Létbiztonság és harmónia

Síklaky István közgazdász, ismert közéleti személyiség és gondolkodó eddig már több műszaki, gazdasági és társadalomtudományi művet írt. Ezek széles témakört ölelnek fel, a műszaki-gazdasági folyamatok ábrázolásától a számítógépes vállalati információs rendszerek felépítésén keresztül, egészen az 1982-ben publikált "Koncepció és kritika" című kötetig. 1985-ben látott napvilágot a "Belső vállalkozás" című szakmunkája, és 1986-ban a "Konstrukciók egy világnézetről". 1994-ben tette közzé az "Ajánlás a túléléshez - egy ökoszociális piacgazdaság felé" című munkáját, amelyben megállapítja, hogy az emberiség vonata 150 évvel ezelőtt egy váltón keresztül új vágányra tért, amelyen haladva azonban a végpusztulásba rohan. Ezért ideje, hogy megkíséreljünk egy újabb váltóállítást. Már ebben a munkájában is elemzi az Új Gazdasági Világrend és a gazdasági demokrácia kapcsolatát. A gazdasági demokráciát úgy határozza meg, hogy a társadalom minden tagjának a többivel egyenlő esélye legyen az általa kiválasztott erőforrás feletti rendelkezésre, és az így kialakuló versenyben szerezzen jogot a tulajdonhoz, azaz az rendelkezzen az adott erőforrással, aki azt a legkedvezőbb módon tudja működtetni a társadalom számára.

Síklaky István főművének azonban egyértelműen az Éghajlat Kiadónál - Kovács Lajos Péter egyetemi tanár gondozásában - most megjelent "Létbiztonság és harmónia" című könyv tekinthető. A tudományos igénnyel elkészült munka hatalmas szintézis.

Noha maga a könyv csupán 150 oldal terjedelmű és további száz oldalt a függelékek foglalnak el, mégis egy egész élet munkáját betetőző nagy művel állunk szemben. Az első fejezetnek a szerző az "Alapozás" címet adta. Ebben áttekinti a jelenlegi világrend fenntarthatatlanságát alátámasztó tényeket, és bizonyítja, hogy gyökeres fordulatra van szükség. Elemzi a munkamegosztás és a tőkés termelés, a globalizmus és a lokalizmus összefüggéseit. Ezután tudományos alapossággal, mégis közérthetően megmagyarázza, hogy mi a csere és a pénz? Mi a kamat, és honnan ered? Mi az infláció, a bruttó és a nettó kamat? Mit kell érteni a kereskedők versenye és a pénz versenye alatt? Megvilágítja a csereközvetítés, a pénzkölcsönzés és a bankszektor szerepét. Kitér a kölcsönkamat és a beruházás problematikájára, a pénzkibocsátás szerepére, valamint arra, hogy mi a különbség a közpénzrendszer és a magánpénzrendszer között? Foglalkozik a szövetkezet és részvénytársaság szerepével, és meggyőzően bizonyítja a gazdasági szubszidiaritás, a szülőföldön való boldogulás előnyeit. A piacgazdasági alapfogalmakat Síklaky a természetjogi alapú gazdaságtan szellemében értelmezi.

A gazdasági alapfogalmak után Síklaky - ugyancsak a természetjog szellemében - megvilágítja a politikai alapfogalmakat is. Ebben a fejezetben szól arról, hogy mi a nemzet helye a világegyetem rendjében? Vázolja a társadalmi szerveződés típusait, elmagyarázza, hogy mi a politikai és a nemzeti közösség, és kitér arra is, hogy ki a magyar és ki nem az? Nem kerüli meg a trianoni problémát sem. Kifejti a véleményét a faj és személyiség kérdésköréről, a rasszizmusról, a befogadásról és a nemzeti önazonosságról. Külön is szól a gazdasági szuverenitás rendkívül fontos, de mellőzött - elhallgatott - problematikájáról.

A szerző ezután a történelmi alkotmányt helyreállító nemzetgyűlés számára ajánl kiindulópontokat. Ennek az alfejezetnek a címe a "Társadalmi élet természetjogi alaptételei", valamint e tételek időszerű magyar vonatkozásai. Röviden ismerteti az értékrendet, a társadalomszervezési alapelveket, valamint azokat az emberi személyhez kapcsolódó alapjogokat, amelyek érvényesítéséről a társadalomnak kell gondoskodnia. Kitér a magyar nemzeti-közösség sajátos politikai értékeire, valamint Magyarország és a többi nemzet viszonyában érvényesítendő elvekre.

Az eddig ismertetett megalapozás készíti elő annak a társadalmi tervrajznak a megértését, amelyet a könyv második fejezete tartalmaz. A szerző, Rudolf Steiner nyomán a társadalom hármas tagozódásából indul ki. A három szféra: a jogi-politikai, a gazdasági és a kulturális. Az első szféráról szóló részben Síklaky István felvázolja a részvételi demokrácia intézményrendszerét. Ennek keretében meghatározza a demokrácia fogalmát és felsorolja a képviseleti demokrácia szükségességét alátámasztó érveket. Kitér a területi és listás választásra, a képviselők visszahívhatóságára, a kétkamarás parlamentre és a legalulról fölépülő önigazgatásra.

A gazdasági szféráról szóló alfejezet Sylvio Gesell tanításaira támaszkodva a geselli típusú pénzreformmal és annak hatásaival foglalkozik. Ismerteti a szabad pénzzel eddig szerzett tapasztalatokat, valamint azt, hogy miként lehetne társadalmasítani a hitelrendszert és a földjáradékot? A természetjog alapján új tulajdonszerkezet váltaná fel a jelenlegit, és s ennek eredményeként átalakulna a társadalmi össztermék felosztása. Síklaky elemzi a természetjogot követő adórendszert is: ennek keretében a földérték-és telekérték-adót, az örökösödési adót, az általános fogyasztási adót. Szorgalmazza a szolidaritáson nyugvó nyugdíjrendszer visszaállítását.

A szerző a legkorszerűbb nemzetközi szakirodalomra támaszkodva eredeti elképzeléseket fejt ki az önfenntartó kistáj-szövetkezetekről. Megvilágítja, hogy a helyi szövetkezet elszámoló-egység. A kistáj-szerveződés politikai összetevője pedig az alulról épülő helyi közigazgatás, valamint a szomszédsági körök. Síklaky gyakorlati tanácsokat is ad arra vonatkozóan, hogy miként fogjunk hozzá egy kistáj-szövetkezet szervezéséhez. Ezen túlmenően még arra is vállalkozik, hogy kész cselekvési programot nyújtson át annak a kormánynak, amely kész felvállalni a természetes társadalom megvalósítását.

A továbbiakban Síklaky felvázolja azt az agrár- és energiastratégiát, amely igazodik a természetes társadalomhoz. Külön kitér a fenntartható közlekedésre, az öko-politikára, valamint a külkereskedelemre. Figyelemre méltó az, amit a külkereskedelmet szabályozó váltópiacról ír, amelyet több változatban is bemutat Gesell példáján: az első változat az, ahogyan az Európai Monetáris Unióban szabályozták. A második, ahogyan a természetes gazdaságban működne.

