KILENCEDIK FEJEZET: ASSUR-AHÉ-IDDIN

Assur-ahé-iddin (681–669) atyja halála hírére erőltetett menetben tért vissza Asszíriába, hogy a trónt a maga számára biztosíthassa. A lázadók Hani (Hali?)-galbat (rabbat?)-ban, Malátja környékén állták útját, de az ütközet Assur-ahé-iddin javára dőlt el. Az ütközet hevében a lázadók oldalán harcoló asszír csapatok ugyanis Assur-ahé-iddinhez pártoltak s az atyagyilkos testvérek szövetségében harcoló urartuiak és egyéb idegenek maguk nem bírták az ellenállást az elkeseredetten küzdő Assur-ahé-iddinnel szemben. Aki a fölkelők közül menekülhetett, menekült; aki a Ninivébe bevonuló uralkodó kezeügyébe esett, azon kegyetlenül elégtételt vett.

Trónját biztosítván Babilónia felé fordította figyelmét, amelyet a testvérharcok idején megint az arámiak fenyegettek. Mindenekelőtt Marduk-apal-iddin fiát, Nabu-zér-kénis-lísir-t kellett kivernie, aki babiloni területre törve Urukot fogta ostrom alá. Kezdettől fogva barátságos érzelmekkel viseltetvén Babilóniával szemben, szerette volna azt az igazságtalanságot jóvátenni, amelyet atyja Bábel lerombolásával elkövetett s elhatározta, hogy a szent várost újraépítteti. Mielőtt azonban terve végrehajtásához foghatott volna, el kellett távolítania azt az arámi törzset, amely a lerombolt várost és környékét birtokába vette. Csak ezután telepíthette vissza a város szétszórt lakosságát és Asszíriába hurcolt isteneit s foghatott az építkezéshez.

Mint itt, az atyáitól legyőzött egyéb népekkel szemben is szeretett volna a békülékenység álláspontjára helyezkedni. Úgy látszik, Babilónia iránt érzett barátsága a kultúra és polgáriasultság tiszteletéből fakadt, vagy legalább is ezzel kapcsolatban állott. Fiát, Assur-bán-aplit mindenesetre kultur-uralkodóvá nevelte fel. Sajnos azonban béketörekvései nem jártak sikerrel. Tizenkétéves uralma a harcok szakadatlan láncolata volt s bár hadivállalatai sehol sem mondhatók balsikerűeknek, a végső eredmény tekintetében nem ért el többet, minthogy örökölt birodalmát – bár minden oldalról veszélyeztetve – csorbítatlanul hagyhatta örököseire.

Legnagyobb gondot okozták neki a később Asszíria pusztulását előidéző iráni törzsek, amelyek alatta lépnek fel először igazán fenyegető módon. Így mindenek előtt a kimmériek (ékiratosan gimirrai, a bibliában Gomer, később kimr, kimber néven), akiket a Sarru-kíntól legyöngített Urartu nem bírt többé visszaszorítani. Mennyire komolynak érezte Assur-ahé-iddin a veszedelmet, amely őt e nép részéről fenyegette, mutatják azok a jóslat-kérések, amelyeket a napistenhez, Samashoz intéz a kimmériekkel kapcsolatban s amelyekből a szorongó aggodalom hangzik felénk. Az Urartu helyére lépő kimmériekkel szemben még azt is szükségesnek tartja, hogy szövetséges után nézzen. Ilyenekül kínálkozik számára a kimmérieket nyomonkövető szkíták (asguzai), akiknek királya, Bartatua (a görögök Prototyese), a szövetség megpecsételésére feleségül kapja a „világmindenség királyának” leányát. Ellenkező irányú bizonykodásai ellenére azonban époly kevéssé tudott a kimmériekkel szemben komoly eredményeket elérni; mint ahogy távlati hiba részéről, mikor az északkeleti és keleti hegyek közt foglyul ejtett méd harcosokat s békét kérő „méd fejedelmeket” azzal az öntudatos megjegyzéssel emlegeti, hogy a médeket sikerült legyőznie.

Látszólag legfényesebb győzelmét Szíria-Palesztinában vívja ki. 677-ben a nyugatra törvén, bevette, s leromboltatta Szidont, majd „Assur-ahé-iddin-vára” néven új várost alapított mellette. Miután Szidon királyát is sikerült kézrekerítenie és kivégeztetnie, a többi szíria-palesztinai fejedelem a tiruszi Baallal élükön sietett asszír-hűségre térni.

A hódoló fejedelmek közt ott találjuk Menassét, Hizkija fiát is, aki atyjával ellentétben uralma kezdetétől az asszír-barátság híve volt, sőt a jeruzsálemi templomban Jahve mellett az egyéb isteneknek, „a menny egész seregének” oltárokat emelt. De elismerik Assur-ahé-iddin főségét a ciprusi fejedelmek is, akik ugyancsak tanácsosnak látják az immár hajóhad birtokában lévő félelmes hatalom jóindulatát ajándékaikkal megvásárolni.

Palesztinában lévén, Assur-ahé-iddin időszerűnek érezte, hogy a rablótámadásokra egyre kaphatóbb arab törzseket megfékezze. Ezért a sivatagon keresztül egy büntető razziát vezetett Arábia szívébe s fegyverrel tanította meg a sivatag fiait Asszíria tiszteletére.