"Irány Irán!"

(Első rész)

Lehetne ez az írás tanmese a békés, a jogos védelmet és az emberiség javát szolgáló demokratikus nukleáris bombákról, valamint a háborús, terrorista célokat szolgáló, antidemokratikus atombombákról. Ha mese lenne, a történet egyrészt a már hadrendbeállított orosz, kínai, pakisztáni, indiai, izraeli és amerikai, de garantáltan békéscélú, az emberiségre, és Iránra is veszélytelen atomfegyverekről, másrészt a szakértők szerint csak egy évtized múlva előállítható, de ennek ellenére már most rendkívül veszélyes és ezért jogos rettegést kiváltó iráni nukleáris bombákról szólna. A még nem létező, de már készülőben lévő iráni atombombák állítólag akkora veszélyt jelentenek máris a közel-keleti térségre, hogy nemcsak ezt a világrégiót, de egész bolygónkat lángba boríthatják, hacsak nem fékezi meg a jó-szándékú emberiség még kellő időben a fanatikus siita főpapok teokratikus önkényuralmát. Az nem számít, hogy Irántól északra található a világ második legnagyobb nukleáris hatalma: Oroszország. Tőle keletre ott van Kína és Pakisztán, délre pedig India. Mindhárom növekedőben lévő, egyre erősödő atomhatalom. Nyugatra található Izrael, amely becslések szerint mintegy kétszáz bevethető atombombával rendelkezik. Irán közvetlen nyugati szomszédja, Irak és Kuvait, valamint keleti szomszédja Afganisztán. Valamennyinek a területén jelen vannak a világ mind nukleáris, mind hagyományos fegyverzet tekintetében legerősebb katonai hatalmának a fegyveres erői. Ugyanez mondható el Szaúd-Arábiáról is. A közeli Indiai Óceán és a Perzsa Öböl vizeit pedig atomrakétákkal és bombázókkal felszerelt amerikai hadihajók és tengeralattjárók tartják szemmel a nap 24 órájában.

Iránnak azonban ilyen körülkerített és szorongatott helyzetben sincs oka és joga félni - és megfelelő eszközökkel védekezni - mert nagy szerencséjére kizárólag békés, az emberiség érdekeit, s a közjót szolgáló, humánus atomfegyver veszi körül. Igaz, a terrorizmus elleni globális háborúban - egyre több jel szerint - Irán a következő célpont. De ettől a támadástól sem kell igazán tartania, mert ha jól meggondoljuk: ez az új háború a nemzetközi biztonságot szavatoló - a fanatikus ajatollahokat, a világ legveszélyesebb terroristáit megfékező - békés-célú háború lesz. A támadásra készülők hangoztatott jó-szándéka, és a világdemokrácia terjesztését, valamint az emberi jogok és a szabadság ügyét szolgáló propagandája szerint nincs ok a félelemre. A kedves olvasó a felől is nyugodt lehet, hogy e humánus célokat szolgáló háború áldozatai is - a béke ügyéért feláldozott - békés-célú és hasznos halottak lesznek. Az amerikai Külügyminisztérium "a terrorizmust legaktívabban támogató" országnak nevezte Iránt, ezért nemcsak érthető, de kívánatos is, hogy ezzel a "lator-állammal" szemben előre vegyenek revansot a páni félelemtől jogosan rettegő érintettek. Az ENSZ - úgy néz ki - vonakodva ugyan, de az áldását adta (illetve adja) az Irán elleni kemény fellépéshez.

Mivel nagyon komoly ügyről van szó, a továbbiakban mellőznünk kell az ironikus fogalmazást. Egyre több jel utal ugyanis arra, hogy hamarosan elkezdődik a "terrorizmus elleni harc" új szakasza. Ez a "terrorizmus elleni harc" a Közel-Keleten valójában az energiahordozók globális ellenőrzéséért, a petrodollár vezető szerepének az euróval szembeni megtartásáért, a nyugati hatalmak (köztük Izrael) regionális atommonopóliumának a megőrzéséért, az iszlám világ feletti hegemónia megszerzéséért, továbbá az igazi nagy ellenfél, Kína, megfékezéséért folyik. A terrorizmus elleni globális háború megindítására - vagyis az új világrend kialakításának a felgyorsítására - a New York-i Világkereskedelmi Központ, és a Washingtonban lévő Pentagon elleni támadások nyomán került sor. Az első válaszlépés Afganisztán, a második pedig Irak elfoglalása volt. A harmadik válaszlépésre most készül az Egyesült Államok. Washington nagy-erejű - esetleg a nukleáris fegyverek korlátozott bevetésével is járó - megelőző támadást fontolgat az atomfegyverrel nem rendelkező Irán ellen. Egyre több szakértő mutat rá, hogy ezúttal több gyakorlati szempont is szól a nukleáris fegyverek bevetése mellett, s hacsak valami rendkívüli esemény nem jön közbe, akkor 61 év után újabb városok juthatnak Hirosima és Nagaszaki sorsára.

