A KAPINTERN és a KOMINTERN közös forradalma

H. G. Rakovszkij a pénzhatalom világállamáról

Hrisztyián Georgijevics Rakovszkij a Szovjetunió kommunista pártjának egyik megalapítója, a Szovjet-Ukrajna kormányának elnöke, majd a Szovjetunió londoni és párizsi nagykövete, fontos szerepet játszott az egy tőről fakadt forradalmi kommunizmus és a forradalmi pénzuralom történetében. A nemzetközi pénzügyi közösség által irányított háttérhatalom fontos embereként - 1938-ban a sztálini tisztogatások idején - őt is bíróság elé állították, de a halálbüntetést sikerült elkerülnie. Lev Trockij így ír róla önéletrajzi könyvében: a "My life, An Attempt at an Autobiography"-ban - "Életem, egy önéletrajzi kísérlet"-ben (Penguin Books, 1928):

"Hrisztyian Georgijevics Rakovszkij a szocialista mozgalom egyik legismertebb személyisége. Születésénél fogva: bolgár, román állampolgár - a Balkán-térképének a változásai miatt; iskolái révén fogva francia orvos és svájci jogász, kapcsolatainál, vonzódásánál és irodalmi munkásságánál fogva orosz. Az összes balkáni nyelvet beszéli, továbbá négy európai nyelvet. Különböző időpontokban aktív szerepet játszott négy szocialista párt vezetésében: a bolgárban, az oroszban, a franciában és a románban. Egyike lett a Szovjet Föderáció vezetőinek, alapítója a Kommunista Internacionálénak és az ukrán Népbiztosok Tanácsának az elnöke. A Szovjetunió nagykövete Angliában és Franciaországban, majd osztozik a baloldali ellenzék sorsában. Rakovszkij személyes tulajdonságai, széles nemzetközi látóköre, jellemének nemes tulajdonságai különösen gyűlöletessé tették Sztálin szemében, aki pontosan mindennek az ellenkezőjét személyesítette meg."

Ez tehát Trockij véleménye. Rakovszkij 1873-ban a bulgáriai Kotellban született. (Egyes források szerint Chaim Rakover volt az eredeti neve D. J) Amikor a Dobrudzsában fekvő családi birtok román fennhatóság alá került, román állampolgár lett. Középiskoláit Bulgáriában végezte, majd 1890-ben Svájcba költözött és a Berni Egyetem orvosi karán tanult. Itt diákként több éven keresztül szerkesztette a "Sozial-Democrat" című lapot. Itt ismerkedett meg Engels-szel és Wilhelm Liebknecht-tel, aki bevonta a "Vorwärts" (Előre) című lap kiadásába. Rakovszkij Liebknechten segítségével került közelebbi kapcsolatba a német szociáldemokrácia vezetőivel. Bernben érintkezésbe lépett az ott élő marxista emigráció olyan neves képviselőivel, mint Plehanov, Axelrod, Vera Zaszulics és Lenin. Rosa Luxemburg tanácsára marxista tanulóköröket szervezett. Ezután rövid ideig a berlini egyetemen folytatta tanulmányait, majd Angliába költözött. A franciaországi Montpellierben fejezte be orvosi tanulmányait. Doktori disszertációja, amelyben az orvostudomány és a társadalomtudomány kapcsolatát elemezte, nagy feltűnést keltett. Ezután a romániai Constanza-ban katonaorvosként szolgált, közben könyvet írt a francia történelemről. Publikációiban nemcsak a román és bolgár munkásmozgalom problémáival foglalkozott, hanem az antiszemitizmus kérdéseivel is. E tárgyban íródott vitairata: "A Dreyfus-ügy politikai jelentősége" címmel jelent meg. Ezután rövid időre az orosz fővárosba, Szentpétervárott élő feleségéhez utazott. Az orosz rendőrség elől, amely rendszeresen zaklatta az akkor már Európa szerte ismert hivatásos forradalmárt, kénytelen volt Romániába visszatérni.

Később tett még egy kísérletet, hogy letelepedhessen Szentpéterváron, de az orosz hatóságok kiutasították az országból. Ekkor orosz feleségével Párizsba utazott és joghallgató lett. 1902-ben ismét visszatért Oroszországba, de felesége halála után újból Párizs lett az otthona, ahol befejezte jogi tanulmányait. Lev Trockij és Rakovszkij 1903-ban ismerkedett meg egymással. A két Grand Orinenthez tartozó szabadkőműves forradalmár barátsága 1913-ban mélyült el, amikor Trockij meglátogatta Rakovszkijt Romániában. Rakovszkij az apjától örökölt dobrudzsai birtokán gazdálkodott, s egyben széleskörű forradalmi tevékenységet fejtett ki. Az I. Világháború kitörése az internacionalista Rakovszkijt is konfliktusba sodorta, mert a szociáldemokrácia a természetellenes nemzetköziség helyett a természetes nemzeti utat választotta.

Az 1915. szeptemberében megtartott zimmerwaldi nemzetközi szocialista konferencián Rakovszkij aktív szerepet játszott Trockij oldalán. Tagja volt a kiáltvány szerkesztőbizottságnak is. Amikor 1916-ban Románia hadba lépett, Rakovszkijt, aki ekkor a Balkáni Szocialista Munkás-föderáció titkára volt, letartóztatták. 1917. májusáig Jasi-ban raboskodott. A várost elfoglaló orosz csapatok parancsnoka - ekkor már a szabadkőművesekből álló és a Grand Orient fehér szárnyának az irányvonalát követő Kerenszkij-kormány állt Oroszország élén - Miljukov orosz külügyminiszter kérésére kiharcolta a Grand Orient szabadkőművességhez tartozó Rakovszkij szabadon bocsátását.

Rakovszkij 1917. decemberében belépett a bolsevik pártba, majd 1918. januárjában találkozott Petrográdon az ugyancsak magas rangú Grand Orientes szabadkőműves Leninnel, aki a Népbiztosok Tanácsa megbízottjaként Dél-Oroszországba küldi, hogy a Besszarábiát elfoglaló román erőkkel szemben megszervezze a szovjet ellenállást. Ezután átkerült Ukrajnába, ahol a bolsevik-ellenes erők leverését irányító kollégium, az ukrajnai CSEKA elnöke lett. Rakovszkijt nevezték ki 1919. januárjában Szovjet-Ukrajna Népbiztosi Tanácsa elnökévé (azaz az ukrán kormány vezetőjévé) és egyidejűleg ő töltötte be a Külügyi Népbiztos (az ukrán külügyminiszter) tisztjét is. A hadikommunizmus idején ő lett az Ukrán Köztársaság Forradalmi Katonai Tanácsának az elnöke is. Közben beválasztották a bolsevik párt központi vezetőségébe. Széleskörű nemzetközi kapcsolatai révén Rakovszkij képviselte Szovjet-Oroszországot a genovai tárgyalásokon, ahol a küldöttség pénzügyi szakértője volt.

A történelmi jelentőségű rapallói tárgyalásokon is ő volt a szovjet delegáció gazdasági szakértője. 1923-ban végleg diplomáciai pályára került. Ebben szerepet játszott az is, hogy a Lenin betegsége miatt egyre nagyobb hatalomhoz jutó Sztálin, gyengíteni akarta legfőbb riválisát, Trockijt - többek között úgy is, hogy eltávolította mellőle, valamint a szovjet hatalmi centrumokból egyik legtehetségesebb hívét: Rakovszkijt. Londoni nagykövetként Rakovszkij nem volt népszerű, mert a brit birodalom felbomlására vonatkozó - a háttérhatalom véleményével egyező - nézetei miatt az angol sajtó nem keltette jó hírét. Ennek ellenére sikeres diplomatának bizonyult, és 1924. áprilisában ő vezette a szovjet küldöttséget Nagy-Britannia és Szovjet-Oroszország tárgyalásain.

Rakovszkij 1923. őszén a baloldali ellenzékhez csatlakozott és véglegesen elkötelezte magát Lev Trockij irányvonala mellett. Ő lett az ellenzék egyik vezéralakja. Sztálin kívánságára 1925-ben már nem választották be a Központi Bizottságba. A fokozatosan nemzeti-bolsevista útra térő Sztálin ellenfeleként határozottan elutasította "a szocializmus felépítése egy országban" tételét és továbbra is a világforradalom nemzetközi továbbvitelét, a permanens forradalmat szorgalmazta. 1925-ben Szovjet-Oroszország franciaországi nagykövete lett, de Párizsban "persona non grata"-nak nyilvánították, miután 1927. augusztusában aláírta a trockista ellenzék azon nyilatkozatát, amely felszólította az európai proletariátust a kapitalizmus megdöntésére. Ez év szeptemberében Trockijjal együtt kizárták a Kommunista Internacionálé, a Komintern, Végrehajtó Bizottságából.

A XV. Pártkongresszus után már a bolsevik pártból is kizárták, és Asztrahánba száműzték gazdasági szakértőnek. Mivel könyvtára és archívuma a rendelkezésére állt, ezért társadalomtudományi kutatásokat folytatott az utópikus szocializmus és a világkommunizmus témakörében. A rá nehezedő nagy nyomás ellenére kitartott az ellenzék platformja és személy szerint Lev Trockij támogatása mellett. Cikkeiben, vitairataiban újra és újra az elméleti szocializmussal szembesítette a korabeli szovjet valóságot. Rakovszkijnak ez az elméleti munkássága felbosszantotta a Kreml urát, és ezért a szibériai Baraulba, majd Jakutszkba száműzték. A trockista veterán azonban 1934. elején levonta a következtetéseket abból, hogy Németországban a nemzetiszocializmus és Hitler került hatalomra, és ekkor önkritikát gyakorolt.

Michael Sayers és Albert E. Kahn számol be a következőkről a "A nagy összeesküvés" (Szikra Kiadás, Budapest, 1948) c. könyvük 249-250-ik oldalán:

1934. szeptemberében Rakovszkij egy szovjet küldöttséggel Japánba utazott, hogy részt vegyen a Nemzetközi Vöröskereszt októberben, Tokióban, rendezett konferenciáján. Mielőtt azonban elutazott volna Japánba egy borítékot kézbesítettek neki a moszkvai Nehézipari Népbiztosságtól. A borítékban levél volt, amelyet Tokióban kellett átadnia Jurenyev nagykövetnek. Látszatra a levél kereskedelmi felvilágosításra vonatkozó szokványos kérést tartalmazott. A levél hátán azonban - láthatatlan tintával - üzenet volt Jurenyev számára, hogy Rakovszkijt használja fel a japánokkal való tárgyalásokon. Egy nappal Tokióba való megérkezése után Rakovszkijt felkereste egy japán ügynök. A találkozásra a Vöröskereszt épületének az egyik folyósóján került sor. Az ügynök közölte Rakovszkijjal, hogy az orosz trockista mozgalom céljai egybeesnek a japán kormány céljaival. Az ügynök hozzáfűzte, hogy Rakovszkij bizonyára értékes adatokat szolgáltathatna Tokiónak a szovjet-oroszországi belső helyzetre vonatkozóan.

Ugyanazon nap estéjén Rakovszkij tájékoztatta Jurenyevet a japán ügynökkel folytatott beszélgetéséről, vagyis arról, hogy be akarják szervezni kémnek, a japán kormány besugójának. A trockista Jurenyev azt válaszolta, hogy nincs helye a habozásnak, mert a kocka el van vetve.

Néhány nappal később Rakovszkij előzetes megbeszélés alapján együtt vacsorázott a japán titkosszolgálat egyik magas rangú tisztjével, aki közölte - tudatában van annak, hogy Rakovszkij Trockij közeli barátja és munkatársa, majd így folytatta: "Meg kell kérnem Önt arra, írja meg neki, hogy kormányunk nagyon elégedetlen a kínai kérdésről írott cikkeivel, valamint a kínai trockisták magatartásával. Jogunk van elvárni, hogy Trockij úr más irányú vonalat vegyen fel. Meg kell értenie, hogy mire van szükség. Nem szükséges belemenni a részletekbe, de világos, hogy egy Kínában kiprovokált incidens kedvező ürügyet szolgáltatna ahhoz, hogy ott beavatkozzunk." A japán hírszerző tiszt azt is elmondotta Rakovszkijnak, hogy milyen bizalmas természetű közlések érdekelnék a japán kormányt az orosz trockisták részéről - így például adatok a kollektív mezőgazdasági üzemek, a vasútvonalak, a bányák és iparvállalatok helyzetéről - különösképpen a Szovjetunió keleti részén. Rakovszkij még rejtjeleket és neveket is kapott arra a célra, hogy információt eljutathassa.

Mielőtt távozott Tokióból, Rakovszkij mégegyszer elbeszélgetett az ugyancsak trockista Jurenyevvel. A követ lehangolt volt: "Olyan kalamajkába keveredtünk, hogy néha nem tudja az ember, milyen magatartást tanusítson. Folyvást attól félek, hogy ha az egyik partnerünket kielégítjük, ezzel megbánthatjuk a másikat. Például a kínai kérdéssel kapcsolatban ellentétek merülnek fel Nagy-Britannia és Japán között, és közben mindkét ország titkosszolgálatával fenn kell tartani a kapcsolatot... és mindebben ki kell ismernem magamat!" - mondotta baljóslatúan.

Rakovszkij ekkor csak ennyit válaszolt: "Nekünk trockistáknak jelenleg három húron: németen, japánon és angolon kell játszanunk... Jelenlegei politikánkban mindent felteszünk egy lapra; de ha egy kockázatos kaland sikerül, a kalandorokat nagy államférfiaknak hívják!"

Azért időztünk Rakovszkij tokiói útjánál, hogy bemutassuk, milyen nehéz körülmények között kellett helytállnia Sztálin kibontakozó személyi diktatúrája idején, rendkívül bonyolult nemzetközi helyzetben. Rakovszkij 1934 elején tett önkritikája látszólag eredményesnek bizonyult, mert 1935-ben visszavették a pártba. Ezt követően az Egészségügyi Népbiztosságnál a kutatóintézetek munkáját irányította. 1937-ben a nagy sztálini tisztogatási hullám második szakaszában az ő neve is elhangzott azzal kapcsolatban, hogy a trockista centrumhoz tartozott. 1937. nyarán letartóztatták, és mint már utaltunk rá, 1938. elején őt is bíróság elé állították Moszkvában.

A koncepciós per előkészítése során Rakovszkijt kihallgatta a börtönben Sztálin egyik bizalmasa: Gavril G. Kuzmin tábornok, aki Gabriellként is ismert volt. A kihallgatás során Rakovszkij egy meglepő, de meggyőzően hangzó tervet tárt fel arra vonatkozóan, hogy miként kellene megindítani a II. Világháborút úgy, hogy annak ne a Szovjetunió legyen a vesztese. Ezt a tervet Sztálin elfogadta. Az így kapott információért cserébe a bolsevik diktátor nem végeztette ki Rakovszkijt, és később pedig nagy valószínűséggel szabadon is engedte. A kihallgatást tanúként végighallgatta Dr. Josef Landowkszkij orvos, egy eloroszosodott lengyel, aki Moszkvában élt, de Párizsban is tanult. Rakovszkij izgalmas, sőt drámainak bizonyult kihallgatása francia nyelven folyt, minthogy René Duval (Alias Gavril Kuzmin, az NKVD tábornoka), Dr. Landovszkij és Rakovszkij egyaránt anyanyelvi szinten beszélt franciául.

Landowszkijnak köszönhető, hogy Rakovszkijnak ez a börtönben kidolgozott stratégiája ismerté vált. A kihallgatásáról készült jegyzőkönyv - a történelmi tények utólagos tanúsága szerint - a II. Világháború tényleges forgatókönyvének bizonyult. Rakovszkijnak a Ljubljankában tett vallomását Don Mauricio Carlavilla adta ki Madridban "Sinfonia en Rojo Major" (Egy vörös őrnagy szimfoniája) címmel. Eddig tizenegy kiadást élt meg és számos világnyelvre lefordították. Hrisztyián Georgijevics Rakovszkij - a bolsevizmus egyik alapítója és kiemelkedő személyisége -, hogy életét megmentse, olyan háttér-információkat hozott Sztálin tudomására, amelyek a szó legszorosabb értelmében befolyásolták a világtörténelem alakulását.

A könyv kiadója, Carlavilla, szerint a "Vörös őrnagy szimfoniája" több vastag füzet tartalmának a gondos fordítása. Ezeket a füzeteket a Leningrád körüli frontvonalon egy kunyhóban találta meg a spanyol önkéntes hadosztály egyik tagja Dr. Landowskij orvos holteste mellett. Ez a spanyol tiszt hozta el azokat a Szovjetunióból Spanyolországba. A kéziratok megrongálódtak, s csak fáradságos és hosszadalmas munkával lehetett őket helyreállítani. Amikor a munka elkészült, még mindig igen kétséges volt, hogy tartalmuk publikálható-e? Olyan különleges és hihetetlen volt, amit tartalmaztak, hogy soha se merte volna senki Spanyolországban kiadni őket, ha a benne szereplő személyek és tények nem egyeztek volna meg a bekövetkezett és ismertté vált történelmi tényekkel.

Carlavilla elmondta, hogy felkészültek az éles támadásokra. Ezért lényegében minden a könyvben említett személy, valamint esemény vonatkozásában összegyűjtötték és dokumentálták a legfontosabb tényeket. Eddig azonban még senki nem jelentkezett, hogy megalapozott bírálatával kétségbe vonja a könyv tartalmát. Már említettük, hogy Dr. Landowskij, eloroszosodott lengyelként élt Oroszországban. Apja az orosz birodalmi hadsereg ezredese volt és az 1917-es bolsevik forradalom során lőtték agyon. Dr. Landowskij Oroszországban fejezte be orvosi tanulmányait és szerzett diplomát. Később tovább képezte magát Párizsban, a Sorbonne Egyetemen. Kutatóként az érdekelte, hogy a kábítószerek és a különböző vegyszerek miként hatnak az emberi szervezetre. Elsősorban a sebészeket kívánta segíteni, hogy hatásos érzéstelenítő szerek álljanak a rendelkezésükre az operációknál. Rendkívül tehetséges orvos volt. Sikeres kísérletei eredményeként számos új és jelentős eredményt tudott felmutatni.

A bolsevik forradalom után azonban karrierje derékbatört. Nagy szegénységben élt családjával együtt és alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Mivel el volt zárva attól, hogy tudományos eredményeit a saját neve alatt jelentesse meg, ezért hozzájárult ahhoz, hogy azokat a nálánál szerencsésebb kollégái publikálják a saját nevük alatt. Az NKVD mindent látó szemét nem kerülte el ezeknek a publikációknak a rendkívül érdekes tartalma. Könnyedén rájött arra, hogy ki ezen tudományos eredmények igazi felfedezője. Az NKVD számára ugyanis Landowskij kutatási területe rendkívül fontos volt. Ezért 1936-ban egyszer csak kopogtattak lakása ajtaján. Látogatói felszólították, hogy kövesse őket. Ez után nem térhetett többé vissza a családjához.

Az NKVD Moszkva közeli vegyi laboratóriumában kellett élnie. Főnökei a legkülönfélébb feladatok elvégzésére kényszerítették. Tanúként részt kellett vennie a Ljubljankában kihallgatásokon, kínzásokon. A legszörnyűbb bűnöket kellett jelenlévőként átélnie. Kétszer külföldre is elvitték, de mindig csak fogolyként - szigorú felügyelet alatt. Igen sokat látott és tudott, és mindettől rendkívül sokat szenvedett, mert mélyen vallásos és becsületes ember volt. Vállalva a lebukás kockázatát, elég bátor volt ahhoz, hogy a legszigorúbb ellenőrzés mellett is, jegyzeteket készítsen titokban arról, amit látott és hallott. Amikor csak lehetséges volt, le is másolta azokat a dokumentumokat és leveleket, amelyek eljutottak a kezéhez. Ezeket a jegyzeteit a vegyészeti laboratóriumban lévő asztalának az üreges lábaiba dugta el. Landowskij még életben volt a II. Világháború kitörésekor. Azt, hogy miként került Leningrádba (ma: Szentpétervár) és hogyan vesztette életét, egyelőre nem ismerjük.

A Rakovszkij jegyzőkönyv néven ismert dokumentum annak a párbeszédnek a fordítása, amely Hrisztyián Georgijevics Rakovszkij és NKVD-s kihallgatója között zajlott le. Rakovszkijt 1938 elején a trockisták ellen lefolytatott koncepciós per keretében együtt vonták felelősségre Nyikolaj Buharinnal, Alekszej Rikovval, Genrih G. Jagodával, Levy M. Karakhánnal, Dr. Levinnel és másokkal.

Rakovszkij, hogy megmeneküljön a kivégzéstől, elmondta kihallgatóinak, hogy különlegesen fontos információkat adhat át cserébe életéért. Sztálin tisztában volt Ukrajna korábbi elnöke, a Szovjetunió párizsi, majd londoni nagykövete fontosságával és ezért képzett francia származású ügynökére bízta Rakovszkij kihallgatását. A kirakatper többi vádlottjához hasonlóan Rakovszkij is szerepelt a halálra ítélendők listáján. Életét azonban megkímélték és büntetését agyonlövetésről húszévi börtönre változtatták.

Érdemes bemutatni Sztálin francia származású ügynökét, René Duval-t is, aki felvette a Gavril Gavrilovics Kuzmin nevet. René Duval dúsgazdag francia milliomos fia volt, jó megjelenésű és tehetséges. Franciaországban végezte tanulmányait és megözvegyült édesanyja imádattal csüngött rajta. A fiatalember azonban a kommunista propaganda hatására az NKVD hálójába került. Az NKVD Moszkvába csalta tanulni, amit René Duval ideológiai okokból örömmel elfogadott. Sikerrel elvégezte az NKVD meglehetősen nehéz iskoláját és külföldi hírszerzővé vált. Ekkor jutott odáig, hogy nemet mondjon, de ezzel a döntésével már elkésett. Az NKVD nem hagyta távozni. Mivel tehetséges és erős akaratú ember volt, az NKVD ördögi szervezetén belül is a csúcsra jutott, tábornokká léptették elő és elnyerte a legfőbb személy - Sztálin - személyes bizalmát is.

Már említettük, hogy Rakovszkij kihallgatása francia nyelven folyt. Dr. Landowskij elsősorban azért volt jelen, hogy észrevétlenül olyan tablettákat helyezzen el Rakovszkij poharába, amely egyrészt közérzetét javította, másrészt fizikai állóképességét fokozta. A kihallgató helyiség fala mögött volt egy hangrögzítő készülék, de a technikus, aki működtette, nem tudott franciául. Dr. Landowskij feladata volt, hogy az így rögzített szöveget oroszra fordítsa, és arról két kópiát készítsen - egyet Sztálin, egyet pedig Kuzmin tábornok számára. Titokban azonban egy harmadik másolatot is készített a saját maga számára, és ezt elrejtette.

Dr. Landowskij beszámolója az előkészületekről

Landowskij a koncepciós perek időszakában egyre többet tartózkodott a Ljubljankában, az NKVD moszkvai központjában. Kuzmin tábornok szinte minden nap hivatta. Rettegett attól, hogy laboratóriumából ismét vissza kell térnie az NKVD központjába és szörnyű kínzásokon kell jelen lennie. Ez a tisztességes tudós szégyellte magát, hogy ahhoz az emberi fajhoz tartozik, amely ilyen mélyre süllyedhetett. Landowskij annyira megbénult az átéltektől, hogy napokig egy sort sem tudott lejegyezni. Ekkoriban az foglalkoztatta, hogy kik azok, akik névtelenül jelen vannak a kínzásokon. Elképzelhetőnek tartotta, hogy Jezsov, aki ebben az időszakban az NKVD élén állt. Nem értette azonban, hogy miért kell álcáznia magát. Landowskij pszichológusként nem talált magyarázatot arra, hogy miért kellene rejtőzködnie az NKVD rettegett főnökének, ha megjelenik személyesen a kínzásoknál.

Landowskij úgy érezte, hogy egy hirtelen döntés révén kellett a szörnyű kínzásnál jelen lennie. Ha Jezsov szabadon dönti el az időpontot, akkor megfelelően előkészíthették volna ezt a sátáni aktust. Akkor viszont őt, az orvost, nem kellett volna váratlanul berendelni. Mindez arra utal, hogy nem Jezsov volt a titkos látogató. Ha pedig nem ő volt. Ki az, aki még nálánál is nagyobb főnök? A szovjet hierarchiában csak egyetlen ilyen ember volt: Sztálin.

Ezt a következtetését megerősítette az, amikor az ablakon át kinézett a Dzserzsinszkij térre néhány perccel azt megelőzően, hogy lement a kihallgatási "látványossághoz". Ekkor szemtanúja lehetett annak, hogy három nagy, teljesen azonos autó érkezett a Ljubjankához. Moszkvában mindenki tudta, hogy Sztálin az, aki azonos gépkocsik karavánjában közlekedik alteregóival együtt. Ez személyes biztonságát szolgálta.

Amikor kitűzték Rakovszkij kihallgatásának az időpontját, Kuzmin tábornok felkereste Dr. Landowskij-t. Kuzmin optimista hangulatban volt. Miután megebédeltek, Kuzmin közölte a doktorral, hogy újabb "vendég" érkezett, H. G. Rakovszkij - a korábbi párizsi és londoni nagykövet. Landowszkij azonban nem ismerte Rakovszkijt. Kuzmin elmondta még, hogy őt bízták meg a Rakovszkij üggyel és már gondoskodott is arról, hogy kíméletesen bánjanak vele. Landowszkij szeretett volna kimaradni az ügyből, de Kuzmin elmagyarázta, hogy itt ezúttal nem alkalmaznak erőszakot. Rakovszkij már be van törve, nincs szükség kínzásra és vérre. Csupán arról van szó, hogy mérsékelt mennyiségű kábítószert adjanak be neki. Dr. Levin, az NKVD orvosa, ebben a koncepciós perben maga is vádlott volt, ezért már csak a tanácsait tudta továbbítani Kuzmin tábornok Landowszkijnak. Rakovszkij hajlandó vallomást tenni, és mindent elmondani, amit a folyamatban lévő üggyel kapcsolatban tud. Amikor Landowszkij tudakolta, hogy ilyen esetben miért van szükség mégis drogokra, Kuzmin Levinre hivatkozott, aki szerint mérsékelt mennyiségű speciális szer a kihallgatott személyt optimistává teszi, nem veszíti el reményét és hitét az életben. A kábítószer hatására visszanyeri életkedvét. Ez az egyik hatás, amire szükség van, a másik pedig az, hogy emelkedett hangulata ellenére megmaradjon szellemi kapacitása és fizikai állóképessége. Pontosabban: szellemi teljesítményét még fokozni is kell.

Amikor Landowszkij a hipnózist említette, Kuzmin azt mondta, hogy ilyesmiről van szó, de álmosság, illetve elalvás nélkül. Landowszkij ellenvetésére, hogy nem képes most ilyen szert előállítani, Kuzmin közölte vele: Levin doktor már megoldotta ezt a problémát, és a kábítószer rendelkezésre áll. Az alkohol nem jöhet számításba, mert hatására az érintettek gyakran értelmetlen dolgokat beszélnek. Kuzmin hivatkozott Landowszkij tisztességére és megnyugtatta: csupán az a feladata, hogy a megfelelő dózist válassza ki a Levin által már előállított drogból. Ezért felszólította, hogy tanulmányozza át Levin instrukcióit, és ezt követően vizsgálja meg Rakovszkijt.

Landowszkij könnyen megtalálta a laboratóriumban a kívánt ajzószert. Parányi tablettákban egy milligrammnyi hatóanyag volt. Elvégezte a tesztet és a tabletta valóban könnyedén feloldódott a vízben, és még inkább az alkoholban. Landowszkij kutatási területe ugyan más volt, de ő is jól kiismerte magát a hallucinogén anyagokban. Levin írása szerint egy tabletta már a kívánt eredményhez vezet. Felhívta azonban a figyelmet, hogy ha a páciensnek szívgyengesége van, akkor aluszékonysághoz, esetleg letargiához vezethet és eltompíthatja az agyat. Landowszkij ezután felkereste Rakovszkijt, aki egyedül tartózkodott zárkájában, amelyben egy keskeny ágy és két pici asztal volt. Elküldte az őrt és megkérdezte tőle: rágyújt-e? Rakovszkij azt válaszolta, hogy egészségügyi okokból abbahagyta a dohányzást, de miután már felgyógyult gyomorbántalmaiból - rágyújt. Landowszkij ekkor bemutatkozott, hogy ő orvos. Rakovszkij mondta, hogy ezt már észrevette abból, ahogyan viselkedett. Amikor közölte, hogy meg akarja vizsgálni és a szíve után érdeklődött, Rakovszkij mondta, hogy nem érez semmiféle bántalmat. S amikor Landowszkij erre azt válaszolta, hogy mégis lehetnek ilyenek, annak dacára, hogy a beteg ezeket nem érzékeli, akkor Rakovszkij közbevágott, hogy ő maga is orvos. Amikor Landowszkij ezen meglepődött, megerősítette, hogy az. Arra a kérdésre, hogy hol tanult Moszkvában vagy Petrográdon, Rakovszkij elmondotta, hogy abban az időben nem volt orosz alattvaló és Nancy-ben, valamint Montpellier-ben szerzett diplomát.

Landowszkij ekkor megjegyezte, hogy ezek szerint egyidőben végezték tanulmányaikat Franciaországban, mert ő is felvett több kurzust Párizsban. Megkérdezte, hogy francia állampolgár volt-e? Rakovszkij azt válaszolta, hogy szándékában volt felvenni a francia állampolgárságot. Bulgáriában született, de az ő hozzájárulása nélkül románná minősítették át, amikor szülőföldje, Dobrudzsa, a békeszerződés következtében Románia részévé vált. Landowszkij ezután a sztetoszkópjával meghallgatta a szívét és ő sem észlelt gyengeségen túlmenően más problémát. Amikor megjegyezte, hogy valamilyen táplálékot kell adni a szívnek, akkor Rakovszkij ironikusan megjegyezte: "Csak a szívnek, elvtárs?" Az orvos nem vett tudomást az iróniáról, és azt válaszolta, hogy: "Igen". Ezután Rakovszkij engedélyt kért, hogy a sztetoszkóppal ő is meghallgassa a saját szívét. Miután ezt elvégezte, megjegyezte, hogy ő is arra számított, hogy rosszabb állapotban van. Landowszkij ajánlotta, hogy vegyen be néhány csepp digitalis-t. Rakovszkij megkérdezte, hogy feltétlenül szükség van-e erre, mert az ő szíve elég arra a néhány napra, illetve hónapra, ameddig még dobognia kell. Landowszkij tudatta vele, hogy ő másként gondolja, és lényegesen tovább fog élni. Ekkor Rakovszkij a következőket mondta neki: "Ne bosszants kolléga, tovább élni, még tovább élni - már meghozták a döntéseket, a bírósági eljárás sem tart sokáig és aztán itt a vég."

Landowszkij megjegyzi naplójában, hogy amikor ezt mondta, csaknem boldognak tűnt az arckifejezése. Ebbe beleborzongott. Látta, hogy minél előbb szeretne meghalni és távozni az élők sorából. Ezért részvétet érzett iránta és fel akarta egy kicsit vidámítani: "Nem értettél jól elvtárs. Azt akartam mondani, hogy a te esetedben olyan döntés is születhet, hogy tovább élj, szenvedés nélkül. (Magázva folytatta). Miért hozták Önt ide? Nem bánnak most Önnel jól?" - "Az utóbbira az a válaszom, hogy: igen. A többire vonatkozóan hallottam bizonyos célzásokat..." Landowszkij miután adott Rakovszkijnak egy újabb cigarettát - közölte vele: "Reménykedjen - ami engem illet, a főnök által engedélyezett mértéken belül mindent meg fogok tenni, hogy Önt semmilyen bántalmazás se érje. Nyomban elkezdem a táplálásával, de nem túlzott mértékben, mivel tekintettel kell lennem a gyomorbántalmaira. Teljes diétával kezdjük és némi adalékot is teszünk hozzá. Azonnal intézkedem." Landowszkij valóban kiadta az utasítást, hogy adjanak fél liter cukrozott tejet Rakovszkijnak.

A továbbiakban szó szerint idézünk Landowszkij feljegyzéseiből:

"Éjfélkor felkészültünk a Rakovszkijjal való találkozóra. E kihallgatás "barátságos" jellege minden részlet vonatkozásában hangsúlyt kapott. A szobát kellemesen bemelegítették, a kandallóban lobogott a tűz, hangulatvilágítás volt, kicsi de jól megválasztott vacsora, finom borok. Mindez tudományosan lett átgondolva. 'Mint szerelmesek randevújára' - jegyezte meg Gavril (Kuzmin tábornok, alias René Duval - DJ). Nekem kellett segédkezni. Fő kötelességem az volt, hogy olyan módon adjam be a rabnak a kábítószert, hogy ne vegye észre. E célból az italok, mintha csak véletlenül történne, az én közelemben voltak elhelyezve és nekem kellett kitölteni a bort. Figyelnem kellett a drog hatásának a csökkenését azért, hogy új dózist adagoljak a megfelelő pillanatban. Ez volt a legfontosabb feladatom. Gavril azt akarja, hogy a kísérlet sikeres legyen, s már az első kihallgatáson valódi előrehaladást lehessen elérni az ügy lényegét illetően. Ő reménykedik a sikerben. Alaposan kipihente magát és jó állapotban van. Érdeklődéssel vártam, hogy miként küzd meg Rakovszkijjal, aki hozzá méltó ellenfélnek tűnt a szememben.

