arce supraema,
Quae modo dura fuit, facilem se praestat eunti.

(EPIGRAMMA)

Mert a hibákat akár egy kézzel is el tudod érni,
Széles az út, értük nem kell soha messzire menned.
Ám ha a célod a jó, az erény, tudd, azt a magasba
Tették isteneink; oda hosszú és rögös úton
Juthatsz el; de ha már célodnál jársz a magasban,
Onnan nézve az út: sima, kellemes és gyönyörű volt.

260. FRAGMENTUM

Tum subiti sonitus et clamor et horrida matrum
Lameata, abstruso gaudet procul hostis in antro.

TÖREDÉK

Hirtelen ordítás, iszonyú az anyák zokogása.
Távoli barlangban pedig örvend titkon az ellen.

261. FRAGMENTUM SINE LEMMATE

Quantum nec Titus Anthia flagravit,
Nec Marusius arsit Angelinam,
Nec Lauram Sicula satus Panormo.
Anthia pulchra Titum, Jovianum Cinnama torquet,
Aut odorati strue cinnamomi.

CÍM NÉLKÜLI TÖREDÉK

Nem lángolt Titus ennyit Anthiáért,
Sem Marasius érted, Angelina,
Lauráért se Palermo nagy szülötte.
Anthia bája Titust, Jovianust Cinnama gyötri,
Vagy tán illata sűrü fellegével.

262. AD ANTIMUM

Quid frustra miseros vitta tegis Anthyme canos,
Celari nequeunt tussis, amor senium.

ANTIMUSHOZ

Mért ez a mentegés, mondd, Anthimus? Úgyse a vénnek
Rejteni nem lehet azt, hogyha szeret, ha köhög.

263. DE THALETE AB ANU IRRISO

Hauserat, intentum stellis, scrobs caeca Thaletem,
Cum super illudens talia dixit anus:
Tu, qui fata aliis te pandere posse serebas,
Nescisti vitae fata videre tuae.

THALÉSZRŐL, AMIKOR EGY ÖREGASSZONY GÚNYOLTA

Csillagokat néző bölcs épp belehullt a verembe,
Fentről gúnyolni kezdi a vén banya őt:
Mondd, te, ki feltárod, mondtad, másoknak a sorsát,
Hogyhogy nem láttad azt, ami vár tereád.

264. DE LEPORE ET VULPE

Dum lepus instantes, cursu effugit Umbros,
Vulpinam subito vanuit in foveam.
Cui vulpes; Vos qui pedibus sic fiditis, inquit,
Cernite quam lentum plus valet ingenium!

A NYÚLRÓL MEG A RÓKÁRÓL

Már-már umber ebek szájába került a futó nyúl,
Ekkor hirtelenül róka lyukába esett.
"Nos kik a gyors lábban, most láthatod, annyira bíztok,
Lassú ész sokat ér" - mondta a róka neki.

265. IN PUMILIONEM

In latebris habita, ne te petat oris acuti
Cuspide Pygmaeus, grus inimica, viris.

A TÖRPÉRE

Bújj el a házad ölén, mert rád támadhat az éles
Csőrű vad daru, ő csípi a pigmeusit.

266. DE PHRYNE, A QUA THEBAE RESTITUTAE FUERUNT

Quas ut Agenorides fundarat Apolline Cadmus.
   Amphion dulci carmine munierat;
Restituit stratas, Phryne meretricula, Thebas,
   Dum peritur multis, candida forma, procis,
Risit Vitisator, contra at Tirynthius heros;
   Nunc, inquit, vere moenia nostra jacent.

PHRÜNÉRŐL, AKI HELYREÁLLÍTOTTA TÉBÁT

Kadmosz Apollóval rég rakta le Téba alapját,
   Amphion éneke zeng: védfala máris erős.
És mikor elpusztult, ragyogóvá Phrüne, a kéjhölgy,
   Tette, lakásán sok látogatót fogadott.
Jót nevetett Bakkhosz meg a nagy hős, Herkules, ekkép
   Szólt: most már igazán fekszenek ős falaink.

267. DE POMPEIO MAGNO

Magnus, magnorum modo maximus ille Quiritum,
Nuper habens aras, nunc caret et tumulo.

A NAGY POMPEIUSRÓL

Nagy volt Rómában, neki ünnepi áldozat égett
Tegnap az oltárán, és ma a sírja sehol.

268. DE POMPEIO MAGNO

Quod nuper Magni, quod erat simul orbis et urbis,
Obtulit ut socero perfida dextra, caput;
Ingemuit Caesar; sed nec Fortuna videndo
Lacta fuit, quamvis Caesariana foret.

A NAGY POMPEIUSRÓL

Gyilkos kéz amidőn a fejét, a világ feje egykor,
Hízelgőn leteszi földre apósa elé:
Felsóhajt Caesar; nem örül még Fortuna asszony
Sem, pedig ő mindig védte a győztes apóst.

269. CUR AETATEM EXUANT SERPENTES,
CUM SENIO INTEREANT HOMINES

Ab Iove perpetuam, mortalis turba, iuventam
   Cum peteret, vanas audiit ille preces.
Impositum tardo, reserabat munus, asello,
   Ad liquidas, sitiens flexit asellus, aquas.
Non, ait, inde bibes, servator gurgitis hydrus,
   Quae portas dorso, ni mihi dona dabis.

MIÉRT VEDLIK LE KORUKAT A KÍGYÓK,
AZ EMBEREK PEDIG ELPUSZTULNAK AZ ÖREGSÉGTŐL

Szép örök ifjúság, mikor ezt kérték a halandók,
   Teljessé tette Juppiter óhajukat.
Vitte a kért adományt, terhét, hátán a szamár, de
   Szomjas torka miatt tiszta folyót keresett.
"Nem lehet itt innod - szólt rá víz őre, a hidra -,
   Azt a cipelt málhát míg nekem át nem adod."
És a silány vízért, az az ostoba állat, a terhét,
   Nektárnál drágább, mégis eladta neki.
Így az öreg kígyók ifjúvá vedlenek újra.
   Ám ha öreggé lesz, pusztul az emberi nem.

270. DE XERXE ET TITO

Duxerat et Xerxes Medos in Achaida terram,
Duxit et Ausonidum belliger arma Titus;
Ille sed Inachidas missurus sub iuga, venit;
Hic tibi demturus, Graecia, triste iugum.

XERXÉSZRŐL ÉS TITUSRÓL

Xerxész is vezetett méd hadsereget, Görögország,
Ellened, és Titus is római fegyvereket.
Ám az előbbi azért jött, hogy leigázzon erővel,
Ennek a célja nem az: fegyvere felszabadít.

271. DE TROIA EVERSA ET ROMA IMPERANTE

Cum gravis Herceas, Priamus procumbit; ad aras,
   Summus, sit Lachesis, sit cruor iste Phrygum,
Nam procul, Ausonios portus, Aeneia classis
   Iam subit, aeternae principium patriae.
Quam bene, Troia, iaces, de cuius tanta ruinis
   Urbs oritur, mundi quae tenet imperium.

A FELDÚLT TRÓJÁRÓL ÉS AZ URALKODÓ RÓMÁRÓL

Oltár lábainál Priamosz mikor összeesett már:
   Végső trójai vér ez legyen - int Lakheszisz.
Aeneas horgonyt vet Itália távoli partján,
   S élni örökké ott kezd a hazája megint.
Lám, hogy Trója lehullt, mily jó, mert romjaiból lett
   Róma, s az ő jogarát ismeri mind a világ.

272. DE ACHILLE

Rector bellipotens, sub terris sicubi sentis,
   Salve, et pro patria, quaeso, resurge parum;
Civibus innumeris en! Pergama sacra coluntur,
   Haud tibimet paribus, sed tamen egregiis,
Thessalia at nulla est; accede, et dicito Achilli,
   Legibus Aeneadum Thessala regna premi.

AKHILLEUSZRÓL

Ödvözlény, seregek nagy, hős ura! Hallasz-e minket?
   Sírodból mégis kelj ki, hazád könyörög.
Már sokezer polgár, ládd, lakja a városainkat,
   Bár nem ütöttek rád, mint kitünő, valahány.
Ám nézd Thesszaliát, nincs! Jöjj ide, szólj a vezérnek:
   Római törvénytől szenved a thesszali föld.

273. COMPARATIO TROIAE ET PHOENICIS EXUSTI

Non secus e Phrygiis surrexit Roma ruinis,
   Morte sua Phoebi quam reparatur avis.
Nam simul ac fessam solvit longaeva senectus,
   Rursum e reliquiis, nascitur illa, suis.
Sed phoenice tamen melius iacet Ilia tellus,
   Maiorem cinis hic reddidit, ille parem.

TRÓJA ÉS A HAMVAIBÓL ÚJRA ÉLEDŐ FŐNIX ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Éppúgy támad fel fríg romjaiból a hatalmas
   Róma, ahogy főnix kél fel a holta után.
Mert amidőn fáradt testén már győz az öregség,
   Újra születve megint éled a hamvaiból.
Ámde a trójai sors mégis más, mint a madáré:
   Ez csak a régi, ha új, az pedig egyre nagyobb.

274. DE SUPERBIA XERXIS

Per freta dum pedibus, per summa cacumina remis
   Eoum Xerxes improbus agmen agit;
Confusas rerum leges natura gemebat.
   Cum dedit hos sacro Iuppiter ore sonos:
Pone metus, aliter quam nunc venit, iste redibit,
   Pensabit Salamis dedecus omne tuum.

XERXÉSZ GŐGJÉRŐL

Száraz lábbal a víz színén, evezővel az ormon
   Át amidőn Xerxész ment seregével, a gaz;
Összekuszált rendért szomorú Természet is egyre
   Búsul, ezért így ád Juppiter ajka vigaszt:
Félre a sírással, másként megy visszafelé majd,
   Minden szégyenedért lesz jutalom: Szalamisz.

275. VERBA ANDROMEDAE, PUGNANTE
DIVERSUS CETUM PERSEO

Me miseram! quae triste manet fortuna duellum?
   Cur mea nunc gravius quam modo corda pavent?
Haerebam duris, fateor, minus nuxia saxis;
   Propugnator adhuc cum mihi nullus erat.
Ipsis cum vinclis utinam fera monstra vorascent
   Me prius, huc volucrem, quam tulit iste, gradum!
Indefensa quidem, sed certe sola perissem,
   Nec noster cuiquam letifer esset amor.
Nunc timeo pereat ne insons, servare nocentem
   Dum studet, et pietas sit sibi causa necis.
Quid tibi nobiscum pulcherrime? non ego mater,
   Non ego sum coniux, non tua cara soror;
Ut tanto nostram quaeras discrimine vitam.
   Impulsus non vi, non prece, non pretio.
Vel forsan nostrae movit te gratia formae.
   Haud ego sum tanti, nec genus omne meum.
Me satis permitte meis, tu sospes abito,
   Quae secet aerias est tibi penna vias.
Dum loquor e mediis ter se ardua sustulit undis
   Bellua, ter fuso, contigit astra, salo.
Heu! quam vix diros fugit celer ales hiatus,
   Quam paene occasus, occidit ante, meos.
Dii, si quos lingua, genitrix non laesit, iniqua,
   Hoc vos iam solum, vivat ut ille, rogo.

ANDROMEDÉ SZAVAI, AMIKOR PERSZEUSZ
HARCOL A TENGERI SZÖRNNYEL

Ó én, ó nyomorult! mily sors vár erre a harcra?
   Mért ver jobban a szív, mért ez az aggodalom?
Ennyire nem féltem, mikor én kint függtem a sziklán,
   És mikor értem még küzdeni senki se jött.
Bárcsak a tengeri szörny falt volna fel itt a bilincsben,
   Még mielőtt szárnyas léptein ő idejött.
Védtelenül, de magam pusztultam volna el, és nem
   Várt itt volna halál arra, ki megszeretett.
Most remegek, félek, hogy az ártatlan, nem a bűnös
   Bűnhődik meg azért, mert szive védi a jót.
Mondd csak, szép daliás hős, mindezt mért teszed értem?
   Nem vagyok én feleség, jó anya, sem kicsi húg.
Ekkora nagy vésszel szállsz szembe, hogy életemet védd;
   Kérés, kényszer, erő hajt vagy a vélt jutalom?
Arcom, szép alakom látványa, mi készteti tetted?
   Túlzod az értékem, s túlzod egész fajomat.
Hagyd sorsom, teljék, de te épen menj el e helyről,
   Van szárnyad, teheted: szeljed az ég-levegőt!
Míg szavaim mondom, háromszor jött fel a mélyből
   Már ez a tengeri szörny, s zúg vele, árad a víz.
Jaj, iszonyú torkát szárnyad még épp kikerülte,
   S elhulltál magad is majdnem a hulltom előtt.
Sértett istenek, ó, ha anyámért nem haragusztok,
   Nincs más kérésem tőletek: éljen e hős.

276. AD NUMMOS

Palponum patres, curarum pignora nummi,
Vos habuisse, timor; non habuisse, dolor.

A PÉNZHEZ

Hízelgőt nemző atya, gondok gyermeke is vagy!
Bírni a pénzt félek; fáj, deha nélkülözöm.

277. E GRAECO

Nudus humum scandi, nudus terrae ima subibo,
Quid frustra afflictor, nuda suprema videns?

GÖRÖGBŐL

Meztelenül jöttem, mez nélkül tesznek a sírba:
Mért ez a gyötrődés, meztelen, ím, ha a vég?

278. DE AGNA, QUAE PAVIT LUPUM

Agna lupum pasco propriis invita mamillis,
Pastoris fatui sed iubet imperium.
Nutritus per me, rursus, scio, saeviet in me,
Vertere naturam, gratia nulla potest.

EGY FARKAST TÁPLÁLÓ BÁRÁNYRÓL

Szoptattam farkast tőgyemmel, bár nem akartam,
Pásztor az én gazdám, tőle e balga parancs.
Szoptattam noha őt, tudom, ismét tépi a testem,
Ős természet ez, és nem lehet ez soha más.

279. E GRAECO

Tu, qui nocturnum tentas accendere lychnum,
Ne filicis venas quaerito, neve focos.
Cor tribuet nostrum lumen tibi, nam mea saevis
Flammavit facibus pectora durus amor.

GÖRÖGBŐL

Gyújtani hogyha akarsz éjjelre te éjjeli lámpát,
Ahhoz sem tűzhelyt, sem kovakőt ne keress.
Lángot majd eleget nyújt néked az én szivem, abban
Kínzó lángokkal nagy szerelem tüze ég.

280. E GRAECO

Nullus Amor, Deus est, hominum sed prava voluptas,
Praetendit vido, Numinis arma, suo.

GÖRÖGBŐL

Isteni lény Ámor? Nem! Csak buja emberi érzés,
Isten fegyvereit tartja a bűne elé.

281. DE CUPIDINE PHARETRATO

Ture pharetratum quidam formavit Amorem,
Hunc, quae saepe Deum sentit et ipse pater.
Vulcano obiicitur tandem, qui debuit olim,
Non nisi flammarum tabe liquefieri.

A TEGZES CUPIDÓRÓL

Tömjénből faragott Ámort ki az egyszeri ember,
Azt, akitől szenved néha az ég ura is.
Végül Vulcanus nyeri, mert régen csak a tűznek
Lángjaitól lehetett fölmelegedni neki.

282. DE AMORE

Ad fontes quidam tornatum erexit Amorem,
Dum putat has unda extinguere posse faces.

ÁMORRÓL

Egyszer egy emberi lény forráshoz vitte ki Ámort,
Vélte: a habjaiban oltani tudja tüzét.

283. DE GRATIA

Gratia cum properat, fit dulcior, ast ubi tardat,
Tota perit, nec iam nomine digna suo est.

A HÁLÁRÓL

Édes a hála, ha gyors, de ha későn jött, oda minden,
Akkor nem méltó már a nevére sem ő.

284. VENUS AD PALLADEM

Tu quid me Venerem Iovis edita vertice virgo,
   Laedis? et arripiens praemia nostra tumes?
Esto memor quod me, frondenti nuper in Ida,
   Non te, formosam censuit ipse Paris.
Hasta tua est et parma; meum, Tritonia, malum,
   Sunt isti malo pristina bella satis.

VÉNUSZ PALLASZHOZ

Mondd, szűz, kit Jupiter feje szült, vajon engem, a testvért,
   Mért gúnyolsz? s almám tartva miért ez a gőg?
Ída hegyén nemrég, emlékezz, volt az itélet,
   Nem győzött a tiéd, győztes az én alakom.
Sem lándzsád, sem a pajzs nem kell nekem, add csak az almám:
   Érte elég harc volt, érte elég viadal.

285. PTOLEMAEUS

Novi ego mortalem, nec meesse ignoro diurnum,
At cum sidereas, mente requiro vias,
Non iam tellurem pedibus contingo, sed alma,
Cum Iove discumbens impleor ambrosia.

PTOLEMAIOSZ

Ismerem én a halált, tudom, életem egynapi élet,
Ám ha az égi mezőt nézem, a csillagokat:
Lábam már nem a föld rögein jár, ott vagyok, ott fenn
Vendégként Jupiter vár, s eszem ambroziát.

286. VERBA TROIAE AD PALLADEM

Parce, precor, Pallas; colui nam semper honores,
   Aureis in templis, Troia misella, tuos.
At tu me vastas, et pomi unius ob iram,
   Decerpis tristi, moenia tota, manu.
Pastor ut occideret fuerat satis; improbus, esto,
   Ille fuit, patriae non ea culpa tamen.

TRÓJA SZAVAI PALLASZHOZ

Ó, könyörülj, Pallasz! hisz a pompás templomainkban
   Kaptál áldozatot, Trója ezért könyörög.
Elpusztítsz mégis, pedig erre okod csak az alma,
   Gyászos két kezed is tépi az ős falakat.
Nem lett volna elég hullásra a bűnös, a pásztor?
   Mért bűnhődik az ő vétke miatt a hazánk?

287. DE THRASYBULO LACEDAEMONIO

In clypeo exanimis Pytanen venit Thrasybulus,
   Septena Argolico vulnera ab hoste ferens,
Cuncta adversa tamen, perfusum sanguine, flammis,
   Tynnichus iniiciens, protulit ista senex:
Dent timidi lacrymas, ego te sine fletibus uram,
   Nate, meum nec non et Lacedaemonium.

A SPÁRTAI THRASZÜBULOSZRÓL

Pajzsán hogy hazatért Pytanéba a holt Thraszübulosz,
   Hét seb volt testén, adta az argoszi kéz.
Hét seb volt, de elöl mind; rögtön a vérbe borultat
   Égő máglya fölé rakta a thynnai agg.
"Gyáva, ki most pityereg - szólt -, én így adlak a sírnak
   Könnytelenül, mert te spártai vagy s a fiam."

288. DE BYZANTIO

Prima mihi Odrysius praetendit moenia Byzas,
   Proxima Amyclaeo, debeo, Pausaniae.
Haec postquam Libyci, trux verterat ira, Severi,
   Abstulit Augustis, qui sua, tribus,
Reddidit hinc lapsos, mutato nomine, muros,
   Dum secat Ausonium, Flavius, imperium.

BIZÁNCRÓL

Trácia-béli Byzász volt nékem az ős alapítóm,
   Felszabadít később: spártai Pauszaniász.
Majd Severusnak bősz katonái töröltek el engem,
   Három császártól vettek el életet ők.
Dőlt falaim később fölemelte, de új nevet adva,
   Flavius, országát míg darabokra szeli.

289. VERBA CLYTAEMNESTRAE AD FILIUM ORESTEM

In ventremne, tuum, vel mammas, dirigis ensem?
Haec te mamma aluit, venter at iste tulit.

KLÜTAIMNÉSZTRA SZAVAI FIÁHOZ, ORESZTÉSZHEZ

Mondd, hova szúr kardod, méhem vagy a mellemet éri?
Ez táplált, egykor az viselős teveled.

290. DE ROMANORUM POTENTIA

Iulius aethereas divus cum scanderet arces,
Iuppiter ad Superos, talia dicta dedit:
Nec pontus, rerum dominos, nec terra, Quirites,
Iam capit, en etiam sidera nostra petunt!

A RÓMAIAK HATALMÁRÓL

Mennyei várba jutott amidőn fel az isteni Caesar,
Juppiter ekképp szólt isteni társaihoz:
Lám, sem a föld, sem a víz nem elég már Róma urának,
Új terület kell már néki: a csillagos ég.

291. DE EODEM

Aeternum magni, Deus, obstrue lumen Olympi,
Arces custodi, Iuppiter, aethereas.
Iam mare, iam terras, virtus Romana subegit,
Nec nisi sidereum scandere restat iter.

UGYANARRÓL

Oltsd ki a fényt, ne legyen szabad út az olümposzi hegyre,
Védelmezd, Jupiter, égben a váraidat.
Földön, tengereken szétárad Róma hatalma,
Nincs más célja neki, már csak a csillagos ég.

292. DE THESPI ET AESCHYLO

Primus plaustrisono mirandus carmine Thespis
Unxit picta sui, faecibus ora, chori.
Proximus ingentem traxit per pulpita pallam,
Aeschylus, et fictas addidit arte genas.

THESZPISZRŐL ÉS AISZKHÜLOSZRÓL

Kordés verseiért megbámult Theszpisz az első,
Borseprőt akinél ken fel a kórusi arc.
Később nagy függönyt húz által a színpadi deszkán
Aiszkhülosz, és álarc rejti az arcokat el.

293. HYMNUS IN MUSAS, APOLLINEM IOVEMQUE,
AB HOMERO PUERO EDITUS, LATINUS FACTUS JANO
PANNONIO INTERPRETE. AD LUDOVICUM CYPRIUM

Vos o Thespiades, et carminis auctor Apollo,
Et tu stelliferi pater ac moderator Olympi,
Ardor inest vestras nobis exponere laudes.
Vos o Thespiades, et carminis auctor Apollo
Orbe viros toto vocali carmine claros,
Redditis, et dulces cithara datis edere cantus.
At tu magna parens radiantis rector Olympi,
Purpureos ornas pulchro diademate reges,
Imperiale decus et sceptra nitentia donans.
Ille tamen cunctis felicior, ille beatus,
Scilicet, et merito fortunatissimus ille est,
Dulcia cui doctae, tribuerunt carmina, Musae,
Cui dedit ipse suum, iaculator Apollo, furorem.
Illi nectareus sacro de pectore sermo
Svavio et flavi manat dulcedine mellis;
De Iove nunc igitur genitae salvete sorores!

HIMNUSZ A MÚZSÁKHOZ, APOLLÓHOZ ÉS JUPPITERHEZ;
ÍRTA A GYERMEK HOMÉROSZ, LATINRA FORDÍTOTTA
JANUS PANNONIUS. A CIPRUSI LAJOSHOZ

Theszpia lányai, ó, és hallga te, lantos Apolló,
És te a csillagos ég kormányzó istene, atyja,
Hajtja a lelkem a vágy, hogy zengjek rólatok én most.
Theszpia lányai, ó, és hallga te, lantos Apolló,
Hangzatos énekkel híressé tesztek a földön
Férfiakat; lanton meg az édes, lágy dalotok szól.
S bár te atyánk, ragyogó nagy Olümposz nagy vezetője,
Szép diadémokkal díszíted a trónon ülőket,
Adva ajándékul bíbort, fejedelmi jogart is;
Mégis a boldogság csak azé, valamint a szerencse,
Sorsa szerint méltán, igazán az az ember a boldog,
Édes dalra akit, dalolásra tanítnak a Múzsák,
És akinek szívét ihletre nyilazza Apolló.
Annak a lelkéből nektárként árad a szép szó,
Mint az aranyló méz, neki éppolyan édes az ajka.
Isteni nővérek, titeket hát áldva köszöntlek!

294. AD LUDOVICUM CYPRIUM, DE HYMNO

Nos tibi versiculos, Ludovice, dicavimus istos,
O decus, et saecli, gloria magna, tui!
Hos ego de sacro converti nuper Homero,
Qui tibi mansuri pignus amoris erunt.

CIPRUSI LAJOSHOZ, EGY HIMNUSZFORDÍTÁS KAPCSÁN

Tiszteletedre fogalmaztam, Lajos, ezt a néhány sort,
ó, te az évszázad fénye, dicső eleje!
Égi Homérosztól fordítottam minap őket:
a szeretet biztos záloga lesz ez a vers.

295. DE LITTERA PYTHAGORAE

Turma gruum bifido tranat connexa volatu,
Inde novae Samio ducta figura notae.

A PÜTHAGORASZI BETŰRŐL

Ék formájában szállnak csapatostul a darvak,
innen vette az új rajzot a számoszi bölcs.

296. IN VALLAM

Ipse Deas ausus reprehendere Valla Camenas,
Iudicium fertur pertimuisse suum.

VALLÁRA

Valla az isteni múzsákat gáncsolta, ha kellett
s oly szigorú volt, hogy féltek ezek maguk is.

297. COMPARATIO MARCELLORUM,
VENETI ET ROMANI

Si Marcellorum componas facta duorum
   Romani Venetus, vincet avi acta nepos.
Transeo quam praestet servatam Brixia Nolam,
   Quantum septenas, perpetuae, trabeas;
Nunquam illi visas, toties hic contudit Alpes,
   Vecta illi caesis, nulla carina, iugis.
Illum unus Sicula, superatum depulit unda,
   Parvus adhuc toto luserat iste mari.
Ille Syracusas trinis vix cepit in annis,
   Verona huic trinos ante recepta dies.
Ille egit vetitos Albano in monte triumphos,
   Posse sua hic nunquam plus voluit patria.
Alter Virdumari tulit, alter opima Philippi,
   Si palmam pendas hoste, prior Venetus.
Hic urbem obsedit Ligurum, Romam ille potentem,
   Vallari Libycis pertulit agminibus.
Primo illi Poenus cessit, Picininus at isti.
   Sed victi insidiis concidit ille tamen.
Desine Marcellum veterem conferre novello,
   Omnes Scipiadas hic premit et Fabios.

A KÉT MARCELLUS, A VELENCEI
ÉS A RÓMAI ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Hogyha a két Marcellust mérnéd össze, kitűnne:
   római ősénél több a velencei ük.
Védeni könnyebb volt Nolát, mint Brixia várát,
   s állandó főrang túltesz az átmenetin.
Az sose látta az Alpokat, ez megmászta nemegyszer,
   sőt a hegyormokon átvitte naszádjait is.
Azt egy vén ember tovaűzte Szicília mellől,
   ez már gyermekként járta a tengereket.
Az három kerek évig dúlt Siracusa falánál,
   ez - három nap sem múlt, s Veronába vonult.
Az tiltott diadalmenetet tartott a hegyekben,
   ez nem akart egyebet, mint a hazája akart.
Az rég Virdomarust veri meg, ma ez itt Fülöpön győz:
   bőszebb ellenség volt a velenceié.
Ez Genuát, az erős Rómát foglalta el, ámde
   úgy, hogy líb csapatok törtek a sáncokon át.
Annak a Pún, ennek Picininus enged először,
   majd az a vesztési csel áldozatául esik.
Állj! Az a Marcellus nem bírja ez ujjal a versenyt:
   túlnőtt ez minden Fabiuson, Scipión.

298. DE BORSIO PRINCIPE FERRARIAE

Qualis, ubi plena per noctem lampade fulsit,
   Pallida, mox orto Cynthia fratre, latet;
Succedens patria, Leonello, talis, in aula,
   Splendida germani Borsius acta premit.
Comprime plangores, cohibe, Ferraria, luctus,
   Iure potes fatis parcere, iure Deis.
Quod rapuere tibi, cumulo en maiore refundunt.
   Ingenti pensant et tua damna lucro.
Felix, qui tanto rediit cum foenore, iactus;
   Quae sic convaluit plaga, salubris erat.