Az Egyesült Államok azzal az ürüggyel támadta meg Irakot, hogy végrehajtja az ENSZ Biztonsági Tanácsának az 1441-es határozatát. Legalábbis ezt állította Bush elnök a nemzethez intézet üzenetében 2003. március 17-én:

"(2002.) november 8-án a Biztonsági Tanács egyhangúlag elfogadta az 1441-es határozatot, megállapítva, hogy Irak megszegte kötelezettségeit, és arra figyelmeztette Irakot, hogy komoly következményekkel kell szembe néznie, ha teljes mértékben és azonnal nem szerel le."

Minthogy az Egyesült Államoknak kemény erőfeszítései dacára sem sikerült újabb határozatot elfogadtatnia, amely kifejezetten feljogosította volna az erő alkalmazására, Bush elnök rámutatott: "Több kormány egyetért a veszélyhelyzetre vonatkozó felmérésünkkel, de nem osztja azt a véleményünket, hogy határozottan szembe kell vele néznünk. Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa nem teljesítette felelősségvállalását, ily módon mi vállaljuk magunkra ezt a felelősséget."

Amit az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1441-es határozata jelentett Irak vonatkozásában, ugyanaz a hatása - most már Iránra vonatkozóan - a Biztonsági Tanács 1540-es számú határozatának. Az Irán elleni háborúra készülődve az Egyesült Államok 2004. áprilisában kezdeményezte ezt a határozatot a nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek, valamint a célba juttatásukhoz alkalmas eszközök elleni fellépés céljából. Az 1540-es határozatot az ENSZ Alapokmányának a VII. fejezete alapján fogadták el, amely lehetővé teszi erő alkalmazását a határozat végrehajtása érdekében. A BT-határozat értelmében valamennyi államnak tartózkodnia kell attól, hogy támogassa nukleáris, vegyi vagy biológiai fegyverek és azok célba juttató eszközeinek a kifejlesztését, megszerzését, gyártását, birtoklását, szállítását és használatát. Az Egyesült Államok azzal vádolja Iránt, hogy titkos programot folytat nukleáris fegyverek és más tömegpusztító fegyverek kifejlesztése érdekében. Konkrétan azt állítja, hogy Iránnak támadó jellegű biológiai fegyverprogramja van, amely megszegi a biológiai fegyverekre vonatkozó nemzetközi megállapodást, másrészt Irán beszerezte és korszerűsíti a támadó jellegű vegyifegyvereit, beleértve az ezzel kapcsolatos kutatási és fejlesztési kapacitását is. A további vád, hogy Irán kiterjedt erőfeszítéseket tesz olyan célba juttató eszközök kifejlesztésére, amelyek a tömegpusztító fegyverek szállítására alkalmasak.

Az Egyesült Államok azt is Irán szemére veti, hogy a terrorizmus fő támogatója világszerte, s állítólag területén rejtőzködnek az Al-kaida egyes tagjai. Emiatt közvetve felelősség terheli a 2001. szeptember 11-i tragikus eseményekért. Mindezek alapján az Egyesült Államok igényt tart arra, hogy megelőző csapáshoz folyamodjon, és arra hivatkozik, hogy Amerika nem maradhat tétlen ilyen növekvő veszély láttán. Ugyanez volt a helyzet Irak esetében is. Washington tehát az ENSZ Alapokmánya VII. fejezetére hivatkozva kíván érvényt szerezni az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1540-es határozatának, és adott esetben bombázni kívánja Irán nukleáris létesítményeit, valamint rakétakilövő állásait. Erre azután kerülne sor, ha Irán és az Európai Unió között a tárgyalások végleg megszakadnának az iráni nukleáris program leállításáról - amely program békés természetét Irán kezdettől fogva hangsúlyozta. Ezt cáfoló meggyőző bizonyítékok a mai napig nem állnak rendelkezésre.

Amerika ezúttal tehát még csak kísérletet sem kíván tenni arra, hogy megszerezze az ENSZ konkrét felhatalmazását a katonai erő bevetésére. Irak esetében sem volt ilyen, miért lenne ez pont most elengedhetetlenül szükséges? A megelőző csapást alátámaszthatja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1373-as számú terrorizmus ellenes határozata is, amelyet 9/11 után fogadtak el. Eszerint valamennyi államnak meg kell akadályoznia, hogy területén olyan szervezetek működhessenek, amelyek finanszírozzák, tervezik, lehetővé teszik és végrehajtják a más országok és azok polgárai elleni terrorista akciókat. Az államoknak tartózkodniuk kell attól, hogy bármiféle támogatást adjanak terrorista szervezeteknek, és azt is meg kell akadályozniuk, hogy területükön tagokat toborozhassanak, és fegyvereket szerezzenek be.

Az Egyesült Államok és Izrael azzal vádolja Iránt, hogy támogatja, és fegyverekkel látja el a Hezbollah nevű terrorista szervezetet. Irán tagadja ezeket a vádakat, és az Egyesült Államoknak eddig nem sikerült meggyőző bizonyítékokkal alátámasztania ezt a vádat. A teheráni kormányzat teljes oldalt betöltő hirdetést tett közzé a New York Times-ban, amelyben megmagyarázza, hogy Irán miért akar urániumot dúsítani, és miért nem áll érdekében nukleáris fegyverek kifejlesztése. Az ENSZ-hez intézett jelentésében részletesen kifejti milyen erőfeszítéseket tesz a terrorizmus leküzdésére, és azt is alátámasztja, hogy semmilyen kapcsolatban nem áll az Al-kaidával. Teherán azt is részletesen taglalja, hogy milyen intézkedéseket hozott az atomfegyverek terjesztését tiltó egyezmények betartására, és kiemeli, hogy az erre vonatkozó nemzetközi megállapodásokat aláírta és betartotta. Ugyanez a helyzet a többi tömegpusztító fegyverrel kapcsolatosan is. Irán tagadja, hogy bármiféle támogatást nyújtana terrorista tevékenységhez, és azt hangsúlyozta, hogy elsősorban erkölcsileg segíti a Hezbollah-ot.