Három karosszéket helyeztek a kandalló mellé. Az ajtóhoz legközelebb álló volt az enyém, Rakovszkijé a középső és a harmadik pedig Gavrillé, aki optimista hangulatban volt és még az öltözéke is ezt fejezte ki: egy fehér orosznyakú inget viselt. Már elmúlt éjfél, amikor a rabot bekísérték hozzánk, tisztességes ruhába volt öltözve és meg volt borotválva. Orvosi szemmel néztem meg és élénkebbnek találtam. Elnézést kért, hogy egy pohárnál többet nem képes inni gyomorbántalmaira hivatkozva. Ebben a pohárba még nem tettem be a drogot, és ezt sajnáltam. A társalgás közhelyekkel kezdődött... Gavril tudja, hogy Rakovszkij sokkal jobban beszél franciául, mint oroszul, s ezért franciául kezdi. Utal a múltban történtekre. Világos, hogy Rakovszkij kiváló társalgó, beszéde pontos, elegáns, sőt dekoratív - nyilvánvalóan nagyon művelt. Időnként könnyen idéz és mindig pontosan. Néha célzásokat tesz meneküléseire, a száműzetésre, hivatkozik Leninre, Plehanovra, Rosa Luxemburgra, és még azt is megemlíti, hogy amikor gyermek volt, alkalma volt kezet fogni az öreg Engels-szel.

Whisky-t iszunk. Miután Gavril hagyta beszélni mintegy fél órát, megkérdeztem, minta csak úgy rögtönözve tenném: 'Adhatok még némi szódavizet?' 'Igen, adjon még, válaszolta szórakozottan. Manipuláltam az italt és bele tettem egy tablettát, amelyet a kezemben tartottam kezdettől fogva. Először Gavrilnak adtam whisyk-t, jelezve neki, hogy a feladatot végrehajtottam. Átadtam Rakovszkijnak is a poharát és elkezdtem inni a magaméból. Rakovszkij örömmel kortyolgatott a poharából - 'te kis gazember' - gondoltam magamban. Ez csak futó gondolat volt és eltűnt a kandalló kellemes tűzénél. Mielőtt Gavril rátért a fő témára, a beszélgetés hosszú és érdekes volt. Szerencsém van, mert megszereztem egy dokumentumot, amely pontosabban adja vissza mindazt, ami megvitatásra került Gavril és Rakovszkij között, mint a gyorsírással készült jegyzet. Íme itt van."

Rakovszkij élete a Ljubljankán valójában Sztálintól függött, ezért úgy kellett megfogalmaznia mondanivalóját, hogy ne csak kihallgatója Kuzmin tábornok értse meg helyesen, hanem annak főnöke - Sztálin is, akinek az NKVD-s tábornok a rábízott ügyekről részletesen jelentést tett. Ezért a részletes és pontos jegyzőkönyv virtuálisan jelenlévő negyedik szereplőjének, az akkori Szovjetunió teljhatalmú urát kell tekintenünk. A nagy tisztogatások és koncepciós perek idején Sztálin szó szerint élet- és halál ura volt. Joszif Viszarionovics Dzsugasvilli a rózsakeresztes irányzatú szabadkőművességhez tartozott. Még kaukázusi évei alatt került kapcsolatba a rózsakeresztesekkel és ismerte meg tanításaikat. Amikor Lenin halála után a hatalom csúcsára került, Sztálin törvényen kívül helyezte 1925-ben a szabadkőművességet, mert magát a bolsevik pártot tekintette szabadkőművesség igazi megtestesítőjének.

Joszif Viszarionovics Dzsugasvilli akkor változtatta Sztálinra a nevét, amikor 1903-ban pártmegbízatásként rendszeresen bankokat rabolt, hogy a forradalmi mozgalom számára pénzt szerezzen. Ezzel vívta ki magának - szabadkőműves körökben - a kaukázusi Jessie James elnevezést. A fiatal Dzsugasvilli eredetileg Tbilisziben, egy papi szeminárium növedéke volt. 1900-ban már nem folytatta tanulmányait, mert korábban kicsapták a papneveldéből botrányos viselkedése miatt. Ebben az évben együtt lakott Georg Ivanovics Gurgyijevvel, a neves mágussal, aki a Grúziában élő tibeti misztériumhívők szellemi vezére volt. Gurgyijev rózsakeresztes szabadkőműves volt és baráti kapcsolatokat ápolt az angol szabadkőművesekkel. A faji alapon álló gnosztikus miszticizmus tekintélyes védelmezőjének, terjesztőjének és tanítójának számított. Gurgyijev volt az, aki Sztálint beavatta a martinista szabadkőművességbe, amely mindig is rivalizált a francia irányítás alatt álló "Grand Orient" (Nagyoriens) irányzatú szabadkőművességgel. A rózsakeresztes Sztálin tehát 1925-ben, mint bolsevik diktátor, lényegében az oroszországi Grand Orient-hez tartozó páholyokat tiltotta be. Ezt nemcsak azért tette, mert a szovjet hírszerzőszolgálat révén tisztában volt a Grand Orient és a hírszerzés szoros kapcsolatával, hanem azért is, mert ő a rivális szabadkőművességhez tartozott.

Rakovszkij és Sztálin közvetett párbeszéde tehát nemcsak a két bolsevikvezető, de az egymással másfél évszázada rivalizáló Grand Orient és a martinista szabadkőművesség két jelentős képviselőjének a közvetett vitája is volt a világtörténelem és a Szovjetunió akkori sorskérdéseiről.

(A http://yamaguchy.netfirms.com olvasható George Knupffer angol nyelvű fordítása Dr. Josif Landowszkij feljegyzéseiről, valamint Rakovszkij kihallgatásáról. A fordítás alapját a francia eredeti és az arról készült spanyol szöveg képezte. Ezt a szöveget egybevetettük a német CODE című havi folyóirat 3/1994. és 4/1994. számaiban közzétett szöveggel. A CODE-t a leonbergi "Verlag Diagnosen" Kiadó jelenteti meg. A "Kuz" a továbbiakban Gavril Kuzmint, a "Rak" Hrisztyian Georgijevics Rakovszkijt jelöli. A magyarázó megjegyzéseket e sorok írója tette, zárójelben, világosan elválasztva a jegyzőkönyv szövegétől. D. J.)

A kihallgatás, ahogyan rögzítették

Kuz: Ahogy a Ljubjankában megegyeztünk, azon fáradoztam, hogy utolsó lehetőséget biztosítok önnek. Jelenléte azt bizonyítja, hogy ezt elértem. Nézzük, át akar-e bennünket ejteni?

Rak: Kívánom és remélem, hogy nem.

Kuz: De előbb egy baráti tanács: itt most a valódi igazságról van szó. Nem a "per-igazságáról", amelynek a tárgyalás folyamán a többi vádlott vallomásának a fényében kell megjelennie, és amely, ahogy ön is tudja, teljesen a politikai szükségszerűségnek, vagy ahogyan Nyugaton mondják, az "államérdeknek" van alárendelve. A nemzetközi politika szükségszerűségei az egész igazságot, a "valódi igazságot" titokban tartatja velünk. Teljesen mindegy, hogy miként folyik le a per, az emberek és népek azt fogják megtudni, amit meg kell tudniuk - de egyvalakinek, Sztálinnak, mindent tudnia kell.

Itt elhangzó szavai helyzetét nem súlyosbítják, tehát mondhat, amit jónak lát. Ez egyébként, ahogy ön is tudja, semmiféle hátrányt nem von maga után. Csak a javát szolgálhatja. Már ebben a pillanatban visszanyerheti elvesztett életét. Nos, lássuk: Be fogjátok-e mindannyian ismerni, hogy Hitler kémjei vagytok, a Gestapo és az OKW (Oberkommando der Wehrmacht, a hitleri hadsereg főparancsnoksága D. J.) zsoldjában álltok? Igaz?

Rak: Igen!

Kuz: És Hitler kémjei vagytok?

Rak: Igen!

Kuz: Nem, Rakovszkij, nem! Most az igazat mondja, ne a per-igazságot!

Rak: Nem vagyunk Hitler kémjei. Ugyanúgy gyűlöljük Hitlert, mint ahogy ön gyűlöli, ahogy Sztálin gyűlölheti, vagy talán még jobban. De a dolog igen bonyolult.

Kuz: Segíteni fogok önnek. Talán én is tudok valamit. Önök trockisták felvették a kapcsolatot a német vezérkarral. Igaz?

Rak: Igen!

Kuz: Mióta van kapcsolatuk velük?

Rak: A pontos dátumot nem tudom, de hamarosan Trockij bukása után, jóval Hitler uralomra jutása előtt.

Kuz: Akkor önök nem Hitlernek vagy rezsimjének a személyes kémjei?

Rak: Nem. Már előbb azok voltunk.

Kuz: És milyen szándékkal? Hogy győzelemre juttassák Hitlert és néhány orosz területet Németországnak ajándékozzanak?

Rak: Nem, semmiképp.

Kuz: Akkor tehát közönséges kémként, pénzért dolgoztak?

Rak: Pénzért? Egyetlen márkát sem kaptunk Németországtól. Hitler messze nem rendelkezik annyi pénzzel, amennyivel például a Szovjetunió belügyi népbiztosát megvehetné, mert ennek olyan szabad költségvetés áll a rendelkezésére, amely nagyobb, mint a Ford, Morgan és Vanderbilt vagyona együttvéve, anélkül, hogy el kellene számolnia vele.

Kuz: Akkor hát milyen okból?

Rak: Szabad egészen nyíltan beszélnem?

Kuz: Megkérem rá, hiszen erre szólítottam fel.

Rak: Nem Leninnek magának volt egy fontosabb oka, hogy Németország segítségét elfogadja, amikor el akart jutni Oroszországba? Helyben kellene tehát hagyni azokat a rágalmakat, amelyeket aztán ellene felhoztak? Nem nevezeték-e Lenint is a császár (II. Vilmos német uralkodóról van szó D. J.) kémjének? Nem ismeretes-e a császárhoz fűződő kapcsolata, és a német beavatkozás, amellyel a bolsevikok a vereség előmozdítóiként Oroszországba kerültek?

Kuz: Hogy ez igaz, vagy sem, nem tartozik a tárgyhoz.

Rak: De, engedje meg, hogy ezt kifejtsem. Nem nyert-e megerősítést, hogy Lenin eljárása jól jött a német államnak? Engedje már meg: Itt van a breszt-litovszki béke, amelyben a Szovjetunió óriási területeket engedett át Németországnak. Ki az, aki már 1913-ban bolsevik fegyvernek nyilvánította a vereség előidézését? Lenin. Kívülről tudom azokat a szavait, amelyeket egy levélben intézett Gorkijhoz: "Az Ausztria és Oroszország közötti háború igen hasznos lenne a forradalom számára, de nem nagyon valószínű, hogy Ferenc Jóska (Ferenc József osztrák császár és magyar király, az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója D. J.) és Nyikita (II. Miklós orosz cár D. J.) megadja nekünk ezt a lehetőséget." Nézze: Mi, úgynevezett trockisták, terveltük ki 1905-ben a vereség előidézését, e módszer mellett aztán 1913-ban Lenin is kiállt, még most is ezt a taktikát követjük, Lenin taktikáját...

Kuz: Azzal a kis különbséggel, Rakovszkij, hogy ma a Szovjetunióban a szocializmus van uralmon, és nem valamiféle cár.

Rak: Ön hisz abban, hogy létezik szocializmus a Szovjetunióban?

Kuz: Hát nem szocialista a Szovjetunió?

Rak: Számomra csak a neve szocialista. Ebben rejlik az ellenzék igazának az oka. Megengedi nekem - csak a tiszta logika alapján meg kell, hogy engedje -, hogy elméletileg az ésszerűség alapján, ugyanúgy "nemet" mondhassunk, mint ahogy Sztálinnak joga van "igent" mondani? És ha a kommunizmus győzelme igazolja a vereség előidézését, ha valaki meggyőződött arról, hogy Sztálin bonapartizmusa elárulta és eladta a kommunizmust, akkor ugyanúgy joga van előidézni a vereséget, ahogy ezt Lenin tette.

Kuz: Azt hiszem, Rakovszkij, fölényes stílusa önt dialektikus teoretizálásba viszi át. A nyilvánosság előtt ellentmondanék önnek, ez világos. Elismerem az érvelését, ez az egyetlen lehetőség az ön helyzetében, jóllehet bebizonyíthatnám önnek, hogy ez csak szofizma. De ezt majd máskor. Remélem lesz módom revánsot adni. E pillanatban csak annyit: Ha az önök által előidézett vereség és a Szovjetunió saját veresége csak azt a célt szolgálja, hogy a szocializmust, ön szerint a trockizmust, megvalósítsa, úgy pillanatnyilag egy ilyen vereség céltalan és hasztalan, mert az önök összes vezetői és káderei konzekvensen likvidálva lennének, mint ahogy ezt már meg is tettük. A vereségnek csak egy "vezér" vagy egy fasiszta cár trónra emelése lenne a következménye. Nemde?

Rak: Valóban, a következtetés helyes.

Kuz: Nos, ahogy gondolom, ez világosan bizonyítja, hogy már sokat elértünk. Én, a sztálinista, és ön, a trockista, a lehetetlent lehetővé tettük, és eljutottunk egy ponthoz, amelyben megegyezünk: Még pedig abban, hogy ma a Szovjetuniót nem szabad, hogy legyőzzék.

Rak: Elismerem, nem gondoltam volna, hogy ilyen intelligens emberrel állok szemben. Valóban, jelenleg és még sokáig, nem szabad a Szovjetunió vereségét sem kívánni, sem előidézni, mert ma - annyi biztos - egyáltalán nem lennénk abban a helyzetben, hogy ezt a vereséget a hatalom megragadására használhatnánk fel. Nekünk, kommunistáknak nem származna belőle hasznunk. Így néz ki most a helyzet, ebben egyetértek önnek. A sztálini állam lerombolása nem fűthet most bennünket. Ezt mondom, amikor még egyszer azt hangsúlyozom, hogy ez az állam a leginkább antikommunista. Látja, nyílt vagyok.

Kuz: Kétségtelenül ez az egyetlen mód, hogy értsük egymást. Arra kérem azonban, hogy világítson meg valamit, amit magában ellentmondásosnak találok: Ha önnek a szovjet állam a leginkább antikommunista - miért nem kívánja a pusztulását? Egy másik állam kevésbé lenne antikommunista, tehát kisebb akadály lenne, hogy az ön tiszta kommunizmusát be tudja vezetni...

Rak: Nem, ez túlságosan leegyszerűsített következtetés. Még ha Sztálin bonapartizmusa (A bonapartizmus Bonaparte Napoleonról elnevezett fogalom. Azt a politikai rendszert jelöli, amely az 1789-ben kezdődött francia forradalomból nőtt ki, s a szervezett közhatalom, az állam hegemóniáján alapuló, egyszemélyi diktatúrát valósította meg. Ebben a formális demokrácia egyes elemei is megtalálhatóak, de mögöttük már a magánpénzrendszer tulajdonosai gyakorolják az arctalan pénzviszonyokba elrejtett pénzügyi-gazdasági hatalmat. Az 1789 utáni események "forradalmi jellegét" ennek a magánpénzrendszernek a Franciaországban történő berendezkedése és észrevétlen hatalomátvétele jelentette. D. J.) olyan mértékben áll is szemben a kommunizmussal, mint Napóleon a forradalommal, akkor is nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió továbbra is kommunista kaliberű és formájú, még ha formális és nem valóságos kommunizmussal rendelkezik is. És amikor Sztálin, megengedve Trockij eltűnését, a reális kommunizmust automatikusan formálissá változtatta, ugyanúgy lehetővé teszi majd számunkra Sztálin eltűnése, hogy formális kommunizmusát reálissá változtassuk. Egy óra elég lenne nekünk hozzá. Ért engem?

Kuz: Igen, persze. Ön egy klasszikus igazságot fogalmazott meg itt nekünk, mégpedig azt, hogy senki sem pusztítja el azt, amit örökölni kíván. Nos mindez csak szofisztikus szövevény. Olyan feltételezésre alapozódik, amely ellentmond a tényeknek, mégpedig Sztálin antikommunizmusára vonatkozóan. Van magántulajdon a Szovjetunióban? Vannak osztályok? Nem akarok több tényt felhozni - minek?

Rak: Sztálinnak szüksége van a kommunizmusra, hogy a kommunizmust legyőzze.

Kuz: Igen? És milyen célból? Vagy csupa kedvtelésből?

Rak: Nem, ez szükségszerűség! Fel lehet tartóztatni a történelem objektív menetét, de nem annyira, mint azt elméletileg feltételezni lehet. Annyira legyőzhetetlen az az erő, amely az emberiséget a kommunizmus felé hajtja, hogy csak maga ellen fordul az, aki a fejlődés gyorsaságát, pontosabban szólva, a permanens forradalom előrehaladását feltartóztatja.

Kuz: Mondana egy példát?

Rak: Hitler. A legnyilvánvalóbb eset. Szüksége van a szocializmusra, hogy legyőzze a szocializmust. Sztálinnak szüksége van a kommunizmusra, hogy legyőzze a kommunizmust. Azért antikommunista a kommunizmusa, mert ez nemzeti kommunizmus. A párhuzam szembetűnő. De Hitler antiszocializmusa és Sztálin antikommunizmusa ellenére szocializmust és kommunizmust csinál, és még sokkal többet. Akár akarják, akár nem, akár tudják, akár nem, de formális kommunizmust építenek, amelyet nekünk kell sorsszerűen örökölnünk, Marx örökségét.

Kuz: Örökölni? De hát ki örököl? A trockizmus likvidációja maradéktalan.

Rak: Még ha mondja is, akkor sem hiszem, még ha óriási a "tisztogatás" - mi kommunisták mégis túléljük. Nem minden kommunistát tud Sztálin elfogni, még ha olyan hosszú is ohránájának keze. (Az Ohrana a cári politikai rendőrség elnevezése volt. D. J.)

Kuz: Rakovszkij, megkérem, ha kell, megparancsolom, tartózkodjon a sértő célozgatástól. Nem él Ön vissza a diplomáciai immunitásával?

Rak: Ejha, talán nem vagyok meghatalmazott miniszter? Követ? Ki tett azzá?

Kuz: Pontosan szólva ez az elérhetetlen trockizmus, ha így akarjuk nevezni.

Rak: A trockizmus, amire ön utal, nem hatalmazott fel. Nem hagyta rám képviseletét, és én nem is képviselem. A hatalmat önök adták nekem.

Kuz: Kezdek bízni önben. Feljegyzem a javára, hogy amikor a trockizmusra utaltam, nem tagadta a létét. Ez jó kezdet.

Rak: Hogy tagadnám? Én említettem meg.

Kuz: Miután elismertük egy igen különös trockizmus fennállását (Itt a trockizmus szó a pénzhatalom világállamának a létrehozását célzó permanens forradalom, vagyis az 'igazi kommunizmus' szinonimája, amit a nemzetközi bankárok szolgálatában álló és általuk finanszírozott Lev Trockijról neveztek el. D. J.), szeretném, ha néhány utalást tenne nekem, hogy a felhozott azonosságokat kiértékelhessem.

Rak: Valóban, utalhatok arra, ami számomra úgy tűnik, hogy a tárgyhoz tartozik, anélkül, hogy biztosíthatnám, hogy ez mindig pontosan megfelel "Azok" gondolatmenetének. (Az "Azok" itt utalás a háttérhatalom HÁLÓZATÁNAK az ismeretlenségbe burkolózó, de létező és nagyhatalmú legfelsőbb vezetőire, akiket a téma kutatói az "ismeretlen kilencek", vagy csak egyszerűen a "titkos főnökök" néven szoktak emlegetni. D. J.)

Kuz: Én is ezt fontolgatom.

Rak: Abban egyetérthetünk, hogy most az ellenzék nem lehet érdekelt Sztálin vereségében vagy bukásában, mert nem rendelkezünk azzal a fizikai lehetőséggel, hogy helyettesítsük. Ebben mindketten megegyezünk. Azonban van egy vitathatatlan tény: A potenciális támadó létezik. Itt van ez a nagy nihilista Hitler, aki a Wehrmacht-ot, mint legfélelmetesebb fegyverét, szögezi az egész horizontra. Közreműködésünkkel vagy a nélkül - tüzet fog nyitni a Szovjetunióra. Egyezzünk meg abban, hogy ez számunkra a döntő ismeretlen. Helyesnek látja a probléma felvetését?

Kuz: Helyesnek. De számomra nincs döntő ismeretlen. Én Hitler támadását a Szovjetunió ellen okvetlenül biztosnak tartom.

Rak: Miért?

Kuz: Egyszerűen azért, mert az, aki a parancsot adja neki, ezt így rendelte el. Hitler a nemzetközi kapitalizmusnak csak egy zsoldosvezére.

Rak: Elismerem a veszély létezését, de ettől a ténytől még egy szakadék tátong addig a kijelentésig, hogy Hitler támadása a Szovjetunió ellen okvetlenül biztos.

Kuz: A Szovjetunió megtámadását már maga a fasizmus belső lényege meghatározza. Ezen kívül arra készteti csaknem az összes kapitalista állam, amelyek felhatalmazták az újra-felfegyverkezésre, valamint az erre szolgáló összes gazdasági és stratégiai bázis tulajdonbavételére.

Rak: Ön elfelejt valami igen fontosat: Hitler újra-felfegyverzése és azok a lehetőségek és büntetlenségek, amelyeket egészen mostanáig a versailles-i nemzetek adtak neki, jegyezze meg jól, egy különleges időszakban történtek. Akkor, amikor még az ellenzék a helyén volt, amikor még mi léphettünk volna a legyőzött Sztálin örökségébe. Véletlen időbeli egybeesésnek tartja ezt? (Rakovszkij itt arra utal, hogy a pénzhatalom HÁLÓZATA a német hadsereg segítségével akarta visszaszerezni a szovjet állam feletti ellenőrzést attól a Sztálintól, aki nem az ő internacionalista világforradalmi programját hajtotta végre. A visszavett hatalmat pedig át akarta adni a trockista ellenzéknek, azaz saját megbízható ügynökeinek. D. J.)

Kuz: Nem látok összefüggést a között a tény között, hogy a versailles-i nemzetek engedélyezték a német újra-felfegyverkezést, és hogy létezett a trockista ellenzék. A hitlerizmus jelentősége önmagában véve is teljesen világos és logikus. A Szovjetunió megtámadása a létrejötte óta megtalálható a programjában. A kommunizmus elpusztítása és a keletre irányuló terjeszkedés a "Mein Kampfnak", a nemzetiszocializmus e talmudjának egyik dogmája. És hogy az ön vereségre irányuló politikája ezt az ismert fenyegetést ki akarja használni, ez, tekintve az ön felfogását, természetes.

Rak: Igen, az első pillanatban az egész logikusnak és természetesnek tűnik, de túlságosan logikusnak és természetesnek, hogy így legyen.

Kuz: Ha ez nem így lenne, akkor bíznunk kellene a Franciaországgal kötött szövetségben. Ez bizonyára elmés ötlet. De akkora ostobaság, mintha abban akarnánk bízni, hogy a kapitalizmus feláldozza magát a kommunizmus megmentéséért.

Rak: Ha csak akkora politikai ismeret birtokában vitatkoznánk, mint egy tömeggyűlés résztvevője, akkor önnek igaza van. De ha ezt komolyan gondolja - bocsásson meg, akkor csalódtam. Sztálin híres rendőrségének politikai képzettségét többre becsültem

Kuz: A hitlerizmus Szovjetunió elleni támadása ezen kívül dialektikus szükségszerűség. Ez a sorsszerű osztályharc nemzetközi szintre emelését jelenti. Hitler mögött szükségszerűen ott fog állni az egész kapitalista világ.

Rak: Így, látva az ön skolasztikus dialektikáját, még személyesebb fogalmat alkothatok a sztálinista képzésről. Ön úgy beszél, mintha Einsteint hallanám, ahogy egy gimnazistának a négydimenziós fizikáról magyaráz. Látom, a marxizmusból csak az elemieket ismeri, a demagógot, a populárist.

Kuz: Amennyiben nem túl hosszú, és nem túl homályos, áruljon el valamit nekem a marxizmusnak erről a "relativitás elméletéről" és "kvantummechanikájáról".

Rak: Csak semmi irónia. Egy jobb óhajtól indítatva beszélek. Ebben az elemi-marxizmusban, amit önöknek Sztálin egyetemein tanítanak, találhat egy okot, ami ellentmond az ön tézisének, Hitler Szovjetunió elleni támadásának a bizonyosságára vonatkozóan. Nem azt tanítják-e még mindig a marxizmus sarkalatos tételeként, hogy a belső ellentmondás a kapitalizmus gyógyíthatatlan és halálos betegsége?

Kuz: De, így van.

Rak: Ha ez így van, akkor a kapitalizmus állandó belső ellentmondásban szenved gazdasági téren. A gazdasági és a politikai terület azonban nem alkot önmagában véve egységet. A belső ellentmondások szociális területen jelentkeznek, s kihatnak a gazdasági és a politikai területre, vagy attól függően, mindkettőre. Abszurd lenne, feltételezni a tévedés lehetőségét gazdasági téren, és a tévedhetetlenséget a politikai szférában, s mindezt annak előfeltételként, hogy bizonyíthassa a Szovjetunió elleni támadás elméletét.

Kuz: Így ön mindenben a belső ellentmondásra épít, a sorsszerűségre, az elkerülhetetlen tévedésre, amelyeknek a burzsoázia alá kell, hogy vesse magát, ha el akarja kerülni Hitler támadását a Szovjetunió ellen. Én marxista vagyok, Rakovszkij, de itt magunk között, anélkül, hogy egyetlen harcost meg akarnék sérteni, hivő marxistaként mondom önnek, hogy a Szovjetunió létezését mégsem szeretném az önök tévedésének a javára írni - és ezt Sztálin ugyanúgy gondolja.

Rak: Én azonban igen...Ne nézzen úgy rám, nem viccelek, és őrült sem vagyok.

Kuz: Engedje meg legalább, hogy kétségeim legyenek, amíg állítását be nem tudja bizonyítani.

Rak: Látja, milyen igazam volt, amikor marxista képzettségét középszerűnek tartottam. Indítóokai és reakciói megfelelnek a tucatharcosénak.

Kuz: És ezek nem igazak?

Rak: De, a gyalogos párttagnak, a bürokratának és a tömegnek igazak. Célszerű azoknak, akik szépen, a sorban harcolnak...Nekik hinni kell benne, és szó szerint ismételgetni...Hallgasson rám bizalommal - a marxizmussal ugyanaz a helyzet, mint az antik ezoterikus vallásokkal. Azok híveivel is csak az elemi tudnivalókat közölték. Igen, a vallást csak körülbelül kellett ismerniük, ha azt a hitet akarták beléjük oltani, hogy van valami abszolút szükségszerű mind a vallásban, mind a forradalomban.

Kuz: Nem valami titkos marxizmust akar felfedni most előttem, valamiféle új szabadkőművességet?

Rak: Nem, semmi ezoterikusat. Ellenkezőleg - a napnál világosabban be fogom mutatni önnek az egészet. A marxizmus, még mielőtt filozófiai rendszer lett, előbb a gazdaságnak, illetve a politikának volt a rendszere. Összesküvés volt a forradalom érdekében. (A forradalom szó itt a nemzetközi pénzhatalom HÁLÓZAT-ának a célját jelentő globális pénzuralmi diktatúra - ha kell erőszakos eszközökkel történő - megvalósítását jelenti az egy központból irányított világállam létrehozásával. A HÁLÓZAT a nemzetközi pénzügyi közösség formális és informális szervezeteinek a koordinált rendszere, amely a háttérből irányítja a világ pénzügyi, gazdasági és politikai rendszerét. Carroll Quigley főráramlatú amerikai történész nevezte HÁLÓZAT-nak a globális pénzhatalmat gyakorlók csoportját, és a koordinált stratégia szerint általuk működtetett formális és informális szervezeteket. Ennek a transznacionális HÁLÓZAT-nak a célja "nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálnák összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak". Tragedy and Hope - Tragédia és remény c. kötet, New York, 324. old. D. J.). És mivel a forradalom a számunkra az egyetlen abszolút valóság, így a filozófia, a gazdaság és a politika is csak annyiban igazság, amennyiben azok a forradalomhoz vezetnek. A belső, mondjuk így, a szubjektív igazság a filozófiában, a gazdaságban és a politikában, valamint az erkölcsben egyáltalán nem létezik. Ez csak a tudományos absztrakció értelmében lehet igazság vagy tévedés. Azonban számunkra a forradalom dialektikájának van alárendelve - az egyetlen valóságnak, és ezért az egyetlen igazságnak. Ezért ezt kell, hogy jelentse minden forradalmár számára is, tehát Marx számára is, és olyan következményekkel is kell járnia.

Emlékszik mit mondott Lenin, amikor valaki szembeszegült vele? Azt mondta, hogy szándéka szemben áll a valósággal. Gondolja, hogy Lenin ostobaságot mondott? Nem, Lenin számára mindenféle valóság relatív volt az egyetlen abszolúthoz, a forradalomhoz képest.

Marx zseniális volt. Ha műve csak a tőke alapos kritikája lenne, már akkor is egyedülálló teljesítményt nyújtott volna, de azon a szinten, ahol elérte a mestermű kategóriáját, ott ironikus alkotássá változik: "A kommunizmusnak győzedelmeskednie kell, mert ellensége, a tőke, megszerzi neki ezt a győzelmet." Ez Marx vezérgondolata. Van ennél nagyobb irónia? Ha hisz neki az ember, elegendő a kapitalizmust és a kommunizmust elszemélyteleníteni, az emberi lényt racionális lénnyé változtatni, mint egy csodálatos játékot.

És zseniális eszköz volt azt mondani a kapitalistáknak, akik a tőkét jelenítik meg, hogy a kommunizmus a velük született idiotizmusuk segítségével fog győzedelmeskedni. Mert a "homo economicus" ("gazdasági tevékenységet folytató ember" D. J.) folyamatos idiotizmusa nélkül nem létezhetne a Marx által hirdetett tartós belső ellentmondás a kapitalizmusban. A "homo sapiens" (a gondolkodó ember D. J.) "homo stultusszá" (értelmetlen lénnyé, D. J.) átváltoztatásához szinte mágikus hatalomra van szükség, amely képes odáig hatni, hogy az ember újra az állattani létra legalsó fokára ereszkedjen alá, azaz bestiává változzon.

Csak azért, mert a "homo stultusz" létezése a kapitalizmus csúcsponti szakaszában adott, Marx axiomatikus egyenletét így fejezhette ki: belső ellentmondás + idő = kommunizmus. Higgye el nekem, amikor mi, beavatottak meglátunk egy Marx képet, még ha történetesen éppen itt a Ljubljanka főbejárata fölött büszkélkedik is, alig tudunk egy belső nevetőgörcsöt elnyomni - látjuk, amint szakálla mögött nevet az egész emberiségen.

Kuz: Ön tényleg képes a kor legcsodálatosabb tudósán tréfálkozni?

Rak: Tréfálkozni? Dehogy - ez a csodálat kifejezése! Hogy Marxnak sikerüljön a gazdaság oly sok emberét félrevezetnie, mindannyiunk felett kellett állnia. Most azonban, hogy Marxot egész nagyságában megítélhessük, az igazi Marxra kell irányítani figyelmünket, a forradalmárra, a Kommunista Kiáltvány Marxára. Azaz az összeesküvő Marxra, mert egész életében létezett már a forradalom, igen, az összeesküvés állapotában. A forradalom nem véletlenül eme összeesküvő tevékenységet végző férfiaknak köszönheti sikereit és végső győzelmét. (Fontossága miatt újból emlékeztetjük az olvasót, hogy a Grand Orient szabadkőművességhez tartozó Rakovszkij számára a forradalom a világállam megvalósulását jelentette a kiválasztottakból álló és monopolhatalommal rendelkező pénzelit abszolút uralma alatt. D. J.)

Kuz: Tagadja tehát a kapitalizmus belső ellentmondásának dialektikus folyamatát a kommunizmus végső győzelmében?

Rak: Abban biztos lehet, ha Marx úgy gondolta volna, hogy a kommunizmus győzelme pusztán a kapitalizmus belső ellentmondásaiból adódik, akkor egyetlen egyszer sem említette volna a belső ellentmondást tudományos és forradalmi műveinek sok ezer oldalán. Ebben az esetben ez az elhallgatás lett volna Marx műveinek valódi, azaz forradalmi kategorikus imperativusza, nem pedig írásainak tudományos természete. Egy forradalmár - egy összeesküvő - soha nem leplezi le ellensége győzelmének titkát. Soha nem ad neki információt - hanem dezinformációval látja el -, mint ahogy ezt a kémelhárításban ön is tenni szokta. Nem igaz?

