NEGYEDIK FEJEZET: HIKSZOSZ URALOM EGYIPTOMBAN

Bizonyára ugyancsak a hatti betörés következtében, a kassuknak Mezopotámiába való betörésével egyidejűleg Egyiptomban is gyökeresen felfordul a helyzet. A 13. dinasztia uralmának 1700 körül Ázsiából betörő nomádok vetnek véget, akiknek emlékét az egyiptomi hagyomány hikszosz néven őrizte meg. E barbárok nem elégedtek meg az ország végigpusztításával, amelyre az egyiptomiak még évszázadok, sőt évezredek multán is borzalommal gondoltak vissza, hanem mint uralkodó-réteg, meg akartak telepedni a kultúrterületen s ezért hatalmukba kerítették a fáraók trónját. Birodalmuk túlterjedvén Egyiptom északi határain, székhelyüket közel a határhoz, a Nílus-deltától keletre fekvő Avariszban ütötték fel, amely birodalmuk közepe táján foglalhatott helyet. Innen tartották hatalmukban egész Egyiptomot mint hűbérurai a bennszülött kerületi fejedelmeknek.

Bár az egyiptomi utókor a hikszosz nevet mindig átkozódva emlegette s rendszeresen irtotta uralmuk emlékeit, abból a kevésből, amit a hikszosz uralkodók körülbelül egy és negyedszázados uralmáról tudunk, ma kétségtelen, hogy szerepüket a soviniszta gyűlölet torzította el. Mert bizonyos ugyan, hogy e „beduinfejedelmek” – ahogy Manetho értelmezi a nevüket – vagy „külföldi fejedelmek” – ahogy ma szokták e nevet egyiptológusaink magyarázni – végigpusztították Egyiptomot, de bizonyos az is, hogy a pusztítás után mindent elkövettek, hogy az egyiptomi kultúrát minél hamarább a magukévá tegyék. Tragédiájuk főként abban rejlik, hogy nem állt elegendő idő a rendelkezésükre az Egyiptomban való meggyökerezéshez. Egyiptom művelődéstörténete szempontjából azonban még így sem volt egészen meddő az uralmuk: ők ismertették meg t. i. a Nílus mellékét a később oly nagy szerepet játszó lóval.

Az egyetemes művelődéstörténet szempontjából pedig valószínűleg még nagyobb jelentősége van az egyiptomi uralmuknak. Minden jel szerint az ő idejükre esik ugyanis a sémi mássalhangzóírásnak az egyiptomi írás legegyszerűbb – egy fix mássalhangzót és egy közömbös magánhangzót jelölő – jelei alapján történt kialakulása. Ez a sémi írás vált azután – nyugat felé a görögök, kelet felé az arámiak közvetítésével – minden európai és csaknem minden ázsiai fonétikus írás ősévé.

Amennyire a néhány fennmaradt hikszosz névből – pl. Jakob-él, Jakob-baal – következtethetünk, a hikszoszok – ha nem is tisztán, hanem hurri népekkel keverten – sémiek voltak. Maga első királyuk, Manetho, szerint Szalitisz volt, akinek elgörögösített neve élénken emlékeztet a héber sallit-ra, „fejedelem”-re, ahogy a biblia a körülbelül ez időben egyiptomi alkirályságig jutott Józsefet nevezi.

Kétségtelenül valamilyen kapcsolatban van a hikszoszokkal az izraeliták ősének Jákobnak és házanépének Egyiptomba való beköltözése. Sok egyéb adat mellett erre vall az éppen említett hikszosz uralkodók nevében szereplő Jakob isten, akinek neve azonos Jákob (héberül Jakob) nevével. Bizonyos az is, hogy a Biblia elbeszélésének történeti hátterét a hikszosz uralom alkothatja. Ez esetben érthető, hogy Izrael fiai a többi sémi törzzsel együtt szívesen látott vendégek voltak Egyiptom területén, hiszen bennük mint fajtestvéreikben a hikszosz uralkodók uralmuk támaszait keresték és találták meg. Viszont érthető az is, hogy a hikszosz uralkodók elűzése után az izraelitáknak is osztozniok kellett abban az elnyomásban, amellyel az egyiptomi sovinizmus az ázsiaiaktól szenvedett megaláztatását az Egyiptomban maradt ázsiaiakon megtorolta. Mivel pedig az izraeliták még évszázadok mulva is borzadozva emlékeztek a robotra, amelyre az egyiptomiak fogták őket, nem valószínű, hogy a hikszoszokkal együtt ők is elhagyták volna Egyiptomot. A zsidó történetíró Flavius Josephus (a Kr. u. I. sz. végén) minden jel szerint maga kapcsolta ily szorosra fajrokonai sorsát a hikszoszokéval. Az sem valószínű, hogy a nagy népvezér és próféta, Mózes, aki Jahve istent a tőle megszervezett sémi törzsek istenévé tette s az egyetlen Istennel azonosította, egyiptomi pap lett volna. Ez az ötlet is csak egy későbbi zsidó agyában születhetett meg olyan időkben, amikor a zsidók nagy előszeretettel erőszakolták saját történetüknek egyéb népek történeti emlékezésével való összekapcsolását.