HARMADIK FEJEZET: FAJOK HARCA MEZOPOTÁMIÁÉRT

A történelmi idők világossága Mezopotámiában a 4. évezred végén kezdődik. Ebből az időből való az első olyan okmányunk, amelyet a királylistákon szereplő uralkodó-nevekkel kapcsolatba hozhatunk. Az első történetileg igazolt királynév az Urból származó 1. dinasztia alapítójának Mesz-anni-paddának s az ő fiának A-anni-paddának neve. Az ásatások során előkerült egyéb ősi nevek – Meskalam-dug, A-bar-gi stb. – egyelőre nem helyezhetők el a történelemben.

Maguk a királylisták, amelyek Mezopotámia lakóinak történeti tudatával összhangban a világ teremtésétől kezdve közlik az egész sumérföld fölött hatalommal bírt uralkodók névsorát és uralkodási idejét, azt bizonyítják, hogy a későbbi sumérságnak ezekről a koratörténeti időkről csak mitikus ködbe burkolt ismeretei voltak. Az I. uri dinasztia ugyan a királylistán is egészen történetinek látszik, de a lista szerint az utána felsorolt három avani király már 356 évig, a második kisi dinasztia nyolc tagja pedig 3159 évig ült a trónon. Sőt a királylisták szerint a komolyan történetinek nevezhető idők csak a Kr. e. 27. század közepe táján kezdődnek. Ezzel szemben ma a Kr. e. 30. századtól egykorú adatokkal bírunk egyes városok történetére vonatkozóan.

Amint egykorú emlékeink összefüggően kezdenek beszélni, Sumérföld apró városfejedelmei, a „pateszi”-k javában tépázzák egymást. A véres csetepaték oka rendszerint határsértés, a két város közti legelő hovatartozásának problémája, vagy egyéb apró-cseprő ügyek. Ha a versengő városok valamelyike a másik fölé kerekedik, uralkodóját általában meghagyja a trónon, csak vazallussá teszi. A győztes város uralkodója pedig a vazallus uralkodóval szemben felveszi a „király”, „lugal” (a. m. „nagy ember”) címet, míg istenével szemben és saját városában megmarad pateszinek. Ebből a körülményből arra következtethetünk, hogy a pateszi afféle papkirály volt, míg a lugal teljesen világi cím.

Ha valamelyik uralkodónak sikerül több város felett a főhatalmat megszereznie, akkor törekvései odairányulnak, hogy megszerezze az „ország” fölötti királyságot. A városok közti versengésnek ez a végső célja az egyetlen magasabb célú imperialista gondolat, amely Sumérföldön megszületik. Nem lehetetlen, hogy e törekvésben azoknak a számunkra meg nem fogható időknek az emléke él, amikor az egész sumérság – talán még Mezopotámiába költözése előtt – egységes kormányzat alatt álló birodalmat alkotott.

Bizonyos azonban, hogy a koratörténeti idők csetepatéi mögött s ezek álarcában egy nagyobb harc folyik, a fajok harca Mezopotámiáért. A sumérok mellett s talán már a sumérok előtt ugyanis egy más ismert népfaj képviselői is szerepelnek Mezopotámiában: annak a népfajnak egyes törzsei, amelynek ősatyjául a Biblia Noé egyik fiát, Sémet jelöli meg. E sémiek törzsei állattenyésztő nomádokként élnek a megművelt vidék szomszédságában, beszivárognak a letelepedettek közé, biztosító csapatokként szegődnek egy-egy városfejedelem szolgálatába s olykor a város fölötti hatalmat is birtokukba kerítik. A királylisták kezdettől folyó sumér néváradatában kezdetben bizonytalanul és el-eltünedezve, megjelennek a sémi nevek, amelyek később egyre gyakoribbakká s még később kizárólagosakká válnak. Ebből a körülményből azt kell következtetnünk, hogy a negyedik és harmadik évezred fordulójától kezdve a városfejedelemségek egymásközti harcai valójában azt a kérdést akarják eldönteni, melyik népé legyen az Eufrát és Tigris melléke, a suméroké-e, vagy a sémieké. Mivel a sumérok kevesen voltak s utánpótlásra nem számíthattak, a harc, annak ellenére, hogy a kultúrnép az először jövő sémi néphullámokat beolvasztotta, a sémi népek kiapadhatatlan áramlása miatt hamarosan a sémiek javára dőlt el.