BORSÓRÓL, FERRARA HERCEGÉRŐL

Sápad a hold, mely lámpásként ragyogott le az éjben,
   S kél tündöklő fény: égi fivére, a nap.
Most Leonellónak Borso lépett örökébe,
   Bátyján fényével túlragyogott a fivér.
Nyeld le a könnyeidet Ferrara, csituljon a gyászod,
   Bús, panaszos szókkal isteneid ne gyötörd.
Azt, amit elvettek, bőséggel visszafizették,
   Károd a múlté már s nagy nyereség a jövő.
Bármit vesztettél is, megkaptad kamatostul,
   Gyógyírrá így vált mind, ami ért, a csapás.

299. DE BILBILI

Bilbilis et ferrum, pariter producit et aurum,
Perdere mortales ista metalla solent.
Aurum nam bellis causas et pabula praebet,
Cudit de ferro noxia tela faber.

BILBILISRŐL

Bilbilis egyformán termel vasat és aranyércet,
mindkét fém pusztít, irtja az embereket.
Háborukat szított s folyvást táplált az arany, míg
vasból vert a kovács vészteli fegyvereket.

300. IN EXCOMMUNICATUM

Interdicta tibi est hominum communio, et aude
Vadere nemo una, nemo comesse simul.
Ast ego, censurae quamvis id, Marce, iuberent,
Nec conviva tibi, nec comes esse velim.

A KIKÖZÖSÍTETTRE

Tiltja az egyház, hogy veled érintkezzen a hívő,
Senkise jár veled, és tiltva az asztalod is.
Márkus, hát ide hallgass: hogyha parancs kötelezne,
Akkor is elfutnék asztalod s arcod elől.

301. AD ANELLUM

Centum convivas, tam pauper, Anelle, vocasti,
Cum te non pascas, pascis, Anelle, canes.

A HALOTT ANELLUSHOZ

Száz asztaltársat hívtál, ínséges Anellus,
nem laksz jól, s lakatod jól a kutyák seregét.

302. DE SUA AETATE

Sextus hic et decimus vitae mihi ducitur annus,
Si verum nato rettulit ipsa parens.
Septimus incipiet, medio cum ardebit Olympo.
Mensis ab Augusti tertia fine dies.

ÉLETKORÁRÓL

Íme az év, a tizenhatodik, amióta születtem,
persze ha nem rosszul mondta fiának anyám.
Augusztus végénél három nappal előbb, ha
pirkad az ég, itt lesz már a tizenhetedik.

303. IN SEVERUM

Scripsisti egregium, Severe, librum,
Quo contemnere gloriam docemur.
Quae si vile quid est putanda cinctis,
Ut credi cupis, et probare tentas;
Quare tu minio tuum rubenti,
Summo margine nomen adnotasti?

SEVERUSRA

Pompás könyv a te könyved, ó, Severus;
Arra int: a dicsőség megvetendő.
Rendben van, de ha már oly megvetendő,
Mint azt hirdeted és fülünkbe rágod,
Mért rajzoltatod akkor a neved fel
A lapfejre pirosló míniummal?

304. DE BONONIA

Quae poterat dici studiosa, Bononia, quondam,
Nunc eadem dici seditiosa potest.

BOLOGNÁRÓL

Régebben Bolognát mondhatták még a "tudósnak",
ám most már inkább "harc-keverő" a neve.

305. DE VINCENTINO NAVIGANTE

Vincentinus eques, tumidi rudis ante profundi,
   Miratus Venetae, dum redit, urbis opes,
Post vomitus crebros, et versum paene cerebrum,
   Post fractum, rigido robore, molle latus,
Contigit ut litus; Non me vehet amplius, inquit,
   Ad culum quisquis frena caballus habet.

A HAJÓKÁZÓ VINCÉRŐL

Megbámulva Velencét s mit sem sejtve viharról,
   Vince lovag büszkén, nézd, a hajóra felült,
És miután agya forgott, gyomra gyakorta kiloccsant,
   S nagy puha hajait is kékre zötyölte a fa,
Így szólt nyögve a parton: többet sem cipel ily dög,
   Melynek a kantárját épp a farára kötik.

306. AD STOICUM QUENDAM

Virtutem nihil exteris egentem,
Invictam, inviolabilem, incoactam,
Semper, Stoice, praedicas εχεφρων
Quam qui pectore possidebit alto,
Nudus, mille licet ferat labores,
Plagas, vulnera, carceres, catenas,
Quamvis per cumulos Libyssae arenae,
Arctoaeve nivis, vagetur exul;
Non, inquis, poterit miser vocari,
Sed semper bene vivet ac beate,
Respondere sinas tibi me, εχεφρων
Concedo, bene, sed nego, beate.
Aut pugnantia copulare si vis,
Dicas hunc, misere, licet, beatum,
Sin perstas, et adhuc tenere crudum,
Ac defendere dogma perseveras;
Dii talem tibi dent beatitatem!

EGY SZTOIKUSHOZ

Mint mondod, csak a másra nem szoruló,
Mindig sziklaszilárd, legyőzhetetlen
És önkéntes erény, ez az εχεφρων
Mondod, hogy ki e drága kincsre szert tesz,
Könnyen tűri a sors ezer csapását,
Kínzást, tömlöcöt, éhezést, bilincset,
Bár forró szerecsen homokra űzve,
Vagy Grönland örökös havára vetve;
Ott sem kell soha szánakozni rajta,
Mert boldog s helyes életet fog élni.
Várnád, mondjam utánad az εχεφρων
Ám éljen helyesen, de mégse boldog.
Ellentétek is összeköthetők, hát
Mondd, hogy szánnivaló e boldog élet.
Vagy jó, tarts ki tovább is tételednél,
Védelmezd makacsul sületlen elved.
S légy ily boldog az istenek kegyéből!

307. IN MARCUM

Tempora, Marce, soles praeponere nostra vetustis;
   Adiicis hoc etiam qua ratione putes.
Nunc, inquis, media nemo iam nocta salutat
   Astutum portans irrequietus ave,
Nunc fallit nemo, nemo nunc inguina lingit.
   Nemo facit Florae sacra Bonaeve Deae,
Paedicant pauci, recitant mala carmina pauci,
   Omnia cum scaenis amphitheatra silent,
Crimina seu portenta magis quibus ista vigebant.
   Saecula quis merito praeferat illa novis.
Vis tibi versiculo me respondere sed uno,
   Quod verum non est, dicere, Marce, soles.

MÁRKUSHOZ

Mondogatod, Márkus, hogy előbbrevaló ez a század
   régi koroknál, és ontod az érveidet.
Mostanság - így szólsz - nem jár baljós üzenettel
   senki az éj közepén, álnokul ejtve AVE-t,
senki se csal meg mást, feneket nem nyal buja kedvvel,
   ősi Cerest, Florát senki se tiszteli már,
oly kevesen vannak ma a fajtalanok meg az ocsmány
   verset hajtogatók, amphitheatrumok is
hallgatnak, hogy színpad bűnt, babonát ne tenyésszen;
   messze jövendőnek példa lehetne korunk.
Vajh erről mit gondolok én? Egy sor csak a válasz:
   Márkus, mindebből egy fia szó sem igaz.

308. ARISTOTELES ARGYROPYLO

Gratia magna tibi, de Graio qui facis ut sim
   Italus; et facilis, qui modo durus eram.
Vix bene nota meis, olim mea dicta, Pelasgis,
   Te duce nunc Latiis, en patuere, viris!
Quid, consanguinei quod sunt, interpres et auctor?
   Possidet et geminum, Graecia nostra, decus?
Scriptores alios, ipsi vertere Quirites,
   At me, gentili munere, Roma legit.

ARISZTOTELÉSZ ARGÜROPÜLOSZNAK

Forró hála neked, ki latinná tett a görögből,
   s könnyeddé - be nehéz voltam is én ezelőtt!
Rég mondott szavaim nem is ismeri jól a pelazg nép,
   s most, vezetéseddel, tárva a rómainak.
Mit mondjunk, ha rokon lelkű író meg a tolmács?
   Hellászunk földjén ékes iker-ragyogás.
Hajdani szerzőit már unta, cserélte a polgár,
   s szívességedből Róma betűzi tanom.

309. DE AMORE DEO

Passio, non Deus est amor; ast humana libido,
Praetendit vitiis, nomen inane, suis.

ÁMOR ISTENRŐL

Emberi vágyakozás Ámor s kín - nem pedig "isten".
Légbuborék-címmel leplezi vétkeit ő.

310. DE DIONYSIO TYRANNO SYRACUSARUM

Cum Siculis dapibus trepidus male vescitur hospes,
Ac suspensa horret tela; tyrannus ait:
Haec mea conditio est, quem tu rabare beatum,
I, nunc, felicem, qui timet, esse puta!

DIONÜSZIOSZRÓL, A SZIRAKÚZAI ZSARNOKRÓL

Míg kapkodva eszik vendége a bő lakomából,
s függő kardtól fél, szól Szirakúza ura:
"Lásd, ez az én sorsom; vélted, hogy boldogan élek.
Menj, próbáld ezután hinni: örül, ki remeg."

311. IN GRAECIAM

Improba deleta, gavisa est Graecia, Troia,
Postmodo sed dominos pertulit Aeneadas.

GÖRÖGORSZÁGRA

Trója bukásának be örült a gonosz Görögország,
s később tűrte nyakán Aeneasunk fiait.

312. EPITAPHIUM ANDREOLAE,
MATRIS NICOLAI V. PONTIFICIS ROMANI

Matronale decus, et moribus inclyta sanctis,
Andreola, obscuro cubat hic celebrata sub antro,
Quae gemino, fudit Christo, duo sidera partu;
Retia Nicolaum moderantem mystica Petri,
Cardina Bononiae sacratum iure Philippum.
Hanc igitur natis illustrem mundus adoret.

ANDREOLÁNAK, V. MIKLÓS PÁPA ANYJÁNAK SÍRVERSE

Méltán nagyra becsült és hőn szeretett nemes asszony,
   Andreola tetemét őrzi örökre a sír.
Krisztus egén fönn csillag két fia, méhe gyümölcse:
   Miklós égi halász, pápai trónon utód,
s bíborosát, Fülöpöt meg joggal áldja Bologna.
   Általuk anyjukat is tiszteli most a világ.

313. ALIUD IN EANDEM

Cui Deus immensi patiens consortia regni,
Et coeli et rerum mundi permisit habenas,
Pontifici summo, Nicolao ex ordine Quinto:
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Andreolae hunc sacro genuerunt viscera partu.
Adde et puniceo redimutum sacra galero
Tempora, Bononiae servantem iura Philippum.
Quae defuncta, brevi iacet hoc contenta sepulcro.
Cui probitas morum, nec sancta modestia vitae,
Inclyta nec soboles produxit longius annos.
At praelustre suum fecere in saecula nomen,
Mens quoque sidereas, qua venerat, ivit ad arces.

MÁSIK SÍRFELIRAT UGYANANNAK A SÍRJÁRA

Annak, akit társsá fogadott a nagy Isten a trónján,
s földi meg égi ügyek gyeplőjét adta kezébe,
s Miklós néven már ötödikként római pápa:
. . . . . . .. . . . . . . . . . . . . . .
Őt kegyes Andreolának boldog méhe teremté.
S testvérét Fülöpöt szintén, ki tudós Bolognában
bíborszín-föveges, szent fejjel bírja a kormányt.
Meghalt, s itt e parányi gödörben nyugszik ez asszony.
Folttalan erkölcsű, jámbor-szép élete mellé
méltó rangút nem hoztak régóta az évek.
Ám az övét fényessé tették messzi előre,
s lelke is égi magasba suhant, ahol élt azelőtt már.

314. DE ARGYROPYLO PHILOSOPHO

Iure dedit clarum, tibi porta argentea, nomen;
Qui nitidum ad sophiam tam bene pandis iter.

ARGÜROPÜLOSZ BÖLCSÉSZRŐL

Még a neved se hiába adá az ezüstkapu néked,
Bölcsességhez aki törted e fényes utat.

315. DE SIGISMUNDO MALATESTA, TYRANNO ARIMINI

Cum Malatestaeos, aetas ventura, triumphos,
Cum tot Sismundi splendida facta leges,
Nil nisi vana leges levium mendacia vatum,
Quorum sola fuit Calliopea fames.

MALATESTA ZSIGMONDRÓL, RIMINI ZSARNOKÁRÓL

Majd ha a kései kor Zsigmondról olvas, a hősről,
s a Malatesta-család nagy diadalmairól:
olcsó költők léha meséi ezek, ne feledje,
korgó gyomrukból súgta a Múzsa nekik.

316. DE EODEM

Urbis Arimineae modicus Malatesta tyrannus,
Caesaribus summis maior in orbe sonat.
Sic e formica, faciunt elephanta, poetae,
Cogunt et muscas fulmina ferre Iovi.

UGYANARRÓL

Rimini apró zsarnoka csak Malatesta, e kényúr,
s minden császárnál több, - ahogy emlegetik.
Így fújnak föl a költők hangyácskát elefánttá,
s kapja az istenség mennyköveit kicsi légy.

317. EPITAPHIUM IN BARTHOLOMAEUM
MONTAGNAM PHYSICUM

Qui fueras medicae doctor celeberrimus artis,
   Hoc situs in tumulo, Bartholomaee, iaces.
Credo te Stygias, mundo invidisse, sorores,
   Miratas raros Tartara ad ima trahi.
Quippe incredibiles poteras depellere morbos,
   Et vitae, exanimes reddere paene viros.
At licet extinctus sis corpore, nomine vivis,
   Nam longe Ausonio clarus in orbe viges.

MONTAGNA BERTALAN TERMÉSZETTUDÓS SÍRFELIRATA

Legjobb hírű doktora régen a gyógytudománynak,
   Bertalanom, te pihensz itt a nehéz rög alatt.
Elirigyeltek a földtől téged a styxi leányok,
   meghökkenve, milyen ritka az áldozatuk.
Mert hisz győzködtél soha nem képzelt nyavalyákkal,
   s visszasegítettél szinte halottakat is.
Bár testben távoztál, emléked, neved él még:
   szerte olasz földön mitse fakulva virul.

318. EPITAPHIUM IN HECTOREM SACRATUM

Sacratae hoc tumulo gentis decus occubat Hector,
   Cui virtus claro sanguine maior erat.
Hunc pietas Superis, probitas mortalibus, olim
   Principibus gratum fecerat alma fides.
Tunc etiam aethereis, animam cum redderet, astris,
   Rodigio praeses jura verenda dabat.
Extinctum cuncti flerunt; nam comis in omnes,
   Iustitiae salva sed gravitate, fuit.

SACRATO HEKTOR SÍRFELIRATA

Áldott törzse virágát, Hektort rejti e sírbolt;
   vére nemességén túl csak a jelleme nőtt.
Isten a jámbort, ember a jót, fejedelmek a hívet
   látták benne, ezért fogta körül szeretet.
Épp tisztes jogot ád vala - mint ura - Rodigiusnak
   akkor is, amikor a lelke az égbe röpült.
Sírt kicsi-nagy, hiszen ő kedves volt mindenikükhöz,
   és az igazságon csorba azért nem esett.

319. EPITAPHIUM IN ANDREAM MARIONUM SOPHISTAM

Quisquis ad hoc rigidum, flectis tua lumina, saxum,
   Perlege flebilibus, carmina scripta, notis.
Andreas parva, iacet hac Marionus, in urna,
   Qui doctor Logicae maximus artis erat.
Vincere sed duram, nequiere sophismata, mortem,
   Quis fertur reliquos exsuperasse viros.
Nil tibi, quin caderes, iuvenilis profuit aetas,
   Nec genus et mores, ingeniumve capax.

MARIONUS ANDRÁS SZOFISTA SÍRFELIRATA

Ó te, ki erre a zordon kőtáblára tekintesz,
   olvasd rajta a bús verset, a gyászos irást.
Marionus András porait hordozza ez urna,
   a logika-tudomány nagyhirü mestere volt.
Ám a szofizmák nem győzhettek a durva halálon,
   bár mindenki felett bánni tudott velük ő.
Meg nem védte családja, sem ifjúsága a sírtól,
   sem szép jelleme, sem ritka-hatalmas esze.

320. IOANNI SAGUNDINEO

Ioannem pete, Musa, Chalcidensem:
Pontani handecasyllabos poetae
Ad nos mittere ne moretur, insta;
Illos nam cupio videre plus quam
Dilectam iuvenis cupit puellam;
Ut non insipidos nec invenustos,
Sed quales tenero prius Catullo,
Aut Marso lepidove Martiali
Dictavit iocus et levis Cupido.
Quodsi mittere forsitan gravatur
Pontani handecasyllabos poetae,
Saltem mittere ne suos gravetur.

JOANNES SAGUNDINEUSNAK

Muzsa a chalcisi Jánost ó keresd fel,
Pontanus tizenegy-láb verseit kérd!
Azt is kérd mielőbb, hogy küldje nékem,
Ki utánuk epedve, vágyva vágyom,
Mint akár a leány után az ifjú.
Mert bizony nem izetlen, durva egy sem,
Ám milyent a finom Catullnak, édes
Marsusnak vagy az élces Martialnak
Játszi tréfa sugallt s ledér Cupido.
Hogyha tán nem akarná nélkülözni
Pontanus tizenegy-láb verseit, hát
Küldjön ő legalább saját müvéből.

321. ALLOQUITUR MUSAS

Unde huc laeta venis, Camoena? Numquid
A nostro remeas Sagundineo?
Agnosco in tenero sinu letantem
Pontani lepidum tui libellum,
Qui plus quam fueram precatus affers
Ioannis pariter gerens tabellas.
O dulces lyricos et elegantes
Ac plenos salis et facetiarum!
Hos nobis dedit ille corrigendos?
Hos lima putat indigere nostra?
Tam sunt iudicio meo politi,
Tam belli, ut merito politiores
Ac bellos magis edidisse nullum
Nostris temporibus rear poetam.
Quod vero implacide iugum puellae
Captivo gemit imminere collo,
Hoc fatum premit eruditiores,
Saevo ut semper amore macerentur,
Nec Phoebus magis aut pater Lyaeus
Illis, quam puer imperat Cupido.
Nec sane mea tam potens Thalia est,
Ut magnae Veneris levet catenas,
Quae Martis validos ligant lacertos,
Et telo spoliant Iovem trisulco.
Ipse, inquam, potius lyra sonanti
Blandas, eia iterum canat querelas,
Exoretque sibi suam puellam:
Infernum prece mitigavit Orpheus.

A MÚZSÁKNAK SZÓL

Honnan jősz oly örömmel, oh Camoena?
Jó Sagundineustól térsz-e vissza?
Látom, ott van öledbe rejtve, ottan
Hű Pontanusod édes hangu lantja.
Ámde többet is adsz, mint kértelek volt.
Jánosomnak is elhozád müvét te.
Oh mily édes e költő minden verse,
Mennyi tűznek a lángja, mennyi szellem
Csillanása cikáz azokba folyton!
Ő adá javitásra nékem őket?
Ő hívá, csiszolásra hogy szorulnak?
Ám oly szépek ezek s olyan csiszoltak,
Hogy több csínnal irottat, zengzetesbet
Költő még nem íra korunkba senki:
És mi illeti költőnk bús panaszát;
Hogy szerette-lány igája nyomja:
Mindig végzete ez meleg sziveknek,
Hogy szerelmük epessze, kinozza őket
Nékik Pheobus avagy Lyaeus isten
Nem parancsolhata úgy, amint Cupido,
És bizony Thaliám sem oly hatalmas,
Hegy enyhítse Venus kemény igáját,
Mit még Marsnak is izmos válla hordott,
És villámaitól megfosztja Zeust is.
Jobb lesz, zengjen e lanton hangos ének,
Rajta sírja el édes-bús keservét
És a lányka szerelmét esdve kérje,
Orpheust esdve meginditá a poklot.

322. IN BASINUM PARMENSEM DE HESPERIDE
AB EO COEPTA IAM DUDUM ET NON DUM FINITA

Pagina cum longo pridem tua certat Oreste
   Longius aut ipso si quid Oreste fuit.
Parcere iam sacro debes, Basine, furori,
   Iam dudum requiem fessus Apollo petit!
Qualis, io, Latiis ea lux fulgebit in oris:
   Quantus in Aonio vertice risus erit!
Hesperis illa tuas quotiens compassa lituras,
   In populi veniet conspicienda manus!
Non metuet scombros, sed thuris plena Sabaci
   Ante deos omnes stabit et ante deas.

A PÁRMAI BASINUSNAK A HESPERISRŐL,
AMELYET MÁR RÉGEN ELKEZDETT, DE
MÉG MINDIG NEM FEJEZETT BE

Műved a hosszu Oresteiával szinte vetekszik,
   vagy még hosszabbal, hogyha netán van ilyen.
Kíméld kérlek szent dühödet, Basinus, Apollo
   rég belefáradt és végre pihenni akar.
Ó, dicsfényed mily ragyogást ad majd Latiumnak:
   mily hahotától zeng majdan az aoni csúcs!
Hesperised, mely már oly sok törlést, vakarást tűrt,
   közszemlére kerül, nézi, csodálja a nép!
Nem halaké lesz már, tömjénnel telve fog állni
   istenek, istennők mennyei színe előtt.

323. DE NARCISSO ET PYGMALIONE

Visa in aquis suamet Narcissum torsit imago,
Pygmalion mutum stultus amavit ebur.

NÁRCISSZUSZRÓL ÉS PÜGMALIÓNRÓL

Vízbeli másától gyúlt Nárcisz örök szerelemre,
holt elefántcsonttól Pügmalión, a buta.

324. AD RULLUM

Quantum Phryx Mida, Lydiusve Croesus,
Vel Xerxes habuit, paterve Xerxis;
Tantum si tibi, Rulle, opum suarum,
Pleno Copia fundat alma cornu,
Dici non poteris tamen beatus,
Affectum nisi comprimas habendi.
Non, cum plurima, Rulle, possidentur,
Sed cum nil cupitur, beatitudo est.

RULLUSHOZ

Líd Krőzus vagy a fríg Midas király vagy
Xerxes vagy maga Xerxes atyja kincsét
adná néked a drága égi Bőség,
Rullus, telt szaruját eléd borítva:
boldognak nemigen lehetne hívni,
hogyha benned a kapzsiság tovább él.
Mert, Rullus, nem a pénz a boldogító,
inkább az, ha kevéssel is beérjük.

325. ARTEMISIA AD MAUSOLUM

In coelum si te poteram, dulcissime coniux,
   Tollere; coeliferi pondus Atlantis eras.
Quod licuit, pelagi fluida nec mersus in unda,
   Nec tegeris vili contumulatus humo;
Sed levat arte nova suspensum tertius aer,
   Mortales ultra non valuere manus.

ARTEMISIA MAUSOLOSHOZ

Hitvesem, én, tudod, égig emeltem volna a sírod
   s Atlas tartana most, hogyha van annyi erőm.
Lásd, amit emberi szív tehet, itt áll, víz se borítja,
   föld se takarja bután, nem födi hamvaidat.
Fönt a magasban, szűz levegő lepi el tetemed csak,
   emberi kéz, szeretet, nem tehetett egyebet.

326. EPITAPHIUM CLARISSIMAE MATRONAE,
DOMINAE ANDREOLAE, NICOLAI V. PONT. ROMANI
ET PHILIPPI ARDINALIS BONONIENSIS MATRIS

Cuius puniceum proles gerit una galerum,
   Altea Romanae praesidet ecclesiae,
Andreola hoc sacro recubat conclusa sepulcro,
   Membra solum repetunt, spiritus astra tenet.
Postera venturae vix credent saecula famae,
   Tam brevis ut teneat viscera tanta locus.

V. MIKLÓS RÓMAI PÁPA ÉS FÜLÖP BOLOGNAI BÍBOROS
ÉRSEK ANYJÁNAK, ANDREOLA ÚRASSZONYNAK,
A LEGKIVÁLÓBB MATRÓNÁNAK SÍRFELIRATA

Ő kinek egyik gyermeke bíborszín föveget hord,
   másik Rómában pápai trónuson ül,
Andreola pihen itt, őt rejti ölében e szent sír:
   teste a földbe merült, lelke az égbe suhant.
Majdan a kései századok el se hiszik, hogy e kisded
   zugba miképpen fért ekkora emberi szív.

327. IN SENECAM LIPPUM

Quid, Seneca, obtusos, frustra causaris, ocellos?
   Ingenium clades adiuvat ista magis.
Testis Democritus, qui, quo sapientior esset,
   Luminibus tenebras intulit ipse suis.
Caecus erat Cyclops, calamis cum dulce creparet,
   Cum caneret Troiam, caecus Homerus erat.
Caecus et ille senex, Pyrrho qui pace negata,
   Reppulit a Latio dedecus imperio.
Stesichorus sonuit melius, cum lucis egebat;
   Plus etiam Thamyrin tunc placuisse ferunt.
Caecum divitiis dominatur Numen; an hoc est,
   Tam male quod mundi distribuuntur opes?
Caecus Amor, Graio si verum carmine lusit
   Sicelis arguti fistula Simichidae,
Quid, quod et ipsa caret nitido Rhamnusia visu,
   Omnia quae rapidae, ventilat orbe rotae?
Hoc tamen illa unum recte iustissima vidit,
   Quod de te, Seneca, reddidit Oedipodem.

A CSIPÁS SENECÁRA

Vaksi szemed, Seneca, ne idézgesd mentegetőzve!
   Szellemi embernek jót tesz ilyen fogyaték.
Démokritosz a példa, ki testi szemét legyötörte,
   váljék látóbbá ezzel a lelki szeme.
Vak volt Cyclops is, ki csodásan fújta a sípját,
   s Trója elestének bárdja: Homérosz is az.
És ama vén, aki nem békült Pyrrhusszal, azért, hogy
   Latiumot s népét meg ne gyalázza vele.
Stesichorus jobb hangú lett szemefénye kihunytán,
   s - úgy hírlik - szebben szólt Thamyris dala is.
Vak maga Plutus, a gazdagság neves istene szintén,
   (ettől oszlanak el rosszul a földi javak?)
Ámor ugyancsak vak, - ha igaz volt Simichidásnak
   éneke, mely görögül szólt a sicul szigeten.
Mit mondjak még? Nem lát ő, Nemezis se, ki szélként
   mozgat gyors kerekén minden eföldi ügyet.
Azt helyesen meglátta viszont, hogy, Seneca, téged
   vakká tennie kell, mint Oedipust valaha.

328. DE CORPORIBUS MATHEMATICIS

Punctum sit, cuius non possis sumere partem.
Extento gracilis decurrat linea puncto.
Inde superficiem geminato linea tractu
Efficiat, nullo pateat quae lata profundo.
Bina superficies solidi vim corporis edat,
Quod longo, et lato dimensum constat et alto,
Tessera, seu cubus, seu quadrantale vocatum;
Quod promtum semper quovis consistere iactu,
Sena superficies, octonus et angulus ambit.

A GEOMETRIAI IDOMOKRÓL

Pont az, melynek már részét felfogni se tudnád,
megnyújtod, s karcsú egyenes fut bármely irányban.
Sík felület születik, ha meg is duplázza futását:
széltében terjed, nem nyílik meg soha mélye.
Két-két sík a szilárd testet jellemzi, kiadja
hosszúságát és szélességét, meg a mélyét.
Kockának, köbnek hívják s négyzetlapu testnek,
bárhogy esik, mindig jól látni a részeit ennek;
hat síkot foglal be magába, a szöglete épp nyolc.

329. AD MARCELLUM

Quod fuit astuto pugnax Aetolus Ulixi,
   Quod duro Telamon Amphitryoniadi;
Quod fuit inflexo mitis Patroclus Achilli,
   Formoso Nisus quod celer Euryalo;
Quod fuit e Thebis profugo Calydonius exul,
   Pirithoo casti quod pater Hippolyti,
Quod fuit Emathius domitori Hephaestio rerum,
   Trux Epaminondae, quod Pelopida, suo,
Quod totidem Libyae victoribus unus et alter
   Laelius; Augusto quod gener ipse fuit;
Hoc tu magnanimo, nunc es, Marcelle, Renato,
   Felix, qui regum dignus amore venis.