Kuz: Az ön beállítása szerint ahhoz a végkövetkeztetéshez jutunk, hogy nincs is ellentmondás a kapitalizmusban, és amikor Marx ilyesmire utal, akkor ez csak egy stratégiai-forradalmi fogás. Így van? Azonban a kolosszális, és állandóan növekvő ellentmondások mégis megvannak a kapitalizmusban. Ebből adódik, hogy Marx színlelve mondta ki az igazat.

Rak: Dialektikusként ön veszélyes lenne, ha a skolasztikus dogmatika gyeplőit szétszakítaná, és saját képzelőerejének folyást engedne... Így van, Marx színlelve mondta ki az igazat. Hazudott, amikor azt a téveszmét állította, hogy a belső ellentmondás a tőkegazdaság történetében "állandó", és amikor azt "természetesnek" és "sorsszerűnek" nyilvánította. Azonban az igazat mondta, mert már tudta, hogy az ellentmondások emelkedő mértékben jönnek létre és legmagasabb pontjukig éleződnek ki.

Kuz: Most pedig ön keveredett ellentmondásba.

Rak: Itt nincs ellentmondás. Marx taktikai okokból vezet félre a kapitalizmus eredeténél, nem tagadva szembetűnő létezésüket. Marx tudta, hogyan keletkezik, élesedik, és végül hogyan hat a kapitalista termelés totális anarchiája a kommunista forradalom győzelmére. Tudta, hogy bekövetkezik, mert ismerte "Azokat", akik ezt az anarchiát előidézték. (Az "Azok" a világuralomra törő transznacionalista pénzkartell - a nemzetközi pénzügyi közösség - felső és titkos vezetőit jelöli. D. J.)

Kuz: Újdonság most felfedezni, hogy nem a kapitalizmus sajátossága, és veleszületett törvénye az, ami arra készteti, hogy "önmagát pusztítsa el", ahogyan ezt - Marxot megerősítve - egy polgári gazdaságtörténész, Schmalenbach, egy szerencsés megfogalmazásban kifejezte. De nagyon érdekelne, hogy vajon kilyukadunk-e már valami személyeshez?

Rak: Még nem sejtette? Nem vette észre, hogy Marx szavai és művei ellentmondanak egymásnak? Marx kinyilvánítja a kapitalizmus belső ellentmondásának szükségszerűségét, sőt sorsszerűségét, és utal az értéktöbbletre és a tőkefelhalmozásra. Ezzel igazi valóságra utal. A termelőeszközök nagyobb koncentrációja - mondja éleslátóan - kielégíti a nagyobb proletártömegeket, a nagyobb erőt, amellyel a kommunizmust meg lehet valósítani. Nemde? Azonban egyidejűleg, amikor ezt követeli, megalapítja az Internacionálét. És az Internacionálé a napi osztályharcban "reformot-hozó", azaz olyan szervezet, amely korlátozza az értéktöbbletet, és ha lehet, meg is szünteti. Ezért objektíven tekintve az Internacionálé, Marx elmélete szerint, egy ellenforradalmi, antikommunista szervezet.

Kuz: És ez azt jelenti, hogy Marx ellenforradalmár, antikommunista lenne?

Rak: Na látja, hogyan lehet egy puszta marxista elemi képzést kivesézni. Ha az Internacionálét logikus és doktriner világossággal ellenforradalminak és antikommunistának nevezzük, ez azt jelenti, hogy a tényekben csak a láthatót, és annak azonnali hatását vesszük észre, azaz a szövegben csak a betűket látjuk. Ilyen abszurd eredményeket kapunk - éppen, mert meggyőzőnek tűnnek, - ha elfelejtjük, hogy a marxizmusban a szavak és a tettek a magasabb tudomány szabályainak vannak alárendelve: az összeesküvés és a forradalom szabályainak.

Kuz: Eljutunk-e már végre a végső következtetésig?

Rak: Azonnal. Ha a gazdasági osztályharc közvetlen hatásában reformot jelent, és ezért szemben áll a kommunizmus megvalósításának első elméleti feltételével, akkor ez a maga igazi és valódi jelentőségében tisztán forradalmi. Azonban, még egyszer ismétlem, alá van rendelve az összeesküvés szabályainak. Az értéktöbblet korlátozása és az osztályharcon alapuló felhalmozás csak látszat, amolyan álarc, hogy a tömeg első forradalmi mozgalmát kiváltsa. A sztrájk már kísérlet a forradalmi mozgósításra. Függetlenül attól, hogy sikeres vagy elbukik, a gazdasági hatása anarchikus.

Végül is ez az eszköz, - amely egy osztály gazdasági helyzetének megjavítására irányul - az általános gazdaság elszegényítésére szolgál. Teljesen mindegy, hogy mekkora egy sztrájk kiterjedése és eredménye, mindenképpen érvágás a termelésen. Az általános eredmény: több nyomor, amelyből a munkásosztály nem szabadíthatja ki magát. Ez már valami. De nem ez az egyetlen hatás, mégcsak nem is a főhatás.

Mint tudjuk, gazdasági téren az osztályharc egyetlen célja: többet keresni, és kevesebbet termelni. Egy ilyen abszurd gazdasági eljárás - a mi lexikonunk szerint egy ilyen "belső ellentmondás" - észrevétlen a tömeg számára, amelyet pillanatnyilag elvakít a fizetésemelés, amely automatikusan áremeléssel egyenlítődik ki, még akkor is, ha ezt állami kényszerrel korlátozzák. Az ellentmondás, hogy többet fogyasztunk, mint amennyit termelünk, mással egyenlítődik ki: a pénz inflálódásával. És így hívja elő az ember állandóan a sztrájknak, az éhezésnek és az inflációnak ezt az ördögi körét.

Kuz: Azt kivéve, amikor a sztrájk a kapitalizmus értéktöbbletének számlájára megy.

Rak: Ez csak elmélet, merő absztrakció! Vegye elő egy tetszés szerinti ország tetszés szerinti gazdasági évkönyvét, és ossza el a jövedelmet a munkavállalók között, és látni fogja, hogy micsoda "rendkívüli" hányados jön ki. Ez a világ legellenforradalmibb hányadosa, és nekünk a legnagyobb titokként kell őrizni. Mert ha az elméleti osztandóból levonjuk a fizetéseket, és azokat az összegeket, amelyek a magántulajdonosok megszüntetéséhez szükségesek, úgy csaknem mindig passzív osztandó marad a proletároknak. Még kevesebb marad, ha a termelékenység csökkenését, és a minőség romlását is hozzávesszük.

Az az állítás, hogy a sztrájk a proletariátus jólétéért folytatott harc, csak ürügy, valódi célja a kapitalista termelés szabotálásának elősegítése. Ezzel egyesítjük a burzsoá és a proletár rendszer ellentmondásait, és így kettős fegyvert kovácsolunk a forradalom (a pénzhatalom világdiktatúrájának mielőbbi megvalósítása D. J.) számára. Kézenfekvő, hogy ez magától nem következik be, szükséges hozzá a szervezet, a vezér és a fegyelem. Nem támad önben gyanú, hogy a kapitalizmus híres belső ellentmondásait, különösen a pénzügyieket, valaki megszervezheti? A bevezetés alapjaként emlékeztetem arra, hogy a proletár Internacionálé az infláció kiváltásában egy húron pendül a pénzügyi Internacionáléval. És ahol összhang van, ott egyezménynek is lennie kell. Ezek az ön saját szavai. (Figyelemreméltó, hogy az illuminátus szabadkőműves Rakovszkij mennyire világosan megjelöli, hogy a világ sorsát az önálló pénzhatalommá szerveződött nemzetközi pénzkartell irányítja, vagyis a Pénzügyi Internacionálé. D. J.)

Kuz: Itt akkora képtelenséget látok, - vagy kísérletet egy új paradoxon felállítására, - hogy még csak el sem tudom képzelni. Úgy tűnik, mintha egyfajta kapitalista Internacionálé létezését akarná állítani egy másik vele rivalizáló kommunista Internacionáléval, a Kominternnel egyetemben.

Rak: Teljesen így van. Amikor a Pénzügyi Internacionálét mondtam, pontosan úgy használtam a megszemélyesítést, mint amikor Kominternt mond az ember. Ugyanakkor egy Kapinternt mégsem akarok elismerni, mert hiszen az ellenség...

Kuz: Ha azt akarja, hogy az időt szőrszálhasogatással és fantáziálgatással töltsük, akkor rossz pillanatot választott.

Rak: Azt hiszi talán, hogy a kedvenc rabszolganő vagyok az "Ezeregy éjszaka meséiből", aki estéről-estére arra használja a képzelőerejét, hogy megmentse az életét? Nem. Ha arra gondol, hogy elkalandozom, téved. De hogy odajussunk, ahová ki akarunk lyukadni, akkor először tisztába kell jönnie bizonyos dolgokkal, tekintve teljes tudatlanságát a "magasabb marxizmus" területén. Nem tekinthetek el egy ilyen kellő megvilágítástól, mert jól tudom, hogy a Kremlben képzetlenség uralkodik. Mondja, folytassam-e?

Kuz: Folytathatja, de megmondom Önnek nyíltan: ha csak fantáziálásról van szó, szórakozása igen rosszul fog végződni. A magam részéről figyelmeztettem önt.

Rak: Folytatom, mintha semmit se hallottam volna... Mivel ön a "tőke" skolasztikusa, és én szeretném felkelteni induktív adottságait, ezért valami különösre szeretném emlékeztetni. Vegye figyelembe, hogy Marx micsoda éleslátással festi meg kora Angliájának fejletlen iparosításával szemben az egész jövőbeli óriási iparosítást, továbbá ahogyan analizálja és ostorozza, s amilyen visszataszítónak ábrázolja a gyárosokat. Az ön fantáziája - ugyanúgy, mint a tömegé, - ha megszemélyesíti a szörnyű "tőkét", ugyanazt látja, mint amit Marx lefestett: egy nagy hasú gyárost, akinek Havanna szivar füstöl a szájában, elégedetten böfög, és elcsábítja a munkás feleségét vagy lányát. Nem így van?

Másrészről emlékezzen Marx önmegtartóztatására, és polgárosan derekas mértékletességére, amikor a pénzkérdést ecseteli. A pénz kapcsán nem jelennek meg híres belső ellentmondásai. A pénzügy, mint magában való egység, számára nem létezik, az ő szemében a kereskedelem és a pénzforgalom a gonosz kapitalista termelési rendszer következménye, amelynek teljesen alá van rendelve, és amely meghatározza.

A pénzkérdésben Marx reakciósnak mutatkozik, és az is volt. A legnagyobb meglepetésre reakciósnak bizonyult, jóllehet, szeme előtt ott lebegett az ötágú csillag - a szovjet csillaghoz hasonló -, amely egész Európát fényével beragyogta: az öt Rothschild fivér a bankjaikkal. Ekkora felhalmozott tőke mellett, - amekkorát eddig nem ismert a világ, és amely vagyon méretei minden képzelőerőt felülmúlnak, - Marx elmegy észrevétlenül. Ez azért mégiscsak furcsa? Nem?

(Éveken keresztül tartó erőfeszítéseink dacára csak annyit tudtunk kideríteni, hogy a Rothschild Family Trust - Rothschild Családi Alapítvány vagyona ma magáénak mondhatja a világ vagyonának mintegy a felét. John Daniel a "Scarlet and the Beast" (Tyler, Texas, 1995), III. kötetének 58-ik oldalán 1995-ben hétezer milliárd dollárra becsülte ezt a vagyont. Frederick Morton becsléseiből kiindulva szakértők 2004-ben 491 409 trillio amerikai dollárra becsülték azt a vagyontömeget, amely a Rothschild-ház együttes ellenőrzése alatt áll. (1 trillió = 1000 milliárd). 2004. március 8-án megkerestem kérdéseimmel a londoni "Rothschild Archive Research Forum" nevű kutatóintézetet, amely nem tudta megmondani mekkora a Rothschild-ház és a Rothschild Family Trust együttes vagyona. Annyit közöltek, hogy csak 1930-ig nyújtanak adatokat, de azok sem a vagyon nagyságára és értékére vonatkoznak. Ismételt kérésemre annyit azonban közöltek, hogy a fentebb ismertetett adatokat eltúlzottaknak találják. Pontos adat tehát nincs, de a legkülönbözőbb források megegyeznek abban, hogy a Rothschildok a XXI-ik század elején a világ vagyonának körülbelül a felét ellenőrizhetik. Erről a vagyoncentralizációról Marxnak tudomással kellett bírnia még akkor is, ha ez a vagyonmennyiség a XIX-ik század második felében természetesen még nem érte el a jelenleginek a méreteit és koncentrációját. D. J.)

Talán Marxnak ebből a különös vakságából adódik az utóbbi idők forradalmainak egy közös jelensége. Mindannyian bizonyíthatjuk, hogy ha a tömeg hatalmába kerít egy várost vagy egy nemzetet, csaknem mindig babonás félelmet tanúsít a bankokkal és a bankárokkal szemben. Királyokat, tábornokokat, püspököket, rendőröket, papokat, és a gyűlölt kiváltságosok más képviselőit kivégzik, kifosztják. Felgyújtják a tudomány épületeit is. De mint gazdasági-szociális forradalmárok, respektálják a bankárok életét, és a pompás banképületeket sértetlenül hagyják. Tudomásom szerint egészen letartóztatásomig ma is ugyanez ismétlődik.

Nem tűnik mindez különösnek az ön számára? Nem tudom, észrevette-e a különleges hasonlóságot a nemzetközi pénzügy, és a nemzetközi proletariátus ügye között. Azt mondhatnánk, hogy az egyik a másik tükörképe.

Kuz: Miben látja a hasonlóságot ezeknél az annyira élesen szemben álló dolgoknál?

Rak: Objektíve azonosak. Igen, amint már rámutattam, a reformisták, és az egész szakszervezeti mozgalom által támogatott Komintern az, amely a termelés anarchiáját, az inflációt, a tömeg nyomorát és kétségbeesését előidézi. Másrészről a nemzetközi pénzügy teremt hasonló körülményeket, csak az előbbinek a sokszorosát, s ezt a magánpénzrendszer tudatosan vagy tudatlanul támogatja. Most már elképzelhetjük az okokat, miért tussolta el Marx a pénzügy ellentmondásait, amelyek éles megfigyelése előtt nem maradhattak rejtve. A pénzügyben szövetségesre lelt, amelynek ténykedése objektíven tekintve forradalmi, és ez már akkoriban is rendkívüli jelentőségű volt.

Kuz: Kérem, folytassa.

Rak: Ahhoz, hogy tudjuk, miként lett a Pénzügyi Internacionálé a pénznek, ennek a mágikus talizmánnak az urává, amely egészen jelenünkig az emberek számára növekvő mértékben lett az, ami valamikor az isten és a nemzet volt. A pénz az a valami, ami a tudományos vizsgálódásban még a forradalmi stratégia művészetén is túltesz, mert művészet ez is, és forradalom ez is. Ezt akarom elmagyarázni önnek.

Amikor a történetírók és a tömeg szemét elvakította a francia forradalom lármája és sikere, a nép részeg volt a győzelemtől. A királyt a többi kiváltságossal együtt minden hatalmától megfosztották, ugyanakkor nem vették észre, hogy egy maroknyi ember, némán, óvatosan, feltűnés nélkül magához ragadta a királyság igazi hatalmát, egy mágikus, csaknem isteni hatalmat, akik ezt úgy birtokolták, hogy senki sem tudott róla. A tömeg nem vette észre, hogy idegenek ragadták magukhoz ezt a hatalmat, akik a tömegeket nemsokára sokkal keményebb szolgaságra kényszerítették, mint amilyenben a királyság alatt voltak, mert a király - vallási és erkölcsi kötöttsége, valamint balgasága miatt - képtelen volt ekkora hatalom gyakorlására. Ezért van az, hogy a király legnagyobb hatalmát olyan emberek ragadták magukhoz, akiknek erkölcsi, intellektuális és kozmopolita természete ezt megengedte, hogy így cselekedjenek. Természetesen ezek születésüktől fogva nem voltak keresztények, hanem kozmopoliták voltak.

Kuz: Mi lehet, az a mítikus hatalom, amelyet magukhoz ragadtak?

Rak: Kisajátították a pénzverés királyi jogát... Ne nevessen, mert különben azt kell hinnem, hogy ön nem tudja, hogy mi is valójában a pénz. Megkérem, hogy képzelje magát az én helyembe. Önnel szembeni helyzetem ahhoz az orvoséhoz hasonlít, akinek a bakteorológiát kell elmagyaráznia egy másik, Pasteur előtt elhunyt, és most életre keltett orvosnak. De tisztában vagyok az Ön tudatlanságával és megbocsátom. Egy olyan nyelv, amely olyan szavakkal zsonglőrködik, amelyek hamis képzeteket ébresztenek a dolgokról és a tettekről, nem közvetít valódi, pontos fogalmakat. A pénzt említettem - lelki szemei előtt természetesen a pénz fizikai alakja jelenik meg fémből vagy papírból. De nem ez a pénz! A forgalomban lévő tényleges pénz igazi anakronizmus. Amíg létezik, és forgalomban van, egy aktivizmus tartja fenn, mert praktikus fenntartani. A tényleges pénz ma már csak illúzió, puszta fikció.

Kuz: Egy ilyen briliáns paradoxon merésznek, csaknem költőinek nevezhető.

Rak: Ha akarja, briliáns, de nem paradoxon, amit itt mondok. Én is tudom - és nevetni fog rajta -, hogy most még az államok, a királyok képeit vagy országok címereit nyomják rá a fémdarabokra vagy papírbankjegyekre -, de mit jelent ez ma már? A forgalomban a pénz nagy részét, a nagy tranzakciók részeit, a nemzeti vagyon biztosítékát - vagyis a pénz kibocsátását - megakadályozták azok az emberek, akikre céloztam. Bankkönyvi tételek, utalványok, csekkek, pénzváltás, forgatmány, leszámítolás, árfolyam, fizetés és állandóan fizetés. Ez olyan, mint egy áttört zuhatag, amely elárasztja a népeket. Mi volt ezzel szemben a fémpénz és a papírpénz? "Azok" (Rakovszkij így nevezi a nemzetközi pénzkartell hálózatának névtelenségbe burkolózó legfelsőbb irányítóit.) azonban igen finom pszichológusként - az általános tudatlanság biztosította büntetlenségükből kifolyóan - sokkal többhöz jutottak.

A tőkepénz óriási szériáján túl, hogy nagyságát a végtelenségig növeljék, és forgathatóságát a gondolat gyorsaságával ruházhassák fel, megalkották a kölcsönpénzt... Egy absztrakciót, egy kiagyalt fogalmat, egy számjegyet... Kölcsön... Hitel... Érti már? Mindez csalás. Hamis pénz törvényes árfolyammal!... Más szavakkal, hogy jobban megértessem magam, a bankok és a börzék, az egész pénzügyi rendszer egy gigantikus gépezet, amelyet azért találtak ki, hogy egy szörnyűség kerüljön a természetes folyamatok helyébe, - ahogyan ezt Arisztotelész nevezte, - hogy a pénz újra pénzt fialjon, azaz valami olyasmit tegyen, ami bűn a gazdasági élet ellen, és ami a pénzemberek esetében a büntető törvénykönyvek rendelkezéseibe is ütközik. Ez a valami az uzsorakamat.

Tudom, már mi lesz az ellenvetés. Az, hogy törvényesen tesznek szert kamatra. Még ha jogukban áll is mindez - és ez azt jelenti, hogy nagyon sok illeti meg őket -, ez a kamat akkor is uzsora marad, mert ezt a kamatot nem létező tőke után szedik csaló módon.

A bankok mindig olyan mennyiségű, csak számokban létező kölcsönpénzt hiteleznek, vagy tartanak a termelőgazdaságban forgalomban, amely ötször-százszor nagyobb, mint a fizikailag létező pénz.

Nem akarok azokról az esetekről beszélni, amikor a kölcsönpénz - ez a kiagyalt hamis pénz! - felülmúlja a bankok által összegyűjtött pénzt. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy valójában nem ez az igazi tőke, hanem egy nem létező tőke kamatozik, akkor még jogtalanabb a kamat szedése. A bankok - csaló módon - a valódi tőkének a sokszorosát kölcsönzik ki... És vegye figyelembe, kérem, hogy az a rendszer, amit itt bemutatok, még a legártatlanabb eszköz ahhoz, hogy hamis pénzt állítsanak elő.

Képzelje el, hogy néhány korlátlan hatalommal rendelkező ember tulajdonába kerülnek a reális javak. Ezek egyben korlátlan diktátorokká is válnának, vagyis a termelés és az elosztás egyedüli uraivá, és ezzel egyben a munka és a fogyasztás diktátoraivá is. Ha megengedi képzelőereje, gondolja ezt el világméretekben, és fel fogja ismerni a szociális és morális területen az anarchikus, tehát forradalmi hatást. Érti már?

Kuz: Nem, még nem értem.

Rak: Természetesen igen nehéz megérteni ezt a csodát.

Kuz: Csodát?

Rak: Igen, a csodát! Hát nem csoda az, ha egy faasztal katedrálissá változik? (A középkorban banco-nak nevezték azt a faasztalt, amely mellett a pénzváltók, az akkori bankárok ültek. Ezekről a faasztalokról nevezték később bankoknak a pénzintézeteket. A faasztalok gyönyörű és fényűző palotákká alakultak át, a bankok központjaivá, modern korunk katedrálisaivá. D. J.) Ilyen csodát azonban az utóbbi évszázadban ezerszer megértek az emberek anélkül, hogy akárcsak megrezzent volna tőle a szempillájuk. Mert bámulatra méltó csoda az, hogy azok a bankok, amelyekben pénzükkel kereskedő, megvesztegethető uzsorások ültek valamikor, templommá változtak, amelyek a pogány-kor oszlopos stílusát utánzó homlokzatukkal ott díszelegnek a modern városok utcáin, és amelyekhez tódul a tömeg attól a hittől megszállva, hogy mindent lelkesen felajánljanak annak a pénznek nevezett istenségnek, amelyről azt hiszik, hogy a bankárok páncélszekrényeiben trónol, átadva magát isteni küldetésének, a kamat formájában való végtelen szaporodásnak.

Kuz: Ez a rothadó burzsoázia új vallása.

Rak: Az biztos, hogy vallás. A hatalom vallása!

Kuz: Ön tehát a gazdaság poétája.

Rak: Az embernek szüksége van költészetre, hogy fogalmat alkothasson a pénzügyekről, minden idők legzseniálisabb és legforradalmibb műalkotásáról.

Kuz: Ez téves nézet. A pénzügyet, ahogy Marx, de mindenekelőtt Engels definiálta, a kapitalista termelési rendszer határozza meg.

Rak: Így van, csak fordítva. A kapitalista termelés rendszerét a pénzügy határozza meg. Amit ezzel szemben Engels mond, sőt bizonyítani akar, az a legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy a pénzügy uralkodik a polgári termelés fölött. Nos ez úgy van, hogy Engels és Marx a pénzügyet a forradalom leghatalmasabb gépezetét - amelyhez képest a Komintern csak gyerekjáték -, nem akarja felfedni és megvádolni. Ellenkezőleg. Gazdasági tehetségüket felhasználva még egyszer "rejtjelezniük" kellett az igazságot a forradalom érdekében. És mindketten ezt tették.

Kuz: A történet nem új. Hasonlót, emlékszem, már Trockij is írt 10 évvel ezelőtt...

Rak: Mondja csak nekem...

Kuz: ...amikor kinyilvánította, hogy a Kominform konzervatív szervezet a New York-i tőzsdéhez képest, és a nagy bankárok a "forradalom kovácsai".

Rak: Igen, ezt mondta egy kis könyvben, amelyben megjósolta Anglia összeomlását. Valóban ezt mondta, és a következőket fűzte hozzá: "Ki űzi majd Angliát a forradalom útjára?" És ezt válaszolta: "Nem Moszkva, hanem New York."

Kuz: De ő állította azt is, emlékszik rá, hogy ha a New York-i pénzemberek készítik elő a forradalmat, akkor ezt nem tudatosan teszik.

Rak: Lev Trockijra is vonatkozik az az ok, amit megjelöltem, hogy Engels és Marx miért rejtjelezte az igazságot.

Kuz: Trockijban csak egy bizonyos - már eléggé ismert nézetet - becsülök, amellyel aztán meg is elégedett, miután kijelentette, hogy ezek a bankárok "ellenállhatatlanul, öntudatlanul teljesítik forradalmi küldetésüket."

Rak: És teljesítik küldetésüket annak ellenére, hogy Trockij ujjal mutat rájuk? Különös, hogy nem változtatnak rajta!

Kuz: A pénzemberek öntudatlan forradalmárok, ugyanis szellemi tehetetlenségük miatt nem látják a végső hatásokat.

Rak: Ön tényleg ezt hiszi? Azt hiszi, hogy ezek az igazi zsenik öntudatlanul cselekednek? Néhány idiótának tartja azokat az embereket, akiknek ma az egész világ engedelmeskedik? Ez megdöbbentő ellentmondás lenne.

Kuz: Mit akar ezzel mondani?

Rak: Egészen egyszerűen azt állítom, hogy ezek a pénzemberek objektíven és szubjektíven, vagyis teljesen tudatosan forradalmárok. (A "forradalom" szó ezúttal is a nemzetközi pénzkartell irányítása alatt álló, monopolista világállam létrehozása érdekében folytatott szervezett és erőszakos politikai-gazdasági küzdelmet jelöli. D. J.)

Kuz: A bankárok? Megőrült?

Rak: Én nem. És ön? Gondolkozzon már el! Ezek a férfiak ugyanolyan emberek, mint ön meg én. Az, hogy pénz fölött rendelkeznek, hogy hitelezők, ez még nem jelenti a becsvágyuk végét. Ha valami kielégüléshez juttatja őket, az a hatalom utáni becsvágy. Miért ne éreznének ösztönzést az uralkodásra, a totális uralomra ezek a bankárok? Ugyanúgy, amint ön is, meg én is érzek.

Kuz: De ha ők már úgyis univerzális hatalommal rendelkeznek, ahogy ön hiszi - és most én is így teszek -, mit kívánhatnának még maguknak?

Rak: Már mondtam: a totális hatalmat. Egy olyan hatalmat, mint amilyennel Sztálin rendelkezik a Szovjetunióban, csak még nagyobbat, univerzálisat.

Kuz: Egy olyan hatalmat, mint Sztáliné? De fordított céllal.

Rak: A hatalom, ha valóban abszolút, csak egy lehet. Az abszolút fogalma kizárja a sokféleséget. Ennyiben annak a hatalomnak, amelyre a "Kapintern", és amelyre a "Komintern" törekszik, - mert mindkettő azonos, vagyis politikai területen akar hatásos lenni, - hasonlónak kell lennie. Az abszolút hatalom vagy öncél - vagy pedig nem abszolút hatalom. És a mai napig nem találták fel a totális hatalom más gépezetét, mint a kommunista államot. A polgári-kapitalista hatalom - még legfelsőbb fokán, a cézári szinten is, - korlátozott hatalom, mert amikor ez a hatalom az Ókorban elméletileg az istenség megtestesülése volt a fáraóknál és a császároknál, akkor a gazdasági élet még olyan primitív, és az államapparátus még annyira elmaradott volt, hogy mindig maradt szabad terület, szabad mozgástér az egyes ember számára. Érti már, hogy azok, akik bizonyos értelemben már a föld népei és kormányai fölött uralkodnak, abszolút uralmat akarnak? Értse meg, ez az egyetlen, amit még nem értek el...

Kuz: Ez érdekes, mindenesetre őrültségnek tűnik.

Rak: Ez kisebb őrültség, mint amilyen Lenin őrültsége volt, aki arról álmodott, hogy a világot egy svájci padlásszobából uralja, vagy Sztáliné, aki hasonlóról álmodott egy szibériai fakunyhóban. A pénz urainak ilyesfajta becsvágya a New York-i felhőkarcolók magasából számomra sokkal természetesebbnek tűnik.

Kuz: Fejezzük be! Kik azok az "Azok"?

Rak: Gondolja, hogy itt raboskodnék, ha név szerint tudnám, hogy kik ők?

Kuz: Miért?

Rak: Egészen egyszerű okból: aki "Azokat" személyesen ismeri, azt nem hozzák olyan helyzetbe, hogy kényszeríthető legyen a megnevezésükra. Ez ennek az intelligens összeesküvésnek a legelemibb szabálya, ahogyan azt ön is tudja.

Kuz: Nem azt mondta, hogy bankárok?

Rak: Én nem. Emlékezzen! Mindig "nemzetközi pénzügyet" emlegettem, és mindig "Azokat" mondtam, és nem többet. Ha informálnom kellene önt, csak tényeket mondanék, neveket nem, mert nem ismerek neveket. Azt hiszem, nem csalódik, amikor azt mondom, hogy "Azok" nem tartoznak azon emberek közé, akik hivatalok tulajdonosaiként, vagy a világpolitikában, vagy a bankok világában felbukkannak. Annyit megértettem Rathenau - a rapallói Rathenau - meggyilkolása óta, hogy a politikában és a pénzügyben csak közvetítőket használnak fel. Természetesen olyan embereket, akikben teljesen megbíznak, és akik ezerszeres módon garantált hűséggel viseltetnek irántuk. Így biztosak lehetünk, hogy a bankárok és a politikusok csak az "Azok" bábjai -, és elképzelhetjük, hogy milyen nagy lehet a hatalmuk, és mennyire ők az események személyes kezdeményezői.

Kuz: Jóllehet, ez érthető is, meg logikus is, de nem lehet, hogy indokolt tudatlansága csupán bújócska az ön részéről? Személyes tapasztalatom és aktáim szerint, ön sokkal nagyobb szerepet játszott ebben az összeesküvésben, hogy ne tudjon többet. Nem gyanít talán mégis egy konkrét személyt "Azok" közül?

Rak: De igen, csak talán nem hisz nekem. Azt feltételezem, hogy egy - hogy is mondjam? - misztikus személyiségű férfiról, vagy férfiakról van szó, egyfajta Ghandiról, de annak feltűnő alakja nélkül, a puszta hatalom misztikusáról. Nem tudom, ért-e engem? Tehát "Azok" nevét és címét nem ismerem. Képzelje el, hogy Sztálin, aki ma az egész Szovjetuniót uralja, falak és testőrség nélkül élne, és nem rendelkezne több garanciával az életét tekintve, mint bármelyik polgár? Mi lenne ilyen esetben az az eszköz, amely megvédené a merénylettől? Csak a névtelenség védené meg. Ez az, amely minden összeesküvő eszköze, és ha még ráadásul olyan sok hatalommal rendelkezik, mint Sztálin, akkor különösen!

Kuz: Van logika abban, amit mond, de mégsem hiszek önnek.

Rak: Higgye el, nem tudok többet! Ha tudtam volna, milyen boldog lennék ma! Nem itt ülnék, hogy mentsem az életemet! Teljesen megértem a kérdéseit és a szükségszerűséget, amit a rendőri foglalkozás alapján érez, hogy valami kézzel foghatót szedjen ki belőlem. Az ön megelégedésére, és arra is, mert a célhoz szükséges, amelyet mindketten el kívánunk érni, meg fogom tenni a tőlem telhetőt, hogy orientáljam önt. (Rakovszkij arra utal, hogy Kuzmin ígéretet tett életének a megmentésére, ha megfelelő információkat ad neki, és rajta keresztül Sztálinnak, akinek ez a részletes kihallgatási jegyzőkönyv továbbítva lett. D. J.)

Tudja, hogy a meg nem írt történelem, amelyet csak mi beavatottak ismerünk, az első Internacionálé megalapítójának, Adam Weishauptnak, nevét csak titokban közli? Emlékszik egyáltalán a nevére? Az Illuminátusok néven ismert szabadkőműves páholy vezére volt. Az Illuminátus nevet Weishaupt a másik keresztényellenes és kommunista összeesküvés korától, a gnosztikától kölcsönözte. Amikor ez a nagy forradalmár, szemita és exjezsuita, aki a francia forradalom győzelmét előre látta, elhatározta (vagy megbízták - főnöke, a nagy filozófus-bankár Moses Mendelsohn volt), hogy alapít egy szervezetet, amely titkos, és amelynek a francia forradalmat - politikai céljain túl - tovább kell fejlesztenie, hogy átalakuljon olyan szociális forradalommá, amelynek célja a kommunizmus létrehozása. Ezekben a hősi időkben óriási veszélyt jelentett volna, akárcsak célként is megnevezni a kommunizmust.

Ezért van az összes megelőző intézkedés, vizsga és misztérium, amelyekkel Weishauptnak az Illuminátusokat körül kellett vennie. Még hiányzott egy évszázad, amíg börtön és kivégzés veszélye nélkül, nyilvánosan kommunistának vallhatta magát valaki.

