ELSŐ FEJEZET: A RÉGIBB KŐKOR

A paleolit kor legfontosabb műveltségei ilyen módon következnek egymás után, illetve állanak egymás mellett:

A chelléennek és acheuléennek tisztára csak kőeszköz-hagyatékát ismerjük. Embere teljesen ismeretlen. Az eszközök legfontosabbika a kezdetben hatalmas nagyságú, később elsatnyuló mandulaalakú tűzkő-szakóca (marokkő). Használat közben valószínűleg a marokba fogták és kiálló hegyével ütéseket mérhettek. Az eszközök szabad ég alatti táborozóhelyekről származnak, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Dél-Anglia területéről. A legrégibb eddig elérhető emberi műveltség tehát egy földközitengeri-nyugateurópai őskultúra.

A moustérien-ember a jólismert Homo Neanderthalensis. Ázsiában és Afrikában is élt. Termete alacsony, nyaka rövid és vastag, homloka lapos és hátrafutó. Szemei fölött erősen kiálló összefüggő szemöldökívek húzódnak. Szemürege nagy és kerek. Állcsúcsa teljesen hiányzik, csak néhány esetben találják kezdetleges nyomát. Koponyájának ürtartalma nagyobb volt, mint egyes mai primitíveké. A jégkorszak Európában érte. Barlangokba vonult és ettől fogva jégkorszakbeli környezetben található. Az acheuléen emberével való érintkezésének nyomai a korai rétegekben még megfigyelhetők, de egy ideig a moustérien Európa egyetlen ismeretes műveltsége. Elterjedését első térképünk mutatja.

A neanderthali ember halottait eltemette. A Le Moustier nevű barlang előterében talált csontváz fejét jobbkarja hajlatára fektették, balkarját pedig elnyujtották teste mellett. Balkezéhez két kőeszközt tettek. Feje alatt tűzkődarabokból gondosan összerakott „vánkost” találtak az ásatók. Vadászéletet élt. Zsákmányának maradványaiban sűrűn fordulnak elő őstulok-, bölény-, ritkábban mammut- és barlangi medve-csontok. A nagyobb csontokat, velőt keresve, rendszerint hosszában feltörték. Az eszközök közül jellemző a csak egyik oldalán megdolgozott marokkő. Találhatók már pengeszerű kőeszközök is.

Az aurignacienben új emberfajta jelenik meg Európában: a Homo Aurignacensis. Mindinkább tért hódító vélemény szerint Afrikából érkezik. Keskenyarcú, kissé hátrafutó homlokú, igazi Homo Sapiens. Szemgödrei négyszögalakúak, álla még gyengén fejlett. Végtagjai karcsúak, termete alacsony. Magával hozott műveltsége sokkal magasabbrendű volt, mint a moustérien. Kőeszközei pengealakúak. Halottait igen gondosan temette, kagylókból, tengeri csigákból, szarvasfogakból és más ilyenfélékből készült ékszerekkel díszítette. Gyakori egy sapkaszerű és egy mellet borító gallérszerű ékesség, amely az egyiptomi királyok melldíszéhez hasonlít. Ehhez jön még a kötény is. A halottakat gyakran porrá tört vörösszínű vasoxidra vagy okkerporra fektették és ugyanavval néha be is hintették, néha azonban csak a fejet festették pirosra. A fegyvermellékletek sem hiányoznak. Igen érdekesek a tűzhelybe való beletemetkezések. Ez a műveltség a csont nagyobb mértékű felhasználását és a kiképezésnek olyan öncélúbb formáját is mutatja, amely túlmegy az eszközök puszta előállításán.

Eddig csupán a használati célú kőeszközök tanuskodtak bizonyos fajtájú szellemi életről, amely persze még egészen a természetben sarjad és semmi különös vágyat nem mutat díszítésre vagy valamilyen gondolat vagy képzelet kifejezésére. A helyzet az aurignacienben annyiban változott, hogy a természetben való megmaradás mellett díszítési és kifejezési törekvés is jelentkezik kezdetleges művészet formájában. Hogy ilyen törekvésnek maguk a használati eszközök is hordozói lehetnek, mutatják majd később a solutréen babérlevélalakú lándzsahegyei, amelyeknek szimmetriája és tökéletes kidolgozása fejlett harmónia-igényről tanuskodnak. Az aurignacienben a kifejezés vágya a plasztikai művészet kezdeteit hozza létre. Többnyire női szobrok és domborművek jelentik ezt a kezdetet. Testformáik rendkívül duzzadtak. Az arcot a legkevesebb esetben dolgozták ki, az egyéniség kifejezése tehát nem volt fontos. A testrészek hangsúlyozásából eddig általában arra következtettek, hogy ezek az alkotások a termékenység gondolatának kifejezői. De minden ilyen „értelmezés” bizonytalan. Az ú. n. „willersdorfi Venus”-t és más szobrokat is vasoxiddal vörösre festették, vagy vasoxid-rétegre állították fel őket. A vasoxidot, mint már tudjuk, temetkezésnél is használták: a halottat festették vele. Lehetséges tehát, hogy ezek a szobrok a halállal kapcsolatosak.