A harmadik alfejezet a kulturális szféra problematikájával foglalkozik. Síklaky kifejti, hogy miként működne a szabadság elve az alsófokú és a felsőfokú oktatásban, s hogyan lehetne elérni, hogy szülőföldünknek saját értelmisége legyen. Ennek kapcsán foglalkozik az emberi és nemzeti öntudat, valamint a felelősségtudat ápolásának a szükségességével. Rendkívül érdekes az, amit kultúraváltásról ír: a "munkaközpontú kultúrát" e szerint új kultúrával kellene lecserélni.

A megvalósítás magyar menetrendje

A "Létbiztonság és a harmónia" harmadik fejezete részletesen kifejti a természetes társadalom magyarországi megvalósításának a konkrét menetrendjét. Síklaky szerint a fordulat kulcsa: hazafias, patrióta közhatalom létrehozása. Ez a fejezet azért rendkívül fontos, mert bebizonyítja, hogy van a jelenlegi szélsőségesen neoliberális vadkapitalizmusnak Magyarországon is reális alternatívája. Igen is lehetséges a jelenlegi szélsőségesen globalizált, liberalizált és agyonprivatizált társadalmat úgy megváltoztatni, hogy Magyarország talpon maradhasson. A gyökeres fordulatnak Magyarország esetében megvan a geopolitikailag is a lehetősége. A fordulat alapvető feltétele azonban az önrendelkezés visszaszerzése. A vadkapitalista újgyarmatosítás elleni védekezéshez és a tulajdonszerkezet átalakításhoz korszerű földvédelmi törvényre és munkahely-védelmi törvényre van szükség.

Fehér program

Síklaky szerint a gazdasági reform első lépése az ún. Fehér-program. Abból a tényből indul ki, hogy Magyarországon mindig is termett annyi élelmiszer, ruhának és fedélnek való, hogy senki ne éhezzen, tisztességgel öltözködhessék és lakhasson. Mindig az volt a baj, hogy az országra rátelepedett egy élősdi réteg - hol tankokkal, hol mással, pl. magánpénzmonopóliummal - és hatalmi törekvései érdekében megfosztotta a nép túlnyomó részét munkája gyümölcsétől. Ez annyira nyilvánvaló tény, hogy nem szorul külön bizonyításra. E tárgyi feltételekből adódóan lehetséges az 1989-90-es évek (azaz a vadkapitalizmus előtti utolsó évek) fogyasztásának, illetve az ezt lehetővé tevő reálkeresetnek a megkétszerezése. 2003-ban a magyar termelőkapacitás jelentős része kihasználatlan. Bevetetlenek a földek, félgőzzel termelnek az üzemek, igen sok az ok nélkül megszűntetett, de azért még nagyobb befektetés nélkül helyreállítható, kisebb-nagyobb termelőegység. S igen sok a rendszeres munka nélkül tengődő képzett munkaerő.

Ha tehát megnő a fizetőképes kereslet, akkor várható, hogy a termelésbővítést segítő hiteltámogatással - a vásárlóerő mértékében - megnövekszik az alapvető cikkek hazai termelése is. Ezért a gyökeres fordulat programját azzal kell indítani, hogy érezhetően megnöveljük a kiskeresetűek jövedelmét. Mivel ezeknek az embereknek az egészséges élelmiszer-szükséglete nincs kielégítve, ezért csaknem bizonyos, hogy többletjövedelmüket nagyrészt élelmiszerre fogják költeni. Ma még Magyarországon az eladásra kerülő élelmiszerek nagyobbik része a globalizálás ellenére is hazai termék és viszonylag egyszerű technikával elérhető, hogy a jövedelem-többletet teljes egészében magyar termékek vásárlására fordítsák. Ez javítja az agrárnépesség és rajtuk keresztül a kis- és középvállalkozók életszínvonalát is, és egyidejűleg csökkenti a munkanélküliséget. A szerves fejlődés elvét követve célszerű az 1989-90-es jövedelemszintet a kétszeresére növelni. Síklaky szerint ezt évi 20%-os emelésekkel négy évre elosztva kellene megvalósítani.

Mindennek az alapfeltétele a hatalomváltás. Az elkövetkező választások során a választópolgároknak olyan országgyűlésre kell bízniuk hazájukat, amelynek többsége előre elkötelezte magát a természetes társadalmi rendet megvalósító fordulat mellett. Így lép szolgálatba a gyökeres fordulat kormánya. Az e kormány által benyújtott első évi költségvetés tehát 20%-al megnövelné a közpénzekből fizetett béreket, valamint a nyugdíjakat és a családipótlékot. Az Országgyűlés azt is kinyilvánítja, hogy a következő években megismétli a 20-20%-os emelést egészen addig, amíg a negyedik évben a költségvetésből húzott minden jövedelem reálértéke - vagyis a vásárlóerő - el nem éri az 1989-es szint kétszeresét. Ez a lakosság közel felét érintené. Azoknak a bére, akiket nem közpénzből fizetnek, vagyis a versenyszféra dolgozói, a piaci törvények nyomására lényegében el fogják érni ugyanezt a szintet. A hazai termékek iránti kereslet növekedése folytán pedig megnövekszik a gazdálkodók és a nem agrár kis- és középvállalkozók jövedelme is. Mindez szerény jólétet eredményezne.

Ez a szerző által Fehér Programnak nevezett társadalmi forgatókönyv a közpénzből fizetettek többlet-vásárlóerejét a hazai termékek megvásárlása irányába terelné. A gyökeres fordulat kormánya ugyanis létrehozná a Magyar Áruk Bolthálózatát. Ez a meglévő boltokból önkéntes csatlakozással megalakuló hálózat. A kormány szerződéssel kötelezné magát arra, hogy a közpénzekből fizetett bérek 20%-os emelését, valamint a nyugdíj- és családi pótlékemelést nem készpénzben, hanem "fehér kártyákon" adja ki. A fehér kártya nem más, mint vásárlásra is használható bankkártya. A közpénzekből jövedelmet húzók, vagyis a köztisztviselők, a közalkalmazottak, az egészségügyiek, a pedagógusok, a postások, a tömegközlekedési dolgozók, a rendészeti szervekhez tartozók, a katonák stb. számára nyitnának egy-egy lakossági folyószámlát valamelyik bankfióknál. Ezt lehetne Fehér Bankszámlának nevezni. A fizető állami szervezetek a 20%-os emelés összegét a kedvezményezetteknek a Fehér Bankszámlájára utalnák át. Ez utóbbiak kapnának egy-egy fehér kártyát. A Magyar Áruk Bolthálózatához kapcsolódó üzletek a csatlakozási szerződésben köteleznék magukat arra, hogy az ilyen kártyával fizetőknek csak magyar árukat szolgáltatnak ki. Tehát olyan árukat, amelyeknek termelői ára - mondjuk - legalább 80%-ban magyar munkáért fizetett bérből, illetve magyar állampolgárok, vállalkozók és gazdák jövedelméből tevődik össze. Ebbe bekapcsolódhat a már sikeresen megindult Magor-mozgalom, amely összekapcsolódhat a Fehér Programmal.

