Utószó

"A diktatúra legjobb fegyvere a titkolódzás, a nyilvánosság viszont a demokrácia leghatékonyabb eszköze." - mondotta Niels Bohr a világhírű Nobel-díjas dán atomfizikus. Kérdés azonban, hogy mit jelent a nyilvánosság, mint fegyver, és ez miért a demokrácia leghatékonyabb eszköze? A nyíltság és a nyilvánosság mértékétől függ, hogy a társadalom milyen széles körben tud hozzájutni a közügyek eldöntéséhez szükséges információkhoz. Kétségtelen, hogy itt kényes határterületen mozgunk. Nagyon fontos és egymásnak ellentmondó érdekek között kell megtalálni az egyensúlyt. A társadalom szélesebb körű hozzájutása az információkhoz - vagyis a kisebb mértékű titoktartás és titkolódzás - ugyanis adatokhoz segítheti az adott társadalom ellenfeleit is, és ez által megnövelheti azok erejét. E sorok írója is a nagyobb nyíltság-nyilvánosság, és a kisebb titoktartás-titkolódzás híve, mert a nyilvánosságból több haszon és erő származna az önrendelkező - valódi - demokrácia számára, mint amennyit ellenfelei profitálhatnának belőle.

A titoktartás, a titkolódzás, a titkos tudás, vagyis az információs-monopólium: hatalom. Nagy hatalom! Aki beavatott szinte mindent megengedhet magának a kívülállókkal szemben. Már sokan megkísérelték, hogy felhívják a tömegtájékoztatási eszközök figyelmét az abszolút agykontrollra, és a benne rejlő veszélyekre. Ez az erőfeszítés azonban az elhallgatás áttörhetetlen falaiba ütközött. Igen kevés információ tudott keresztül szivárogni ezeken a falakon. Ezért van az, hogy a gyanútlan polgárok egyes hírekre zavarodottan kapják fel a fejüket. Még mindig 2038-ig kell várni arra, hogy az Egyesült Államok demokratikus kormánya a közvélemény elé tárja a rendelkezésére álló bizonyítékokat arról, hogy ki ölte meg John Fitzgerald Kennedyt, vagy testvérét, Robert Kennedyt, vagy mi is történt igazán Brit-Guayana-ban Jonestown-ban? A hallgatás "igazolása" mindig ugyanaz: ezt követeli a nemzetbiztonság érdeke. Azt azonban már nem magyarázzák meg, hogy milyen nemzetbiztonsági érdek fűződik ehhez a túlméretezet titoktartáshoz? De említhetnénk Waco-t és David Koresh-t, vagy Oklahoma City-t és Timothy McVeigh-t. Miért követnek el hirtelen ámokfutók sorozatgyilkosságokat látszólag minden ok nélkül? Miért lettek mindennaposak a gyermekek sérelmére elkövetett durva erőszakosságok és szexuális visszaélések? Milyen okai vannak a destruktív kultuszok gomba módra való terjedésének? A sort folytathatnánk. E teljesen különböző események és személyek között az létesít kapcsolatot, hogy a kutatók megállapították: a főszereplők magatartásában döntő szerepet játszott az agykontroll.

A tudomány csak a társult tudás és a kollektív erőfeszítés révén, azaz a tudományos információk szabad áramlása segítségével tud optimálisan fejlődni. Ezért a kutatók mindig is az információkhoz való minél szélesebb körű hozzájutást szorgalmazták, hiszen az ő tudományos rangjuk munkájuk színvonalától, az viszont nagyrészt az elérhető információktól függ. Akik viszont a titoktartást - a lehető legszélesebb körű titkolódzást - részesítik előnyben, olyan kultúra és hagyomány képviselői, amelyben a rejtett információk ismerete biztosította a magasabb társadalmi státust. Ha valaki a bennfentesek, a beavatottak, a jól informáltak köréhez tartozott, az kiemelt társadalmi rangot jelentett a számára. Ilyen titkolódzó társadalomban többszörösen is igaz, hogy a tudás hatalom és különösen a szigorúan titokban tartott információk - hivatali titkok, üzleti-, kereskedelmi titkok, katonai titkok, államtitkok, személyekre vonatkozó bizalmas értesülések stb. - ismerete a hatalom egyik legfontosabb forrása. Akiknek tehát a hatalmuk a titkok birtoklásán nyugszik, természetesen görcsösen ragaszkodnak hatalmuknak ehhez a bázisához. Retorikájukban a nemzet biztonságára hivatkoznak, de szinte mindig a saját hatalmukra gondolnak. Az információk monopóliumával rendelkező e beavatottak legtöbbször semmilyen magyarázatot nem adnak arra, hogy milyen konkrét okok miatt tilos a társadalomnak tájékozódnia a saját életét közvetlenül érintő fontos tényekről és adatokról.