Ami nem ismeretes, az Weishauptnak és híveinek az első Rothschildokhoz való kapcsolata. E híres bankárdinasztia meggazdagodásának titka az, hogy ők voltak az első Komintern kincstárnokai. Számos jel utal arra, hogy amikor ez az öt fivér maga között felosztotta Európa pénzügyi birodalmát, egy titokzatos hatalom segített nekik mesés vagyonukat összegyűjteni. Ezek a segítők lehettek az első kommunisták, akik a bajor katakombákból egész Európában szétszóródtak.

Mások azt mondják, amit én is valószínűnek tartok és elhiszek, hogy a Rothschildok nem a kincstárnokai, hanem a vezetői voltak ennek a titkos kommunizmusnak. Ez a felfogás arra a biztos tényre támaszkodik, hogy Marx, valamint az első kommunisták, azaz a most már nyilvános Internacionálé legfőbb vezetői, köztük Heine és Herzen, báró Lionel Rothschildnak engedelmeskedtek, akinek a forradalomról alkotott képét Disraeli angol miniszterelnök írta meg regényében. Főhősét, Sidoniát, Lionel Rothschildról mintázta, aki multimilliomosként számtalan kémet, carbonarit, szabadkőművest, titkos zsidót, cigányt és forradalmárt ismert, és akinek parancsolt.

Mindez fantasztikusnak tűnik, de bizonyított, hogy Sidonia az öreg Nathan Rothschild fiának idealizált képét jeleníti meg, amit bizonyít az a harc, amit megnyert. Ha minden igaz, ami ezekből a tényekből leszűrhető, akkor most már nevén nevezhetjük annak a felhalmozásnak az óriási gépezetét, amelyet a nemzetközi pénzügy képvisel. Ez egyenlő azzal a gépezettel, amely a forradalmi Internacionálét létrehozta.

Valami zseniális. A kapitalizmussal érhető el a tőke legnagyobb mértékű felhalmozása, ami a proletariátust munkavállalásra kényszeríti, kétségbeesésbe kergeti, és egyidejűleg egy olyan szervezetet hoz létre, amelynek a proletariátust egyesítenie kell, hogy a forradalomba hajtsa. Ez lenne a történelem legkiemelkedőbb eseménye. És ami még több: emlékszik az öt Rothschild fivér anyjának arra a mondatára, hogy "ha a fiaim nem akarnák, nem lenne háború." Azaz ők voltak a döntőbírák háború és béke fölött, és nem a császár.

El tud képzelni egy ilyen kozmikus jelentőségű tényt? Nem látja már itt a háborút a maga forradalmi funkciójában? Háború - kommün! Tehát azóta, minden háború egy óriási lépés a kommunizmus felé. Mintha egy titokzatos hatalom elégítette volna ki Lenin kívánságát, amit Gorkijnak kifejtett. Emlékezzen 1905-re és 1914-re!

Legalább azt ismerje el, hogy abból a három emelőből, amelyek a világot a kommunizmusba emelik, kettőt nem képes kezelni a proletariátus. Sem a harmadik Internacionálé, sem a Szovjetunió, amely akkor még nem is létezett, nem idézett elő, és nem viselt háborúkat. De a háborút a száműzetésben lévő maroknyi bolsevik sem tudta kirobbantani, bármennyire is kívánta. Ez világos, mint a nap. És még kevésbé tudta és tudja az Internacionálé, vagy a Szovjetunió, a tőkének ezt az óriási felhalmozását, és a kapitalista termelés nemzeti és nemzetközi anarchiáját elérni. Ez akkora anarchia, hogy képes óriási mennyiségű élelmiszert elégetni, ahelyett, hogy az éhező embereknek adná, és képes arra, amelyet Rathenau így fogalmazott meg: "Odáig hasson, hogy a fél világ szart termeljen, és a világ másik felének azt meg kelljen vennie."

Végül a proletariátus nem írhatja a maga javára a négyzetesen emelkedő inflációt, az elértéktelenedést, az értéktöbbletet, a nem pénzügyi takaréktőke, és a nem uzsoratőkének minősülő pénz folyamatos elrablását, a vásárlóerő állandó süllyedését se, amely így biztosan vezet a forradalom tulajdonképpeni ellenségének, a középosztálynak az elnyomorodásához. Tehát nem a proletariátus kezeli a háború és a gazdaság mozgató emeltyűit. A proletariátus kétségtelenül a harmadik mozgató, az egyetlen látható és feltűnő erő, amely a végleges támadást intézi a kapitalista állam erődítménye ellen, és be is veszi. Biztos, hogy beveszi, ha "Azok" kiszolgáltatják neki.

Kuz: Újra azt mondom, hogy mindannak, amit ön oly irodalmian ábrázol, annak neve van, és már unalomig ismételgettük beszélgetésünk során, hogy az nem más, mint a kapitalizmus belső ellentmondása. És ha van egy akarat és egy akció, ahogy ön állítja, amely idegen a proletariátus számára, akkor most felszólítom, nevezzen meg nekem konkrétan ilyen eseteket.

Rak: Meg lesz elégedve eggyel? Nos, "Azok" izolálták politikailag a cárt az orosz-japán háború idején, és az Egyesült Államok pénzelte Japánt, pontosabban szólva Jacob Schiff, a Kuhn és Társa Bankház főnöke, amely a Rothschild-ház New York-i érdekeltsége. Olyan nagy volt a hatalma, hogy elérte: Ázsia gyarmati sorban tengődő népei azt az idegengyűlölő Japánt támogatták, amelynek idegengyűlöletét most Európa is tapasztalhatja.

A hadifogoly-táborokból a legjobb harcosok jöttek Pétervárra, akiket Amerikából küldött forradalmi ügynökök képeztek ki, miután engedélyt kaptak erre Japántól, azokon a bankárokon keresztül, akik Japánt pénzelték. Az orosz-japán háború a cár seregeinek megszervezett vereségével idézte elő az 1905-ös forradalmat, amely megbukott ugyan, de közel volt a győzelemhez. Ha a győzelem nem is adatott meg ennek a forradalomnak, mégis létrehozta a szükséges politikai feltételeket az 1917-es győzelemhez.

Olvasta Trockij életrajzát? Emlékszik forradalmársága első idejére? Még ifjonc, aki szibériai száműzetése után emigránsoknál tartózkodik Londonban, Párizsban és Svájcban. Lenin, Plehanov és Martov csak sokat ígérő kezdőnek tartja. De már az első szakadásnál független merészel maradni, és ő akar az egyesülés döntőbírája lenni. 1905-ben még csak 25 éves, és már egyedül tér vissza Oroszországba, párt és saját szervezet nélkül. Olvassa el Sztálin ki nem "tisztogatott" tudósítását az 1905-ös forradalomról, vagy Lunacsarszkij tudósításait, aki nem volt trockista. Pétervárott Trockij állt a forradalom élén - ez az igazság. Presztízzsel és népszerűséggel csak ő kerül ki a forradalomból. Nem Lenin, Martov, vagy Plehanov nyerte meg, és tartotta életben a forradalmat. - Hogyan és miért emelkedik fel az ismeretlen Trockij, és nyer azonnal hatalmat a legidősebb és legtekintélyesebb forradalmárok fölött? Egész egyszerűen azért, mert megházasodott. Vele jön Oroszországba felesége, Szedova. Tudja ki ez a nő? Annak a Jivotovskynak a lánya, aki szoros összeköttetésben állt a Warburg bankárokkal, Jacob Schiff vagyonának résztulajdonosaival és rokonaival, vagyis azzal a pénzügyi csoporttal, akik Japánt is pénzelték, és Trockijon keresztül az 1905-ös forradalmat is finanszírozták. Itt van tehát annak az oka, hogy miért kerül Trockij azonnal a forradalmi lépcsőfok tetejére. És ez a kulcsa Trockij valódi személyiségének.

De ugorjunk 1914-re. Az osztrák trónörökös elleni merénylet mögött Trockij áll, és ez a merénylet váltja ki az európai háborút. Valóban azt hiszi, hogy merő véletlen volt a merénylet és a háború? Ahogy azt egy cionista kongresszuson Lord Mechett mondta? Analizálja az oroszországi hadjárat fejlődését a "nem-véletlen" fényében! A vereség előidézése mestermű. A cárnak nyújtott segítséget a szövetségesek úgy szabályozták és adagolták, hogy az érveket adott a szövetségesek követeinek ahhoz, hogy II. Miklóst az egyik öngyilkos támadás után a másikra késztessék. Ostobaságát tekintve egyébként ez nem is volt nehéz. Az orosz hústömeg óriási volt, de ez csak mellékes szerepet játszhatott.

Szervezett támadások vezettek a forradalomhoz. Amikor minden oldalról forradalom fenyeget, ez recept a demokratikus köztársaság megteremtéséhez. A küldöttek köztársasága bejelenti, hogy büntetlenséget biztosít a forradalmároknak. Valami még azonban hiányzik. Kerenszkijnek egy további gyilkos támadást kell elrendelnie és keresztül vinnie, hogy ezzel felforduljon a demokratikus forradalom. Még Kerenszkijnek kell véghezvinnie, és befejeznie az állam átadását a kommunistáknak. Trockij így "észrevétlenül" átvehette az egész államapparátust. Micsoda különös vakság! Ez a sokat megénekelt októberi forradalom valósága: a bolsevikok átvették a hatalmat, amelyet "Azok" kiszolgáltattak nekik.

Kuz: Ön tehát azt meri állítani, hogy Kerenszkij Lenin tettestársa volt?

Rak: Nem Leniné, hanem Trockijé. Jobban mondva: "Azoké"!

Kuz: Abszurdum!

Rak: Nem képes felfogni? Éppen ön nem? Ezen igen csodálkozom. Ha ön kémként elérné, hogy az ellenséges erőd parancsnoka legyen - nem nyitná meg azoknak a támadóknak a kapukat, akiket valóban szolgál? Nem lenne akkor több egy közönséges legyőzöttnél, vagy fogolynál? Talán nem tenné ki magát annak a veszélynek, hogy az erőd megtámadása során meghal, mert egy támadó, aki az egyenruháját nemcsak maszknak tartja, önt igazi ellenségnek tekinti? Higgye el nekem, emlékmű és mauzóleum nélkül, a kommunizmus többet köszönhet Kerenszkijnek, mint Leninnek.

Kuz: Ezzel azt akarja mondani, hogy Kerenszkij tudatosan és önszántából hagyta magát legyőzni.

Rak: Igen, ez teljesen nyilvánvaló számomra. De még ennél is többet mondok önnek: tudja ki pénzelte az októberi forradalmat?

"Azok" pénzelték, pontosan azokon a pénzembereken keresztül, akik Japánt és az 1905-ös forradalmat is pénzelték. Jacob Schiff és a Warburg fivérek, azaz a bankok nagyszövetsége. Köztük az öt Federal Reserve Bank egyike, valamint a Kuhn, Loeb és Társa Bank, amelyben más európai és amerikai bankárok is részt vettek, olyanok, mint Guggenheim, Hanauer, és Aschberg, a stockholmi "Nya Banktól".

"Véletlenül" ott voltam Stockholmban, és részt vettem a pénzek átvételében. Amint Trockij megérkezett, én voltam az egyetlen, aki a forradalom részéről részvett ebben. Trockij megjött végre. Ezt hangsúlyoznom kell, mert a szövetségesek kiutasították Franciaországból a vereségért elkövetett tevékenysége miatt, és ugyanezek a szövetségesek szabadon engedték, hogy aknamunkát folytasson a szövetséges Oroszország veresége érdekében. Ez megint csak egy véletlen?

Ki tette ezt? Ugyanazok, akik elérték, hogy Lenin keresztül utazhasson Németországon. "Azok" el tudták érni Londonban, hogy Trockijt - a védelem szétbomlasztóját - kihozták egy kanadai táborból, és azt is el tudták intézni, hogy amerikai útlevéllel az összes szövetséges ellenőrző ponton keresztülutazhatott. Mások, köztük Rathenau, elintézte Lenin keresztülutaztatását az ellenséges Németországon.

Ha egyszer majd előítéletek nélkül tanulmányozhatja a forradalom és a polgárháború történetét, olyan rendőrségi vizsgálat szellemében, mint amilyenre csak ritkán kerül sor, akkor az események lefolyásában, valamint az egyes részletekben, - sőt még bizonyos anekdotikus vonatkozásokban is - egy egész sor igen meglepő "véletlent" fog találni.

Engedje meg, hogy lezárjam ezt a történetet, hogy mindketten levonhassuk a tanulságot. Lenin tehát fenntartás nélkül engedi működni Trockijt, amikor az Petrográdba érkezett. Ahogy azt Ön is jól tudja, a két forradalom idején igen mély volt a véleménykülönbség kettőjük között. A forradalom győzelmének azonban Trockij a mestere, ha akarja ezt Sztálin, ha nem. Miért? Ennek titkát Lenin felesége, Krupszkaja őrizte meg. Ő tudta, ki is valójában Trockij. Lenint is Krupszkaja győzte meg, hogy vegye fel Trockijt munkatársai közé. Különben Lenin Svájcban maradt volna leblokkolva, és már ez a tény is óriási indíték volt a számára. Indíték volt annak a tudata is, hogy Trockij mekkora segítséget hozott a forradalomnak. Lenin tisztában volt vele, hogy Trockij jelenléte pénzt és hatalmas nemzetközi segítséget jelent. Ezt bizonyította a leplombált vagon is. (Itt Rakovszkij arra az utazásra céloz, amikor a német titkosszolgálat, amelynek az élén akkor Max Warburg hamburgi bankár állott, Lenint és társait átutaztatta a háborúban álló Németországon, hogy Helsinkin keresztül Szentpétervárra mehessenek. - D. J.)

A baloldali forradalmi szárny egysége, vagyis a szocialistáké, a forradalmároké és az anarchistáké, nem a jelentéktelen bolsevik párt, hanem Trockij műve volt, és nem Lenin hajlíthatatlansága hozta létre. Nemhiába volt a "pártnélküli" Trockijnak az igazi pártja a zsidó "proletariátus" régi szövetsége, amelyből a forradalom összes ága származik Oroszországban. Ez a kör adta a forradalom vezetőinek a 90%-át. Természetesen nem a hivatalos és nyilvános szövetség, hanem az összes szocialista pártban jelenlévő titkos szövetség az, melynek minden vezetője ennek a rejtett szövetségnek a vezetése alatt áll.

Kuz: - Kerenszkij is?

Rak: - Kerenszkij is, és még néhány nem szocialista pártvezér. A polgári pártok vezetői.

Kuz: - Ezek mennyiben?

Rak: - Elfelejti a szabadkőművesség szerepét a forradalom első polgáridemokratikus szakaszában?

Kuz: - Azok is a "szövetség"-nek engedelmeskedtek?

Rak: - Mint közvetlenül felettük álló fokozatnak, de a valóságban "Azoknak" engedelmeskedtek. (Ismét utalunk rá, hogy Rakovszkij a nemzetközi pénzhatalom legfelsőbb és névtelenségbe burkolózó, szupertitkos vezetőit "Azoknak" nevezi. "Azok" irányítják a szabadkőművesség különböző irányzatait is, amelyek viszont a szocialista mozgalomban működő titkos szövetség irányítói. - D. J.)

Kuz: - A marxista hullám ellenére, amely feltornyosulva az ő jogaikat és életüket fenyegette?

Rak: - Mindezek ellenére! Természetesen nem látták a veszélyt. Vegye figyelembe, hogy minden szabadkőműves többet látott a képzelőerejével. Meg voltak győződve, hogy többet látnak, mint ami igaznak bizonyult. Valóságosnak képzelték azt, amit kívántak. Ezért vannak jelen a szabadkőművesek növekvő számban a polgári nemzetek kormányaiban és az államvezetésben. Számukra ez a tény társaságuk politikai hatalmának a bizonyítéka. Vegye azt is figyelembe, hogy abban az időben az összes szövetséges nemzet kormányzó politikusai - egészen kevés kivétellel - mind szabadkőművesek voltak. Ez igen fontos érv volt a számukra. Abban a biztos hitben ringatták magukat, hogy ez a forradalom francia típusú polgári forradalomba torkollik majd.

Kuz: - Az 1917-es évről most lefestett kép alapján igen ravasznak kellett lenniük, ha azt hitték...

Rak: - Azok is voltak. És azok ma is. Csakhogy a szabadkőművesek nem fogták fel azt az első világos leckét, mégpedig a Nagy Forradalomét, (az 1789-es francia forradalomra utal. D. J.) amelyben fontos forradalmi szerepet játszottak, és amely a legtöbb szabadkőművest felfalta, élén nagymesterükkel, Fülöp orleáni herceggel. De vérpadra juttatta testvérét, a királyt is (XVI. Lajost D. J.), aki szintén szabadkőműves volt, aztán a girondistákat, a hébertistákat, a jakobinusokat... és ha néhány túlélte, az életét csak Bonaparte Napóleonnak és a Brumaire-ben végrehajtott puccsának köszönhette. (Brumaire a francia forradalom által bevezetett új naptárban az október. 22-től november. 20-ig terjedő hónap, a "ködös" hónap. I. Napóleon 1799. Brumaire 18-án államcsínyt hajtott végre, amely megvetette katonai diktatúrájának alapját. D. J.)

Kuz: - Ezzel azt akarta mondani, hogy a szabadkőművesség arra van ítélve, hogy a forradalom kezétől pusztuljon el, amelyet saját maga idézett elő?

Rak: - Egészen pontosan... Ön most egy szigorúan titokban tartott igazságot fogalmazott meg. Én szabadkőműves vagyok. Tudta? Vagy nem? Hát jó. Elmondom Önnek a nagy titkot, amit mindig megígérnek a szabadkőműveseknek, hogy majd feltárnak előttük, de sem a huszonötödik, sem a harmincharmadik, sem a kilencvenharmadik, de még a legmagasabb fokozat rítusában sem árulnak el nekik. Én ismerem a titkot. Természetesen nem azért, mert szabadkőműves vagyok, az kevés lenne, hanem azért, mert származásilag "Azokhoz" tartozom: zsidó vagyok. (A politika és pénzgazdaság nem nyilvános terének - a láthatatlan hatalom döntéshozó hálózatának - több tekintélyes kutatója szerint, "Azok" elsősorban nem az etnikai vagy vallási hovatartozás, hanem a kamatszedő magánpénzrendszer kialakításában és fenntartásában, valamint az ebből származó hatalom megszerzésében és megtartásában való közös érdekeltségük alapján működtetik formális és informális szervezeteiket, kapcsolatihálójukat. Ezért tárgyi tévedésnek tekinthető a privát-pénzmonopólium szervezett magánhatalmát, és e hatalom világuralmi törekvéseit egyetlen néphez vagy etnikumhoz kapcsolni. A pénzhatalom hálózatában ugyanis szinte minden nép és etnikum vagyonos elitje megtalálható. A pénzhatalom irányítói valójában egyik néphez sem tartoznak, csak önmagukhoz. Kizárólag a saját elkülönült érdekeiket követik, és uralmuknak egy világállamban való véglegesítése a céljuk. Úgy tűnik, hogy Rakovszkij itt túlértékelte zsidó származásának a jelentőségét. D. J.)

Kuz: - És mi ez a titok?

Rak: - A szabadkőművesek egész képzése, és a szabadkőművesség egészének célja arra irányul, hogy különböző ürügyek alatt, mint amilyen, pl. a Francia Forradalom hármas jelszava, (Rakovszkij itt a "szabadság, egyenlőség, testvériség", soha komolyan nem gondolt és soha meg nem valósított, csupán propaganda és manipulációs célokra kitalált és használt jelszavára utal. D. J.) megteremtsék a szükséges feltételeket a kommunista forradalom számára, hogy e feltételek rendelkezésre álljanak. És mivel a kommunista forradalom a burzsoázia egész osztályának, és a burzsoázia minden vezetőjének a fizikai likvidálását helyezi kilátásba, a szabadkőművesség valódi titka a szabadkőművességnek, mint szervezetnek, az önfelszámolása, és minden valamiképpen jelentős szabadkőművesnek a fizikai öngyilkossága.

Nos, érti már? Ha a szabadkőművesre ilyen vég, ilyen sors vár, miért van szükség a misztériumokra és a teátrális jelenetekre és más egyéb "titkokra"? Hogy az igazi titok rejtve maradjon. Ha alkalma nyílik rá bármilyen jövendőbeli forradalomban, ne mulassza el megfigyelni annak a szabadkőművesnek a rémült és ostoba arckifejezését, aki elkezdi felfogni, hogy a forradalom kezétől kell meghalnia. Hogy fog sivalkodni és hivatkozni a forradalmi harcban szerzett érdemeire. Az lesz ám a cirkusz, amin majd meg kell halni -, de a nevetéstől!

Kuz: - És még tagadja a burzsoázia született ostobaságát?

Rak: - Mint osztályét igen, de bizonyos részének ostobaságát nem. A bolondok házának léte még nem bizonyítja azt, hogy az őrültség általános jelenség. A szabadkőművesség is lehet a bolondok háza, de csak a szabadságban.

Továbbmegyek. Ha győzött a forradalom, végbe megy a hatalomátvétel. Fellép az első probléma: a béke és vele együtt az első szakadás a párton belül, amelyben a koalíció azon erői vesznek részt, amelyek hatalmon vannak. Nem akarok belemenni annak a harcnak a részleteibe, amely Moszkvában a Breszt-litovszki béke hívei és az ellenzék között zajlott le, mert ez már régóta jól ismert. Csupán arra akarok utalni, hogy a későbbi, ún. trockista ellenzék, akiket már likvidáltak és azok, akiket majd még likvidálni fognak, már ott megmutatkozott.

Mindannyian ellenezték a békeszerződés aláírását. Ez a béke, tévedés volt, Lenin öntudatlan árulása a nemzetközi forradalommal szemben. Képzelje el, ha bolsevikok ültek volna Versailles-ban a békekonferencián, és később a Népszövetségben. Fegyveres erővel kovácsolták volna meg a németek szovjet államát. Európa térképe ma egészen másként nézne ki.

De Lenin megrészegülve a hatalomtól, és Sztálintól is támogatva, aki már szintén ittas volt a parancsolási lehetőség alkoholától, követte a párt nemzeti orosz szárnyát, fizikai erőszakkal vitte keresztül az akaratát. Így született meg a "szocializmus egy országban" tantétel, tehát az, amit ma Sztálin mindenek fölé emel. Természetesen volt harc, de csak olyan formában és mértékben, amely nem tudta szétrombolni a kommunista államot. Az ellenzék számára ez máig érvényes előfeltétel. De ez volt első csődünk oka, és minden későbbi sikertelenségünké is. Van azonban egy kíméletlen rejtett harc is, hogy ne veszélyeztessük részvételünket a hatalomban. Összeköttetései révén Trockij megszervezte Kaplan merényletét Lenin ellen. (1918. aug. 30-án Dora Kaplan szociálforradalmár - esszer - nő pisztolylövésekkel súlyosan megsebesítette Lenint. D. J.) Trockij parancsára ölték meg Blumkin Mirbach követet. Spiridonova és szociálforradalmárai államcsínye szintén Trockij közreműködésével történt. Erre a célra kiszemelt embere minden gyanú felett állt, ő volt az a Rosenblum, egy litván zsidó, aki O'Reilly néven az angol Intelligence Service egyik legjobb kémeként ismeretes. A választás azért esett Rosenblumra, mert csak angol kémként volt ismert, tehát a merénylet vagy összeesküvés meghiúsulása esetén sem Trockijt, sem bennünket nem lehetett volna felelőssé tenni, hanem Angliát. Ez így is történt.

A polgárháború arra kényszerített minket, hogy feladjuk az összeesküvési és terrorista módszereket. Az, hogy Trockij lett a Vörös Hadsereg szervezője és vezetője, azt a lehetőséget kínálta nekünk, hogy az igazi államhatalom a mi kezünkben legyen. A szovjet haderő, amely szakadatlanul hátrált a "fehérek" elől, és Szovjet-Oroszország területét a régi moszkvai nagyhercegség egykori területére hagyta zsugorodni, egyszerre csak győzedelmeskedni kezdett, mintha valami csoda történt volna. Miből gondolja, hogy mindez csodával határos módon, vagy egyszerűen csak véletlenül történt így? Amikor Trockij átvette a Vörös Hadsereg parancsnokságát, már kezében volt a szükséges erőszakszervezet ahhoz, hogy a hatalmat megragadja. A győzelmek az ő presztízsét és az ő hatalmát erősítették, a "fehéreket" most már le lehetett győzni. Valóban elhiszi azokat a hivatalos állításokat, hogy a szovjet győzelem minden csodája a közepes, rosszul felfegyverzett, fegyelmezetlen Vörös Hadseregnek tulajdonítható?

Kuz: - Hát ki másnak lenne az érdeme?

Rak: - 90%-ig "Azok" javára írandó. Nem szabad elfelejtenie, hogy a fehérek a maguk módján "demokratikusak" voltak. Közéjük tartoztak a mensevikek és minden régi liberális párt maradéka. A fehéreken belül - tudva vagy tudatlanul - "Azoknak" mindig igen nagy erők álltak a szolgálatukra. Amikor Trockij átvette a parancsnokságot azt a feladatot kapták, hogy rendszeresen árulják el a fehéreket, és egyidejűleg azt ígérték nekik, hogy előbb vagy utóbb tagjai lehetnek a szovjet kormánynak. Ivan Majszkij volt az egyike ezeknek az embereknek, azon kevesek közé tartozott, akiknek beváltották ez irányú ígéretüket, de csak azért, mert Sztálin meggyőződhetett a hűségükről. Amikor a Fehér Hadseregen belüli szabotázs párosult a fehér generálisoknak nyújtott pénzügyi segítség fokozatos csökkenésével, akik ezen túlmenően sajnálatra méltó idióták is voltak, akkor egyik vereséget a másik után szenvedték el.

Végre felvette Wilson a híres 14 pontjába a hatodikat, amely elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a "fehérek" minden Szovjet-Oroszország elleni kísérletének véget vessen. A polgárháború alatt Trockijt szemelték ki Lenin utódjának. Ehhez nem fér kétség. Az öreg forradalmár már meghalhatott dicsőségben. Megúszta Kaplan golyóját, de nem élte túl azt a burkolt halálba-segítést, amelyet alkalmaztak ellene.

Kuz: - Trockij rövidítette meg Lenin életét? Ez lenne a szenzáció az Ön bírósági tárgyalására? Nem Levin volt, aki Lenint kezelte?

Rak: - Trockij? Talán beleavatkozott. De az biztos, hogy tudott róla. A technikai kivitelezés és a vele járó dolgok? Ki tudja ezt? - "Azoknak" annyi csatornájuk van, amelyeken elérhetik céljukat.

Kuz: - Mi lenne, ha Lenin rafinált meggyilkolása, amely elsőrendű ügy a maga nemében, egy következő per tárgya lenne? Mit gondol, Rakovszkij, mellékesnek tűnik Önnek az előidéző? Természetesen, ha ez a beszélgetés köztünk kudarcba fullad...a technikai rész Önre, mint orvosra igen jól illik.

Rak: - Ezt nem tanácsolnám Önnek. Inkább ne nyúljon az ügyhöz. Ez magára Sztálinra is túl veszélyes. A propagandájukkal azt csinálhatnak, amit akarnak, de "Azoknak" is meg van a propagandájuk, és az sokkal hatalmasabb. Sokkal erősebb bizonyíték áll rendelkezésre, mint bármilyen más beismerés, amelyet Levintől, tőlem vagy bárki mástól kicsikarnának. A "Cui prodest?" (vagyis: Kinek jó ez? D. J.) Sztálinban látja Lenin gyilkosát.

Kuz: - Mit akar ezzel mondani?

Rak: - Azt, hogy a klasszikus csalhatatlan szabály, amellyel fel lehet fedni a gyilkost, így szól: azt kell kideríteni, kinek van hasznára a gyilkosság? És Lenin esetében Sztálin, az Ön főnöke az, akinek ez jól jött. Gondoljon erre, és ne tegye ezeket a közbevetéseket, amelyek zavarnak, és nem engedik, hogy végezzek.

Az nyílt titok, hogy amikor nem Trockij lett Lenin utódja, nem emberi erő volt az, amely ezt megakadályozta. Lenin utolsó betegsége idején a hatalom összpontosulása nagyobb volt Trockij kezében, mint amire szüksége volt. Már a kezünkben volt Sztálin halálos ítélete. Az a levél, amelyet Krupszkaja préselt ki férjétől, egy olyan diktátor kezében, mint Trockij, elegendő lett volna mostani főnöke ellen, hogy likvidálja őt. De egy ostoba véletlen - mint látni fogja - minden tervünket megsemmisítette. Trockij ugyanis véletlenül megbetegedett a döntő pillanatban, amikor Lenin meghalt, és hónapokon keresztül képtelen volt bármilyen tevékenységet kifejteni.

Ez az a hátránya annak - az előnyök mellett -, ha minden egy személyre koncentrálódik. Természetes, hogy Trockij, akit a feladat megvalósítására képeztek ki, hirtelenjében nem improvizálhatott. Senki közülünk, sem Zinovjev, sem Kamenyev nem rendelkezett azzal a képzettséggel, de a szükséges eszközök sem voltak kéznél. Ezeket Trockij féltékenységből, hogy ne legyen helyettesíthető, senkinek sem akarta átengedni.

Amikor tehát Lenin halálakor szembekerültünk Sztálinnal, aki titokban lázas tevékenységet folytatott, látnunk kellett a Központi Bizottságban a vereség bekövetkezését. Kényszerűségből azt a megoldást rögtönöztük, hogy azt, aki felkínálkozott: csatlakozik Sztálinhoz, sztálinistábbnak kellett nyilvánítanunk, mint magát Sztálint, vagyis eltúlozni és szabotálni. A többit ismeri: a Sztálin elleni földalatti harcunkat és ismétlődő csődünket Sztálinnal szemben, aki a rendőrművészet példátlan zsenijének bizonyult. (Sztálin rendőrművészeti "zsenialitása" elsősorban abban állott, hogy a politikai rendőrségre időben rátette a kezét, és így lényegében egy közpénzen fenntartott magánhadsereggel rendelkezett riválisaival szemben a hatalom megszerzéséért vívott küzdelemben. Ehhez járult cinikus gátlástalansága, amellyel kiérdemelte egyes életrajzíróitól a "kaukázusi gengszter" minősítést. D. J.)

Még ennél is több, hogy Sztálin, aki talán nemzeti aktivizmusból oroszságát hangsúlyozza (grúz létére, D. J.), egy olyan kört hívott életre maga körül, amelyet nekünk ki kellene irtani, mert a nemzeti kommunizmus ellentétben áll az internacionalista kommunizmussal, amelyet mi képviselünk. Sztálin az Internacionálét a Szovjetunió szolgálatába állítja, s mivel a Szovjetunió őt szolgálja, így lényegében a saját maga szolgálatába.

Ha történelmi párhuzamot akarunk találni, akkor a bonapartizmusra kell utalnunk, és ha egy hasonló személyiséget akarunk keresni, mint Sztálin, akkor nem találunk hozzá hasonlót a történelemben. De azt hiszem, talán mégis van egy párhuzam. Ha két alakot vetünk egybe, Fouchet és Napóleont. Az utóbbinál hagyjuk el életének második felét, a mellékeset, az egyenruhát, a katonai hierarchiát, a koronát, mindazokat a dolgokat, amelyek úgy tűnik, nem hozzák Sztálint kísértésbe, s amelyek együttesen sem eredményezik Sztálint. Ehelyett vegyük a legfontosabbat: annak a forradalomnak a megfojtását, amelyet Sztálin nem szolgál, hanem amelyből kiszolgálja magát, amellyel államát a legrégibb orosz imperializmussal teszi egyenlővé, mint Napóleon esetében a gall imperializmus, továbbá egy olyan arisztokrácia megteremtését, amely nem katonai, mert Sztálin még nem aratott győzelmet, hanem csupán bürokratikus-rendőri szintű...

Kuz: - Elég, Rakovszkij! Nem azért van itt, hogy trockista propagandát folytasson. Rátér-e végre a lényegre?

Rak: - Természetesen rá fogok térni, de csak akkor, ha már elértem, hogy fogalmat alkot "Azokról", akikkel Önöknek gyakorlatilag és konkrétan számolniuk kell. Előbb nem. Nekem fontosabb az, hogy ne mondjak csődöt Önnél, mint az, hogy Önt hogyan fogják megérteni.

Kuz: - Akkor kérem, lehetőleg röviden.

Rak: - Csődünk, amely évről-évre nyilvánvalóbbá válik, magában foglalja azt a tényt is, hogy mindaz, amit a háború utáni időben "Azok" a forradalom újraélesztéséért tettek, céltalan maradt. A Versailles-i Szerződés, amely a politikusok és közgazdászok számára megmagyarázhatatlan, mert valódi célját senki sem gyanította, a legdöntőbb előfeltétel volt a forradalom számára.

Kuz: - Ez az elmélet egészen érdekes. Hogyan akarja ezt megmagyarázni?

Rak: - Egyetlen nép érdeke sem követelte meg a versailles-i jóvátételeket és gazdasági korlátozásokat. A Versailles-i Szerződés abszolút kalkulációja annyira kézenfekvő volt, hogy még a győztes hatalmak legtekintélyesebb közgazdászai is nyomban megtámadták. Egyedül Franciaország akkora összeget követelt kártérítésként, amely nagyobb volt, mint egész nemzeti vagyona, mintha Franciaország egész területét a Szaharává változtatták volna a háború folyamán.