Miközben az Egyesült Államok és az Európai Unió terrorista szervezetnek minősítette a Hezbollah-ot, az ENSZ nem tette ezt, és az iszlám világ egésze nem is tekinti annak. Irán valamennyi ENSZ-hez intézett nyilatkozatát ignorálta az Egyesült Államok, és Washington továbbra is azt állítja - minden kemény bizonyíték nélkül -, hogy Irán erőfeszítéseket tesz e halálos fegyverek megszerzésére, és nem tartja be a tilalmukra vonatkozó szerződéseket. Iránt továbbra is lator államnak bélyegzik meg.

A magunk részéről úgy gondoljuk, hogy a hivatkozott 1540-es és 1373-as ENSZ BT határozatok ténylegesen nem adnak jogot egyetlen államnak sem ahhoz, hogy megelőző támadást indítsanak Irán ellen. Irán bombázása ezekre a dokumentumokra való hivatkozással, nem sokban különbözik az Irak elleni inváziótól, amelyet az 1441-es határozatra hivatkozással hajtottak végre.

Ami a nukleáris fegyverek bevetését illeti Irán ellen, formális jogi értelemben "legálisnak" tekinthető. Az Egyesült Államok már többször is hangsúlyozta: a nemzetközi jog nem tiltja, hogy fegyveres konfliktus esetén nukleáris fegyvereket vessenek be. A Hágai Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye azonban ellenzi a nukleáris fegyverek bevetését. Minthogy 2005. szeptember 24-én a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség kinyilvánította, hogy Irán nem tesz eleget a nukleáris fegyverek terjedését tiltó nemzetközi szerződés, az Atomsorompó Egyezmény rendelkezéseinek, ezért az a tilalom, hogy az Egyesült Államok tartózkodik nukleáris fegyver bevetésétől az ilyen fegyverrel nem rendelkező államokkal szemben, Iránra már nem vonatkozik.

Sor kerül-e az Irán elleni támadásra?

Nem tekinthető kevésbé illegálisnak az Irán elleni nukleáris támadás, mint az Irak elleni invázió, mégis fel kell tennünk a kérdést: sor kerül-e rá, s ha igen mikor és hogyan fog lezajlani? Irán esetében is soktényezős esemény gondosan megtervezett bekövetkeztéről van szó. Az Elnök a Kongresszussal való konzultáció nélkül, egyedül is elrendelheti a légitámadást iráni célpontok ellen a 2001-ben elfogadott 23. számú Háborúindítási Felhatalmazási Határozat és Szenátusi Közös Határozat alapján. Az Elnök egyedüli joga a nukleáris fegyverek bevetésének engedélyezéséről dönteni konfliktus esetén, illetve átruházni ezt a jogosultságát másokra. Ebben a kérdésben mindig ez volt az amerikai szabályozás. Úgy tűnik, hogy nincs senki a Bush-kormányzat felső szintjein, akinek komoly fenntartásai lennének egy Irán ellen intézett megelőző támadással kapcsolatosan. E legfelsőbb szintű állami tisztségviselők közül többen szót emeltek a nukleáris fegyverek támadó jellegű bevetése mellett, és egyelőre egyetlen olyan személyről sem tudunk, aki más véleményen lett volna.

Mindebből arra következtethetünk, hogy egy ilyen támadásra sor kerülhet. Nem véletlenül sorolták a "lator állam" Iránt 2001-ben a "gonosz tengelyéhez" és egy ilyen támadás előkészítését szolgálta a kormányzat számos propaganda megnyilvánulása is Teheránnal szemben. Így kívánták felkészíteni a közvéleményt. Tudunk arról, hogy illetékes amerikai vezetők felkeresték Törökországot. Törökország fontos szerepet játszott az Irak elleni háború előkészületeiben is, és úgy tűnik, hogy Ankara ismét szerephez jut az Irán elleni offenzíva előkészületeinél.

Az Egyesült Államok diplomáciai erőfeszítéseket is tett, mégpedig azért, hogy Irán nukleáris ambícióinak az előtérbe állításával patthelyzetet teremtsen. Az Egyesült Államok közvetlenül nem tárgyal Iránnal, mert 1979 óta, amikor a sah ellenes irániak egy csoportja elfoglalta a teheráni amerikai nagykövetséget és túszul ejtette annak munkatársait, nincs diplomáciai kapcsolat a két ország között. A diplomáciai kapcsolat hiánya is akadályozza megfelelő kompromisszumos megoldás elérését. Mihelyt előáll a diplomáciai patthelyzet, az Egyesült Államok nem fogja sokáig tétlenül nézni, hogy Irán újra kezdte az urániumdúsítást és folytatja a feldolgozást.

Miként kezdődik el az új háború?