A keretein túlfeszített - indokolatlan - titkolódzás a visszaéléseknek és a korrupciónak a melegágya. Számos titoktartásra vonatkozó jogszabály tartalmaz olyan rendelkezést, hogy a titkosítás nem járhat az érvényes jogszabályok megszegésével, nem nyújthat mentességet a tévedések, hibák és bűnök elkövetőinek. Olvashatók olyan kitételek is, hogy nem segítheti elő felelős közéleti személyek takargatását, nem korlátozhatja a gazdasági-, kereskedelmi versenyt. Az ehhez hasonló rendelkezések azonban csak annyit érnek, mintha a jogalkotó előírná a bűnözőknek, hogy ne rejtegessék az általuk elkövetett bűncselekményeket, vagy megparancsolná a hozzá nem értőknek, hogy tárják a nyilvánosság elé, mennyire alkalmatlanok a rájuk bízott közfeladatra. Lord Acton megfogalmazása közmondássá vált: "A hatalom korrupttá, az abszolút hatalom pedig abszolút korrupttá tesz".

A szupertitkos agykontroll számos szigorúan rejtve tartott kutatási-kísérleti program kombinált eredménye. Az FBI-nak, a CIA-nak, a NASA-nak, az NSA-nak, a hadseregnek és a haditengerészetnek, valamint a többi résztvevő tudományos intézménynek, egyetemi kutatóintézetnek és magáncégnek az volt az alapvető érdeke, hogy tevékenységük szigorúan titokban, a nyilvánosság teljes kizárásával, és az arra hivatott törvényhozó és kormányzati szervek ellenőrzése nélkül folyjék. A nyilvánosság nyomása alatt nem álló projektek nemcsak a kísérletekbe bevont személyekre jártak rendkívül káros következménnyel, de valójában korrumpálták a benne résztvevő intézményeket és kutatókat is. A közvélemény figyelmének és a tudományos nyilvánosság bírálatának a hiánya szükségszerűen vezetett el a visszaélésekhez. A legnagyobb kárt azonban maga a demokratikus rend szenvedte el. A résztvevők cinkos és cinikus bűnrészessége, a titoktartással történő gátlástalan visszaélés - az a tudat, hogy bármit el lehet követni, mert nincs számonkérés és felelősségrevonás - dekadens, felelőtlen, sőt morbid magatartásba torkollott.

Minden bürokrácia igyekszik hatalmát azzal is megerősíteni, hogy ismereteit és szándékait titokban tartja. Ha egy szervezet titokban működik, akkor szándékai és tettei elkerülik a bírálatot. A hivatali titok ennek a bürokráciának a találmánya, ezért létrejötte óta semmit nem védelmezett jobban, mint ezt a titkot. A kormányzati apparátusok ösztönösen akadályozzák, hogy a törvényhozók ugyanazoktól a szakértőktől és érdekcsoportoktól tájékozódhassanak, mint ők. Előnyben részesítik a hiányosan informált és ezért viszonylag tehetetlen jogalkotót. Ugyanis a tájékozatlanság valamilyen módon a bürokraták érdekeit szolgálja.