A Fehér Program fontos része a "fehér pénz". Ennek sikeréhez szükséges, hogy mindenki, aki havi fizetésemelésként a fehér számláján megjelenő fehér pénzt kap, ezt még az adott hónapban magyar áruk vásárlására kell fordítania. Ha ezt nem teszi, azaz fehér pénzét megtakarítani kívánja, akkor gondoskodnia kell arról, hogy ez a pénz magyar árut előállító vállalkozókhoz, illetve gazdákhoz kerüljön, hogy fejlesztésre és termelésbővítésre lehessen fordítani. Ezért minden kedvezményezettnek tudomásul kell vennie, hogy ha hónap végéig nem költi el, vagy nem helyezi el egy évre lekötött takarékszámlára, akkor a hónap végén a "fehér bankszámláján" maradt pénz 1%-át levonják. Ez az 1% a pénztartási díj. Ezt a díjat hónapról hónapra meg kell fizetnie annak, aki a pénzét visszatartja. Ez az összeg Síklaky javaslata szerint a hiteltestületek által a pályázatokra szétosztható hitelkeretet növelné. Ha tehát valaki valamilyen tartós fogyasztási cikkre, vagy más célra gyűjt, akkor úgy jár el helyesen, ha utasítást ad a "fehér bankszámláját" vezető pénzintézetnek, hogy a bankszámlán maradt fehér pénzt írja át az egy évre lekötött takarékszámlájára. Ezt a pénzt egy évig nem terheli pénztartási díj, vagyis betevője vagy változatlan összegben felveheti egy év múlva, vagy újra meghosszabbíthatja a lekötést. Ha a megtakarító egy év letelte előtt mégis kiveszi a pénzét, ezt csak a havi 1%-os pénztartási díj levonásával kaphatná meg. A takarékszámlán lévő összegeket a bankok adják oda azoknak, akik a pénzt magyar áruk termelésének a bővítésére akarják felhasználni.

A Fehér Programnak számos hatása lenne. Ezek közül hatot sorol fel a szerző:

- Az első szerint az élelmiszert és más közszükségleti cikkeket árusító üzletek csatlakoznának a Magyar Áruk Bolthálózatához. Az ezzel járó szervezési költségek jócskán megtérülnének a nagyobb forgalomból.

- A második hatásként növekedne a mezőgazdasági termelők értékesítési lehetősége, nyugodtan bővíthetnék termelésüket a megnövekedett kereslet miatt.

- Harmadik következményként hitelszükséglet is előáll a bővítések egy részénél. A kormány erről közhitelkeret rendelkezésre bocsátásával gondoskodna. Ez az újfajta hitelpiac a Fehér Program után évről évre erőteljesebben hatna, mivel a Fehér Számlákra került havi összegek négy év alatt megötszöröződnének.

- Negyedik hatás lenne a lakosság fogyasztásának a jelentős növekedése, elsősorban a magyar áruk vonatkozásában. Ennek folytán nő azoknak a vállalkozóknak a termelése, akik magyar munkavállalókat foglalkoztatnak. Ez viszont csökkentené a munkanélküliséget.

- Az ötödik hatás pedig az lenne, hogy a biztos hazai piacra támaszkodó termelők könnyebben létesíthetnének export-kapcsolatokat. Ennek révén megváltozhatna az az egészségtelen helyzet, hogy a magyar export túlnyomó részét a multik vámszabad-területen létesített összeszerelő üzemeiből kikerülő termékek teszik ki.

- A hatodik hatás is fontos. Ennek nyomán növekedne a kereskedők érdekeltsége a magyar áruk beszerzése és gyártása iránt.

A Fehér Programot az állam finanszírozná. Az Országgyűlés határozata alapján az Állami Valutahivatal kibocsát tízmillió darab tízezer forintos bankjegyet. Ezt a demokratikusan választott hiteltestületek szétosztják kamatmentesen a pályázó termelők között. Csupán évi kétszázalékos kezelési költséget számítanának.

A kereseteket pedig úgy lehetne megnövelni, hogy az Országgyűlés döntése alapján az illetékes minisztériumok a fizetést, nyugdíjat, családipótlékot kiutaló szervezetek felhívására a fizetésemelésben részesülők "fehér bankszámlát" nyitnak. Ezeken havonta megjelenik a 20%-os keresetemelés összege. A dolgozók megkapják a már említett Fehér Kártyát és ezzel a Magyar Áruk Bolthálózata üzleteiben levásárolják a keresetemelés összegét. A vevőktől a boltokhoz, majd onnan a termelőkhöz átkerült fehér számlapénz a hitelek törlesztéseképpen visszakerül az Állami Valutahivatal számlájára, és ott megsemmisül. A keresetnövelést és a hitelek által keltett többlet-vásárlóerőt így kiegyenlítette a termelés bővítése, tehát nincs infláció.

A hivatalos közgazdászok, továbbá a közvélemény a tömegtájékoztatási szervezetek egyoldalúsága miatt azt hiszi, hogy csak a magánpénzvagyon tulajdonosaitól, és az ő tulajdonukban lévő bankoktól, pénzügyi vállalatoktól lehet a gazdaság működtetéséhez szükséges hiteleket beszerezni. Ezzel szemben az az igazság, hogy egy monetáris szuverenitással rendelkező állam önmaga is képes - magánhitel igénybevétele nélkül -finanszírozni. Síklaky István végiggondolja, hogyan menne végbe, pontosabban: miként fordulna a visszájára egy ilyen akció, a mostani, tehát a gyökeres fordulat előtti rendszerben.

Ma létezik az Állami Adósságkezelő Hivatal. Ez kibocsátana 400 milliárd forint értékben államkötvényt, évi 20%-os kamatozással. Ezt a kereskedelmi bankok megvennék abból a hitelből, amit e célra a Magyar Nemzeti Banktól kapnak, mondjuk évi 10%-os kamatra. A Magyar Nemzeti Bank kinyomtatna negyvenmillió darab 10 000 forintos bankjegyet. Ezt odaadná a kereskedelmi bankoknak. Azok pedig megvásárolva az állam hitelleveleit, vagyis az államkötvényeket, továbbadnák az Állami Adósságkezelő Hivatalnak. A Hivatal pedig átutalná a minisztériumoknak, amelyek közvetítésével végül megkapnák a jogosultak. Az államkötvény kamatával - mintegy évi nyolcszázmilliárd forinttal - megnövekednék a költségvetés jelenlegi, kereken ezerkétszázmilliárd forintos adósságszolgálati tétele, amit zömmel az érték-előállító munkát végző dolgozóktól beszedett adókból fedeznek.

