MÁSODIK FEJEZET: NABU-KUDURRI-USZUR

A Szíriában szétvert egyiptomi hadak kiűzését Nabu-apal-uszur fiára, Nabu-kudurri-uszurra bízta. A babiloni katonaság nyomon követte a menekülőket Szíria-Palesztinán végig s már-már betört Egyiptomba, mikor előnyomulásában Nabu-apal-uszur halálhíre megállította.

Az apja után trónra került II. Nabu-kudurri-uszur (604–562) uralkodásának politikai történetére vonatkozóan csak kevéssé vagyunk tájékozva. Ő maga főként nagyszabású építkezéseiről tudósít. Nem lehetetlen, hogy a háborúiról való hallgatása szándékos. Talán ebben is utánozni akarta Bábel régi nagy uralkodóit, főként Hammurápit, akit, úgy látszik, mintaképül választott. Belpolitikai szempontból – amennyire ezt fogyatékos adatainkból megítélhetjük – egyébként is azon volt, hogy a régi Babilóniához kapcsolja a jövő fejlődését. A káld származású uralkodó magáévá tette azoknak a babiloniaknak történeti tudatát, akikhez neki magának s a lakosság javarészének fajilag semmi köze nem volt.

Építkezései közt Bábel sorsa szempontjából a legjelentékenyebbek erődítményei voltak. Így a görögöktől méd falnak nevezett földsánc, amely a Tigristől az Eufrátig, Upitól Szipparig húzódott s amely arra szolgált, hogy a víz felduzzasztásával a Bábelt védő területeket vízzel áraszthassák el. Ugyancsak kibővítette Bábel várfalait s a falakat környező földövet elmocsarasította.

Még inkább külső forrásokra vagyunk utalva háborús tevékenységére vonatkozóan. 568-ban viselt egyiptomi hadjáratán kívül főként az ószövetségi Szentírásban leírt palesztinai háborúit ismerjük. Ezekben – amennyire ma látjuk – legmakacsabb ellenfele Juda. A Megiddónál elesett Jósijával nem halt ki Juda fiainak önállósági reménye. Az uralkodó néppé való kiválasztottság tudatában értelmetlennek látták a világtörténelemnek olyan folyását, amelynél mindig ők maradnak alul s napról-napra várták a politikai helyzet gyökeres megváltozását. Ezért azonnal fantasztikus ellenállási terveknek estek áldozatául, mihelyt a nagyhatalom, amelynek éppen fősége alatt álltak, valamely okból nem éreztette velük erejét. Az államalkotó erények tökéletes hiányán nem segíthetett az élesebben látó egyes kiváltságos férfiak intő szava, sőt a keserves tapasztalatok sem.

Jósijá halála után – úgy látszik, a függetlenségi párt jóvoltából – a trónöröklés rendjének megkerülésével az ifjabbik fiú, Joáház ült a trónra. Uralma azonban mindössze három hónapig tartott. A Juda politikai viszonyaival tisztában levő fáraó ekkor egyszerűen elcsapta őt s bátyját Jójákimot ültette helyette a trónra. A békés hajlandóságú Jójákim el is ismerte a fáraó főségét s mikor Nabu-kudurri-uszur ez egyiptomiakat kiverte Palesztinából, azt is természetesnek tartotta, hogy ezután Bábelben székel a hűbérúr. Három évig fizette ide az adót, ekkor azonban – békében hagyatván Babilóniától – elhitette magával, hogy a békesség Bábel gyöngeségének köszönhető s megszüntette az adófizetést. Hiába figyelmeztette őt Jeremiás próféta: „Bábel királya el fog jönni s el fogja pusztítani ezt a földet és ki fog írtani belőle embert és barmot”. Pedig Nabu-kudurri-uszur csakugyan eljött. Miután Judára rászabadította ellenséges szomszédait, az arámiakat, edomitákat, ammonitákat, 597-ben maga is nagy hadsereggel vonult fel Jeruzsálem ellen. Jójákim azonban nem érte meg a véget; meghalt, mielőtt a babiloni hadak megérkeztek volna. Fia Jójákin csak három hónapig állta az ostromot, azután megadta magát. Mivel nem ő, hanem atyja volt a lázadó, Nabu-kudurri-uszur megkegyelmezett neki, de őt, az ország előkelőit s a templom felszerelését Bábelbe vitte.