MARCELLÓHOZ

Mint ami volt Diomedes furfangos Odysseusnak,
   Heraclesnek meg hős Telamon valaha;
csöndes Patroklos vad Achillesnek vagy a formás
   Euryalusnak a gyors Nisus, a drága barát;
Thébából menekültnek a száműzött Meleager,
   Pirithousnak a szűz Hyppolit atyja-ura,
és mi Hephaestio volt, ez a trák, Sándornak, a Nagynak,
   s Epaminondasnak volt a Pelops-ivadék,
Líbia két hódítójának a Laeliusok, vagy
   Augustusnak ami volt fejedelmi veje:
az vagy, Marcello te, Renének, e nagyszerü lénynek,
   s boldog vagy: méltán néz a király kegye rád.

330. EPITAPHIUM IOANNIS HUNYADI,
MATTHIAE REGIS PATRIS

Pannoniae murus, Turcorum terror in armis,
   Si qua, Ioannes hac tegeretur, humo;
Sed sub Belgrado mundi superavit ut hostem,
   Morte simul domita, sidera vivus adit.
Multi laurigeris Capitolia celsa triumphis
   Conscendere duces; solus at iste polum.

HUNYADI JÁNOSNAK, MÁTYÁS KIRÁLY
ATYJÁNAK SÍRFELIRATA

Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János
   álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt.
Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon:
   lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyt.
Ős Capitóliumot koszorús diadalmenet élén
   sok hős járta be, - ám égbe csak ez maga szállt.

331. DE LAURENTIO VALLA

Saecula tot cervus, tot vivit saecula cornix;
Valla obit ante diem; quis putet esse Deos?

LORENZO VALLA HALÁLÁRA

Hány esztendőt ér meg a szarvas! hányat a holló!
Valla korán meghalt, s higgyük az isteneket?

332. DE GRAECO

Nec Pelopis regnum, nec sit mihi divitis auri
Copia, neve leves antevolem Zephyros;
Hic te complexus moduler sed rupe sub alta,
Inter oves, Siculum prospiciens pelagus.

GÖRÖGBŐL

Nem vágyom se Pelopsz birodalmát, dús aranyat sem,
és röpülésben sem győzni le lágy szeleket;
szikla tövén, juhaim közt keljek dalra, karolva
téged s fürkésszem Messina messzi vizét.

333. DE MARCELLO VENETO

Hoc mihi Marcellus, sacri quod vatibus aevi,
   Pollio, Maecenas, et Proculeius erant.
Hoc ego Marcello, quod Xerxi Choerilus olim,
   Quod tibi nescio quis, perfide Sulla, fuit.
Hoc modicum est, inquis; nihilo tamen esse videtur
   Maius, nam nihilo quid minus esse potest?

A VELENCEI MARCELLUSRÓL

Marcellus nekem az, mint volt Maecenas, Proculeius,
   Pollio régi idők versfaragói előtt.
Én Marcellusnak - Xerxésnek Choerilus egykor,
   s néked, Sulla, te gaz, mit tudom én kicsoda.
Vajmi kevés, így károgsz. Mégis a semmi fölött van,
   s zérónál kevesebb, mondd, te okos, mi lehet?

334. EPITAPHIUM THADDAEAE

Hic tumulata iacet magni Thaddaea Guarini,
Sero secuturum laeta praeisse virum.
Nullum se tanto iactabit nomine marmor,
Artibus haec vicit Pallada, prole Rheam.

THADDEA SÍRIRATA

Nagy Guarinus neje, Thaddea testét rejti e sírhant,
Boldog volt, amiért itt megelőzte urát.
Ennyire méltán még márványkő sem dicsekedhet,
Ékes mű Pallast, sarja legyőzte Rheát.

335. DE THEODORO GAZA

Nobile linguarum dexus, o Theodore, duarum,
   Inclyta quem nobis Thessalonica dedit.
Accipe magnifici clarum rectoris honorem,
   Accipe purpureae, pallia rubra, togae.
Festa sit in fastis, et semper maxima, qua tu
   Luce magistratum gymnasiarchus inis.

THEODORUS GAZÁRÓL

Két nyelv dísze, nemes szépsége te vagy, Theodorus,
   kit nékünk a neves Thessalonica adott.
Vedd fel a tündöklő s a magasztos rektori tisztet,
   vedd fel a rőt tógát és a vörös pelerint.
Ünnep a naptárban s mindig nagy nap legyen az, mely
   iskola élére s főhivatalba rakott.

336. EPITAPHIUM ULADISLAI REGIS

Romulidae Cannas, ego Varnam clade notavi:
Discite mortales non temerare fidem.
Me nisi Pontifices iussissent rumpere foedus.
Non ferret Schythicum Pannonis ora iugum.

ULÁSZLÓ KIRÁLY SÍRVERSE

Cannaet római vér: az enyim Várnát örökíté;
Ember, okulj innen: vétek az esküszegés.
Engem is a papság ha nem indít békeszegésre,
Most Magyarország nem hordana ozmán igát.

337. DE AVE, QUAE, CAPITE LICET
ABSCISSO, ADHUC VOLABAT

Quis credat? bifido sagitta ferro
Currenti caput abscidit volucri,
Desit currere non tamen volucris,
Dum deesset caput. Unde vis peremtae
Cum sic curreret, unde iners eunti?
An pars mortua, pars erat superstes?
Nec, quamvis posito procul cerebro,
Cor disperdiderat suum vigorem?
An casus levis hoc repente lusit,
Dum vivae tenor ille motionis
Nec iam frigida membra derelinquit?
An dum, mors subito vocata, tardat,
Lentus substitit, et morae vocantis
Momentum breve sensus occupavit?
An quoddam medium locare tempus,
Vitam inter licet, et necem supremam?
Quod neutrum magis altero putari,
Confusis pariter queat duobus?
Ceu confinia noctium et dierum,
Nec lux, nec tenebrae solent vocari,
Sed mixtum et dubium tenere nomen.
Verum quae potius fuere causae,
Vos inquirite, quos fatigat ingens
Naturae labor, et profunda rerum.
Me facti satis est venire testem.
At tu Graecia fabulosa, profer,
Si quid tale tui tulere agones,
Quos Pytho, Nemee, Isthmos, Elis egit.
Dic centum celebrata Roma ludis,
Viderunt tua si theatra quando,
Truncum vivere, mortuum moveri.

EGY MADÁRRÓL, MELY FEJÉT
VESZÍTVE IS ROHANT MÉG

Egy madárka fejét, mikor szaladt épp,
kéthorgas-hegyü nyíl lecsapta; mégis,
bár nem volt feje - elhiszed? -, tovább ment.
Hogy lehet vajon egy futó halott, és
hogy tudhat vajon egy halott szaladni?
Részben múlt ki csupán, de részben él is?
És holott az agy elszakadt a szívtől,
megtartotta a szív a frisseségét?
Vagy véletlen eset, csalóka játék,
hogy már megmeredő husát az élet
gyors mozgása azért se hagyta cserben?
Vagy, míg késik a hirtelen hivott vég,
érzéklése lelassul, és a csábos
elnyugvásnak időre ellenáll még?
Vagy tán van kicsi táv a két határkő:
az élet meg a végleges halál közt?
Mint annak, mi az éj s a nap között áll,
sem nap sem pedig éj nevét nem adták,
s így bizonytalan és vegyes nevet hord.
Mégis, hogy mi a legvalószinűbb ok:
rátok bízom, a természet s a dolgok
fő rejtélyeinek kutatgatói,
s én elég, ha csupán tanú leszek majd.
Nos hát, mondd te, csodálatos Göröghon,
Pytho, Nemea, Iszthmosz, Élisz oly nagy
versengései szültek-é hasonlót?
Száz játék helye, Róma, és tebenned
láttak-é valaha fejetlen élőt
s mozgó holtat a tág teátrumokban?

338. DE ROMA

Non secus e Phrygiis surrexit Roma ruinis,
Quam de reliquiis, ales Eoa, suis,
Sed Phoenice tamen melius iacet Ilia tellus,
Maiorem cinis hic rettulit, ille parem.

RÓMA

Nem másként támadt fel Róma a trójai romból,
Mint ama főnix kelt önmaga hamvaiból.
Ámde a főnixnél jobban járt mégis a fríg föld:
Trója nagyobb lett így, míg a madár ugyanaz.

339. EPITAPHIUM IOANNIS HUNIADIS

Ioannes iacet hic, Turcorum ille horror in armis,
Ille gubernatae gloria Pannoniae.
Huniadum creat hunc, comitem Bistricia sumit,
Nandoris Albe rapit, hunc tenet Alba Iulae.

HUNYADI JÁNOS SÍRFELIRATA

Itt nyugszik János, harcokban réme töröknek.
Dicsfényben ragyogott őrhelye Pannonián.
Szülte Hunyad, majd, mint ispánt, Beszterce uralta.
Nándori Albán halt - nyughelye Alba-Julae.

340. ROMA AD HOSPITES

Quisquis es, ignotis huc vecte a sedibus, hospes,
   Advena nunc, olim civis et ipse meus;
Seu levis ambitio, seu lis te huc improba duxit,
   Seu peregrinandi religiosus amor;
Hoc te, care hospes, precor urbs veneranda Quirini,
   Cum secura tuis otia rebus erunt;
Percensere meas, pia sit tibi cura, ruinas,
   Sic videas patriae, moenia salva, tuae;
Vel si festinas, semel udo lumine saltem,
   Aspice sim qualis, concipe qualis eram.

RÓMA VENDÉGEIHEZ

Bárki vagy, ó idegen, ki a távolból ide jöttél,
   egykor polgárom, most jövevény e helyen,
bár hiu nagyratörés vezetett ide, vagy peres ügylet,
   vagy jámbor szándék, messzi utakra vivő,
kedves vendégem, Quirinus városa egyre
   kér, ha a dolgaidat végre pihenni hagyod:
romjaimat kegyelettel végigjárni ne késsél,
   úgy lásd újra szülővárosod ép falait;
vagy, ha sietsz, legalább vesd rám könnyes szemed egyszer,
   s képzeld el: ha ilyen Róma, milyen lehetett!

341. CUR STELLATUM SIT COELUM?

Ante fuit simplex coeli color; ast ubi furto
Titanum, paene est regia capta Iovis,
Arcis Olymplacae tum demum in turribus altis,
Astrorum excubias disposuere Dei.

MIÉRT CSILLAGOS AZ ÉG?

Régen az ég szine egy volt, ám amidőn a titánok
Szinte bevették már lopva a szent palotát,
Akkor rendelték ki az istenek égi lakuknak
Roppant tornyaira csillagok őrszemeit.

342. QUANDO PRIMUM ROMAE
MUSIS SIT HONOR HABITUS?

Cum sola antiqui tractarent bella Quirites,
   Aonidum studiis non erat ullus honos.
Nec nisi quas nuper contexerat aerea cassis,
   Postmodo cingebant laurea serta comas.
Mox ubi paulatim fratris surrepsit in urbem
   Delius, et fluxit Castalis in Tiberim;
Dulcisona invictam vicerunt carmina gentem,
   Nec litu coepit vilior esse chelys.
Tunc et Liviacis applausit Roma cothurnis,
   Festivos Plauti risit et illa sales.
At postquam magno, per somnia plenus, Homero
   Ennius, Herois condidit arma modis;
Huic eques, huic mixta plaudebat plebe senatus,
   Nec non belligeri, nomina clara, duces.
Sed sacrum in primis coleret cum Scipio vatem,
   Vatis ut ipse sacri maxima cura fuit.
Praecipue Libycos, nam rettulit ille, triumphos,
   Detractum et Latiis arcibus Hannibalem.
Nec minus Hispanas acies, et foedere iniquo
   Contentum Tauri finibus Antiochum.

MIKOR KEZDTÉK RÓMÁBAN
TISZTELNI A MÚZSÁKAT?

Hajdan a rómaiak folyton-folyvást hadakoztak,
   s múzsai dolgokkal senki se törte magát.
S legföljebb ama fejre került a babér, amelyen még
   néhány nappal előbb harci sisak ragyogott.
Majd hogy Apollót Marsnak e városa már befogadta,
   s már Kasztália is a Tiberisbe vegyült:
lágyszavu ének győzött a zordon katonákon,
   s kezdett egyenlő lenni a kürt meg a lant.
Tapsolt Andronicus drámáinak ekkor a Város,
   jót nevetett Plautus színpadi fintorain.
S később, hogy megszállta Homérosz is Ennius álmát,
   s hőseposzokba fogott, zengeni harcokat ez:
ujjongott a szenátus, a köznép és a lovagság
   és a hadak fejei, messzehires daliák.
Ám amikor Scipio már szentnek nézte a költőt:
   őt ez a szent költő vette nagyon komolyan.
Főként, mert diadalt aratott líb harci mezőkön,
   s Hannibált elüzé a honi várak alól.
S mert győzött hispán földön, s távol Taurusnál
   súlyos békéjét tűrte nagy Antiochus.

343. DE MORTE AMICI

O nunquam mihi mors odiosior! o mihi nunquam
Stamina Parcarum flebiliora trium!

BARÁTJA HALÁLÁRÓL

Ó, te halál, sose voltál gyűlöltebb, s te sem eddig
ennyire sírnivaló, Párka-anyók fonala!

344. AD IOANNEM ANTONIUM

Quod tibi, Ioannes Antoni, nulla refertur
Tam magnis in me gratia pro meritis;
Ne crede ingratum, neve admirere; referri
Gratia tunc debet, cum satis aequa potest.

IOANNES ANTONIUSHOZ

Ámbár, Ioannes Antonius, eddig a sok-sok
jótetted hálám nem viszonozta soha,
mégse tekints hálátlannak vagy furcsa különcnek:
méltó alkalmat vár ki e hála csupán.

345. EPITAPHIUM IN FRANCISCUM BARBARUM

Heu! qualem Veneti Francisci funere civem,
Amittunt! qualem gens Barbara perdit alumnum!
Quantus doctrina fuerit, gesta inclita monstrant;
Quantus iustitia, sex rectae legibus urbes
Testantur. Iaceat licet hoc sub marmore corpus,
Nomen in orbe tamen, superis mens vivit in astris.

SÍRFELIRAT FRANCESCO BARBARÓRA

Ó, a velencei nép Francescót sírba temetve
mily polgárt vesztett, a család mily nagyszerü sarjat!
Mily sok volt tudománya! Dicső tettek tanusítják,
bölcs törvénnyel kormányzott hat városa áldja.
Végre pihenjen a test, márvány fedi, ám az egész föld
őrzi nevét és él fönn lelke a csillagos égen.

346. EPITAPHIUM PAULI LOGICI

Arte potens logicae iacet hoc sub marmore Paulus,
Quem rapuit subiti funeris atra lues;
Scilicet idcirco Parcae properastis iniquae,
Ne vos arguto vinceret ille sono.

PAULUS LOGICUS SÍRFELIRATA

Paulust rejti e sír. Logikához mily kitünően
értett! Hirtelenül vitte el őt a ragály.
Párkák, tudjuk jól, sürgettétek kora vesztét,
félvén, hogy zengő hangja legyőz titeket.

347. DE MESSIO

Cum spoliare parat deiectum Messius hostem,
Quod faciat lucri conspicit esse nihil.
Percitus ergo ira, supra caput ense levato,
Hoc, inquit, solum, quod rapiamus, habes.

MESSIUSRÓL

Győzött ellenségén Messius és kirabolni
készült; látta viszont: nincstelen a nyomorult.
Megdühödött, s kardjával rásújtott a fejére:
"Nem vehetek mást el, hogyha csak ennyi tiéd!"

348. DE VENATIONE

Corripuit campo leporem sacer ales aperto,
Prendere quem celeres non valuere canes.
Quaeritur aucupium dici, an venatio debet,
Cum volucris captam detinet unca feram.

VADÁSZAT

Szent madarak nyílt síkságon le-lecsapnak a nyúlra,
melyet elérni sosem tudnak a fürge kutyák.
Kérdés: jobb-e vadászást mondani, mint madarászást,
hogyha a horgas csőr foglya a préda, a vad.

349. DE EODEM

Prostratum leporem cum iam ferus ungue secaret
   Daedalion, adsunt improba turba canes.
Quo ruitis segnes? captae iam parcite praedae,
   Dum fera diripitur, ne lanietur avis.
Ignavi stupuere canes, dum viscera victor
   Devorat et praeda pascitur ille sua.

UGYANARRÓL

Karmaival foglyát, a nyulat tépázza javában
   Daedalion, s a kutyák bősz raja megjelenik.
Lusták, merre rohantok? Kíméljétek a zsákmányt,
   míg azt tépdesitek, sértve lehull a madár!
Megtorpannak a lomha kutyák, míg közben a győző
   elnyeli prédáját, falja a friss beleket.

350. EPITAPHIUM ALFONSI, REGIS NEAPOLITANI

Si Iovis ossa iacent Dictaeo condita busto,
Alfonsi hic regis condita membra iacent.
Iuppiter aethereas sin possidet integer arces,
Integer Alfonsus, sidera summa tenet.

ALFONZ, NÁPOLYI KIRÁLY SÍRFELIRATA

Mint Jupiter tetemét Dictae-hegy hantjai rejtik,
itt e hely Alfonznak rejti királyi porát.
Nagy Jupiter sok mennyei várat tart a kezében,
Alfonz, Nápoly ura őrzi a csillagokat.

351. CRYSTALLINA

Esse putas si nos, Crystallina, falleris, hostes,
Murani aequoreae vitrea vasa sumus.

CRYSTALLINA

Ellenségnek vélsz minket, Kristályka? Csalódol,
tengeri Murano fényes edényi vagyunk.

352. EADEM

Vitrea crystallo Murani pocula certant,
Non sunt bella minus, sed pretiosa minus.

ISMÉT RÓLA

Muranói üveg kristállyal is állja a versenyt,
mondván: szép, mint ő, ára viszont kevesebb.

353. LAUDAT NICOLAUM PEROTTUM

Mittere laurigero tentabam nostra Perotto
   Carmina, cum domino sic ait ipse liber:
Inspice quid facias, doctissimus ille novorum
   Dicitur, et priscis non minor esse viris.
Acria formido subtilis acumina limae,
   Neve notet nugas, stella veruve, meas.
Quodsi contingat tanto me vate probari,
   Tunc ego vel Vario, Quintiliove legar.

DICSÉRI PEROTTI MIKLÓST

Verset akartam küldeni - híve - Perottinak egyszer,
   s könyvem megszólalt, intve eképpen urát:
"Gondold meg, hogy e férfi a legjobb elme manapság,
   s nem kevesebb, mondják, mint aki bármikor élt.
Roppantul félek szúrós kritikája hegyétől,
   hogy csillag, hibajel hinti be majd soraim.
Mert ha ilyen nagy költő mégsem vetne el engem,
   többé Varius és Quintilius sem ijeszt."

354. DE TITI LIBELLIS

Si quem forsitan in Titi libellis
Ianum comperies, amice lector,
Illum protinus esse me putato.
Hoc, ne deciperemur ambo, dixi.

TITUS KÖNYVEIRŐL

Tudd meg hát szives olvasó, barátom,
Titus könyveiben netán ha Janust
látnál, én vagyok az. Nehogy csalódás
érjen minket, e vers azért iródott.

355. EPITAPHIUM IN LAZARUM
MARCHIONEM MALASPINAM

Gente Malaspina deducens Lazarus ortum,
   Hac cubat in parva contumulatus humo;
Qui quondam viridis primaevo in flore iuventae
   Mortis inaudito procubuit genere.
Cum famulo nitidis sese exercebat in armis,
   Nec galea, ut famulus, tempora tectus erat;
Curritur, et falsum pugnae certamen initur:
   Corruit inflictis unus et alter equis;
Pars galeae anterior iugulum perrupit herilem,
   Dum famulum praeceps desuper urget herus.

LAZARO MALASPINA ŐRGRÓF SÍRFELIRATA

Ősi Malaspinák törzsének a sarja, ki itten
   elhantolva pihen. Mily kicsi föld az övé!
Lazaro még viruló fiatalként lett a halálnak
   - eddig hallatlan módon - az áldozata.
Fényes fegyverrel ketten gyakorolni siettek,
   ám csak az apródnak volt sisak arca előtt.
Száguldtak lovaik, kezdődvén ál-viadal, s ők
   földre terültek már, összecsapó paripák
hátáról. A sisak vasa torkát szegte az úrnak,
   apródjára bukott, s ezzel a sorsa betelt.

356. EPITAPHIUM NICOLAI PONTIFICIS MAXIMI

Quintum quae tegit urna Nicolaum,
Cunctarum tegit artium parentem.

V. MIKLÓS PÁPA SÍRFELIRATA

Miklóst rejti ez úrna már, a pápát,
minden széptudománynak atyja volt ő.

357. AD FRANCISCUM ARETINUM

Francisce, interpres legum, Aretine, sacrarum,
   Nec minus Aonia nobilis in cithara;
Iustitiae mensura tibi servatur in omnes,
   In solo nostri est nullus amore modus.
Nam me plus multo laudas, miraris, honoras,
   Quam mea quod virtus ingeniumve capit.
Quare tu plus, quam mereor, mihi, ne, rogo, praestes,
   At tibi dent faciles, quanta merere, Dei.

ARETINUSHOZ

Szent törvényeknek tolmácsa, derék Aretinus,
   Kit híressé tőn éppúgy az aoni lant,
Míg mindenki iránt az igaz mértékre ügyelsz te,
   Nincs mód, nincs se határ, engem ahogy te szeretsz.
Annyira bámulsz és tisztelve, csodálva szeretsz te,
   Hogy nem bírja meg azt érdemem és nem erőm.
Érdememen felül oh te ne adj hát, kérlek esengve,
   Ám amit érdemlesz, adja csak azt meg az ég.

358. DE EPISCOPO MUTINENSI

Aonios nullo vates nunc esse querebar
   In pretio, et nostri temporis hostis eram;
Cum mea respexit Mutinensis carmina praesul,
   Coepit et ingenio mitis adesse meo.
Sic inopem, nec adhuc notum tibi, Roma, Maronem,
   Tyrrhenus, placida mente, refovit eques.
Pergite Pierides, vestris me inducere lucis,
   Nunc mihi molle iugum, nunc mihi plana via est.

A MODENAI PÜSPÖKHÖZ

Már panaszoltam, hogy nincs többé becsben a költő,
   És gyülölém hevesen én a saját koromat.
Ám a modénai művelt főpap kezdte kegyelni
   Verseimet s kegyesen fölkarol engemet is.
Róma, szegény Maródat, akit még senki sem ismert,
   A türrhéni lovag, nyájasan így fogadá.
Rajta Muzsák, vigyetek szent berkeitekbe ma engem,
   Most már könnyü nekem, nyitva előttem a tér.

359. AD EUNDEM EPISCOPUM

Unde mihi hoc, quod me sic diligis optime praesul?
   Nempe tua id solum de pietate venit.
Nil ego promerui, tibi quippe alienus, et ante
   Ignotus; tu me vis tamen esse tuum.
Tu legis et laudas, tu carmina nostra tueris,
   Tu patrio externum solus amore foves.
Nec satis est quod me, ipse pia complectere cura,
   Ut veniam tota clarus in urbe, facis.
Nec dubitas sacri mihi conciliare favorem
   Principis, et per te, nos Leonellus amat.
Vir bonus est, meritis qui scilicet aequa rependit,
   Omnia qui dat ubi nil merui, Deus est.

UGYANAHHOZ

Drága uram, főpásztor, mért hogy annyira kedvelsz?
   Mert hisz irántam a kegy kútfeje csak szeretet.
Nem volt érdemem és idegen létemre nem ismert
   Senki se, s azt akarád, hogy legyek én a tied.
Olvasol és dícsérsz sőt sokra becsülve a versem
   Mint atya, jószívvel pártolod az idegent,
És nem elég, hogy nagy szeretettel tenmagad ápolsz,
   Terjeszted városszerte a híremet is.
S nem habozol megnyerni kegyét fejedelmi uradnak,
   Általad, érted van, hogy Leonello szeret.
Jó az a férfi, ki hálaadóját jól viszonozza,
   Isteni férfi, aki érdememen felül ád.

360. AD GALLUM

Galle, rogas quae sit perfectae regula vitae?
Ne facias, nolis quod fieri ipse tibi.

GALLUSHOZ

Érdeklődsz a tökéletes élet titka után? Nos:
Mit te nem óhajtasz, másnak olyat sose tégy.

361. AD LECTOREM

Parco tibi, parco vobis iam candide lector,
Finis adest; primum sit leve semper onus.

AZ OLVASÓHOZ

Megkíméllek téged, gyöngéd olvasó, immár
Vége; legyen mindig könnyü az első teher.

EPIGRAMMATA IN PANNONIA SCRIPTA
MAGYARORSZÁGI EPIGRAMMÁK

362. LAUS PANNONIAE

Quae legerent omnes, quondam dabat Itala tellus,
Nunc e Pannonia carmina missa legit.
Magna quidem nobis haec gloria; sed tibi maior,
Nobilis ingenio, patria facta, meo.

PANNÓNIA DICSÉRETE

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

363. DE ELECTIONE MATTHIAE REGIS HUNGARIAE

Cum videt Hungarici vectum ad fastigia regni
   Matthiam; presso gutture corvus ait:
Illa ego vaxillis, ales gestata paternis,
   Iam fateor geminae cedere laeta cruci.
Sin vel sculpar adhuc, vel pingar forte sub illa,
   Ingens, et voto gratia maior erit.

MÁTYÁS MAGYARORSZÁG KIRÁLYÁVÁ VÁLASZTÁSA

Hogy Magyarország trónján megpillantja a holló
   Mátyást, örvend s így károg az ősi madár:
Én, akit atyjának lobogóin vittek a harcba,
   Átadnám örömest már a helyem, s ha talán
Én lehetek Mátyás zászlója s címere éke,
   Több lesz mindennél és becsesebb ez a kegy.

364. COMPRECATIO DEORUM PRO REGE
MATTHIA IN TURCOS BELLUM PARANTE

Rex pia Matthias in Turcos signa resumit,
   Nunc age de toto numina adeste polo.
Da clavam, Alcide, iuveni, da, Phoebe, sagittas,
   Mars, gladium; Pallas, Gorgona; Castor, equum.
Mulciber arma para non ullis pervia telis,
   Qualia Pelidae, Dardaniove duci.
Hunc inter pugnae certamina, vulnere ab omni,
   Aegide praetenta, Iuppiter, ipse tegas.
Quodsi lenta iuvant residis vos otia vitae,
   Solum siderea, mittite ab arce patrem.
Sufficit ille suo custos in praelia nato,
   Ille modo in coelo missile fulmen habet.

KÖNYÖRGÉS AZ ISTENEKHEZ A TÖRÖK ELLEN
HADBA INDULÓ MÁTYÁS KIRÁLYÉRT

Bontja a szent lobogót, viszi Mátyás a török ellen;
   Rajta, segítsétek mind, egek istenei;
Add neki kardod, Mars; paripád, Castor; Phoebus íjjad;
   Pallas, a vértedet; add, Herkules a buzogányt!
Vulcanus, kalapálj páncélt, mit a dárda se tör be,
   Achilles aminőt hord vala és Aeneas;
A csatavész közepette, fölébe borítva a pajzsod,
   - Meg ne sebezhessék - védd te magad, Jupiter!
Ámde ha jobban esik lustán heverésznetek ottfenn,
   Szóljatok atyjának, küldje le őt körötök,
S nem kell más, maga is megvédi fiát a csatában,
   Szórja az égből is gyorstüzü mennyköveit.

365. SE IPSUM EXCUSAT, QUOD NON PROELIA TRACTET

Belligeri proceres, me regia castra sequentem,
   Ne frustra ignavi, carpite quaeso, metus,
Quod nunquam adversos decurro armatus in hostes,
   Scando nec obsessi, moenia celsa, loci,
Sed spectator iners aliena pericula miror,
   Non timor hoc, vestri, credite, cura iubet.
Gloria nempe, viri, petitur longissima vobis,
   Haec faciles plagas, funera grata facit.
Quodsi pugnantem, rapiat sors ulla, poetam,
   Quis vestras mortes, funera vestra, canet?

