ÖTÖDIK FEJEZET: AZ EGYIPTOMI ÚJBIRODALOM

Egyiptom külsőleg alávetette magát a hikszoszok uralmának, de lelkében állandóan élt az elkeseredés a gyűlölt idegenek ellen s alig várta az alkalmas pillanatot, hogy az igát lerázza magáról. A szervezkedés természetesen a központi hatalom székhelyétől távol, Felső-Egyiptomban történt, ahol a tébai fejedelmi ház állott a nemzeti mozgalom élére. A felkelők 1580 körül Kamozisz vezetése alatt Smun város mellett megverték s Felső-Egyiptomból teljesen kiszorították Teti fáraó seregeit. A felszabadítás művét I. Amoszisz fejezte be, aki hosszú és nehéz ostrom után bevette a hikszoszok Avariszban lévő erődítményét s az ellenséget egészen kiűzte Egyiptomból. A hikszoszok Dél-Palesztina Saruhen nevű városánál állottak csak meg, ahol még három évig tartották magukat, míg végre onnan is kiverték őket s ezzel Egyiptomot véglegesen megszabadították a hikszoszok uralmától. A felszabadító hadjárat az egyiptomi történet új korszakát nyitja meg, amely Újbirodalom néven ismeretes a tudományos köztudatban.

I. Amoszisz ilyen módon az ország főhatalmát a maga számára megszerezvén, hadaival délnek, Núbia ellen fordult, amely a hikszosz uralom idején teljesen függetlenítette magát. Míg azonban a hadsereg Núbiában volt elfoglalva, a felsőegyiptomi fejedelmek alkalmasnak látták az időt arra, hogy a hűbéri terhektől megszabaduljanak s fellázadtak Amoszisz ellen. Az ellenük viselt nehéz harcok kettős eredménnyel jártak. Bebizonyították és megerősítették Amoszisz politikai hatalmát és módot adtak neki másrészt arra, hogy a levert fejedelmek vagyonát a maga részére elkonfiskálja. Egyiptom újból az uralkodó személyes tulajdona lett.

Huszonhétéves uralma alatt sikerült háza hatalmát annyira megerősítenie, hogy halála után fia, I. Amenhotep minden ellenkezés nélkül, mint jogos örökséget foglalta el a fáraók trónját. Sőt a trón annyira a család birtokában volt már, hogy I. Amenhotep halála után, fiúörökös hiányában Amoszisz leánya hozományul vitte férjének, aki I. Thutmoszisz néven vette át a hatalmat K. e. 1520 körül. Az egyiptomiak Thutmosziszt ellenállás nélkül elfogadták uralkodójuknak, a szomszédokat pedig, akik a trónváltozást szerették volna kihasználni, maga Thutmoszisz tanította meg fegyverei tiszteletére. A lázongó Núbiát leverve egészen a mai Dongoláig nyomult előre s Egyiptom déli határát a harmadik kataraktánál szabta meg. Szíriában ugyancsak továbbjutott, mint bármely elődje: átlépte az Eufrátot.

Miután Thutmoszisz királyi vérből származó felesége meghalt, Hatsepszut hercegnő azzal a megokolással, hogy a trón anyjáé és nem atyjáé volt, a maga részére követelte az uralmat. A nagyravágyó hercegnőnek azonban bele kellett törődnie, hogy atyja trónon maradt, majd idősebb féltestvére, II. Thutmoszisz örökölte a hatalmat. Folytonos lázadozásainak II. Thutmoszisz azzal vetett véget, hogy összeházasította fiával, III. Thutmoszisszal. Hatsepszut az erőszaknak engedett ugyan, de elveit fenntartotta s mikor II. Thutmoszisz meghalt, férjét egyszerűen félretolta az útból és maga ragadta kezébe az ország gyeplőit. A nagyravágyó királynő az idegen uralom ütötte sebek végleges eltüntetését s a régi Egyiptom fényének helyreállítását tűzte ki célul. Hála atyja háborús sikereinek, külső ellenségek nem háborgatták békés munkájában, nyugodtan építkezhetett s állíthatta fel egymás után a neve dicsőségét hirdető emlékeket. Legnagyobb vállalkozása az illatszerek hazájába, Puntba küldött expedíció volt, amelynek a dér-el bahri templom falán képben és írásban való megörökítéséről bőkezűen gondoskodott.

Hatsepszut halála mindenekelőtt örökké háttérbe szorított férjének, III. Thutmoszisznak elfojtott gyűlöletét szabadította fel. Legelső „önálló” uralkodói tevékenysége az volt, hogy minden templomról és minden emlékműről levakartatta néhai hitvesének képeit és nevét. Ugyancsak elcsapta mindazokat a tisztviselőket, akiket Hatsepszut híveinek ismert meg elnyomatása nehéz napjaiban, amennyiben ezek nem látták tanácsosabbnak önszántukból idejekorán elmenekülni az országból.