A kifejezés egy másik formájának virágkora már az aurignacien továbbfejlődésébe, a magdalénien műveltségébe esik. A cro-magnoni ember (Homo Priscus), a magdalénien hordozója, egyes antropológusok véleménye szerint a Homo Augrinacensis leszármazottja. A művészetben az jut most monumentális kifejezésre, ami a diluviális ember életét úgy látszik legjobban betöltötte: a vadászat. Vannak kisplasztikai alkotásai (csontfaragványok), csontkarcolatai, nagyobb agyagmintázatai és sziklába vésett domborművei. A legnagyobb jelentőségűek azonban a barlangok falára festett hatalmas méretű állatcsoportok. A legszebb festmények sárga, barna, vörös és fekete színekben pompáznak. A természethez ragaszkodó stílus a mai szemet is gyönyörködteti. Az állatok csaknem mindig oldalnézetben állanak, egymástól függetlenül, sokszor húsz-harminc állat is részben egymás mellé, részben egymásra festve. Egészen kivételes az, amikor csontkarcolatokon összetartozó rénszarvascsordát vagy viaskodó bölényeket ábrázoltak. A nagy képek is, a csontmunkák is azt mutatják, hogy az ember szellemi életét ekkor kizárólagosan az állatvilág foglalkoztatta. Előbb már jellemzett világhelyzete tükröződik ebben. Az állatok elejtésének a vágya magyarázza meg legjobban a nagy barlangfestményeket. Ezek sokszor a legnehezebben megtalálható és alig járható helyeken borítják a falat. Az állati testekbe nyílhegyeket vagy lándzsákat festettek belé, köréjük pedig emberi kéznyomokat: az ölés és birtokbavétel félre nem érthető jeleit. A kis csontfaragványok és karcolatok viszont a díszítés vágyáról is tanuskodnak. Ezeknek jórésze eszközöket ékesít.

Az aurignacien és magdalénien műveltségének leggazdagabb területe Dél-Franciaország és Észak-Spanyolország. A Vezère völgyében nagy embercsoportok laktak szomszédos barlangokban. Néhol valóságos barlangvárosról lehet beszélni. A legtöbb híres barlangfestmény itt található. Európa többi részén csak csontfaragások és karcolatok kerültek elő, itt-ott nagyobb domborművek. Újabban Kelet-Európában is keresik e műveltségnek egy középpontját.

I. ŐSKULTÚRÁK

Az aurignacien és magdalénien közé sok helyen a solutréen műveltség ékelődik. Ez az első biztosan európai születésű önálló műveltség, hazája a mai Magyarországon keresendő. (Szeleta-barlang a Bükkben). Későbbi, második nagy központja Franciaországban volt. Legfontosabb kőeszköze a már említett babérlevél-alakú lándzsahegy. Kialakulásánál a moustérien műveltségének hatása érte. A nagy falfesményeket nem ismeri, elvétve csontfaragványokat és karcolatokat készít. E három kultúra elterjedését első térképünk szemlélteti.

E három műveltséggel egykorú a capsien műveltsége, az aurignacien testvére, esetleg őse. A kőeszközök igen hasonlóak. E kultúra gyökerei az afrikai legrégibb paleolitbe nyúlnak vissza. Az aurignacien szomszédságában, a Földközi-tenger partjain virágzott: Spanyolországban, Olaszországban, Észak-Afrikában és Szíriában. Művészete rokon az előbb ismertetett falfestményekével. De azzal ellentétben nagy szerepet juttat az embernek magának. Harci jelenetek, táncok, vadászatok jelennek meg a barlangfalakon, legtöbbnyire nem a természethez ragaszkodó, hanem szinte expresszionista modorban. Az ábrázolások mindinkább hajlanak a formák megmerevedése és egyszerűsítése felé. Az ábrázolt alakok egymással kapcsolatosak, nagy kompozíciók fedik a sziklafelületet. Ehhez a művészethez, amelyet leghíresebb lelőhelyéről Alpera-művészetnek neveznek, az Afrikában fölfedezett és részben még meghatározatlan korú sziklarajzok és festmények állanak igen közel. Dél-Európában viszont e korban aurignacien-eszközök kíséretében eltemetett néger-jellegű csontvázakat találunk (Grimaldi-faj).