A "titokráciákká" degenerálódott reáldemokráciákban a hivatali titok, a szakmai titok, az államtitok és a számtalan egyéb titok a hatalom forrása lett. De az is bebizonyosodott, hogy a túl sok titok, és a túl nagy titkolódzás megsemmisíti a tájékozódáshoz való jogot, amely nélkül önrendelkező társadalom nem működhet. A túlfeszített titkolódzás aláássa a kormányzat, a közigazgatás és az egész demokratikus társadalmi berendezkedés tekintélyét. Ugyanakkor természetes igény az adott társadalom és az állam védelme, és léteznek legitim nemzetbiztonsági érdekek is. Minden az arányokon múlik. Ha a szükséges titkok megtartása jó dolog, a túlságosan sok és a közösségre tartozó információ letitkosítása már kártékony. Ezért a nagy nyugati demokráciákban egyre nő az aggodalom a túlzásba vitt titkolódzás elnyomó és kirekesztő rendszere miatt. A bukott kommunista rendszer egyik legellenszenvesebb tulajdonsága volt, hogy a hatalom birtokosai teljesen kizárták a valódi tájékozódásból a társadalom túlnyomó részét. A Nyugat hanyatlása eredményeként elbürokratizálódott állam kikerült az alulról jövő ellenőrzés alól. A hatalomgyakorlás titkos módszerei miatt egyre nő az aggodalom és a félelem a lakosság körében. A túlzott titkolódzást úgy élik át a polgárok, mint a kormányok ellenőrzetlen hatalmának az illegitim növekedését.

A kormányok, és s felettük álló informális hatalom, visszaél a titoktartással. Ezért mind Amerikában, mind Európában komoly erőfeszítések történtek a társadalmat érintő ügyekben a titkosítás körének a szűkítésére. Eddig nem sikerült megtalálni a nyíltság-nyilvánosság, valamint a legitim nemzetbiztonsági érdekek védelme között húzódó optimális határt.

Az önrendelkező demokrácia nem egyszerűen azt jelenti, hogy a lakosság időnként szavazhat. Az önrendelkezés lényegéhez tartozik, hogy az állampolgárokhoz eljussanak azok az információk, amelyek nélkül nem tudnak érdemben részt venni a demokratikus döntéshozatalban. Joggal merül fel a kérdés, miért nő egyre a szakadék aközött, ami történik, és aközött, amiről a tömegtájékoztatás beszámol? Miért érzik úgy a tömegtájékoztatási intézmények tulajdonosai és irányítói, hogy el kell titkolniuk a tények jelentős részét, illetve hiányosan vagy kifejezetten eltorzítva kell azokról tájékoztatni? Az alapvető kérdés így hangzik: mi a baj az igazsággal? Kinek áll érdekében eltitkolni, illetve meghamisítani? Az igazság alatt itt a tényekkel egyező ismeretet értjük, nem pedig annak ilyen-olyan érdekek szerinti minősítését igazságosnak vagy igazságtalannak, jogosnak vagy jogtalannak, hasznosnak vagy károsnak. Nem arról van szó, hogy a sajtónak világgá kell kürtölnie minden állami titkot, érzékeny katonai vagy hírszerzési adatot. Olyan ténykövető tájékoztatásra van szükség, amely nélkül az adott kormányzat tevékenysége nem kísérhető figyelemmel és a demokrácia rendszere nem működhet zavartalanul, mert a túlzott titoktartás akadályozza a demokratikus folyamatokat. (Magyarországon, pl. milyen államérdeket sért a társadalom megfelelő tájékoztatása az eladott közvagyonról? Miért kellett letitkosítani 50, sőt 80 évre a privatizáció egyes adatait?)

Az Egyesült Államokban 2002-ben létrehozták elnöki rendelettel az Információs Készenléti Hivatalt (Information Awareness Office-t), amely valójában állami propaganda- hivatal szerepét tölti be, élén John M. Poindexter-rel. Az információnak ilyen bürokratikus irányítása a diktatúrák gyakorlatára emlékeztet. Ez akkor is így van, ha gondosan elkerülik a propaganda szó használatát, és e helyett inkább a "rábeszélés, meggyőzés" (persuasion) elnevezést használják. Az államilag irányított tájékoztatás igazi célja a titoktartás és a titkolódzás hatékonyabbá tétele, valamint a kormányzat - és a felette álló háttérhatalom - információs monopóliumának a megszilárdítása.