Sok a spekuláció ezzel kapcsolatosan. Az egyik világsajtóban olvasható lehetőség az, hogy Izrael teszi meg az első lépést, még pedig úgy, hogy konvencionális bombákkal támadást intéz a Bushernél lévő atomerőmű-építkezés, és más létesítmények ellen. Ezek arra kényszeríthetik az Egyesült Államokat, hogy bekapcsolódjon Izrael, valamint az Irakban állomásozó amerikai csapatok védelmére. Az izraeli hivatalos személyek közelmúltban tett kijelentései ilyen lehetőségre céloznak, de ezt fel lehet fogni tudatos megtévesztésnek is.

Egy másik verzió szerint Izrael és az Egyesült Államok együttesen támadna, vagy pedig csak az Egyesült Államok egyedül. Az amerikai támadást már az is kiválthatja, ha Irán újra kezdi urániumdúsítási tevékenységét (ez már megtörtént), illetve, ha a Biztonsági Tanácsban Oroszország vétót emelne az Irán ellen hozott intézkedésekkel szemben. Az is valószínű, hogy a támadást megelőzően újabb "nagy leleplezésekre" kerül majd sor Irán állítólagos vegyi-és biológiai-fegyverkezési programjairól, továbbá Teherán szoros kapcsolatáról az iszlám terroristákkal. Megfigyelők szerint, ha az Egyesült Államok támad először, akkor valószínűleg valamiféle hadüzenetfélét is intéz Teheránhoz. Ennek az ultimátumnak tartalmilag elfogadhatatlannak kell lennie, hogy biztos legyen az elutasítása. Ehhez hasonló történt Irak esetében is. Izraeltől eltérően az Egyesült Államok jobban törekszik annak a látszatnak a fenntartására, hogy továbbra is a nemzetközi jog által előírt normákhoz igazodik, és ezért elképzelhető, hogy nem intéz meglepetésszerű támadást Irán ellen.

Az ultimátum elfogadhatatlan feltételeihez tartozhat az, hogy Irán azonnal és feltétel nélkül szüntesse be minden uránium feldolgozási és dúsítási tevékenységet. Az ultimátum magában foglalhatja azt is, hogy Iránnak hozzá kell járulnia nukleáris intézményei és rakétái amerikai és nemzetközi felügyelet alatt történő lebontásához - ellenkező esetben számolnia kell olyan katonai csapással, amelynek az idejét Amerika választja ki. Még akkor is, ha Teherán engedelmeskedne ennek az ultimátumnak, a támadást akkor sem tudná elhárítani, mert a lefegyverzés valójában Irán esetében sem fontosabb kérdés, mint amilyen az Irak esetében volt 2003-ban. Irak se tudta kivédeni az inváziót azzal, hogy hozzájárult rakétái eltávolításához.

Számolnak a megfigyelők olyan forgatókönyvekkel is, amelyek szerint először terrorista cselekményekre kerülne sor amerikaiak ellen, amelyekért az Egyesült Államok Iránt tenné felelőssé. Ilyen lehet olyan nagyméretű nyugtalanság keltése Irakban, amelyért Iránt lehetne vádolni. Előkerülhetnek olyan szigorúan titkos információk is, amelyek szerint Irán közvetlenül fenyegeti az Egyesült Államokat. A vietnami háborúból ismert tonkini incidenshez hasonlót is meg lehet szervezni.

Már foglalkoztunk azzal, hogy az elmúlt években a Bush kormányzat új nukleáris magatartást dolgozott ki az Egyesült Államok számára. Ebben az az újdonság, hogy a hivatalos politika rangjára emeli a viszonylag alacsony pusztító erejű nukleáris fegyverek bevetését egy Irán elleni esetleges konfliktusban. Az új doktrínának a lényegét a következőképpen lehet összefoglalni: A hagyományos és a nukleáris támadás integrációja szavatolja a fegyveres erő leghatékonyabb felhasználását és az amerikai vezetés számára szélesebb körű csapási lehetőségeket biztosít azonnali szükséghelyzetek esetén. Ezért a hagyományos és a nukleáris erőknek az egyesítése kulcsfontosságú az átfogó stratégia sikeressége szempontjából. Az integráció biztosítja az optimális célkiválasztást, a minimális járulékos károkozást és csökkenti a háború kiterjedésének a kockázatát.

Az új Nukleáris Politikai Irányvonal teljesen megszüntette a nukleáris és a nem-nukleáris fegyverzet közti megkülönböztetést. A nukleáris fegyvereket most már oly módon kapcsolták össze a hagyományos fegyverekkel, hogy katonai szükséghelyzettől függően fel lehet őket használni. Figyelemmel arra, hogy nagyszámú földalatti célpont van Iránban, amelyet el akarnak pusztítani, számítani lehet speciális nukleáris bombák bevetésére. Ezek elrettentenék Teheránt attól, hogy rakétáival és hagyományos fegyveres erőivel támadást intézzen amerikai csapatok ellen. Megfigyelők egy része azonban - nem túl megalapozottan - azt reméli, hogy elmarad a nukleáris bombák bevetése.