Ezt a kamatot megkapnák a kereskedelmi bankok, kifizetnék belőle a bankárok havi többmilliós fizetését, évi sokmilliós jutalmát, továbbá márványpalotáik rezsijét, a felét pedig tovább fizetnék kamatként a Magyar Nemzeti Banknak, amely megint kifizetné belőle a havi többmilliós fizetést, és évi sokmilliós jutalmat a saját vezető bankárainak. És ez így menne egészen addig, amíg ez a magánpénzrendszer van érvényben, amíg érvényesül a magánpénz-monopóliummal működtetett pénzgazdaság. Az Állami Adósságkezelő Központnak ugyanis - amikor eljön az államkötvények visszafizetésének az ideje - újabb kötvényeket kellene kibocsátania, a régiek visszavásárlásának a fedezésére, és így tovább, és így tovább. A bankárok tehát egyértelműen jól járnának. Ma már a magyar államkötvények zömét külföldiek, vagy külföldi tulajdonban lévő magyarországi bankok veszik meg. Ez tehát azt jelenti, hogy tovább növekedne a külfölddel szembeni eladósodás.

Érdemes azt is közelebbről szemügyre venni, hogy miként jutnának hozzá a mai rendszerben a termelők a százmilliárdos hitelhez?

A kormány felkérné a Magyar Nemzeti Bankot, hogy bocsásson hitelpénzt a kereskedelmi bankoknak, amiből azok hitelt nyújtanának az általuk kiválasztott hiteligénylőknek. A hitelt-felvevők egy része, a bankárok tudtával - vagy a nélkül - megszökik a pénzzel, vagy más módon eltűnteti azt, s az így keletkezett banki veszteségeket aztán az állam időről időre kifizeti a bankoknak, természetesen az adófizetők által befizetett közpénzből. Ez az elmúlt tizenhárom évben többször is előfordult, bankkonszolidációnak, illetve adósságcserének nevezték. A hitelek más részét megkapják a valódi termelők. Az ő kamatfizetésüknek és törlesztésüknek a garantálásáról az államnak kellene gondoskodnia, nehogy a bankoknak kockázatot kelljen vállalniuk. A termelőktől befolyt kamatok busásan fedezik a bankárok sokmilliós jövedelmét, éppen úgy, mint ahogyan fentebb láttuk. Azt, hogy ki milyen feltételekkel, milyen célra, mekkora összegű hitelt kapott, védi a szigorú banktitok. Ha valami visszaélés mégis kiszivárogna, s az ügyészség hajlandó lenne nyomozást elrendelni, akkor bíróság elé kerülne az ügy, beindulna egy több éven át tartó eljárás. Volt olyan bankelnök is, akinek a kezei között százmilliárdos nagyságrendben tűntek el összegek, de Bécsből üzengetett a magyar hatóságoknak, míg végül majd minden vád alól felmentették, illetve fel fogják menteni a jövőben.

A Síklaky István által kidolgozott Fehér Program azért is alkalmas arra, hogy a nagy átalakulás egyik kezdő lépése legyen, mert nem kell, hogy megelőzzék a nemzeti valuta védelmének és a vámrendszer átalakulásának szakmai előkészítést igénylő lépései. A legfontosabb előfeltétel a politikai jellegű hatalmi-váltás. A Fehér Programnak elengedhetetlen feltétele a pénzkibocsátás és hitelezés visszavétele a demokratikusan ellenőrzött és politikai felelősséggel tartozó intézményekhez. Ehhez a nemzetközi pénzügyi közösséget kiszolgáló és a pénzgyarmatosítást elfogadó - négy párt színeiben politizáló -egyetlen politikai erő leváltására van szükség. A rejtett pénzdiktatúrát kellene lecserélni valódi piacgazdaságra, ahol a gazdasági esélyegyenlőség szabályai szerint folyik a gazdasági verseny, s amelyben a tulajdon a személyes teljesítményhez van kapcsolva.

A Fehér Program azzal a következménnyel is járna, hogy a lakosság széles rétegei megismerkednének a forgásbiztosított pénzel. Megtanulhatnák az ezzel kapcsolatos pénzkezelési technikákat, és a pénzforgalmi szervezetekben is kialakulnának az ezzel kapcsolatos gyakorlati ismeretek és rutineljárások. A gazdasági és pénzügyi stratégia kormányzati szintű tervezői értékes tapasztalatokhoz juthatnának, elvégezhetnék a fontos elemzéseket, és mindez lehetővé tenné, hogy mondjuk öt év múlva, már nemcsak a "fehér pénz", hanem a nemzeti valuta is nagyobb megrázkódtatás nélkül forgásbiztosított pénzzé legyen átalakítható.

Személyesen azért emeltem ki ezt a részt, mert Sylvio Gesell, Hans Jürgen Klaussner, Thomas Estermann, Margrit Kennedy és Günter Ogger nyomán ilyen megoldás irányában gondolkodtam magam is, és ennek a szellemében írtam meg a Valóság 1997/12. számában megjelent "Emberközpontú vagy pénzközpontú gazdaság", továbbá a Valóság 1999/6. számában megjelent "A magánpénzrendszer vagy közpénzrendszer" című tanulmányaimat. Már ezek megírásakor is számos szakmai megbeszélést folytattam Síklaky Istvánnal, akit sok tekintetben tanítómesteremnek is tekintek Varga Istvánnal, a kiváló mérnök-közgazdásszal, valamint Plenter János és Nagy Pongrác nemzetközi pénzügyi szakértőkkel, továbbá Gidai Erzsébet és Csath Magdolna egyetemi tanárral együtt. Síklaky István azonban olyan rendkívül magasszintű szintézist hozott létre, amely ebben a vonatkozásban eléri, sőt egyes megoldások gyakorlati alkalmazhatóságát illetően meg is haladja a világszínvonalat.

Kikerülés az adósságcsapdából

E kis kitérő után a "Létbiztonság és harmónia" egyik legfontosabb részével, az adósságcsapda felszámolásával szeretnék foglalkozni. Síklaky István kitűnően ért ahhoz, hogy a legbonyolultabb szakmai kérdéseket is egyszerű és világos, mindenki számára érthető, szemléletes formában világítsa meg. A nemzetközi pénzügyi közösség az emberiség 80%-ától elveszi munkája eredményének mintegy harmadát. Az államokat olyan helyzet fenntartására, s olyan gazdaságpolitika folytatására kényszeríti, hogy nemzeti jövedelmük jelentős része kamat formájában hozzá kerüljön. Ennek alapvető technikája az eladósítás, aminek a végső fázisa az adósságcsapda. Ha egy ország irányítói növelni akarják a lakosság fogyasztását és termelését: vagy el kell, hogy adják a nemzeti vagyon megfelelő részét, vagy kamatozó hitelpénzt kénytelenek igénybe venni. Vannak olyan helyzetek, mint például természeti katasztrófák elhárítása, védelmi célú fegyverkezés, vagy a hatékonyságot javító beruházás, amikor ezek a lépések indokoltak. De lehet nagyon káros célokra is pénzt igénybe venni. Ilyen a hódító célú fegyverkezés, a ráfizetéses beruházás, a vezető réteg aránytalan vagyonosodásának a biztosítása, vagy éppenséggel a felesleges luxusfogyasztás és a bűnös korrupció.