Az államok feletti főhatalom informális birtokosai - a nemzetközi pénzügyi közösség vezérkarának tagjai - arról akarják 2001. szeptembere óta meggyőzni az ipari demokráciák lakóit, hogy veszélyben a biztonságuk, és megvédése érdekében korlátozni kell az alapvető szabadságjogaikat, köztük a korrekt és kielégítő tájékozódáshoz való jogot. A finánctőkések pénzügyi internacionáléja - a Kapintern - felgyorsította az Új Világrend bevezetésének a menetrendjét.

Ebben az utószóban érdemes felidézni, hogy Robert C. Byrd szenátor, aki az amerikai Szenátus nagyhatalmú Appropriation Committee-jének, a költségvetési összegek szétosztásáról döntő bizottságának az elnöke (és egyébként a washingtoni Szenátusnak 1958! óta tagja) miként magyarázta el a "tulajdonát" képező Cathy O'Brien-nek, hogy mi az az Új Világrend, amely felé halad a világ? Byrd azért lehetett őszinte, mert bízhatott abban, hogy a gyermekkorától programozott Cathy O'Brien számos "alter"-re széthasított tudata nem lesz képes visszaemlékezni rá. Részletesen ismertette, hogy milyen belső struktúrája van a világuralomra törő erőknek, milyen stratégiákat követnek, s ezen belül hogyan használják fel a pszichológiai hadviselés eszköztárát. Byrd szenátor azzal igazolta az agykontrollal elkövetett atrocitásokat, hogy ezekkel lehet felgyorsítani és a kívánt irányba terelni az eseményeket. A világvallások manipulálása azért fontos, mert a segítségükkel valósulhat meg a "bibliai világbéke". Ehhez az egyetlen rendelkezésre álló hatékony eszköz a totális agykontroll az új világrendben. Byrd azt is állította, hogy a legfelsőbb egyházi vezetők is tisztában vannak ezzel és ezért támogatják ezt a világstratégiát.

Byrd szenátor Cathy O'Brien agykontroll-áldozattá tételét is igyekezett "igazolni". Erről ez olvasható a "TRANCE Formation of America" 118. oldalán:

"Hazánk részvételét a kábítószer-kereskedelemben, a pornográfiában és a fehér rabszolgaságban azzal 'igazolta', hogy így lehetséges 'az illegális tevékenység világszintű ellenőrzésének a megszerzése' és a rendelkezésre álló Black Budget-ből (illegális pénzekből) finanszírozni lehet azokat a titkos tevékenységeket, amelyek 'a világuralom és a totális ellenőrzés révén megteremtik a világbékét.' Byrd ragaszkodott ahhoz a nézetéhez, hogy a világon élő emberek 95%-a azt akarja, hogy a maradék 5% irányítsa őket, és ezt azzal lehet bizonyítani, hogy 'a 95% nem akarja tudni, hogy valójában mi folyik az államhatalom berkeiben.' Byrd meg volt róla győződve: ahhoz, hogy a világ fennmaradhasson az emberiségnek 'óriási evolúciós lépést kell tennie egy felsőbbrendű faj létrehozására.' Ahhoz, hogy ez a 'felsőbbrendű faj' létrejöjjön a náci és a Ku-klux-klán elveknek megfelelően népirtással 'meg kell semmisíteni az alsóbbrendű fajokat és kultúrákat' genetikai változtatásokkal és ki kell tenyészteni 'a tehetségesebbeket - a világ szőkéit'.

Cathy O'Brien, a monologizáló Byrd szenátortól azért tudhatott meg ilyen őszinte és bennfentes információkat, amelyeket az új világrend más irányítói soha nem árultak volna el, mert a szenátor akarat nélküli biorobotnak tekintette, aki teljesen az uralma alatt áll.

Amerikában az uralkodó elit a legkülönfélébb érvekkel próbálja elfogadtatni az agykontrollt a közvéleménnyel. Bevezették az ártatlanul hangzó "lelki egészség-programot", amely valójában a szövetségi, a tagállami és a helyi hatóságok szigorúan titkos tevékenységét tartalmazza, és a tömeges méretű magatartás-befolyásolást célozza. Küszöbön áll a magatartás-befolyásolás globális kiterjesztése. Sikerének fontos előfeltétele, hogy az emberiség ne szerezzen róla tudomást, s szinte észrevétlenül kerüljön totális ellenőrzés alá. Az ún. posztmodern világban egyre kevésbé tűrik az igaz tényeket, és érvek helyett büntetőjogi eszközökkel próbálnak a kellemetlen igazságok ellen harcolni. A konszenzusra nevelt nemzedékek bizonyultak a legtürelmetlenebbeknek. Ez már nagyrészt a többirányú és globális méretekben alkalmazott agykontroll eredménye.