MENTEGETŐZIK, HOGY NEM ELEGYEDIK A HARCBA

Bajnok urak, mikor én a királyt táborba kisérem,
   Nem kell gyávának szidnotok engem azért,
Mert magam ellenségre kivont karddal sose rontok,
   Nem kuszom ostromlott vár meredek falain
És rest nézőként szemlélem a más veszedelmét:
   Nem félelmem tart vissza, csak érdeketek.
Minden férfi dicső, nem múló hírnevet óhajt,
   Így lesz a seb könnyű, kedves a hősi halál.
Ám ha a költő is harcol s odavész a csatában,
   Hősi halálotokat versbe ki szedje vajon?

366. DE AENEA PIO SUMMO PONTIFICE

Qui fuit Aeneas, mutato nominis usu,
Nil aluid certe, quam Pius, esse potest.

AENEAS SYLVIUSRÓL, PIUS PÁPÁRÓL

Aeneas aki volt, megváltoztatta nevét, más
nem lehetett nyilván új neve, mint a Pius.

367. EPITAPHIUM GUARINI

Guarinus iacet hic, linguam diffudit in orbem
Qui Latiam; Latio reddidit Inachiam.

GUARINO SÍRFELIRATA

Itt nyugszik Guarino; Latium nyelvét a világba
szórta, latin népnek hozta el Inachusét.

368. EPITAPHIUM GUARINI

Calliope, Clio, Polyhymnia, flete; Guarinus
Ecce iacet, vestri gloria, vester honos.
Occiderit licet ille senex, absolvere nemo
Fata potest, semper vivere dignus erat.

GUARINO SÍRFELIRATA

Kalliopé, Kleio, Polühümnia, sírjatok érte,
Mert meghalt Guarino, íme dicső fiatok.
Nagy kort ért el, igaz, de a sorsa csak emberi sors, bár
Méltó volt az örök életet élni le itt.

369. AD GALEOTTUM

Candida seu vultu ridet fortuna sereno,
   Seu praefert tristes nubila fronte minas,
Semper habe fidi secretum pectus amici,
   Affectus credas cui Galeotte tuos:
Collatae levius mordent praecordia curae,
   Gaudia plus multo participata iuvant.

GALEOTTOHOZ

Hogyha derűs arccal nevet olykor rád a szerencse,
   vagy felhőbe borult homloka megfenyeget,
mindig együttérző, szerető szív vár, Galeottóm,
   légy bizalommal hű, régi barátod iránt:
nem gyötör oly sok gond, ha a terhet mással is osztod,
   sokszoros élvezetet nyújt az öröm, ha közös.

370. AD EUNDEM

Tu nunc in patria laetum me vivere credis,
   Cum tamen in dubio, sit mihi vita, loco.
Nunc fluidus laxa, procumbit sanguis ab alvo,
   Nunc saevit rapida tertia febre dies.
Si natalis humus nobis tam triste parabat
   Hospitium, melius, non rediisse, fuit.
Quodsi te incolumem superi, Galeotte, reservant,
   Dimidia videor parte valere mei.

UGYANAHHOZ

Persze, te azt hiszed, itthon vígan töltöm időmet...
   Már pedig azt se tudom, holnapig élek-e még.
Löttyed a gyomrom, vér kavarog ki híg ürülékkel,
   Harmadnapja emészt gyors lobogással a láz.
Tudtam volna, ilyen nyavalyákkal vár a szülőföld,
   Jobb lett volna talán vissza se térni soha.
Óvjon téged az ég minden bajtól, Galeotto,
   S félig már magam is újra erőre kapok.

371. CONQUERITUR DE MORA REGIS

Horrida saevit hyems, et adhuc, rex inclyte, bellas,
   Excutiunt densae, nec tibi tela, nives.
Ipsos triste gelu vaginis detinet enses,
   Nec possunt rigidae, frena movere, manus.
Tu tamen et pugnas misces et moenia frangis,
   Tantum vel Martis, vel genitoris habes.
Otia iam placeant; castris mox rite locandis,
   Commodiora novi tempora veris erunt.

PANASZKODIK A KIRÁLY HOSSZAS TÁVOLLÉTE MIATT

Tombol a téli hideg, s te csatázol a hős sereg élén,
   Nem tart vissza, tudom, sem havazás, sem a szél.
Ebben a zordon időben a kard befagy ám hüvelyébe
   És a lovat se lehet fogni, ha dermed a kéz.
Harcolsz, várfalakat döntesz le titáni erővel,
   Mars se különb, de hiszen benned atyád szive ver.
Jobb, ha pihensz a hidegben s táborozásra csak akkor
   Gondolsz, hogyha beáll újra a szép kikelet.

372. DE CAPTIVITATE DRAGULAE
WAIVODAE TRANSALPINI

Dicite, Io Paean! captus fert vincla tyrannus,
   Si modo non falsum publica fama sonat.
Dicite rursus, Io Paean! et carmina festis,
   Pierides Nymphae, iungite festa choris.
At tu, cui nullo decus hoc cum sanguine venit,
   Ut quid iam medio frigore victor abes?
Hoc unum cuncti te supplice voce rogamus,
   Redde tuos vultus, rex venerande, tuis.
Sin populi nil vota movent; hoc sponsa precatur,
   Hoc genetrix; an et his, dure, negare potes?

DRAGULA HAVASALFÖLDI VAJDA
FOGSÁGBAESÉSÉRŐL

Zengjetek ünnepi dalt! Láncot hord végre a zsarnok,
   Már ha igaz, mit a hír szerterepülve susog.
Zengjetek ünnepi dalt ismét s víg dallamotokhoz
   Járjátok, Múzsák, ünnepi táncotokat.
És te, ki ekkora nagy diadalt vér nélkül arattál,
   Bár győztél, mért vagy távol a tél közepén?
Egyet kér mindőnk esdő szava, drága királyunk:
   Arcod után vágyunk, térj haza végre közénk!
Néped hasztalanul hív? Lásd, ezt kéri arád is,
   Ezt az anyád; mondhatsz zordonan erre "nem"-et?

373. AD MATTHIAM REGEM

Iure colis Venerem mediis, rex inclyte, castris,
Illa tibi Martem conciliare potest.

MÁTYÁS KIRÁLYHOZ

Bölcs a király, ha a harc mezején se felejt el ölelni,
Vénusz a csóknak örül s megnyeri Mars kegyeit.

374. AD POLYCARPUM

Gratulor a terra, salvum rediisse, Latina,
   Numina nec votis, surda fuisse, tuis.
Gratius hoc fiet, si nos, Polycarpe, revisas,
   Ni post tam longum, tam breve taedet iter.
Quando ego te tota suspensus luce tenebo,
   Narrantem vastae, dura pericla, viae?
Quis status Ausoniae, quae sint ibi tempora rerum,
   Quas urbes, quales videris ipse viros.
Quodsi non fallit cupidam, spes irrita, mentem;
   Tota, tuo nobis pectore, Roma, venit.

POLYCARPUSHOZ

Jó, hogy megtértél a latin földről, Polycarpus,
   S meghallgatta az ég, íme, fohászaidat.
Még jobb volna, ha eljönnél hozzám, ha kibírnád
   Hosszu utad végén még e rövidke utat.
Akkor egész nap csak szavadon csüggnék figyelemmel,
   Míg te mesélsz a nagy út furcsa kalandjairól.
Mit láttál odalent? Mi világ van? Merre utaztál?
   Mondd el a városokat, mondd el az embereket!
Ó, ha a léha remény nem játszik szomju szivemmel,
   Benned egész Rómát zárja magába karom.

375. CONQUERITUR DE MORA
REGIS MATTHIAE IN MOLDAVIA

Sarmatici montes, et vos septemplicis Istri
   Caerulea Euxino cornua mixta mari,
Ac tu Romanis olim possessa colonis,
   Sed iam corrupto, barbara terra, sono;
Quid dominum lentis longe retinetis in armis?
   An gelidum Tanain vultis ut ille bibat?
Plena quater, totidem complet iam Cynthia menses
   Dicere adhuc magno, nec licet ore: venit!
Quando erit ut redeat? quando redimita coronis
   Plaudet laeta suo Buda Neoptolemo?
Reddite, si pudor est, absentem reddite tandem,
   Nubere parva viro, iam Catharina, potest.

PANASZKODIK MÁTYÁS KIRÁLY MOLDVÁBAN
VALÓ HOSSZAS IDŐZÉSE MIATT

Szarmata táj hegyei s te, Dunánk kék árja, amely hét
   Ágra szakadsz s Fekete-tengeri vizbe vegyülsz,
Vad, barbár tájék, hol régen a római volt úr,
   Csakhogy megromlott köztük a római nyelv;
Mért tartjátok urunk távol súlyos hadi-vértben?
   Már ezután csak a hűs Don vize lesz itala?
Négyszer telt meg a hold, négy hónap telt el azóta,
   S még ma se zenghetjük boldogan: itt a király!
Vissza mikor tér hát! Mikor ujjong majd Buda pompás
   Díszben, mert megjött hősi Neoptolemos?
Küldjétek haza őt, ha akad még bennetek érzés:
   Már kivirulva a nászt várja a kis Katalin!

376. DE CATHARINA REGINA HUNGARIAE

Nostri primus amor, stirps regis clara Boemi,
   Post matris lacrymas, oscula pauca patris,
Cum iam Pannonicas avecta inviseret oras,
   Edidit hos praesens Calliopea sonos:
Mutasti patriam, mutare vocabula debes,
   Sis Catharina, volo, quae Cunegundis eras.

KATALIN MAGYAR KIRÁLYNÉRÓL

Drága szerelmünket, cseh királynak szép ivadékát
   Atyja a csókjaival, s anyja a könnyeivel
Búcsúztatja s amint meglátja Pannoniát ő,
   Megjelenik, s így szól Calliopea legott:
Régi hazáddal együtt illik neved is kicserélni:
   Légy Kunigunda helyett már ezután Katalin!

377. DE CERVO REGIUM TRAHENTE VEHICULUM

Quod nemorum oblitus, posita formidine, cervus,
   Non homines metuit, nec rabida ora canum;
Mollia sed leviter docili trahit esseda collo,
   Inclyte rex, meriti, quis neget esse tui?
Talis cornigeris Diana iugalibus alte,
   Frondosi vehitur per iuga Taÿgeti.
Talis erat nondum famulorum praeda suorum,
   Compos adhuc mentis, versus Agenorides.
Quis iam adeo ferus est, tibi qui servire recuset,
   Accipiant ipsae cum tua frena ferae?

A KIRÁLYI KOCSIT VONÓ SZARVAS

Hogy pagonyára sem emlékezvén, most ez a szarvas
   Embert nem retteg, sem harapós ebeket,
Sőt tanulékony nyakkal könnyen bírja a hámot:
   Mind a te érdemed ez - el ki vitatja - király.
Ilyen igába hajolt gímszarvas húzza Diána
   Gyors szekerét lombos Taygetos ormain át.
Ilyen volt, amig ép ésszel járt és az ebek nem
   Marcangolták szét, délceg Agenorides.
Ember oly vad lehet-é, hogy nem szolgálna neked, hisz
   Még a vad is szívesen hordja erős zabolád!

378. AD MATTHIAM REGEM

Hic me rogare tua modo est humanitas
Dignata, summe Principum;
Quid tibi meorum, vis, poeta, impertiam?
Secreta praeter quidlibet.

MÁTYÁS KIRÁLYHOZ

Azt tudakoltad előbb, kegyes királyom, ó,
Uralkodók legjobbika,
Abból, amit magadénak tudsz, mit adj nekem?
Akármit, csak ne titkaid!

379. VERIS PROGNOSTICON

Texit ut e virgis arguta ciconia nidos,
Hibernum vel quae temperat aequor avis.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

A TAVASZ ELŐREJELZÉSE

Mint vesszőkből font fészket kelepelve a gólya,
vagy viharos tengert csillapitó rokona.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

380. FRAGMENTUM

Turris aviclarum, qua cincta palustribus undis
Instrepit argutis persona passeribus.

TÖREDÉK

Tornya madárkáknak mocsaras tócsák közepében,
tarka verébcsipogás zúg ki belőle vadul.

381. DE CORONA REGNI AD FRIDERICUM CAESAREM

Quid retines nostram, caesar Friderice coronam?
   Fausta unquam genti non fuit illa tuae,
Testis erit primae fraudatus flore iuventae,
   Henricus, Stephano quem pia Gesla dedit.
Testis bis pulsi letum miserabile Petri,
   Ac Salomoniacae, crebra ruina, fugae.
Testis quin etiam spoliati casus Othonis,
   Nec non Alberti, mors properata, tui.
Testis et ille tua puer enutritus in aula,
   Qui nuper thalamos occidit ante novos.
Horum tu, si quid sapies, exempla timebis;
   Felix, alterius qui cavet ipse malo.
Nec tanti facies tam vani nominis umbram,
   Fatorum ut similes experiare vices.

FRIGYES CSÁSZÁRHOZ A KIRÁLYI KORONÁRÓL

Császár! Mért tartod koronánkat vissza, mivégre?
   Hisz rátok sohasem szállt a szerencse vele.
Jó tanu erre a nyíló ifjúként disze-vesztett
   Imre, kit Istvánnak tiszta Gizella adott,
Vagy tanu Péter, a kétszer elűzött szörnyü halála,
   Vagy kit olyan gyakran ért vereség: Salamon.
Sőt tanu Ottó is, kit megfosztottak a tróntól,
   S Albert testvéred oly kora vége tanu.
És tanu rá az a gyermek, az udvarban nevelődött,
   Kit lakodalma előtt elragadott a halál.
Hogyha van egy kis eszed, jó lesz intésnek a példa:
   Boldog a más kárán bölcsen okulni tudó.
Jó lesz hát hiu cím árnyát nem sokra becsülnöd,
   S nem hívnod ki magad ellen a sorsharagot.

382. EPITAPHIUM BARBARAE MATRIS SUAE

Nobilior vitae meritis quam praesule nato,
   Hac sub marmorea, Barbara, mole iacet.
Dum licuit, stirpis fovit pia cura parentem,
   Illi dulce fuit sospite prole mori.
Nunc pro se vicibus numen coeleste precantur,
   Filius in terris, mater in arce poli.

ANYJÁNAK, BARBARÁNAK SÍRFELIRATA

Élete inkább, mint főpap fia tette hiressé
   Azt, kit e márvány föd: Barbara volt a neve.
Míg lehetett, az anyát fönntartá hű fia gondja,
   Néki halála se fájt, hogy fia élve maradt.
Mostan is egymásért könyörögnek ketten: a földön
   A fiu és az anya fönn az egekbe könyörg.

383. IN VITUM

Nomine te vitulum qui dixit, Vite, minuto,
Verius hic potuit dicere, Vite, bovem.

VITUSRA

Mondd, Vitusom, nevedet Vitulusnak kell-e becézni?
Mert hát nem kicsi borj vagy te, barátom: ökör!

384. AD FRIDERICUM CAESAREM

Romula res olim Fabio cunctante revixit,
   Nunc, cunctante eadem te, Friderice, perit.
Nam tu continue consultas, nec facis unquam,
   Mallem aliquid faceres vel sine consilio.
Quid tibi cum gelido Saturni sidere inertis?
   Caesaribus mores Martis inesse decet.

FRIGYES CSÁSZÁRHOZ

Róma ügyét Fabius habozása emelte magasra,
   Most habozásoddal elveszited, Frigyes, azt,
Mert te örökké csak fontolgatsz, tenni sosem mersz.
   Bár hebehurgyán is, csak valamit cselekedj!
Mondd, mi közöd néked Saturnus hűvös egéhez?
   Császároknak a Mars harci erénye való.

385. DE PIO PONTIFICE MAXIMO, QUI OBIIT
IN EXPEDITIONE CONTRA TURCOS

Cum Pius in Turcos pia tollit signa Secundus,
   Dum culpant segnes, strenua bella, patres,
Dum simul Occasus sequitur, simul Arctos euntem,
   Solvere dum classem, dum dare vela parat;
Hadriaci extinctus Piceno in litore ponti,
   Famosum subito funere rupit iter.
Sis licet ingentis, vana spe lusa, triumphi,
   Da veniam fatis, anxia Roma tamen.
Praecisas neu plange vias; fortasse fuisset
   Pervenisse minus, quam properasse fuit.

II. PIUS PÁPÁRÓL, AKI A TÖRÖK ELLENI
FELVONULÁS KÖZBEN HALT MEG

Már felemelte Pius törökök hada ellen a zászlót
   - Bár szidták a serény harcot a lomha atyák -,
Már a nyugat, valamint észak menetelt a nyomában,
   S már a hajók szedték épp fel a horgonyokat:
Akkor jött a halál, Ancóna siratta a pápát,
   S hírhedt útja ezért hirtelen itt elakadt.
Jóllehet így a remélt győzelmed, Róma, elúszott,
   Vétlen a sors ebben, s kár a nagy aggodalom.
És ne sirasd, hogy az út már félbeszakadt, hisz a célját
   Tán sosem érheti el, bárhogyan is sietett.

386. EPITAPHIUM PAPAE PII II.

Cum totus petit astra Pius, de praesula tanto,
Indignata sibi est terra manere nihil;
Sed frustra conata animam retinere volucrem,
Hic cupido, pressit corpus inane, sinu.

II. PIUS PÁPA EPITÁFIUMA

Minthogy a csillagos égbe repült pápánk, Pius immár,
Így zugolódik a föld: vajh mi marad neki most?
S mert elszálló lelkét nem tarthatta magánál,
Most csak sóváran zárta be porhüvelyét.

387. DE TRANSLATIONE IOANNIS EPISGOPI
VARADIENSIS IN ECCLESIAM STRIGONIENSEM

Pangite laurigerae, laetum Paeana, sorores,
   Festius et solito, Calliopea sonet.
Metropolitanae supremum sedis honorem,
   Dat Princeps domino, dat pia Roma, meo.
Haec vox per populos immensi transeat orbis,
   Vox haec a terris sidera summa petat.
Cedat Strigonio Varadinum, Chrysius Histro,
   Sit patrum primus, qui modo quartus erat.

VITÉZ JÁNOS ESZTERGOMI ÉRSEKKÉ VALÓ KINEVEZÉSÉRŐL

Zöldkoszorús múzsák, ti vidám dalt zengjetek egyre,
   S ünnepi énekeit zengje ma Kalliopé.
Mert a király és Róma kegyelme magasba emelte
   Nagylelkű uramat, s érseki székbe tevé.
Szálljon a népek nyelvén szerte a messzi világba,
   S távoli csillagokig csapjon örömmel e hír.
Esztergom vezet, ékes Várad, az Ister a Kőröst;
   Most első atya lesz, ki negyedik atya volt.

388. DE TECTIS PER IOANNEM ARCHIEPISCOPUM
STRIGONIENSEM INSTAURATIS

In cathedra Petri, Paulo residente Secundo,
   Tertius imperium dum Fridericus habet,
Haec instauravit Ioannes tecta Sacerdos,
   Funditus obruerat quae prius ignis edax.
Pro quibus officiis aeternum vivat Olympo,
   Sed postquam in terris vixerit ille diu.

AZ ÉPÜLETEKRŐL, MELYEKET JÁNOS
ESZTERGOMI ÉRSEK ÁLLÍTTATOTT HELYRE

Péter székén míg Pál pápa, a második ült és
   császárság élén megkoronázva Frigyes,
János, az érsek e rég pusztító tűzben elomlott
   házsorokat földből már fölemelte megint.
Buzgóságáért éltesse örökre Olümposz,
   ámde csak aztán, hogy földön is élt eleget.

389. INVITAT REGEM MATTHIAM AD HOSPITIUM SUUM

Sic tibi, sed sero, pateat domus aurea Divum,
   Matthia regi, rex adamate, Iovi;
Huc ades, et nostris succede penatibus hospes,
   Nec modicum Princeps, despice magne, larem.
Fertur et immensi pacator maximus orbis,
   Parva Molorcheae, tecta subisse casae.

VENDÉGSÉGBE HÍVJA MAGÁHOZ MÁTYÁS KIRÁLYT

Úgy várjon rád egykor a menny aranyos palotája,
   Ó, Mátyás, kit övez Juppiter égi kegye,
Mint ahogyan házam vendégül várja királyom.
   Felség, el ne kerülj, bárha szerény a lakom!
Azt mondják, hogy a föld nagy Békehozója Molorchust
   Nem fitymálta le szűk kis kalyibája miatt.

390. DE PAULO SUMMO PONTIFICE

Qui modo Petrus eras, Paulus nunc diceris idem,
   Ac Petri et Pauli culmina summa tenes.
Clave potens, meritis reserat coelestia Petrus,
   At Paulus gladio noxia cuncta secat.
Sic et tu amborum fungens vice, maxime praesul,
   Percute sacrilegos, sidera pande piis.

PÁL PÁPÁRÓL

Eddig csak Péternek hívtak, Pálnak is immár,
   Péter s Pál erejét egyesited te magad.
Péter az érdemeseknek nyitja az ég kapuját meg,
   Pál meg a vétkeseket kergeti kardja előtt.
Rád is, atyám, ezután már épp ez a két feladat vár:
   Kardod a rosszra lecsap, s mennybe segíted a jót.

391. DE PAULO SUMMO PONTIFICE

Pontificis Pauli testes ne Roma requiras,
Filia quem similis sat docet esse marem.

PÁL PÁPÁRÓL

Róma, ne vizsgálgasd, hogy a szentatya férfi-e, vagy sem;
Lánya, ki rája ütött, hirdeti férfinemét.

392. DE EODEM

Sanctum non possum, patrem te dicere possum,
Cum video natam, Paule Secunde, tuam.

UGYANARRÓL

Szentnek nem tudlak, de atyának mondani tudlak,
Mert hisz látom a lányt, Pál, kinek atyja te vagy.

393. AD EUNDEM

Cum sit filia, Paule, sit tibi aurum,
Quantum pontifices habere raros
Vidit Roma prius; pater vocari
Sanctus non potes, at potes beatus.

UGYANAHHOZ

Van lányod s aranyad van, Pál, ugyancsak,
Hogy pápának alig volt még ilyen sok
Rómában; ha nem is vagy "szent"-atyának
Jó, boldognak azért beválsz valóban.

394. DE HOMINE PRAEPOSTERO

Quem tenebris vigilare iuvat, dormire diebus,
Cur non et versis vestibus ire iuvat?

A FONÁK MÓDRA ÉLŐ EMBERRŐL

Éjjel virrasztasz, nappal szunnyadni szeretsz csak;
mért nem a visszáján hordod az öltönyödet?

395. QUARE NUNC, UT QUONDAM, SUMMORUM
PONTIFICUM TESTICULI NON EXPLORANTUR

Femina, Petre, tua quondam ausa sedere cathedra,
   Orbi terrarum iura verenda dedit.
Indeprensa quidem cunctos latuisset in annos,
   Facta foret partu, ni manifesta, novo.
Post haec Roma diu simili sibi cavit ab astu,
   Pontificum arcanos, quaerere sueta, sinus.
Nec poterat quisquam reserantes aethera claves,
   Non exploratis sumere testiculis.
Cur igitur nostro, mos hic iam tempore cessat?
   Ante probat quod se quilibet esse marem.

MIÉRT NEM VIZSGÁLJÁK MEG MANAPSÁG
A PÁPÁK HERÉJÉT, MINT HAJDAN?

Asszony mert, Péter, szent trónodon egykoron ülni,
   Tiszteletet keltvén szerte a föld kerekén.
És a lepel sohasem hullt volna le tán a titokról,
   Hogyha, mutatva nemét, gyermeke nem születik.
Róma azóta az ily csapdától félve sokáig,
   Jól megnézte, mit a pápa ruhája takar.
Senki a mennyei üdv kulcsát nem kapta kezébe
   Addig, ameddig nem tűnt ki: heréje van-é?
Kérdem, mért lehetett e szokást elhagyni korunkban?
   Hím-voltának előbb adja jelét a jelölt!

396. DE INTEMPESTIVE COMEDENTE

Ante diem prandes, medio vix pronus Olympo,
Deflexit Titan; coena parata tibi est.
Quis ferat haec? Illud tamen indulgebimus omnes,
Exul ab octava si, Ludovice, bibas.

EGY HÓBORTOS HENYÉRŐL

Reggelid éjszaka költöd el, és ha a kék hegyek ormán
fölfele kúszik a Nap, máris ebédre terítsz.
Ennyi szeszély, Lajosom, jól rejtheti már a szabályt is:
bár még messze az est, inni mohón nekilátsz.

397. IN OTACUSTAS

Inter tot mala, pessimi otacustae,
Hoc unum facitis bonum: siletur.

A BESÚGÓKRA

Sok gazságtok után egy jót is tesztek,
Aljas, rút besugók: most mélyebb csend van.

398. DE EISDEM

Tanta est malorum copia otacustarum,
Ut ipse taceat Eustachi Ladislaus.

UGYANAZOKRÓL

Oly sok gaz besugó van már, hogy végül
Eustach fia, László sem szól semmit.

399. DE EISDEM

Plus iam, Lazare, quam tacere oportet,
Nil dicas, licet: audit otacustes.

UGYANAZOKRÓL

Lázárom, nem elég most már, hogy nem szólsz;
Hallgathatsz, besugóink azt is hallják.

400. EPITAPHIUM PETRI ZOBII,
MILITIS PRAESTANTISSIMI

Petrus in hoc Zobius tumulo iacet alter Achilles,
Iste Bohemorum terror, at ille Phrygum.
Morte tamen prior hic; Paridis cadit ille sagitta,
Hunc ballista, modo fulminis acta, rapit.

SZOBI PÉTERNEK, A NAGYSZERŰ
KATONÁNAK SÍRFELIRATA

Itt nyugszik Szobi Péter, Achilles mása, e sírban,
Ő csehek, az pedig a dardanok ostora volt;
Ám a halálban övé a babér, hisz amazt lenyilazták,
Míg bele mennydörgő ágyu golyója csapott.

401. DE SCLAVINIA

Pars ea Pannoniae, quae nunc Sclavinia fertur,
Pagos complures, oppida rara gerit.

SZLAVÓNIÁRÓL

Pannon föld részén - neve most Szlavónia ennek -
falvakból van elég, városa épp hogy akad.

402. MICHAELI VITÉZIO NEPOTI

Misisti clypeum nobis, si miseris hastam,
Martis ero, Phoebi qui modo miles eram.

UNOKAÖCCSÉNEK, VITÉZ MIHÁLYNAK

Pajzsot küldtél, ám ha dzsidát küldesz nekem, akkor
Phoebust elhagyom én, s Mars katonája leszek.

403. EPITAPHIUM GEORGII MORE

Fida iacet nostrae tutela Georgius arcis,
   Amissam Martis nunc ego credo manum.
Vix reducem castris, rapuit domus; occidit aeger,
Inter tot sospes qui modo tela fuit.
I nunc, et placidae lentus confide quieti,
   Cum minime speras, mors inopina venit.
Ille tamen pulchro fuerat per vulnera leto
   Dignior; ignavos segnia fata decent.

MÓRÉ GYÖRGY SÍRFELIRATA

Várunk hűszivü gyámola, György úr, nyugszik e sírban,
   Nyilván véle veszett Marsnak erős keze is.
Táborból hazatérve, betegség ölte meg otthon
   Őt, kit a harc mezején annyi gerely kikerült.
Menj hát s szokd meg lassanként a derűs nyugodalmat,
   Senki se sejti, mikor éri utól a halál.
Hősi sebekkel halni dicsőn, lett volna tehozzád
   Méltóbb; gyávákhoz illik a rest, tunya vég.

