HETEDIK FEJEZET: NEMZETKÖZI ÉRINTKEZÉS

Az el-amarnai s boghazkjöji okmányok tanúsága szerint a Kr. e. 14–13. században az Ókori Kelet nagyhatalmai a szó szoros értelmében vett diplomáciai viszonyt tartottak fenn egymás között. Feltűnő, hogy e diplomáciai jegyzékek aránylag keveset foglalkoznak kifejezetten a politikával. Mégis akad bennük egy-egy megjegyzés, amely a hátsó gondolatokkal teljes keleti politikára érdekes világosságot derít.

II. Burnaburiás a szó szoros értelmében demarsot küld IV. Amenhotepnek, mikor ez Asszíriával mint egyenrangú féllel tárgyal. Emlékeztetve őt atyja, Kurigalzu lojális viselkedésére, aki fegyverrel fenyegette meg a kananitákat, mikor azok III. Amenhotep ellen szövetségét kérték, így ír: „Most pedig ott vannak az asszírok, az én vazallusaim – vagy nem írtam volna Neked még róluk? Ha szeretsz engem, nem fognak nálad elérni semmit. Hagyd őket dolguk végzetlenül távozni.”

Egyebütt II. Kadasman-Enlil (Harbe? 1276–1271) Hattusilist értesíti, hogy Asszíria nem ad átvonulási engedélyt a hatti birodalomba irányított követei számára. Ugyancsak érdekes okmány az, amelyben Hattusilis közli a babiloni uralkodóval, hogy ő és az egyiptomi Ramszesz véd- és dacszövetséget kötöttek, megállapodván: „Testvérek vagyunk. Bármelyikünk ellenségeinek ellenségei, barátainak barátai leszünk”.

A levelek főtémája egyébként a leánykérés és a kölcsönös ajándékok. Részben külpolitikai okokból, részben hogy otthon külföldi kapcsolataikkal benyomást keltsenek, az uralkodók nagy előszeretettel keresik háremeik számára külföldi uralkodótársaik női hozzátartozóit. III. Amenhotep háreméből nem egy ilyen idegen származású hercegnőt ismerünk. Feleségei közt voltak többek között a mitanni Giluhepa és Taduhepa, Sutarna leánya és unokája, a babiloni Kadasman-Enlil (Herbe?) nővére – akinek a háremből való rejtélyes eltűnése miatt Bábelből diplomáciai jegyzék megy Egyiptomba –, valamint leánya; sőt Arzavából is szerzett magának feleséget a fáraó. Feltűnő, hogy amíg a bábeli királyok nagy igyekezettel adják leányaikat idegen királyokhoz feleségül, a mitanni birodalom uralkodói csak nagynehezen, hosszas és részletes tárgyalások után engedik őket idegenbe, a fáraók pedig semmi áron. Minden Egyiptomban feleséget kereső idegennek ez a válasz: „Egyiptomi királyleányt ősidők óta nem adnak idegenhez”. Kadasman-Enlil (Harbe) ugyane szavakkal kosarat kapván, azt válaszolja a fáraónak, hogy a kért egyiptomi hercegnőnek nem kell feltétlenül valódinak lennie: „Elég szép leány és szép asszony van, küldj tehát egy szép asszonyt ízlésed szerint s ki mondja majd rá, hogy nem királyleány”.

Annál nagyobb súlyt helyeznek az uralkodók a hercegnőkkel kapcsolatban, vagy azoktól függetlenül, egymástól kapott drágaságok valódiságára. E levelek egyik főcélja t. i.: barátságos viszony címén s kölcsönös ajándékok ürügye alatt minél több aranyat kapni a fáraótól, akinek országában „fövényként” terem e nemes érc. Ha pedig a fáraó a színarany helyett silány ötvözetet küld, vagy a tömör aranynak látszó szoborról kisül, hogy a belseje fából van, azonnal megy a szemrehányó és felelősségre vonó levél a ravaszkodó „testvér” címére.

Művelődéstörténeti szempontból rendkívül érdekesek azok a levelek és jegyzékek, amelyek a küldött ajándékokat felsorolják. Ezekből megtudjuk, hogy Bábel és Assur főként lazurkövet, aranyékszereket, pecsétlőhengert, hadiszereket, lovakat és rabszolgákat, a hatti birodalom feldolgozatlan és feldolgozott állapotban vasat és ezüstöt, Alasia (Cyprus) rezet, ipari fákat, elefántcsontot s olajat küld ajándékul. Pontos és részletes leírások állanak rendelkezésünkre a küldött kardokról, tőrökről, nyilakról, íjjakról, fejszékről, gyűrűkről, kar- és lábperecekről, különböző szövetekről, ruhákról és cipőkről, illatszerekről, háztartási eszközökről, stb. stb.

A műveltségi elemeknek egyik országból a másikba való áramlása természetesen nem szorítkozott csak a termékekre. Különböző iparosok, művészek, – főként építészek – orvosok stb. kerültek egyik udvartól a másikhoz tanítva és tanulva s a kulturális kölcsönhatás kiterjedt a szellemiekre is. A babiloni Adapa-mítosz is, amely azt beszéli el, miként játszotta el Adapa az örök életet, az amarnai táblák között maradt reánk.

A nemzetek közti érintkezés elkerülhetetlenné tette, hogy a nemzetközi jog íratlan elvei a gyakorlatban érvényesüljenek. Minden uralkodó kötelessége, hogy saját területén az utak biztonságáról s az idegenek védelméről gondoskodjék. Ha jogsérelem esik, megmozdul a diplomáciai gépezet. II. Burnaburiás, mikor a babiloni kereskedőket Palesztinában megölik és kirabolják, így ír Egyiptomba: „A te országodban tettek rajtam erőszakot. Állítsd elő őket s térítsd meg a pénzt, amelyet elvettek. Az embereket, akik szolgáimat megölték, öld meg és bosszuld meg vérüket. Ha pedig az embereket meg nem ölöd, akkor vagy az én karavánomat, vagy a te követeidet megint meg fogják ölni s megszűnik köztünk az érintkezés.”