2004-ben már üzemel a "frekvencia-kerítésként" ismert agykontroll technológia. Az Új Világrend stratégái 2006-ra tűzték ki a már nagyrészt kifejlesztett "Holographic Inserts" technológia gyakorlati alkalmazását. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy háromdimenziós valóságot hozzanak létre mesterségesen. A célszemély nem tudja eldönteni, hogy hol ér véget az organikus-valóságos világ, és hol kezdődik a mesterséges-virtuális valóság? Ennek a bio-neurológiai manipulációnak az irányítói nagyrészt arra építenek, hogy az emberek többsége nem hisz ezen ultramodern agykontroll-technikáknak a létezésében. Ha valamit nem látunk, és nem tudjuk érzékelni az öt érzékszervünkkel, akkor arról azt hisszük, hogy az nincs ránk hatással. Ha nem tudunk valamilyen ellenségnek a létezéséről, akkor nem is készülünk fel az ellene való védekezésre.

A tényleges helyzet azonban az, hogy a totális agykontroll irányítói már rendelkeznek olyan technológiával és eszközrendszerrel, amely számos vonatkozásban túlszárnyalta a tudomány eddig ismert lehetőségeit. Az ultramodern bio-neurológiai technológia képes akadályozni egyes fajok és egyének fejlődését, s ez reális veszély az emberiség számára. Ezért ma az a legfontosabb, hogy az emberek felmérhessék: milyen veszéllyel kell szembenézniük? Még van idő arra, hogy az emberiség felkészüljön a frekvencia-kerítés és a holografikus inzertek elleni védekezésre. Ismert külső technológiai védelem egyelőre nincs. Lehetséges viszont, hogy felgyorsítsuk a jelenlegi genetikus kódunkon belüli természetes folyamatokat, hogy amikor a bio-neurológiai manipulációk kezdődnek, a lehető legkevésbé hassanak ránk. Mi magunk vagyunk a leghatékonyabb 'védőfegyver': organizmusunk egésze, a testtel, az aggyal és a tudattal, valamint a társadalmi személyiségünkkel, azaz társadalmi viszonyaink összességével. Társadalmi lényként viszonyrendszerek koordinátái között élünk. Társadalmi személyiségünk legalább olyan fontos, mint biológiai-fiziológiai organizmusunk.

Elsőként tudomásul kell vennünk, hogy a gondolatok - gondolataink - szó szerint objektíve ható erők, sorsunkat meghatározó tényezők. Álljon itt erről egy idézet a Talmudból:

"Figyelj a gondolataidra,
mert azokból szavak lesznek.
Figyelj a szavaidra,
mert azokból tettek lesznek.
Figyelj a tetteidre,
mert azokból szokások lesznek.
Figyelj a szokásaidra,
mert ők formálják a jellemedet.
Figyelj a jellemedre,
mert a jellemed lesz a sorsod."

A negatív gondolatok elősegítik az ellenszenves - ellenséges beállítottságú - negatív valóság létrejöttét. A merev, dogmatikus, félelemteli, szűklátókörű nézetek szó szerint elektromágneses blokkokat képeznek központi idegrendszerünk működésében. Rendkívül fontos, hogy önállóan gondolkodjunk, és ne engedjük meg, hogy mások tekintélyi alapon formálják saját véleményünket. A központi idegrendszer működésének, a tudatnak és a léleknek ez az edzése megerősíti az ember 'mentális izmait'. Ebben a tekintetben nagyon is sokat lehet tanulni Jose Silva képességfejlesztő, öngyógyító módszerétől, amely azonban sokkal inkább 'ön-agykontroll', relaxációs technika, semmint mindent megoldó eljárás.