404. DE ACCIPITRIS VENATIONE

Latratu dum silva canum, clamore virorum
   Personat, ecce dedit callida praeda fugam;
Sed pede quem nulli possunt aequare molossi,
   Accipiter penna consequitur leporem.
Nunc tergum rostro carpit, nunc verberat alis,
   Obsessum multo nunc premit ungue caput.
Oscula iam tutae iungant impune columbae,
   Secura in medio flumine ludat anas.
Cognatis avibus parcit iam raptor aduncus,
   Saevit et in solas alitis ira feras.

A VADÁSZSÓLYOM

Zeng a vadon, s mialatt ugatás és férfi-kiáltás
   tölti be, lám a ravasz préda futásnak eredt.
Még a vadászkutya sem tudná futtában elérni,
   ám a sebes röptű sólyom a nyúlra lecsap.
Hátát csépeli csőrével, majd verdesi szárnnyal,
   horgas karmaival tépi, megülve fejét.
Büntetlen válthatnak csókot végre a gerlék,
   bátran ringhat a kis réce a tó közepén,
mert a rokon madarat most megkíméli e rabló,
   célja magányos vad, rá pazarolja dühét.

405. AD GALEOTTUM

Esse quid hoc dicam? rediit, Galeotte, libellus,
   Pagina sed nullas, rettulit alba notas.
Ast ego Aristarchi stellas et acuta verebar
   Spicula, Maeonium quis iugulatur opus.
Quid faciam, nisi uti placuisse vel omnia credam,
   Omnia vel prorsus displicuisse tibi?
Omnia qui possunt placuisse? relinquitur ergo,
   Omnia iudicio displicuisse tuo.
Est quiddam ulterius; facturas taedia nugas,
   Ne legisse quidem, te, Galeotte, puto.

GALEOTTÓHOZ

Mit szóljak hozzá, hogy a könyvecském, Galeotto,
   Megjött s oly tiszták lapjai, mint azelőtt?
Én meg Aristarchos nyilait vártam s a Homeros
   Művét tarkító cenzori csillagokat.
Mit tegyek? Azt higgyem, hogy minden vers kitünő, vagy
   Azt, hogy minden vers ostoba, csapnivaló?
Tetszett minden sor? Nem, nem. Nincs más lehetőség,
   Azt kell gondolnom: rossz az egész kötetem.
Vagy tán untat a könnyű költészet, Galeotto,
   És nem is olvastad verseim, úgy hiszem én.

406. AD ANTONIUM

Vitrea quae nuper mittebas pocula nobis,
   Antoni, media, rupta fuere, via.
Nos tamen haud alias agimus, carissime, grates,
   Integra quam nobis si tua dona forent.
Peccat, ab eventu mentem qui pensat amici,
   Semper in officiis, est voluisse, satis.

ANTALHOZ

Antal, a kristályserleg, amit küldtél a napokban,
   összetörött, sajnos, míg ideért az uton.
Mégis: oly őszintén hálás vagyok érte, fiúkám,
   mint ha ajándékod ép marad, úgy jut elém.
Nagy hiba tettei hasznából megitélni barátunk,
   kell, hogy elég legyen a jóakarat maga is.

407. AD EUNDEM

Perfusam rutilo, pateram tibi mittimus, auro,
   Aspice quam praestent munera nostra, tuis!
Ex hac materia, vellem tua vasa fuissent,
   Fracta licet quererer, non tamen abnuerem.
At tu non ullis, obnoxia dona, ruinis,
   Exemplo, Antoni, mittere disce, meo.

UGYANAHHOZ

Sárga arany-mázas csészét küldtem neked, Antal.
   Nos, mivel is több ez, mint a tiéd: idesüss!
Ebből készült volna az is, bár fájna, hogy eltört,
   nem tennék nyilván semmi komoly kifogást.
Antalkám, tőlem végy hát példát a jövőben:
   bármi ajándékot, csak ne törékenyet adj!

408. AD GALEOTTUM

Et poma, et crudas, sumam securior, uvas:
Qui medicum mittis, tu Galeotte, facis.

GALEOTTÓHOZ

Éretlen szőlőt, almát bátrabban eszem majd;
mért, Galeottóm? mert küldöd az orvosodat.

409. EPITAPHIUM CHRISTOPHORI GALLI, MEDICI

Nomine Christophorus fuerat, cognomine Gallus,
   Cuius in hoc tumulo condita membra iacent.
Heu quantum distat natali a sede sepulcrum!
   Pannonia extinxit, Brixia progenuit.
Saepe colos medica fatales arte morantem;
   Tres indignatae praeripuere Deae.

CHRISTOPHORUS GALLUS ORVOS SÍRFELIRATA

Christophorus volt ő egykor s a családneve Gallus,
   s most, sírdomb mélyén, csontjai nyugszanak itt.
Mennyire messze esik születési helyétől a sírja!
   Pannon földbe zuhant, Brescia szülötte pedig.
Végzet rokkáit tartotta fel orvos-erővel
   gyakran, s Párka-harag, lám, elorozta korán.

410. IN CRISPUM

Nil danti tibi, Crispe, quod nihil do,
Dicis me minus esse liberalem.
Qui nil dantibus ipse multa donat,
Non est, ut puto, Crispe, liberalis,
Quidnam est ergo? rogas? furens et excors.

CRISPUSRA

Tőled mit se kapok, tehát nem adtam
néked, s bőkezüségemet kicsinyled.
Crispus, mit sem adóknak adni mindent
épp nem bőkezüségre vall szerintem,
kérded, hogy mire? Balga őrületre.

411. IN EUNDEM

Das mihi, Crispe, nihil; vis dem tibi multa petenti,
Os tibi deest; deerit cor mihi, si faciam.

UGYANARRA

Mit se kapok tőled, Crispus, s mennyit kunyorálsz te!
Arcátlan vagy s én esztelen úgy, ha adok.

412. IN EUNDEM

Vina rogas; dabimus, si tu des, Crispe, caballum
Nam tua belligerum, vix capit herba, pecus.
Da gratis, inquis; nescis, puto, lege caveri,
Ut curatorem prodigus accipiat.

UGYANARRA

Bort kérsz - jó, adok én, Crispus ha, igáslovat adnál
(mert még fűre valók harcba vivő lovaid).
Adj ingyen - mondod. De a törvényen ki te sem fogsz,
félek, gondviselőt kap, ki fecsérli javát.

413. IN BRIGIDAM PODAGROSAM

Brigida dum molli podagrosa quiescit in herba,
   Repsit ad infirmum, longa colubra, pedem.
Quam simul aspexit toto circum orbe volutam,
   Prosiliens stratis currere coepit anus.
Nec deinceps ullos sensit curata dolores,
   Contulit et casus quod medicina negat.
Seu timor id fecit, seu tactos forsan in artus,
   Paeonia arcanam bestia misit opem.
Heu! sua quam meritis redduntur praemia raro,
   Ille opifer serpens fuste peremtus obit.
Iudice me, reduci fueras mox digna chiragra,
   In benefactorem, femina iniqua, tuum.

A KÖSZVÉNYES BRIGITTÁRA

Lágy fűben fekszik - mert köszvény gyötri - Brigitta,
   s lám, hosszú kígyó csúszik a lába felé;
aztán érzi, amint gyűrűsen rátekerőzik,
   hej! az anyó pattan, s már az uton menekül.
Vége a fájásnak! Mire nem volt képes az orvos,
   azt egy véletlen megcselekedte hamar.
Tán az ijedtség volt oka? Vagy, hol elérte, a testbe
   titkon Apolló szent állata vitt be erőt.
Ó, de milyen ritkán kap méltó díjat az érdem!
   Azt a szegény kígyót bot veri máris agyon.
Hálátlan, ki a jótettet rútul viszonoztad,
   kapjon el új köszvény görcse, de most kezeden!

414. FRAGMENTUM

   . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Magna fuere quidem, et quae ullis promittere votis,
   Vel quamvis avidus non foret ausus homo.
At quantum est minimo totum se immittere pani,
   Et magnum exiguo claudere in orbe Deum?
Quantem est, se nobis totum praebere fruendum,
   Et tamen a toto comminuisse nihil?
Cum dedit illa quidem, vicit sua munera Christus,
   Cum dat se, donis vincitur ipse suis.
O amor, o pietas! post omnia se dedit ipsum,
   Qui se iam dederat, plus dare quid poterat?

TÖREDÉK

   . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Mindez olyan nagy volt, hogy az ember kérni imában,
   Még a nagyon fösvény kapzsi se merte soha.
Bámulatos nagy tett: kicsi bár, e kenyérbe leszállni,
   És a nagy istenség lakhelye itt e kenyér.
Nagy tett, nagy bizony ez, hogy egészben nyújtja magát itt,
   És az egészből, lám, még pici résznyi se fogy.
Krisztus urunk mikor ezt átadta nekünk, vele minden
   Régi ajándékot végtelenül megelőz.
Ó, szeretet, kegyelem! bizony önmaga itt ez ajándék,
   S az, ki magát adja: adhat-e mást, mi nagyobb?

415. IN ANTONIUM HOSPITEM

Cum me minori fors locarat in gradu,
Conviva, memini, non semel fui tuus.
Nec par fuisset denegare me pari.
Sed clericum tunc, non vocasti Antistitem.
Nolo superbum me putes, venio libens.
Papae! rotata cocta rapa testula,
Quam belle acernis afferuntur alveis!
Hanc sibi parabat Curius ipse coenulam.
Ergastulis hoc convenit convivium.
Quid hoc rubelli est? tolle funestam picem,
Lanae hoc laventur, aut equorum colei.
At iam secunda mensa, sublatis adest
Fictilibus, uvae rancidae et fici putres.
Quid hoc amabo? nilne ponis amplius?
Vale, ut mereris, hospes Antoni, vale!
Tam non putabam familiarem me tibi.

A VENDÉGLÁTÓ ANTALRA

Hogy lentibb sorban tartott fogva még a Sors,
Emlékszem én, vendéged voltam többször is.
Egyrangúnak ezt megtagadni nem szokás.
De kispap voltam, nem mondtad még: püspök úr!
Ne vélj dölyfösnek, jöttem most is szívesen.
Ajaj! Cserépfazékban főzött répa ez,
És ékesen, finom fatálon tálalod,
Ily lakomát főzött magának Curius;
E dőzsölés börtönlakókhoz illenék.
Mi az a rőtes kotyvalék ott? El vele!
A gyapjút mossák ebben, vagy a ló monyát!
Cserépfazék megy, jó a második fogás:
Rohadt szőlőt és poshadó fügét kinálsz.
Mit! Hogy én ezt örömmel enném? S mást nem adsz?
Amint érdemled, Vendéglátó Antalom,
Úgy áldjon ég, ennyire jóban nem vagyunk.

416. LAUDAT OPUS THEOLOGI CUIUSPIAM

Quae dictas, ea nec dulci Lactantius aequet
Lacte fluens, nec culta Leonis homilia primi.

VALAMELY TEOLÓGUS MŰVÉT DICSÉRI

Túltesznek szavaid most már Lactantius édes
tejpatakán meg a bölcs pápának fejtegetésén.

417. AD GALEOTTUM

Qui pueros elementa doces, rutilare capillum
Si doceas, facias plus, Galeotte, lucri.

GALEOTTÓHOZ

Ábécére tanítod a gyermekeket, Galeotto;
Oktass hajfestést, s fölvet a pénz mihamar.

418. AD EUNDEM

Unde tibi, ut, nuper quod erat pice nigrius atra,
   Tam subito rutilum sit, Galeotte, caput?
Non magis intonsi, radiat coma torta, Sicambri,
   Nec si quam Crathis perluit aut Sybaris.
Quae, precor, ars istud, vel quae fortuna peregit?
   An potius Divum nobile munus habes?
Hoc mirum, posset mutatis addere formis,
   In nova discrevit qui rude membra chaos.
Ipse ego te primo dubitavi agnoscere visu,
   Mox fictum dixi ferre capillitium.
Iam tango, vix credo tamen; cura irrita multis,
   Canitiem tincto dissimulare pilo.
Hic nihil est fuci, sed de radicibus imis
   Pullulat, et penitus nascitur iste color.
Ergo ut vera tibi est, ita sit longaeva iuventus,
   Nec decus hoc senio laeserit ulla dies.
Quae fieri e pulla potuit sic flava, meretur
   Ut fiat nunquam candida caesaries.

UGYANAHHOZ

Még a szuroknál is feketébb főd, én Galeottóm,
   hogy lett, hadd halljam, lángvörös egyszeriben?
Nem lobog úgy a szikamber hosszú varkocsa, mint ez,
   s az sem, amit Crathis vagy Sybaris mos: a fürt.
Mondd, mi okozta: milyen véletlen vagy milyen álca,
   vagy tán még inkább: isteni kéz nyoma ez?
Ily csoda nem telnék mástól, csak a Formaadótól,
   aki a Káoszból hozta a Rendet elő.
Első pillantásra nem is tudtam, ki vagy: aztán
   dünnyögtem kábán: álhaj ez, álhaj, igen.
Majd odanyúlok, alig hiszem így is: hányan akarják
   - balgán - festéssel rejteni ősz hajukat.
Ám ez nem kölcsönszín: lentről jő, a gyökérből,
   annak a legcsúcsán már ilyenül születik.
Hát, ha igaz fiatalság ez, tartson ki örökké,
   s fejdíszed vénség meg ne gyalázza soha.
Hisz ha vörössé bírt változni koromfeketéből,
   nyilván méltó rá, hogy kikerülje a dér.

419. GASPARI TRIBRACHO SALUTEM

Centum luminibus cinctum caput Argos habebat,
   Sed tamen alipedis concidit ense dei;
Nec tibi sit mirum bifrontis lumina Iani,
   Non expectatis succubuisse dolis.
Quin etiam nobis damnum fortuna redemit,
   At nunquam fieri viribus ipse potest!

ÜDVÖZLET GASPARE TRIBRACÓNAK

Argos százszemü volt, s meg kellett halnia, szárnyas
   lábú égi követ kardja lecsapta fejét.
Azt se csodáld, hogy a kétarcú Janus szemefénye
   nem várt álnokság áldozatául esett.
Most Fortuna adott nékünk bajban menedéket:
   isteni végzet dönt, és sosem önnön erőnk.

420. AD TRIBRACHUM POETAM

Tribrache, candentes (si nos ea cura teneret),
   De rubris, gemmas erueremus, aquis.
Gentibus ex Arabum varios peteremus odores,
   Vellera Ser nobis mitteret, Indus ebur.
Nunc animum capiant cum tantum carmina nostrum,
   Non nisi ab Oenotriis poscimus illa plagis.
Vobis ingenium, vobis dedit ore rotundo
   Musa loqui; externi barbara turba sumus.
Nec Geticum, Pallas colit aut Cyllenius, Histrum,
   Sed Phaëthontei, brachia amoena Padi.
Istrum concreto vectantem praelia dorso,
   Mars colit, et Martis sanguinolenta soror.
At frustra mendico procul, quis solus abundo,
   Scilicet Ausonia clarus et ipse lyra.
Dicunt pastores; sed non ego credulus illis,
   Inter nam cygnos anseris ore crepo.
Quodsi non etiam prorsus triviale, sonarem,
   Haud ideo legerem, Tribrache, vestra minus.
Ipse Maro assidue Varium Flaccumque terebat;
   Non bene se novit, cui sua sola placent.

TRIBRACÓHOZ, A KÖLTŐHÖZ

Tribraco, hogyha finom tárgyakhoz vonzaná kedvem,
   Távol a nagy Vörös-ár gyöngyöket adna nekem,
Szép elefántcsontot majd India népe kinálna,
   Selymét Kína, arab föld meg az illatait.
Ámde nekem most csak vers fogja s bűvöli lelkem,
   Mindig Itália ért verseit áhitozom.
Szépen szólni tudást csak nektek juttat a Múzsa,
   Külföld népe; mi: csak barbarusok lehetünk.
Pallas, Cyllenius nincs otthon a géta Dunánál,
   Lent a phaetoni Pó ágainál lakozik.
Téli Dunánk befagyott hátán csak bajt, hadivészt hoz,
   Ádáz Mars lakik ott s húga: a szörnyü Viszály.
Mért kolduljam messze, miből bőven nekem is van,
   Hogyha latin lanttal hírt aratok magam is?
Mondják pásztoraim rólam, node nem hiszem én el,
   Szépszavu hattyúk közt gágog a szám libaként.
S mégha nem is szólnék soha nyers és köznapi hangon,
   Szívesen olvasnám, Tribraco, verseidet.
Vergilius Flaccust olvasta... Látja magát az,
   Kit mindig a saját verse zenéje büvöl?

421. IN PETRUM

Tu, qui Fabricius foris es, sed Apicius intus,
Parcius in nugas, quaeso, vehare meas.
Qualia verba tibi, tales, Petre, sunt mihi mores,
Quomodo tu vivis, sic ego, Petre, loquor.

PÉTERRE

Fabricius kifelé, de belül csak Apicius: ez vagy,
Péter, ezért kérlek, hagyjad a verseimet.
Nálad a szó szigorú, szigorú bennem meg az erkölcs,
Pajzán életet élsz, nálam a vers szabados.

422. AD GALEOTTUM

Quaeris, amem quam te? breviter, Galeotte, docebo:
Ante mori, quamvis junior, opto tibi.

GALEOTTÓHOZ

Kérdezed egyre: szeretlek-e? Megmondom, Galeotto:
Bár ifjabb vagyok, én térjek a sírba előbb.

423. DE MARSILIO FICINO

Nuper in Elysiis animam dum quaero Platonis,
Marsilio hanc Samius dixit inesse senex.

MARSILIUS FICINUS

Míg Plátó lelkét keresem az Elysiumban
Marsiliusba lakik, mondta a számoszi agg.

424. DE FORTUNA AULICORUM

Qui modo summus erat, nunc tota est imus in aula,
Est hodie summus, qui fuit imus heri.
Tene juvat rebus, Fortuna, ita Iudere nostris?
Regia vel potius Iudere corda suis?

AZ UDVARONCOK SZERENCSÉJÉNEK FORGANDÓSÁGÁRÓL

Azt, kit imént felemelt, most mélybe taszítja az udvar,
És aki tegnap alul volt, ma felülre kerül.
Fortuna játszik-e így, sorsunkkal töltve a kedvét,
Vagy tán önsorsát így szedi rá a király?

425. IN CRISPUM

Hispani ne, quaeso, legas epigrammata vatis
Cum mea legisti, sed tua, Crispe, legas.

CRISPUSRA

Jaj, a spanyol költő epigrammáit ne is olvasd,
csak magadét olvasd már az enyéim után.

426. DE CARMINIBUS SUIS

Accipitrum et leporum si te repetita fatigat
Fabella, Hispani respice vatis opus.
Invenies illic, toto quam saepe libello,
Velox Marmarico, ludat in ore lepus.

VERSEIRŐL

Hogyha kifáraszt már ölyvek-nyulak untalan ismert
kurta meséje, tekints arra, mit írt a spanyol.
Megleled ott, az egész könyvben, mily gyakran enyelgett
Afrika vadjának szája előtt a nyuszi.

427. DE AMYGDALO IN PANNONIA NATA

Quod nec in Hesperidum vidit Tirynthius hortis,
   Nec Phaeaca, Ithacae dux, apud Alcinoum,
Quod fortunatis esset mirabile in arvis,
   Nedum in Pannoniae frigidiore solo;
Audax per gelidos en! floret amygdala menses,
   Tristior et veris germina fundit hyems.
Progne, Phylli tibi, fuit expectanda; vel omnes
   Odisti iam post Demophoonta moras?

EGY DUNÁNTÚLI MANDULAFÁRÓL

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,
   Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
   Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.
S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,
   Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
   Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

428. IN VITUM

Lector et auditor cum desit, Vite, requiris
Cur scribam; Musis et mihi, Vite, cano.

VIDNEK

Nincs, aki olvasná, mondod, Vid, hát minek írok?
Írok a Múzsáknak, Vid, s magamért dalolok.

429. FRAGMENTUM ALICUIUS EPIGRAMMATIS SINE LEMMATE

Invia saxa prius, Matthias pervia fecit,
Haec erat Herculea, gloria digna, manu.

EGY CÍM NÉLKÜLI EPIGRAMMA TÖREDÉKE

Úttalan ormokon át vágott Mátyás utat immár,
héraklészi dicső hírnevet így szerez ő.

430. VEL ALITER

Invia que fuerat pediti nunc pervia plaustro
Sunt loca, Mathie nobile regis opus.

EGY HASONLÓ

Erre szekér is jár, noha nem járt még gyalogos sem
itt e helyen. Mátyás nagyszerü műve az út.

431. AD REGEM MATTHIAM

Quae te ultra tellus, quae gens feret, inclyte regum?
   Quis non auditas procidet ante tubas?
Quandoquidem saevi tibi iam cessere Boemi,
   Haud unquam externum natio passa iugum.
Sic venit insignis de quolibet hoste triumphus,
   Hactenus invicto qualis ab hoste venit.

MÁTYÁS KIRÁLYHOZ

Mondd, van-e föld, van-e nép valahol még harcra kiszállni?
   Mert ki nem omlana le, hallva a kürtjeidet?
S minthogy a hős csehek is meghajtva előtted a zászlót
   Hódolnak, pedig ők még soha senki előtt:
Így hát bárki fölött győztes lesz majd a te harcod,
   Mert már vesztes az is, kit sosem ért vereség.

432. AD PHILELPHUM

Tu scribis Graio, scribis sermone Latino,
   At tibi nos contra, barbara dicta damus.
Tempus erat cum me Musarum plectra tenebant,
   Dulcis et Aonio potus ab amne liquor.
Nunc Marti miles, non Phoebo servio vates,
   Obstrepit et molli, buccina rauca, lyrae.

PHILELPHUSHOZ

Írsz görögül, latinul, ha akarsz, egyként fut a tollad,
   Ámde a vers barbár, véled, amit kezem írt.
Régen volt, amikor még pendült dalra a lantom,
   S áoni forrásból ittam az édes italt.
Most Marsot követem, nem Apollót, s bennem a költő
   Lágy hangját riadó harsonaszó nyeli el.

433. BELENES

Brigida Belinis, sive haec tibi nomina, regum
Bela parens, certae, sive dedere, ferae,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

BELÉNES

Brigida Belinis, neked ezt a nevet vagy az ősi
Béla király, vagy tán adta egy erdei vad,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

434. IN ABBATEM SZEKSZÁRDIENSEM
RELIGIONIS ERGO SE CASTRANTEM

Testibus exectis duo grandia dona tonanti
   Obtuleras nuper religiose pater.
Munera coelestes dum conspexere puellae,
   Versa est in risum regia celsa Jovis.
Juppiter exclamat: Mentem castrare necesse est,
   Haec obscoena lupis tradere membra potes.

A VALLÁSOSSÁGA MIATT ÖNMAGÁT
KIHERÉLŐ SZEKSZÁRDI APÁTHOZ

Ó te, kivágva heréid, tőled két nagy ajándék
   Szállt az egekbe minap, istenes édesatyánk.
Áldozatod meglátva, kacagtak az égi szüzek mind
   S a Jupiter-kastély hars nevetésre fakadt.
Szólt Jupiter, hogy az elméd kellene csak kiherélni
   S illetlen részed farkasok étke legyen.

435. SINE LEMMATE

Lumen ad hiberne vigilans, Matthaee, lucerne,
   Dum situlo aethereas queris in orbe vias.
Improvisa leves rapuere incendia circos
   Nec se deprendi sustinuere dei.
Quis tam mentitos contenderit omnia vates?
   Forsitan hoc Phaëton usserat astra modo.

CÍM NÉLKÜL

Máté, míg te a mécslángnál virrasztva figyeltél
   víz tükrében a menny éteri útjaira,
Íme a lenge körök váratlan tűzbe borultak,
   hogy meglesni ne tudd orvul az isteneket.
Joggal mondja-e bárki: hazudnak mindig a költők?
   Így égette talán csillagait Phaëton.

436. ROMAE

Roma vetus, veteres dum te rexere Quirites,
Nec bonus inmunis, nec malus ullus erat.
Defunctis patribus successit prava iuventus,
Quorum consilio precipitata ruis.

RÓMÁBAN

Hajdani Róma! A jó és rossz elnyerte jutalmát
Érdeme, bűne szerint régi atyáid alatt.
Ám elhaltuk után hitványak jöttek utódul,
Végvesztedbe rohansz, hogyha szavuk követed.

437. AD BARTHOLOMAEUM MELCIUM MEDIOLANENSEM

Laetor Apollineis studium te impendere Musis,
   Gratulor ingenio, Bartholomaee, tuo.
Fama quidem nostras celebris pervenit ad aures
   Te cecinisse gravi carmina multa pede,
In quibus insignem coelesti voce triumphum,
   Nec non Sfortiadem tollis ad astra ducem.
Imputrescibili dignissima carmina, credo,
   Tu facis et Clarido pectine digna lyrae.
Miror et ingenium, miror lectissima verba,
   Et quod sit mixtus cum gravitate lepos.
Aut latet ipse tuo Smyrnaeus pectore vates.
   Aut tibi Apollo suam tradidit ipse fidem.
Iam te post morsas quod recte (est) dicere lauros
   Hippocreneo labra rigasse lacu,
Castaliasque sacra vidisse in valle Sorores,
   Quas simul Ascraeus viderat ante senex.

A MILÁNÓI BARTHOLOMEUS MELCIUSHOZ

Szívemből örülök, hogy a Pieridákkal időzöl,
   Ritka tehetséged, Bertalan, áldva legyen!
Híre fülünkbe jutott, immár dícsérve idézik
   Hexameterbe szedett ünnepi hősi dalod,
Melyben a nagy diadalt énekled mennyei hangon,
   S mint ragyogó csillag fénylik a Sforza-vezér.
Állítom, dalaid méltóak a klároszi isten
   El sose porló szent hangszere húrjaihoz.
Szellemes, ékes, válogatott szavaid be csodálom,
   Mert a komolysággal jól elegyíted a bájt.
Lelked mélye a szmirnai költőt rejti: Homérust,
   Tán a saját lantját Phoebus od'adta neked.
Őszintén szólok: szakitottál már a babérból,
   Majd Hippokréné habja locsolta a szád,
S láttad a szent völgyben Kasztália szűzeit, épp így
   Látta az aszkrai vén, Hésziodosz valaha.

438. DE REBELLIONE REGNI TRANSSILVANI

Castrorum septem crudelis et impia tellus,
   Quid dominum contra, perfida colla levas?
Oblita es famulam, saltem te agnosce parentem.
   Hic tibi, ni Princeps esset, alumnus erat.
Divitiisne tumes? cecidit Campania dives.
   An populo? Marathon milia quanta premit?
Sed tibi forte animos periurus proditor auget,
   Aspice quam stultum, stulta, sequare ducem!
Sit licet ille ferox, et sit bellare peritus,
   Sit licet ille potens: improba causa sua est.
Vincitur ut causa, pariter vincetur et armis,
   Bella placent iusto, non nisi iusta, Deo.

AZ ERDÉLYI FELKELÉSRŐL

Hét irgalmatlan vár isten nélküli földje,
   Hogy mered esküszegőn megfenyegetni urad?
Szolgasorod feleded, de szülő voltodra figyelj hát,
   Hisz ha meg is tagadod, gyermeked ő, a király.
Büszkévé tesz a kincs? Hova lett Campania kincse?
   Népeddel fenekedsz? Ezreket ölt Marathon.
Tán van egy esküszegő, aki szítja tebenned a lángot,
   Vedd csak számba: milyen balga vezérre hajolsz!
Bármily bátor, erős és bármily jártas a hadban,
   Bármi hatalmas, ügye bűnös az isten előtt!
Nemcsak az ügy vész el, de a harc se vezet diadalra,
   Mert csak a harc igazát nézi az Úr kegyesen.