Kr. e. 2638 táján Uruk városának az „Ország” fölötti hegemónia birtokában levő királyát, Lugalzaggiszit legyőzte és fogságba ejtette a Dél-Mezopotámia felső részén fekvő Akkad városának királya, Sarrukin (görög Sargon). E győzelem többet jelentett annál, hogy a hegemónia megint egy más városra ment át. Akkad városa volt ugyanis az elsők egyike, amelynek uralkodóháza nevében és anyanyelvében megőrizte sémi voltát s tudatosan a sémi terjeszkedés zászlóvivőjévé vált. Ily módon az akkadi birodalom, mely az egész ország fölötti hegemónia megszerzése előtt Dél-Mezopotámia felső részét foglalta magában, a mezopotámiak tudatában szembehelyezkedett a Sumérfölddel, Akkad nyelve pedig a sumér nyelvvel. Mikor tehát Sarru-kín a Sumérföld fölötti uralmat is megszerezte, a sumér kultúra kincseit magáévá tett sémi nép politikailag fölé kerekedett a sumérságnak. Ez a tény jelentkezik abban a körülményben is, hogy Akkad királyai felirataikban a suméroktól átvett írással sémi anyanyelvüket is hivatalos nyelvként használják.

Sarru-kín – meghódítván a Sumérföldtől keletre fekvő, „kaukázusi” nyelven beszélő néptől lakott és ugyancsak sumér kultúrával átitatott Elamot, a Szubartu néven emlegetett, szintén „kaukázusi” nyelvű lakosságtól bírt Közép-Mezopotámiát, s amorita lakóiról Amurrunak nevezett Szíriát – hatalmát egész Elő-Ázsiára kiterjesztette s ezzel megalapította Elő-Ázsia történetileg fogható legrégibb nagyhatalmát. Nem elégedett meg azonban azzal, hogy birodalmát addig ismeretlen méretűvé növelte. Mint szervező is helyet kér magának a történelem legnagyobb uralkodói között. Ő tudniillik Elő-Ázsia első ismert uralkodója, aki az addigi államalakulási kísérletek hűbéres államrendszerét elvetette s helyette a hivatalnok-államot igyekezett megvalósítani. Rendkívüli jelentőségét az előázsiai utókor is érezte, bár maga a birodalom, amelyet alkotott, nem érte meg kétszázadik évfordulóját. Emlékezete a nép között még kétezer év mulva is élt s a jóslás tudománya az előjelek magyarázatában a mezopotámiai kultúra pusztulásáig az ő életéből vett példákat használja szemléltetésül.

Sarru-kín dinasztiáját a negyedik uruki dinasztia megalapítója Ur-nigin (2456-–2450) buktatta meg. Hatalomra jutásával a dél és észak harca, amelyet Sarru-kín idézett fel, a dél javára dőlt el. A sumér fellendülés azonban, amely e győzelmet követte, nem maradhatott tartós. Mezopotámia uralmára új aspiráns jelentkezik a gutu vagy kutu népben. E nép, mely később Asszíria ellenségeként él a Mezopotámiát északkeletről szegélyező hegységben, nyelve és faja szerint ismeretlen. Fennmaradt azonban emléke annak a borzalomnak, amelyet egy és negyedszázados mezopotámiai uralma a kultúrnép lelkében hátrahagyott. „A hegység sárkányai” – ahogyan felirataink emlegetik őket – nem elég, hogy „elrabolták a feleséget a férjtől, a gyermeket a szülőktől s a sumér királyságot a hegyek közé hurcolták”, hanem kulturális és gazdasági tekintetben is súlyos megrázkódtatást okoztak. A rettenetes gutudúlás emlékét két évezreden át megőrizték a panaszkodó zsoltárok.

Az idegen uralomnak Utu-hégal (2301–2295), az 5. uruki dinasztia egyetlen tagja vetett véget. A kétségbeesett erőfeszítés azonban annyira kimerítette Uruk erejét, hogy a hegemóniát rövidesen újból Ur város királyai (a 3. uri dinasztia, 2294–2187) szerezték meg. E dinasztia már nem a sumér nemzeti öntudat védője. Legfőbb törekvése úgy látszik az volt, hogy az észak és dél antagonizmusát, amelynek ez időben már nem sok nemzeti tartalma volt, megszüntesse. Ugyanazok az uralkodók, akik a „Sumér és Akkad királya” címben össze akarták békéltetni a két országot, gyakrabban használják ugyan felirataikban a sumér nyelvet, de nevükkel – legalább részben – sémi voltuk mellett tesznek tanúságot. E dinasztiával a sumérság véglegesen el is játszotta politikai szerepét. Kultúráját mindenestől átvették a sémiek s bár nyelve – akárcsak később a latin – még évezredeken át fennmaradt, mint az istentisztelet és tudomány anyanyelve, a sumér nép maga felolvadt a reázúduló sémi népárban.

A dinasztia bukása után a Sumér-Akkad birodalmon két város osztozik: Izin és Larsza. E kettő versengése mögött már nem rejtezkedik a sumér-sémi antagonizmus. A sémiek hatalma immár annyira vitathatatlan, hogy minden további betelepedőtől már ők kérnek a kultúráért nyelvet és nemzeti öntudatot cserébe. Mikor az elámi Kudur-Mabug 1998-ban valaminő úton-módon hatalma alá hajtja Larszát s ott fiát királlyá teszi, az uralkodólistán nem jelenik meg idegen név: a Sumérföldön trónra jutott elámi származású király immár sémi nevet vesz fel.