Személyes dühét kielégítvén, III. Thutmoszisz Egyiptom egyik legnagyobb szabású uralkodójaként bontakozott ki.

Hatsepszut idejében a szíriai fejedelmek felhasználva a hadjáratok szünetelését, teljesen függetlenítették magukat Egyiptomtól s Kades királyának a vezetésével egy Egyiptom ellen irányuló nagy koalícióba tömörültek. Támogatta e szervezkedést a Felső-Eufrát mentén s attól keletre elterülő mitanni birodalom is, amelynek Egyiptom ázsiai terjeszkedése természetesen nem egyezett meg érdekeivel. Thutmoszisz a koalíció ellen hatalmas hadsereget szervezett s 1483-ban betört Palesztinába. Akadálytalanul jutott el a Karmel-hegy déli nyúlványáig, melyek tulsó oldalán Iezreel síkságán, Megiddó mellett foglaltak védőállást a koalíciós seregek. Ez elhelyezkedés oka valószínűen az volt, hogy a hadiszerekkel felvonuló egyiptomi sereget a hegységen keresztül való fáradságos áthatolásra kényszerítsék. Thutmoszisz a hegyeken átvezető három út közül vezérei tanácsa ellenére a legrövidebbet és legfáradságosabbat választotta, ahol „ló ló után, ember ember után” kellett, hogy menjen. A túlerőben levő ellenséget ilymódon meglepve, heves és hosszú csata után sikerült is a győzelmet kicsikarnia. A menekülők Megiddó fellegvárába vonultak vissza, ahol azután Thutmoszisz kiéheztetéssel kapitulálásra kényszerítette őket.

Hatalmas hadizsákmányt ejtvén, tovább vonult északnak s a Libanonnál erődöt emelt palesztiniai birtokai védelmére. Győzelme kétségtelen volt, de az ellenállás feje, Kades királya ez alkalommal elkerülte végzetét és még sokáig okozott gondot Egyiptomnak. Thutmoszisz nem kevesebb, mint tizenhét hadjáratot volt kénytelen szárazföldön és tengeren Szíria és Naharina (Mitanni) ellen vezetni. E hadjáratok során újból és újból alávetette az egyes szíriai fejedelemségeket, az uralkodócsaládok gyermekeit és asszonyait túszokul vitte magával s minden egyes alkalommal hatalmas zsákmánnyal tért vissza, – amint ezt a karnaki Amon-templom falán ő maga, sírfelirataikban pedig harcosai részletesen elbeszélik – alig tette ki azonban lábát Ázsiából, az összeesküvések s az adófizetés megtagadása újból kezdődtek. Ha a szíriai fejedelmek szívósak voltak is az ellenállásban, Thutmoszisz ugyancsak fáradhatatlannak bizonyult az ellenállásnak úgyszólván évről-évre szükségessé vált letörésében.

Hadjáratai bent Egyiptomban rengeteg gazdagságot halmoztak fel, személyes bátorsága s a katonák vitézségének bőséges megjutalmazása lelkes híveivé tette alattvalóit, az országon kívül pedig Egyiptom tekintélye egyre emelkedett. A Földközi-tengeren az egyiptomi flotta volt az úr, Ciprus és az égei szigetek meghódoltak Egyiptom főhatóságának. Sőt a nagy hatti birodalom és Asszíria is iparkodtak a jóindulatúan barátságos viszonyt ajándékok útján is ápolni. A mitanni birodalommal való barátság pedig odáig ment, hogy Thutmoszisz mitanni hercegnőt vett feleségül. Ezzel a házassággal első ízben került idegen hercegkisasszony hites feleségként a fáraó háremébe. Uralma utolsó éveit Núbiának szentelte. Egyiptom déli határát a harmadik kataraktáig tolván előre, minden erejét arra fordította, hogy Núbiát közigazgatási szempontból is minél szorosabban fűzze Egyiptomhoz.

Örökös háborúskodása mellett azonban nem feledkezett meg a béke műveiről sem. Azt a gazdagságot, amit istenei kegye sikeres hadjáratai során kezére juttatott, építkezések és gazdag birtokadományok útján iparkodott visszaadni az isteneknek, különösen Amonnak. Élete utolsó évében hatalmas energiáját fogyni érezvén, társuralkodóul maga mellé vette fiát, II. Amenhotepet. Mikor pedig 54 éves uralkodás után meghalt, olyan birodalmat hagyott hátra örökül, aminővel előtte egyetlen uralkodó sem dicsekedhetett.

Két utódjáról aránylag kevés emlékünk maradt. II. Amenhotepnek (1451–1445) és IV. Thutmoszisznak (1445–1438) mindössze két-két hadjáratáról tudunk. Mindkettőjük egy-egy razziát vezetett Szíriába és Núbiába.