439. GRATULATUR DE DUPLICI VICTORIA MATTHIAE

Nunc age, si quando, sacrum Paeana, Camenae,
   Tollite dulcisonis, sidera ad alta, modis;
Qualem Phlegra Iovi cecinit, vel Lydia Baccho,
   Sub iuga, cum tigres India victa, dedit.
Sed Iovis et Bacchi felix victoria quondam
   Magna licet fuerit, non duplicata fuit.
Matthiae gemini simul accessere triumphi,
   Una simul fixit, bina tropaea, manus.
Nam Transsilvanae, subit en! Moldavia, palmae,
   Non tam astu, ferro quam superata gravi.
Succubuere duae, diversis artibus, orae,
   Hanc virtus, illam contudit ingenium.
Pugnavit nullo solers ibi sanguine Pallas,
   Hic Bellona suos, perculit ipsa Getas.
Quid nunc sancte, tuis optemus, Iane, calendis?
   Talibus auspiciis proximus annus eat!

MÁTYÁS KETTŐS GYŐZELMÉT ÜNNEPLI

Múzsák, most igazán oly szent himnuszra fakadjon
   Ajkatok, édes dalt zengve a csillagokig,
Mint Jupiternek Phlegra, Bacchusnak Lydia, míg ő
   Hámba kötötte levert India tigriseit.
Ám Jupiter s Bacchus fényes győzelme akármily
   Nagy lehetett -, ez most kétszeresen ragyogó.
Mátyás két diadalt aratott egyszerre a harcban,
   Egy kézzel szerzett két diadalkoszorút.
Lám, Erdélyben, majd Moldvában nyert hadipálmát;
   Ottan a csel győzött, itt meg a harci erő.
Két tájék hódolt más-más módon leigázva;
   Itt a vitézség volt győztes, amott meg az ész.
Ott az ügyes Pallassal vértelen ütközetet nyert,
   Itt Bellona saját géta-hadára rohant.
Most újév napján, szent Janus atyánk, mire kérjünk?
   Ily jó kezdet után teljen is így el az év!

440. DE SIGNO IOANNIS VITÉZII ARCHIEPISCOPI

Dum fera Matthiae premitur Moldavia regi,
Ioannis signum praesulis istud erat.
Rettulit hoc domino, fusis, sua turma, Valachis,
Devota templis obtulit ille manu.

VITÉZ JÁNOS ÉRSEK HADI JELVÉNYÉRŐL

Míg koronás Mátyás a szilaj Moldvát leigázta,
János püspöknek volt hadi zászlaja ez.
Szétkergetve a vlácht a csapat meghozta urának,
ő meg a templomnak hozta el áldozatul.

441. DE SIGNIS, QUAE MOLDAVIS
EREPTA IN TEMPLO BEATAE MARIAE
VIRGINIS BUDAE SUSPENDEBANTUR

Rex, tibi, Matthias, haec signa, puerpera Virgo,
   Moldavis forti, nuper ademta, manu.
Quae modo barbaricas duxere in bella catervas,
   Nunc sacro pendent conspicienda tholo.
O mactum virtute decum! cui contigit uni,
   In propria duros sternere sede Getas.
At tu, Diva, suis iterum sic annue votis,
   Victor ut e Turcis mox tibi plura ferat.

A MOLDVAIAKTÓL SZERZETT HADI JELVÉNYEKRE,
MELYEKET A BUDAI NAGYBOLDOGASSZONY
TEMPLOMÁBAN FÜGGESZTETTEK KI

Hősi király, Mátyás, számodra a moldvaiaktól
   Vette a Szűzanya el hadban e harcjeleket.
Melyek alatt eddig barbár hordák tusakodtak,
   Most közlátványul függnek a szent falakon.
Ó, a vezéri erény, amely egymaga verte tulajdon
   Odvuknak mélyén tönkre a thrák hadakat!
Istennő, te pedig hallgasd meg újra imáját:
   Győzzön az ozmánon s hozzon ujabb jeleket.

442. PALAESTRA GALEOTTI

Qualis in Aetola moerens Achelous arena,
   Herculea legit cornua fracta manu;
Talis luctator Galeotto fusus Halesus,
   Turpia pulverea signa reliquit humo.
Matthiae regi Latiae placuere palaestrae,
   Risit Strigonia clarus ab arce pater.
At te ne pudeat ludi cessisse magistro.
   Improbe, Mercurius noster et ista docet.

GALEOTTO BAJVÍVÁSA

Mint amilyen búsan szedegette föl egykor Achelous
   roncs bikaszarvát, mit Herkules ökle letört:
éppúgy hagyta Halesus, akit megvert Galeotto,
   csúfolt címereit lent a porond fövenyén.
Mátyásnak tetszett e latin párbaj, s a nagy érsek,
   Esztergom feje is jót kacagott az ügyön.
Hát te se bánd, hogy az iskolamester lett az erősebb:
   Merkur néha tanít minket ilyesmire is.

443. AD MATTHIAM REGEM

Quae te ultra tellus, quae gens feret, inclyte regum?
   Quis non auditas procidet ante tubas?
Quandoquidem saevi, tibi iam cessere, Boemi,
   Haud unquam externum, natio passa, iugum.
Si venit insignis, de quolibet hoste, triumphus,
   Hactenus invicto qualis ab hoste venit?

MÁTYÁS KIRÁLYHOZ

Büszke király, hány ország hódol még meg előtted?
   Hány sereget roskaszt térdre a harsonaszó?
Ím, győztek hadaid legutóbb a vitéz csehek ellen,
   Bár külföldi igát még sose tűrt ez a nép.
Mondd, hát mindig oly ellenségen aratsz diadalmat,
   Kit soha meg nem vert még idegen hatalom?

444. DE LEONIBUS PER FLORENTINOS
MISSIS, AD MATTHIAM REGEM

Non tibi, Matthia, rex invictissime, frustra
   Gens Massyleum misit Hetrusca pecus.
Multarum fecit par convenientia rerum,
   Haec merito possent ut tibi dona dari.
Tu princeps hominum, princeps leo nempe ferarum,
   Nobilis ille iuba, pulcher es ipse coma.
Unguibus ille ferox, gladio tu fortis et hasta,
   Parcere tu victis, parcere et ille solet.
Quid, quod idem ducibus, clarum est insigne, Boemis?
   Grande novi sceptri scilicet omen habes.

A FIRENZEIEK ÁLTAL MÁTYÁS KIRÁLYNAK
KÜLDÖTT OROSZLÁNOKRÓL

Nem véletlenül adja tenéked Tuscia népe
   Győzhetlen Mátyás, Afrika állatait.
Van többféle dolog, miben ők s te bizony megegyeztek,
   s méltán küldték így tiszteletük jeléül.
Első ember vagy s vadként első az oroszlán,
   ékít téged a haj, dísziti őt a sörény.
Megkönyörülsz a legyőzöttön, s ezt megteszi ő is;
   Karddal vívsz te csatát, ő meg a karmaival.
Mit! Hogy most cseh királyok címere dísze ez állat?
   Új birodalmat nyersz, annak a jósjele ez.

445. DE IISDEM LEONIBUS AD EUNDEM REGEM

Iunge, licet, sacros, iunge ad tua frena, leones,
   Hoc tibi, Matthia, dat Cybele ipsa, decus.
Seu te per terras vectari forte iuvabit,
   Non cadet illorum sub pede laesa seges.
Sive voles pelago, Neptuni currere ritu,
   Planta levis summa non madefiet aqua.
Tu tamen in coelum potius, sed serus, abito,
   Novere has etiam, talia monstra, vias.

UGYANARRÓL UGYANAHHOZ A KIRÁLYHOZ

Rajtad a sor, Mátyás, az oroszlánt fogd fogatodba,
   Ékességként ezt adta neked Kübelé.
Hajtsad bár e nemes vadakat nagy iramban a szántón,
   Lábuk alatt sohasem roskad a drága vetés.
Vagy ha netán Neptunként vágtatsz tengerek árján,
   Nem lesz nedves a mancs futva a víz tükörén.
Ámde te inkább hajts - de minél később - az egekbe,
   Mert új táltosaid ismerik ott az utat.

446. DE IISDEM AD EUNDEM

Nil est, magnorum, Matthia maxime, regum,
   Quod iam dite, petas amplius, e Latio.
Tota tibi in varios Oenotria certat honores,
   Quaelibet et proprias, ora ministrat, opes:
Aurum, Roma parens, Veneti sua serica mittunt,
   Praebet cornipedes Appulus, arma Ligur.
Contulerat nullum, Florentia sola, tributum,
   Quae nunc Marmaricas, obtulit, ecce, feras.
Dignum te, nostro, vectigal et illa pependit
   Iudicio, fortem, fortia dona, decent.

UGYANARRÓL UGYANCSAK HOZZÁ

Ó Mátyás, nagyhírü királyok legjelesebbje,
   dús Latiumtól már nincs követelnivalód.
Széles Itália megbecsül és versengve jutalmaz,
   minden táj önként ontja eléd javait.
Róma adója arany, selymét ideküldi Velence,
   Bari lovat szállít, fegyvereket Genua.
Végre Firenze maradt egyedül, ő még nem adózott,
   s ím itt hozza a két Afrika-szülte vadat.
Lám, hozzád, méltó adomány, mit e város ajánlott:
   úgy véljük, hogy erő illik erődhöz, urunk.

447. DE IISDEM AD EUNDEM

Haud leviter quondam laetatum Eurysthea dicunt,
   Nec decus id titulis, vile putasse, suis,
Alcides cum prima viri mandata secutus,
   Torva Cleonaeae, protulit ora, ferae.
Clarior at quanto est, Matthiae gloria regis?
   Cui venit hic longe, sed duplicatus, honos.
Quippe illi extremis, geminam, nec iussus, ab oris,
   Sponte tua mittis, monstrifer Arne, iubam.

UGYANARRÓL UGYANCSAK HOZZÁ

Nem kelletlen örült, mondják, Eurystheus egykor,
   s rangjához se silány volt az a hősi erény,
mellyel Héraklész, végezve a férfi parancsát,
   hozta Cleonaeből néki a rusnya vadat.
Ám ennél Mátyást ragyogóbb hírnév koronázza,
   távoli megbecsülés érte, de dupla öröm:
szörnyteli Arnó, mert hiszen önként küldted a messzi
   partodról hozzá, s párban a büszke sörényt.

448. CHRISTOPHORO CRISPO

Scribere, Crispe, iubes regis me praelia nostri,
   Nec non magnanimi, fortia facta, patris.
Si superent vires, nec desint otia nobis,
   Exequar hortatus forsan, amice, tuos.
Sed sunt non culicis memorandi voce leones,
   Nec bene grandisonas, cantat avena, tubas.
Tu, cui cura minor, simul et facundia maior,
   Cur aliis mandas quod magis ipse potes?

FODOR (CRISPUS) KRISTÓFNAK

Crispus, akarnád, írjam meg nagyurunk hadi dolgát,
   s éppúgy azt is, amit hősen a hős atya tett.
Hogyha erőm lesz rá, és lesz kellő nyugodalmam,
   buzdításod tán megfogadom valaha.
Ám az oroszlánokról nincs rendjén, ha szunyog szól,
   s pásztorsíp nem jól fújja a kürtmuzsikát.
Mondd, te, kinek gondod kevesebb, s hangod kicsiszoltabb:
   mért tegye más, amihez senki, ahogy te, nem ért?

449. AD POLYCARPUM

Occurrit quicquid, tu mox epigrammata poscis;
   Nec fieri hoc debet, nec, Polycarpe, potest,
Nec valet ex omni signata moneta metallo,
   Sed quae vel rutilat fulva, vel alba nitet.
Tum demum facili componam pectore carmen,
   Si dederis dignam carmine materiam.
Hanc olim festiva tenent epigrammata legem,
   Commendet pungens semper ut illa sapor.
Sunt quaedam, nullo quae possim dicere metro,
   Sunt quaedam, quae vel dicta leporis habent.

POLYCARPUSHOZ

Megverseltetnél tücsköt-bogarat, Polycarpus;
   Nem kötelességem, sőt lehetetlen is ez.
Jó tallért sohasem vertek még fénytelen ércből,
   Ahhoz a tiszta ezüst kell, vagy a sárga arany.
Könnyű ihletemet sem táplálhatja akármi:
   Adj méltó anyagot, úgy születik meg a vers.
Épp ez a klasszikus ékes epigrammáknak a titka:
   Csíp és csattan a vers, hogyha a tárgya csipős.
Némely téma nem alkalmas rigmusra se, míg a
   Másikból pazarul árad a szellem, a báj.

450. DE MUNITIONIBUS AB ARCHIEPISCOPO
STRIGONIENSI CONSTRUCTIS

Pannonici dum sceptra tenet felicia regni
   Matthias clarum stirps imitata patrem;
Condidit hoc pastor Ioannes nobile septum.
   In patolo positae ne raperentur oves.
Pro quibus officiis, superae tu ianitor aulae,
   Sidera, Petre, duci, sidera pande gregi.

AZ ESZTERGOMI ÉRSEK ERŐDÍTÉSEIRŐL

Most, amikor, boldog Magyarország, trónodon immár
   Mátyás, hős apa hős sarja, dicső fia ül:
János, a pásztor, akolt épít, hogy a nyájnak a síkon
   Biztonsága legyen, el ne ragadja gonosz.
Tettéért, Péter, ki az égi bejáratot őrzöd,
   Mennyed a pásztor előtt tárd ki a nyája előtt.

451. AD IOANNEM ARCHIEPISCOPUM STRIGONIENSEM

Quo tibi tot duros et luce et nocte labores,
   O nunquam curis non agitate pater?
Hoc ave Caucasia est sine fine Promethea rodi,
   Hoc fulcire humeris sempre Atlanta polum.
Tamne iuvat nulla mentem requiete remitti,
   Sic leve continuis insenuisse malis?
Nil est in terris, quod non aerumna fatiget,
   Nec tua perpetuo membra adamente rigent.
Trux quondam Alcides, vagus et requievit Ulixes,
   Credimus et dominum saepe vacare Iovem.
Si sapis, ex aliqua, tuus esto, parte, nec unquam
   Sic aliis vivas, ut tibimet pereas.

JÁNOS ESZTERGOMI ÉRSEKHEZ

Nappalon, éjjelen át mért küszködöl oly szakadatlan,
   Ó, atya, kit sohasem hagy lenyugodni a gond?
Csak Japetus fia tűrt ennyit szörnyű madarától
   S Atlas görnyedt így földteke súlya alatt.
Élvezed azt, hogy nem jut percnyi időd se pihenni,
   És örökös gond közt várod öregkorodat?
Nincs e világon, mit meg nem rokkant a törődés,
   Még te se vagy vasból, téged is őröl a kor.
Herkules is nyugodott olykor s a kóbor Ulysses,
   Azt hiszem, még maga az ég ura, Juppiter is.
Míg másokra ügyelsz, ne feledd hát önmagadat sem,
   Úgy élj társaidért, hogy bele majd te se halj!

452. AD HENRICUM POETAM GERMANUM

Henrice, nostri quando preclaras voles
Cantare laudes presulis.
Ne, queso, longis excites prohemiis
Iuncto Camenas Pythio!
Cocco rubenti tu modo summa sacrum
Prescribe nomen pagina:
Irrevocatus ultro Musarum chorus
Tuo advolabit carmini;
Nec cepta solum promovebit Delius,
Fulmen reponet et simul plectro levi
Tentabit argutas fidis.
Nam cuius unquam tanta diis magnis fuit,
Aut esse cura debuit,
Quantam irreprensis noster emeruit parens
Mentis beate dotibus;
Fabiis, Metellis, Quinctiis, Catonibus,
Curiis, Camillis sanctior -
Melioris illos seculi sinceritas
Virtute fecit preditos -
Iste, iste maior, labe quem nulla inquinat
Nec ultimi fex temporis,
Sed sic nitescit improbos inter probus,
Spinas ut inter lilium,
Quare superbas parce mirari domos,
Sacer colit quas pontifex!
Haud ulla talem ceperit digne virum
Sedes, nisi aether igneus,
Anime molestis qua solute vinculis
In Orbe gaudent Lacteo.
Diu tamen tu, si sapis tellus, tene
Sortita quod vix es decus;
Tot pictus astris nec tibi invideat polus
Sidus (quod semper) unicum!

HENRIKHEZ, A GERMÁN KÖLTŐHÖZ 1470-BEN

Ha arra készülsz Henrik, hogy magasztaló
Verssel köszöntsd a főpapot,
Ne hívd Apollót és a Múzsák szent karát
Segítségül, bár úgy szokás.
Skarlátvörössel írd csak tündöklő nevét
Az első lapra cím gyanánt:
Meglásd, hivatlan ott terem a Múzsahad,
S a versirásban megsegít.
Nemcsak Apolló támogatja tervedet,
De aki úr az égben is,
Villám-letéve nyúl a lantverő után,
Pöngetni kezdi majd a húrt.
Ki mást óvnának - illendőképp - akkora
Gonddal a halhatatlanok,
Mint őt, ki mindig, minden ügyben gáncstalan,
Tehetségében oly pazar,
Catót, Metellust, Fábiusokat megelőz,
Camillusoknál derekabb?
Azokra egy jobb kor vetette sugarát,
Attól tanulták az erényt;
Nagyobb, nagyobb ő náluk, mert e pusztuló
Kor szennye sem mocskolta be,
De úgy tündöklik - a gazok között igaz -,
Mint tövisek közt liliom.
Ne azt csodáld hát, hogy milyen szép otthona,
Amelyben főpapként lakik;
Ily férfinak más, mint a csillagos nagy ég,
Nem szolgál méltó udvarul.
Annak Tejútján örvend, ki a földi gond
Béklyóit levetette már.
De őt marasztald, föld, okos légy, ritka, hogy
Ilyennel büszkélkedhetek
A csillagokkal ékes ég ne hívja még
E legvakítóbb csillagot.

453. AD EUNDEM ODE

O novem cultor iuvenis dearum
Patrius cui non generosa Rhenus,
Sed Medusae liquor Hippocrenes
Ora rigavit.

(Orpheis) plectris mea tu caveto
Plectra componas; bene comparari
Stridulus nunquam potuit canoro
Passer olori.

Nos levi raucum strepimus cicuta,
Quod rudis carbo putrideve crete
Annotet pulvis, piper unde vel thus
Iure legatur.

At vetustorum pater orgiorum
Editus Musa Rhodopeus Orpheus
Belluas nec non elementa blando
Carmine movit.

Movit et duri mala regna Ditis,
Omne penarum genus ut vacaret
Nec prius cuiquam revocata Parce
Fila renerent.

Orba quin vatis lyra iam perempti
Garrulas nullo feriente chordas,
Dum natat ponto strepuisse fertur
Flebile murmur.

Ergo Musei veteris magistrum
Ipse non vincat numeris Apollo,
Ipse non equet genetrix sonore
Prima caterve.

Tu tamen tantem teneris in annis
Indolem prefers, fore te poetam
Ut rear summum, modo in alta cepto
Limite pergas.

Perge per sacras Heliconis umbras
Arta qua raro via trita gressu
Phebeum celsi per opaca montis
Ducit in antrum.

Te vocant (lauri); viden ut Citheron
Grande responset, tibi iam beatis
Implicant lete digitis Camene
Nobile sertum.

Turbidi me sors miseranda regni
Tristibus curis tenet involutum
Nec sinit dulces meminisse rhythmos
Metraque Phebus.

ÓDA UGYANAHHOZ

Ó kilenc nővér fiatal kegyence,
Bátor ajkadat nem az ősi Rajna,
Inkább a Múzsák csodakútja mosta
Tiszta vizével.

Orpheus lantját s az enyémet össze-
Mérned vétek volt; csipegő verébhang
Hogy mérkőzhetnék egeket betöltő
Hattyui dallal?

Vad bürökszárat nyesek én le sípnak,
Énekem gyarló, csak a kréta vagy szén
Jegyzené méltón, csomagolni lesz jó,
Amire írom.

Ám a Múzsától dalos ünnepeknek
Mesteréül szült rodopéi Orpheus
Bűvölő verssel vadakat csitított
És vak erőket.

Még az alvilág ura is megindult,
Minden kínok közt szünetet parancsolt,
És ki nem bomló fonalát a Párka
Bontani kezdte.

Holt kezéből hogy kiesett az árva
Líra, húrjait nem ütötte többé;
Tengerek tükrén lebegett, s a bús hab
Zengeni kezdett.

Így a Musaeus zeneoktatója
Még Apollót is megelőzi, nála
Nem dalolhatott a dalos csapatnak
Anyja se szebben.

Ám te már zsengén, fiatal korodban
Oly tehetséggel kezeled a lantot,
Hogy minden költőt megelőzöl, égig
Ível a pályád.

Lépj tovább, a szent helikoni árnyak
Közt a járatlan hegyi úton, amely
Phoebusz barlangját a magas fokok közt
Bizton eléri.

Hív a pályabér: szavad a Cithaeron
Visszazengi már, koszorút Camena
Fon szelíd kézzel fiatal fejedre,
Kész a jutalmad.

Engem a balsors viharos hazámnak
Sűrü gondjával rabul ejt, behálóz,
Elszakít Phoebusz gyönyörű dalától,
Verseitől is.

454. FRATRI TIMOTHEO SALUTEM

Tardavere mee nimium, Timothee, tabelle;
   Pollicti dudum preteriere dies.
Aequa tamen causa est, quae me tardere coegit.
   Da veniam iuste, preco verende, more.
Non lethea meam tenuere oblivia mentem:
   Curarum magna mole gravatus eram,
Et peragendarum torquebar pondere rerum.
   Haec nobis tante causa fuere more.
Quantum laudata sese exerceret in arte,
   (Essetve) officium turba sequuta suum,
Que sacras leges divinaque verba docendo
   Instruit humanum religione genus,
Pandere iussus eram. Rerum taceamne loquarne:
   Non facit ingenio sarcina tanta meo.
Exigis, ut monstrem, cum sim rudis equoris unde,
   Navita velivolam qua regat arte ratem;
Ut doceam valere duces, et arare colonos,
   Cum sim terrarum militieque rudis.

TIMOTHEUS TESTVÉRNEK ÜDVÖZLETÉT KÜLDI

Írásomra felette sokat vártál, Timotheus
   Rég elmúlt az a nap, melyet igértem előbb.
Kérlek, nagyra becsült hitszónok, nézd el e késést,
   méltányold jogos és kényszeritő okomat.
Mert nem a léthei bús feledés boritotta be elmém,
   ám a nyomasztó gond terhe reámnehezült,
és végeznivalóm nagy súlya gyötört szakadatlan.
   Ez volt ily hosszú késlekedésem oka.
Tárjam fel, hogyan él a dicsért, fennkölt tudománynak,
   munkáját hogyan is végzi azok tömege,
kik vallásra tanítják - szent törvényt s az igéket
   hirdetvén - az egész földön az emberi fajt,
így hangzott a parancs. A valót ha kimondom, avagy nem,
   képességeimet meghaladó teher ez.
Én, ki nem értem a vízen járást, hogy mutogassam,
   bárkáját a hajós part fele hogy viheti?
Én oktassak harcra vezért, szántásra parasztot,
   azt akarod, ki sosem láttam ekét, se csatát?

455. (EPIGRAMMA)

Laus tua, non tua fraus, virtus non copia rerum
Scandere te fecit hoc decus eximium.
Condicio tua sit stabilis. Nec tempore parvo
Vivere te faciat hic deus omnipotens.

(EPIGRAMMA)

Jóhíred s nem a hívság; erkölcsöd, nem az erszény:
Adta dicsőséged fönnragyogó sugarát.
Jól őrizd helyedet. Ne alantas szürke időben
Bízzon rád hivatást, dolgot a mennyei Úr.

456. VATICINIUM CALCHANTIS DE EXCIDIO TROIAE

Ferte animis et adhuc durate in tempus, amici,
Ut pateat, si vera canit vel inania Calchas.
Pectoribus siquidem facile retinemus, et omnes
Vos estis testes, quos nondum fata tulerunt,
Sive here, seu pridem, Phrygibus cum damna ferentes
Ac Priamo, Graie complebant Aulida classes.
Nos vitreum ad fontem sacrata altaria circum
Sancta precabamur mactatis numina tauris,
Pulchra sub platano, caput unde liquentibus undis;
Hic ingens ima visum prorumpere ab ara
Prodigium, rubri species horrenda draconis,
Iuppiter aetheres quem miserat ipse sub auras,
Tum ferus ad platanum magno mox agmine cessit;
Passeris hic alte densis sub frondibus are
Pendebant foetus, mater quos nona fovebat.
Devorat hos miserum stridentes (alta) petentes;
At circum volitans flebat sua pignora mater.
Hanc etiam prensa strepitantem corripit ala.
Ast illum pullis pariter cum matre comesis,
Qui modo protulerat deus, idem in sede reliquit,
Nam lapidem fieri iussit Saturnia proles.
Dire ut monstra igitur sacra invasere deorum,
Talia continuo profert oracula Calchas:
"Quis stupor attonitas mentes turbavit Achivi?
Nobis hoc magnum portendit Iuppiter omen,
Fama, sed eventus seros, aeterna sequetur.
Quippe ut hic octonos consumpsit in arbore pullos,
Nona fuit genetrix, que pignora parva crearat:
Sic et nos illic totidem bellabimus annos,
At decimo latam Priami expugnabimus urbem."
Ille autem ut cernit, sic exitus omnia complet.

KALKHÁSZ MEGJÓSOLJA TRÓJA PUSZTULÁSÁT
(Homérosz, Iliász, II. 299-330)

Tűrjetek itt, társak, kissé, hadd lássuk utána,
hogy Kalkhász a jövőről jól vagy helytelenül szólt.
Mert hisz az elménkben tudjuk jól és ti is éppúgy
Mind tanuink vagytok, kiket el nem vittek a Kérek:
Tegnap, tegnapelőtt volt csak, hogy az argoszi gályák
Aulisz alá gyűltek, hogy vészt vigyenek Priamoszra;
a szentelt oltáron forrás köribe gyülekezve
áldoztunk a haláltalanoknak nagy hekatombát,
szép boglárfa alatt, hol a víz tisztán bugyogott fel;
nagy csodajelt láttunk: sárkány jött vérszinü háttal,
rettenetes, melyet maga Zeusz küldött a világra;
oltárunk mögül ez nekilendült gyorsan a fának:
ott fönn meg verebek voltak, kicsi gyönge fiókák,
legmagasabb ágán, levelek sürüjébe lapulva,
nyolc kicsi, és a kilencedik anyjuk volt, aki szülte;
mind fölfalta a szánnivalón csipogókat a sárkány;
sírt a fiókákért, repesett körülöttük az anyjuk,
s az tekerőzve, a szárnyánál elkapta a sírót.
Majd miután elnyelte a többi után az anyát is,
véle csudát mutatott, aki hozzánk küldte: az isten:
csalfa Kronosz fia kővé dermesztette a sárkányt;
és mi csak álltunk ott, s bámultuk, hogy mi esett meg.
Hát hogy ez isteni szörnyű jel jött áldozatunkhoz,
Kalkhász nyomban utána eképp mondotta a jós-szót:
"Mért némultatok el, hosszú haju harcos akhájok?
Terv-eszelő bölcs Zeusz e csodát minekünk maga küldte,
későt, késve beteljesülőt, hírét sose vesztőt.
Mint ahogyan verebet falt fölt kicsinyestül a sárkány,
nyolc kicsit és a kilencedik anyjuk volt, aki szülte,
úgy mi kilenc évig küzdünk majd Trója tövében,
széles utú váruk tizedikben már a miénk lesz."
Így szólt ő, s most már ez megy mind teljesedésbe.

457. DE PRODIGIO, CLADEM SUMMO
PONTIFICI SIGNIFICANTE

Quem meus aligera venator cuspide cervum
   Perculerat, ravi diripuere lupi.
Omine perturbor, ne forsitan improbus hostis,
   Petre, tibi sacras depopuletur oves.
Astra minantur idem; sed tu sanctissime mundi
   Ianitor, in melius, tristia monstra, refer.
Summa tibi terrae, coeli est tibi summa potestas,
   Solvere sive aliquid, sive ligare velis.
Quodsi non aptas, haec ad tutamina claves
   Causaris, gladium te prope Paulus habet,
Armato manda collegae praelia inermis,
   Ille tuum stricto proteget ense gregem.