Felmerül az a kérdés is, hogy az amerikai társadalom miért nem hallatja hangját ezzel a lehetőséggel kapcsolatosan? Ennek több oka is lehet. Egyrészt sok amerikai úgy gondolja, hogy ha a kormányzat ilyen drasztikus lépésre szánja el magát, és nukleáris bombák bevetését mérlegeli, akkor majd sor kerül valamilyen előrejelzésre. Valójában már sor is került erre, de eléggé kifinomultan ahhoz, hogy teljes értelme ne csak a támadás után váljon nyilvánvalóvá. Ilyen kódszavaknak tekinthetjük azt a gyakran hangoztatott formulát, hogy "minden lehetőség nyitva áll". Felelős kormányzati személyek az iráni kérdés megoldásával kapcsolatosan gyakran használták ezt a kifejezést. Arra hivatkoznak, hogy a nukleáris fegyverekre szükség van a tömegpusztító fegyverek elleni védekezés esetén, vagy pedig egy olyan állam ellen intézett jövőbeni támadás esetén, amelyről alaposan gyanítható, hogy tömegpusztító fegyverei vannak.

A széleskörű társadalmi ellenzés elmaradásának másik oka lehet az, hogy a közvélemény a nukleáris bombákat társítja a rendkívüli romboló erővel. Olyan méretű pusztítással, amilyenre Hirosima és Nagaszaki esetében került sor. Éppen ezért elképzelhetetlennek tartják, hogy az Egyesült Államok valójában nukleáris bombákat vetne be Irán vagy más nukleáris fegyverrel nem rendelkező ország ellen. Nem ismerik fel, hogy az úgynevezett kis pusztító erejű nukleáris fegyverek, amelyeknek a romboló hatása 1/1000 része a Hirosimára ledobott atombombának, szintén rendelkezésre állnak. A kormányzat úgynevezett nukleáris frontemberei úgy gondolják, hogy az ilyen kisebb nukleáris eszközök bevetése iráni földalatti létesítmények ellen nem járna nagy pusztító-erejű másodlagos hatásokkal.

Sok amerikai pedig azért nem aggódik különösebben, mivel a tömegtájékoztatás hatására úgy gondolja, hogy egy ilyen korlátozott nukleáris fegyverhasználat jól szolgálja az Egyesült Államok érdekeit.

Kik szorgalmazzák a nukleáris fegyverek bevetését?

Mintegy 80 Iránnal foglalkozó tanulmány, újságcikk, Interneten megjelent közlemény áttanulmányozása után mindenek előtt Bush elnök, Cheney alelnök, valamint Rumsfeld védelmi miniszter nevét kell említeni. Sem ők, sem a többi úgynevezett "nukleáris frontember" nem tekinthető hozzá-nem-értő vagy az erkölcsi normákat teljes mértékben semmibe vevő személyeknek. Nevezettek őszintén hisznek abban, hogy Irán megtámadása nukleáris fegyverekkel nemcsak az Egyesült Államok, de az egész emberiség érdekében áll.

Megfontolásaik közül elsőként lehet említeni az Új Amerikai Évszázad vízióját. Eszerint Amerika kiemelkedő szerepet játszik a világban, és nem vonhatja ki magát a globális vezető szereppel járó felelősség és áldozatok vállalása alól. Az ezzel kapcsolatos feladatok költségeit is vállalnia kell. Számításba vették, hogy az Irán elleni nukleáris támadásnak nagy költségei lesznek, de ezeket elfogadhatónak találják azért, hogy Amerika betölthesse egyedülálló szerepét egy olyan nemzetközi rend megőrzésében és kiterjesztésében, amely barátságos az Egyesült Államok és az egész Nyugat jóléte szempontjából, elfogadja és támogatja a nyugati rendszer legfontosabb alapelveit.

Második megfontolás, amelyet a "nukleáris frontemberek" szem előtt tartanak az, hogy nem létezik úgynevezett "nukleáris küszöb" az ilyen fegyverek bevetését illetően. Ez derül ki számos dokumentumból és beszédből. Ha egy nukleáris bomba nem fog több embert megölni vagy egyenesen kisebb lesz a halálos áldozatok száma, mint konvencionális bomba esetén, akkor a nukleáris fegyver is elfogadható. Egy másik szempont, hogy ha ilyen fegyverrel gyorsabban el lehet érni egy háború amerikai feltételekkel történő befejeződését, akkor is célszerű használni vagy bevetni. Úgy tűnik, hogy nem nyom sokat latba az a körülmény, hogy a nukleáris fegyverek minőségileg más fajta pusztító-eszközöket jelentenek.

Harmadszor azt kell említenünk, hogy a nukleáris fegyverek bevetését szorgalmazó politikai és katonai vezetők tisztában vannak azzal, hogy a világ többi része igen is minőségileg lényegesen veszélyesebbnek tekinti a nukleáris fegyvereket, mint a hagyományosokat. A világközvélemény jelentős része kitart amellett, hogy a nukleáris fegyvereket nem szabad felhasználni, kivéve a legveszélyesebb helyzeteket. Amióta azonban a nukleáris fegyverarzenál fő célja az ellenséges akciók befolyásolása lett, változott a helyzet. A Nukleáris Politikai Irányvonal Áttekintése (Nuclear Posture Review) című dokumentumban olvasható:

"Az Egyesült Államok nukleáris erői mostantól alkalmazást nyernek az ellenfél eltántorítására olyan katonai programoktól vagy műveletektől, amelyek veszélyeztetik az Egyesült Államok érdekeit, vagy szövetségesei és barátai érdekeit... A nukleáris fegyverrendszerek számára kívánatos képességek egy rugalmas, célirányos csapásmérő tervben felölelik a változatos és csökkentett választási lehetőségeket, a magas fokú pontosságot és az időben történő bevetést. Ezek a képességek elrettentik az ellenséget a tömegpusztító fegyverek használatától vagy korlátozzák a járulékos károkat abban az esetben, ha az Egyesült Államoknak meg kell semmisítenie az ellenség képességét a tömegpusztító fegyverek alkalmazására."

