« ELSŐ FEJEZET: ASSZÍRIA BUKÁSA | KEZDŐLAP | HARMADIK FEJEZET: A „BABILONI FOGSÁG” » |
A Szíriában szétvert egyiptomi hadak kiűzését Nabu-apal-uszur fiára, Nabu-kudurri-uszurra bízta. A babiloni katonaság nyomon követte a menekülőket Szíria-Palesztinán végig s már-már betört Egyiptomba, mikor előnyomulásában Nabu-apal-uszur halálhíre megállította.
Az apja után trónra került II. Nabu-kudurri-uszur (604562) uralkodásának politikai történetére vonatkozóan csak kevéssé vagyunk tájékozva. Ő maga főként nagyszabású építkezéseiről tudósít. Nem lehetetlen, hogy a háborúiról való hallgatása szándékos. Talán ebben is utánozni akarta Bábel régi nagy uralkodóit, főként Hammurápit, akit, úgy látszik, mintaképül választott. Belpolitikai szempontból amennyire ezt fogyatékos adatainkból megítélhetjük egyébként is azon volt, hogy a régi Babilóniához kapcsolja a jövő fejlődését. A káld származású uralkodó magáévá tette azoknak a babiloniaknak történeti tudatát, akikhez neki magának s a lakosság javarészének fajilag semmi köze nem volt.
Építkezései közt Bábel sorsa szempontjából a legjelentékenyebbek erődítményei voltak. Így a görögöktől méd falnak nevezett földsánc, amely a Tigristől az Eufrátig, Upitól Szipparig húzódott s amely arra szolgált, hogy a víz felduzzasztásával a Bábelt védő területeket vízzel áraszthassák el. Ugyancsak kibővítette Bábel várfalait s a falakat környező földövet elmocsarasította.
Még inkább külső forrásokra vagyunk utalva háborús tevékenységére vonatkozóan. 568-ban viselt egyiptomi hadjáratán kívül főként az ószövetségi Szentírásban leírt palesztinai háborúit ismerjük. Ezekben amennyire ma látjuk legmakacsabb ellenfele Juda. A Megiddónál elesett Jósijával nem halt ki Juda fiainak önállósági reménye. Az uralkodó néppé való kiválasztottság tudatában értelmetlennek látták a világtörténelemnek olyan folyását, amelynél mindig ők maradnak alul s napról-napra várták a politikai helyzet gyökeres megváltozását. Ezért azonnal fantasztikus ellenállási terveknek estek áldozatául, mihelyt a nagyhatalom, amelynek éppen fősége alatt álltak, valamely okból nem éreztette velük erejét. Az államalkotó erények tökéletes hiányán nem segíthetett az élesebben látó egyes kiváltságos férfiak intő szava, sőt a keserves tapasztalatok sem.
Jósijá halála után úgy látszik, a függetlenségi párt jóvoltából a trónöröklés rendjének megkerülésével az ifjabbik fiú, Joáház ült a trónra. Uralma azonban mindössze három hónapig tartott. A Juda politikai viszonyaival tisztában levő fáraó ekkor egyszerűen elcsapta őt s bátyját Jójákimot ültette helyette a trónra. A békés hajlandóságú Jójákim el is ismerte a fáraó főségét s mikor Nabu-kudurri-uszur ez egyiptomiakat kiverte Palesztinából, azt is természetesnek tartotta, hogy ezután Bábelben székel a hűbérúr. Három évig fizette ide az adót, ekkor azonban békében hagyatván Babilóniától elhitette magával, hogy a békesség Bábel gyöngeségének köszönhető s megszüntette az adófizetést. Hiába figyelmeztette őt Jeremiás próféta: Bábel királya el fog jönni s el fogja pusztítani ezt a földet és ki fog írtani belőle embert és barmot. Pedig Nabu-kudurri-uszur csakugyan eljött. Miután Judára rászabadította ellenséges szomszédait, az arámiakat, edomitákat, ammonitákat, 597-ben maga is nagy hadsereggel vonult fel Jeruzsálem ellen. Jójákim azonban nem érte meg a véget; meghalt, mielőtt a babiloni hadak megérkeztek volna. Fia Jójákin csak három hónapig állta az ostromot, azután megadta magát. Mivel nem ő, hanem atyja volt a lázadó, Nabu-kudurri-uszur megkegyelmezett neki, de őt, az ország előkelőit s a templom felszerelését Bábelbe vitte.