EGY BALJÓSLATÚ JELRŐL

Kopjavetéssel mit leterítve vadászom, a szarvast
   Íme üvöltve vadul farkasok elragadák.
Péter, a jel megdöbbent. Aklod nincs-e veszélyben,
   Rút, gonosz ellenség nem viszi szent juhod el?
Rossz csillag jár, óh te világnak az őre az éjben
   Fordítsd jóra e bajt, mellyel e jel fenyeget,
Mert hisz a földön, az égbe' te bírsz legfőbb hatalommal,
   Oldani hogyha akarsz és ha te kötni kivánsz.
Vagy ha talán nem a kulcs alkalmas védni a nyájat,
   Ezt te ne mondd: karddal Pál közeledbe' van ott!
Fegyveres ő, ha magad békén fegyvertelen állasz,
   Védje kivont karddal Pál tehelyetted a nyájt.

458. AD GALEOTTUM NARNIENSEM

Haec tibi Pannonicis, epigrammata mittit, ab oris,
   Inter Hyperboreas, maximus Ister, aquas.
Nec te mirari nimium, Galeotte, decebit,
   Esse videbuntur vix mea, si qua tibi.
Scilicet ingenio multum locus addit et aufert,
   Inter et est sub quo sidere carmen eat.
In Latiis, scripsi fortasse Latinius, oris,
   At nunc barbarico, barbara, in orbe crepo.
Hic Maro ponatur; fiet lyra rauca Maronis,
   Huc Cicero veniat, mutus erit Cicero.
Tu tamen haec tali poteris deducere lima,
   Vel critici ut medio nata Helicone putent.

A NARNI GALEOTTÓHOZ

Ezt a néhány epigrammát néked Pannoniából
   a Duna küldi, a Föld északi főfolyama.
Hogyha talán egy-egy közülük nem látszik enyémnek,
   jó Galeottóm, hát meg ne lepődj emiatt.
Mert ad a hely, de el is vesz a szellemtől - ki tagadná?
   S látszik a versen, hogy merre, hol is született.
Rég a latin környék latinabbá tette a versem,
   barbár táj barbár szóra kapatja a szám.
Hozd ide Vergiliust: hamisan fog szólni a lantja;
   vagy Cicerót; itt elnémul a nagy Cicero.
Ám te segíthetnél: ha göcsörtjeiket lecsiszolnád,
   azt hinné az itész: mind Helikonra való.

459. PRO PACE

O pater omnipotens, qui coelum et sidera solus,
Aeterna ditione premis; defige potentes
His miseris oculos terris, quas Marte feroci,
Vastari cernis, longoque perire duello.
Et nobis tandem, tribuas pater optime pacem,
Quae mala cuncta procul, mortesque repellit acerbas.

BÉKÉÉRT

Ó, fenséges Atyánk, ki a csillagos égben örökké
Tartó szent hatalommal uralkodsz, vesd ma e gyászos
Földre királyi szemed, hol Mars dühe féktelenül dúl,
És hosszú pusztító háboru irtja a népet.
Adj nékünk most már, ó, legkegyesebb Atya, békét,
Mely a nehéz bajokat s a halál rémét tovaűzi.

460. DE ARBORE POMIS GRAVATA

Furca levat, quam poma gravant; sic saepe fuerunt
Praesidio externi, quis nocuere sui.

A GYÜMÖLCSTŐL ROSKADOZÓ FÁRÓL

Húzza gyümölcse, karó támasztja a fát: idegen már
sokszor védte, kinek kárt okozott gyereke.

461. AD MARTEM, PRECATIO PRO PACE

Gravide, quinti clare dominator poli,
Spargens coruscas luca sanguinea iubas,
Iunone magna genite; Saturni nepos;
Tutela coeli; summe Titanum timor;
Gaudens tropaeis; pacis ac belli arbiter;
Decorator hominum; consecrator Numinum;
Gradive, ferro tecte semper fulgido,
Vastator agrum, dissipator urbium,
Vacuator orbis; Tartari impletor trucis,
Potor cruorum; devorator corporum;
Lues virorum; mulierum execratio;
Ditator inopum; pauperator divitum;
Osor quietis; genitor obscenae famis;
Auctor pavorum; concitor formidinum;
Iam parce fessis, quaeso, Pannoniis, pater.

MARS ISTENHEZ BÉKESSÉGÉRT

Ötöd szférán hatalmas, súlyos léptü Úr,
Kinek sisaktaréja véres fényt ragyog,
Saturnus sarja, nagy Junónak gyermeke,
Te égi őr, te nagy titán-rettegtető,
Te prédaéhes, úr hadak s a béke sorsán,
Te férfit ékesítő, héroszt szentelő,
Te súlyos léptü, talpig vasba öltözött,
Határt kipusztitó, várost leromboló,
Ki által árva lesz a föld és telt a Tartarus,
Te szörnyü vérivó, halottra éhező,
Te férfiromlás, asszonyoktól átkozott,
Szegénynek kincset adsz, kifosztasz gazdagot,
Te békegyűlölő, vad éhhalál-szülő,
Szerzője rettenetnek, pánikinditó
Atyánk, kiméld megfáradt pannon népemet!

462. JANUS PANNONIUS MORIENS

Abstulit atra dies una cum corpore nomen;
Sic miseri nobis accumulamus opes.

A HALDOKLÓ JANUS PANNONIUS

Együtt lett prédád élet s hírnév, te sötét nap.
Kincset mért gyűjtünk, ó, mi szegények? Ezért?

Elégiák

ELEGIAE IN ITALIA SCRIPTAE
ITÁLIAI ELÉGIÁK

1. LAUS ANDREAE MANTEGNAE, PICTORIS PATAVINI

Qualem Pellaeo fidum cum rege sodalem
   Pinxit Apelleae, gratia mira, manus;
Talis cum Iano tabula Galeottus in una,
   Spirat inabruptae nodus amicitiae.
Quas, Mantegna, igitur tanto pro munere grates,
   Quasve canet laudes, nostra Thalia, tibi?
Tu facis ut nostri vivant in saecula vultus,
   Quamvis amborum corpora terra tegat.
Tu facis, immensus cum nos disterminet orbis,
   Alter in alterius possit ut esse sinu.
Nam quantum a veris distant haec ora figuris?
   Quid, nisi vox istis desit imaginibus?
Non adeo similes speculi nos lumina reddunt,
   Nec certans puro splendida lympha vitro.
Tam bene respondet paribus distantia membris,
   Singula tam proprio ducta colore nitent.
Num te Mercurius divina stirpe creavit?
   Num tibi lac, quamvis virgo, Minerva dedit?
Nobilis ingenio est, et nobilis arte vetustas,
   Ingenio veteres vincis, et arte, viros.
Edere tu possis spumas ex ore fluentes,
   Tu Veneris Coae perficere effigiem.
Nec natura valet quicquam producere rerum,
   Non valeant digiti quod simulare tui.
Postremo, tam tu picturae gloria prima es,
   Quam tuus historiae gloria prima Titus.
Ergo operum cultu terras cum impleveris omnes,
   Sparseris et toto nomen in orbe tuum;
Ilicet, accitus superas transibis ad arces,
   Qua patet astriferae, lactea zona, viae;
Scilicet ut vasti pingas pallatia coeli,
   Stellarum flammis sint variata licet.
Cum coelum ornaris, coelum, tibi praemia, fiet,
   Pictorum et, magno sub Iove, Numen eris.
Nec tamen his fratres cedent pietate poetae,
   Sed tibi post Musas proxima sacra ferent.
Nos duo praesertim; quorum tua dextera formas
   Perpetua nosci posteritate facit.
Interea haec gratam testentur carmina mentem,
   Vilior his Arabi turis acervus erit.

ANDREA MANTEGNA PADOVAI FESTŐ DICSÉRETE

Mint ahogy Appelles csodaszép képén a királlyal,
   Nagy Sándorral együtt ott van a régi barát,
Úgy áll Janusszal most egy vásznon Galeotto,
   Szét nem tépheti már semmi erő frigyüket.
Mantegnám, kegyedet meghálálhatja-e Múzsánk,
   Érdemeid teljét éneke zengheti-e?
Képeden élni fog arcunk sok-sok századon által,
   Bár testünket a föld mély öle nyelte be rég.
Képeden, álljon bár a világ roppant tere köztünk,
   Mégis szomszédok, mégis együtt lehetünk.
Más-e vajon festmény-arcunk és más a valódi?
   Egy a különbség csak: néma a kép ajaka.
Képmásunk a tükör hívebben vissza nem adja,
   Sem kristálypatakok hártyaszerű üvege.
Pontos a törzs és végtagok egymásközti aránya,
   Élethű a szinük, pontos az alkatuk is.
Tán maga Mercurius nemzett, ama isteni ágból
   S szoptad, mint csecsemő, szűzi Minerva tejét?
Lánglelkű művek készültek az antik időkben,
   Lánglelkű műved mindezeket leveri.
Néked nem feladat sem a száj szélén lefolyó nyál,
   Sem Cos Vénusza, ím, máris a vásznadon él.
Szüljön a természet bár száz meg száz csudadolgot,
   Száz meg száz remekét ujjaid újraszülik.
Első vagy te a festészetben, mint ahogyan más
   Történészek előtt Titusodé a babér.
Műremekekkel gazdagitod te az emberiséget,
   S vélük hírneved is terjed a földkerekén.
Holtod után fel fogsz szárnyalni az égi hazába,
   Melyet a büszke Tejút csillagos éke övez,
És telepingálod képekkel a menny palotáját,
   Bár ragyogó falain csillagok ezre tüzel.
Míg az eget fested, legyen égiek üdve a béred:
   Juppiter adja, hogy ott piktorok istene légy.
Lásd, költő-testvéreik is híven bemutatják
   Nemcsak a Múzsáknak, néked is áldozatuk.
Majd ketten sietünk elsőnek elédbe, hisz arcunk
   Általad ismeretes lesz az utókor előtt.
Addig e vers dícsérjen, melynél gyújtani nem tud
   Illatosabb tömjént néked Arábia sem.

2. AD BORSIUM ESTENSEM, MARCHIONEM FERRARIAE,
IOANNES DE GAIBANA, PER IANUM PANNONIUM

Marchio, magnorum, decus immortale parentum,
   Marchio, Ferrariae, portus et aura, tuae;
Unde meum sumet primordia debita carmen,
   Dum studeo laudes commemorare tuas?
Iustitiamne tuam coner prius edere, qua nec
   Immunes pravos, nec sinis esse bonos?
Qua fraus supplicium, qua fert sua munera virtus,
   Qua reddis cunctis, praemia digna, viris.
An potius referam, salvo quod iure sacratae
   Iustitiae, pergas non tamen esse ferox?
Sed persaepe reo poenae de parte relaxes,
   Et caedas virgis, qui cruce dignus erat?
Quam doleas cum te cogunt scelera esse ferocem?
   Parcere quam properes, laedere sero velis?
Quanta tuumne canam decoret prudentia pectus?
   Qua clarus canas factus es ante comas.
Cuncta per hanc praesens quae fert, intelligis, aetas,
   . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
   Ipse fui aspectus ausus adire tuos.
Et me qua reliquos, regum placidissime, fronte
   Excipis, et dulces fundis ab ore sonos.
Quando loqui volui, pro voto cuncta loquebar,
   Et tua erat verbis, auris aperta, meis.
Obtuleram quae sunt a paupere dona feranda,
   Quantula erant, vidi grata suisque tamen.
Verum quae tandem meritorum summa tuorum
   Erga me fuerint, commemorare iuvat:
Optavi medicas perdiscere saepius artes,
   Quae multum ante omnes utilitatis habent,
Opto, sed est nostris paupertas invida votis,
   Et nullo tenuis asse crumena tumet.
Me tua sancta manus largo relevavit egentem
   Munere, quae multos saepe levare solet.
Quippe emtis, rex magne, tuo fruor aere libellis,
   O rex coelitibus aequiparande Deis!
Et tua quotidie foribus stat aperta reclusis,
   Ingredienda meo bibliotheca pede.
Nec tua Lethaeas fluitant benefacta per undas,
   Nec nant a rapidis per freta rapta Notis.
Vel lux est, vel nox, et nocte et luce laboro,
   Ingratae mentis ne reus esse ferar.
Ut per multa tuam producant saecula vitam,
   Quod possum Superos, supplice voce rogo.
Cum nequeam dignas verbis persolvere grates,
   Est saltem meritis, mens mea grata, tuis.
Est, et semper erit, donec mea vita sub auras
   Evolet, et flamma totus edace cremer.
Plus ego Tithono quamvis et Nestore vivam,
   Et mea praetereat saecula terna colus.
Ante Padus gelidas cursum reflectet ad Alpes,
   Ante petet vetitum Parrhasis ursa mare,
Quam cesset mea Musa tuas percurrere laudes,
   Et te qua poterit concelebrare lyra.
Praecipias; saevis pro te freta turbida ventis
   Ingrediar, telis pectora nuda dabo.
Scyllam, atque adversam Scyllae haud horrebo Charybdin,
   Et quas eructat Sicelis Aetna faces.
Quin etiam postquam tenuis me clauserit urna,
   Non parcam laudes enumerare tuas,
Quicquid ero, aut rursus me membra humana tenebunt,
   Sive fugax cervus, sive volucris ero.

ESTEI BORSIÓHOZ, FERRARA ŐRGRÓFJÁHOZ,
JOANNES DE GAIBANA, JANUS PANNONIUS SZAVAIVAL

Ó Őrgróf, örök ékessége dicső szüleidnek,
   Őrgróf, Ferrara fő támasza és ereje,
hogy kezdjem dalomat méltóképpen, hogy a versem,
   céljához híven, zengje dicséretedet?
Próbálkozzam igazságosságoddal, amely nem
   engedi büntetlen járni a bűnösöket?
Ármányt bűnhődésre itél, az erény a jutalmát
   elnyeri tőled: mind érdeme díja szerint.
Inkább arról szóljak-e, hogy - bár véded a jog szent
   törvényét - ha lehet, mégse kemény a kezed?
Gyakran iparkodol enyhébben büntetni a vétkest,
   s csak vesszőztetsz, hol más a keresztre feszít?
Mennyire bánt, ha keménységet követelnek a bűnök?
   Mily gyors vagy, ha kimélsz, lassu, ha sujtani kell?
Zengjek-e bölcsességedről, hogy dísziti kebled?
   Hogy csillogsz, bár még messze az őszhaju kor?
Érted jól, hogy ezen szűr mindent át a jelenkor,
   . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
   mertem a színed elé lépni, Nagyúr, magam is;
arcod, legkegyesebb fejedelmünk, úgy fogad engem,
   mint mást, s ajkadról édesen árad a szó.
És mikor én szóltam, mindent elmondtam, a szívem
   vágyát, s kérésem nyitva találta füled;
átnyújtottam ajándékom, csak amennyi szegénytől
   telhet, s láttam, örülsz mégis, akármi csekély.
S végül, irántam amit tanusítottál, a kegyesség
   legpazarabb tettét szedje sorokba e vers:
elmélyülni kivántam a szent orvostudományban,
   mert hasznosságát semmi sem éri utól,
kívántam, de szegénységem gáncsolta e vágyam:
   erszényem lapos, egy hetyke fitying se tömi.
Ekkor azonban könnyített rajtam nyomoromban,
   mely sokakon könnyít, bő adományu kezed;
pénzedből vett könyveimet most élvezem, Őrgróf,
   mennyeiekkel egyenrangu, királyi Nagyúr!
És mindennap vár könyvtárad, az ajtaja tárva,
   lábam bármikor átlépheti szent küszöbét;
sok jótetted a léthei hullámok sosem érik,
   nem viszi tengeren át őket a fürge Notus.
Nap van akár éj, éjjel-nappal fáradozom hát,
   hogy hálátlanság vádja ne érje fejem,
s életedet hogy fenntartsák még számtalan évig,
   esdeklő szóval kérem az isteneket.
S hálámat szavaim bár nem tudják kifejezni
   méltóképp, köszönet tölti be hű szivemet:
tölti be most és mindig, amíg majd életem elszáll
   egykoron és a falánk tűz nyeli testemet el;
bár öregebb lennék vén Nestornál, Tithonusnál,
   és a kilencvenen át penderül is guzsalyom!
Jégboritott Alpokhoz a Pó hulláma előbb fut
   vissza, a Medve előbb hullik a vízbe alá,
mint Múzsám a dicsőségedről zengeni szűnne,
   ünneplésedhez pengeni szűnne a lant.
Szállhatok érted a zord viharok-zaklatta vizekre,
   keblem meztelenül tárom a dárda elé;
nem rettent el Scylla, se szemben véle Charybdis,
   és a lövellő láng sem, mit az Aetna okád.
Sőt, ha igénytelen urnám zárja magába a hamvam,
   akkor sem fogom elhagyni dicséretedet;
bármi leszek, költözzék emberi testbe a lelkem,
   gyors szarvas, vagy akár röpke madár ha leszek.

3. IANUS PANNONIUS DE ANNULO,
AD TITUM VESPASIANUM STORZZAM

Legimus, o vates, tua carmina, carmina Phoebo
   Digna, nec Orpheis inferiora sonis;
Pulchra quibus tenerae commendas dona puellae,
   Grata refers animo quae nimis esse tuo.
Nec tantum dono, quantum donante moveris,
   Auctor momentum munere maius habet.
Ast ego, pace tua liceat modo vera referre,
   Quod sedeat nobis commemorare velim.
Nec quia Thersites videar moniturus Ulixen,
   Hoc nostrum debes spernere consilium.
Cernere amor rectum, te non sinit, ast ego cerno
   Plurima, quem vinctum nulla puella tenet.
Censeo, ut hoc dubium suspectae munus amicae,
   A digitis iubeas eminus esse tuis.
Femineae mentes multum levitatis abundant,
   Et semper varium femina pectus habet.
Femineo impulsu (non est ea fabula falsa),
   Occidit prolem, trux Catilina, suam.
Tarquinius socero, rapuit male regna, necato,
   Tulla caput sceleris consiliique fuit.
Quem detestato quondam iugulaverat ense,
   Nunc gemit ereptum, garrula mater, Ityn.
Ad Styga deportant terebratas Belides urnas,
   Agmina cognatos ausa necare viros.
Quod fertur quondam per saecula cuncta suisque
   Orba viris Lemnos; femina causa fuit.
Quam simul insanis, tangens Venus improba, flammis,
   Intima vibratas, fixit in ossa, faces,
Naturale malum funesto augetur amore,
   Tunc furit, ut patrio Thebais acta Deo.
Tunc vel Chalcidicis est inconstantior undis,
   Tunc est Hyrcana tigride saeva magis.
Tunc levibus levior stipulis et fronde caduca,
   Quam raptam praeceps, fert per inane Notus.
Nec curat famam; nullum patrare veretur
   Flagitium; caecus quidlibet audet amans.
Esse potest aliquis vestrorum inimicus amorum,
   Invidus esse potest; aemulus esse potest;
Qui te forte alias confinxit amare puellas,
   Et rem, vesanam detulit ad dominam;
Illa fidem falsae tribuit temeraria culpae,
   Quisquis amat, nimium credulitatis habet.
Inde venenatam, simulato munere, gemmam,
   Imposuit digitis insidiosa tuis.
Nec mirere quidem tam magna audere puellam,
   Non famam ex tanto crimine prima feret.
Cum relegas veterum divina poemata vatum,
   Qualibet exemplum de muliere cape,
Quam malesanus amor diras committere caedes
   Impulit, et promptam fecit ad omne nefas.
Scylla suum roseo spoliavit crine parentem,
   Ausa Mycenaeum nupta necare ducem.
Sanguine natorum polluta est barbara mater,
   Privignum leto Cressa noverca dedit.
Ustus in excelsa cecidit Tirynthius Oeta;
   Causa fuit mortis Deianira malae.
At non esse tuam tam prava mente puellam,
   Et bene te mores nosse, loquere, probos.
Non erat Aeolidae coniux suspecta marito,
   Induit arma tamen proditione sua.
Nec te securum tanto in discrimine praesta,
   Nec nimium dominae credulus esse velis.
Quae, minime sperant freta sunt infesta, carinis,
   Qui minime rentur piscibus esca nocet.
Dum secura sedet ramo super arboris ales,
   Aspicit implicitos, aucupis arte pedes.
Dum penitus misso, guadebat laeta, timore,
   Capta fuit Graio, Dardana Troia dolo.
Excute de digitis malesanae dona puellae,
   Excute; amara sub hoc melle venena latent.
Quis demens adeo, quis tam vesanus et excors,
   Ut velit in proprium ferre venena caput?
Fac tamen occultis ea dona carere venenis,
   At magicum certe carmen habere queunt,
Quod te posse aliam, quam vis adamare puellam,
   Et quam nunc ardes, deseruisse vetet.
Infelix, cura torquebere semper eadem,
   Et nulla aeternum finiet hora malum.
Cantatas alio transferre vetabere flammas;
   Sic semper turpis te retinebit amor.
Et cum legitimas, poscent tua corpora, taedas,
   Tardabit iustas, fax inhonesta, faces.
At nec Sisyphiden Circe, nec Ïasona Colchis,
   Carminibus potuit detinuisse suis;
Sic erat in fatis, tenuisset Ïasona Colchis,
   Sisyphiden Circe; tres vetuere Deae.
Tu bene per magicas, in amore tenearis, herbas,
   Nec tu Parcarum flamine tutus eris.
Aspice Thessalicis sit quanta potentia succis,
   Carmina ne, tantum iuris habere, neges.
Carmine sol pallet; traducunt carmina messes,
   E coelo Lunam carmina saepe trahunt.
Haec stellas fuscant, nebulas ex aethere pellunt,
   His pluviae in terras, vel sine nube, cadunt.
Carmina terra tremet, iuvenescet carmine Nestor,
   Carmina tranquillum, cum tumet aequor, erit.
Eliciunt manes, refrenant flumina cantus,
   Et faciunt hominem protinus esse lupum.
Hae te non poterunt artes in amore tenere,
   Quae coelum, terras, aequora tota tenent?
Pone, quod hoc donum, nullum cum carmine virus
   Portet; ut amoveas, altera causa monet.
Quod te cunque solum, quae te loca cunque tenebunt,
   Sive propinquus eris, sive remotus eris,
Immitem ex animo nunquam delere puellam,
   Te sinet in digitis, gemma locata, tuis;
Continueque suum coget succurrere nomen,
   Cum paene ex animo fugerit omne tuo.
Ac velut extinctum levis aura resuscitat ignem,
   Quem superinductus texerat ante cinis;
Sic recrudescent tua vulnera semper in horas,
   Quae te sollicitet, causa perennis erit.
Quos tunc, infelix, quos tunc effundere questus,
   Singultu vocem praepediente gravi,
Quos dare cogeris gemitus, suspiria quanta?
   Invitis quoties illacrymare genis?
Pone age de digitis malesanae dona puellae,
   Quae te sollicitum saepe, retenta, dabunt.
Gemma laborato, quae clausa refulget, in auro
   Cur te delectet, sola ea causa subest,
Quod fuit in digitis carae gestata puellae,
   Quod dedit hanc digitis, cara puella, tuis.
Quo magis ingenuas animum debemus ad artes
   Flectere, quas nobis magnus Apollo dedit.
Quas bona Melpomene, quas cetera turba sororum,
   Pectore quas gestat Calliopea suo.
Nec quod ad has sacras esses minus impiger artes,
   Id nunc me verbis insinuasse puta;
Sed tamen humanas persaepe retardat, et arcet
   A studio mentes desidiosus amor.
Quare age non solum malesanae dona puellae,
   Munera de digitis, excute quaeso, tuis;
Sed cum te haud lateat, quam sit male blanda Voluptas,
   Cum bene perspicias, quam sit acerbus amor;
Excute damnosas captivo e pectore curas,
   Deme Cupidineis, et tua colla, iugis;
Prorsus et ingenuas convertere totus ad artes,
   Et grave neglecto carmen amore, cane.
Quisnam, cui sese redimendi est ulla facultas,
   Malit servili subdere colla iugo?
At Deus est, referes, et habet sua tela Cupido,
   Non valeo tantum vincere Numen homo,
Vulnificos arcus, celeres, quibus evolat, alas,
   Nec non ignitas fertur habere faces.
Esse Deum, genitumque Dea, confinxit amorem,
   Servitio obsceno caeca libido favens;
Numinis et titulo voluit velare furorem,
   Dignior ut venia, liberiorque foret.
Scilicet aligerum terras Erycina per omnes,
   Admissis natum gressibus ire iubet!
Ille levem rapido conscendens aethera cursu
   Contorquet tenera spicula lenta manu!
Ac genus humanum, et Superos dominatur in omnes,
   Et quicquid pascunt sidera, terra, fretum!
Hoc hominum quondam finxit temerarius error,
   Et Venerem, et pharetras, nude Cupido, tuas.
Ocyus abscedant commenta Cupidinis arma,
   Ocyus absedat luxuriosa Venus.
Pegasides veniant, veniat citharoedus Apollo,
   Et cum Maenalio, candide Ïacche, Deo.
Quos gravis ingenti comitetur gloria passu,
   Et late rapido quae pede, Fama, volat.
Scribere quae valeas, sunt plurima praeter amorem,
   Sive nova arrident, sive vetusta placent.
Bellica sive iuvat clarorum gesta virorum,
   Carmina materiae conveniente suae;
Sive referre togam; per quas tua naviget undas,
   Cymba, dabit Latium, terra Pelasga dabit.
Sunt quae Cecropidae, sunt quae Spartana iuventus,
   Et Rhodos, et populus, clare Corinthe, tuus,
Sunt et quae magnae quondam gessere Mycenae;
   Oedipodionidum plurima facta vacant.
Plurima Lydorum, Persarum plurima restant,
   Et Macetum gentes multa tenenda dabunt.
Sunt res Albanae, Carthaginis acta supersunt,
   Et dare, quae referas, maxima Roma, potest,
Roma triumphatas inter celeberrima gentes,
   Terrarum domitrix, imperiale caput.
Nam quota gestorum pars est memorata Quiritum?
   Cantatis longe plura canenda vacant.
Forte minus te prisca iuvant; nova multa dabuntur,
   Saecula sunt claris nostra reserta viris.
Rex Alfonsus adest; sunt quos Malatesta propago
   Edidit; est Princeps, Mutina clara, tuus.
Seditiosa gerit civile Bononia bellum,
   Par Genuae status est; haec memorare potes.
Florentina potes, Venetum potes arma referre,
   Et potes anguigenum concelebrare ducem.
Ecce autem gentes adversum iusta profanas,
   Numine pro vero Pannones arma ferunt.
Horum bella potes mansurae tradere famae,
   Et tot praestantes occubuisse viros;
Cum quibus et regem validis cecidisse sub armis,
   Pro sacra aeterni religione Dei.
Quippe ego non possum tantis me accingere rebus,
   Cum meus in primo pulvere sudet equus.
Tu potes hoc longe melius decurrere campo,
   Nam tuus e stadio saepe recurrit equus.
Neve externa sequar, pelago dare vela propinquo
   Incipe, et Estenses tolle, age, ad astra viros.
Quorum qui nunc sunt, populos in pace gubernant,
   Et Musas, et te, pulcher Apollo, colunt.
Hos toga delectat, Martem coluere priores,
   Et bello magnum promeruere decus.
Quamvis materiam domus haec celeberrima praebet,
   Sive velis Martem dicere, sive togam.
At desunt vires numeris, nec credere sese
   Audet tam vasto nostra carina salo!
Solve ratem, curret; nervos intende, valebunt;
   Inceptis aderit Calliopea tuis.
Quid tamen ingenio valeas, bene novumus omnes,
   Tu singis Clario, carmina digna, Deo.
At sine me paullum tantis praeludere rebus,
   Ut sternant magnis metra minora viam.
Labuntur sensim, dum te praeludere fingis,
   Tempora; sic aetas praeterit omnis iners.
Prolusum est, ventis, pelagus patet omne, fugatis,
   Strataque carminibus satque superque via est.
Incipe, quid metuis? Phoebus favet; incipe tandem,
   Et freta de parva magna palude pete.
Post molles rixas, certamina magna canantur,
   Et quae sunt alio bella canenda pede.
Sit finis ludo, valeat lasciva Dione,
   Sume gravem, plectro cum graviore, lyram.
Nox erat, irriguo dederam mea lumina somno,
   Est Deus ante oculos visus adesse meos;
Phoebus erat certe, Phoebum chelys ipsa probabat,
   Et pharetra, et lauro nexa virente coma.
Hos ad te incomtos monuit me scribere versus,
   Excipe tu placido, carmina nostra, sinu.