Mindazonáltal az eltántorításnak vagy elrettentésnek meggyőzőnek kell lennie. Ha az emberek többsége úgy hiszi, hogy éles határ választja el a nukleáris fegyverek bevethetőségét a hagyományos fegyverzetekéhez képest, akkor az atomfegyverek gyakorlatilag nem használhatóak. Ha pedig nem használhatóak, akkor nem tudják kifejteni elrettentő hatásukat. Az Egyesült Államok nukleáris fegyverzetének az értéke abban van, ha meggyőzően távol tudja tartani az ellenséget, és el tudja rettenteni ellenséges cselekmények végrehajtásától. Az elrettentésre szoruló cselekmények körét olyanokra is ki kell terjeszteni, amelyek nem jelentenek egzisztenciális fenyegetést az Egyesült Államok számára. Többek között ezt a célt kívánják elérni a nukleáris fegyverek Irán elleni bevetésével, és ezért gondolják e cél meghirdetői, hogy érdemes ezt a kockázatos lépést felvállalni.

További ok lehet Bush elnök történelmi ambíciója. Minden amerikai elnök vágyik arra, hogy valami olyan örökséget hagyjon hátra, amely jelentőségénél fogva tartós hatást fejt ki az utókorra. Az ifjabb Bush eddig nem igen nyújtott olyan teljesítményt, amely őt a nagy elnökök sorába emelné. Ellenkezőleg! A történelem valószínűleg kemény ítéletet fog mondani elnökségéről, amelyet máris lényegesen gyöngébbnek tekintenek, mint apjának, idősebb George Bush-nak az elnöki tevékenységét. Ez különösen igaz akkor, ha Irakban tovább romlik a helyzet. Kétségtelen, hogy a nukleáris küszöb átlépése - első ízben hat évtized után - megváltoztatja a világot, és be fogja árnyékolni a jelenlegi amerikai kormányzat többi tevékenységét. Ha azonban Bush elnök meg van győződve arról, hogy hosszú távon az Egyesült Államok érdekében áll a nukleáris fegyverek bevetése, akkor nem valószínű, hogy ezt a nagy horderejű lépést átengedné jövőbeni elnökök számára.

Elképzelhető, hogy a "nukleáris frontemberek" legoptimistább elképzelései valósulnak meg. Eszerint az Egyesült Államok sikeresen lépi át a nukleáris küszöböt alacsony pusztító erejű bombák Irán elleni bevetésével, és ez a lépése nem jár a háborús konfliktus jelentős kiszélesedésével. Ha sikerül Irán katonai potenciálját ily módon elpusztítani, vagy hosszú időre megbénítani, akkor felértékelődik az Egyesült Államok nukleáris elrettentése. Ezzel az Egyesült Államok számára kedvezőbb kimenetellel szemben sokkal valószínűbb azonban az, hogy a következmények katasztrofálisak lesznek. Ezt a következőkkel támaszthatjuk alá:

Számítani lehet arra, hogy igen sok ember veszíti életét. A világ többsége számára a nukleáris fegyverek használata nagy jelentőségű minőségi változás, még akkor is, ha a bevetett fegyverek pusztító hatása nem lépi túl a konvencionális fegyverekét. Számítani lehet arra is, hogy ez a lépés "ésszerűtlen" reakciót vált ki Iránból. Semmilyen amerikai fenyegetés sem rettentheti el Iránt attól, hogy ellenlépésekhez folyamodjon és bevesse rakétáit, illetve rosszul felfegyverzett, de fanatikus katonái százezreivel támadást intézzen Irakban. Az Egyesült Államoknak erre a szárazföldi katonai fölényre nagy méretű légicsapásokkal kell válaszolnia - beleértve a nukleáris bombák bevetését is. Mindez százezrek halálát eredményezheti Iránban. Elképzelhető az is, hogy a konfliktus az egész közel-keleti térségben nagy arányú nyugtalanságot okoz, esetleg lázadásokra, felkelésekre is sor kerül előre nem látható következményekkel. Szem előtt kell tartani, hogy a világ iszlám népeihez egy milliárdnál is több ember tartozik.

Az Irán-elleni nukleáris támadás Amerika elítéléséhez vezethet világszerte. A Bush-kormányzat reméli, hogy a nukleáris bombák bevetését ebben a konfliktusban a lakosság többsége is elkerülhetetlennek fogja tartani. A világ közvéleménye azonban valószínűleg nem fog ezzel az állásponttal egyetérteni. Ha futólagosan áttekintjük azt, ami e témában az Interneten található, akkor olyan véleményekkel találkozhatunk, hogy az Irán elleni nukleáris támadás előre megfontolt és gondosan megtervezett lépés. A nukleáris fegyverek előre megfontolt alkalmazása egy nukleáris fegyverrel nem rendelkező állam ellen az atomsorompó egyezmény rendelkezéseinek a kikényszerítésére való hivatkozással - és kellően alá nem támasztott vádakkal - nem fogja meggyőzni a világ közvéleményét.