Az így előálló adósságot - kamataival együtt - törleszteni lehet a fogyasztást meghaladó termelésből, a külkereskedelmi és fizetési mérleg többletéből, másrészt újabb kölcsönökből. Amikor előáll az adósságcsapda, akkor az eladósított állam és a nem állami gazdasági szereplők a törlesztést és kamatfizetést már csak újabb kölcsönökből tudják teljesíteni. Ez ugrásszerűen megnöveli a kiszolgáltatottságot, mivel az újabb hitelt a pénzvagyon-tulajdonosok olyan feltételekhez kötik, amelyek aránytalan előnyökhöz juttatják a hitelezőket. A nemzetközi pénzügyi közösség e feltételek kialakítására és végrehajtására a Nemzetközi Valutalapot és a Világbankot használja.

Síklaky kiemelten idézi a Magyar Nemzeti Bank Műhelytanulmányok című kiadványából (1993/2., 56. oldal), hogy az időszak egészét tekintve Magyarország 1973-tól 1989-ig mintegy egymilliárd forrásbevonáshoz jutott, és ezért összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadása volt. Noha az eladott nemzeti vagyon ellenértékét kizárólag adósságszolgálatra fordították, az az adósságteher, amely 1989-ben 21 milliárd dollár volt, tovább növekedett. A Magyar Nemzeti Bank és a Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 2003. március 31-én a pénzügyi eszközök és kötelezettségek állománya a következő volt:

A termelő-szektort, vagy más néven, nem-pénzügyi vállalatokat 15 770 milliárd forint adósság terhelte. A pénzügyi vállalatok, úgy, mint a központi bank nélküli monetáris intézmények, pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítők, biztosítók és nyugdíjpénztárak adóssága mindössze 123 milliárd forint volt. A központi bankot terhelte 5,3 milliárd tartozás. Az államháztartási szektor, úgy, mint a központi kormányzat, a helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítási alapok eladósodása is 6808 milliárd forint volt. Összesítve a nemzetgazdaság egészére nehezedő tartozás 12 134 milliárd forint volt, ami a márciusi euró-deviza árfolyamon számítva 50 milliárd eurót tesz ki. Azóta spekulációs nyomásra a forint többször is leértékelődött. A jelenlegi kormányzat hibás gazdasági politikája révén eddig további 2000 milliárd forinttal nőtt az államháztartást sújtó adósság. (2005-ben a nemzetgazdaság egészére nehezedő adósságteher elérte a 110 milliárd dollárt. Ennek a hatalmas tartozásnak kell kitermelni minden évben az adósságszolgálati terheit, a kamatokat és a törlesztéseket. Mindez elviszi a magyar társadalom teljes jövedelmét. Az ország működtetéséhez naponta nyolc milliárd forint további adósságot kell felvállalni. A hitelpénzzel működtetett magánpénzmonopolista rendszer felszámolása nélkül ettől az adósságtehertől, és a gyorsuló ütemű folyamatos eladósodástól nem lehet megszabadulni.)

Az adósságszolgálat és a kamatfizetés terheit akár állami, akár nem-állami adósságról van szó, az állampolgárok fizetik. Csupán a teherviselés technikája más. Állami adósság esetében az állam kiveti az adót, és annak mintegy a felét továbbadja adósságszolgálatra és kamatra; a nem-állami szektor adósságát pedig úgy viseli az állampolgár, hogy a magántulajdonosok adósságszolgálati terheiket szétosztják: egyrészt ennyivel drágább a megtermelt árujuk, másrészt kevesebb munkabért fizetnek a külföldi azonos munkát végzőkhöz képest, harmadrészt kivonják magukat a közteherviselés alól a legkülönbözőbb adókedvezmények kicsikarásával. A jelenlegi kormány az előző nyomdokain haladva, csak a multinacionális cégek adókedvezményeire kért derogációt, azaz halasztást az Európai Uniótól.

Síklaky idézi Bokros Lajost, aki szerint az adósságcsapdából nem lehet kilábalni, de gazdaságunk, ha megerősödik, akkor - legalábbis Bokros szerint, aki a könyv megjelenésekor a Világbank kelet-európai igazgatója volt - már alig érezzük majd tehernek az adósságszolgálat fizetését. Az így vélekedők teljesen félrevezető és tényekkel cáfolható állítása az, hogy, ha adósságkönnyítést kezdeményeznénk, az jelentősen rontaná Magyarország gazdasági helyzetét, mert nehezebben jutna hitelhez. Ez természetesen a pénzügyi kérdésekben járatlan polgároknak címzett agymosás.

Nagy Pongrác, a kiváló nemzetközi pénzügyi szakértő, ezzel szemben rámutatott arra, hogy "mialatt az adósság-elengedésben" részesült országok piaci hitelképesítési-minősítése 30%-kal javult, az adósságot pontosan fizető Magyarországé éppen 30%-kal romlott." "Továbbá, míg Lengyelországban az 1991-es adósság-elengedést megelőző években nettó kiáramlás volt, 1992-re a beáramlás már 678 millió dollárra, 1993-ra pedig 1700 millióra rúgott." A reáljövedelem is nőtt azokban az országokban, amelyek adósságkönnyítésben részesültek. A 22 adósság-kedvezményben részesült ország közül 16-nak jobb a gazdasági teljesítménye, mint az adósságot pontosan és rendületlenül fizető Magyarországé. Síklaky idézi Antalóczy Zoltánt is, aki megállapította a Magyar Nemzet hasábjain (1995. 08. 14-én) a XX. század végén már csak két olyan ország van, amelyik nem kért valamilyen külföldi adósság-elengedést (csökkentést vagy átütemezést): Peru és Magyarország.

Forgatókönyv a kormánynak

Rendkívül érdekes az a forgatókönyv, amit Síklaky István ajánl a gyökeres fordulat kormánya számára. Eszerint az adósságcsapdából úgy lehetne kilábalni, hogy a kormány a kül- és belföldi adósságszolgálatot három évre felfüggeszti, és egyidejűleg egy előre kidolgozott államgazdálkodási tervet terjeszt a hitelezők elé. Ebben kimutatja, hogy vagyonrendezéssel, az indokolatlan import megfékezésével, a tőke és valutapiac kormányellenőrzés alá vonásával - amely a nemzeti valuta konvertibilitásának a megszűntetését is jelenti a turistaforgalom valutaellátásának a további biztosításával -, az infláció megállításával, a munkahelyek megvédésével és a megszűnt munkahelyek helyreállításával, a hazai mezőgazdaság, valamint a kis- és középvállalkozások hazai pénzkibocsátással történő finanszírozásával, a hazai termelők belföldi piacának helyreállításával többlet érhető el a fizetési mérlegben. Ezt a kedvező hatást fokozná a belföldi termelést ösztönző adóreform, valamint az, hogy a magyar kormány a keletkező megtakarításokat a hazai gazdaság helyreállítására és fejlesztésére fordítaná. A felsoroltak összhatásaként három éven belül jelentős többlet keletkezne a kereskedelmi és fizetési mérlegben. E többlet megjelenésétől minden évben a mindenkori pozitív pénzügyi egyenleg felét a gyökeres fordulat napján fennálló tőketartozás - és annak a mindenkori londoni bankközi kamatlábhoz igazodó kamatának - a törlesztésére fogja fordítani.