De még ennél is rosszabb volt ez az őrült "egyezmény", mert ennek alapján sokkal nagyobb fizetésre kötelezték Németországot, mint amire képes volt. Így egészében kiárusították, és egész nemzeti jövedelmét elrabolták. A következmény: a német belső piac beszűkülése, éhezés, a győztes országokban viszont sztrájkok a német áruk bevitele miatt. Ha viszont Németország nem fizetne, akkor ott munkanélküliség, a győzteseknél pedig zavarok lennének a gazdasági életben. Ez volt az első következménye Versailles-nak. Nem volt tehát forradalmi a Versailles-i Szerződés?

Sőt, még ennél is tovább mentek. Megkísérelték kierőszakolni a teljesítmény egyöntetű szabályozását. Olyan képtelen rendszert akartak bevezetni, amely minden nemzeti gazdaság számára kielégítően és megfelelően termel. Úgy képzelték, hogy elhanyagolhatóak az éghajlati viszonyok, a nemzeti nyersanyagkészlet, sőt még az igazgatók és munkások műszaki képzettsége is. A természet adta egyenlőtlenség, a talaj, a klíma, a nyersanyagok különbözősége, az egyes nemzeti gazdaságokon belül eddig mindig azzal egyenlítődött ki, hogy a szegényebb országoknak többet kellett dolgozniuk, mint a jobb adottságúaknak. A talaj szegénysége következtében rá voltak kényszerítve arra, hogy ezt a szűkösséget teljesítőképességük erőteljesebb kihasználásával egyenlítsék ki az ipar területén és más területeken még inkább.

Nem akarom tovább részletezni, de a Népszövetség által a munkára kivetett szabályozás, amely a napi munkateljesítmény absztrakt elvét vette figyelembe, a valóságban a gazdasági egyenlőtlenség kikényszerítését jelentette. Figyelmen kívül hagyta a munka célját, a kielégítő termelést. Azonnali hatásként súlyos zavarok jelentkeztek a termelésben, amely megmutatkozott az ugrásszerűen megnövekedett nyersanyagzavarban, amelyért arannyal kellett fizetni, már ameddig Európa rendelkezett arannyal. Másik eredménye az lett, hogy az Egyesült Államok úszott a bankjegyekben, mert óriási termelését aranyért és aranyfedezetű bankjegyekért értékesítette. A termelésnek ezt a példátlan méretű anarchiáját, amilyet még nem látott a világ, a pénzügyi közösség, azaz "Azok" aknázták ki azzal az ürüggyel, hogy egy még nagyobb anarchiával kúrálják ki az előállott anarchiát: mégpedig a hivatalos pénz inflációjával, és a saját pénzük, a kölcsönpénz, az általuk előállított hitelpénz százszor nagyobb inflációjával. Emlékszik az egymást követő pénzleértékelésekre egy sor országban? A német pénz leértékelésére, az amerikai krízisre és vesébe vágó hatására? Az eredmény a rekord-munkanélküliség volt. Több mint harmincmillió munkanélküli egyedül Európában és az Egyesült Államokban! Nos, elhiszi már, hogy a Versailles-i Szerződés és a Népszövetség feltételei a forradalmat szolgálták? (A "forradalom" kifejezés itt is a nemzetközi pénzkartellnek - a pénz magán-monopóliumán alapuló - totális uralmához, a Globális Unióhoz vezető szervezett erőfeszítésekre utal. - D. J.)

Kuz: - Lehet, hogy mindez nem volt szándékos. Ön nem tudja nekem bebizonyítani, hogy a logikus továbbfejlődéstől, a forradalomtól és a kommunizmustól miért hátráltak meg, és ezen túlmenően miért alkottak közös frontot a fasizmussal, amely győzedelmeskedett Olaszországban és Európában? Nos, erre mit válaszol?

Rak: - Ha "Azok" létét és célját figyelmen kívül hagyjuk, akkor Önnek teljesen igaza van. De "Azok" kilétét és célkitűzését nem szabad mellőzni. Éppoly kevéssé, mint azt a tényt, hogy Joszif Sztálin kezében van a hatalom a Szovjetunióban.

Kuz: - Nem látok összefüggést ezen dolgok között.

Rak: - Mert nem akar! Utalás és támpont azonban van elegendő. Még egyszer megismétlem: Sztálin a szemünkben bonapartista és nem kommunista.

Kuz: - De a fasizmus lényegét tekintve antikommunistább, jóllehet egyaránt ellenfele mind a sztálinista, mind a trockista kommunizmusnak! És ha "Azok" hatalma olyan nagy, miért nem akadályozzák meg?

Rak: - Mert ők azok, akik hagyják, hogy Hitler győzedelmeskedjen.

Kuz: - Most túlszárnyalta az abszurditás minden rekordját.

Rak: - Az abszurd és a csodálatos formai képtelenségbe olvad össze.

Figyeljen rám: már elismertem a trockizmus csődjét. Végül "Azok" is felismerték, hogy Sztálint államcsínnyel nem lehet megbuktatni. Történelmi tapasztalataik egy másik megoldást diktáltak nekik: még pedig azt, hogy Sztálinnal ugyanazt tegyék, mint amit egykoron a cárral tettek. A nehézség azonban abban állt, amely számukra leküzdhetetlennek tűnt, hogy egész Európában nem akadt ország, amely alkalmas lett volna egy invázióra. Egyiknek sincs olyan megfelelő földrajzi helyzete vagy elegendő hadserege, amely alkalmas lenne arra, hogy bevonuljon a Szovjetunióba. Mivel nem akadt ellenfél, hát kreálni kellett egyet. Népességénél és stratégiai helyzeténél fogva csak Németország volt abban a helyzetben, hogy behatoljon Oroszországba, és előidézze Sztálin vereségét. A Weimari Köztársaság azonban nem úgy volt felépítve, hogy megtámadhasson másokat, hanem éppen ellenkezőleg, hogy mások támadhassák meg őt.

És a német éhezés egén elkezdett ragyogni Hitler csillaga. Egy éleslátású szem függesztette rá tekintetét. A világot csodálattal töltötte el üstökösszerű megjelenése. Nem akarom azt mondani, hogy mindez a mi művünk lett volna. A versailles-i forradalmi-kommunista gazdaság egyre nagyobb tömegeket vezetett hozzá. Az a feltétel, amelyet Versailles teremtett Németország számára, vagyis az elproletarizálódás, az éhség és a munkanélküliség, és az ezekből adódó következmények, a kommunista forradalom győzelmét kellett volna, hogy előidézzék. Ehelyett Hitler győzelmét idézték elő. A forradalom győzelmét a Sztálin vezette Szovjetunió, és az Internacionálé meghiúsította, továbbá az, hogy nem akarták Németországot egy új Bonaparténak átengedni, így a Dawes- és Young-terv enyhített valamennyit Németország szorongató körülményein abban a reményben, hogy győzedelmeskedhet az ellenzék (azaz Trockij és elvbarátai - D. J.) Oroszországban.

Amikor ez nem következett be, akkor számolni kellett az "Azok" által megteremtett feltételeknek a következményeivel: Németországban a gazdasági meghatározottságok forradalomra kényszerítették a proletariátust. Mivel Sztálin hibájából a szocialista-internacionalista forradalom nem bontakozhatott ki, ezért a német proletariátus a nemzeti- szocialista forradalomba sodródott. Ez dialektikus tény. De minden előfeltétel és alap ellenére még további feltételek voltak szükségesek a nemzeti forradalom győzelméhez. Szükséges volt, hogy a trockisták és a szocialisták utasításának megfelelően szakadás jöjjön létre az éber és épp osztályöntudattal rendelkező tömegekben. Mi már ekkor beavatkoztunk.

De még többre volt szükség. Az 1929-es évben, amikor a nemzetiszocialista párt válságba került, mert elfogytak a pénzügyi eszközei - "Azok" követet küldtek hozzájuk, még a nevét is ismerem, egy Warburg nevezetű egyén volt. (A New York Times 1933. november 21.-i számában beszámolt arról, hogy 'Sidney Warburg" szerzőségével 1933-ban megjelent Amsterdamban a Van Holkema & Warendorf kiadónál egy könyv 'Drie Gesprekken Met Hitler' - 'Tárgyalások Hitlerrel' címmel. A könyv utólag igaznak bizonyult tényekre, és csak bennfentes számára rendelkezésre álló ismeretekre támaszkodva, aprólékos részletességgel számol be arról, hogy a Wall Street olyan reprezentánsai, mint a Rockefellerek és a Warburgok, mekkora összegeket, mikor, milyen módon és milyen feltételekkel juttattak el Hitlerhez és nazi-párthjoz azért, hogy hatalomra juttassák. A könyvet ismeretlenek néhány nap alatt felvásárolták, és mindössze három holland-nyelvű példány maradt fenn belőle. Ezekről készült az angol és német fordítás. A New York Times arról is tájékoztat, hogy a Warburg család közölte: 'Sidney Warburg' nem azonos Felix Warburg Wall Street-i bankár fiával. 1953-ban egy másik Warburg, James Paul Warburg, a Federal Reserve létrehozásában döntő szerepet játszó Paul Warburg fia, is kiadott egy hivatalos nyilatkozatot, hogy az említett könyvnek nem ő a szerzője. Kellően bizonyított tény viszont, hogy az I.G. Farben világcég Hitler egyik fő pénzügyi támogatója volt. E cég amerikai részlegének Paul Warburg, a németországi részlegének pedig testvére, Max Warburg volt az egyik igazgatója. D. J.) A Hitlerrel való közvetlen tárgyalásokon megegyeztek a nemzetiszocialista párt finanszírozásában, és Hitler egy-két év alatt dollárok millióit kapta, amit a Wall Street küldött, és márkák millióit, amelyeket Schachton (Hjalmar Schacht-ról van szó, aki 1923-tól 1930. márciusáig a Reichsbank elnöke volt a weimari korszakban, majd Hitler uralomra jutását követően ismét a Reichsbank elnöke lett 1939-ig, közben egy ideig gazdasági csúcsminiszter is volt. Schacht a Wall Street megbízottja volt Hitler mellett. Egyike azon keveseknek, akik nyíltan megmondták magukról, hogy szabadkőművesek. A nürnbergi perben csak tanúként hallgatták ki, köztiszteletben álló személyiségként halt meg 1970-ben. A müncheni Ostfriedhof temetőben helyezték örök nyugalomra. D. J.) keresztül juttattak el hozzá. Ezekből a dollárokból és márkákból tartották fenn az SA-t és az SS-t, és finanszírozták a következő választásokat, amelyek Hitlert hatalomra segítették.

Kuz: - Akik az Ön által ábrázolt tökéletes kommunizmus megvalósítására törekednek, pont azt a Hitlert fegyverzik fel, aki arra esküszik, hogy kiirtja az első kommunista népet? Ha ez hihető, akkor ez már igazán a pénzügyi körök zagyva "logikája"!

Rak: - Megint elfelejti Sztálin bonapartizmusát. Emlékezzen csak! Napóleonhoz, a Francia Forradalom megfojtójához képest maga XVIII. Lajos, Wellington, Metternich, sőt az egyeduralkodó cár is objektíven tekintve forradalmi volt. Ez a legjobb sztálinista tanítás. Ön kívülről fogja tudni Sztálin téziseit, hogyan kell fellépni azon imperialista hatalmakkal szemben, amelyek gyarmataik megtartására törekednek. Ezek szerint objektíven tekintve az afgán emír és Faruk egyiptomi király kommunisták, mert őfelsége, a brit uralkodó ellen harcolnak. Akkor Hitlert, aki az autokratikus orosz cár, azaz "I. Koba" ellen vív harcot, miért ne lehetne objektíven kommunistának tekinteni? ("Koba" Sztálinnak a bolsevik mozgalomban használt egyik, - talán legkedveltebb - álneve volt a Sztálin-álnév után, amely aztán felvett neve lett. Eredeti neve Joszif Viszárionovics Dzsugasvili volt. D. J.)

És végül anélkül, hogy elkalandoznánk, itt van Önöknek Hitler növekvő katonai hatalmával, aki gyarapítja a Harmadik Birodalmat, meg még amit hozzá fog toldani, míg a szükséges hatalmat el nem éri, hogy Sztálint megtámadhassa és megdönthesse. Nem látja, hogy mennyire kezesek most a versailles-i farkasok, hogy tiltakozásukat csak halk morgásra korlátozzák? Talán ez is csak véletlen?

Hitler be fog törni a Szovjetunióba, és ahogy 1917-ben a cár veresége ahhoz segített minket, hogy kivágjuk a cárt, hasonlóan fog Sztálin veresége is arra szolgálni, hogy őt is kidobjuk és kicseréljük. És újra üt a világforradalom órája. Mert a demokratikus nemzetek, amelyeket elaltattak, általános változást fognak észlelni, mint egykor, a polgárháború idején, mihelyt Trockij újra megragadja a hatalmat. Akkor majd Nyugatról meg fogják támadni Hitlert, akinek a generálisai fel fognak lázadni, és likvidálni fogják... Objektíven tekintve mindezt, kommunistaként cselekedett tehát ekkor Hitler, vagy sem?

Kuz: - Sem mesékben, sem csodákban nem hiszek!

Rak: - Ha nem akarja elhinni, hogy "Azok" meg tudják valósítani azt, amit már eddig is megvalósítottak, készüljön fel arra, hogy esetleg egy éven belül megérheti a bevonulást a Szovjetunióba és Sztálin végét. Mindegy, hogy ezt csodának vagy véletlennek tartja, készüljön fel rá, hogy meg fogja érni, és el fogja szenvedni. Tényleg képtelen arra, hogy elhiggye azt, amit Önnek mondtam, még akkor is, ha az csak hipotézis?

Kuz: - Jó. Beszéljünk feltételesen, mit javasol?

Rak: - Előzőleg utalt kettőnk egyetértésére. Bennünket nem érdekel a Szovjetunió elleni támadás, mert Sztálin bukása annak a kommunizmusnak az összeomlását jelentené, amely, még ha formális is, mégiscsak minket illet, mert meg vagyunk győződve, hogy egyszer még sikerülni fog nekünk, hogy megdöntsük a nemzeti-bolsevista rendszert, és igazi (internacionalista-globalista D. J.) kommunizmussá változtassuk. Azt hiszem, pontosan adott a jelen pillanat szintézise.

Kuz: - Kiváló! És mi a megoldás?

Rak: - Mindenekelőtt gondoskodnunk kell arról, hogy Hitler részéről megszűnjön egy támadás potenciális veszélye.

Kuz: - Ha "Azok" voltak, ahogy Ön állítja, akik Hitlert "vezérré" tették, akkor kell annyi hatalmuknak lenni Hitler fölött, hogy az engedelmeskedjen nekik.

Rak: - Mivel a sietség miatt nem jól fejeztem ki magam, Ön nem értett meg jól. Ha igaz is, hogy "Azok" finanszírozták őt, sem létüket, sem céljukat nem fedték fel. Warburg álnevet használva ment Hitlerhez, s úgy tűnik, Hitler még a származását sem ismerte fel. Ezen kívül Warburg hazudott azt illetően, hogy kiket képviselt. Warburg azt mondta, hogy egy Wall Street-i pénzügyi csoport küldte, akik érdekeltek abban, hogy a németországi nemzetiszocialista mozgalmat, mint Franciaország elleni fenyegetést, finanszírozzák, mivel a Francia kormány olyan pénzügyi politikát követ, amely az USA-ban gazdasági válságot idéz elő.

Kuz: - És Hitler ezt elhitte?

Rak: - Azt nem tudjuk. Ez még attól sem függ, hogy elhitte-e az okokat. Célunk az volt, hogy diadalmaskodjon anélkül, hogy bármilyen feltételt szabtak volna neki. A valódi cél, a célunk az volt, hogy háborút provokáljunk - és Hitler a háború, érti már?

Kuz: - Értem. Ezek után nem látok más módszert Hitler visszatartására, mint a Szovjetunió és a demokratikus népek szövetségét, amely megfélemlíthetné Hitlert. Úgy gondolom, Hitler nem elég erős, hogy egyidejűleg forduljon a világ összes állama ellen, ellenben elég erős ahhoz, hogy egyiket a másik után...

Rak: - Nem tűnik ez Önnek túlságosan egyszerűnek, mondhatnám csaknem ellenforradalmi megoldásnak?

Kuz: - Ahhoz, hogy egy Szovjetunió elleni háború elkerülhető legyen?

Rak: - A közepén vágja ketté ezt a mondatot: "A háborút elkerülni", ez nem teljesen ellenforradalmi? Minden igaz kommunistának - bálványát, Lenint, és a többi nagy forradalmi vezért utánozva - mindig háborút kell akarnia. Semmi sem sietteti úgy a forradalom győzelmét, mint a háború. Ez olyan marxista-leninista dogma, amely mellett Önnek ki kell állnia. Vagyis ez a sztálinista nemzeti kommunizmus, ez a bonapartizmus, képes arra, hogy a legtisztább kommunista értelmét is elhomályosítsa, és így a Sztálin kezére jutott, visszájára fordított forradalmat már egyáltalán nem ismeri fel. Tehát nem ismeri fel azt, hogy Sztálin a forradalmat a nemzet alá rendeli, ahelyett, hogy a nemzetet rendelné alá a forradalomnak!

Kuz: - A Sztálin elleni gyűlölet Önt elvakítja, és ellentmondásokba kergeti. Nem egyeztünk meg abban, hogy egy Szovjetunió elleni támadás nemkívánatos?

Rak: - És a háborúnak miért kell szükségképpen a Szovjetunió ellen irányulnia?

Kuz: - Miért? Melyik más népet támadhatná meg egyébként Hitler? Egészen világos, hogy támadását a Szovjetunió ellen fogja irányítani, ahogyan ezt beszédei is jelezték. Milyen további bizonyítékot akar még?

Rak: - És ha Ön, meg a Kremlben ülő emberek ezt olyan határozottan és vita nélkül hiszik, akkor miért provokálták ki a polgárháborút Spanyolországban? Ne mondja nekem, hogy ez csupán forradalmi okokból történt. Sztálin egyáltalában nem képes semmilyen marxista elméletet megvalósítani. Ha lett volna forradalmi ok, akkor nem volt helyes oly sok kitűnő nemzetközi forradalmi erőt elprédálni. A legelemibb stratégiai képzettség sem tanácsolhatta ezeknek az erőknek az elfecsérlését egy olyan népre, amelyik meglehetősen távol él a Szovjetuniótól. Hogyan segíthetett volna Sztálin konfliktus esetén egy spanyol szovjet-köztársaságot, és hogyan támogathatta volna katonailag? Komolyra fordítva: egy másik szempontból volt helyes Spanyolországban a forradalom és a háború. Ott egy fontos stratégiai pont van: keresztút, amely a kapitalista hatalmak befolyási vonalát metszi. Ezzel háborút lehetett volna közöttük provokálni! Elismerem: ez elméletileg helyes volt, de a gyakorlatban már nem. Máris láthatja, hogy nem tör ki a háború a demokratikus és a fasiszta kapitalizmus között. Én azt mondom Önnek: ha Sztálin képesnek tartja magát arra, hogy magától indítóokot eszeljen ki, amely alkalmas lenne arra, hogy háborút provokáljon ki a kapitalista nemzetek között, akkor miért ne lehetne azt feltételezni, hogy ezt mások is elérhetik?

Kuz: - Ha megvannak a feltételek, akkor a feltételezés is megengedhető.

Rak: - Tehát van egy további pont, amelyben megegyezünk. Először, hogy nem kell háború a Szovjetunió ellen, másodszor, hogy azt a burzsoápolgári nemzetek között kell előidézni.

Kuz: - Egyetértek. Ezt egyéni véleményként mondja, vagy "Azok" véleményeként?

Rak: - Saját véleményemként. Sem megbízásom, sem összeköttetésem nincs "Azokkal", de biztosíthatom, hogy ők ebben a két pontban egyetértenek a Kremllel.

Kuz: - Fontos előre leszögezni, hogy ez a fő dolog. Ennek ellenére szeretném tudni, hogy mire hivatkozik, amikor azt állítja, hogy biztosan tudja: "Azok" egyetértenek.

Rak: - Ha elég időm lett volna, hogy az egész tervüket bemutassam, már tudná az okokat, miért értenek egyet. Ma csak hármat akarok közülük megnevezni.

Kuz: - Melyek ezek?

Rak: - Az egyik, amint már említettem, hogy Hitler, ez a műveletlen, egyszerű ember természetes intuícióiból, sőt Schacht bizonyos fokú ellenzése dacára, egy igen veszélyes gazdasági rendszert hozott létre. A gazdasági elméletek analfabétájaként - csupán a szükségszerűségnek engedelmeskedve - ugyanúgy, ahogy mi a Szovjetunióban csináltuk, kikapcsolta mind a nemzetközi, mind a privát pénzvilágot. Ez azt jelenti, hogy újra kiváltsága van arra, hogy pénzt teremtsen. Kisajátította nemcsak a kézzelfogható pénz, hanem a financiális pénz kibocsátását is. Magához ragadta a hamispénzgyártás sértetlen gépezetét, és azt most már csak az állam számára működteti. Megelőzött bennünket, mert mi ezt másképp csináltuk. A magánpénzrendszert egy nagy apparátussal, az ún. államkapitalizmussal helyettesítettük. Ez a forradalom előtti demagógiánk számára tett igen drága engedmény volt.

Sőt, a sors Hitlernek kedvezett, mivel szinte semmiféle pénzzel nem rendelkezett, így nem eshetett abba a kísértésbe, hogy pénzt tegyen pénze fedezetévé. Pénze számára egyetlen biztosítékként csak a németek technikai tehetségét és hatalmas munkaerejét használhatta. A technika és a munka lett az aranyfedezet, ami annyira lényegbevágóan ellenforradalmi, hogy mint ezt Ön is tudja, mintegy varázsütésre megszüntette több mint hatmillió munkás és technikus munkanélküliségét. (Ismét utalunk rá, hogy Rakovszkij szóhasználatában forradalmi az, ami elősegíti a magánpénzrendszert birtokló nemzetközi pénzkartell világuralmát, és ellenforradalmi mindaz, ami ezt akadályozza. D. J.)

Kuz: - A gyorsított fegyverkezéssel.

Rak: - Ó, ennek semmi nyoma! Ha Hitlernek megadatna - ellentétben azokkal a burzsoápolgári gazdaságokkal, amelyek körülveszik -, igencsak képes lenne arra, hogy rendszerét háborús veszély nélkül békés termelésre is alkalmazza. El tudja képzelni, mit jelentene, ha egy sor népet megfertőzne ez a rendszer, akik így, gazdaságilag önálló kört képeznének? Olyasmit, mint az angol Commonwealth? Képzelje el, ha ez a maga ellenforradalmi módján működne! A veszély egyelőre még nem fenyegető, mert Hitler rendszerét nem egy tőle eredő elméletre építette. Nem fogalmazta meg tudományosan, hanem csupán empirikusan valósította meg. Azaz, rendszere nem ment keresztül egy racionális-deduktív folyamaton. Nincs róla tudományos tétel, elméletet sem dolgoztak ki róla. (Rakovszkij itt téved, mert a produktív célokra történő kamatmentes állami pénzkibocsátást, és a kereskedelmi váltók széleskörben való pénzhelyettesítő használatát Dr. Wilhelm Lautenbach, a weimari köztársaság egyik vezető közgazdásza elméletileg is megalapozta. A nemzetközi pénzkartell ennek a tervnek a megvalósítását 1931-ben azért akadályozta meg, mert nem akarta a gyenge weimari rendszer konszolidálódását. Amikor Hitler került hatalomra, akkor már hozzájárult az alkalmazásához, hogy a harmadik birodalom gazdaságilag képes legyen a neki szánt szerep betöltésére. A kamatmentes pénzrendszer elméleti kidolgozását pedig elvégezte Silvio Gesell német-argentin közgazdász és üzletember, akinek 1918-ban Németországban publikált "A természetes gazdasági rend" c. főműve 2004-ben magyarul is megjelent. D. J.) De a veszély lappangó. Indukció útján minden pillanatban adódhat szabály. Ez igen komoly veszély, komolyabb, mint a nemzeti szocializmus minden cirkusza és minden szörnyűsége. Propagandánk nem is támadja, mert a vitatkozó párbeszédből kinőhet az ellenforradalmi közgazdaságtan megfogalmazása és rendszerezése. Csak egy lehetőség van a veszély kikerülésére: a háború!

Kuz: - És mi a második indító ok?

Rak: - Az orosz forradalom sztálini ellenforradalma, amely nem történhetett volna meg az orosz nacionalizmus nélkül. Egy ilyen nacionalizmus nélkül a bonapartizmus lehetetlen lett volna. És ha ez megtörténhetett Oroszországban, ahol a nacionalizmus csak embrionálisan létezett, és a cár személyesítette meg, akkor mekkora akadályt talál a marxizmus egy teljesen kifejlett nyugat-európai nacionalizmusban?

Marx a forradalmi győzelem helyét illetően tévedett. A marxizmus nem az iparosodott nemzeteknél győzött, hanem Oroszországban, amely szinte alig rendelkezett proletariátussal. Itt aratott győzelmünk annak a javára írandó, hogy Oroszországnak nem volt igazi nacionalizmusa, míg a többi nemzetnél fejlődésének legmagasabb fokán állott. Láthatja, miként emelkedik Önöknél a nacionalizmus fasizmussá, és válik ragályossá. Meg fogja érteni, hogy ez most Sztálin javát szolgálja, és éppen ezért megér számunkra egy háborút ennek a nacionalizmusnak az elfojtása.

Kuz: - Összefoglalva tehát Ön egy gazdasági és egy politikai okot nevezett meg. És melyik a harmadik?

Rak: - Ezt könnyű kitalálni. Még egy vallási okunk is van. A maradék kereszténység leverése nélkül lehetetlen győzelemre vinni a kommunizmust. (Megvalósítani a nemzetközi pénzügyi közösség világuralmát biztosító világállamot. D. J.) A történelem sokatmondó: a forradalomnak tizenhat évszázadába került, amíg az első részeredményt el tudta érni, amikor is elő tudta idézni a kereszténység első szakadását: a protestantizmust. Valójában a kereszténység az egyetlen ellenségünk, mert a kereszténység következménye a polgári népeknél kialakult politikai és gazdasági berendezkedés. A kereszténység, amely meghatározza az egyént, képes arra, hogy a semleges, világias vagy ateista állam forradalmi kisugárzását közömbösítse, ahogyan ezt most tapasztaljuk Oroszországban. Sőt, előidézi azt a szellemi nihilizmust, amit még húsz év marxizmusa sem tud meghaladni.

El kell ismernünk, hogy a vallási szférában Sztálin nem volt bonapartista. Mi sem tettünk volna többet vagy mást, mint ő. Ha Sztálin ugyanúgy, mint Napóleon, megpróbálta volna felhasználni a vallást, akkor ezerszeresen meg tudta volna sokszorozni nemzetiszocializmusát és ellenforradalmi hatását.

Kuz: - Az a személyes véleményem, hogy Ön három alapvető pontot dolgozott ki, amelyből ki lehet venni egy terv körvonalait. E pillanatban ennyit elismerek Önnek. De kikötöm elvi fenntartásomat és kételyeimet a részleteket illetően, azaz teljes hitetlenségemet mindarra vonatkozóan, amit az emberek, szervezetek és tények vonatkozásában kifejtett. De ismertesse már a terv fővonalát!.

Rak: - Igen. Eljött a pillanat. Csak egy kikötés: saját felelősségemre beszélek. Magamra vállalom a felelősséget az előbb ismertetett három pont felfedéséért, amelyek "Azok" gondolatait képviselik. Ugyanakkor elismerem, hogy "Azok" a három cél eléréséért egy részleteiben teljesen más tervet is hatásosabbnak tarthatnak annál, mint amit én ajánlok. Kérem, ezt vegye figyelembe!

Kuz: - Megteszem, csak beszéljen!

Rak: - Foglaljuk össze röviden! Mivel a német katonai hatalomnak nem ugyanaz a célja, mint amiért létrehozták, hogy tudniillik nekünk, az ellenzéknek megszerezze a hatalmat a Szovjetunióban, ezért el kell érnünk a frontok átállítását, vagyis Hitler támadását Keletről Nyugatra kell fordítani.

Kuz: - Kiváló! Gondolkodott a gyakorlati megvalósítás tervén?

Rak: - Elég időm volt rá a Ljubjankában. Nézze, olyasmit kell találni, amelyben Sztálin és Hitler is megegyezhet.

Kuz: - Igen, de el kell ismernie, hogy ez már maga is probléma.

Rak: - De nem olyan megoldhatatlan, mint gondolja. Valójában csak akkor megoldhatatlan, ha szubjektíve zár magába egy dialektikus ellentétet. Hitler és Sztálin azonban egyetérthetnek, mert minden különbözőségük ellenére gyökereikben azonosak. Meglehet, Hitler betegesen az indulatok embere, és Sztálin normális, mégis mindkettő egoista, egyik sem idealista, vagyis mindkettő bonapartista, más szóval klasszikus imperialista. Mivel ez így van, könnyen összhangba lehet őket hozni. Miért is ne, ha ez még egy cárnő és egy porosz király között is lehetséges volt.

Kuz: - Rakovszkij, maga javíthatatlan...

Rak: - Nem találja ki? Ha Lengyelország elérte, hogy II. Katalin és II. Frigyes egyetértésre jusson, akkor miért ne szolgáltatná megint Lengyelország az okot a megértésre Hitler és Sztálin között? A történelmi vonal a cároktól a bolsevistákhoz és az egyeduralkodóktól a nemzetiszocialistákig éppúgy, mint minden személyes jellemvonás Hitlernél és Sztálinnál, Lengyelország vonatkozásában találkozhat. A mi vonalunk hasonlít "Azokéhoz". Egyébként a lengyel kereszténynép, és további súlyosbító körülmény, hogy katolikus.

Kuz: - Feltéve, ha megegyeznek ebben a harmadikban...

Rak: - Ha fennáll az akarat azonossága, akkor lehetséges egy szerződés.

Kuz: - Hitler és Sztálin között? Őrültség! Lehetetlen!

Rak: - Semmi őrültség nincs a politikában, még kevésbé lehetetlen.

Kuz: - Tehát tegyük fel, Hitler és Sztálin megtámadja Lengyelországot...

Rak: - Képesnek tartja Angliát és Franciaországot a maguk gyengébb hadseregével és légierejével arra, hogy Hitlert és Sztálint megtámadják, ha ezek összetartanak?

Kuz: - Valóban. Nehéznek látszana ez, ha nem lenne Amerika.

Rak: - Hagyja ki egy pillanatra az Egyesült Államokat a játékból. Elismeri tehát azt, hogy Hitler és Sztálin támadása Lengyelország ellen nem válthat ki európai háborút?

Kuz: - Logikus, nem látszik nagyon valószínűnek.

Rak: - Ebben az esetben egy Lengyelország elleni támadás csaknem értelmetlen lenne. Nem vezetne a polgári államok kölcsönös megsemmisítéséhez. Hitler fenyegetése a Szovjetunió ellen Lengyelország felosztása után is fennállna, mert a Szovjetuniónak nincs szüksége se területre, se nyersanyagra, hogy erősebb legyen, annál nagyobb szüksége van minderre Németországnak.

Kuz: - Ezt helyesen látja. De nem látszik más megoldás.

Rak: - De van egy megoldás.

Kuz: - Éspedig?

Rak: - Hogy a demokráciák egyrészt megtámadják az agresszort, másrészt mégse támadják meg.

Kuz: - Most aztán elkalandozik a tárgytól. Megtámadni, és mégse megtámadni, teljesen lehetetlenség egyidejűleg.

Rak: - Gondolja? Nyugodjon meg! Nem értettünk egyet abban, hogy csak akkor támadnak, (mármint a náci Németország és a sztálinista Szovjetunió, D. J.) ha mindketten részt vesznek benne? Mi lenne elképzelhetetlen abban, ha a demokráciák csak az egyik agresszort támadják majd meg?

Kuz: - Mit akar ezzel mondani?

Rak: - Egyszerűen azt, hogy a demokráciák (Anglia és Franciaország D. J.) csak az egyik támadónak üzennek hadat, pontosan szólva Hitlernek!

Kuz: - Ez csak olcsó hipotézis.

Rak: - Igen, hHipotézis, igen, de semmiképpen sem olcsó. Gondolja meg, minden népnek, amelynek ellenséges államok koalíciója ellen kell harcolnia, az a legfontosabb stratégiája, hogy a koalíciós feleket szétválasztva egyiket a másik után verje le. Ez közismert és ésszerű szabály, amelyet bizonyítani sem kell. Tehát egyetért velem, hogy nem volna rossz egy ilyen helyzetet teremteni. Ha Sztálin nem érzi magát megtámadva, amikor a demokráciák megtámadják Hitlert, és nem ugrik Hitler mellé, felvetődik a kérdés: nem ez lenne a helyes út? Azon kívül a földrajz, és mindenekelőtt a stratégia is ezt tanácsolja.