Irak esetében az a körülmény, hogy az inváziót jó előre eltervezték, és az amerikaiakat tudatosan félrevezették, csalódottságot és visszatetszést keltett az amerikaiak körében és nagymértékben csökkentette a Bush-kormányzat elfogadottságát. Ennek ellenére az Irak elleni háború nem váltott ki egyértelmű és általános elítélést. Irán esetében nagy valószínűséggel más lesz a helyzet, mivel a nukleáris fegyverek bevetése a világ valamennyi emberét, nemtől és életkortól függetlenül súlyosan és közvetlenül érinti. Megalapozottan feltételezhető, hogy a világ közvéleménye bűnözőnek fogja tekinteni a Bush kormányzatot. Ez az elítélés Amerika polgáraira is kiterjed, mivel ők választották meg második alkalommal is a Fehér Ház lakóját és nem tettek semmit nagy horderejű akcióinak a megakadályozására. Ennyiben az átlag amerikai is viseli a felelősséget a nukleáris fegyverek bevetéséért. Nehéz lesz azt bizonyítani, hogy semmit sem tehettek az amerikaiak e súlyos lépés megelőzése érdekében. Az is elképzelhető, hogy a legkülönfélébb bojkott mozgalmak indulnak be Amerika ellen. Függetlenül attól, hogy milyen hatalmas ma az Egyesült Államok, ha szembe kerül az egész világgal, akkor végül is engedni kényszerül. Mindez teljesen új értelmet ad az "Új Amerikai Évszázadra" vonatkozó álmoknak.

Valószínűsíthető az antiszemitizmus újabb hulláma is. Izraelre úgy fognak tekinteni, mint amelyik kulcsszerepet játszott az eseményekben, akár részt vesz közvetlenül ezekben az akciókban, akár nem. Felelős izraeli személyiségek számos alkalommal kifejtették, hogy Irán nukleáris ambíciói egzisztenciális fenyegetést jelentenek Izrael számára. Már önmagában ezek a kijelentések is lehetővé teszik, hogy Izraelt az események egyik ösztönzőjének, sőt felbujtójának tekintsék. Itt nemcsak Izrael államáról van szó, hanem az Egyesült Államokban működő nagy pénzügyi, politikai és katonai befolyással rendelkező izraeli lobbiról is. A világszerte működő zsidó szervezeteket is feltehetően majd bűnrészességgel fogják vádolni, mivel közismert róluk, hogy többségük feltétlenül támogatja Izraelt.

Félő, hogy mindezek eredményeként világszerte antiszemita megnyilvánulásokra kerül sor, beleértve az Egyesült Államokat is. Már többször elhangzott vádként az az állítás, hogy a zsidó származású amerikaiak jelentős részének kettős-lojalitása van, és Izrael iránt legalább annyira elkötelezettek, mint Amerika iránt. Ahogyan Irak lerohanása megszüntette azt az együttérzést az amerikaiakkal szemben, amit az emberek világszerte éreztek irántuk a 2001. szeptember 11-i tragikus események nyomán, ugyanígy Irán nukleáris bombázása megszüntetheti azt a maradék szimpátiát is, amit a világ közvéleménye Izrael állama iránt táplál. További következmény lehet, hogy valóban sor kerül nukleáris eszközöket is felhasználó terrorista cselekményekre Amerika ellen. Logikusnak tűnik, hogy a terrorista csoportok mindent el fognak követni azért, hogy nukleáris fegyverekkel hajtsanak végre terrorista cselekményeket az Egyesült Államokban, ha a jelenleg nukleáris fegyverekkel nem rendelkező Iránt nukleáris támadás érné Amerika részéről.

Washington természetesen minden rendelkezésére álló eszközzel óvni fogja a világot a nukleáris fegyverek elterjedésétől, de teljes bizonyossággal nem lehet kizárni azt, hogy ilyen fegyverek - még ha esetleg csak házi készítésűek is - terrorista csoportok kezébe kerüljenek. Természetesen óriási elrettentő erőt jelent az amerikai nukleáris fegyverkészlet, mégis egyetlen nukleáris bomba is hatalmas pusztítást tudna végezni egy sűrűn lakott amerikai városban.

Vannak akik azzal érvelnek, hogy a nukleáris terrorizmusra előbb-utóbb sor kerül, függetlenül attól, hogy bevet-e Amerika nukleáris fegyvereket Irán ellen vagy sem. Azokat, akik ezt a nézetet vallják, nem árt figyelmeztetni arra, hogy az Egyesült Államok területén soha nem vetettek be például vegyi fegyvereket, annak ellenére sem, hogy ilyen fegyverek már régóta léteztek, és terrorista csoportok számára nem okozna különösebb nehézséget beszerzésük. Felmerül a kérdés, hogy ebben talán az is szerepet játszhatott, hogy Amerika sem vetett be soha egyik ellenfele ellen sem vegyi fegyvereket.