A hozzáértéssel végzett meditáció, képzeletbeli megjelenítés, önhipnózis, és más 'agyerősítő' technikák segíthetnek a magasabb rendű képességek kifejlesztésében, erősítésében. Az idegrendszer az emberi organizmus egészének az egyik alrendszere. Ezért a testnek magának is erősnek kell lennie. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a tudatos és mértékletes testedzés, valamint a helyes táplálkozás fontosságát egy olyan korszakban, amikor szinte valamennyi élelmiszer tele van a legkülönfélébb vegyszerekkel, tartósító anyagokkal. Ma még nem feltárt, hogy milyen veszélyt jelentenek azok a mesterségesen előidézett sugárzások, amelyek közepette élünk. De erre is oda kell figyelni, amikor már mindennapos használati tárgy lett például a hordozható telefonkészülék.

Ugyancsak hasznos lehet, ha sérelmeinket és elszenvedett konfliktusainkat rövid idő alatt feldolgozzuk, mert a negatív érzelmek bizonyítottan akadályozzák a magasabb lelki struktúrák fejlesztését, hatékony működését. Az önuralomnak az emóciók feletti ellenőrzést is magába kell foglalnia. Ma közéleti vita tárgya Észak-Amerikában és Európában is, hogy milyen veszélyt jelent az emberiség számára, közelebbről az emberi személy autonómiájára és méltóságára például a klónozás. A széleskörű viták eredményeként már megszülettek a javaslatok a teljeskörű betiltásra. Amikor azonban az idegtudományra kerül sor, kiderül, hogy nincs korlátozó, vagy tiltó jogszabály, vagy megállapodás. Az idegtudománnyal való visszaélés lehetőségének a teljes ignorálása azonban még nem szünteti meg ezt a ténylegesen fennálló veszélyt. Ha feltesszük azt a kérdést, hogy a tudósok melyik csoportja fogja belátható időn belül megváltoztatni az emberi természet alapvető tulajdonságait, a legvalószínűbb válasz az, hogy a genetikusok. E sorok írójának azonban szilárd meggyőződése, hogy az idegtudomány, a neuro-technológia sokkal nagyobb, és közvetlenebb veszélyt jelent ebből a szempontból, mint a genetika.

Kétségtelen, hogy a genetikus felépítés meghatározóan kihat az adott személy magatartására. A gének azonban a központi idegrendszeren - az agyon - keresztül fejtik ki hatásukat. Ha valakik - mondjuk az Új Világrend integrált hatalmi elitjének az irányítói - tudni akarják előre, hogy miként fognak egyes személyek viselkedni, és ezt a viselkedést az ellenőrzésük alatt akarják tartani, akkor a kontrollt az illető agyánál kell kezdeniük. Elképzelhető, hogy a közeljövőben már átvilágíthatják speciális szkennerrel valakinek az agyát, és az így kapott adatokból megállapíthatják, hogy az illetőnek vannak-e hajlamai mentális betegségekre vagy sem, hogy kondicionálva van-e a depresszióra, vagy az erőszakos magatartásra? Az is lehetséges, hogy neurális-implantátumokkal már a közeljövőben megnöveljék az erre kiválasztott emberek intelligenciáját, felgyorsítsák reflexeiket, és az átlagon felülivé tegyék idegrendszerük teljesítményeit. A gyógyszerkutató cégek molekuláris szinten keresik az aggyal kapcsolatos betegségek befolyásolását, a paralízistől a rettegésig és a félénkségig.

Úgy gondolom, hogy régóta esedékes tudományos közéleti vita lefolytatása a széles nyilvánosság előtt az idegtudomány etikai korlátainak a meghatározásáról, és hatalmi célokra történő felhasználásának a szabályozásáról. Ha az emberek kellően tájékoztatva lennének arról, hogy milyen visszaélések lehetségesek az idegtudomány által felfedezett technológiákkal, technikákkal és eszközökkel, akkor a közvélemény nem csupán a genetikával foglalkozna. Kétségtelen, hogy a genetikában is vannak baljóslatú lehetőségek. Az ember öröklődő tulajdonságait nem csak testi és szellemi képességeinek javítására, de a magasabb rendű emberi faj kitenyésztését célzó törekvések realizálására is fel lehet használni. Az eugenikának ez a nemzeti-szocialista felhasználása máig visszatérő kísértetként rémisztgeti mind a közvéleményt, mind a politikusokat. Az a félelem, hogy a hatalom gyakorlói kiválogathatják a kívánatos tulajdonságokat, és elfojthatják a nem kívánatosakat, nagyon is megalapozott.

