NEGYEDIK FEJEZET: A VASKOR

A vaskor első szakasza, a hallstatt-kor úgy viszonylik a bronzkorhoz, mint a rézkőkor az újabb kőkorhoz. Az idegenből érkező vas a műveltség képét semmiképpen sem változtatja meg. A bronzkorban megindult népmozgalmak csak most jutnak nyugvópontra. A hallstatt-műveltség tulajdonképpen nem egyéb, mint Dél-Németország, Ausztria és a Dunántúl vassal gazdagodott bronzkori műveltsége, míg a nyugati és északi területek még sokáig a tiszta bronzkor állapotában maradnak. A bronzkor népvándorlásaitól érintett országokban nagy fajkeveredés áll elő. Részben ezzel is magyarázható a műveltség új nagy fellendülése. Görögország és az Itáliában megtelepedett etruszkok, de a többi itáliai népek között is sűrű a közlekedés. Élénk a kereskedelem a barbár népek felé is. Közép-Európa halstatti műveltségű területe nyersanyagok ellenében kész árukat kap, idegen művészeti elemeket szív magába, majd mindezt lassan és sokszor átalakítva átadja a távolabb lakó népeknek. Itália szép bronzgyártmányai: pontokkal kivert vedrek (situlák), üstök megtalálják az utat egészen az északi területig. Az ausztriai Halstatt vidéke, amelyről a vaskornak ez a szakasza elnevezését nyerte, gazdag sóbányáinak köszönhette jelentőségét: a só fontos kereskedelmi cikk volt. A görög kereskedelem útja is mindenütt kimutatható a művészeti stílus alakulásában. (Soproni urnák.)

A hallstatt-műveltség területén az edénydíszítés és festés gyönyörű darabokat alkot (Alb-Salem-műveltség Dél-Németországban). Új kardtípusok is keletkeznek. Pompázó bronzdíszt hordanak az emberek, súlyos csüngődíszeket, övlemezeket. A keleti Alpokban és a Pó vidékén letelepedett venetusok – egy illír néptörzs – bronzmunkái Keletről kapott motívumokkal, ember- és állatalakokkal ékeskednek. Ennek a művészetnek a kialakulásához az etruszkok is hozzájárultak (situlaművészet). A fibula, amelyet ezen a vidéken a terramare népei találtak fel, hódító útjára lép és egymást gyorsan felváltó formaváltozásokon megy át. A bronztárgyakat gyakran díszítik a hattyú, ló, bika, hal állandóan egymásba folyó és gyakran keverék-alakzatokat felvevő képeivel. Az északi bronzkori sziklarajzokon megismert ábrázolások egész váratlanul soproni urnák díszeként bukkannak fel (szarvasvadászat, kocsi). Ugyanakkor olyan elemek is vannak mellettük, amelyek Görögországból jöhettek: szövő nő, áldozati állat leölése, táncosok, lantpengetők. E műveltség ismeretét más leletek is előmozdították. Nyugatmagyarországon és Alsó-Ausztriában nagy számmal került elő az a tűzkutyának nevezett eszköz, amelyhez két oldalt az égő fahasábokat támasztgatták. Ilyen tűzkutyák kisebbített alakban elkísérték sírjukba a halottakat. A hallstatt-műveltség a kor folyamán terjeszkedik, részben műveltséghatás, részben néprétegek eltolódása folytán. A terjeszkedés iránya legfőképpen Nyugat; keleti határ a Duna. Határozott különbség észlelhető a nyugati és keleti halstatt-területek között. Ezt úgy magyarázzák, hogy a nyugati rész kelta törzsek birtokában van, a keleti pedig illirek műveltségét tükrözi.

A hallstatt-kor folyamán egy ázsiai lovas nomád nép is megjelenik Európa keletén újszerű műveltségével: a szkiták. Remek bronzmunkákat készítenek különlegesen stilizált állatalakokkal, állatküzdelmekkel. Régi keleti, sajátosan oroszoroszági és egészen új görög hatások látszanak keveredni munkájukon. Elterjedésük Erdélyben és a Nagy-Alföldön a magyar földet is érintette.

A vaskor második szakasza az első igazi vaskor és az európai történetelőtti korok utolsó fejezete. Az előbbi, még bronzzal kevert hallstatti műveltségtől egy svájci lelőhelye után, a La-Tène névvel szokás megkülönböztetni. A vas mindenütt, különösen a fegyverzetben a bronz helyére lép. A kelták még nyugati hallstatt-műveltségű területükön termékeny hatásokat kaptak a földközitengeri görög és itáliai népektől. Az eredmény a La-Tène-korban egy egészen különös, finom művészi képesség és a fejlett kelta műveltség kialakulása. Egyik jele ennek ötvösművészetük: pompás vörös email-berakásokkal díszítik ékszereiket. Ugyane kor folyamán azután elindultak lakóhelyükről és hódító útjukon elpusztítják a hallstatti műveltséget, amelynek elmaradottabb hordozói földvárakba menekültek. Ahová eljutnak, mindenütt elterjed csodálatosan egyöntetű életformájuk, a Balkánon és Kis-Ázsiában éppen úgy, mint Itáliában és az Ibériai félszigeten. Északi területen az ő fellépésük szünteti meg a bronzkort. Harciasságukra jellemző a harci szekérrel, teljes fegyverzetben való temetkezés. Központi területükön, Galliában kővárosokat és várakat építenek. Mi sem természetesebb, mint hogy a két terjeszkedő és sokban érintkező műveltség, a római és kelta összeütközik. A római győz és ezzel megszűnik Európának eddig még nem római vagy nem görög része számára is a történetelőtti kor: Közép- és Nyugat-Európának a római birodalomba való beilleszkedés, Észak-Európának a vele aló érintkezés jelenti a történelem kezdetét.