Hogy a capsien művészetében megfigyelt emberábrázolások egy új világ kezdetét és ezzel együtt a szellemi életnek új fordulatát jelentik, ezt az eddigi diluviális művészet teljes kipusztulása mutatja a paleolit-kor végén. Viszont a capsien jellemző kifejezési formái még erősebben egyszerűsödve tovább élnek. A capsien egyenes folytatása, a tardenoisien már a diluvium utáni korba esik (mezolit-kor). Az éghajlat ekkor már megkapta mai jellegét. A legfontosabb állat többé nem a rénszarvas, mint a magdalénienben, hanem a szarvas. A meleg terjeszkedésével megindul a déli műveltségek embere és birtokába veszi az Északot. A tardenoisien eljut egészen az Északi-tenger partvidékeire, ahová a késő capsien leegyszerűsített emberrajzait is elviszi. Kőeszközei egészen aprók és geometrikus formájúak.

A változás legjobban az azilien műveltségében tanulmányozható. Úgy látszik, hogy ez a műveltség a hanyatló magdalénien és az új tardenoisien kultúrájának keveréke. Jellemzőek reá a festett kavicsok, amelyeken szintén megtaláljuk a leegyszerűsített emberrajzokat. Ezek a rajzok rányomják bélyegüket még a spanyolországi neolitra, sőt rézkorszakra is. A tardenoisien és azilien meg éppen sokat megőrzött a paleolit hagyatékából. De ez az a kor, amikor az eddigi elég világos összefüggések összekúszálódnak. Az emberiség Európában mindjobban szaporodik. Az eddig nagy területeket borító műveltségeket számos helyi kifejlődésű kultúra váltja fel. A fajok keveredése is jobban megindul. Az egyes műveltségek hordozóinak pontos antropológiai besorolása nagyobb nehézségekbe ütközik. A legfontosabb új jelenség az, hogy a diluviumban egyedül uralkodó hosszú fejforma (dolichokefália) mellett most a rövid fejforma (brachikefália) is mutatkozik. Erre az időre esnek az első északi műveltségek. A jég hátrahúzódásával vadásznépek telepednek meg a Keleti-tenger partjain, különösen Dániában. Szép csonteszközeik a paleolit hagyományait őrzik tovább. Műveltségük a magdalénien és tardenoisien hatását mutatja (Maglemose-kultúra).

Az első egészen új életformák ezután jelennek csak meg. Jelenségeiket campignien-műveltség néven foglalják egységbe. A campignien Franciaországban és Olaszországban meglehetősen egyöntetűen lép fel, csúcsosfenekű agyagedényekkel, marha- és kutyacsontokkal; mindez már a földművelés és állattenyésztés jele. A kőeszközök még pattintottak. Északon a konyhahulladék-halmokról elnevezett kjökkenmödding-műveltség tartozik ide, hasonló kőeszközökkel, sok csonteszközzel, csúcsos fenekű agyagedényekkel. A háziállatok közül csak a kutyát ismeri. A telephelyek nagymennyiségű kagylót tartalmaznak. A Keleti-tenger partvidékét szegélyezik Dániában, Norvégiában és Svédországban. A legújabban Magyarországon (Miskolc, Avas-hegy) előkerült leletek úgy látszik azt bizonyítják, hogy ekkor Európába új műveltség vándorolt be, amely az itt már évezredek óta elhalt chelléennel mutat rokon vonásokat. Ez lehet a campignien-műveltség ősi formája. De az edénykészítés, állattenyésztés és földművelés – e három, a campignienben különböző helyeken fellépő jelenség – eredete homályos. Mivel Európát önmagába zárt egységnek sohasem tekinthetjük, máshonnan való átvételre is gondolhatunk. Különösen az állattenyésztésről és a földművelésről tehetjük föl azt, hogy a mezolit-kor folyamán Észak-Afrikából kerültek át.