A szokásos ellenvetés az, hogy ezek jószándékú, de naiv és utópisztikus elgondolások. A hitelezők, elsősorban a nemzetközi pénzügyi közösség irányítói, gazdasági zárlattal fognak válaszolni, és ez még súlyosabb helyzetbe taszítja az országot, mint amilyenben jelenleg van. Erre fel lehet készülni, ezért Síklaky szerint kivédhető az adósságcsapda fenntartásában érdekelt hatalmi körök embargója. Első lépésként tervet kell készíteni arra, hogy a létfenntartáshoz szükséges termékeket hazai forrásból biztosítsák. Erősíteni kell az adósságcsapda fenntartásában nem érdekelt államokkal és gazdasági szervezetekkel a kapcsolatokat. Így át lehet vészelni azt az átmeneti időszakot, amíg az embargószervezők belátják, hogy nekik is érdekük újra felvenni a gazdasági kapcsolatokat Magyarországgal, mint egyenrangú, érdekeit védelmező partnerrel, de most már a kölcsönös előnyök alapján.

Számolni kell azzal is, hogy a moratórium bejelentésére a pénzügyi függés fenntartásában érdekeltek zároltatják a külföldi bankokban elhelyezett magyar valutatartalékokat. Az ezt kivédő megelőző lépés, hogy a Magyar Nemzeti Bank a külföldi bankszámlákon elhelyezett valutatartalékainak lekötését - még a moratórium bejelentése előtt - feloldja. A tartalékot dollárban, euróban, jenben, svájci frankban stb. kell őrizni. Készpénzzel ugyanis embargó esetén akár a Harmadik Világon keresztül is pótolható az a kieső import, ami valóban létfontosságú a nemzetgazdaság működése szempontjából.

Jelenleg az import jelentős része a multinacionális cégek vámszabad-területi összeszerelő üzemeibe érkező alkatrészekből és részegységekből tevődik össze. Erre a behozatalra ezek a multinacionális cégek ne a magyar valutatartalékból igényeljenek külföldi devizát. Oldják meg saját forrásaikból, ez nem okozhat nekik különösebb nehézséget. Az import másik jelentős része jelenleg már élelmiszer. Ennek az elmaradása rendkívül jót tenne a magyar mezőgazdaságnak és mezőgazdasági feldolgozóiparnak. A modern autók, kozmetikumok és más luxuscikkek importját egy ideig nélkülözni lehet. Autó esetében előnyben kellene részesíteni a Magyarországon készült autókat. Az a lényeg, hogy a valóban fontos import továbbra sem bénulna meg.

A magyar export mintegy 70%-a az Európai Unióba megy. Ez fokozottabb nyugat-európai függést jelent, mint amikor a KGST-n belül egyoldalúan a Szovjetunióhoz, illetve a többi kelet-európai országhoz csatlakoztunk. Ha bevezetnék a gazdasági embargót, ami egyáltalán nem biztos, az Európai Unióba irányuló exportot is befagyaszthatják. Mint már utaltunk rá, az EU-s export túlnyomó részét azonban a magyar vámszabad területen működő nemzetközi cégek bonyolítják le. A multik exportja nyilván nem kerülne befagyasztásra, mert ez sokkal inkább nemzetközi cégeket sújtana, mint a valódi magyar gazdaságot. Az igazi magyar export befagyasztása átmenetileg okozna nehézséget, de ez is áthidalható lenne. A Nemzeti Banknál lévő 10-11 milliárd euró külföldi bankjegy-tartalékból (azaz a jelenleg túlságosan nagy és igen költséges devizatartalékból - kamatait nem az MNB, hanem a költségvetés fizeti -, amely kizárólag a tőke korlátlan mozgását segíti) legalább egy évig fedezni lehet az életbevágó importot. Gazdasági diplomáciával és jó szervezéssel pedig el lehet érni, hogy a nem ellenséges piacokról beszerezzük a létfontosságú importcikkeket.

Síklaky egyik legfontosabb javaslatának tartom, amit most végig nagybetűvel mondanék, ha lehetne így beszélni, hogy be kell iktatni az alkotmány szerepét betöltő alaptörvénybe egy szigorú rendelkezést - az ÁLLAMADÓSSÁG PARAGRAFUST -, amely megtiltja, hogy deficites költségvetést terjesszenek az országgyűlés elé. A szerző - nagyon helyesen - előzetes népszavazási hozzájáruláshoz köti államkölcsön bármilyen formában történő felvételét. Ha 1982 és 89 között az akkori pénzügyi illetékesek nem adósítják el felelőtlenül Magyarországot, akkor az egész rendszerváltás menete, és a magyar nemzeti-vagyon sorsa is másképpen alakult volna. Az eladósítás ugyanis a pénzgazdasági rendszerben az uralom gyakorlásának és a függésben-tartásnak a legfontosabb eszköze. Az a tengely, amelyen minden áll vagy bukik. Ezért 1989 után nem is az alkotmány szerepét betöltő alaptörvényt tartom a legfontosabb jogszabálynak, hanem a teljes pénzügyi szuverenitást magánellenőrzés alá helyező Nemzeti Bankról szóló törvényt. Ez ugyanis a jelenlegi pénzgazdasági rendszernek az igazi alaptörvénye. Ez a magyar krematisztika, azaz uzsoracivilizáció alkotmánya.

Fontos része a Síklaky által kidolgozott programnak az infláció megállítása. A gyökeres fordulat kormánya befagyasztja a termelői és fogyasztói árakat egy évre. Azzal az üzemmel szemben, amely termelését az előző évi átlaghoz képest 10%-nál nagyobb mértékben csökkenti, vagy árat emel, az állam úgy jár el, mintha az üzem a megszűnését jelentette volna be. Ez a szankció sújtaná az árdrágító üzleteket is. Az árrögzítés éve alatt a kormány felszámolja a piacgazdaság működését akadályozó monopóliumokat. Ennek nyomán létrejön a tisztességes piaci verseny és a sok hasonló pénzügyi és gazdasági erejű vállalkozás árversenye biztosítja az árak tisztességes alakulását, ahhoz hasonlóan, ahogy annak idején egy ideális piacgazdasági modell keretében Adam Smith elgondolta.

Vannak természetes monopóliumok is, ma már ezek is teljesen ésszerűtlenül magánosítva lettek - gondoljunk a villany-, gáz-, csatornaszolgáltatásra. Nos ezeket az agyonprivatizált közüzemeket a kormány visszavásárolja. Nem mondhatjuk, hogy visszaállamosítja, hiszen a Vízműveket úgy privatizálták, hogy a Főváros a francia államnak adta el. De azt mondhatjuk, hogy visszavásárolja és újratársadalmasítja, még pedig úgy, hogy a közüzemeket 1/3-1/3 arányban a kiszolgálási terület szerinti fogyasztók képviselete, illetve az üzemi kollektíva tulajdonába adja. Ennek következtében a spekulációs áremelkedés a természetes monopóliumok területén is megszűnne.