Ez a könyv arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy az idegtudomány művelőinek egy csoportja közreműködött nemcsak ideg- és elmebetegek, de teljesen egészséges személyek kísérleti alanyokká válásában, és a tudomány nevében megengedhetetlen eljárásoknak vetette alá ezeket az embertársainkat. Az ő felelősségük eddig nem került a társadalmi nyilvánosság bíráló széke elé, mert a hatalmat kiszolgáló tömegtájékoztatás elhallgatta az erre vonatkozó tényeket. A közvélemény figyelmébe az abortusz ellenes aktivisták kerültek, valamint azok, akik ellenzik az őssejtekkel való kísérletezést és elutasítják a klónozást. Ezért a géntechnológia erkölcsi vonatkozásai kiszorították az idegtudomány etikai problémáinak a megvitatását. Az Egyesült Államokban National Institutes of Health (Országos Egészségügyi Intézmények) nagy összegű költségvetéssel rendelkeznek a genetikával kapcsolatos etikai, jogi és társadalmi kérdések kutatására, de nem irányoznak elő semmit az idegtudomány etikai problémáinak a feltárására.

Miközben a klónozásról már az Európa Tanács és az ENSZ is hozott döntéseket, az idegtudomány a saját tevékenységét továbbra is önmaga szabályozhatja a sokkal lazább orvosi és kísérletezési normák keretei között. A szabályozás e módja és a közéleti "félretekintés" eredményeként a közvélemény szinte nem is tesz különbséget, ha az aggyal (központi idegrendszerrel) kapcsolatban van szó kezelésről, vagy a teljesítmény fokozásáról. Az ideg- és elmegyógyászatban alkalmazott gyógyítási módszerek az egészségügyi biztosítás szempontjából is ugyanazt a figyelmet érdemelnék, mint a többi gyógyítási módszer esetében alkalmazott gyógyszerek és eljárások. Ma már nem lehet a személyiségi tulajdonságokat megváltoztató gyógyszereket holmi orvosi kacatoknak, vagy teljesítményfokozó eszközöknek tekinteni. Új megközelítésre van szükség, amely egységes etikai normákat alkalmaz minden olyan orvosi és tudományos eljárásra, amely az egészséget, és az emberi viselkedés egészét érinti, legyen az a genetika, vagy az idegtudomány.

A nyilvánosság előtt lefolytatott közéleti párbeszéd hozzájárulhatna az idegtudomány etikai szabályozásához. Jogi tiltásokkal nem lehet megakadályozni sem a további kísérleteket az idegrendszerrel, sem a tudományos kutatás előrehaladását. Ahhoz azonban, hogy érvényesülhessen a társadalom akarata, magának a társadalomnak is világosabb képet kellene kapnia arról, hogy hol tart ma az idegrendszer befolyásolásának a technológiája, milyen technikái és eszközei állnak már rendelkezésre? Csak egy tájékozott társadalom képes önálló véleményalkotásra és megfelelő törvények kikényszerítésére a magasabb etikai normáknak megfelelően.

A szükségessé vált jogszabályok megalkotása évtizedek óta elakad annál a falnál, amit úgy hívnak: "nemzetbiztonsági érdek". A törvényhozó szervek azonban már nem hajlandók engedelmesen elfogadni a parttalan nemzetbiztonsági érdekekre való hivatkozást, és egyre inkább igényt tartanak a pontos és teljes körű tájékoztatásra. A nyugati demokráciák lakói sem fogadják lelkesen, hogy országaik olyan államokká váltak, amelyekben - a kommunista diktatúrákhoz hasonlóan - mindent megelőz a nemzetbiztonságra való hivatkozás. Ez legitim érvelés volt a világháborúk idején, valamint a hidegháború időszakában. A berlini fal leomlása 1989-ben azonban véget vetett a hidegháborúnak, de a békeidőben kötelező demokratikus nyilvánosság, a szabad közéleti viták, valamint a kormányzatok számon kérhetősége továbbra is hiányzik. Úgy tűnik, hogy a fenti értékek végleg a háború "áldozataivá" váltak.