Abban a hitben, hogy Juda ellenállásának vége, Nabu-kudurri-uszur benszülött fejedelmet állított az új provincia élére Jósia fiában, Mattanjában, aki trónralépésekor a Szidkija nevet vette fel. Azonban Szidkijában is csalódnia kellett.
Az egyiptomi fáraók II. Nikú, II. Pszammetik (594589) és Hofra (589569) arra gyöngék voltak ugyan, hogy Palesztinát fegyverrel hódítsák el Bábeltől, de nem szűntek meg Palesztinában izgatni a kedélyeket, hogy minél több kellemetlenséget szerezzenek Babilóniának. Élénk összeköttetésben állva Juda nacionalista elemeivel, sikerült is a lázadás tüzét időről-időre lángralobbantaniok. A judaiak pedig még Jójákin sorsából sem okultak. Szidkija ugyancsak beszüntette az adófizetést, miután a szíria-palesztinai fejedelmekkel s főként Egyiptommal hosszas tárgyalásokat folytatott.
Nabu-kudurri-uszur most is azonnal útnak indította a megtorló hadsereget. Legelőször Jeruzsálem, a lázadás középpontja ellen vonult. 587 januárjában kezdődött az ostrom, amelynek kétségbeesett makacssággal állottak ellen a jeruzsálemiek. Hiába figyelmeztette őket Jeremiás az ellenállás hiábavalóságára s a közeli veszedelmekre. Mikor pedig Hofra mégis csak rászánta magát, hogy sereget küldjön Palesztinába s az egyiptomiak ellen forduló Nabu-kudurri-uszur félbeszakította a város ostromát, a judaiak öntudata hihetetlen mértékben megnövekedett. A városból menekülni óhajtó Jeremiást elfogták és börtönbe vetették. A kiábrándulás azonban hamar elkövetkezett. Az egyiptomiakkal szemben győztes babiloniak újból visszatértek a város alá s megszigorították az ostromot. Miután az éhség és pestis is a bábeliek mellé állott, 586-ban az ellenséges hadak bevonultak Jeruzsálembe. A menekülő Szidkiját Nabu-kudurri-uszur elfogatta, gyermekeit szemeláttára kivégeztette és őt magát megvakítva Bábelbe hurcolta. A lázadó várost a bábeliek kirabolták, falait lerombolták, templomát és palotáit felégették, Juda lakosságát pedig főként a tehetősebbeket és az iparosokat deportálták Babilóniába. A Judával való leszámolás után sor került a többi szíria-palesztinai fejedelemségre is. Egyedül Tirusz állt ellen még tizenhárom évig, de végül ő is meghódolásra és adófizetésre kényszerült.
Nabu-kudurri-uszurnak az északi népekhez való viszonyáról belföldi forrásaink nem tudnak semmit. A médek valószínűleg állták a Nabu-apal-uszurral kötött szerződést és tiszteletben tartották az annak idején megállapított határokat. Bizonyos azonban az, hogy az 584-ben kötött lid-méd békekötésben Kilikia mellett Bábel is szerepet játszott, mint Elő-Ázsiának mindkét féllel szemben barátságos nagyhatalma. E békekötés, amely egy időre Kis-Ázsiában is nyugalmat teremtett, a méd-babiloni rokoni viszonyba Lídiát is belekapcsolta. A béke zálogául Hvaksatra fia, Nabu-kudurri-uszur sógora, Istuviga (görögül Astyages) lid királyleányt vett feleségül.
« ELSŐ FEJEZET: ASSZÍRIA BUKÁSA | KEZDŐLAP | HARMADIK FEJEZET: A „BABILONI FOGSÁG” » |