JANUS PANNONIUS A GYŰRŰRŐL,
TITUS VESPASIANUS STROZZÁHOZ

Olvastuk, költő, dalodat, mit akár maga Phoebus
   vállalhat, s Orpheus lantja se zengzetesebb;
szép lány drága ajándékát köszönöd meg a versben,
   azt írod: lelked semminek így nem örült.
Általadója hatott rád inkább, mint az ajándék;
   az, ki adott, becsesebb, mint adománya, neked.
Márpedig én, engedd meg, most két-három igaz szót
   szólnék: jól vésd hát, kérlek, eszedbe igém:
bár Thersitesnek nézhetsz, aki inti Ulixest,
   ezt a tanácsom azért át ne ereszd füleden.
Én sok olyat látok, mit néked a nagy szerelem nem
   enged látni, hiszen nem köti lány szivemet;
hallgass rám! a gyanús szerető baljós adományát
   vedd le az ujjadról s messzire dobd, de hamar.
Könnyelműséggel teli mindig az asszonyi lélek,
   változik, ingadozó, hidd el, az asszonyi szív!
Nő biztatta a vad Catilinát, ölje meg önnön
   magzatját gonoszul (nem kitalált mese ez);
Tarquinius meg apósát meggyilkolva jutott szép
   országához a bűnt Tulla sugallta neki.
Egykor akit ledöfött átokvert kardja vasával,
   most gyászolja Ityst anyja, pityegve jajong;
Styxhez hord lyukas urnákat félszáz Danaos-lány,
   férjük vérrokonuk volt, s kezük áldozata.
Lemnos féfilakóktól megfosztatva, hogy árván
   élt sok századon át: nőt okol érte a hír.
Kit Venus egyszer tébolyitó lánggal komiszul sújt,
   izzó fáklyáit fúrja a csontjaiba;
rossz természete még gonoszabb lesz a hév szerelemtől,
   s dúl, mint Bacchustól űzve a thébai nő;
lelke csapongóbb Chalcidice hullámainál is,
   vagy Hircania vad tigrise sem gonoszabb,
könnyű szalmánál könnyebb s hulló falevélnél,
   mit leszakít, felkap s messze röpít a Notus.
Jó hírére fütyül, gonoszat cselekedni nem átall,
   mindent mer, bármit megtesz a vak szerető.
Van, ki szerelmeteket rossz szemmel nézi, esetleg,
   van, ki vetélytársad, vagy ki irígyli talán;
tán kisütötte egy álnok, hogy más lányok után jársz,
   s esztelen úrnődhöz futva jelenteni ment;
az hazudott bűnöd tüstént elhitte, a dőre,
   mert a szerelmes nők szörnyü hiszékenyek ám,
s bosszúból húzott, adományt színlelve, kezedre
   méreg-drágaköves gyűrüt alattomosan.
És ne csodáld, hogy ilyen gazságot mert cselekedni,
   hisz nem az első, kit szárnyra ezért kap a hír!
Olvasd el csak a régiek isteni verseit újra,
   példa gyanánt bármely nő esetét veheted:
észvesztő szerelemtől hogy lesz bármire képes,
   gyilkosságba hogyan hajtja vak indulata.
Scylla vörös fürtjétől megfosztotta az apját,
   sírba a hitvesi kéz küldte Mycene urát;
két fia vérétől szennyes Medeia, a barbár,
   gyilkos mostoha volt Phaedra, a krétai nő.
Oeta hegyén lángsírba Tiryns hős sarja miért halt?
   Deianeirától érte az isszonyu vég.
Ő nem ilyen gonosz, azt mondod, szeplőtlen a lelke,
   ismered: erkölcsös, bűntelen életü lány.
Aeolus egyik sarja ugyancsak mitse gyanított,
   s lám, fegyvert ragadott asszonya esküszegőn!
Résen légy, a kemény harc felvértezve találjon,
   úrnődnek ne akarj hinni, ha hinni nehéz.
Hol leggondtalanabb a hajós, ott leskel az örvény,
   hol leggondtalanabb, nyel csali horgot a hal:
mitsem sejt a madár a fa ágán, s látja, a lábát
   furfangos madarász hurka bilincseli meg:
félelmét mikor elkergette s örült vigadozva,
   akkor szállt hellén kézre a trójai vár.
Dobd le az ujjadról a bolondos lány adományát,
   dobd le: a méz alján mérget iszol, keserűt!
Hogy lehet ennyire együgyü és kelekótya egy ember,
   hogy maga kérje a rút mérgeket esztelenül?
S még ha talán nem rejt is mérget a csalfa ajándék,
   az biztos, hogy hat rád a varázsereje:
elbűvöl, hogy meg ne szeress más lányt, ha szeretnél,
   és akiért most égsz, hűtlenül el ne feledd.
Ó, te szerencsétlen! gyötrelmed szűnni sosem fog,
   végórája nem üt, társad örökre a kín.
És a belédbűvölt lángot más tárgyra terelned
   szintúgy nem lehet, úgy megköt e rút szerelem;
s majd ha a törvényes fáklyát kívánja a tested,
   megszentelt frigyed is tiltja e céda kötés.
Nem tarthatta dalával Circe vissza Odysseust,
   tudjuk, Iasont sem hajdan a kolchisi nő;
így rendelte a sors. Circe bűvölte Odysseust,
   azt meg a kolchisi: nem hagyta a Práka-triász.
Tartson bár szerelemben a lány e varázsfüvek által,
   Párkák ellen nem véd meg a bűvölete.
Lám, Thesszália nedveiben mi hatalmas erő van;
   ámde a dal jogait, kérlek, azért ne tagadd.
Sápad tőle a Nap, hamarabb érik be a termés,
   Holdat az égről is néha lehozhat a dal;
csillagokat besötétít, fellegeket tovakerget,
   kék égből is küld olykor a földre esőt.
Földet renget a dal, Nestor újból fiatal lesz,
   tőle a háborgó tenger azonnal elül;
holtakat is megidéz, vizeket tud megzabolázni,
   emberből farkas lesz, ha akarja a dal.
Épp téged szerelembe igézni ne tudna az ének,
   mely eget és földet, tengereket megigéz?
S még ha, tegyük fel, e kétes ajándék csábdalu mérget
   nem rejt is: hogy dobd el, van egyéb okod is.
Bármely földre kerülsz, bárhol lesz majd a lakásod,
   élj közelében, akár messzire vessen a sors:
nem pusztíthatod el lelked mélyén a cudar lányt,
   ujjadon ékszere nem hagyja, a kő, sohasem;
folyton felfrissíti nevét emlékezetedben,
   majd ha reméled már: végleg a semmibe tűnt.
S mint kialudt tűz csöpp fuvalattól újra feléled,
   mert, mit rászórtál, csak hamu fedte előbb,
úgy újul ki sebed minduntalan, újra meg újra,
   szüntelen izgat, nem mulik a kínod oka.
Mily panasz ömlik majd szádról, boldogtalan, akkor?
   Szólni sem enged a vad, csukladozó zokogás,
nem lesz vége jajongásodnak, sóhajaidnak,
   tiltakozó orcád mennyiszer öntözi könny!
Vedd le kezedről hát a bolondos lány adományát,
   mely szaporítja csupán bánatodat-bajodat!
Jól tudom én, hogy a míves aranyból rádragyogó kő
   néked mért szerez oly ritka nagy élvezetet:
mert a szivednek drága leányka viselte az ujján,
   mert ujjadra is ő húzta, a drága leány.
Jobb, ha a fennkölt művészet fele fordul a lelkünk,
   mit nagy Apolló ád, az nemesebb feladat,
és mit Melpomené s testvérei, mind a kilencen,
   szívében mit a szép Calliopea visel.
Persze nem állítom, hogy a Múzsák dolgaiban rest
   volnál, ily bűnnel nem gyanúsítalak én;
mégis, a lustító szerelem késlelteti gyakran,
   bölcs tudománytól elvonja az ember agyát.
Éppen azért ne csupán a bolondos lány adományát
   dobd el az ujjadról, kérlek, a drágakövet,
ám, ha tudod, milyen álnok kéj az a nagy gyönyörűség,
   s látod, mily keserű méz az a nagy szerelem,
vesd ki e gyötrelmes gondot rabszolga-szivedből,
   húzd ki Cupido rab-járma alól a nyakad;
lelked egészen a fennkölt művészet fele fordítsd,
   és ne szerelmet zengj: szebb, ha magasztos, a dal.
Lelsz-e olyat, ki ha könnyűszerrel megszabadulhat,
   inkább tűr mégis szolga-igát a nyakán?
Isten, válaszolod, s nyilakat hord játszi Cupido,
   ekkora istennel szembe hiába szegülsz:
íja sebosztó, szárnyai gyorsan messzeröpítik,
   s fáklyát tart, azzal szórja tüzét szanaszét.
Isten, s istennő fia az, ki e kórt kitalálta,
   csáberejét ezzel menti a vak, buja vágy;
őrültségét isteni névvel leplezi inkább,
   így szabadabban dúl, s bűne bocsánatosabb.
Azt mondják ugyanis, szárnyas sarját Erycina
   küldi a földre, azért jár föl-alá sebesen,
majd levegőbe emelkedik ismét gyors suhanással,
   s gyöngéd kézzel megvonja az íj idegét;
hódol néki az emberi nem, meg az égiek is mind,
   és mi a csillagokon, földön, a tengeren él.
Hajdan az emberek ostobasága találta ki mindezt,
   céda Venust s puzdrás, játszi-pucér Cupidót;
most hát, játszi Cupido költött fegyvere, tűnj el,
   tűnj el hát mielőbb, céda, parázna Venus.
Jertek elő, Múzsák, jöjjön citerával Apolló,
   tündöklő Bacchus s Maenalon istene, Pán!
Szent csapatuk kísérje a súlyos léptü Dicsőség,
   és gyors talpaival szerte repüljön a Hír.
Írnivalód a szerelmen kívül bőven akad még,
   választhatsz: jobban tetszik a régi? az új?
Híres férfiakat, hadi tetteiket dalolod meg?
   Tárgyához méltó lesz, ha megírod, a vers:
inkább nyúlsz a togáért? bármely vízre bocsátod
   sajkád, Hellas is tág tere, Latium is.
Van, mit Athén tett, van, mit a spártai hős fiatalság,
   és Rhodos és te, dicsőhírü korinthosi nép,
ősi Mycenében szintúgy sok még megiratlan,
   és amit Oidipus és sarjai tettek, az is.
Várnak a lydek, a perzsák híres dolgai csőstül,
   nyújt Macedónia sok népe is írnivalót,
hátra van Alba, s Karthágó története is még,
   s kínál, mit megzengj, Róma is épp eleget;
Róma, a nagyszerü, minden népek leghiresebbje,
   Róma, a főváros, szárazon és vizen úr.
Mert mi csekély részét írták meg a rómaiak nagy
   múltjának? Sokkal több, ami várja a dalt.
És ha a régieket nem kedveled, új is adódik,
   híres férfiakat bőven ajánl ez a kor:
itt a király, Alfonz, a neves Malatesta-család sok
   sarja, s Modena jeles városa, herceged is.
Polgárháboru dúl ma Bolognában, s ura ellen
   éppúgy fellázadt Génua: róla is írj;
foglald dalba Firenze, Velence hadát, s kik a kígyós
   büszke vezért zengik, lépj soraikba legott.
S fegyvert fogtak a jogtiprók, a hitetlenek ellen
   bátran a pannónok, lásd, igaz Istenükért:
róluk is írhatsz, hadd őrizze a fennmaradó hír
   harcaikat s elesett, nagynevü hőseiket;
ott küzdött a vitézek közt s elhullt a király is,
   vallásunk, az örök szent Atya bajnokaként.
Nem gyürkőzhetem én neki ily fontos feladatnak:
   most lepi első por harmatozó paripám;
ily veszedelmes pályán sokkal jobb, ha te vágtatsz,
   mert a porondot jól ismeri már a lovad.
S hogy ki ne mondjam: síma vizen próbáld ki vitorlád,
   s égig emeld a dicső Estei-ház fiait!
Békességben kormányoznak most akik élnek,
   Phoebust tisztelik és Píerisek csapatát;
ők a togát, míg Marsot kedvelték az elődök,
   háboruban szerzett mindegyik érdemeket:
így ez a híres ház mindenképp bő anyagot nyújt,
   válaszd tárgyul akár Marsot, akár a togát.
Nékem nincs versemben erő, és ekkora tenger
   hullámára hajóm nem meri bízni magát;
oldd el a bárkád: siklani fog; hangold fel a lantod,
   győzi e nagy munkát: Calliopea veled.
Jól ismerjük mind a tehetséged, mire képes,
   vállalná Claros szent ura is dalaid.
S engedd meg, hogy előjátékot zengjek, utat most
   nagyszerü versednek tárjon ez egyszerü vers;
míg te előjátékkal szórakozol, fut az élet,
   így tétlen telik el, semmibe csúszik időd.
Játszottál eleget; nézd, tárva a tenger, elültek
   mind a szelek, van elég, bőven elég szabad út.
Kezdd hát el, mire vársz? Phoebus kegyel, itt az idő, kezdd,
   kis pocsolyádat hagyd, várnak a tiszta vizek!
Gyöngéd cívódások után zengj hősi csatákat,
   más mértékre szabott, háborus énekeket.
Érjen véget a játék, küldd el a céda Dionét,
   súlyos lant vár, és még sulyosabb az ütő.
Éj volt, harmatos álom permetezett a szememre,
   s íme, egy istenség tűnt fel az ágyam előtt;
Phoebus volt bizonyára, reá vallott citerája,
   tegze is, és a babér zöld koszorúja fején.
Ő buzdított rá, hogy ilyen kócos-kusza verset
   írjak hozzád: vedd hát szivesen dalomat.

4. IANUS PANNONIUS TITO VESPASIANO STROZZAE

Dicite, quae sacro mittam responsa poetae,
   Pierides; vestri Numinis istud opus.
Dicite; nam verbis coelo me talibus aequat,
   Oblitus cogar prorsus ut esse mei.
Si quem sensisset de se Maro tanta sonantem,
   Signasset vatis conscius ora rubor.
Saxea quin etiam potuissent signa moveri,
   Aut si quid saxo durius esse potest.
Irrisitne meas, simulans extollere, nugas?
   An potius nostri falsus amore fuit?
Non est tanta eius levitas in pectore, non est,
   Ut soleat similes ille referre iocos.
Ipsum praeterea non cari fallit amici,
   Sed qui blanda manu spicula torquet, amor:
Quodsi tale nihil fas est me credere, solum
   Restat, ut hortandi nomine dicta rear.
Hoc sancti mores, probitas hoc insita linguae,
   Hoc mens invidiae clausa putare iubet.
Qui cum sit nostri longe doctissimus aevi.
   Exoptat plures surgere posse Titos.
Hinc me commendat, titulis ut concita virtus,
   Castaliam prono largius ore bibat.
An, si pavo suas spectari viderit alas,
   Expandet caudae, sidera picta, suae,
Nos nihil his stimulis, nihil hoc animabimur oestro?
   Haud adeo nobis ferrea corda rigent.
Sint tibi mille igitur, misso pro carmine grates,
   Quod duplicis meriti pondus et instar habet,
Nam semper cura nitar studiosius omni,
   Laudibus inveniar ne minor esse tuis.
Aut si non dabitur proprio clarescere versu,
   Nostra satis per te fama perennis erit.
Vivus apud vivos memorabile nomen habebo,
   Mortuus a sera posteritate legar.

JANUS PANNONIUS TITUS VESPASIANUS STROZZÁNAK

Súgjátok meg, a szent költő versére mit írjak,
   Múzsák, isten-erőt kér ez a nagy feladat.
Súgjátok, mert ő ugy dícsért engem az égig,
   hogy már-már feledem: mennyi vagyok, mi vagyok.
Hogyha magáról hall ily himnuszt zengeni Maro,
   bűntudatos lángot vetne a látnoki arc.
Még kőből faragott szobor is megmozdul e szókra
   (vagy ha találsz kőnél is merevebb anyagot).
Dibdábságaimat gúnyolta talán, ha magasztalt?
   Vagy szeretetből volt ennyire képmutató?
Nem - nem olyan léha s nem olyan könnyelmü a szíve,
   ily buta tréfákat meg nem ereszt sohasem.
És a barátság sem szedi rá, amit érez irántam -
   Ámor lődözi szét csalfa, csalárd nyilait.
Bár nem volna szabad gondolnom, hátra csak egy van:
   buzdítás végett mondta a szép szavakat.
Hószín jelleme és megrögzött nyíltszavusága,
   rosszakarattól ment szelleme ezt hiteti.
Ő, akinél már nem műveltebb senki korunkban,
   új Titusok jöttét várja, kivánja nagyon.
Éppen ezért biztat: szép címtől hajtva az érdem
   Castaliából mind többet igyon, s szivesen.
Látja a páva, mikor bámulják szárnyait - és már
   bontja a farktollát, csillog a szín-legyező.
Engem nem bök a bot csak, nem serkent ez a bőgöly?
   Ennyire nincs vasból, nem merevült meg e szív.
Hadd mondjak hálát elküldött énekedért hát,
   kétszer is annyit nyom latban e nagy jutalom:
arra törekszem majd mindjobban, minden erőmmel,
   hogy ne legyek kisebb, mint a te nagy szavaid.
Vagy ha saját versem sehogyan sem tenne dicsővé,
   általad éppen elég és örökös lesz a hír.
Míg élek, nevemet megjegyzik s őrzik az élők,
   s hogyha halott leszek én, olvas a kései sarj.

5. RESPONSIO AD TITUM VESPASIANUM STROZZAM

Quae lento partu genetrix natura profudit,
   Illa solent multos vivere firma dies.
Tardius Actaeae quia crescit truncus olivae,
   Arboribus reliquis saecula plura videt.
Corrigitur, spatio durandi, segnior ortus,
   Pensat crescendi longa senecta moram.
Sic tu sera meis reddens responsa tabellis,
   Misisti dignos posteritate sonos.
Lentum appellabam quondam, nunc fingere miror
   Tam cito tam doctos, te potuisse, modos.
Si vel septenos esses cunctatus in annos,
   Ignavi nomen vix subiturus eras.
Ah! nimis argute blandum defendis amorem,
   Dispeream si iam crimen, amare, puto.
Quantum non ulli vates habuere vetusti,
   Tantum dicendi, tu Tite, robur habes.
Aegrius humanas siquidem crudelibus iras,
   Frangi posse feris, multa pericla docent.
Non potuit Bacchas, placavit Cerberon Orpheus,
   Asperior monstro barbara turba fuit.
Non potuit nautas, flexit delphinas Arion,
   Piscis opem tribuit, cui nocuere viri.
Iam, video, nil est sermone potentius ipso
   Iam, video, nimium lingua diserta valet.
En! Ego qui fueram Veneris durissimus hostis,
   Cedo, relanguescit spiritus ille meus.
Haud tamen idcirco similes delabar in ignes,
   Invidiam sucrit deposuisse satis.
Sed te, quis Divum docuit tam nobile carmen?
   Qui tibi dictavit, Phoebus Amorne fuit?
Discipulum teneri iam me profitebor Amoris,
   Si tam facundos, efficit ille, sonos.
Hactenus alterno decuit contendere versu,
   Certandi hic fiat, dulcis amice, modus.
Exin' pacifero placidus me carmine visas,
   Et crebro a nobis te patiare legi.
Quippe tuas quanti faciam, doctissime, Musas,
   Alterius fias certior ore volo.
Ipse ego contineo conautem erumpere vocem,
   Ne qua blandiri me tibi parte putes.
At tu cum molli velox genetrice Cupido,
   Figite de nostra nulla tropaea fuga.
Quod cessi, haud ideo laetos agitate triumphos,
   Nec vestros currus florea serta tegant.
Non me captivum, sed amicum ex hoste parastis,
   Pacem vobiscum conciliatus ago.

VÁLASZ TITUS VESPASIANUS STROZZÁNAK

Mit a szülő, természet nagy nehezen hoza létre,
   Biztosan izmos az és hosszas időkig elél.
Mert lassan szökken sudárba a termő olajfa
   Többszáz évet is ér az valamennyi fa közt.
Mert késő születést jóvá tesz hosszu nagy élet,
   És ami lassan nőtt, lassu öregkora is.
Így leveled, mely késve hozá levelemre a választ
   Oly hangon szól, mely messzi korokra kihat.
Késve sokára: hivém, de ma már bámulva csodálom,
   Hogy te felette korán ily csodaszépet irál.
Késtél volna egész hét évet is ezzel a művel,
   Senki se mondhatná, hogy te mi renyhe valál.
Óh, a szerelmet oly édes ajakkal védte e vers, hogy
   Vesszek el én, ha ma is bűn nekem a szerelem.
Senki se bírna a régi idők költői között sem
   Annyi erővel még, mint Titus, a te szavad.
Bárha ezernyi veszély tanit, int, hogy a szörnyü vadaknál
   Emberszív haragát győzni le még nehezebb.
Cerberus Orpheust nem bánta, széttépte a Bacchans,
   Szörnynél is szörnyebb a szilaj asszonyi szív.
Hallva Ariont durva hajós nem, a cselle megindult,
   Hal neki nyújta segélyt, emberek üldözik őt.
Mégis, o mégis nincsen a szónál semmi hatalmasb,
   Látom, o látom, hogy mit tesz az ékes ajak.
Ím, magam, aki valék bősz ellene a szerelemnek,
   Engedek és lelohad nagy hevem és haragom,
Ámde ne essem azért e lángnak az áldozatául,
   Őt ha nem gyülölöm, már legyen ennyi elég.
Mondd, ki taníta e szép, emez édes dalra, mely isten,
   Mondd, ki sugallt: Phoebus volt vagy Ámor maga tán?
Még megvallom is, én hogy Ámor hive lészek ezentúl,
   Hogyha dalolni ilyen édesen ő tanitott,
Eddig illett tán minekünk versengeni lanttal,
   Zárja, fejezze be ma ezt a vetélyt eme dal.
Békés verset küldve neked, viszonozd te is azzal
   Olvashassam már gyakran a te dalodat,
Mert művelt költő, Múzsád, hogy mennyire tartom,
   Halld azt mástól meg, azt akarom, csakis ezt.
És elfojtom a szót is ez ajkon, ha ki-kitör már,
   Félve, ne véld, hogy e szó csak hizelegni akar.
Ámde azért henye, bájos anyáddal röpke Cupido,
   Ne állítsd, ha futok, fel diadaljeledet.
Bár engedtem, még diadalt ti ne üljetek és ne
   Fedje azért kocsitok sok diadalmi füzér:
Foglyotokul nem esem, de az ellenség ma barát lett,
   Békét kötve aki nyugton is él veletek.

6. AD FRANCISCUM DURANTUM FANENSEM

Quas tibi pro tali referemus carmine grates?
   O decus, o patriae, gloria magna, tuae!
Ut placido cantu nostras demulseris aures,
   Grande foret verbis explicuisse meis.
Nec me adeo gelidae demulcet spiritus aurae,
   Nec me adeo murmur lene sonantis aquae,
Nec me delectant aestivae gratius umbrae,
   Arbore nec mollis sub viridante sopor.
Nec suavis tepidi veris mihi gratia, nec Sol
   Dulcior hibernis est mihi temporibus.
Terque quaterque tuos uno stans in pede versus
   Perlegi, et fixo lumine semper hians.
Protinus obstupui, cuius de gurgite fontis
   Fluxerit ingenii, copia tanta, tui.
Et merito obstupui; numerus iucundus in illis,
   Et lepor, et gravitas, et sonus ipse facit.
Aut tu grandisonom servas sub corde Maronem,
   Aut tibi in arcano pectore Homerus adest.
Non opus est notrae dignas tibi reddere grates,
   His me quii studiis invigilare mones.

FRANCESCO DURANTE DA FANÓHOZ

Ily gyönyörű versért méltó köszönet mi lehetne?
   Dísze hazádnak, nagy fénye, dicső fia vagy!
Lágycsengésü dalodról, mint simogatta fülünket,
   szólani kellőképp nincs szavaimban erő.
Nem simogat finomabban a hűs estvéli fuvallat,
   sem lágyan zsongó víz csobogó moraja,
nyár derekán nem esik jobban pihenésül az árnyék,
   sem puha szendergés zöldkoronás fa alatt.
Langy tavasz illata sem gyönyörűbb, s télvíz idején nem
   ennyire édes a Nap rámragyogó sugara.
Versed háromszor-négyszer, féllábamon állva
   olvastam, s a szemem falta, reá tapadón.
Ámuldoztam: mily forrás örvénye kavarta,
   ontja tehetséged bővizű áradatát?
Ámuldoztam, s joggal: olyan jó bennük a mérték,
   együtt báj meg a súly, csengnek a verssoraid.
Szívedben zengőszavu nagy Maro lakozik tán,
   vagy kebeled mélyén Trója Homérosza él!
Nem vagyok én képes méltó köszönetre, csak arra,
   hogy buzgón tanulok, megfogadom szavadat.

7. DE MORTE ANDREOLAE, NICOLAI V. PONTIFICIS
ROMANI ET PHILIPPI CARDINALIS BONONIENSIS MATRIS

Vos, quibus est humilem concessum degere vitam,
   Et fragiles inter consenuisse casas;
Discite naturam, non incusare, potentem,
   Cum vobis vitae debita finis adest.
Respicit ad nullos, Lachesis communis, honores,
   Nec curam ullius nobilitatis habet,
Parcere nec senibus, nec parcere novit ephebis,
   Non a formoso continet ore manus.
Nulla fugat virtus inevitabile letum;
   Non coacervatas mors reveretur opes.
Nec scit conspicuos gemmata veste tyrannos,
   Nec regum matres, nec trepidare ducum.
Respicite Andreolam, parvo quae clausa sepulcro,
   Aequales Parcas omnibus esse docet.
Haec matrona fuit virtutibus inclyta summis,
   Haec fuit aeterna clara pudicitia.
Haec gravis, haec prudens, haec integritatis amatrix,
   Haec sanctae cultrix religionis erat.
Sed licet implerit magnis virtutibus orbem,
   Plus tamen est natis nobilitata suis.
Nara peperit dextro Nicolaum sidere quintum,
   Quo Roma et totus praesule mundus ovat.
Et te, purpureo, redimite Philippe, galero,
   Praeside quo gaudet Bononiense solum.
Spargite felicem tumulum viridantibus herbis,
   Spargite sanguineis, ossa beata, rosis.
Quicquid odorifero, sudant xylobalsama, trunco,
   Puniceum rubeis qua tepet aequor aquis,
Quicquid plorantes lacrymant de cortice myrrhae,
   Colligit Eous quicquid odoris Arabs,
Hos ungat cineres, hanc defundatur in urnam,
   Menstruus huic busto concelebretur honos.
Ut colimus sanctas, pompis solennibus umbras,
   Huic praestet similes quilibet exequias.
At vos, qui sub humo tumulatos roditis artus,
   Et facitis partem pulveris exiguam,
Parcite: nec vobis sacras violare medullas,
   Dentibus infestis suadeat ulla fames.
Molliter inclusum, mitis premat urna, cadaver,
   Suspensus metuat