Abban a hitben, hogy Juda ellenállásának vége, Nabu-kudurri-uszur benszülött fejedelmet állított az új provincia élére Jósia fiában, Mattanjában, aki trónralépésekor a Szidkija nevet vette fel. Azonban Szidkijában is csalódnia kellett.

Az egyiptomi fáraók – II. Nikú, II. Pszammetik (594–589) és Hofra (589–569) – arra gyöngék voltak ugyan, hogy Palesztinát fegyverrel hódítsák el Bábeltől, de nem szűntek meg Palesztinában izgatni a kedélyeket, hogy minél több kellemetlenséget szerezzenek Babilóniának. Élénk összeköttetésben állva Juda nacionalista elemeivel, sikerült is a lázadás tüzét időről-időre lángralobbantaniok. A judaiak pedig még Jójákin sorsából sem okultak. Szidkija ugyancsak beszüntette az adófizetést, miután a szíria-palesztinai fejedelmekkel s főként Egyiptommal hosszas tárgyalásokat folytatott.

Nabu-kudurri-uszur most is azonnal útnak indította a megtorló hadsereget. Legelőször Jeruzsálem, a lázadás középpontja ellen vonult. 587 januárjában kezdődött az ostrom, amelynek kétségbeesett makacssággal állottak ellen a jeruzsálemiek. Hiába figyelmeztette őket Jeremiás az ellenállás hiábavalóságára s a közeli veszedelmekre. Mikor pedig Hofra mégis csak rászánta magát, hogy sereget küldjön Palesztinába s az egyiptomiak ellen forduló Nabu-kudurri-uszur félbeszakította a város ostromát, a judaiak öntudata hihetetlen mértékben megnövekedett. A városból menekülni óhajtó Jeremiást elfogták és börtönbe vetették. A kiábrándulás azonban hamar elkövetkezett. Az egyiptomiakkal szemben győztes babiloniak újból visszatértek a város alá s megszigorították az ostromot. Miután az éhség és pestis is a bábeliek mellé állott, 586-ban az ellenséges hadak bevonultak Jeruzsálembe. A menekülő Szidkiját Nabu-kudurri-uszur elfogatta, gyermekeit szemeláttára kivégeztette és őt magát megvakítva Bábelbe hurcolta. A lázadó várost a bábeliek kirabolták, falait lerombolták, templomát és palotáit felégették, Juda lakosságát pedig – főként a tehetősebbeket és az iparosokat – deportálták Babilóniába. A Judával való leszámolás után sor került a többi szíria-palesztinai fejedelemségre is. Egyedül Tirusz állt ellen még tizenhárom évig, de végül ő is meghódolásra és adófizetésre kényszerült.

Nabu-kudurri-uszurnak az északi népekhez való viszonyáról belföldi forrásaink nem tudnak semmit. A médek valószínűleg állták a Nabu-apal-uszurral kötött szerződést és tiszteletben tartották az annak idején megállapított határokat. Bizonyos azonban az, hogy az 584-ben kötött lid-méd békekötésben Kilikia mellett Bábel is szerepet játszott, mint Elő-Ázsiának mindkét féllel szemben barátságos nagyhatalma. E békekötés, amely egy időre Kis-Ázsiában is nyugalmat teremtett, a méd-babiloni rokoni viszonyba Lídiát is belekapcsolta. A béke zálogául Hvaksatra fia, Nabu-kudurri-uszur sógora, Istuviga (görögül Astyages) lid királyleányt vett feleségül.