Franciaország és Anglia nem lesz olyan bolond, hogy egyidejűleg harcoljon két olyan hatalom ellen, amelyik közül az egyik kész arra, hogy semleges maradjon, és a másik egyébként is kemény dió a számukra. És hogyan tudnának egy Szovjetunió elleni támadást megvalósítani? Nincs közös határuk vele, hacsak nem a Himaláján keresztül támadják meg. Biztos, hogy a front a légtérre korlátozódna, de mivel és honnan támadnák meg Oroszországot? A levegőben teljesen alulmaradnak Hitlerrel szemben. Amikről most beszélek, az nem titok, hiszen közismert tények. Ahogy látja, minden leegyszerűsödik.

Kuz: - Igen, ha a konfliktust a négy nagyhatalomra korlátozzuk, akkor következtetései logikusak. De nem négy van, hanem sok, és a semlegességet egy ilyen méretű háborúban nem könnyű megőrizni.

Rak: - Ez biztos, de a további nemzetek esetleges beavatkozása nem változtat az erők kölcsönös viszonyán. Ha levonja a következtetést, látni fogja, hogy az egyensúly megmarad még akkor is, ha az összes európai nemzet beavatkozna. Ezen kívül egyetlen más nemzet - amelyik Anglia és Franciaország oldalán belépne a háborúba - se vehetné át a vezetést ezektől. Ezzel pedig érvényesek maradnak az okok, amelyek ezeket az országokat megakadályozzák abban, hogy támadást intézzenek a Szovjetunió ellen.

Kuz: - Elfeledkezik az Egyesült Államokról.

Rak: - Azonnal látni fogja, hogy nem feledkezek meg róla. Arra szorítkozom, hogy megvizsgáljam Amerika helyzetét az előttünk fekvő problémában, és azt mondom Önnek, hogy Amerika nem tud hatást gyakorolni Franciaországra és Angliára, és nem tudja elérni, hogy egyidejűleg támadják meg Hitlert és Sztálint. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, ahhoz az Egyesült Államoknak az első napokban be kellene lépnie a háborúba. És ez lehetetlen. Az USA, ha nem akkor támadják meg, amikor az kapóra jön neki, soha nem visel háborút.

Ha a provokáció nem jár eredménnyel, mert az ellenség eltűri, akkor az agresszió majd egy kitalálás lesz. Az USA első nemzetközi háborújában, 1898-ban Spanyolország ellen, az agressziót egyszerűen csak kitalálták, vagy "Azok" koholták. 1914-ben a provokáció sikerrel járt.

Tehát a csodálatos amerikai taktika, amelytől nem tagadhatom meg elismerésemet, mindig egy feltételnek van alárendelve: azaz ínyére kell lennie "a megtámadottnak", vagyis az Egyesült Államoknak. A háborúnak akkor kell bekövetkeznie, amikor Amerika katonailag fel van fegyverkezve. Erről van ma szó? Nyilvánvalóan nem. Az Egyesült Államoknak ma alig százezer embere van fegyverben, és közepes légierővel rendelkezik. Csak a hadiflottája elismerésre méltó. De az USA ezzel nem tudja megnyerni a szövetségeseket egy Szovjetunió elleni támadásra. Anglia és Franciaország is csak egyetlen helyen van fölényben, a levegőben. Tehát újra megállapíthatjuk, hogy erről az oldalról most nem adódhat változás az erők viszonyában.

Kuz: - Ha ezt elismerem, fejtse ki nekem a technikai megvalósítás lehetőségét.

Rak: - Igen, ahogy látta, Sztálin és Hitler érdekei egybeesnek Lengyelország megtámadását illetően, s csak az marad hátra, hogy ezt az összhangot megfogalmazzák, és szerződést kössenek a kettős támadásról.

Kuz: - És ezt könnyűnek tartja?

Rak: - Biztosan nem. Olyan tapasztalt diplomáciára van szükség, mint amilyennel Sztálin rendelkezik. De most azokra is szükség lenne, akiket Sztálin lefejeztetett, vagy jelenleg a Ljubjankában rohadnak. A korábbi időkben Litvinov képes lett volna rá, ha bizonyos nehézségekkel is (mert etnikai hovatartozása a Hitlerrel történő tárgyalások során nagy hátránnyal járt volna D. J.), de ma, mint embernek, vége van, páni félelem üldözi, és állatian retteg nem is annyira Sztálintól, mint inkább Molotovtól. Összes tehetségét arra fordítja, hogy ne tartsák trockistának. Ha megtudja, hogy neki kellene a Hitlerhez való közeledés szálait megszőni, ez annyit jelentene neki, mintha arra biztatnák, hogy sajátmaga szállítsa trockizmusának bizonyítékait.

Nem látok alkalmas embert - azon kívül tiszta vérű orosznak kellene lennie az illetőnek. Magamat ajánlanám az első kapcsolat felvételére. És azt indítványozom, hogy aki a beszélgetést elkezdi, azt mindig a tisztességnek kell áthatnia. Hitlert csak az igazsággal lehet átejteni.

Kuz: - Megint nem értem paradoxonba rejtett beszédét.

Rak: - Bocsásson meg, ez csak látszólag van így. Az összefoglalás szükségessége kényszerít rá. Azt akartam mondani, hogy a konkrétumokban és a kézenfekvő ügyekben Hitlerrel nyílt kártyával kell játszani. Meg kell neki mutatni, hogy nem provokációk alattomos játékáról van szó, amellyel kétfrontos háborúba akarják keverni. Például meg lehet ígérni Hitlernek, és az adott pillanatban ezt demonstrálni is kell, hogy mozgósításunk csak olyan korlátozott számú erőt érint, mint amennyi a Lengyelországhoz való bevonuláshoz szükséges lesz. Ehhez tényleg kevés csapatra van szükség.

Valódi intézkedésünknek arra kellene irányulnia, hogy Hitler a rendelkezésére álló haderejét egy feltételezett angol-francia támadás leverésére kösse le. Sztálinnak nagyvonalúnak kellene lennie azokkal a szállításokkal, amelyeket Hitler kér tőle, különösen, ami a nyersolajat illeti. Egyelőre ezek azok a meggondolások, amelyek e pillanatban eszembe ötlenek. Ezer egymással összefüggőhasonló kérdés fog adódni, valamennyit hasonló módon kell megoldani.

Ez meg fogja győzni Hitlert meggyőzi arról, hogy Lengyelországból csak a részünket akarjuk elvenni. És mivel a gyakorlatban ez kerülígy lesz megvalósításrava, ezzel Hitler valójában meg lesz tévesztve.

Kuz: - De ebben az esetben hol lenne itt a megtévesztés?

Rak: - Hagyok magának néhány pillanatot, hogy maga fedezze fel, miben rejlik Hitler megtévesztése. Előbb szeretném azonban hangsúlyozni, és ezt, mint lényegeset fel kell jegyeznie, hogy eddig a pillanatig egy logikus, normális tervet dolgoztam ki, amellyel el lehet érni, hogy a kapitalista országok kölcsönösen pusztítsák el egymást. Ez az, amikor két csoportjukat sikerül egymásra uszítani. De ismétlem, tervem logikus és normális. Ahogyan látta, se misztikus, se idegenszerű tényezők nem kerülnek szóba. Egyszóval "Azok" nem avatkoznak bele, hogy lehetőség legyen a megvalósítására. És azt hiszem, kitalálom a gondolatait - e pillanatban azt gondolja, hogy ostobaság volt az időt arra fecsérelni, hogy "Azok" bizonyíthatatlan létét és hatalmát próbáljam bebizonyítani... Nem igaz?

Kuz: - De igaz.

Rak: - Legyen őszinte hozzám! Nem látja a beavatkozásukat? Segítségként mondom Önnek, hogy beavatkozásuk létezik, és döntő hatású. Akkor is az, ha a terv logikája és természetessége csupán látszat. Valóban nem ismeri fel "Azokat"?

Kuz: - Az igazat megvallva, nem!

Rak: - Tervem logikája és természetessége mégis csak látszat. A természetes és logikus az lenne, ha Hitler és Sztálin kölcsönösen megsemmisítenék egymást. Egyszerű és könnyű feladat lenne a demokráciáknak, ha céljuk valóban az lenne, amit kinyilvánítanak, mert elég lenne, ha megengednék Hitlernek - fogóddzon meg ebben a szóban - ha "megengednék", hogy Sztálint megtámadja. Ne mondja nekem, hogy Németország győzhet. Ha az orosz térség, valamint Sztálin és övéinek Hitler bárdja alatti kétségbeesése, vagy áldozatainak bosszúja nem lenne elegendő ahhoz, hogy a katonai hatalom Németországát megsemmisítse, akkor semmi nem áll annak útjába, hogy a demokráciák okosan, módszeresen támogassák Sztálint, ha úgy látják, hogy legyengült, és hogy segítségükkel a harcot mindkét hadsereg a teljes kimerülésig folytassa. Ez biztosan könnyű lenne, természetes és logikus, ha a demokráciák indító okai és szándékai, amelyeket sokan igaznak tartanak, tények lennének, és nem azok, amik valójában: csupán ürügyek.

Egy cél van, egyetlen cél - a kommunizmus győzelme, amit azonban senki más nem kényszerít a demokráciákra, mint New York. Nem a "Komintern", hanem a Wall Street "Kapintern"-je. Rajtuk kívül ki tudna egy ilyen nyilvánvaló és teljes ellentmondást rákényszeríteni Európára? Mi lehet az az erő, amely a teljes öngyilkosságba kerget? Erre csak egy erő képes: a pénz. A pénz a hatalom, az egyetlen igazi hatalom.

Kuz: - Nyílt leszek Önhöz, Rakovszkij. Elismerem különleges tehetségét. Briliáns, agresszív, finom dialektikával rendelkezik, s ha ezek pácban hagyják, fantáziája még akkor is olyan színes hálót tud szőni, amely világító és tiszta perspektívának látszik. De mindez, még ha örömet is okoz, nekem nem elég. Úgy kérdem tehát Önt, mintha mindent elhittem volna magának, amit mondott.

Rak: - És én azzal az egyetlen feltétellel válaszolok Önnek, hogy se többet, se kevesebbet nem teszek hozzá, mint amit mondtam.

Kuz: - Beleegyezek. Ön tehát azt mondja, hogy "Azok" kapitalista nézőpontból megakadályozzák, - meg fogják akadályozni - a logikus háborút Németország és Oroszország között? Jól értettem?

Rak: - Teljesen jól.

Kuz: - De jelenleg az a helyzet, hogy "Azok" engedélyezték a német terjeszkedést, és az újra-felfegyverkezést. Ez tény. Felfogását ismerve tudom már, mi volt az indító oka a most "tisztogatással" meghiúsult trockista tervnek. Az új helyzettel szemben Ön csupán arra buzdít, hogy Hitlernek és Sztálinnak egyezményt kellene kötnie, és felosztania Lengyelországot. Azt kérdem Öntől: mi garantálja nekünk, hogy szerződéssel vagy anélkül, Lengyelország felosztásával vagy anélkül, Hitler nem támadja meg a Szovjetuniót?

Rak: - Erre nincs garancia.

Kuz: - Akkor minek beszéljünk tovább?

Rak: - Ne kapkodjon annyira. A Szovjetunió elleni fenyegetés gyakorlatias és reális. Ez nem hipotézis vagy szavakkal való fenyegetőzés. Ez tény. "Azoknak" már fölényük van Sztálin fölött, amelyet nem szabad feladniuk. Sztálin számára csak egy lehetőség kínálkozik, ha állampolgárságot választ, és nem a teljes szabadságot. Hitler támadása egészen magától lezajlik, "Azoknak" semmit sem kell tenniük, hogy ez megvalósuljon, csupán csak engedniük kell Hitlert cselekedni. Ez a döntő, alapvető tény, amelyet a Kreml által meghatározott gondolkodási módjával elfelejtett... Változtassa meg véleményét Uram, és kezdjen másképpen gondolkodni!

Kuz: - Miféle állampolgárságról beszél?

Rak: - Még egyszer meghatározom: vagy Sztálint tapossák el, vagy megvalósítja azt a tervet, amelyet bemutattam, hogy az európai kapitalista államok kölcsönösen megsemmisítsék egymást. Ezt egy lehetőségnek neveztem. Sztálin, a túlélése érdekében magától kényszerül majd arra, hogy a javasolt tervet megvalósítsa, mielőtt "Azok" hozzájárulnak.

Kuz: - És ha nemet mond?

Rak: - Ez lehetetlen lesz. A német terjeszkedés és fegyverkezés tovább fog folytatódni. Ha Sztálin szembetalálja magát a fenyegető óriással, akkor mit csinál majd? Saját önfenntartási ösztöne fogja ezt diktálni neki.

Kuz: - Úgy néz ki, hogy az eseményeknek az "Azok" által kidolgozott terv szerint kell lefolyniuk.

Rak: - Így van. Természetesen a Szovjetunióban ma még ez nincs így, de előbb vagy utóbb ez így fog történni. Nem nehéz megjósolni, ha valami valakire passzol, akkor Sztálin - akit nem tartok öngyilkosjelöltnek - az a személy, aki alkalmas erre a feladatra, - akit nem tartok öngyilkosjelöltnek, - é s neki kell ezt a tervet megvalósítania... Sokkal nehezebb a megvalósítással sújtani olyan valakit, akinek ez nincs ínyére, tehát ebben az esetben a demokráciáknak. E pillanatban óvakodom attól, hogy konkretizáljam a valódi helyzetet. De szakadjon el attól a gondolattól, hogy az adott helyzetben Önök a döntőbírók. "Azok" a döntőbírák!

Kuz: - Újra és újra "Azok"! Muszáj kísértetekkelszellemekkel foglalkoznunk?

Rak: - A tények kísértetek? A nemzetközi helyzet tele van csodával, de nem kísértet-szerű szellemjárás. Reális, és joggal reális. Nincs bűvészmutatvány. Ott határozzák meg ugyanis a jövendőbeli politikát. Ezt Ön a szellemek művének tartja?

Kuz: - Majd meglátjuk. Tegyük fel, hogy terve elfogadásra lel. Valami kézzelfoghatót, személyeset ismernünk kellene, hogy tárgyalhassunk.

Rak: - Például?

Kuz: - Egy képviselői hatalommal, vagy meghatalmazással felruházott személyt.

Rak: - És miért? Hogy meglegyen az az élvezet, hogy ismerik őket, és beszélnek velük? - Vegye figyelembe, hogy a feltételezett személy, amennyiben jelentkezik, nem fog pecsétes, diplomáciai megbízólevelet magával hozni, nem visel diplomata egyenruhát, legkevésbé "Azokét". S amit mond és ígér, amit szerződésekben rögzít, nem lesz jogi jellegű vagy szerződési értékű. Értse meg, "Azok" nem egy állam, "Azok" olyasmik, mint ami az Internacionálé volt 1917 előtt, és ami hivatalosan még ma is - egyszerre semmi és minden.

Képzelje el, hogy a Szovjetunió a szabadkőművességgel, egy kémszervezettel, a macedón Komitadcsival, vagy a horvát Usztasával akarna tárgyalni. Lenne ott valamiféle hivatalos, írásba foglalt jogi szerződés? Az oilyaen szerződések, mint amilyeneket Lenin és a német generálisok, vagy amit Trockij "Azokkal" kötött, nem hagytak nyomot maguk után. Teljesülésük egyetlen garanciája abban voltan, hogy hasznosnak bizonyult a szerződő felek számára a szerződés betartása. Ez az egyetlen valódi garancia minden szerződésnél akkor is, ha nagy ünnepség keretében kötik meg.

Kuz: - Ebben az esetben Ön hogyan kezdené?

Rak: - Őszintén szólva már holnap elkezdenék Berlinben puhatolózni.

Kuz: - Hogy a Lengyelország elleni támadásban megegyezzen?

Rak: - Nem ezzel kezdeném. Előzékenyen megmutatnám, hogy csalódtam a demokráciákban, továbbá engednék valamit Spanyolországban... Ez bátorságra ösztönző tény lenne. Akkor azután merészen rájátszanék Lengyelországra. Amint látja - semmi kötelezettség, de elég ahhoz, hogy az OKW (Oberkommando der Wehrmacht, a hitleri hadsereg főparancsnoksága - D. J.) elemei, a Bismarck-vonal emberei, ahogy nevezik magukat, Hitlerrel szemben érvekhez jussanak.

Kuz: - Többet ne?

Rak: - E pillanatban többet ne! Már ez nagy diplomáciai feladat.

Kuz: - Őszintén szólva a Kremlben most uralkodó gondolkodásmód mellett nem hiszem, hogy jelenleg bárki is megkísérelné, hogy a nemzetközi politikában egy ilyen radikális fordulatot tanácsoljon. Még egyszer felszólítom Rakovszkij, képzelje magát a Kreml kulcsemberének a helyébe! Csak a leleplezéseivel, indítóokaival, feltételezéseivel és ösztönzéseivel - el kell, hogy ismerje nekem - senki sem engedi meggyőzni magát. Jómagam, aki kihallgattam Önt, és rám erős benyomást gyakoroltak a szavai és személye, mégsem éreztem egy pillanatig sem kísértést arra, hogy létrehozzak egy szerződést a gyakorlatban a Szovjetunió és Németország között.

Rak: - A nemzetközi események majd ellenállhatatlan erővel kényszerítenek erre.

Kuz: - De ez értékes idő elfecsérlését jelentené. Beszéljen valami kézzelfoghatóról, ami bizonyítékul szolgálhat a szavahihetőségének. Egyébként nincs bátorságom, hogy a beszélgetésünkről szóló jelentést feljebb adjam. Még akkor is, ha a legteljesebb hűséggel fogalmazom meg, a Kreml archívumában fog porosodni.

Rak: - Hogy figyelembe vegye az elhangzottakat, elég lenne, ha valaki egy fontos személyiséggel beszélne, ha nem is hivatalosan?

Kuz: - Az már valami kézzelfogható lenne, azt hiszem.

Rak: - De kivel?

Kuz: - Az a személyes véleményem Rakovszkij, hogy Ön konkrét személyekről beszélt, nagy pénzemberekről, ha jól emlékszem, egy bizonyos Schiffet említett, és egy bizonyos másikat is, aki összekötő emberül szolgált Hitlerhez, annak pénzeléséhez. Bizonyára adódnak olyan rangos politikusok, vagy személyiségek, akik "Azokhoz" tartoznak, vagy "Azokat" szolgálják. Így egyikük bennünket is szolgálhatna. Nem ismer ott senkit?

Rak: - Nem látom a szükségszerűségét. Gondolja csak meg, miről akar tárgyalni? Bizonyára arról a tervről, amit itt megemlítettem, nem igaz? De minek? E terv megvalósításához e pillanatban "Azoknak" semmi tennivalójuk nincs, jelenlegi feladatuk az, hogy ne cselekedjenek. Tehát Ön nem tud pozitív akcióban megegyezni, vagy egy ilyet követelni. Emlékezzen, és gondolja ezt jól át.

Kuz: - Ha így is van, személyes felfogásunk kikényszeríti a kézzelfoghatót, még ha szükségtelen is... Egy embert, akinek személyisége valószínűvé teszi azt a hatalmat, amelyet "Azok" gyakorolnak.

Rak: - Meg fogom tenni Önnek ezt a szívességet, jóllehet, meg vagyok győződve a haszontalanságáról. Már mondtam Önnek, nem tudom, kik azok az "Azok". Biztonságból még az is ezt mondta nekem, akinek pedig ezt tudnia kellett.

Kuz: - Ki?

Rak: - Trockij. Mert Trockij mondta ezt nekem. Csak azt tudom, hogy "Azok" közül egy a rapallói Walther Rathenau volt. Most láthatja "Azok" közül az utolsót, aki nyilvánosan gyakorolt politikai hatalmat. Milyen is volt ő, aki a Szovjetunió körüli gazdasági blokádot széttörte, jóllehet, egyike volt a leghatalmasabb milliomosoknak? Aztán ott volt Lionel Rothschild. Biztonsággal több nevet nem tudok megnevezni. Biztos, hogy még több nevet is mondhatnék, akik személyiségük és cselekedeteik alapján számomra teljesen "Azokkal" egybeesőknek tűnnek. De, hogy ezek az emberek ott parancsolnak, vagy engedelmeskednek, azt nem tudom megmondani.

Kuz: - Nevezzen meg nekem néhányat!

Rak: - Mint egység a "Kuhn, Loeb and Co." bankház a Wall Streeten. E bankházon belül a Schiff család, a Warburg, a Loeb és Khun. Családot mondok a különböző családnevek helyett, mert valamennyit házassági kapcsolatok kötnek össze egymással. Baruch, Frankfurter, Altschul, Cohen, Benjamin, Straus, Steinhardt, Blum, Rosenman, Lippman, Lehman, Dreyfus, Lamont, Rothschild, Lord Mandel, Morgenthau, Ezechiel, Lasky... Gondolom, ennyi név elég. Ha megerőltetem a memóriámat, még többre is emlékszem. De ismétlem, nem tudom, ki lehet "Az" személyesen "Azok" közül, és azt sem garantálhatom, hogy szükségszerűen egy is közéjük tartozik. Ezért minden felelősséget el kell hárítanomutasítanom. De szilárdan hiszem, hogy minden egyes általam megnevezett személy, ha maga nem "Az", akkor is egy "Azokhoz" intézendő megalapozott javaslatot eljuttathat hozzájuk. Aztán - akár a megfelelő személyre lelt az ember, akár nem - nem kell közvetlen válaszra várni. A választ a tények adják. Ez változatlan technika. Amit ők figyelembe vesznek, azt meg tudják valósítani. Például, ha Ön diplomáciai lépést akar tenni, nem kell személyes formát használnia, és azokhoz fordulnia. Korlátozódjon arra, hogy mérlegelést, ésszerű feltételezést fejezzen ki... Aztán csak ki kell várnia az embernek a dolog végét.

Kuz: - Megérti, hogy most nem áll rendelkezésemre névjegyzék, hogy mindazoknak a neveknek utánanézzek, akiket említett, de úgy hiszem, ezek igen messze vannak. Hol vannak tulajdonképpen?

Rak: - Nagy részben az Egyesült Államokban.

Kuz: - Megérti, hogy ha egy akciót kezdeményezünk, az sok időnkbe kerül. És sietnünk kell. Nem nekünk, hanem magának, Rakovszkij.

Rak: - Nekem?

Kuz: - Igen, Önnek. Emlékezzen csak, perének hamarosan meg kell kezdődnie. Nem tudom, de nem tartom túl okosnak az időhúzást, hogy ha itt a szerződésnek érdeklődést kellene kiváltania a Kremlben, akkor azelőtt kellene, hogy érdekelje Sztálint, még mielőtt Ön megjelenik a bíróság előtt. Ez az Ön számára döntő dolog lenne. Azt hiszem, hogy saját érdekében igen gyorsan kellene szállítania valamit nekünk. A lényeg az lenne, hogy inkább napok, mint hetek alatt bizonyítékhoz jussunk arra vonatkozólag, hogy Ön igazat mondott. Ha a bizonyítékot szállítani tudná, viszonylag nagy biztonsággal állíthatom, hogy megmentem az életét... Ellenkező esetben semmit sem garantálok.

Rak: - Jó, megkísérlem. Tudomása szerint Davies Moszkvában van? Igen, az amerikai követ. (Joseph E. Davies üzletemberről és diplomatáról van szó, a "Moszkvai jelentés" c. könyv szerzőjéről, aki a kihallgatás idején az Egyesült Államok moszkvai nagykövete volt. D. J.)

Kuz: - Azt hiszem, igen. Vissza kellett, hogy térjen.

Rak: - Ez lenne egy út.

Kuz: - Azt hiszem, ha ez így van, akkor vele kellene kezdenie.

Rak: - Úgy gondolom, egy ilyen különleges eset feljogosít arra, hogy szabályellenesen a hivatalos utat használjam.

Kuz: - Ezek után feltételezhetjük, hogy mindezek mögött az amerikai kormány áll?

Rak: - Nem mögötte, alatta...

Kuz: - Roosevelt?

Rak: - Amennyire én tudom, ő is. Próbáljon meg kKövetnissen a kémregények iránt táplált mániákus vonzalmávaljával! Hogy elnyerjem tetTetszését,re tudnék kerek történeteket fabrikálni, de nem sokkal meggyőzőbbekszembetűnőbbek a szembetűnőnyilvánosan ismert és ismert tények?

Emlékezzen arra az október 24-i reggelre, 1929-ben! Eljön még az idő, amikor ez a nap fontosabb lesz a forradalom számára, mint 1917. október 24-e. Ez a 24-e a New York-i tőzsde csődjének a napja, az ún. gazdasági világválság kezdete, vagyis a valódi forradalomé. A Hoover elnök kormányzása alatti négy év a forradalom előretörésének ideje. 12-15 millió munkanélküli! 1933 februárjában bekövetkezik a krízis utolsó csapása a bankok bezárásával. Többet a pénzvilág nem tehetett, hogy a klasszikus amerikainak, aki elsáncolva ült iparának fellegvárában, a fejére verjen, és gazdaságilag a Wall Street rabszolgájává tegye... Ismeretes, hogy a gazdaság minden elszegényedése a parazitizmus virágzását jelenti - és a pénzügy a legnagyobb parazita.

De az amerikai forradalomnak (A "forradalom" szó itt konkrétan az 1929-es nagy világgazdasági válságra utal. Ezt a "forradalomnak" nevezett pénzügyi összeomlást a Federal Reserve magánpénzkartell, amely az amerikai alkotmánnyal ellentétesen tölti be az Egyesült Államok központi bankjának a szerepét, valamint a Bank of England, amely Nagy Britannia formailag állami, valójában teljesen magánellenőrzés alatt álló központi bankja, együttesen robbantotta ki. D. J.) nemcsak ez az uzsoraszerű célja volt, hogy a pénz hatalmát növelje, sokkal többet akart. A pénz hatalmát, jóllehet politikai hatalom, eddig mindig csak indirekt módon gyakorolták - most azonban közvetlen hatalommá akarják változtatni. Az az ember, akin keresztül ezt gyakorolni akarják, Franklin Delano Roosevelt. Megértette? Jegyezze meg: ebben az évben, 1929-ben, az amerikai forradalom első évében, februárban hagyja el Trockij Oroszországot. A tőzsde csődje pedig októberben következik be. Hitler pénzügyi támogatását 1929 júliusában engedélyezik. Gondolja, hogy mindez csupa véletlen? Hoover négy évét arra használják fel, hogy a hatalom megragadását előkészítsék az Egyesült Államokban és Oroszországban. Ott pénzügyi forradalommal, itt háborúval és az azt követő vereség előidézésével... Szolgálhat Önnek több bizonyító erővel egy jó regény?

De meg fogja érteni, hogy egy ilyen méretű tervhez rendkívüli emberre van szükség, az Egyesült Államok végrehajtó hatalmának a vezetőjeként, amely arra rendeltetett, hogy szervező és meghatározó erővé váljék: ez az ember Franklin Delano Roosevelt volt és vele együtt felesége, Eleanor Roosevelt. Engedje meg, hogy megjegyezzem, hogy ez a biszexualitás nem irónia, kerülni kell az egyenlőtlenségeket.

Kuz: - Roosevelt "Azok" közül való?

Rak: - Nem tudom, hogy "Azok" közül való-e, vagy csak engedelmeskedik nekik. De van ennek jelentősége? Azt hiszem, tudatában van megbízatásának, de nem tudom pontosan megmondani, hogy zsarolással késztették-e engedelmességre, vagy ő maga is a vezetőséghez tartozik? Mindenesetre teljesíti feladatát, véghezviszi azt az akciót, amellyel megbízták, méghozzá a legteljesebb lelkiismeretességgel. Ne kérdezzen tovább, nem tudok többet.

Kuz: - Abban az esetben, ha elhatározzák a Kremlben, hogy Joseph Davieshez fordulnak - milyen formát ajánlana?

Rak: - Először a személyt kell helyesen kiválasztani. Egy olyan, mint a "Baron" használható lenne. Él még?

[Joseph E. Davies írja Moszkvai jelentés (Anonymus Kiadó, Budapest 1945.) című munkájának 82. oldalán, hogy 1937. február 17-én az amerikai nagykövet - vagyis maga Davies - Henderson és Kennan amerikai diplomaták jelenlétében vendégül látta "Báró" Steigert, "Baront", akiről tudták, hogy a Kreml bizalmasa. Steiger véleménye szerint a Szovjetunió mindennél jobban vágyik a békére és ezért talán még egy Hitlerrel kötendő egyezmény nagy árát is megfizetné. Másnap, február 18-án Davies feljegyzi a naplójában, hogy érdekes adatokat hallott "Báró" Steiger múltjáról. Atyja ukrajnai német bevándorló volt. Családjának megengedték, hogy Svájcba távozzon, de a fiút mintegy túszként visszatartották. Az idézett mű 82. és 83. oldalán olvasható, hogy Daviest visszaemlékezései írásakor meglepte Steiger közléseinek a feltűnő pontossága. Steiger személyiségét Moszkvában titokzatosság övezte. Hivatalos állása szerint a Kultúrhivatal főnöke volt. De Davies szerint ez csak valóságos feladatainak a leplezésére szolgált. Nyilván az összekötő szerepét töltötte be a Kreml és a Diplomáciai Testület között és feladata főként abban állott, hogy a Kreml és a Diplomáciai Testület között lehetővé tegye a kapcsolatok kiépítését a Külügyi Népbiztosság megkerülésével. Amikor Davies vendégül látta a "Bárót", az ebéd után félrevonta és megkérdezte tőle, miképpen maradhatott a helyén tekintve a folyamatban lévő tisztogatásokat. Steiger sokatmondóan megvonta a vállát. Davies így folytatja naplóbejegyzését:

"Steigert nem csalta meg előérzete. Valamivel később egy este a kormány az új opera megnyitóelőadására hívott meg bennünket a cári páholyba. Steiger is a meghívottak között volt. Előadás után Steiger Ekay lányomat, Ms Wells Stanley-t és Joan Richardson-t tánccal egybekötött frissítőre hívta a Hotel Metropol helyiségébe. Ők beszélték el, hogy kevéssel éjfél előtt, amikor mindnyájan az asztal körül ültek, két civil ruhás ember állt Steiger háta mögé és az egyik megkopogtatta a vállát. Velük ment, miután kimentette magát. Azt mondotta, hamarosan visszatér. Sohasem jött vissza és azóta sem látták."

Joseph E. Davies, aki nemcsak Franklin Delano Roosevelt elnök barátja volt, de bensőséges baráti viszony fűzte Edward Mandell House ezredeshez is, aki Wilson elnök árnyékaként valójában a Fehér Házat irányította a nemzetközi pénzügyi közösség megbízásából Wilson elnökségének teljes ideje alatt.

Rakovszkij tehát "Baron" alatt Steigert értette, de már a börtönben is sejthette, hogy időközben Steiger is a tisztogatások áldozatává válhatott. Ezért ajánlotta végül is, hogy Kuzmin tábornok és Kreml-beli főnökei kivételesen közvetlenül Joseph E. Davies amerikai nagykövethez forduljanak.]

Kuz: - Nem tudom.

Rak: - Jó. A személy kiválasztása az Ön dolga marad. Követüknek bizalmat és diszkréciót kell mutatnia. A legjobb, ha álcázva ellenzékinek tünteti fel magát. A beszélgetést ügyesen szőve arra kell irányítania, hogy az ún. európai demokráciák szövetségükkel a Szovjetuniót a nemzetiszocializmussal szemben álló helyzetbe hozzák. Azaz, hogy a Szovjetunió az angol és a francia imperializmussal, két egy valódi imperializmussalsal szövetkezzen egy potenciális imperializmussal szemben. A beszélgetés egy része arra szolgálna, hogy a Szovjetunió helytelen álláspontját a demokráciák szintén helytelen álláspontjával hasonlítaná össze... Az amerikai demokrácia is, úgy látszik, arra van szorítva, hogy megvédjen egy belső demokráciát Franciaországban és Angliában, hogy ily módon fenntartson egy gyarmatosító imperializmust. (Rakovszkij itt arra utal, hogy a legrégibb európai demokráciák egyben kizsákmányoló gyarmati birodalmak fenntartói is, vagyis imperialista hatalmak. D. J.) Amint látja, a kérdést igen szilárderős logikai alapokra lehet helyezni.

Az aztán már gyerekjáték, hogy a feltevést cselekedetté formálja az ember. Ha sem a Szovjetuniónak, sem az Egyesült Államoknak nem fűződik érdeke az európai imperializmus fennmaradásáhozhoz, akkor a vita a személyes uralom kérdésére zsugorodik. Ideológiailag, politikailag és gazdaságilag azonban hasznára lenne Oroszországnak és Amerikának az európai gyarmati imperializmus szétrombolása. Teljesen mindegy, hogy közvetve vagy közvetlenül, de az Egyesült Államoknak még inkább a hasznára lenne.

Ha Európa minden erejét elveszti egy új háborúban, akkor Anglia a brit birodalom angol nyelvével azonnal az Egyesült Államok felé gravitálódik, minthogy ez politikailag és gazdaságilag szükségszerű.