Végül megemlíthetjük a legsúlyosabb következményt, hogy felgyorsul a nukleáris fegyverek elterjedése, amely végül is globális atomháborúhoz vezethet. A nukleáris fegyverek Irán elleni bevetése azért érinti közvetlenül az egész emberiséget, mert a nukleáris fegyverek elterjedését tiltó nemzetközi jogi megállapodások végét is jelentené. Az atomsorompó egyezményt nem fogják megmenteni azok az ékesszóló beszédek, amelyeket majd Bush elnök és munkatársai tartanak az atomfegyverek Irán elleni bevetésének a szükségességéről. Még az se változtatja meg a helyzetet, ha a következő amerikai elnök már kifejezetten pacifista lesz, és szent fogadalmat tesz arra, hogy az Egyesült Államok soha nem veti be újból elsőként a nukleáris fegyvereket. A világ közvéleményét nem fogja meggyőzni az olyan érvelés, hogy itt csupán egyetlen amerikai kormányzat egyedülálló és többé nem ismétlődő félrelépéséről van szó. A világközvélemény szkepticizmusa ki fog terjedni az egész amerikai rendszerre, amelyet egészében fog hibáztatni azért, hogy ez megtörténhetett.

Különösen az nyom sokat a latba, hogy egy nukleáris fegyverrel még hosszú évekig nem rendelkező országot ért nukleáris támadás. Logikusnak tűnik, hogy ezek után az államok többsége erőfeszítést tesz majd saját nukleáris fegyvereinek a kifejlesztésére, illetve beszerzésére. Az Egyesült Államok és a Nyugat közülük többnek képes lesz megálljt parancsolni, de szinte bizonyossággal állítható, hogy valamennyi országgal szemben ez nem fog sikerülni. A veszély tehát az, hogy végül is a nukleáris fegyverek elterjedésének a megakadályozása érdekében bevetett nukleáris fegyverek e fegyverek széles körű elterjedéséhez vezetnek, amely viszont közel hozza az általános nukleáris háború veszélyét.

Az Irán elleni háború tervezésének utolsó szakasza

Egyre több olyan hír olvasható, amelyből arra lehet következtetni, hogy az Irán elleni háború előkészítése az utolsó szakaszába érkezett. Erre utal az is, hogy a lehetséges koalíciós partnerek - az Egyesült Államok, Izrael és Törökország a felkészülés és a harci készenlét előrehaladott fázisához érkeztek. 2005-ben több katonai hadgyakorlatra is sor került. Válaszképpen az iráni fegyveres erők is nagy méretű katonai manővereket hajtottak végre 2005. decemberében a Perzsa-öbölben. Egy feltételezett amerikai támadás kivédését gyakorolták. 2005. elejétől kezdve megélénkült a Washington-Tel Aviv-Ankara, valamint a brüsszeli NATO központ közötti diplomáciai ingázás.

Magas beosztású izraeli tisztségviselők többször is utaltak rá, hogy 2006. március vége egy lehetséges időpont az Irán elleni katonai fellépés megindítására. Ez az időpont egybeesik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ENSZ részére továbbítandó jelentésének az elküldésével, amelyben várhatóan az ENSZ Biztonsági Tanácsának a közbelépését kezdeményezi. Az Egyesült Államok által szponzorált katonai tervet már a NATO jóváhagyta. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a tervezett Irán elleni katonai akciókra a NATO közvetlen részvételével vagy közvetett támogatásával kerül sor.

A bonyolultnak ígérkező katonai művelet különböző alkotó elemeit az amerikai hadsereg parancsnoksága tartja a kezében. A koordinálást a Pentagon és az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnoki Központja (US Strategic Command Headquarters - USSTRATCOM) végzi. Ez Nebraskában, az Offuti Légitámaszponton van. Az Izrael által előrejelzett akciókat is szorosan egyeztetik a Pentagonnal. A hadművelet parancsnoki-struktúrája központosított és végső soron Washington kezében van a döntés.

Atomfegyvermentes Közel-Kelet

Az iráni helyzet más összefüggéseit sorozatunk további részeiben vesszük közelebbről szemügyre. Most csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az erőviszonyokat tükröző machiavellista és szemforgató kettősmérce feladása vezethetne tartós és igazságos megoldáshoz. Ennek részét képezné az egyenlő elbírálás és a belügyekbe való beavatkozástól való tartózkodás elvének a betartása. Komoly erőfeszítéseket kellene tenni tömegpusztító fegyverektől mentes közel-keleti világrégió létrehozására. Ennek megfelelően egyik térségbeli ország sem rendelkezhetne vegyi-, biológiai-és nukleáris fegyverrel, s így egyiknek sem kellene tartania attól, hogy a másik túl-hatalomhoz jut a saját nukleáris (és más tömegpusztító fegyver) monopóliuma révén, és zsarolni tudja vele a másikat. A térség országainak kötelességük lenne csatlakozni az atomsorompó- és az atomcsend-egyezményhez. Mindezt lehet utópiának minősítve félresöpörni, mert nem számol a történelemformáló erők önző törekvéseivel. Tény, hogy a világuralomért folytatott küzdelemben az új-machiavellista pragmatizmus gyakorlata és az erő érve érvényesül az érvek erejével szemben, mégis - a világpolitikában is - csak az lehetetlen, amit meg se kísérlünk.

---