A Szovjet-birodalomhoz tartozó Grúzia népe a napokban mutatta meg, hogyan kell egy durva választási csalást elkövető kormányzatot, amely egyébként gazdasági csődbe vitte az országot - elzavarni. "Talpra grúzok, hí a haza." - és a grúzok elzavarták kormányukat... Nos a gyökeres fordulathoz megint arra lenne szükség, hogy ne csak mondjuk "Talpra magyar, hí a haza." - hanem ismét talpra is álljon az ország népe. Ma már közismert, hogy 1989-90-ben nem az a fordulat zajlott le, amire az ország lakossága számított. A tiszta közélet beindulásának előfeltételeként meg kell vonni a mérleget, és pontosan ki kell mutatni, hogy mi történt azzal a közvagyonnal, amely a magyar állampolgárok - mint természetes személyek - tulajdona volt. Az állam csak kezelte ezt a vagyont, de nem volt a tulajdonosa. Egy tiszta közélet korszakának nyitányaként nemcsak nyilvánosságra kell hozni, de jóvá is kell tenni az ország lakói ellen elkövetett legsúlyosabb bűnöket.

Síklaky javasol egy tényfeltárási törvényt. Ennek az lenne a célja, hogy 1989-től kezdődően a majdani gyökeres fordulatig tartó átmeneti időszakban pozícióban lévő közéleti szereplők adjanak számot tetteikről. Az eljárás minden ilyen közéleti szereplő ellen hivatalból vagy állampolgári bejelentés alapján indulna meg. Ha a cselekmény elévülés miatt nem büntethető, a vizsgálat eredményét akkor is nyilvánosságra kell hozni, hogy a polgárok az adott személy további közéleti szereplésénél azt figyelembe vehessék. A vizsgált személy által törvénysértően szerzett vagyont, illetve annak felkutatható részét, el kell kobozni akkor is, ha ez a vagyon időközben más tulajdona lett. Nagyon lényeges Síklaky-nak az az ajánlása, hogy az ilyen eljárások lefolytatására olyan ügyészséget és bíróságot kell létrehozni, amelynek a tagjai a pártállam idején nem töltöttek be ilyen munkakört.

A tényfeltárási törvény hatálybalépése idején működő ügyészekre és bírókra vonatkozóan hivatalból le kell folytani a törvényben előírt eljárást. Akit ennek során elmarasztalnak, az természetesen a továbbiakban nem tölthet be szerepet az igazságügyben. A személyi feltételeken túlmenően jogi feltételek is vannak. Így például ésszerű szankcionáltan időhatárt szabni a jogi eljárásoknak, hogy azok ne húzódhassanak el hosszú évekig. Síklaky másik javaslata: a pótmagánvád már érvénybe lépett, de ezt a jogintézményt még tovább kell fejleszteni.

A másik fontos jogszabály a vagyonrendezési törvény lenne, amely előírná, hogy a tulajdonosoknak bevallást kell tenniük minden olyan vagyontárgyukról, amely meghaladja a tisztes polgári életvitel szükségleteit, továbbá be kell számolniuk minden egymillió forintot meghaladó követelésükről. A legközelebbi rokonok vagyonát egybe kell számítani. A vagyonbevalláshoz nyilatkozatot kell csatolni, hogy a vagyon milyen jogcímen került a tulajdonoshoz. Ehhez természetesen kellő számú vagyon-vizsgálóbizottságot is fel kellene állítani. Ez részben az APEH és az ÁSZ szakembereiből, részben pedig a közgazdasági és jogi egyetem végzős hallgatóiból állna. A vagyonvizsgáló bizottságok és a létrehozandó rendkívüli gazdasági bíróságok létszámát és működésük szabályait úgy kell megállapítani, hogy a vagyonbevallásokat lehetőleg egy év alatt átvizsgálhassák. A vagyonvizsgálat eredményeképpen az Államkincstár javára el kell kobozni minden olyan vagyont, amelyről bebizonyult, hogy keletkezésekor nem tettek eleget az érvényben lévő adózási kötelezettségeknek, vagy más törvénysértő aktussal jött létre. Ha ennek során termőföld kerül az Államkincstár tulajdonába, azt át kell adni az illetékes önkormányzatnak hasznosításra.

Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a magyar társadalomban, a vagyoni viszonyokban beállt gyökeres változás eredményeként a hatalom is a vagyont megszerző külföldi és belföldi csoportok kezébe került, s így a politikai hatalomban is övéké ma az utolsó szó. Ezért a vagyoni viszonyoknak a rendezése nélkül semmilyen alapvető politikai változás sem lehetséges.

Nagyon lényeges, amit Síklaky István az EU-csatlakozásról mond. Síklaky megállapítja, hogy az európai integrációt megálmodó alapító atyák konföderációt akartak, de amikor távoztak az élők sorából, akkor az utódok a nemzetközi pénzügyi közösség nyomására az önrendelkezésüket megtartó, szociális piacgazdasággal rendelkező országok önkéntes társulásából egy túlcentralizált unió irányába fejlesztették tovább az integrációt. Ennek a birodalomépítésnek a jellemzői: a tőke, az áru és a munkaerő szabad áramlása az Unió országai között, valamint a közös pénznem: az euró bevezetése. Megszűntek azok a közjogi eszközök, amelyek révén egy-egy társult ország lakossága önigazgatás keretében befolyásolhatta az adott ország területén tevékenykedő állampolgárok és külföldiek gazdasági tevékenységét.

A birodalmi intézményrendszerrel működtetett Európai Unió ma a nemzetközi pénzoligarchia államok feletti hatalmi struktúrájának egyik regionális alrendszerévé alakult át. Ez akkor is így van, ha az EU és a globális pénzhatalom más alrendszerei között bizonyos súrlódások vannak, és a felszínen vetélkedés folyik. A lényeg az, hogy fennmaradjon a pénzhatalmi diktatúra, amely az emberiség nagy tömegeit aláveti és kizsákmányolja. A neoliberális globalizátorok nemcsak a magyar működő tőkére pályáztak. Távolabbi és végre is hajtott terveik felölelték a magyar társadalom teljes vagyonának - benne a magyar termőföldnek - egyetemes részvénytulajdonná való átalakítását, és így a nemzetközi pénzügyi közösség beruházó bankárainak az ellenőrzése alá vonását. Kelet-Közép-Európa népei nem attól várhatják boldogulásukat, ha beolvadnak a nemzetek feletti birodalommá átalakított EU-ba, és tulajdonukat a spekulációs tőke önkényének kiszolgáltatott transznacionális részvénytulajdonná teszik. Ezzel csak azt érik el, hogy önrendelkezésüket feladva beolvadnak a pénzuralmi világrendbe. A valódi felemelkedést az jelentené, ha hosszútávon fenntartható, a természeti erőforrásokkal takarékosan bánó, az emberek és a népek egymás közti, és a természeti környezettel való harmóniáját megvalósító természetes társadalmi-gazdasági rendszert hoznának létre. Ennek természetes hordozó közege a család és a nagyobb család, a nemzet. Azoknak a kelet-közép-európai népeknek, amelyek megvalósítják az előbbiekben vázolt fordulatot és hozzálátnak a fennmaradás feltételeinek megfelelő társadalmi-gazdasági berendezkedés kiépítéséhez, szoros együttműködést kell kialakítaniuk. Közösen kell védekezniük a nemzetközi pénzoligarchia túlereje ellen. Az új világrendnek elkötelezett erők természetesen mindent meg fognak tenni azért, hogy megakadályozzák a kelet-európai régió kiszakadását birodalmukból. Azt a nemzeti önrendelkezést fenntartó együttműködést, amelyet Kelet-Európa népei kialakíthatnának, Síklaky Kelet-közép-európai Konföderációnak nevezi.