Ha eljutottak idáig, akkor egy-két nap szünetet lehet beiktatni. Aztán, ha hatás mutatkozik, lehet tovább törni előre. Hitler agressziót követ el, bármilyet, lényegét tekintve agresszor, ebben nem lehet tévedni. Aztán tovább lehet kérdezni. Milyen közös magatartást vegyen fel az Egyesült Államok és a Szovjetunió egy háborúval szemben, amely mindig imperialisták közötti háború - teljesen mindegy, milyen okból tört ki! - egyik oldalon azok állnak, akik tulajdonnal bírnak, a másikon azok, akik a tulajdon birtoklására törekednek. De hogy semlegesnek maradhassonjon valaki, az nem csak a saját akaratától függ, hanem az agresszortól is.

A semlegesség biztonsága csak akkor áll fenn, ha az agresszor a semleges állam megtámadásában nem lát előnyt, vagy a támadást nem tudja kivitelezni. Ebben az esetben világos, hogy az agresszor egy másik nemzetet támad meg, természetesen akkor is egy imperialistát. Aztán tovább kell folytatni. Biztonsági és morális okokból azt kell tanácsolni, hogy ha az imperialisták között az összeütközés nem tör ki magától, akkor azt elő kell idézni.

És ha már ez az elmélet elfogadásra kerül - hogyne fogadnák el! -, akkor a gyakorlati teendőkben kell megegyezni, ami egészen mechanikus ügy. Itt a következő lehet a menetrend.

1. Egyezmény Hitlerrel Csehszlovákia és Lengyelország felosztásáról, de leginkább az utóbbiéról.

2. Hitler el fogja fogadni. Ha Hitler otthonos a blöffel való hódítási játékban, azt hogy a Szovjetunióval együtt vegyen el valamit, csalhatatlan garanciának fogja tartani arra, hogy a demokráciák tárgyaljanak vele. Nem lesz képes arra, hogy higgyen fenyegető szavaiknak, mert tudja, hogy a legtöbb háborús fél egyidejűleg a leszerelésért lép fel, és hogy leszerelési szándékuk valódi.

3. A demokráciák Hitlert, és nem Sztálint fogják megtámadni. Népeiknek pedig azt fogják mondani, hogy bár mindkettő egyformán bűnös az agresszióban és Lengyelországa feldarabolásában, stratégiailag és utánpótlási okokból azonban arra kényszerültek, hogy egyenként verjék meg őket. Először Hitlert, aztán Sztálint.

Kuz: És ők nem fognak bennünket az igazság eszközével becsapni?

Rak: Hogy csapnának be? Nem marad meg Sztálinnak az a választási szabadsága, hogy a szükséges módon támogassa Hitlert? Nem hagyjuk-e meg neki azt a lehetőséget, hogy a kapitalisták közötti háborút az utolsó emberig és az utolsó időpontig teljes mértékben elhúzza? Mivel támadnák meg Sztálint? Már a belső kommunista forradalommal is elég tennivalójuk lesz a kapitalista államoknak.

Kuz: De ha Hitler gyorsan győzedelmeskedik? Ha ő is, mint Napóleon, egész Európát mozgósítja a Szovjetunió ellen?

Rak: Ez lehetetlen! Elfelejt egy igen fontos tényezőt, az Egyesült Államok létét. Nem természetes-e az, hogy az USA Sztálint utánozza, és a maga részéről a demokratikus népeket támogassa? Ha az "óra járása ellen" hagyják hatni ezt a kétféle segítségnyújtást, úgy csalhatatlanul biztosítani tudják a háború elhúzását.

Kuz: És Japán?

Rak: Nincs már elég bajadolga Kínával? Sztálin majd készségesen garantálja neki, hogy "nem követ el ellene intervenciót". A Japánok hajlanak az öngyilkosságra, de nem olyan nagyon, hogy egyidejűleg támadják meg a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat. Van még ellenvetése?

Kuz: Nincs. Ha tőlem függne, ez már elég bizonyíték lenne. De gondolja, hogy az amerikai követ...?

Rak: ...elhiszi? Nem engedtek vele beszélni, de figyelembe kell venni egy részletet - Davies kinevezését 1936-ban hozták nyilvánosságra. Tételezzük fel, hogy Roosevelt már korábban tervezte és szorgalmazta diplomáciai küldetését. Ismerjük a körülményeket és az időt, amely egy követ hivatalos kinevezéséhez szükséges. Tehát körülbelül augusztusban meg kellett, hogy egyezzenek a kinevezésében. Ugyanakkor mi történt 1936 augusztusában? Akkor lőtték agyon Zinovjevet és Kamenyevet. Esküdni mernék, hogy kinevezésének az az egyetlen oka, hogy lefektesse "Azok" új politikáját Sztálinnal szemben. Igen. A leghatározottabban így gondolom. Daviesnek aggodalommal kellett látnia, hogyan esnek el az ellenzék vezetői, egyik a másik után, az egymást követő párttisztogatások során. Tudja, hogy jelen volt a Radek elleni peren?

Kuz: Igen!

Rak: Ön szokta látni őt! Beszéljen vele! Már hosszú hónapok óta várja.

Kuz: Ma éjszaka be kell fejeznünk. De mielőtt elválunk, valamivel többet akarok tudni. Tegyük fel, hogy minden igaz, amit Ön mondott, és teljes sikerrel megvalósítható. Akkor "Azok" bizonyos feltételeket fognak állítani. Ki tudná találni, hogy mik lesznek ezek a feltételek?

Rak: Nem nehéz kitalálni. Az első az lesz, hogy fel kell hagyni a kommunisták kivégzésével, pontosabban a trockistákéval, ahogy bennünket neveznek. Aztán néhány befolyási övezetet fognak megállapítani - hogy is mondjam? -, meghúzzák azokat a határokat, amelyek a formális kommunizmust elválasztják a valóditól. Lényegében nem lesz több. Aztán az ígéretről fognak tárgyalni a terv időtartamára. Még meg fogják élni, például azt a paradoxont, hogy egy sor ember, Sztálin ellenségei, segíteni fogják őt, és ezek nem lesznek se proletárok, se hivatásos kémek. A társadalom minden rétegében, még a legmagasabban is, támadnak majd "bátor" emberek, akik Sztálinnak ezt a formális kommunizmusát támogatni fogják, amikor a reálkommunizmusból az objektív kommunizmusba megy át. Megértett?

Kuz: Egy kissé. De a dolgot olyan homályos szőrszálhasogatásba rejti...

Rak: Mivel be kell fejeznünk, csak így fejezhetem ki magam. Majd meglátjuk, hogy segíthetek-e még megérteni? Ismeretes, hogy a marxizmust hégeliánizmusnak is nevezik. A kérdést így ábrázolták vulgárisan. Hegel idealizmusa vulgáris alkalmazkodás Spinoza természetes miszticizmusának durva nyugati értelmezéséhez. "Azok" spinozisták, de talán érvényes az ellenkezője is - a spinozizmus egyenlő "Azokkal". És az egész csak a korszaknak megfelelő változat, "Azok" saját, sokkal régebbi és magasabb filozófiája számára... Tehát Marx, mint hegeliánus, és ezért, mint spinozista, hűtlen lett hitéhez, de csak időlegesen és taktikai okokból.

Nem úgy van, hogy a marxizmus azért szállt síkra, hogy az ellentét megsemmisítésével szintézis jöjjön létre? A tézis és antitézis integrációjával, mint szintézissel, valóság keletkezik: igazság, a szubjektív és objektív záróakkordjában. Moszkvában kommunizmus - New Yorkban kapitalizmus: tézis és antitézis. Analizálja mindkettőt! Moszkva: szubjektív kommunizmus és objektív kapitalizmus, vagyis államkapitalizmus. New York: szubjektív kapitalizmus és objektív kommunizmus. Valódi szintézis, igazság: nemzetközi pénzvilág = kapitalizmus - kommunizmus. S mind "Azoké".

Ezekkel a szavakkal - a későbbi konvergencia-elmélet látnoki megelőlegezésével - fejeződik be a Rakovszkij 1938. január 26-ról január 27-re virradólag tartott éjszakai kihallgatásáról készített jegyzőkönyv. A kihallgatást teljes egészében rögzítette az NKVD technikusa. Erről a hangfelvételről készült az a francia és orosz írásos változat, később pedig a spanyol, angol és német fordítás, amelyről viszont az itt közölt magyar fordítás készült.

Dr. Landowszkij feljegyzései a kihallgatás után

Hrisztyian Georgijevics Rakovszkij kihallgatása hat órán át tartott. Landowszkij a kihallgatás folyamán még egyszer adott a különleges kábítószerből Rakovszkijnak. A drog nyilvánvalóan hatott, noha Dr. Landowszkij csak bizonyos élénkítő tüneteket volt képes megfigyelni. Az ideg- és elmegyógyász Landowszkijnak az volt a véleménye, hogy drogok nélkül is, vagyis teljesen normális állapotban, Rakovszkij hasonló módon beszélt volna. A párbeszéd témája a szakterületéhez tartozott és szenvedélyesen kiállt álláspontja mellett. Landowszkij megjegyzi saját magának, hogyha mindaz igaz, amiről a fogoly trockista bolsevik-vezető beszélt, akkor nagyon hatásosan kísérelte meg elgondolásainak és stratégiai tervének a győzelemre segítését. Ha viszont nem igaz, amiről szólt, akkor rendkívüli képzelőerővel rendelkezik, s csodálatos manővert hajtott végre azért, hogy megmentse az életét.

Landowszkij úgy gondolta, hogy nagyon is fontos volt mindaz, amit hallott. Nem volt elég tájékozott ebben az irányban, s így nem tudta teljes mértékben megérteni mindannak a horderejét és egyetemességét, ami elhangzott. Amikor Rakovszkij a téma legfontosabb részét érintette, Landowszkij úgy érezte magát, mint amikor életében először készítettek róla röntgenfelvételt. Szemein akkor elmosódó, diffúz és sötét foltokat látott, azonban olyasmit, ami valami valóságosat tükrözött. Valami kísértet-szerű jelent meg. Koordinálnia kellett az alakját és a mozgásait, a kölcsönhatásokat és akciókat egészen addig a fokozatig, amikor már a logikai intuíció segítségével lehetségessé válik az összefüggések helyes felmérése. Órákon át figyelhette "a forradalom világméretű röntgenképét". Lehetséges, hogy részben kudarcot vallott, eltorzult a körülményeknek és a személyeknek betudhatóan, akik ezt a forradalmat megjelenítették. Megértette: Nem hiába tekintik erkölcsösnek a hazugságot, a színlelést és a félrevezetést a forradalmi küzdelemben. Rakovszkij szenvedélyes és nagy műveltségű dialektikus, kiváló szónok, de mindenek felett fanatikus forradalmár.

Landowszkij többször is átolvasta az elhangzott párbeszédet, és egyre inkább úgy érezte, hogy ebben a vonatkozásban nincs kellő felkészültsége. Valami, ami eddig számára és a világ számára is igaznak - nyilvánvaló és sziklaszilárd valóságnak - látszott, s amelyen a társadalmi rend állandósága nyugszik, egyszerre csak sűrű köddé változott. Úgy tűnt neki, hogy hatalmas és láthatatlan erők ellentmondást nem tűrő szükségszerűséggel, mindennel szembeszegülnek, ravaszul és egyben titáni módon, hasonlóan a mágneshez, az elektromossághoz és a föld vonzóerejéhez. E nem mindennapi leleplezés közepette Landowszkij kőkorszakbeli ősembernek érezte magát, akinek a feje még tele van a természet jelenségeivel kapcsolatos primitív babonákkal és egyszer csak, egyik napról a másikra, a mai Párizs közepén találja magát. Landowszkij azonban még egy ilyen ősembernél is kábultabbnak érezte magát.

Amikor ismételten átrágta magát a szövegen, gyakran nem értett egyet az olvasottakkal. Először arról volt meggyőződve, hogy mindaz, amiről Rakovszkij beszélt, csupán rendkívüli képzelőerejének a terméke volt. De amikor meggyőzte magát, hogy játékszerré vált a novellaírók egyik legnagyobbjának a kezében, nem talált elég erőt, logikai ésszerűséget és kiemelkedő személyiségeket, akik meg tudták volna magyarázni a forradalom gigantikus előrehaladását. Landowszkij bevallotta önmagának, ha tehát csupán olyan erők és személyek vettek részt ebben a folyamatban, amelyek, és akik a hivatalos történetírásban szerepelnek, akkor is ki kellene jelenteni, hogy az így értelmezett forradalom - a forradalmi kommunizmus és a forradalmi pénzuralom lényegi azonossága - a történelem csodája.

Szó szerint ezt jegyezte fel Landowszkij:

"Amikor Rakovszkijt hallgattam, akaratlanul is be kellett vallanom, hogy egy kis csoporthoz tartozó zsidók, akik Londonból emigráltak, véghezvitték a forradalomnak azt a 'kísértetjárását', amelyre Marx szólított fel a Kommunista Kiáltvány első mondataiban és elérték, hogy mára gigantikus valósággá és egyetemes fenyegetéssé váljon. Vajon igaz-e, vagy se, amit Rakovszkij mondott, s vajon a kommunizmus titka és valódi ereje tényleg a nemzetközi pénztőkében lenne? Számomra magától értetődő igazság volt az, hogy Marx, Lenin, Trockij és Sztálin személye nem elegendő magyarázat mindarra, ami történik. A kérdés az, hogy valóságosak-e vagy csak a fantázia szüleményei azok az emberek, akiket Rakovszkij 'Azoknak' nevez szinte vallásos áhítattal a hangjában? De ha 'Azok' nem léteznek, akkor azt kell róluk mondanom, amit Voltaire mondott Istenről: 'Ki kell találni' őket, minthogy csak ebben az esetben magyarázhatjuk meg a világméretű forradalom létezését, méreteit és erejét."

Landowszkij úgy látta, hogy neki nincs reménye arra, hogy megtudja a bizonyosságot. A körülményei olyanok, hogy nem sok esélye van a túlélésre. De feltette a kérdést önmagának: Talán az európai polgári államok öngyilkossága (amelyről Rakovszkij beszélt, és amelyről bizonyította, hogy elkerülhetetlen) lenne az ő számára is (aki immáron be lett avatva a titokba) a döntő és végleges bizonyíték?

Visszatérve az 1938, január 27-kéhez, a kihallgatás végeztével az őrök elvezették Rakovszkijt a zárkájába, miközben Gavril Kuzmin csöndben ült magába mélyedve. Landowszkij is elmerült a gondolataiban és úgy nézett rá, hogy szinte nem látta őt. A világról alkotott eddigi fogalmai elveszítették az értelmüket. Ekkor kérdezte tőle Kuzmin, hogy mi a véleménye minderről. Landowszkij azt válaszolta, hogy nem tudja. Nyomban hozzátette, hogy Rakovszkijt lenyűgöző embernek találta, és ha hamisítással állnak szemben, akkor is rendkívüli az, amit mondott. Bárhogyan nézik is, egy zsenivel állnak szemben.

Kuzmin tábornok a következő megjegyzést tette: "Ha van időnk, eszmecserét kell folytatnunk... mindig érdekel a kívülálló véleménye. Most azonban állapodjunk meg a programunkban. Szükségem van Önre, mint hivatásos és szerény emberre. Amit Ön hallott különleges feladatköréből kifolyóan lehet olyasmi, amit elfúj a szél, de olyasvalami is, ami fontosságában minden mást felülmúlhat. Ebben az esetben a mérsékelt kifejezések használata nem kielégítő. Ebből az utóbbi lehetőségből kiindulva az elővigyázatosság arra kényszerít, hogy korlátozzam azon személyeknek a számát, akik erről tudnak. Pillanatnyilag csak mi ketten tudjuk, mi hangzott el. Az, aki a hangrögzítőberendezést kezelte nem tud franciául. Nem az én szeszélyem volt, hogy nem oroszul beszéltünk. Röviden: hálás leszek, ha Ön lesz a fordító. Pihenjen néhány órát. Kiadom a szükséges utasításokat úgy, hogy a technikus megállapodik Önnel az időben, és Önnek le kell fordítania, és le kell írnia a beszélgetést olyan gyorsan, ahogyan csak lehetséges, amit aztán a technikus hangszalagra rögzít, hogy meghallgathassa. Ez kemény munka. Ön nem használhat írógépet, és a magnetofonnak nagyon lassan kell forognia. Amikor elkészült a francia változattal, el fogom olvasni. Néhány megjegyzés és utóirat szükséges lesz, ezeket majd hozzáteszem. - Tud Ön gépírni?"

Landowszkij azt válaszolta, hogy csak nagyon lassan és két ujjal.

"Majd elrendezzük valahogy." - mondotta Kuzmin és hívta a technikust, akivel Landowszkij megállapodott: 11 órakor már hozzálátnak a munkához. Mivel már reggel hét óra volt, elsietett, hogy néhány órát pihenjen. A feladathoz pontosan nekiláttak Landowszkij kis irodájában. A fordításról két másolat készült, Landowszkij azonban magának is készített egy kópiát. Az utókor Landowszkij íróasztalának a belülről üreges lábába elrejtett titkos kópiából ismerhette meg Rakovszkij vallomását.

A történelmi tények alapján biztonsággal állíthatjuk, hogy Sztálin megfogadta Rakovszkij tanácsait, és annak megfelelően alakította át a Kreml politikáját. Megkötötte a paktumot Hitlerrel és a II. Világháború majdnem pontosan annak a forgatókönyvnek megfelelően zajlott le, ahogyan azt Rakovszkij a kihallgatáson felvázolta.

"Hangjukat hallottuk és nyelvüket megértettük..."

(Kuzmin és Landowszkij beszélgetése a kihallgatásról)

Kuzmin őszintén tépelődött, sőt vívódott napokon, sőt heteken keresztül. Már csak emiatt is tudni akarta az orvos véleményét. Néhány hónap múlva, amikor ismét találkoztak, megkérdezte tőle, hogy mennyire emlékszik az elhangzottakra és milyen következtetéseket vont le belőlük?

Landowszkij (a továbbiakban Land): Egészen jól emlékszem. Ne feledje, hogy én kétszer hallgattam meg ezt az eszmecserét. Azután kétszer le is írtam. És még le is fordítottam. Megtudhatom, hogy kik azok az emberek, akiket Rakovszkij egyszerűen csak "Azoknak" nevezett? Idézzük szó szerint az orvos és a tábornok beszélgetését:

"Kuz.: Megbízom Önben, és őszintén megmondom, hogy nem tudjuk. Helyesebben, nem tudjuk pontosan, hogy kik is azok az "Azok", de az utolsó pillanatban számos dolog megerősítette mindazt, amit Rakovszkij mondott. Például igaznak bizonyult, hogy Hitlert a Wall Street bankárai finanszírozták. Sok minden más is igaz. Ezekben a hónapokban, amelyekben nem találkoztam Önnel, olyan kutatómunkának szenteltem az időmet, amely a Rakovszkij által adott információval kapcsolatos. Igaz nem voltam képes pontosan megállapítani, kik ezek a tekintélyes személyiségek, de tény, hogy olyan környezet veszi körül őket, amelyben megtalálhatóak a pénzemberek, a politikusok, a tudósok és még a magas rangú egyházi személyek is. Vagyon és hatalom van jelen olyan személyekkel együtt, akik magas tisztségeket viselnek. Ha fel akarjuk mérni a helyzetüket, akkor az eredmény meglehetősen különösnek és megmagyarázhatatlannak tűnik, legalábbis mindennapi fogalmaink fényében... Nézeteik nagy hasonlóságot mutatnak a kommunista elképzelésekkel, természetesen nagyon különös kommunista ideákkal. De hagyjuk most ezeket a kérdéseket, jellegzetességeiket, politikai irányultságukat és arculatukat; objektíven, ahogyan azt Rakovszkij mondaná 'Azok', vakon utánozzák Sztálint tetteikben és hibáikban, s ténylegesen, a kommunizmust építik. 'Azok' csaknem betű szerint követték Rakovszkij tanácsát. Semmi konkrét jelt nem adtak, de nem is volt elutasítás, ...ellenkezőleg, 'Azok' nagy figyelmet szenteltek mindennek. Davies nagykövet gondosan célzott az elmúlt perekre és még olyan messzire is elment, hogy jelezte: igen jó benyomást tenne az amerikai közvéleményre, ha Rakovszkij amnesztiában részesülne a közeljövőben. Gondosan figyelték őt a márciusi tárgyalások alatt, ami természetes. A nagykövet személyesen volt jelen valamennyin. Nem engedtük meg, hogy technikai személyzetet hozzon magával, és így bármiféle kapcsolatot teremtsen a vádlottal. Davies nem hivatásos diplomata, és nem ismeri a specifikus technikákat. Megfigyelésre kényszerült és a szemével próbált véleményem szerint kommunikálni. Úgy gondoljuk, hogy Rosenholtz-ban és Rakovszkijban tartotta a lelket. Ez utóbbi visszaigazolta a nagykövet érdeklődését és bevallotta, hogy egy titkos szabadkőműves jellel üdvözölte őt.

Van egy másik különös ügy is, amit nem lehet félreérteni. Március 2-án hajnalban fogtunk egy rádióüzenetet valamelyik rendkívül nagy erejű adóállomásról: 'Amnesztiát vagy növekszik a náci veszély...' Ezt a rejtjelezett rádióüzenetet saját londoni nagykövetségünk titkos kódjával továbbították. Meg kell értenie, hogy ez valami rendkívüli fontosat jelentett.

Land.: De nem volt valóságos a fenyegetés?

Kuz.: Hogyhogy nem?! Március 12-én fejeződött be a Legfelsőbb Bíróság tárgyalása és este 9 órakor kezdődött meg az ítélethozatal. Ugyanazon a napon, március 12-én reggel 5.30-kor Hitler kiadta a parancsot gépesített hadosztályainak, hogy hatoljanak be Ausztriába. Ez természetesen csupán katonai díszfelvonulás volt. Elegendő okot adott azonban ahhoz, hogy elgondolkodjunk rajta. Vagy olyan korlátoltnak kellett volna lennünk, hogy Davies üdvözleteit, a rádióprogramot, a rejtjelet, az invázió egybeesését az ítélethozatallal, valamint Európa hallgatását csupán merő véletlenszerűségeknek tekintsük? Nem! ValóságosanFizikai valóságukban nem láttuk 'Azokat', de hangjukat hallottuk és nyelvüket megértettük."

Foglaljuk össze Rakovszkij főbb tételeit

A párizsi békeszerződések és a versailles-i szerződés, továbbá a Népszövetség mind a forradalom - a világforradalmi folyamat, azaz a világállamhoz vezető forradalmi kommunizmus és forradalmi pénzuralom - előfeltételei voltak. A versailles-i szerződést kifejezetten úgy alkották meg, hogy elősegítse Németország elszegényedését, proletarializálódását, a tömeges munkanélküliséget és éhínséget, amelynek együttes hatásaként győznie kellett volna a kommunista forradalomnak Németországban is Oroszországhoz hasonlóan.

A Pénzügyi Internacionálé, amit Rakovszkij Kapinternek nevezett, azt akarta, hogy Lev Trockij legyen Szovjet-Oroszország diktátora Sztálin helyett. Ez lehetővé tette volna, hogy a Pénzügyi Internacionálé közvetlenül is a nemzetközi kommunista mozgalom irányítója legyen. De a rendőr-zseninek bizonyult Sztálin magához ragadta az abszolút hatalmat. Az ő egyszemélyi diktatúrája azonban már túl sok volt a Pénzügyi Internacionálénak. A Pénzügyi Internacionálé, amely ma nemzetközi pénzügyi közösségnek hívja magát, úgy gondolta, hogy Sztálin annyira a bonapartizmus útjára tért, hogy formálisan is Oroszország cárja lesz. A Pénzügyi Internacionálé szemében Sztálin legnagyobb bűne az volt, hogy a forradalmat (értsd a nemzetközi bankárok világuralmának szervezett erőszakkal történő elősegítését) alárendelte az államnak, ahelyett, hogy az államot állította volna a bankárok világuralmának a szolgálatába. De a Pénzügyi Internacionálé attól is tartott, hogy ha Sztálint idő előtt elpusztítja, akkor azzal a kommunizmust - saját találmányát - is, mint rendszert elpusztítja.

A pénzdiktatúra és a kommunista diktatúra ikertestvérek

Rakovszkij szóhasználatából kiderül, hogy kommunizmus alatt a nemzetközi pénzügyi közösség diktatórikus uralmát, illetve uralmának az egyik lehetséges modelljét kell érteni. Ebben a hatalmi konstrukcióban a nemzetközi bankárok a háttérből irányítják az objektíve szolgálatukban álló kommunista vezetőket, és rajtuk keresztül a kommunista államot. A kommunista állam viszont erőszakkal elveszi a társadalom teljes vagyonát. Ezzel lehetővé válik az önálló anyagi bázisuktól megfosztott állampolgárok önrendelkezésének a korlátozása, illetve felszámolása. A pártállami diktatúra uralkodócsoportja az állampolgárok vagyonának az elvételével együtt kisajátítja magának az egyes emberek életével való rendelkezést is az emberi jogok és a politikai szabadságjogok önkényes korlátozásával. A társadalom nyíltan a kommunista diktatúráé, ez utóbbi pedig álcázva a nemzetközi bankároké.

Szemtanúi lehetünk annak, hogy az 1989 utáni rendszerváltás eredményeként egyre inkább kibontakozik a nemzetközi bankárok irányítószerepe a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életének az irányításában.életében. Az egykori kommunista világrendszer országaiban már nem a mindenható kommunista állam révén teszik rá a kezüket a társadalom vagyonára, és nem rendőri elnyomással tartják függésben az állampolgárokat. Ma a kezükben lévő pénzmonopólium segítségével hajtják uralmuk alá a kormányzatokat, és tömeges eladósítással valamint a gazdasági függés legváltozatosabb eszközeivel ellenőrzik a vagyont és az állampolgárok életét. A globalizációnak nevezett pénzügyi forradalommal felszámolták a polgári demokráciák szociális piacgazdaságon alapuló jóléti államát, magukhoz ragadva a szuverén nemzetállamoktól a legfontosabb uralmi eszközt: a gazdasági és pénzügyi hatalmat. A kommunista forradalomtól a pénzügyi forradalom vette át a stafétabotot. A világforradalom győzelméhez, a globális pénzdiktatúra világállamához (Rakovszkij szóhasználatával a kommunizmushoz) vezető leghatékonyabb eszköz továbbra is a háború. Ez megmaradt változatlanul "a történelem mozdonyának." A terrorizmus ellen meghirdetett örök háború is valójában az egy központból irányított világállam mielőbbi létrehozásáért, a globális pénzdiktatúra "örök békéjéért" folyik.

A kommunista diktatúrát a nincstelen proletárok diktatúrájának, proletárdiktatúrának, vagy szépítgetve a munkásosztály uralmának is nevezték. Mint tudjuk ebből annyi volt igaz, hogy a társadalom túlnyomó része valóban nincstelen proletár volt. A munkásosztály pedig csak annyiban volt "uralkodóosztálynak" tekinthető, hogy önuralmat kellett gyakorolnia, amikor a fegyveres erőszak következményeként el kellett tűrnie az idegen zsoldban álló önjelölt kisebbség illegitim hatalmát.

A jelenlegi pénzdiktatúra a nemzetközi bankárok egyre kevésbé álcázott uralmát jelenti a társadalom többi része felett. Az integrált hatalmi elit és a részét alkotó politikai elit ennek az alibi demokráciával álcázott pénzdiktatúrának a kiszolgálója. Mind a kommunista diktatúra, mind a pénzdiktatúra kétpólusú rendszer, mert mindkettőben az egyik oldalon a hatalmat gyakorló szűk érdekcsoportok, a másik oldalon pedig a tőlük függő, bérből és fizetésből élők, illetve segélyezettek találhatóak. A nemzetközi pénzügyi közösség, azaz a Rakovszkij által Pénzügyi Internacionálénak nevezett háttérhatalom, csupán a kétpólusú uralom rendőri változatát cserélte le az uralom pénzügyi módszerekkel gyakorolt, álcázottabb változatára. Így válik érthetővé, hogy miért tudott a korábbi internacionalista-kommunista uralkodó réteg olyan simán átalakulni kozmopolita-globalista vezetőréteggé.

Az egykori szovjet birodalomhoz tartozó országokban a nincstelen és formailag is jogfosztott proletárok helyébe az ugyancsak nincstelen - nagyrészt csak papirosjogokkal rendelkező - adósproletárok léptek. Az adósproletárok Magyarországon is rendelkeznek formailag emberi jogokkal és politikai szabadságjogokkal, de a pénzügyi-feudalizmus kialakult viszonyai miatt évente máris három-négy hónapot ingyen (kamatfizetésért) kénytelenek dolgozni - robotolni! - az arctalan pénzviszonyok mögé elrejtőzött névtelen uraiknak. Az ország erőforrásait piócaként elszívó parazita-adósságtömegtől a közpénzrendszer visszaállítása nélkül nem lehet megszabadulni, mert ekkora adósság soha nem fizethető vissza. Az adósságszolgálati terhek, a törlesztés és a kamatfizetés valójában örök szolgaságra kényszeríti a formailag szabad embereket. A magyar adósproletár így soha nem lehet önrendelkezéssel bíró szabad állampolgár, akinek van kellő anyagi bázisa és politikai befolyása ahhoz, hogy érvényt szerezzen saját akaratának.

Látnunk kell, hogy a világot irányító háttérhatalom az elmúlt két évtizedben nemcsak keleten, de nyugaton is rendszerváltoztatást hajtott végre. Mind az idejétmúlt keleti kommunista rendszert, mind a világstratégiájának útjában álló nyugati szociális piacgazdasági rendszert (és annak jóléti államát) a saját pénzdiktatúrájára cserélte le. Ezzel nagy lépéssel vitte előre a világforradalmat, amelynek a célja a globális pénzdiktatúrának, a valódi kommunizmusnak, a bevezetése az egy központból irányított világállam, a Globális Unió keretében.

Ma a világállamot alkotó világrégiók (pl. az Európai Unió, az egész amerikai földrészt tömörítő Amerikai Unió, az EU mintájára Ázsiai és Afrikai Unió) létrehozása és az ENSZ globális kormányzati intézménnyé való átalakítása van folyamatban. A tervezett világállam pénzdiktatúrájának nincs szüksége államokra (sem keleti diktatúrákra, sem nyugati demokráciákra), csak szuverenitás nélküli régiókra. Így már érthető, miért tartotta szükségszerűnek az állam elhalását a marxizmus a kommunizmus világméretű győzelme idején. De az is így válik érthetővé, hogy a jelenlegi pénzuralmi rendszer miért tesz meg mindent az önálló államiság felszámolására.

A kommunista rendszerben a pártdiktatúra bevezetése az állampolgárok érdekeit képviselő közhatalom - a lakosság önrendelkezését szavatoló állam - szinte teljes felszámolásával járt együtt. Az a kommunista párt, amely egy szűk érdekcsoport partikuláris érdekeit képviselte, lenyelte az egész társadalom érdekeit és akaratát megtestesítő államot. A szovjet birodalom felbomlása után az alulról nem ellenőrizhető nemzetek-feletti struktúráknak a népekre való rátukmálásával számolják fel a szuverén államiságot. Így kényszerítik ki az állam Marx által meghirdetett "elhalását". Mindez csak alátámasztja, hogy Rakovszkij igazat mondott, amikor hangsúlyozta, hogy a Kominternt és Kapinternt egyaránt "Azok" irányítják, s hogy magasabb szinten a kommunizmus soha sem az elnyomottak érdekeit szolgálta. A beavatottak számára a "magasabb marxizmus" szerint értelmezett kommunizmus kezdettől fogva "Azoknak" a világuralmát jelentette, a globális pénzdiktatúra világállamának a létrehozását.

Az Európai Unió - a világállam régiója

Az EU alkotmányának nevezett megállapodás francia és holland elutasítása egy évek óta érlelődő mélyebb válság tünete. Az EU nem tudta megvédeni még Franciaországot és Hollandiát sem a pénzuralmi-globalizáció romboló hatásaitól, pl. a termelővállalatok elköltözésétől, a tartós munkanélküliségtől, a magas adóktól, az egyre növekvő eladósodástól, a szociális intézményrendszer gyorsuló ütemű lebontásától. Az emberek védelmet keresnek természetes közösségeiknél - a családnál, és a nagyobb családnál, a nemzetnél - de nem találnak. A nemzetállam ugyanis ma már eszköztelenné, csaknem cselekvőképtelenné vált. A legfőbb hatalmi eszköz, a monetáris szuverenitás közvetlenül a nemzetközi bankárokhoz került a Frankfurtban működő Európai Központi Bank révén, amely szuverén államként működik az Európai Unión belül. Sem az EU irányító szervei - a Tanács, a Bizottság és a Parlament -, sem az egyes tagállamok kormányai nem szólhatnak bele, miként gyakorolja a monetáris hatalmat. Ezért nem tudnak már az egyes tagállamok nagyarányú munkahelyteremtő programokat beindítani.

