ÖTÖDIK FEJEZET: ASSZÍRIA HANYATLÁSA

A III. Sulmán-asarédu ellen kitört lázadás leverése fiára és kiszemelt trónörökösére, V. Samsi-Adadra (823–810) maradt. Az uralkodó halála a viszonyokat természetesen még jobban összebonyolította s Assur-dánin-apli a legnagyobb erőfeszítést fejtette ki, hogy fivérével szemben a trónt magának szerezze meg. V. Samsi-Adad, mivel a rend helyreállítására önmagában nem volt elég erős, Bábelhez fordult segítségért.

Babilonia e segítséget nem mint a hűbéres kötelességét, hanem mint a III. Sulmán-asarédutól annak idején nyert támogatás viszonzását fogta fel s mint akkor az tőle, most ő kért ellenszolgáltatást Asszíriától. V. Samsi-Adad a kényszerhelyzetben ráfanyalodott a kívánt területi engedményre s bábeli segítséggel rövidesen le is verte lázadó fivérét.

Győzelme után a Babiloniának átengedett területekért az északi hegyek közt szerette volna magát kárpótolni. Itt azonban olyan sikerekről, mint azelőtt, többé nem igen lehet szó. A hegyvidékben megjelentek az iráni népek előfutárai s új birodalomalakulatok vannak keletkezőben. Az idők jeleként Samsi-Adad hadai már baktriai tevéket is ejtenek zsákmányul s összemérik fegyvereiket az előretörő médekkel. Hogy a minden egyes esetben győzelmesnek jelzett hadjáratok nem érték el a kívánt céljukat, éppen az mutatja, hogy az asszír seregeknek évről-évre meg kellett látogatniok e nehéz terepet. Az is jellemző, hogy V. Samsi-Adad e hadjáratait kivétel nélkül a Tigris keleti partjáról vezeti észak felé és említést sem tesz Urarturól, amelyet megtámadni nem lát célszerűnek.

Ugyancsak eredménytelenek maradtak azok a kísérletek, amelyekkel Babiloniával szemben szerette volna a régi állapotokat helyreállítani. Bár feliratai szerint győzelmet aratott, sem elvesztett területeit, sem a Bábel fölötti hűbéri hatalmat nem bírta visszaszerezni.

Korai halála után Asszíria trónjára kiskorú fia, III. Adad-nirári (809–782) került, aki helyett anyja, Szammu-rámat – a legendás Szemirámisz – uralkodott. Amennyire emlékeink a következtetést megengedik, e történeti Szemirámisz nem sok közösséget vállal mondabeli képmásával. Tiszteletreméltó anyakirályné volt, aki fia helyett erős kézzel kormányzott s politikai befolyását még akkor sem vesztette el, amikor III. Adad-nirári a kormányzat átvételére éretté vált. Mindössze abban van igaza a legendás hagyománynak, hogy a méd hegyek közt s Urartuval szemben hadi sikereket is ért el. Ha ezek nem is voltak döntőek, a Guzana nevű területet (a mai Tell-Halaf környéke) mindenesetre sikerült Asszíriához csatolnia.

III. Adad-nirári önálló uralkodását Szíria megtámadásával kezdte meg. E hadjárata, amelyben Tiruszt, Szidont, Izraelt, Edomot, főként pedig Damaszkusz királyát, Mari-t („Uram” = III. Ben-Hadad) szorítja adófizetésre, nem annyira asszír, mint inkább szíriai szempontból vált fontossá. Damaszkusz vazallusai, akik az asszírokkal szemben is győztes állam elvakult hűbéruraságát sínylették, most elérkezettnek látják az időt a szabadulásra. Az izraelita Joás (kb. 800–785) háromszor támadja s veri meg III. Ben-Hadadot, visszaszerezvén tőle az elhódított izraelita városokat. A judai Amaszja (kb. 798-tól) is úgy érzi, hogy a régi dicsőség napjainak kell elkövetkeznie s megtámadja s megveri Edomot. Győzelme annyira a fejébe száll, hogy immár Izrael meghódítását tűzi ki céljául. Itt azonban csődöt mondanak képességei: Joás nemcsak megveri, hanem foglyul is ejti őt s hogy az Izrael elleni támadást feledhetetlenné tegye számára, rést tör Jeruzsálem falain és kifosztja a templomot.

Mikor tehát III. Adad-nirári a Damaszkusz fölött aratott győzelmével együtt Palesztina meghódításáról is beszél, valószínűleg úgy érti a dolgot, hogy a hűbérúrral együtt a hűbéreseket is legyőzte. A valóságban azonban Palesztina meghódítása aligha jelentett többet, mint a hódolati ajándékokat, amelyeket e hadjáratban a palesztinai fejedelmektől is kapott. Távozása után ez uralkodók egyáltalán nem úgy viselkednek, mintha Asszíria vazallusai volnának. Az egymásközt vívott harcokban azonban állandóan gyöngül ellenállóképességük s rosszul fölhasznált függetlenségük nem csekély mértékben járul hozzá sorsuk megpecsételéséhez.

Még kevesebb eredményt érhetett el III. Adad-nirári az északi hegyek felé. Urartu egyre erősödött s Menuas, Ispuinis fia alatt oly hatalommá emelkedett, amely már az asszír érdekszférába is terjeszkedni mert. Van és Parszuas tartományok mellett Militia vidékét is annektálta s már a távolabbi nyugat felé fordult érdeklődésével.

Az egyetlen ország, ahol Asszíria komoly sikereket könyvelhet el, ismét Babilonia. Babiloniára Marduk-balátszu-ikbi (827–815) halála után tizenhét éves interregnum és polgárháború szakadt. Nem kevesebb mint kilenc király próbálkozik siker nélkül azzal, hogy a trónon, amelyet valahogy megszerzett, meg is maradhasson. III. Adad-nirári szívesen látott segítő volt tehát, amikor hadaival mint rendcsináló megjelent s a zavargások leveretése után Eriba-Marduk (802–763) személyében Asszíriának is kedves uralkodót ültetett Bábel trónjára.

III. Adad-nirári halála után – valószínűleg külpolitikai okokból – még érezhetőbbé válik az ország hanyatlása. Úgy látszik Asszíriát is elérte a katonai hódító államok végzete. A zsákmányolásra berendezkedett országnak életszükségletévé vált a zsákmány, amelynek elmaradása az ország gazdasági életén keresztül minden vonatkozásban érezhetővé tette hatását. III. Adad-nirári utódainak egyetlen szerencséje volt, hogy Babilonia ebben az időben ugyancsak a mélyponton állott s nem is gondolhatott arra, hogy fölékerekedjék északi szomszédjának. Az egy emberöltőig tartó válság s a minden irányban szenvedett kudarcok végül Asszíriában is belső zavarokra vezettek. V. Assur-nirári (753–746) idején, aki nyolc uralkodási évéből ötben „az országban maradt”, a hadi sikerekre szomjas asszírok fellázadtak s békés természetű uralkodójukat megölték.