Kelet-közép-európai Konföderáció

Ennek a konföderációnak meg kell akadályoznia, hogy a nemzetközi pénzoligarchia károsítsa a tagországok természeti létfeltételeit, gazdálkodását és ez által lakosainak egészségét, s biztonságos megélhetését. Azt várja a konföderációtól, hogy állítsa helyre és tartsa fent területén a természeti környezettel való harmóniát. Külön szól arról az elvárásról, hogy járuljon hozzá a tagországok szükségleteinek a kielégítéséhez olyan termékekből is, amelyek előállítása nem gazdaságos helyi keretek között. Az ilyen ágazatokat közösen kell létrehozni és működtetni.

A Kelet-közép-európai Konföderáció biztonságának megvannak az alapvető gazdasági, közhatalmi és katonai feltételei. Az alapvető gazdasági feltételek között Síklaky kiemeli a nemzetközi pénzoligarchia spekulációitól védett pénz-és hitelrendszer szerepét. Idesorolja a tőke és a fizetőeszközök közhatalmilag szabályozott áramlását a tagországok között, valamint a tagállamok és a világgazdaságnak a konföderáción kívüli részei között. Rendkívül fontos az adósságcsapda felszámolása valamennyi tagország esetében. Védekezni kell a káros import ellen, és protekcionista politikával kell támogatni a konföderáció közös ágazatait, megvédve azokat a konföderáción kívüli káros hatásoktól.

A közhatalmi feltételeknél Síklaky elsőként említi azt, hogy a tagországok közhatalmi intézményei az adott ország lakosságának a demokratikus ellenőrzése alatt működjenek. Így elkerülhető, hogy a nemzetközi pénzkartell a közhatalmat gyakorlók megvásárlásával visszaszerezhesse hatalmát az egyes tagországok fölött. A nemzeti kisebbségek tekintetében a szerző példaként Dél-Tirolt emeli ki és azt a követelményt támasztja, hogy minden tagállamban a politika humanizmusa érje el a dél-tiroli szintet. Ezzel megelőzhető, hogy a nemzetközi pénzkartell - ismert gyakorlata szerint - egymásra ugraszthassa a különböző népcsoportokat a "divide et impera" módszerével.

A katonai feltételek közül a szerző elsőként emeli ki a semlegességet. A Konföderáció semleges lenne, és semmilyen katonai tömbhöz sem tartozna. Nukleáris rakétacsapás elleni védekezésre nem készülne fel, ennek veszélyét ugyanis globális összefogással kell elhárítani, amelyben természetesen a Kelet-közép-európai Konföderáció is részt venne. Ellenséges katonai behatolás ellen a tagországok svájci mintára szervezett hivatásosokból és felfegyverzett polgárokból álló katonai szervezettel készülnének föl. A Konföderáció légteréről közös elhárító rendszerrel gondoskodnának.

Síklaky könyvének a végén javasolja, hogy a magyar kezdeményezők keressék meg a térség országaiban a hasonlóan gondolkodókat és igyekezzenek velük egyetértésre jutni a Konföderációról. Ha ez sikerül és e gondolkodókból és aktivistákból álló körök lefordítják hazájuk nyelvére a Konföderációról eddig kialakított gondolatokat, azt célszerű az Internet segítségével is megismertetni saját országuk közvéleményével. Ha sikerül ezt a programot eddig a pontig eljuttatni, akkor az elgondolásokat rendszeres közös tanácskozásokon tovább lehet érlelni és finomítani. Eközben pedig globális szinten - és magyarországi viszonylatban is - bekövetkezhetnek sorfordító változások.

A beteg állapot gyógyításának első feltétele a helyes diagnózis. A második feltétele a helyes és korszerű terápia megtalálása. A harmadik feltétel a terápia alkalmazása. Síklaky-t azzal szokták félretolni, hogy utópisztikus álmodozó. A világ pénzrendszere azonban rendkívül labilis, mert a forgalomban lévő pénznek és számlapénznek, továbbá a pénz szerepét betöltő értékpapíroknak és derivátumoknak mindössze 2%-a rendelkezik áru- és szolgáltatás fedezettel. Ez a rendszer nemcsak a világgazdaság perifériáin került válságba. A krízis már elérte a centrum-országokat is. A világ pénzügyi rendszerének az összeomlása nagyon is reális lehetőség, ezért fel kell készülni következményeinek az elhárítására. Egy ilyen felkészülést szolgál Síklaky Istvánnak ez a rendkívül fontos műve, mert lehetővé teszi, hogy Magyarország és a sorsában osztozkodó többi kelet-európai nép együtt dolgozzon ki védekezési stratégiát. Nagyon fontos, hogy a kibontakozó válság idején e népek kezében legyen az a térkép és iránytű, amellyel biztonságosan kikerülhetnek a pénzuralmi rendszer romjainak az útvesztőiből, s felépíthetik a fenntartható természeti és humán-erőforrásokon nyugvó létbiztonság harmonikus társadalmát.

Síklaky István eme nagyszerű könyvével - és élete példájával arra ösztönöz -, hogy ne legyünk sorsunkba fatalistán beletörődő pesszimisták, mert az emberiségnek nem kell elkerülhetetlenül pénzrabszolgaságban élnie. De óv a könnyelmű optimizmustól is, amely szerint elég türelmesen várni, hiszen a végén úgyis minden jóra fordul. Nem fog magától megszűnni a kamatszolgaság. Szinte biztos, hogy a pénzuralmi rendszer kialakítóit és haszonélvezőit csak kemény és szívós ellenállással lehet előjogaik feladására kényszeríteni. Síklaky a bénító pesszimizmus és a lefegyverző optimizmus helyett azt ajánlja, hogy aktívak legyünk, s vegyük saját kezünkbe a sorsunkat. E könyvével ránk bízta a cselekvés sok tudással, bölcsességgel és bátorsággal elkészített programját. Mindannyiunk feladata, hogy megvalósítsuk. Jutalmunk a létbiztonság és a harmónia lesz.

---