A legszomorúbb azonban az, hogy a nemzetbiztonság "legfőbb államérdekké" nyilvánításával maga az igazság vált a legnagyobb veszéllyé a rendőri módszerekre áttérő hatalmi elit számára. Mindennek azonban nem kell így lennie. A nemzetbiztonság nem valamiféle menlevél a közügyek titkos intézésére, a demokrácia lecserélése 'titokráciára'." Az információ monopolizálásával működtetett titkolódzó társadalom helyére olyan nyílt társadalomra van szükség, amely visszaállítja az igazság, az igaz tények ismeretének, az információ szabad áramlásának az elsődlegességét. Ez nem olyan értelemben lenne nyitott társadalom, ahogyan azt a nemzetközi pénzügyi közösség értelmezi. A szervezett pénzhatalom által propagált nyílt társadalom az, amelyben a nemzetközi pénzkartell minden nemzetállami korlát és közösségi felelősségvállalás nélkül gyakorolhatja pénzügyi-, gazdasági-, és politikai hatalmát. A polgároknak rokonszenves nyílt társadalom viszont az, amely mentes a beteges és erkölcstelen titkolódzástól, amelyben minden egyes ember adminisztratív korlátozás nélkül rendelkezhet emberi jogaival és politikai szabadságjogaival, s akadálytalanul hozzájuthat a szükséges információkhoz.

A jelen munka csak egy töredékét tartalmazza a tudatmódosításra vonatkozó, összegyűjtött és feldolgozott tényanyagnak. Az abszolút agykontroll technológiája - ha nem kerül a társadalmi nyilvánosság ellenőrzése alá, és ha nem korlátozzák szigorú jogszabályi előírások - veszedelmesebb lehet az emberiség számára, mint az atombomba. Ez utóbbit csak az ellenség ellen "célszerű" bevetni, de az abszolút agykontrolt az uralkodó elit a saját népe ellen is felhasználhatja, amint azt a tények cáfolhatatlanul bizonyítják. A hatalommal való visszaélés csak a bűnös titkolódzás megszüntetésével akadályozható meg. E könyvvel a közvélemény figyelmét szeretném felhívni erre a fejleményre, és örülnék, ha közéleti vita folyna a tömegméretű tudatmódosításról, mint az illegitim hatalomgyakorlás új és veszélyes módszeréről.

Az amerikai forradalmat olyan lelki és szellemi önállóságukat megőrző szuverén emberek vitték győzelemre, akik azt vallották, hogy minden egyes embert születésénél fogva megilletnek az Istentől származó (a természet törvényeiből levezethető) elidegeníthetetlen jogok. Az egy-központból irányított Új Világrend hatalmi elitje ma a biztonságot kínálja fel az emberiségnek cserébe a szabadságért. Uralma megszilárdítására igényt tart az ember tudatműködésének - az emberi szabadság forrásának - a befolyásolására a kezében lévő agykontroll technológia monopóliumának a segítségével. Az egyén lelki-szellemi-tudati önrendelkezésének a felszámolásával azonban emberi lényege veszne el. Isten egyedül az embert teremtette a saját képmására, és ruházta fel az alkotó értelem isteni szikrájával. A környezetével fenntartott termékeny kölcsönhatás révén egyedül a gondolkodó ember vált képessé arra, hogy tudatos tevékenységgel folyamatosan bővíthesse természetes életterét, a bioszférát. Ezért emberi lényeg és szabadság elválaszthatatlan. Az ember csak szellemi önrendelkezésének a megtartásával maradhat önmaga. Szüksége van a szabadságra és a biztonságra is. De ha választani kényszerül a kettő között, akkor csak a szabadságot, személyi-szellemi szuverenitásának a megtartását választhatja. Az abszolút agykontroll ezt a szabadságot, az ember egyéni és közösségi szuverenitását veszélyezteti.

---