Az EU-ról egyre inkább nyilvánvaló lett, hogy nem a benne társult népek szükségleteit és érdekeit képviseli, hanem az önös érdekeit hajszoló pénztőkének az engedelmes kiszolgálója. Az önrendelkezésüket megtartó, szociális piacgazdasággal rendelkező jóléti államok helyét, amelyek azért társultak, hogy egyes termelési és kereskedelmi feladataikat optimálisabban láthassák el, egy nemzetek feletti birodalmi struktúra és bürokrácia foglalta el, amely tervgazdasági technikákkal (kvótarendszerrel), valamint adminisztrativ eszközökkel történő újraelosztással kormányoz. Ebben a konstrukcióban nem érvényesül az egyenlő elbánás, a kölcsönösség és a viszonosság, valamint a valódi szolidaritás elve. A nemzetek Európája helyére a pénzvagyonosok önző uralma került. Ez a birodalmi struktúra azonban természetellenes. Egyrészt kiszolgáltatta Európát a globalizáció pusztító hatásainak, másrészt megakadályozza, hogy a nemzetállamok védekezhessenek ellene. Ha ugyanis a nemzetek, államok együttműködésének az elmélyítése, a kooperatív integráció hasznos és kívánatos, a nemzetek feletti birodalomba való beolvadást eredményező eltúlzott integráció már egyértelműen károsnak minősíthető.

Onnan lehet tudni, hogy az EU a jelenlegi formájában szükségtelen, hogy nem volt képes megnövelni az egy főre és négyzetkilométerre eső teljesítményt. Ha pedig egy államszervezeti szuperstruktúra nem jár a teljesítmény és a versenyképesség növekedésével, akkor arra nincs szükség. Természetellenes képződménnyé vált, és ezért le kell bontani.

Az Európai Unióról tehát fokozatosan nyilvánvalóvá vált, hogy nem a benne résztvevő népek érdekeit szolgálja, hanem annak a világstratégiának a részét képezi, amelynek a célja a pénzdiktatúra világállamának a mielőbbi létrehozása. Az EU ennek a Globális Uniónak csak az egyik régiója lenne. A franciák és hollandok ráéreztek erre a problémára. Valószínűleg más népek is csatlakoznának hozzájuk, ha ez népszavazás formájában meg lenne nekik engedve. A nemzetközi pénzügyi közösség vezetői, vagyis "Azok" hozták létre az Európai Uniót a nagyhatalmú Bilderberg Csoport segítségével. Irányítását pedig az Európai Üzletemberek Kerekasztala (European Round Table of Industrialists) nevű zárt társaság végzi, amely szintén "Azok" szervezetének tekinthető.

A Szovjetunió "Azok" világtörténelmi kísérlete volt

Az 1920-as és 1930-as években a kommunizmussal való kísérletezés még javában folyt, és a Pénzügyi Internacionálé nem akarta ezt Sztálin miatt feladni. Ezért inkább tűrte, hogy átmenetileg egy bonapartista irányítsa kísérleti államát, a Szovjetuniót. Ma már világosan látható, hogy a demokratikus burzsoá államok is a nemzetközi pénzuralom útjában állnak, és ezért a világforradalomnak (vagyis a nemzetközi bankárok globális pénzdiktatúrájának) fel kell számolnia ezeket a hagyományos polgári államokat is a megfelelő időpontban. 1938-ban azonban mindezt úgy kellett elérni, hogy ne induljon háború a nemzetközi bankárok fontos kísérleti állama, a Sztálin bonapartizmusa miatt "elhajlóvá vált" Szovjetunió ellen.

Rakovszkij szerint a megoldás erre a dilemmára Németország felerősítése és egy erős ember, Hitler, hatalomra segítése volt. A háttérhatalom vezérkarához tartozó Warburg-bankház vezetői ezért küldték el megbízottaikat Hitlerhez, és állapodtak meg vele, hogy nagyarányú pénzügyi támogatásban részesítik a nemzetiszocialista pártot. Ennek eredményeként a nemzetiszocialisták éveken át dollár milliókat kaptak a City of London és a Wall Street vezető pénzembereitől, valamint sokmillió márkát a német bankároktól és nagytőkésektől a Wall Street berlini megbizottján, Hjalmar Schacht-on keresztül. Hitler azonban hatalmas bűnt követett el a Pénzügyi Internacionáléval szemben, amikor megszegve a megállapodást, magához vonta a pénz kibocsátásának az előjogát, és nemcsak fizikai formát öltő pénzt bocsátott ki, de ún. számlapénzt is. Így Hitler lényegében támadást intézett a nemzetközi pénzügyi közösség gazdasági hatalmának a legfontosabb pillére, a pénzkibocsátás-hitelezés és kamatszedés magánmonopóliuma ellen. Ezért a többi burzsoá állammal együtt az ő rendszerének is pusztulnia kellett.

Rakovszkij tehát úgy látta, hogy újabb nagyszabású háborúra van szükség a nemzetállamok felszámolására, valamint a kereszténység, mint vallás- és értékrendszer eltörlésére. A kihallgatásán szó szerint ezt mondotta: "Valójában a kereszténység az egyetlen igazi ellenségünk." De figyelemreméltó az is, amit az illuminátus Rakovszkij a háborúval kapcsolatban hangsúlyoz: e szerint "minden őszinte kommunista Lenint utánozza. A bolsevik bálvány szerint a legnagyobb forradalmi stratégáknak mindig akarniuk kell a háborút. Semmi sem tudja olyan hatékonyan közel hozni a forradalom győzelmét, mint a háború. Ez alapvető marxista-leninista tanítás."

1938-ban a cél az volt, hogy Hitler háborúját kelet felől nyugati irányba térítsék el. Azok ellen a keresztény államok ellen kellett felsorakoztatni a német katonákat, amelyek látszólag a háttérhatalom szövetségesei. Rakovszkij úgy gondolta, helyesen, hogy a Pénzügy Internacionálé biztosítani fogja, hogy ezek a szövetséges keresztény államok csak Hitlernek üzenjenek hadat, a Szovjetuniónak pedig ne. Sőt! Támadás helyett egyenesen segíteni fogják a Szovjetuniót. Az Egyesült Államok pedig egészen addig nem lép be a háborúba, amíg nem éri támadás. "De az Egyesült Államok urai meg tudják szervezni, hogy támadás érje őket. Az Amerika elleni támadást ki lehet találni. A kapitalista államok el fogják pusztítani egymást, ha megszervezik az összecsapást két szárnyuk: a fasiszta és a burzsoá szárny között." - fogalmazta meg Rakovszkij.

A továbbiakban ezt állítja:

"Csak egy cél van, egyetlen egy: a kommunizmus győzelme. Nem Moszkva fogja rákényszeríteni ezt a demokratikus államokra, hanem New York. Nem a 'Komintern' (Kommunista Internacionálé), hanem a 'Kapintern' (Kapitalista Internacionálé) a Wall Street-en."

Az eljövendő háborúban a demokratikus államok és a vezető fasiszta állam a végsőkig ki fog merülni. Ezzel szemben a Szovjetunió megerősödik. "Ki más lenne képes rákényszeríteni Európára egy ilyen nyilvánvaló és tökéletes ellentmondást? Mi lenne képes elvezetni a teljes öngyilkossághoz? Erre csak egyetlen erő képes: a pénz. A pénz hatalom, amely ténylegesen az egyetlen hatalom.

"1929. október 24-én összeomlott a tőzsde és ez fontosabb a forradalom (értsd a nemzetközi beruházó bankárok pénzdiktatúrájának a bevezetése) szempontjából, mint az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Ezt - az 1929-est - nevezték a "nagy forradalomnak", minthogy a Nagy Gazdasági Válságból indult ki."

1938. március 11-én, Rakovszkij bírósági tárgyalását megelőzően az Egyesült Államok akkori moszkvai nagykövete: Joseph E. Davies nyíltan kijelentette, hogy az amerikai közvélemény szemében sokat javítana a Szovjetunió megítélésén, ha Rakovszkij amnesztiában részesülne. A kirakatper bírósága végül is olyan ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy Rakovszkij nem vett részt semmilyen államellenes összeesküvésben. Ez azonban - mint láthattuk - nem akadályozta meg a bíróságot abban, hogy 20 évi börtönbüntetést szabjon ki rá.

Az 1938-as év további eseményei, valamint az azt követő évek történelmi tényei, úgy tűnik, mintha csak azt bizonyítanák, hogy Sztálin és a többi világtörténelmi szereplő csupán végrehajtotta azt a forgatókönyvet, amelyet a zseniális Hrisztyián Georgijevics Rakovszkij felvázolt. Anthony C. Sutton, a Stanford Egyetem, valamint a Hoover Intézet kutatója és egykori tanára a "Wall Street and the Rise of Hitler" - "A Wall Street és Hitler felemelkedése" (Seal Beach, CA: '76 Press, 1976) című könyvében bizonyítja, hogy az amerikai pénzemberek finanszírozták Hitlert és hozták olyan helyzetbe, hogy megindíthatta a II. Világháborút.

Azt a körülményt, hogy a nemzetközi bankárok részt vettek az 1917-es forradalom pénzügyi támogatásában és a bolsevikok hatalomra segítésében, Anthony C. Sutton ugyancsak bebizonyította dokumentált szakmunkájában. E munkájának címe: "Wall Street and the Bolshevik Revolution." - "A bolsevik forradalom és a Wall Street" (Rochelle, NY: Arlington House, 1981.). Ezen túlmenően Sutton háromkötetes "Western Technology and Soviet Economic Development 1917-1965" - "A nyugati technológia és a szovjet gazdasági fejlődés 1917 és 1965 között" (Stanford, California: Hoover Institution Press, 1973) művében nem kevesebbet állít hatalmas tényanyagra támaszkodva, mint azt, hogy az a fejlett technológia (know-how) és a nyersanyagoknak egy jelentős része, valamint a pénzügyi eszközök döntő többsége, amelyek révén a Szovjetunió fel tudta építeni hatalmas ipari és katonai gépezetét és fenyegethette a nyugati világot, valójában az Egyesült Államoktól származott. Sutton szerint ez olyannyira igaz, hogy az egykori Szovjetunióra nyugodtan rá lehetett volna írni, hogy "Made in the U.S.A.".

A szovjet kormányzat a II. Világháború idején kapta az Egyesült Államoktól a legnagyobb arányú katonai és technológiai támogatást az ún. Lend-Lease Program keretében. A Kölcsön-bérleti törvényt (Lend-Lease Act-et) az Egyesült Államok törvényhozása, a washingtoni Kongresszus, 1941. március 11-én fogadta el. Ez felhatalmazta az amerikai elnököt, hogy a nemzetiszocialista Németország és a fasiszta Olaszország elleni koalícióban részt vevő államoknak hadianyagokat, hadifontosságú nyersanyagokat és más árukat adjon kölcsönbe, illetve bérletbe. A hadban álló antifasiszta országoknak nyújtandó segítséggel együtt a Kölcsönbérleti törvénynek még egy másik célja is volt: az Egyesült Államok kivitelének a fokozása, és a nagy amerikai cégek profitjának a növelése. E törvény alapján az Egyesült Államok 1941. márciusától 1945. augusztusáig 46 milliárd dollár értékű árut szállított. Ebből 30 milliárd 269 millió értékűt Nagy-Britanniának. A Szovjet Birodalom lényegesen kevesebbet kapott - 9800 millió dollár értékű árut. Az Egyesült Államok cserébe 7300 millió dollár értékben kapott árucikkeket a szövetséges országoktól. A Lend-Lease keretében nyújtott áruk és szolgáltatások értéke a német-ellenes koalíció összes háborús kiadásának mintegy 6%-át tette ki. A II. Világháború után a Lend-Lease-ből származó kötelezettségek nagy részét elengedték. Moszkva és Washington 1972. október 18-án egyezett meg, hogy egy csomagterv részeként végleg lezárják a kölcsönbérleti szerződésből származó tartozások ügyét.

Anthony Sutton adatai szerint azonban az Egyesült Államok nem 9800 millió dollár értékben, hanem több mint 11 milliárd dollár értékben szállított a Szovjetuniónak hadianyagokat, bombázó- és vadász-repülőgépeket, légvédelmi fegyvereket, olajfinomító-berendezéseket, mozdonyokat, teherjárműveket, komplett gyárakat és más ipari berendezéseket. Mindezt betetézte az, hogy nem nyíltan és nem hivatalosan, de az Egyesült Államok (pontosabban a háttérben irányító pénzhatalom) átjátszotta Oroszországnak az atombombagyártáshoz szükséges technológiai ismereteket is. Ezt George Racey Jordan őrnagy, aki meg volt bízva a Lend-Lease keretében küldendő szállítmányok irányításával és ellenőrzésével, fedezte fel a Montana tagállamban lévő Great Falls légitámaszpontján. Megtalálta az atombomba-gyártás teljes dokumentációját és a hozzá szükséges anyagokat is, valamint közel 3 tonna atombomba gyártásához szükséges urániumot.

James Roosevelt, Franklin Delano Roosevelt elnöknek a fia, részletesen beszámol 1980-ban megjelent könyvében ("A Family Matter"-"Egy családi ügy"), hogy apja miként adta át a Szovjetuniónak 1943-ban és 1944-ben az atombomba építéséhez szükséges dokumentumokat. A könyv borítójára azt írták rá, hogy James Roosevelt "a hátborzongató" drámát és a hitelességet ötvözte regényében. A szovjet tudósok Sztálin parancsára már 1949-ben felrobbantották az első orosz atombombát.

Megvilágításra szorul az a körülmény is, hogy az Egyesült Államok miként lépett be a II. Világháborúba. Ezt ismerteti Alex Jones, a "Fake Terror - The Road To Dictatorship" - "Színlelt Terror - Út a diktatúrához" című írásában: (Elérhető az Interneten, az alábbi címen: www.infowars.com)

"Megnyitotta az utat a háborúhoz, amikor Japán aláírta a Háromoldalú Megállapodást Olaszországgal és Németországgal, és ebben mindhárom fél kölcsönös kötelezettséget vállalt a másik védelmére. Hitler még a provokáció ellenére sem üzenne hadat az Egyesült Államoknak. De ahhoz kéznél voltak az eszközök, hogy Japán tegye ezt meg.

Az első feladat olaj és acélembargó életbe léptetése volt Tokióval szemben, felhasználva ürügyül az ázsiai szárazföldön folytatott japán háborúkat. Ez arra kényszerítette Japánt, hogy mérlegelje az olajban és nyersanyagokban gazdag térségek megszerzését Indonéziában. Az európai hatalmak katonailag kimerültek az európai háborúban és az Egyesült Államok volt az egyetlen csendes-óceáni hatalom, amely képes volt arra, hogy megakadályozza Japánt Holland-Kelet-India (a mai Indonézia) elfoglalásában. Japánnak olajra volt szüksége, ezért el kellett foglalnia Indonéziát. Ennek előfeltétele volt az amerikai hadiflotta fenyegetésének az elhárítása Pearl Harbornál. Vagyis soha nem volt valódi választási lehetősége Japánnak.

Ahhoz, hogy kellően felrázzák az amerikai népet, Rooseveltnek szüksége volt arra, hogy Japán elsőként és nyíltan támadjon. A japán támadásnak a lehető legvéresebbnek kellett lennie. Olyan álnok hátbatámadásnak kellett látszódnia, amely hasonló ahhoz, ahogyan azt a japánok tették az oroszokkal szemben. (Az orosz-japán háború a japánok Port Arthur elleni meglepetésszerű támadásával kezdődött, 1904. február 8-án.) Ettől a pillanattól kezdve egészen az 1941. december 7-i Pearl Harbor elleni japán támadásig Roosevelt és munkatársai gondoskodtak arról, hogy a Hawaii-ban tartózkodó Short tábornok és Kimmel tengernagy teljes tájékozatlanságban legyen tartva a japán hadiflotta helyzetéről és támadási szándékáról. Ők lettek a támadás bűnbakjai.

Az amerikai Kongresszus, az Egyesült Államok törvényhozása, a közelmúltban posztumusz felmentette a felelősség alól, mind Short tábornokot, mind Kimmel tengernagyot és helyreállította katonai rangjukat is.

A hadsereg testülete arra döntésre jutott, hogy az időközben titkosítás alól felmentett dokumentumok megerősítették: a Fehér Ház és a washingtoni kormányzat időben tudott a közelgő támadásról, pontosan ismerte hol tartózkodik a japán hadiflotta, és azt is tudta, hogy milyen céllal, hová hajózik. Roosevelt elnök ténylegesen parancsot adott arra, hogy a repülőgép-anyahajók és a hajóhad védelmét ellátó rombolók távozzanak Pearl Harborból, hogy az vonzóbb támadási célpont legyen. Megismételjük, hogy mindezt a hadsereg szakértői testülete állapította meg utólag.

Következzék néhány idézet: "Az a sokat ismételt állítás, hogy a japán hadiflotta rádiós hírzárlatot tartott fenn útban Hawaii felé, hazugság. Azok között a lehallgatott rádióüzenetek között, amelyeket ma is őriznek az NSA archívumaiban, megtalálható az az üzenet, amelyet a japán Shirya küldött kódolatlanul: 'Közelítünk az északi szélesség 30., valamint keleti hosszúság 154,2 fokához. Várható megérkezési időpont Hawaii közelébe: Dec. 3-a"

Franklin Delano Roosevelt jelentette ki: "Semmi sem történik magától; ami megtörténik, az meg volt tervezve." Annak a szemléltetésére, hogy melyek a "megtervezett" dolgok, legyen itt egy idézett az ismert brit író, Douglas Reed: "Far and Wide" (Messze és távol) című könyvéből (London: Jonathan Cape, 1951.) Ebben az idézetben Douglas Reed beszámol egy 1942-ben tett jövendőlésről:

"Milyen valódi célt érvényesített, vagy követett Mr. Roosevelt, amikor latba vetetette birodalmi hatalmát? A földünk újra felosztásáról szóló és 1942-ben publikált tervnek azon alapelveit követte, amelyet a 'Csoport az Új Világrendért' nevű titkos társaság készített sokkal korábban, élén Moritz Gomberggel. Amit ez a csoport javasolt, abban az időben megdöbbentő volt, de messze tekintőnek bizonyult. Legfőbb ajánlásaik szerint a kommunista birodalmat ki kell terjeszteni a Csendes-óceántól a Rajnáig, amelynek így az érdekszférájába tartozna Kína, Korea, Indokína, Sziám és a Maláj-félsziget; és hogy a Zsidó Államot létre kell hozni. Ezt a két projektet nagyjából megvalósították. Kanada és számos 'stratégiai sziget' átkerül az Egyesült Államokhoz. Nyugat-Európa fennmaradó országainak el kell tűnniük az 'Európai Egyesült Államokban' (ezt az elgondolást ma rendkívüli módon erőltetik). A brit világbirodalmat le kell csökkenteni, Holland Nyugat-India Új-Zélanddal együtt csatlakozzon Ausztráliához. Ez az elgondolás úgy tűnik, mint egy három szakaszból álló hatalmas művelet második lépésének a forgatókönyve, amelynek a leglényegesebb részét végrehajtották; és ami még hátramaradt, azt energikusan éppen most kísérlik meg végrehajtani)." - (Idézett mű 245-246. oldalai)

A Douglas Reed által hivatkozott jelentés egészen profetikusnak bizonyult. Minden ebben az irányban halad, anélkül, hogy elhangzana, hogy az Új Világrend érdekében tevékenykedő titokzatos csoport tervét hajtják végre.

Érdemes még egyszer visszatérni Joseph E. Davies-hez, az egykori moszkvai nagykövethez, aki 1943. január 20-án előadást tartott a Los Angeles-i Városházán rendezett tanácskozáson, amelyről a London Times 1943. január 22-én számolt be olvasóinak. Eszerint Nagy-Britannia nem volt a II. Világháborút megelőzően Németország háborús célpontja. A németek 1940-ben felajánlották, hogy elmozdítják Hitlert, ha cserébe megteremthetnék a békét Nagy-Britanniával. Azt szabták feltételül, hogy Anglia és szövetségesei engedjék meg Németországnak, hogy fenntarthassa vezető szerepét Európában. Ezt a német ajánlatot azonban gondosan eltitkolták a brit polgárok elől egészen addig, amíg Davies nagykövet mégiscsak említést tett róla.

London és Párizs Varsótól tette függővé, hogy mikor kezd háborút Németország ellen a kilátásba helyezett hadüzenet elküldésével. A lengyel vezetés felbátorodva ezen az ígéreten nem volt hajlandó semmilyen kompromisszumra sem Danzig (a jelenlegi Gdansk), sem a Kelet-Poroszországhoz vezető közlekedési folyosó ("Korridor") kérdésében. A már ismert Molotov-Ribbentrop paktum nyomán valóban Németország kezdett elsőként katonai akcióba Lengyelország ellen. A II. Világháborút formailag mégsem ő kezdte el, hanem Nagy-Britannia, amikor ezért hivatalosan hadat üzent Németországnak. Hamarosan Párizs is csatlakozott Londonhoz. Moszkva címére természetesen nem ment hadüzenet, noha Lengyelország nagyobb részét, 52%-át, a vörös hadsereg szállta meg. Mindössze két hét különbség volt s két támadó fellépése között.

Hitler még 1941. május 10-én is tett egy kísérletet, hogy létrehozza a megegyezést Londonnal. Pártbeli helyettesét, Rudolf Hess-t Skóciába küldte egy kis repülőgépen, azzal az üzenettel, hogy nem kívánja legyőzni Angliát, és véget akar vetni a harcoknak. Berlin egyetlen feltétele az volt, hogy a Németország és Anglia között folyó tárgyalásokat ne a Churchill vezette kormány folytassa. Rudolf Hess-t brit részről fogolyként kezelték, majd háborús bűnösként elítélték. Ő volt a spandaui börtön utolsó foglya. Hess 1987-ben halt meg; halálának homályos körülményeiről máig viták folynak.

A Rakovszkij halála és a jegyzőkönyv utóélete

Kuzmin NKVD-és tábornok (René Duval) betartotta szavát és megmentette Rakovszkij életét. Ennek köszönhető, hogy az 1938. márciusában megrendezett harmadik moszkvai koncepciós perben három másik vádlott-társával - Sz. A. Bezszonovval, Pletnyevvel és Dr. Levinnel - egyetemben Rakovszkijt is börtönbüntetésre ítélték és nem végezték ki, mint a másik 18 vádlottat - köztük Buharint. Mint már utaltunk rá, húsz év lágerben letöltendő szabadságbüntetést kapott.

A háborúra készülődő szovjet vezetés 1939-ben elhatározta, hogy a Belügyi Népbiztosság keretében NKVD-s (Narodnij Komisszariat Vnutrennih Gyel - Belügyi Népbiztosság) hadosztályokat állítanak fel a GULÁG-táborok lakóiból speciális feladatok ellátására (GULAG - Goszudarsztvenoj Upravlenyija Lagerej - Állami Tábor-felügyelet). Ezeket a GULAG-foglyokból szervezett NKVD-s hadosztályokat és kisebb katonai egységeket "fekete hadosztályoknak", illetve "fekete egységeknek" nevezték, mivel ezeknek a katonái a hadsereg kekizöld egyenruhája helyett a GULÁG-táborok fekete egyenruháját viselték. A Szovjetunió felbomlását követően nyilvánosságra került, hogy az egyik ilyen fekete hadosztály parancsnokát Hrisztyián Georgijevics Rakovszkij-nak hívták. Abból a feltételezésből indulunk ki, hogy ez a hadosztály-parancsnok csaknem bizonyosan azonos azzal a Rakovszkijjal, aki korábban a legfelső szovjet vezetéshez tartozott.

Életrajzírói eddig úgy tudták, hogy Hrisztyián Georgijevics Rakovszkij 1941. nyarán, 68 éves korában, nem tisztázott körülmények között, a GULAG valamelyik táborában, illetve börtönben halt meg. Más források szerint széleskörű tájékozottsága miatt végeztek vele a fogságban. Valószínűsíthető az a feltételezés is, hogy a fronton halt meg, és az ő NKVD általi kihallgatásának hosszú jegyzőkönyvét - annak eredetijét vagy másolatát - találta meg a német támadást követően egy faluban a spanyol önkéntes "Kék Hadosztály" egyik tisztje. Eddig egyetlen hivatásos történésznek sem sikerült bebizonyítania, hogy a Rakovszkij jegyzőkönyvek nem hitelesek, ámbár több főáramlatú, vagyis a hivatalos irányzatot követő történész is elmondotta e sorok írójának, hogy a bizonyítási teher azokon nyugszik, akik Hrisztyian Georgijevics Rakovszkij kihallgatási jegyzőkönyvét valódinak fogadják el.

A Szovjetunió felbomlásával elvileg megnyílott a lehetőség az orosz, ukrán és belarusz irattárak - köztük az egykori NKVD és KGB dokumentumok, valamint a Kreml korábban szigorúan titkos iratai egy részének a kutatására. Gyakorlatilag azonban ma is hozzáférhetetlenek a szovjet korszak fontos dokumentumai. Tény, hogy a Rakovszkij jegyzőkönyv, amely a franciául zajlott kihallgatás francia eredetijét és Sztálin számára készült orosz fordítását tartalmazta, egyelőre még nem került elő. Ez azonban nem jelenti, hogy nem létezik, és, hogy valamikor a jövőben nem kerül majd elő, illetve nem hozzák majd nyilvánosságra. Valószínűleg megtalálható az orosz FSZB (Federalnaja Szluzsba Bezopasznosztyij - Szövetségi Biztonsági Szolgálat) archívumában az a jelentés is, amelyet Gavril Kuzmin NKVD-s tábornok készített a koncepciós per minden részletét személyesen ellenőrző szovjet diktátor részére Rakovszkij kihallgatásáról.

A Molotov-Ribbentropp paktum

A Rakovszkij-jegyzőkönyhöz hasonló volt a sorsa az 1939. augusztus 23-i Sztálin-Hitler (Molotov-Ribentropp) paktumnak. A szovjet-német megnemtámadási egyezmény titkos mellékleteiről egészen 1989. decemberéig hivatalosan nem akartak tudni a Szovjetunió illetékesei. Valentyin Falin történész, német szakértő - aki a Szovjetunió bonni nagykövete, majd a szovjet birodalom utolsó éveiben az SZKP Központi Bizottságának vezető beosztású munkatársa volt, a közvélemény nyomására jelezte, hogy keresik a szovjet-német megnemtámadási egyezményhez csatolt titkos jegyzőkönyveket a szovjet irattárakban. A gorbacsovi "glasztnoszty" és "peresztrojka" időszakában már fel kellett valamit mutatniuk a nyugati közvélemény számára, hiszen a német irattárakból már régóta ismeretes volt a titkos jegyzőkönyvek szövege. Végül tényleg meg is találták a szovjet irattárakban is ezeket a dokumentumokat.

A Szovjetunió Népi Küldötteinek Kongresszusa 1989. decemberében megállapította, hogy "a szovjet-német megnemtámadási egyezményhez hozzáfűzött titkos záradék, mind módszereiben, mind tartalmában eltér a szovjet külpolitika lenini elveitől és normáitól. A titkos jegyzőkönyvben rögzített érdekszférák és német-szovjet befolyási övezetek elhatárolása ellentétes a nemzetközi joggal és sérti egy sor állam szuverenitását és függetlenségét." Ezért a moszkvai Kongresszus visszamenőleg érvénytelennek és semmisnek nyilvánította az 1939. augusztus 23-án kötött német-szovjet megállapodás titkos jegyzőkönyvét, azok záradékait és egyéb mellékleteit.

Ötven éven át nem tudott senki hivatalosan semmit a Szovjetunióban ezekről a titkos megállapodásokról, noha azok tartalma más forrásokból ismertté vált és a történelmi események kellően bizonyították, hogy a megállapodás minden részlete át is lett ültetve a gyakorlatba. Ahogyan ez a hivatalos nemtudás nem bizonyította azt, hogy a letagadott titkos dokumentumok nem léteznek, ugyanúgy feltételezhető, hogy a Rakovszkij jegyzőkönyv esetében meglévő hallgatás is egyszer véget ér. Csaknem biztos, hogy Rakovszkij kihallgatási jegyzőkönyvének az eredetije is megvan a titkos iratok között, és valamikor a jövőben majd rábukkan egy kutató. Az előkerült füzetek nagy valószínűséggel másolatok, és a Sztálin számára készült hivatalos kihallgatási jegyzőkönyv először kézírással, majd pedig gépírással készülhetett. Az, hogy az eredeti dokumentum még nem áll a történelemtudomány rendelkezésére, nem jelenti azt, hogy a Dr. Landowszkijnál talált jegyzőkönyvek nem hitelesek. Az ilyen dokumentumok hitelességének az elfogadása mindig támadható, de titkos dokumentumok esetében a közvetett bizonyítékokat is gondosan mérlegelni kell. A Rakovszkij kihallgatásáról készült jegyzőkönyv keletkezésének ideje, helye és körülményei eléggé ismertek. Elég sok információval rendelkezünk a jegyzőkönyvben szereplő személyekről is. A jegyzőkönyv valódiságát azonban mégiscsak döntő módon a történelmi események bizonyítják. Felsorolunk ezek közül néhányat:

- Az 1938. tavaszán elkezdődött német-szovjet közeledés, és Sztálin-Hitler (Molotov-Ribbentropp) paktum megkötése 1939. augusztusában. Lengyelország felosztása, és az a tény, hogy az együttesen végrehajtott agresszióért csak Berlin címére érkezett a nyugati hatalmak részéről hadüzenet;

- Sztálin manőverezése a Németország számára létfontosságú nyersanyag-szállításokkal, a nyersanyag-szállító "csapok" időnkénti kinyitásával és elzárásával (Ennek részleteit ismerteti Ernst Topitsch: "Stalin's Krieg" - "Sztálin háborúja" című 1985-ben Münchenben is megjelent munkája. Ez adatok sorával bizonyítja, hogy a szovjet diktátor támadó háborúra készült a nemzetiszocialista Németországgal szemben. Csak azért mutatott túlzott engedékenységet Hitler iránt 1941. tavaszán, mivel a Vörös Hadsereg még nem készült fel eléggé a háborúra. Ami pedig az Egyesült Államokat érinti, már a hivatalos háborúba lépését megelőzően is hatalmas fegyverszállítmányokkal, páncélosok és repülőgépek ezreivel sietett a szorongatott sztálini rendszer megmentésére. Ennek ellenére a támadásra felkészített Vörös Hadsereg nem volt képes az eredményes védekezésre. A legnagyobb segítség azonban Roosevelt elnök részéről az volt, hogy Japánt belemanőverezte a Pearl Harbor elleni támadásba, és ezzel megnyitotta az utat arra, hogy az Egyesült Államok nyíltan beléphessen a II. Világháborúba.)

Az ún. "main stream", azaz a hivatalos irányzatot követő történetírás ma is többé-kevésbé mellőzi Rakovszkij kihallgatási jegyzőkönyvét, de a revizionistának nevezett történészek közül egyre többen (Des Griffin, Johannes Rothkranz, Heinz Scholl, Peter Blackwood, Henry Makow és mások) kordokumentumként hivatkoznak rá. Többen kapcsolatot látnak a Rakovszkij által elmondott történelmi narratíva és a hírhedt hamisítvány, a "Cion bölcseinek jegyzőkönyve" egyes gondolatmenetei között. Ez azt a látszatot keltheti, hogy a Rakovszkij-jegyzőkönyv hitelessége is ugyanúgy kétségbe vonható, mint a "Cion bölcseinek jegyzőkönyve".

"A Cion bölcseinek jegyzőkönyve" c. irat eredetét és szerzőit ma már ismerjük. (Lásd: Drábik János, Uzsoracivilizáció, III. kötet, 251-314-ig old.) Bizonyíthatóan nem azok között folyt a párbeszéd, akiket a cári titkosszolgálat, az Ohrana, hamisítást készítő ügynökei feltűntettek. Mindez nem változtat azon, hogy a hamisítók ne lettek volna tisztában a nemzetközileg megszerveződött pénzhatalom rejtett céljaival, stratégiájával, szervezeti és működési rendjével. "A Cion bölcseinek jegyzőkönyve" máig élő igazságát olvasói szemében az támasztja alá, hogy a történelem menete utólag tartalmilag igazolta. Nem pontosan ugyanez a helyzet a Rakovszkij kihallgatásáról készült feljegyzésekkel. Itt nincs arról szó, hogy valaki tudatosan másnak a szájába adott volna gondolatokat csupán azért, hogy rosszindulatúan izgasson egy bűnbaknak kiválasztott etnikum vagy nép ellen. Itt csak azt lehet kérdésessé tenni, hogy a második világháború során Oroszországban megtalált iratok eredetiek-e, vagy sem? A Rakovszkij jegyzőkönyv belső igazságtartalma, valamint a létrejötte után bekövetkezett történelmi események az eredetiségét támasztják alá, mert szinte filmforgatókönyhöz hasonlóan tartalmazza a II. Világháború előzményeit és lefolyását. A legfontosabb bizonyíték valódisága mellett az, hogy Sztálin szinte pontról-pontra végrehajtotta a Rakovszkij által felvázolt stratégiát.


2005
Dr. Drábik János: A pénz diktatúrája
5. fejezet




Hátra Kezdőlap Előre